4/ 5 ⚽️A munka vonzalmában ⚽️

Dühösen csattogtam ki az edzőteremből, és mikor felmentem a lakásba, Mayat láttam, aki a konyhaasztalnál ült. Fejét ráhajtva rázta a sírás, előtte pedig a csodálatos torta, amit Zlatan figyelemre sem méltatott.

- Maya, ne sírj! - siettem mellé, és nyugtatólag átöleltem - Ne haragudj rá, ő nem mindig ilyen, csak most...

- Nem tetszett neki az ajándékom. - nézett rám és szomorú, vörös szemeiből folyamatosan hullott a könny. – Lehet, hogy valami mást kellett volna kitalálnom.

- Ez nem a te hibád. Sajnálom, hogy ilyen, hidd el, megmondtam neki a magamét, és ajánlom, hogy magába nézzen és bocsánatot kérjen tőled.

- Lili, nem akarom, hogy mérges legyen rám.

- Maya, hidd el, nem te vagy a hibás, hanem ő. Az én ajándékomnak sem örült, szóval ne keseredj el! Tudod, ő most ilyen bunkó periódusában van.

- Nem, ő sosem az. Ő mindig olyan aranyos, és kedves, és... ó, ne haragudj. Nem akartam áradozni a párodról - sütötte le hirtelen szemeit.

- Elhiszem, hogy csak a jó oldalát látod, de tud tényleg nagyon gonosz is lenni. Szerencsére ez nem sokszor fordul elő, de akkor kibírhatatlan. Ne foglalkozz vele, rendben?

- Jó, de annyira rosszul esett. - sírta el újra magát, és ekkor Zlatan jelent meg. Igazából örültem, hogy látja, milyen szomorúságot okozott Mayának és reméltem, hogy ráébred arra, hogy nem volt helyes, ahogy kiborult. Szerelmem csak tétován álldogált és nézte a síró lányt. Ismertem már annyira, hogy tudjam, eléggé kiborítják a könnyek, és az ilyen helyzeteket eléggé rosszul kezeli. Egy darabig csak állt, én pedig Maya válla fölött a szememmel próbáltam lekommunikálni neki, mi volna teendője, és örültem, hogy észbe kapott.

- Én csak bocsánatot szeretnék kérni. - lépett közelebb. - Mindkettőtöktől. Nem így kellett volna lereagálnom a helyzetet, de... nektek is meg kéne érteni, hogy kemény időszakon vagyok túl, és semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak a visszatérés. - szólt és hangja nagyon magabiztosan csengett. Mikor pedig nem szóltam semmit folytatta. - Folyamatosan azt olvasom, hogy már kiöregedtem, és jól tenném, ha visszavonulnék. Ez pedig nagyon rosszul esik, hiszen azok, akik az ilyen cikkeket írják, nem ismernek engem. Nem tudják mi az, amit bírok és mégis ítélkeznek a fejem fölött. A szülinapom pedig csak ráerősít erre, én pedig nem akarok a koromra emlékezni. Ezért akadtam ki, mikor behoztad a tortát, és megláttam rajta a számot. - mondta Mayanak. - Még alig ismerlek, de tudom, hogy csak a jó szándék vezérelt mikor nekiálltál megsütni, én pedig bevallom, hogy egy bunkó voltam. Sajnálom, tényleg. Csodálatos tortát sütöttél, amit köszönök. - hajtotta le fejét, és olyan édes volt. Reméltem, hogy komolyan gondolja szavait, és nem manipulálni próbál minket. – Meg tudsz bocsájtani? - kérdezte és tudtam, hogy ennek a bűnbánó tekintetnek nem csak én, de Maya sem tud ellenállni.

- Igen, nem haragszom rád Zlatan.

- Köszönöm! - vidult fel. - Lili?

- Én sem.

- Akkor remek. - csapta össze a kezét, és az ajtó felé indult.

- Hova mész?

- Vissza a terembe, nem fejeztem be a dolgom, de este hamarabb itt leszek, és megkezdjük a tortát. Szeretlek Lili, és este a te ajándékodra is sor kerül.

- Rendben. - bólogattam, de örültem, hogy Maya jobb kedvre derül, és miután szerelmem kiment, vállat vonva fordultam a lány felé. - Legalább bocsánatot kért. Ez nagy szó.

- Igen, és mégis tetszik neki az ajándék. - szólt büszkén a lány. A nap további részét a pihenés és kisfiammal való foglalkozás töltötte ki. Vártam az estét, és egészen jól alakult minden addig, amíg fel nem hoztam Zlatannak a jövő hetet. Igyekeztem óvatosan tálalni, és próbáltam hangsúlyozni azt, hogy mennyire sokat jelentene, ha ő is részt venne rajta. Ám ő hallani sem akart róla, mondván már megígérte Maxinak, hogy együtt töltik a hét első két napját. Rosszul esett, hogy persze ebbe engem nem avatott be, és mikor ezt felhoztam, annyi volt a válasza, hogy nem az én gyerekem. A fehérnemű bemutatóból pedig nem lett semmi. A hét további napjain egyre jobban elmérgesedtek köztünk a dolgok. Ha beszéltünk is egymással, abból előbb-utóbb hangos ordítozás lett, így jobbnak láttam, ha nem szólok hozzá és hagyom, hogy arra koncentráljon, amire akar: a  focira. Egyre érdektelenebb lettem iránta, és még Maya csitítása sem érdekelt. Pénteken átküldtem a képeimet, vasárnap pedig felpakoltam Alexandert, elbúcsúztam Mayától és írtam Zlatannak egy levelet, majd felszálltam az egyik legkorábbi gépre, ami kedvenc városomba vitt. A nap melegen sütött és boldog voltam, hogy kisfiam jól viselte a repülőutat. Gyorsan lepakoltam Helénánál, és már hívtam is Melinda Rizzot, akivel egy közeli kávézóba beszéltem meg a találkozót. Egy egyszerű fekete nadrágot, fehér inget, és sötétkék zakót vettem fel. Hajamat pedig lazán hátra fogtam, hogy arcom jobban látszódjon, majd egy egyszerű natúr sminket tettem fel.

- Köszönöm, hogy vigyáztok rá! - léptem ki hálálkodva a szobámból, miközben szöszi barátnőm a gyerekekkel játszott.

- Ugyan, ez nem volt kérdés. - mondta, majd miután végigmért így szólt. - Nagyon magabiztosnak tűnsz.

- Pedig hidd el, sokkal idegesebb vagyok, mint gondolnád. De megyek is, nem akarok elkésni.

- Rendben, holnap pedig én is megyek veled, ezt ne felejtsd el! Én melletted állok, és veled leszek.

- Annyira imádlak! - léptem közel hozzá, és szorosan átöleltem. Mindent elmondtam barátnőmnek, ami Zlatan és köztem zajlott, és örültem, hogy mellettem állt. Ő is elítélte testvére mostani viselkedését, és nem tágított, amíg nem egyeztem bele abba, hogy ő is velem tartson a megnyitóra. Manuel pedig nagyon segítőkészen felajánlotta, hogy Vincent mellett kisfiamra is vigyáz.

- Sok sikert Lili.

- Köszönöm. - mosolyogtam, majd elindultam a találkozóhely felé, ahol már Melinda várt. Hangja alapján sokkal fiatalabbnak gondoltam a kinézetre negyvenes nőt, kinek barna haja szoros kontyban állt feje tetején, barna szemei pedig szigorúan tekintettek rám. Biztos voltam benne, hogy nagyon érti a dolgát, és ez a megbeszélés alatt egyre jobban erősödött.

-  Akkor most térjünk rá az árra. - szólt, mikor kiittuk a csészénk tartalmát. - Mivel ezen a kiállításon a látogatók vásárolhatnak is, úgy gondoltam a képek ára lehetne 400, és a legjobbé pedig 500.

- Mármint €? - Csodálkoztam, és az ár eléggé meglepett.

- Igen, természetesen.

- Nem sok ez egy kicsit?

- Lili, ennél sokkal drágább képeket is eladtam már, és a tieid megérnek ennyit. Azok az emberek akik eljönnek, nem az árcédula alapján fognak dönteni. Hidd el, hogy tehetséges vagy, és a jó munkát illik megfizetni. Ne szégyelld ezért magad.

- Köszönöm, hogy bízik bennem.

- Ez nem csak erről szól. - szólt szigorúan. - Bár az is igaz, hogy sosem dolgozom olyan emberekkel, akikben nem látom azt a profizmust, ami a te képeidből árad. Nagy jövőd van a szakmában, és itt minden kapcsolat sokat számíthat. - fogta meg a kezem, és egy kicsit lágyabb hangon így szólt. -  Ne engedd, hogy eltántorítsanak az álmodtól.

- Rendben van. Annyira köszönöm, hogy hívott.

- Csak magadnak köszönheted, viszont most mennem kell. Holnap délután négykor találkozunk. - állt fel, és miután elköszöntünk, visszamentem Helénáékhoz és alig vártam a másnapot. Lehet, hogy Alexander is érezte, hogy nagyon ideges vagyok, hiszen az éjszaka többször is felkeltem hozzá, megetetni, vagy csak megnyugtatni őt, ami eléggé fárasztó volt, így reggel nyúzottan ültem az étkezőasztalnál, miközben forró italomat kortyolgattam.

- Mikorra kell odaérnünk? - nézett rám barátnőm.

- Négykor kezdődik a kiállítás, de úgy gondoltam, nekünk már időben ott kéne lenni.

- Mindenképpen. Majd elviszlek a kocsimmal. - Ajánlotta kedvesen, mire Manuel jött le kezében a két kisfiúval.

- Istenem, de édes vagy! - lépett hozzá barátnőm, és elvette tőle Vincentet, én pedig Alexandert vettem magamhoz.

- Köszönöm Heléna. - mosolygott Manuel.

- Biztos elbírsz két ilyen pici gyerekkel? - néztem rá aggodalmasan.

- Bízhattok benne, és nem csak egyedül leszek, hanem átjön két olyan haverom, akik már több gyerekes apukák. Nem lesz gond, de ha mégis, azonnal telefonálok.

- Jó, de ajánlom, hogy ne sörözés és meccs nézés legyen a program! - dorgálta meg Heléna.

- Édesem, csak a babák körül fogunk forgolódni. - szólt Manuel, és lágy csókot nyomott felesége arcára. Délután előkészítettük a gyerekek dolgait, és készülődni kezdtünk. Egy sötétkék ceruzaszoknyát és egy fehér inget vettem fel, amit a sötétkék zakómmal kombináltam. Úgy gondoltam, ez elég elegáns és pont egy ilyen megnyitóra való. Barátnőm pedig egy piros egyberuhát vett fel, hosszú szőke haját pedig kiengedve hagyta.

- Milyen szép vagy. - dicsértem meg, ahogy a tükör előtt álltunk.

- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. - ölelt át, és miután elsoroltunk mindent Manuelnek elindultunk a megnyitó felé. Ahogy gyűltek az emberek, én egyre idegesebb lettem, de az, hogy Melinda és Heléna ott volt, sok erővel töltött fel. Természetesen Zlatantól egy bátorító üzenetet sem kaptam, ami kicsit rosszul esett, de elhatároztam, hogy semmi nem ronthatja el a kedvemet. A kiállítást Milánó egyik felkapottabb galériájában tartották, ami nagyon barátságos és tágas volt. A hat szobában pedig vegyesen pakolták ki a fotóinkat téma, és ár szerint. Rajtam kívül egy másik fotós lánynak is kiállították a képeit, akivel még a megnyitó előtt elbeszélgettem. Megmutatta nekem a munkáit, amiket ámuldozva néztem. Hihetetlenül tehetségesnek tartottam, és mindketten reménykedtünk, hogy ez a nap fellendülést hoz majd a karrierjébe. A kiállítás Melinda megnyitó beszédével kezdődött, ahol bemutatott minket a látogatóknak. A meghívottak között sok volt a kritikus, de találkoztam híres fotósokkal és újságírókkal is. Próbáltam elbeszélgetni mindenkivel és a legjobb arcomat mutatni. Szegény Helénára nem sok időm maradt, de úgy láttam, ő is elég jól elvan Melindával. Az idő elteltével már foglalásaim is voltak a legjobb képeimre, ekkor pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy felhívjam Zlatant és elbüszkélkedjek neki. Ám még a nevét sem kerestem meg, mikor egy szőke, kék szemű férfi lépett hozzám. Mályvaszínű inget és sötét farmert viselt. Hihetetlen jóképűnek tűnt.

- Hello, nem zavarok? - érdeklődött mély, búgó hangon.

- Nem, éppen telefonálni készültem, de igazából nem érdekes. - mosolyogtam rá, és inkább kistáskámba mélyesztettem a telefonomat.

- A nevem Johhny Edlind.

- Kovács Lilien. - nyújtottam felé kezem, ő pedig elfogadta, nekem pedig azonnal szembetűntek a kézfején lévő tetoválásai. - Segíthetek valamiben?

- Egy barátom hívott meg, én pedig elfogadtam, de mivel nem találom, úgy gondoltam addig elbeszélgetek a kiállítókkal.

- Egyet már megtaláltál. - szóltam. - Körbevezesselek?

- Igen, az jó lenne. - csillantak fel a szemei. - Persze csak ha nem kell még bájologni pár fejessel.

- Már letudtam a tiszteletköröket. - vontam vállat, ezután pedig körbevezettem és megmutattam neki képeimet. Örültem, hogy érdekelte őt a fotók mögötti tartalom, és jólesett beszélgetni vele, hiszen kifinomult modora kicsit jó irányba billentette néha túlságosan is magabiztos énjét. Már az utolsó szobában álltunk, mikor Heléna sietett felém izgatott arccal.

- Nézd Lili, kiket találtam! - mutatott a háta mögé, ahol Paolót és Kamillát láttam.

- Paolo! - örültem meg neki, és szorosan átöleltem volt főnökömet, és Kamillát is. - De jó, hogy itt vagytok!

- Semmiért sem hagytam volna ki. - mosolygott rám a férfi, aki az eltelt idő alatt kicsit pocakosabb, és kopaszabb lett. - Gyönyörűek ezek a fotók, és te is csodálatos vagy.

- Mintha nem is most szültél volna. - fűzte tovább a szót Kamilla.

- Köszönöm. Kedvesek vagytok, és annyira jó, hogy látlak benneteket.

- Úgy látom, már megismerkedtél Johhnyval. – nézett a hátam mögé Paolo.

- Igen. Ti is ismeritek egymást? - csodálkoztam és az említett férfira néztem, aki nagyban bólogatott.

- Paolo hívott meg. - mondta Johhny. - Azt mondta, hogy el kell jönnöm, de úgy gondolom, igaza volt.

- Te is az újságnál dolgozol? - érdeklődött Heléna.

- Nem, ő nem, csak egy jó fotóst keres, aki a legújabb képeit elkészíti.

- Igazán? Csak nem, hogy valami modell vagy? - néztem bele jeges kék szemeibe.

- Olyasmi, de van saját videó blogom is. Ha gondolod, megnézheted a Youtubeon.

- Majd rákeresek. - néztem rá.

- Szóval Johhny pont olyan fotóst keres, mint te, és ezért is hívtam el, hogy megnézze a munkáidat.

- Én pedig örülök, hogy eljöttem. - vetette rám igéző tekintetét.

- Lilien, csak gratulálni tudok! - hallottam Melinda hangját a hátam mögül. - Majdnem az összes képedet eladtuk, és a legdrágábbra is van foglalás.

- Tényleg? - dobbant nagyot a szívem. - Ezt komolyan mondja?

- Igen, nem hazudok Lili. Tudtam, hogy veled kell dolgoznom.

- Istenem, ez fantasztikus! Mi lenne, ha elmennénk ünnepelni? - vetette fel Heléna, mivel már elég kevés ember lézengett a terembe. Nagyon fellelkesített az ötlet, de sajnos Paolo és Kamilla nem tudott velünk jönni, így csak kettesben indultunk neki a városnak. Heléna azt tanácsolta, üljünk be a régebbi törzshelyünkre, amiből - mint kiderült - táncos szórakozóhely lett, és már az utcán hallani lehetett a bent dübörgő zenét. Azonban mikor megállt előtte, kicsit elfogott a bűntudat, amit a lány is észrevett.

- Mi a baj Lili?

- Csak mi éppen bulizni készülünk, de nekem otthon van a kisfiam, akivel már több órája nem foglalkoztam.

- De az utóbbi négy hónapban csak vele! A mai nap pedig fantasztikus volt, és ezt magadnak köszönheted. Szóval ne gondolj ilyenekre. Ha baj lenne Manuel már rég hívott volna.

- Igen, de...

- Lili megérdemled az ünneplést! Nem fogunk berúgni, vagy az asztalon táncolni, sőt még alkoholt sem iszunk.

- Rendben van, csak nem akarok rossz anya lenni.

- Nem vagy az! - Szorította meg a kezem és mélyen a szemembe nézett. - Gyere, szálljunk ki! - Szólt, én pedig követtem őt a bejárat felé. Rengeteg ember tolongott a helyiségben, mind a bárpult, mind a táncparkett körül, mi pedig a kikért koktélunkkal a kezünkben egy kisebb bokszban foglaltunk helyet. Elbeszélgettünk a mai napról, és arról, mennyire sok meló volt ebben a munkában.

- Nézd, ott van az a pasi, akivel a galériába futottál össze. - mutatott a pult felé, ahol Johhny iszogatott, és mikor tekintetünk találkozott, rám mosolygott és felém vette az irányt.

- Basszus idejön!

- Igen, és?

- ÉS??? NE MÁR!! - pánikoltam. - Minek jön ide, egy..

- Hiába, nincsenek véletlenek. - ért oda. - A fotós kisasszony, és csodaszép barátnője. Csatlakozhatok?

- Én...

- Persze, gyere! - húzódott arrébb barátnőm, hogy a férfi helyet foglaljon.

- Egy italt?

- Mi csak ananászos koktélt iszunk. Semmi alkohol.

- Ugyan már!! - húzta el a száját. - Váltsatok valami keményebbre. Elvégre megérdemlitek.

- Sajnos nem lehet, de köszönjük.

- Rendben, akkor két ananászos koktél és nekem egy whisky. - vette tudomásul és lazán elsétált.

- Te jó ég, már ennyi az idő Heléna?! - néztem a telefonomra.

- Igen, már ennyi, de ne aggódj már folyton. Én sem aggódok, pedig hidd el, nekem is hiányzik Vincent. De az elmúlt majdnem egy évben nem volt egy szabad estém sem. Ez a mai nap pedig engem is büszkévé tesz. Te vagy a legjobb barátnőm, és a te sikereid az enyémek is.

- Ez igaz, hiszen te is segítettél nekem. Nagyon szeretlek.

- Én is téged, és sajnálom, hogy a hülye bátyám ilyen tuskó mostanában. De remélem, azért még szereted.

- Persze, hogy szeretem, csak rosszul esik ez az elhanyagolt állapot. Szeretnék vele lenni, de szinte sosincs otthon, és hiányoznak azok az idők, mikor este ültünk a kanapén, vagy kint ültünk a teraszon, és néztük az esti égboltot. Nagyon megváltozott, Heléna.

- Igen, tudom.

- De attól még imádom őt, hiszen senki nem tud úgy rám nézni, hogy abba beleborzongjak, és senki nem tud úgy megérinteni, hogy azonnal elolvadjak. Még mindig szeretem Zlatant.

- Akkor örülök.  - mosolygott rám, és ekkor Johhny ért oda az italokkal, és újra csatlakozott hozzánk. Sokat beszélgettünk a modellkedésről, és megosztott pár információt magáról. Bő félóra múlva elmentünk Helénával mosdóba, ahol barátnőm furcsa szemekkel nézett rám, majd kibökte, hogy szeretne már hazamenni.

- Akkor én is megyek. - vágtam rá.

- Ne, maradj még, hiszen ez a te estéd.

- De kivel maradjak?

- Itt van Johhny.

- Igen, de nem akarok vele maradni.

- Lili, ez a pasi teljesen rád van kattanva,  ami biztos jólesik neked.

- Igen persze, csak..

- Kell neked az önbizalomlöket, de azért ne nagyon bonyolódj bele.

- Heléna, sosem csinálnék olyat, amivel tönkreteszem a kapcsolatomat Zlatannal.

- Tudom, de én elköszönök tőle. - szólt, és miután elment, kettesben maradtam a férfival. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, viszont igaza volt barátnőmnek. Az a rajongás, amit felém mutatott, nagyon jól esett és tényleg feltöltött.

- Tudod megütötte a fülemet, amit még Kamilla mondott a galériában.

- Igen, és micsoda?

- Hogy nemrég szültél. Ez igaz?

- Igen, van egy csodálatos kisfiam, aki már négy hónapos. Nézd! - mutattam meg a telefonomban - Imádom őt.

- Gyönyörű, de az igazat megvallva nem annyira bírom a gyerekeket.

- Én sem szerettem, de ez azonnal megváltozott, mikor ő megszületett.

- Gondolom, van apukája is.

- Igen, van. - hajtottam le búsan a fejem, mikor eszembe jutott Zlatan. - De nem szeretnék róla beszélni.

- Nem vagytok együtt?

- De igen, csak kicsit hullámvölgybe kerültünk. - Ismertem be, miközben gyönyörű kék szemeibe néztem.

- Sajnálom, mert egy ilyen igéző zöld szemű szépségnek, mint neked, mindig boldognak kéne lennie, és bármelyik férfi örülne, ha megkaphatna.

- Ugyan már. - sütöttem le tekintetemet, de legbelül jólestek a férfi szavai.

- Hidd el, nem mondanám, ha nem így lenne. - fogta meg kezem. - Én biztos mindig azt akarnám, hogy mosolyogj.

- Hozhatok még egyet? - Jött oda egy kedves pincérlány, aki azonnal kibillentett minket ebből a furcsán meghitt pillanatból.

- Igen..

- Én nem kérek, köszönöm. - tiltakoztam, és úgy gondoltam jobb ha barátnőmék felé veszem az irányt. - Ideje indulnom, mert otthon vár az én pici fiacskám. Hívok is egy taxit.

- Nem, ne hívj, majd én hazaviszlek. - ajánlotta fel, én pedig elfogadtam, és nagyon meglepődtem, mikor egy hatalmas fekete autó gördült a szórakozóhely ajtajához, amiből egy kopasz öltönyös férfi szállt ki.

- A kocsija, uram. - Mondta Johhnynak, mi pedig beszálltunk, és az általam megadott cím felé indultunk.

- Nem gondoltam, hogy sofőröd van.

- Különben nem ihatnék. - nevetett fel. - De szeretnék most a munkára térni. Elvállalnád a legújabb kampányom fotózását?

- Igen, nagyon szívesen, de csak Manchesterben.

- Rendben, akkor megbeszélem az ügynökömmel, és bármikor megejthetjük a munkát. Itt a névjegykártyám, amin rajta van a számom. - csúsztatta kezembe a címét.

- Ez pedig az én számom. - firkantottam le gyorsan elérhetőségemet egy papírra. - Köszönöm ezt a remek estét.

- Igazából nem is akartam elmenni erre a kiállításra, de úgy vélem, életem egyik legjobb döntése volt.

- Örülök, hogy így gondolod. - mosolyogtam rá, és ekkor a kocsi megállt Heléna háza előtt, én pedig a kiszálláshoz készülődtem, de Johhny megfogta a kezem és így szólt.

- Szeretném, ha mindig mosolyognál. - suttogta, majd ajkai vészesen közel kerültek hozzám. Szinte éreztem forró lehelettét, és hallottam dübörgő szívverését, de mielőtt bármit is csináltunk volna, én léptem előbb.

- Kérlek ne! - toltam el. - Én még mindig Zlatant szeretem. Jó éjt! - Szálltam ki és sietősen felszaladtam a lépcsőn, és reménykedtem, hogy Johhny nem jön utánam. Ez szerencsére nem történt meg, én pedig még mindig az események hatása alatt állva nyitottam be barátnőmhöz, és mosolyogva gondoltam vissza az estére.

4/4 ⚽️ Gyülekeznek a viharfelhők⚽️

A nyár hamar eltelt, és a melegebb napok után esős, borongós időjárás következett. Sajnos ez a hideg, néhol fagyos hangulat nem csak az időjárásra volt igaz, hanem a kapcsolatunkra is. Sokat voltam magányos, hiszen miután Zlatan bejelentette, hogy marad az Unitednél folyamatosan jöttek az interjúk, a fotózás és persze az egész napos edzések. Volt olyan nap, hogy már reggel elment, és csak későn este ért haza. A csapat dietetikusa pedig egy külön étrendet rakott össze neki, amit nagyon szigorúan vett. Ez azért is volt  rossz, mert mikor Maya az iskolába volt, én készítettem el az ebédet, ami sokszor a kukában landolt. Mérges, és dühös voltam rá, és úgy éreztem elhanyagol, és a foci újra fontosabb neki, mint a saját családja. A fotósorozatot sajnos nem én készítettem el, mert a csapat sehogy sem egyezett bele. A kifogás pedig összeférhetetlenség volt, amit eléggé viccesnek gondoltam, de természetesen elfogadtam a döntésüket. Maya hiányát is eléggé megéreztem, mert volt olyan hét, hogy alig tartózkodott nálunk, így mindent én végeztem el a házba, és még Alexanderra is figyelnem kellett. Egyedül kisfiamtól kaptam meg azt a pozitív visszajelzést, ami jól esett lelkemnek. Mikor néha kisütött a nap sokat sétáltam vele a városban, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a bokor mögül kikandikáló fotósokat. Igyekeztem én is a munkámra koncentrálni, ami remekül ment. Az őszi táj csodálatos színekkel borította be a parkot, én pedig remek képeket készítettem. Alexander egyre jobban eljátszott a játékaival, és egyre többször fordult hasra. Sokat meséltem, énekeltem neki, és ezeket nagy szemekkel hallgatta. Mosolyától pedig megmelegedett a szívem. Egy szeptemberi napon is éppen egyedül voltam a házba, mikor Stephan képe jelent meg a telefonomon.

- Szia. Hogy vagy? - Szólt bele olasz barátom kedves hangon.

- Jól, megvagyok. - Válaszoltam, nem túl élénken, amit azonnal észrevett.

- Valami gond van? Rosszkor hívtalak?

- Nem, ugyan. Éppen most fektettem le Alexandert, szóval van egy kis szabadidőm. Nem lenne kedved inkább gépen beszélni? Akkor láthatnánk is egymást.

- De jó ötlet. Mindjárt bekapcsolom. - Hallottam felvidult hangját, és miután kikapcsoltam a telefonom beizzítottam a laptopom. Barátom mosolygós arca pedig pár percen belül láthatóvá vált a web kamerán keresztül.

- Hogy vagy Lili? - érdeklődött.

- Megvagyok. - vontam meg a vállam, de Stephant ennyivel nem tudtam megnyugtatni, így jobbnak láttam, ha elpanaszkodom neki a gondjaimat. - Csak kicsit magányosnak érzem magam mióta Zlatan bejelentette, hogy marad, Mayanak pedig újra elkezdődött az iskola. Sokszor úgy érzem, kezd kicsúszni a kezemből az irányítás. Be kell valljam, rémes egyedül lenni, ebbe a nagy házba.

- Miért lennél egyedül? Ott van Alex.

- Igen, de vele nem tudom megbeszélni a dolgaimat, és ő sem tud segíteni a házimunkában.

- Maya sokat van távol?

- Igen, van, hogy egy egész hétig oda van. Szerencsére jövő héten itt lesz, de ez a hét is katasztrófa volt. Zlatan reggel elmegy, este jön. Mindent a komplexumba csinál, és mire hazajön, már nem eszik, csak bedől az ágyba.

- Ez érthető Lili. Visszaakar térni, amihez kell a sok edzés, és kellenek az orvosi ellenőrzések is. Lehet, van egy csomó gyakorlat, amit csak felügyelet alatt csinál.

- Jó, de ennyit? Ha pedig nem ott van, akkor az itthoni edzőterembe jár le. Szinte alig beszél velem, a fiára pedig nem is tudom mikor nézett rá utoljára. Nem hogy még leüljön mellé játszani, vagy kézbe vegye. Arról pedig nem is álmodhatok, hogy az éjszaka közepén esetleg felkel hozzá, és ő rakná tisztába.

- Lili ne legyél rá mérges! Tudod mennyire maximalista, most pedig nagyon megakarja mutatni mire képes.

- Csak ez a család rovására megy. Már alig ér hozzám. - sütöttem le a szemem, és eszembe jutott, hogy a randi óta egyre jobban elmaradoznak az együttléteink, hiszen ha én próbálok közeledni, fáradságra hivatkozva egy csók után elfordul tőlem, és már alszik is.

- Próbálj meg megértőbb lenni vele. Neki sem lehet könnyű.

- Megpróbálom, de akkor is nehéz - suttogtam. - ,de inkább beszéljünk másról. - Hogy megy a foci?

- Egész jól. A múltkori mérkőzésen két gólt is rúgtam odahaza az Udine ellen.

- Ez szuper - dicsértem meg. - Gratulálok Stephan! - mosolyogtam és szívemet átjárta a boldogság. Őszintén örültem, hogy barátom formába van, és reméltem ez a széria folytatódni fog a következő mérkőzéseken is. - Annyira ügyes vagy.

- Köszi, igyekszem Jót tett ez a nyár, és sikerült kipihennem magamat.

- A tesómmal laksz még? - érdeklődtem és próbáltam nagyon figyelni arcát.

- Már nem, de azt hittem tudsz róla, hogy Kitti visszarepült Magyarországra.

- Nem, én... - lepődtem meg. - Nekem senki nem szólt erről. Miért?

- Azt hiszem, mert otthon talált egy cukrászdát.

- Én azt hittem összejöttetek - csodálkoztam, és elmeséltem neki, hogy megláttam őket mikor nálunk aludtak. - Mi történt utána?

- Semmi nem lett belőle. Vagyis, csak pár éjszaka, de azt mondta neki nem megy. Így hát hazarepült.

- Sajnálom.

- Nem érdekes, már megszoktam, és most legalább tényleg csak a focival foglalkozhatok. A nyáron úgyis kicsajoztam magam - osztotta meg velem, és édesen belepirult a mondatba.

- Örülök, hogy felhívtál tudod - váltottam kicsit komolyabb hangra. - Nagyon hiányzol.

- Te is nekem Lili, de most próbálj meg egy kicsit pozitív lenni. Igaz, hogy Zlatan sokat melózik, de csakis értetek...

- Na persze! - horkantottam fel. - Ezt te sem gondolod komolyan Stephan. Nem értünk csinálja, hanem egyedül csak maga miatt, és a hatalmas egója miatt. Mi meg örüljünk, hogy vele lehetünk.

- Gondolj arra, hogy jövőre vége.

- Szerintem ennek sosem lesz vége. Ha nem itt akkor máshol, de egyhamar nem fog visszavonulni.

- Ezt szeretnéd? - kérdezte én pedig kis gondolkodás után azonnal rávágtam, hogy igen. - Akkor mit csinálna Lili? Otthon ülne és nézze az eget? Ezt te sem gondolod komolyan.

- Nem kell, hogy itthon üljön. Van egy csomó üzlete, amiket irányítani kell. Ott van a ruha, a parfüm, meg még sok más. Azokkal foglalkozna, meg velem, és persze legfőképp a fiával.

- Nem jól látod a helyzetet, de tudom erről nem foglak meggyőzni sosem. Ő egy focista, akinek a játék az élete.

- Jó, nem érdekes, te is egy véleményen vagy vele – mondtam kicsit rosszallóan. - Tudod nem is a focival van itt a gond, hanem a velünk töltött időmennyiségről.

- Nem jövő héten lesz a szülinapja? Mit veszel neki?

- Még nem tudom. Nem gondolkoztam rajta. Mégis mit vegyek egy olyan embernek, akinek mindene megvan?

- Csak tudod, minek örülne.

- Sajnos a Bajnokok Ligája trófeát nem tudom nekiajándékozni - húztam el a szám.

- Én valami másra gondoltam.  - szólt kicsit titokzatos hangon, ami felkeltette az érdeklődésemet.

- Mire gondolsz Stephan?

- Valami olyanra, amit nem pénzen lehet megvenni... valami nagyon csajos dolog, amivel azonnal letudod venni a lábáról, és azonnal elfelejti, hogy aznap edzésre kell mennie.

- Vegyek valami szexi fehérneműt, vagy....

- Ezt rád bízom, de nem rossz ötlet. A pasik odáig vannak az ilyenekért. Viszont mennem kell. Nagyon örülök, hogy beszéltünk drágám. Vigyázz magadra, és csak fel a fejjel. Puszild meg helyettem is Alexandert.

- Én is örülök, és csak így tovább a pályán. - köszöntem el, majd felraktam az aznap készült képeimet Instagramm oldalamra. A hét szerencsére gyorsan lement, és szombaton Maya is visszatért hozzánk. Zlatan is több időt töltött házon belül, igaz velünk továbbra is nagyon keveset foglalkozott. Már az ebéd maradékait pakoltuk el, mikor láttam Mayan, hogy valamit nagyon kérdezni szeretne, de talán fél feltenni, vagy nem tudta, hogy kezdje, így én próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Először az iskoláról és a múlt héten történt dolgokról beszélgettünk, majd a végén, mikor láttam, hogy feloldódott mélyen a szemébe néztem.

- Maya valamit kérdezni szeretnél?

- Nem, én...csak... - jött azonnal zavarba, de mikor komolyabban néztem rá egy nagy levegő után belekezdett. - Úgy látom, valami probléma van köztetek Zlatannal. Esetleg történt valami a múlt héten?

- Nem, nem történt semmi. - ültem le a kanapéra ahova a lány is követett. - Őszintén megmondva alig volt közünk bármilyen kapcsolat is. Szinte nem beszélünk semmiről, és ha mégis akkor is csak a foci körül jár az agya. Sajnos az történt, hogy kezdünk eltávolodni egymástól, és én nagyon egyedül érzem magam mellette. A múlt hét pedig hihetetlen rossz volt, mert reggeltől estig egyedül voltam, és... - kezdett könnybe lábadni a szemem - ,nem tudom mit kéne, tegyek, hogy újra olyan legyen, mint volt. Persze elismerem, hogy neki csak egy dolog lebeg a szeme előtt. Ez pedig a visszatérés, és a bizonyítás. De közben elfelejti, hogy van egy fia, akivel törődnie kéne.

- Lili figyelj - fogta meg kezemet. - Ugye kedden van Zlatan szülinapja?

- Igen, akkor lesz harminc hat éves.

- Mivel leped meg?

- Fogalmam sincs. Még semmit nem találtam ki.

- Mi lenne, ha valami olyat adnál neki, amit csak te tudsz? Ha érted mire gondolok? - kérdezte és kajánul felhúzta a szemöldökét.

- Mire akarsz kilyukadni?

- Mondhatom az ötleteimet? - nézett rám félve, és miután bólintottam belekezdtem. - Arra gondoltam, hogy vehetnél valami dögös fehérneműt, és amíg ő lent edz, te szépen besétálnál, és bumm... ledobnád a köntösöd. Ami alatt csak az van. Biztos meglepődne, és a szava is elállna.

- Stephan is valami ilyesmire gondolt, csak ő nem mondta ki konkrétan a dolgot.

- Na, látod, akkor mire vársz! Menj vásárolgatni, én meg addig elleszek Alexanderral.

- Maya, de hétvége van, és egyedül...

- Lili ez csak kifogás!  - dorgált meg, és kicsit ideges hangon folytatta. - Megharagudnál, ha én is adnék valamit?

- Tessék? 

- Mondjuk, én süthetnék egy tortát. De persze ha nem szeretnéd, akkor nem, de ő is olyan jó velem, és úgy gondoltam mivel pénzbelit nem akarok, így ez jó lenne. - darálta el és közben, alig mert a szemembe nézni. - Szeretnék egy kicsit örömet okozni neki én is.

- Maya nincs ellene kifogásom, de szeretnék segíteni benne. 

- Akkor nem haragudnál meg? Összeírom, hogy mik kellenek és elhozhatnád, amíg én Alexra vigyázok. - állt fel és egyre izgatottabb lett. Gyorsan papírt és tollat kerített, és egy jó hosszú listát írt elő. - Ezek kellenek hozzá. 

- Rendben, még ma megveszem, holnap pedig nekiállhatunk a sütésnek.

- Annyira köszönöm Lili - ölelt meg. - Viszont most menj, és élvezd a vásárlást. - nógatott  így kabátot húztam és nyakamba kaptam a várost. A kedvenc fehérnemű boltom felé indultam, és még aznap beruháztam egy pár dögösebbnél, dögösebb csipke csodára. Bár alakom nem nagyon változott, szerencsére a hasam kezdett már visszahúzódni, így már kevésbé láttam visszataszítónak a testem. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felkerestem egy manchesteri fotós barátomat, és megkértem csináljon rólam egy fotósorozatot bennük. Nagyon megvoltam elégedve a végeredménnyel, és bizakodtam, hogy Zlatannak is tetszenek majd a fotók. Vasárnap és hétfőn pedig nagy erőkkel készültem az alkalomra, Mayaval pedig megsütöttük a gyümölcsös tortát. A lány nagyon ügyes volt, én pedig minden mozdulatát lestem, hogy később majd egyedül is eltudjam készíteni. Maya nagyon figyelmes volt, hiszen próbált nagyon alacsony kalória értékű hozzávalókból dolgozni, és inkább több volt benne a tényleges gyümölcs, mint a szárított.  A nagy nap reggelén örültem, hogy Zlatan nem ment el a komplexumba, így már korán reggel beállítottam az ébresztőm, hogy egy fantasztikus reggelit dobhassak össze. Tálcán egyensúlyozva pedig bevittem neki, amit leraktam a kis asztalra. Mellé tettem még egy borítékot, amibe pár kedves szót írtam, és amibe beleraktam a fehérneműs képeimet is. Újra bebújtam mellé és gyengéden puszilgatni kezdtem arcát, amire pár percen belül egy halk morgással reagált.

- Jó reggelt szerelmem. – mosolyogtam rá, mikor kinyitotta barna szemeit.

- Jó reggelt Lili. Hány óra van?

- Nemsokára kilenc és...

- Hogy mennyi? Basszus nem szólt az ébresztőm! - ugrott ki azonnal az ágyból.

- Kikapcsoltam tegnap este, mert..

- Hogy mit csináltál?

- Azt mondtad nem mész be és így gondoltam nem is kell, hogy korán kelj.

- Lili mit csináltál? Már rég túl kellene lennem egy reggeli gyakorlaton, és a reggelimet is elszalasztottam.

- Azt még nem. - másztam ki az ágyból és a tálcára mutattam. - Készítettem neked, sok gyümölcsöt, és...

- Ez kenyér. Ráadásul fehér... amit nem ehetek. Sőt, szalonnát sem, és a tojást is csak nyersen iszok. Sütve semmiképpen.

- De most...

- Lili nem ehetek, de te egyél nyugodtan. - mondta és gyorsan öltözködni kezdett.

- Hova mész?

- Le, az edzőterembe.

- Zlatan, de ma azt hittem nem mész el! - szóltam szomorúan.

- Nem is, csak ide le. Megyek is. Azért köszi. - lépett oda egy puszira és már ott sem volt. Csalódottan néztem a gondosan elkészített reggelit, és a levelet, amit felkaptam és utána futottam.

- Várj!

- Mi az? - fordult felém.

- Ezt neked készítettem. - nyújtottam felé a borítékot. - Boldog szülinapot Zlatan. - Öleltem magamhoz, de egy gyors csók után eltolt magától.

- Megyek.

- Nem is nézed meg a levelet?

- Majd lent! Szeretlek, és köszi. - hallottam még távolodó hangját, én pedig újra szomorú lettem, de a történteken nem volt időm gondolkodni, mert telefonom csörgését hallottam a szobánkból. Gyorsan visszaszaladtam és felkaptam a készüléket.

- Igen?

- Kovács Liliennel beszélek? - tudakolta egy ismeretlen női hang a vonal túl végén.

- Igen, én vagyok. - válaszoltam kicsit félénken.

- Melinda Rizzo vagyok, a fővárosi galéria vezetője. A volt főnökétől Paolótól kaptam meg a telefonszámát. Remélem nem bánja.

- Nem, dehogy, miben segíthetek?

- Paolo nagyon jó barátom, és mesélte, hogy még májusba lett volna egy kiállítás, amire az ön képei is esélyesek voltak, de nem kerültek be.

- Igen, ez így igaz. Sajnos nem volt elég jó a munkám.

- A napokban rátaláltam a képeire, és az újak nagyon elnyerték a tetszésemet, olyannyira, hogy azonnal elkértem a telefonszámát. A hónapban lesz egy kiállítás, amire szeretném, ha elhozna pár képet.

- Komolyan mondja? - kérdeztem és a szívem egyre hevesebben kezdett verni.

- Persze mondhat nemet is, de minden kiállított képért kap egy bizonyos összeget, és az eladási árat csak maga fogja megszabni. Úgy vélem ez egy remek ajánlat önnek.

- Mondja miből áll ez a kiállítás, és mennyi képet kell, vigyek? Mi a téma, és...

- Mivel nem ön lesz az egyedüli egyelőre elég lesz csak húsz, a mostaniakból. Az őszi és a nyáron készült képei fogtak meg leginkább. A téma pedig az évszakok lesznek. Kérem, gondolja át és döntsön.

- Már döntöttem. - vágtam rá. -,elvállamom természetesen, és nagyon köszönöm. Mikor lesz a kiállítás?

- Október 9. -én, hétfőn.

- Vagyis a jövő héten.

- Igen, délután kettőkor lesz a megnyitó, ahol bemutatom önt és még a másik kiállítót. Ezután pedig az emberek megnézik, és ha elnyeri valamelyik a tetszésüket, megveszik. Szeretném, ha előtte nap összetudnánk ugrani a városba, és a héten mindenképpen szeretném látni, milyen képekre gondol.

- Jó, rendben van. Nagyon köszönöm, hogy rám gondolt. Ez igazán fantasztikus hír.

- Akkor vasárnap találkozunk. Hívjon fel ezen a számon, ha a városba van. - mondta és lerakta a telefont. Gyorsan elmentettem a számot, és miután írtam Paolonak egy köszönő üzenetet a jövő héten gondolkoztam. Úgy terveztem elviszem magammal Mayat, és amíg mi Zlatannal a kiállításon leszünk, ő vigyázhatna rá. Esetleg még Vincentre is, és akkor Helénáék is részt tudnának venni az eseményen. Gyorsan elfogyasztottam a reggelit, és átmentem kisfiamhoz, akit épp az aznapi ruhácskájába öltöztettek.

- Szia. Átveszem én. - mosolyogtam rá, mire Maya félre állt, én pedig elmeséltem neki milyen fantasztikus telefont kaptam az előbb.

- Ez nagyon jó! Gratulálok Lili.

- Köszönöm. Már vasárnap reggel indulnánk, és hétfő este jöhetnénk haza.

- Lili én nem tudok veletek menni. - mondta és én kezdtem bepánikolni.

- Mégis miért nem? 

- Hétfőn óráim lesznek, de kedden már vagyok, és...

- Csakhogy a kiállítás hétfőn van. Nekem szükségem van rád Maya. Hova tegyem addig Alexot?

- Lili sajnálom, de mulaszthatok. Ne haragudj! - hajtotta le bánatosan fejét, és láttam rajta, hogy tényleg bántja. Ez pedig kicsit jólesett, de tudtam valami mást kell kitalálnom. 

- Nem baj, első a tanulás. Ha minden szakad, akkor Zlatan is tud vigyázni a fiára arra a pár órára, amíg én ott vagyok. 

- Vagy esetleg kérd meg Helénát. 

- Ez sem rossz ötlet, majd felhívom. - bólogattam, és etetni kezdtem kisfiamat.

- Zlatan örült a reggelinek? A képek hogy tetszettek neki? 

- Hozzá sem nyúlt az ételhez. Azt mondta ilyet nem ehet, a levelet pedig én adtam a kezébe mielőtt lement volna a terembe. 

- Biztos látta már, és alig várja, hogy veled legyen. Én is azért próbáltam a tortát olyan alapanyagokból sütni, ami kevés cukrot, vagy zsírt tartalmaz. 

- Csodálatos lett. Biztos örülni fog neki.

- Nélküled nem ment volna. - szólt mire felnevettem.

- Ezt te sem mondod komolyan, de köszönöm. Ha megetetem, Alexandert lemegyek hozzá, és majd megcsörgetlek, ha hozhatod a tortát. 

- Remek. - mondta és hangja újra izgatottan csengett. Bő negyed óra múlva felvettem egy szettet, köntöst húztam és kisfiammal a kezembe benyitottam a terembe. Zlatan éppen a futópadon hajtotta magát, és csak akkor vett észre mikor kikapcsoltam a zenét. 

- Szia. Nem akarsz beiktatni egy kis pihenőt? 

- De lehet, az jó lenne. - állította meg a gépet, és miután leszállt hozzánk lépett. Arca verejtékben úszott pólója pedig rátapadt testére. - már elég sokat futottam. - Mesélte, ahogy törölközött én pedig észrevettem, hogy a levelem érintetlenül hever az egyik puffon. 

- Nem nyitottad ki a borítékot?

- Bocsi, de nem volt időm. Hogy aludt ez a nagyfiú? 

- Jól, most evett. Nem akarod megfogni? 

- Csupa víz vagyok, talán majd tusolás után. Te miért vagy még köntösbe? 

- Mert... van egy meglepetésem, ami ez alatt van. - mentem egyre közelebb hozzá. - A közös tusolás nem is rossz ötlet. Szólok is Mayanak, hogy vigye fel Alexot - mondtam és megadtam a jelet a lánynak.

- Lili nem érek rá játszadozni, és nem most fogok beállni a víz alá.

- Pedig igazán jó lenne, és nézd meg a levelet.

- Jó, megnézem, ha neked ilyen sokat jelent. - sóhajtott, és én nagyon figyeltem reakcióját amint a képeket nézte. – Ezek gyönyörűek. 

- Nem tartod közönségesnek őket?

- Dehogy is, sőt... hú.. baromi jól nézel ki rajtuk. 

- Azt választhatod ki, amelyiket csak akarod, és élőbe is megnézhetsz bennük. 

- Jó lenne, de még sok a dolgom...

- Mi van akkor, ha azt mondom, valamelyik a köntös alatt van, de csak úgy tudhatod meg, ha megnézed.

- Szívem tudod, mennyire szeretném, de most nem lehet. Olyan szoros tervet követek, hogy nem fér bele, de este megígérem, hogy hamarabb felmegyek. Rendben?

- Azt gondoltam a mai nap csak erről szól, de nem baj, majd jövő héten pótolunk mindent. Aludhatnánk a tesódéknál is, vagy egy hotelba.

- Mi lesz jövő héten? - érdeklődött és én elújságoltam neki a kiállítást, és azt, hogy mivel Maya nem tud jönni, lehet, neki kell vigyázni Alexra.

- Lili én nem tudok elmenni. 10- én Svédországba leszek.

- Mégis mit csinálsz ott?

- Svédország- Olaszország mérkőzés van, én pedig megígértem Maxinak, hogy elviszem magammal. Már rég voltunk ketten és...

- De ez tizedikén van, a kiállítás pedig előtte nap. 

- Jó, de anyám is látni szeretné az unokáját, így már hétfőn ott vagyunk. 

- Zlatan de nekem ez nagyon fontos. A karrierem múlik rajta, és ez egy hatalmas megtiszteltetés. Nem hagyhatom ki, főleg, hogy már igent mondtam rá.

- Lili nem érdekel, én nem tudok elmenni, és te sem! Mégis mit gondolsz, hogy majd én etetem meg a fiamat?

- Üvegből is tud enni, és ha sír megnyugtatod, vagy tisztába teszed. Te vagy az apja, és megtudod csinálni.

- NEM, és... 

- Boldog szülinapot Zlatan! - lépett be hatalmas mosollyal az arcán Maya, kezében a csodálatos tortával. 

- Ez meg mi? - nézett rá szerelmem. 

- Az én ajándékom neked, amit Lilivel sütöttem neked. – magyarázta csillogó szemekkel a lány.

- Ez nem így van, hiszen én inkább csak figyeltem. Maya készítette az egészet.

- Istenem mikor fogjátok már megérteni, hogy NEM ehetek ilyesmit? – nézett ránk szigorú szemekkel.

- De ebbe minden csökkentett. Alig tartalmaz cukrot és...

- Leszarom, ez is csak a koromra emlékeztet. Inkább vidd innen a franca! - kiabált rá a lányra, aki egy szót sem szólva szipogva kisietett a teremből.

- Ezt jól elintézted. - fordultam hozzá mérgesen. - Büszke lehetsz magadra.

- Most meg mi a baj?

- MI A BAJ? Ez a szegény lány csak neked akart örömet szerezni, te meg így rárivallsz. Mit képzelsz, mit érezhet most?

- Lili ő is tudja, mit lehet és mit nem. Inkább hagyjatok békén! 

- Maya odáig van érted, te pedig ezt tetted. Még rá sem néztél a tortára, és meg sem köszönted.

- Nem érdekel Maya, és nem érdekel senki. 

- Egy önző fasz vagy aki még azt sem veszi észre mikor mindenki körülötte ugrál. Gratulálok! Jobb is, hogy te itt vagy mi meg fent. Maradj egyedül a gondolataiddal, és csak, hogy  tudd! Nélküled is elmegyek a kiállításra, és nem kell, hogy támogass. Kurva boldog szülinapot!  - vetettem oda mérgesen, és nagy ajtócsapkodás után jobbnak láttam, ha megkeresem Mayat és megpróbálom megvigasztalni.