⚽️ Blogon kívül: Felhívás a csendes olvasókhoz!! ⚽️

Sziasztok!! 

Egy kedves blogos barátnőm indította el ezt a kezdeményezést, amihez én is csatlakozok! 

Kérlek olvassátok el és gondolkozzatok el rajta! 

Az Ő blogját és a kezdeményezést itt olvashatjátok el eredetibe: Katt ide

Az utóbbi időben egyre több blogon vettem észre, hogy hiába lelkes a szerkesztő, hiába posztol, egyszerűen senki sem kap kommentet. 

Hol van az az időszak, mikor az embernek nem esett le a gyűrű az ujjáról, hogy kapott egy hozzászólást a témával kapcsolatban?

Hol van az az időszak, mikor nem csak egy gyors like-ra futotta a Facebookon, hanem tényleg, vettük a fáradtságot, hogy elolvastuk a blogger/ina bejegyzését, és megosztottuk vele a gondolatainkat?

Eltűnt. És ezért rettentően szomorú vagyok.

Igazából ez egy felhívás a mindenkori mindig csendes olvasóknak, hogy hiába csinálja egy blogger/ina a blogját, hogyha nem kap visszajelzést. Ha nem kap visszajelzést, honnan tudja, hogy jó-e az, amit csinál? Hogy olvassák a bejegyzéseit? Hogy lesznek-e érdeklődök, olvasók, esetleg jelentkezők, hogyha nyereményjátékot rendez?

Ez nem csak a szerkesztőkön múlik, hanem RAJTATOK olvasókon is, hogy egyetlen kommenttel támogattok minket.

Mi mit kapunk ezért cserébe? Ugyanúgy semmit, mint ti. De nem jobb érzés azt tudatni a kedvenc íróddal, szerződdel, hogy überjó, amit csinál? És tudod, hogy ezt meghálálja, hogy nem hagyja abba a blogolást?

Sokan egyáltalán nem pénzért írnak, hanem szívből, szórakozásból. És ezt az örömet, a lelkesedést veszitek el azzal, hogy csendben olvastok valakit. Hány meg hány nagyszerű bloggertársam zárta be online naplóját, mert hiába olvasták, ha annyit se írtak neki, hogy „Szia! Klassz a blogod, csináld még!”? 

Mit tudtok tenni? Akár chatbe, akár vendégkönyvbe, akár hozzászólásban ÍRTOK a szerkesztőnek. 

Mi mit tudunk tenni? Tartjuk a lelkesedést, és kitartunk egymás mellett, támogatjuk egymást akkor is, hogyha továbbra is csendben marad az olvasótábor...

Valószínű, hogy ez is le fog csengeni x idő múlva, de ez mind megelőzhető, hogyha író-olvasó figyel egymásra. És ez az olvasókon is múlik, nem csak rajtunk, írókon...

3/40⚽️Mélységek és magasságok ⚽️

A februárnak nagyon gyorsan a végére értünk, és arra lettem figyelmes, hogy eljött a Ligakupa döntő, amire Zlatan egész héten keményed edzett. Sokszor túlságosan is, amit próbáltam tolerálni, és inkább a saját dolgaimra koncentráltam. A mérkőzést Londonba játszották le, és én már előre lefoglaltam a szállásom egy Wembley közeli hotelba, más csapattagok feleségeivel együtt. Mivel amúgy sem sokat találkoztunk jobbnak láttam, ha nem is zavarom, így mikor elindultam csak egy üzenetet hagytam neki az asztalon.: Szeretlek és minden jót. A kupa átadás után találkozunk. Persze szerettem volna felhívni, de biztos voltam abban is, hogy nem veszi fel. Korán reggel keltem majd magamra kaptam meleg ruháimat, bepakoltam a kisbőröndömbe és elindultam a majdnem háromórás útra. Már előtte nap megterveztem az utazást, és örültem, hogy a rosszulléteim nem olyan erősek és nem akadályoztak meg semmibe. Útközben sokat gondolkoztam a babán, és azon, hogy milyen lesz vele az élet. Boldog voltam, hogy megfogant, és reméltem, helyt tudok állni majd minden feladatba, ami vele kapcsolatos. Azt már előre megígértem magamnak, hogy ha megszületik, nem ugrok bele azonnal a munkába, hanem megpróbálok minél több időt vele tölteni. Játszani, fejleszteni és rengeteg élménnyel megajándékozni őt, és persze mindig a legnagyobb szeretetbe nevelni. Még akkor is, ha rossz, és akkor is, ha felidegesít. Olyan anya akarok lenni, akit tisztel, de nem fél tőlem, és reméltem ebbe majd Zlatan is partnerként áll mellettem. Bőven délkörül érkeztem meg a hotelba, majd bejelentkeztem és elfoglaltam a városra csodálatos kilátást nyújtó szobámat. Kicsit tévéztem majd elnyomott az álom. Arra lettem figyelmes, hogy egyre erősebben kopogtatnak az ajtómon, majd valaki a nevemet mondogatja. Felültem és körbenéztem. A szobába sötétség borult, és magamba elgondolkoztam, hogy mennyi órát is aludhattam? 

- Lili nyisd már ki!!! - Szólt újra a hang, én pedig felálltam és kinyitottam az ajtót, ami előtt Coolen állt. 

- Szia. - Köszöntem rá és felmértem ruházatát, ami barna bokacsizmából és egy elegáns fehér tunikából állt.

- Végre már, azt hittem sosem nyitod ki. - Ölelt meg majd belépet a szobámba. - Mit csináltál? 

- Aludtam. - Dörzsöltem meg álmos szemeimet. - Eléggé sokat alszok mostanában. Kérsz valamit inni? - Léptem a mini hűtőhöz majd felmértem annak tartalmát. 

- Nem, köszönöm. Inkább arra gondoltam, hogy összeszedhetnénk a csajokat és elmehetnénk együtt valamerre. 

- Én nem bulizhatok, és kedvem sincs. - Tiltakoztam majd kitöltöttem magamnak egy pohár vizet. 

- Lili csak egy vacsorára gondoltam, és talán kicsi városnézés is lehetne. 

- Ne haragudj, de tényleg semmi kedvem hozzá. Elég lesz nekem a holnapi napot végigizgulni. 

- Szerintem győzni fognak. - Nézett rám komoly képpel. - Valahogy érzem, bár Wayne nincs benne  a keretbe. 

- Zlatan bent van? - Kaptam fel a fejem, mert elfelejtettem átnézni a kezdőt.

- Igen, persze, hogy bent, csak azt gondoltam az én férjemet is pályára küldi. Hiszen ez egy kupamérkőzés. De Wayne sajnos nincs benne a kedvencek kosarába, mint Ibra.

- Még változhat holnapig minden. - Ültem le és megsimogattam a karját. - Nézd, nem akarom, hogy ez miatt más legyen a kapcsolatunk. 

- Dehogy is Lili, nem úgy értettem, csak a tények magukért beszélnek. 

- Mellesleg ha gondolod, egy vacsorába benne vagyok. - Szóltam és reméltem, hogy ettől jobbkedve lesz. A tervem bevált, majd nagyerőkkel készülődni kezdtem, míg barátnőm összevadászta a lányokat. Egy hosszú csizmát, fekete cicanadrágot és egy aranyozott csillogó ruhát vettem fel. A hajamat csak lazán megtűztem egy csattal és enyhe sminket tettem fel. Mire Coolen újra bekopogott már menetre kész állapotban voltam. 

- Készen vagyok! - Pördültem meg előtte, de ő nem tűnt boldognak. - Mi a baj? 

- Alig vagyunk páran, és aki van is már elment valamerre bulizni. 

- Akkor csak ketten maradtunk, de az is jó, és szerintem elég nekünk, ha csak ide megyünk le a hotel bárjába. Megiszunk pár koktélt és eszünk pár falatot. Mit szólsz hozzá? 

-  Nem tudom. Mindig azt érzem, én próbálom összefogni a lánybagázst, de mások nem akarják ezt. 

- Szerintem ne törődj velük! Ha ők nem akarnak, akkor nem kényszerítheted őket ilyenre. Mégiscsak felnőtt emberek, és attól még, hogy a szerelmeink rengeteget vannak együtt nekünk még nem kötelező. 

- Igazad lehet, de akkor megyünk enni? 

- Persze. - Kaptam fel a táskámat és lementünk a hotel éttermébe, ahol eltöltöttünk egy kellemes vacsorát. Sokat beszélgettünk, és sokat segített nekem, mert megosztotta velem a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgait. Megnyugtatott, hogy ne legyek ideges, mert biztos minden rendben lesz. Hajnali egy körül értem vissza a szobámba, és magamba nyugtáztam, hogy jobb is volt ez, mintha sok lánnyal elmentünk volna valami hangos helyre szórakozni. A mérkőzés napján elmentem várost nézni, és kicsit vásárolgatni, majd este a stadion felé vettem az irányt. Szívem szerint azonnal lerohantam volna az öltözőkhöz, de biztos voltam benne, hogy szerelmem nagyon ideges, és nem zavarhatom meg. Összetalálkoztam a többi lánnyal, és együtt ültünk fel egy elkülönített szektorba. 

- Szia. - Ült mellém Rojo felesége, Eugenia. Fekete haját elfedte egy világos kötött sapkával, és nagy télikabátja kiemelte alakját. - Hogy vagy? - Érdeklődött nagy barna szemekkel.

- Idegesen. - Néztem rá, és ekkor kijöttek a fiúk a pályára én pedig nem bírtam a fenekemen maradni, így felálltam, hogy jobban lássam őket. A mellettem ülő lány pedig csak mosolygott a reakciómon. 

- Furcsa, hogy ennyire izgatott vagy, pedig ez is csak egy meccs. - Mondta unottan.

- Lehet, de azért ez nem teljesen van így. - Ültem vissza. - Szerintem igenis fontos. - Szóltam és mivel nem válaszolt inkább én is hagytam annyiba. Szememmel végig Zlatant figyeltem, aki teljesen nyugodt arcot vágott, bár az egyik ujján ott volt a kötés, ami arra engedetett következtetni, hogy ő sem teljesen nyugodt, és megint vérzésig rágta a körmét. A himnusz után pedig következett a mérkőzés. A tizennegyedik percig nem történt semmi érdekfeszítő, és akkor is csak egy lesgól zavarta meg a nyugalmamat. Megkönnyebbülve ültem vissza a székbe, és reménykedtem, hogy a vezető gólt nem a Southhampthon játékosai fogják értékesíteni. 

- Nagyon ügyesen játszik a férjed. - Dicsértem meg Rojot mikor már sokadszorra tisztázott a csapatnak. 

- Köszönöm, de ezért fizetik nem? - Rázta értetlenül a fejét a mellettem ülő, nekem pedig azonnal lejött, hogy valószínű nem leszünk barátnők. Nem is értem, hogy lehet ennyire érdektelen ezzel kapcsolatba. A tizennyolcadik percben a mérkőzés első sárgalapjára is sor került, hiszen az ellenfél játékosa egy csúnya becsúszással földre terítette Ander Herrerát. A vörös ördögök a sárga lap mellé egy szabadrúgás lehetőséget is kaptak. A labda mögött pedig Zlatan állt lövésre készen, majd egy remek rúgással értékesítette azt. A stadionba mindenki őrjöngeni kezdett és a mi szektorunkba is kitört a jókedv. Persze még korán sem volt vége, de legalább az United szerezte meg a vezetést. Folytatódott tovább a meccs, és egy- egy szívbajt hozó helyzeten kívül nem jutottak tovább a fiúk. Egészen a harmincnyolcadik percig mikor Rojo egy szép gólpasszt adott az egyedül hagyott Lingardnak és ő tizenöt méterről a kapuba talált. A stadionba egyre jobb lett a hangulat és én is kezdtem megkönnyebbülni, és még a győzelem lehetőségét is megkockáztattam. Ez utóbbi hiba volt, mert a hosszabbításba a Southampton egy szépítő gólt értékesített, Gabbiadini megmozdulásából. 

- Úgy látom ráfér a fiúkra a szünet. - Jött oda Coolen. - Hogy vagy? 

- Idegesen. - Néztem rá. - Mindenki lement? 

- Csak mosdóba. Nekik ez már annyira nem fontos, mint nekem vagy neked. 

- Lehet túlságosan is komolyan veszem de...

- Ugyan már, dehogyis. - Fojtotta belém a szót. - Miért mondod ezt? Elvégre te is szereted a focit, ahogy a párodat is. Ami pedig neki fontos az neked is. Én is így vagyok vele, és kár, hogy Wayne még mindig nincs a pályán, de bízok a második félidőbe. 

- Innen könnyű felállni? – Utaltam a Southampton csapatára. 

- Persze, nem lehetetlen, de az United erős csapat, és nem gondolnám, hogy kikapjanak. Hozzak valamit inni? 

- Egy pohár víz jólesne. - Néztem rá hálásan, mire visszatért az adott itallal, egy üveg formájába. Pár perc múlva mindenki visszatért a helyére. Kezdődött a második játékrész, és a félelmeim beigazodni látszottak. Nyolc perccel a kezdés után egy szöglet következett, amit Pogba rosszul fejelte ki és ellenfélhez került a labda, majd újra Gabbiadini juttatta a hálóba a játékszert. Az állás döntetlenre állt. Idegesen temettem fejem a kezeim közé. 

- Még sok idő van, nem kell betojni. - Nézett rám Eugenia. - Én nagyon bízom bennük. 

- Én is, de kicsit megingott most ez a bizalom. - Néztem felé, majd egy jót húztam a vizes palackomból. Csak néztem az előttem zajló eseményeket, és imádkoztam, hogy a vörösök találjanak egy gólt, de a labda csaknem akart a hálóba kikötni. Zlatan még egy szabadrúgást is hibázott, és egyre közelebb került a hosszabbítás, vagy a tizenegyes párbaj. Már csak négy perc volt hátra a rendes játékrészből, a szektorba pedig mindenki elkönyvelte, hogy ez már nem lesz meg a rendes időbe. Én még reménykedtem és végre meghallgatták a szavamat, hiszen, egy remek Herrera beadás után Zlatanhoz került a labda ő pedig a hálóba fejelte. Könnyekbe törtem ki, majd mikor elhangzott a hármas sípszó a szívemről hatalmas kő gördült le. 

- Mondtam, hogy sikerül. - Állt fel Rojo felesége én pedig örömömbe magamhoz szorítottam a meglepett nőt, aki aztán velem nevetett. Megvártuk az érem és a kupaátadást is, majd a konfetti eső után elindultunk a helyünkről, és türelmesen vártuk, míg végre lejönnek a pályáról. Beletelt egy jó félóra is mire ez megtörtént, és már messziről lehetett hallani őket. Kiabálva és örömködve lépkedtek a folyosón és a többiek gyűrűjében végre megláttam Zlatant, akinek nyakába ott lógott az érem. Felé siettem majd átöleltem. 

- Szeretlek. - Ez volt az első szó, amit kibírtam préselni magamból a könnyeimen keresztül. - Annyira gratulálok. 

- Köszönöm. - Mosolygott mikor engedett az ölelésből. - Nem gondoltam, hogy itt leszel. 

- Pedig beszéltük, de egész héten alig voltál otthon. Mi ez? - Néztem a kezében lévő dobozkára. 

- Megkaptam a meccs embere díjat is. - Büszkélkedett. - Gyere be az öltözőbe. - Fogott kézen és az ajtó felé húzott. Bent már mindenki körbe-körbe ugrált. Folyt a pezsgő és ment a szokásos éneklés. Mindenki fényképezkedett mindenkivel, és természetesen a kupával is. Én is elővettem a telefonomat és lőttem pár közös fotót Zlatannal. Bő egy óra múlva pedig mindenki készülődni kezdett hazafelé. Zlatan is a fürdő felé vette az irányt, de még utána szóltam.

- Te a csapattal mész? - Néztem kérdően rá mire nemlegesen megrázta a fejét. 

- Nem, mert úgy gondoltam, hogy veled megyek a szállodába. Persze ha nem bánod. - Húzta mosolyra a száját, hiszen ő is tudta mit fogok válaszolni. 

- Mégis, hogy bánnám te tök?! - Nevettem fel és a nyakába akasztott éremnél fogva magamhoz húztam egy csókra. - Siess, addig megvárlak. 

- Rendben, ígérem, gyors leszek. - Ezután eltűnt a fürdőbe, utána pedig együtt indultunk a szálloda felé, hogy egy kicsit kettesbe is megünnepeljük a győzelmet. A következő bajnoki mérkőzésen szerelmemnek volt egy kisebb balhéja, és kapott egy sárga lapot is, mert lekönyökölte az ellenfél játékosát. Persze arról senki nem beszélt, hogy előtte alaposan ráléptek a fejére, míg ő a földön feküdt. A hírek arról szóltak, hogy akár eltiltást is kaphat, de ezt mindenki azonnal tagadta, így nem foglalkoztam vele. Jártam a vizsgálatokra, és sokat beszéltem Helénával és Stephannal is, Zlatant pedig továbbra is csak a bizonyítás érdekelte. Olasz barátom is készült a következő Európa Liga mérkőzésre, amit a Lyon ellen játszanak majd. 

- Jó lenne bekerülni a negyeddöntőbe, és talán többet lépnék pályára is. - Osztotta meg velem, egyik alkalommal, mikor társaság gyanánt vele beszéltem Skypeon. Jó volt látni, még ha csak képernyőn keresztül is.

- Én is szeretném, ha minél tovább menetelnétek, hiszen a Róma jó csapat. 

- Úgy gondolod, hogy képesek vagyunk rá? - Csillant fel szép szeme.

- Miért ne lennétek Stephan? - Kérdeztem, és tényleg így gondoltam. - A ti játékosotok vezeti az olasz góllövőlistát. 

- Ja persze, csak kár, hogy nem én vagyok az. - Túrt bele szomorúan a hajába. 

- Majd jövőre, és még nincs vége a szezonnak, pedig már jó lenne. 

- Nyugi, majd nyáron jobb lesz, és Zlatan is többet lesz otthon, na és ha eltiltják, nem játszhat három mérkőzésen.

- Nem fogják eltiltani! - Kaptam fel a vizet. - Ne is mondj ilyet, kérlek! 

- Rendben, de az Olasz sajtó már tényként kezelte. Nézd! - Mutatta meg az egyik sportújság cikkét. 

- Mondjuk, ha igaz lenne, akkor legalább nyugton lenne kicsit. - Nevettem fel.

- Igen, ez igaz, és elmehetnétek akárhová, mondjuk...

- Párizsba! - Jutott eszembe egy ötlet. - Elvégre ott van a lakásunk, amit már több mint fél éve nem lakik senki. 

- Meg Zlatannak is ott vannak a haverjai, még a PSG-s időszakból. 

- Igen, ez igaz. Szerencsére Verrattival sikerült tisztázni ezt a Lola ügyet és nem lett belőle nagy baj. 

- Gondolom eléggé sokat fizettek az újságoknak a titok miatt. - Állapította meg és igenlően bólintottam. 

- Igen, nem keveset gondolhatod, de... - Kezdtem és ekkor egy nagy ajtó csapkodást hallottam majd mérges káromkodást. - Megjött Zlatan, de úgy hallom valami nem stimmel.

- Lehet mégiscsak nekem lesz igazam, de most elköszönök. Szia, és vigyázz magadra. 

- Rendben, sok sikert, és te is vigyázz magadra Stephan! - Köszöntem el és egy puszit küldtem a kamerába, majd elzártam és lesiettem a lépcsőn. - Szia, édes. - Kezdtem kedvesen, de ő nem válaszolt csak mérges képpel nyomkodta a telefonját. - Szia Zlatan!

- Szia, Lili. - Nézett végre rám. 

- Valami gond van? - Érdeklődtem félve és leültem mellé a kanapéra.

- Eltiltottak három kibaszott mérkőzésre amiatt a kis fasz miatt! - Állt fel majd ledobta a telefonját, ami hangosan koppant az asztalon. 

- Legalább lesz időd pihenni, és regenerálódni picit! - Próbáltam jobbkedvre deríteni.

- Hagyjál már a hülyeségeiddel te is! 

- Én is? 

- Anyám is ezt mondta, mikor mondtam neki! 

- Zlatan ez nem baj, hiszen sokat játszottál, és rengeteg gólt szereztél már. Lehet jobb is, hogy másnak is lehet majd lehetősége. Nem igaz? 

- Még véletlenül se érdekel, hogy másokkal mi van, bár annak örülök, hogy a következő E.L. mérkőzésen ott lehetek, de utána kihagyom a Chelsea, Middlesbrought és a West Brom elleni játékot is.

- Ezek egymás után vannak? 

- Igen, miért? 

- Az majdnem akkor két hét szabadság. - Csillant fel a szemem és már elkezdtem magamba tervezgetni egy Francia kiruccanást. 

- Igen, sajnos. 

- Van egy ötletem, de gyere, ülj már vissza! - Kérleltem majd egy megadó sóhaj után visszaült a kanapéra én pedig belekezdtem. - Tudod, van egy házunk valahol Párizs szélébe, ami eléggé kihasználatlan mostanában, én pedig arra gondoltam, hogy elmehetnénk oda. Ez kapóra is jött most.

- Ezt ugye nem mondod komolyan Lili? - Nézett rám mérgesen. - Nem gondolod, hogy elmegyek Párizsba! Természetesen fellebbezek a döntés miatt. 

- Nem kéne ezt tenned, hiszen hibáztál és...

- HIBÁZTAM? - Pattant fel. -  Nem is voltál ott, szóval azt sem tudod, miről van szó.

- Láttam a videókat! - Mentegetőztem. 

- Ugyan már Lili! Te nem láttad, hogy rám taposott?? 

- Persze, hogy láttam, de te is lekönyökölted most pedig ez a büntetés, amit elkell fogadni. 

- Látszik, hogy lószart se értesz a focihoz. - Vetette oda majd elindult a lépcső felé. Leforrázva ültem és igazán fájt, amit a fejemhez vágott, de elhatároztam nem hagyom magam. Igenis elmegyünk Párizsba. Felsiettem a lépcsőn és benyitottam a szobába ahol szerelmem feküdt. 

- Értek hozzá tudod, és rohadt szarul esett, amit mondtál.

- Örülnék, ha akkor mellettem állnál.

- Melletted állok, de ami megtörtént azzal nem lehet vitatkozni. Fogadd el és menjünk el Párizsba! 

- Hagyjál már ezzel a szarral Lili! Fogd fel, hogy nem megyek veled sehova, fellebbezek és kész! Ha pedig nem tetszik, akkor sajnálom. - Állt fel és majdnem fellökve sietett ki a szobából. Kabátot vett és a kocsi kulcs után nyúlt. 

- Hova mész? 

- El! 

- Ne menj el, beszéljük meg! - Szóltam idegesen.

- Nem akarok olyannal beszélni, aki nem áll mellettem, és csak azt nézi magának mi a jó! Nem fogod fel, hogy ezt akarom csinálni? Nekem ez az életem!

- Jó de ha mégis eltiltanak akkor elmehetünk esetleg...

- NEM MEGYEK PÁRIZSBA! - Csattant fel, majd nagy durrogva kilépett az ajtón és magamra hagyott. Bassza meg a rohad foci! 

⚽️ Egy kis kritika⚽️

Sziasztok!!! 

A héten kaptam egy olyan kritikát a blogról ami igen átfogó, és pontos. Mindazonáltal, úgy gondolom, hogy sokkal több volt az amit negatívként kiemelt, mint a pozitív. Lehet úgy tűnik, hogy nem értékelem, vagy nem értek vele egyet, de ez nem igaz. Én is tudom, hogy a helyesírásom eléggé borzalmas és néha elmaradnak betűk, amik 10x-i átolvasás után sem kerülnek a helyükre

Belátom, hogy vannak hibáim, de úgy gondolom, hogy a fejlődésem részről- részre látható. 

Ami kicsit mégis rosszul esett az egészben, hogy a blogom lényegére miszerint ez egy focis blog nem világított rá, és nem emelte ki a mérkőzések pontos leírását, vagy azt, hogy igyekszek aktuális maradni. 

Ha gondoljátok nézzetek be hozzá!! Itt tehetiket meg Katt ide

Kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is. 

Egy kis interjút is olvashattok rajta tőlem: 

Interjú Filus Andreával

Lili és Zlatan mindig is hangsúlyosak voltak, de a harmadik évadban ténylegesen ők lettek a főszereplők. A többiek - gondolok itt Stephanra, Helénára -, fokozatosan egyre kevesebbet fognak szerepelni, vagy azért az ő életüket is nyomon követjük majd?

"Igen, ez valóban így van, de mivel a történet három főszereplős, így nem tehetem meg azt, hogy Stephant is elhanyagoljam. Már csak azért sem, mert sokan szeretik őt is. Próbálom többet bevonni a történetbe, és megteremteni az egyensúlyt. Néha én is érzem, hogy kicsit sok a Lili- Zlatan rész, és ilyenkor próbálok valami olyat behozni amibe Stephan is szerepet kap. Nem akarom azonban hanyagolni a többeket sem, és Heléna igen nagy szerepet fog kapni a következő részekbe. A család pedig fontos része a történetnek így néha-néha ők is felbukkannak még."

Mivel részben valós szereplőkkel dolgozol, felvetődik a kérdés, hogy mennyi igaz abból, amit leírsz. Mennyire próbálod tartani magad a valós történésekhez? Fontos ez neked?

"Számomra nagyon fontos a hitelesség és az, hogy ami a két fiúval történik, szó szerint úgy írjam le ahogy a valóságban volt. A mérkőzéseket, az eseményeket, és egyéb velük kapcsolatos dolgokat. Gondolok itt egy díjátadóra, vagy egy sérülés. Mivel Zlatan eléggé sokrétű, így könnyebb róla írni, hiszen neki ott a ruha, a parfüm és vele mindig történik valami. Stephan már más, mert ő sokkal visszahúzódóbb. Neki nincsenek ilyen nagy eseményei, de ha gólt szerez egy mérkőzésen, akkor azt lejegyzetelem, és leírom. Sokszor eléggé sok kutató munkát igényelnek ezek a mérkőzéses részek, de én pont ezért szeretem. Egyedül az Olasz- Svéd EB. meccset írtam le másképpen, mint ahogy az a valóságban történt, de akkor azt megkövetelte a történtet. Úgy érzem olyat sosem tudnék leírni ami nagyon elrugaszkodik a valóságtól, hiszen akkor az nem is én lennék, és a fiúk személyisége is másképp jönne le. Nyilván a romantikus szál más, de igyekszek ott is életszerű és nem túl cukormázas részeket írni.

A főszereplőim családját is úgy írtam le, hogy mindenki, aki valós megjelenjen. Zlatannál nem akartam kihagyni Helénát, és mivel a valóságban nekem nagyon szimpatikus nő így evidens, hogy Lili barátnőjeként jelenik meg. A testvéri szál furcsa lehet, de már akkor is tudtam, hogy Manuelhez fogom írni. A gyerekeket sem tudtam figyelem nélkül hagyni, így már mindkettő kisfiú is szerepet kap. Főleg így, hogy Vincentet is beleraktam."

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címe?

"Már nagyon régóta szeretek írni, hiszen ez számomra egy külön kifejezési mód. A jelenlegi blogom eseményei is több évre nyúlnak vissza, de komolyabban olyan 1-2 éve foglalkozok az írással. Elkezdem írni egy blogot ami egy tanár- diák kapcsolatot helyez előtérbe, de nem éreztem elég jónak, így most az egy kicsit jegelés alatt áll. Tervezek egy olyan oldalt, ami már 99%-ban kész, és csak a bejegyzéseim hiányoznak róla. A címe: Andy szerint a sport. Itt a számomra fontos sporteseményekkel kapcsolatba fogom kifejteni a személyes véleményemet. Lesz benne F1, tenisz és persze a fociról is lesz szó."

3/39 ⚽️ Örömhír ⚽️

Kézen fogva léptünk ki a stadionból, majd otthon gyorsan összepakoltunk és már indultunk is Milánóba, hogy Heléna mellett legyünk.

- Mondd bármikor a rendelkezésedre áll a repülő? - Érdeklődtem miközben a reptér felé száguldottunk bőven este tizenegy után.

- Persze, hiszen az enyém. - Mosolygott magabiztosan, és olyan édes volt a hófehér ingébe, és a fekete nadrágjába. Haja most természetesen omlott a vállára és kikandikált fekete sapkája alól. Szerettem, amikor ilyen, hiszen nagyon ritkán látom így. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésbe és csak néztem a menetközben felvillanó lámpafényben arcát. Számomra annyira tökéletes volt, bár az évek alatt sokat változott, hiszen rajta is megjelentek az idő nyomai, apró szarkalábak formájában. Hiába nem húsz éves, és mégis ahányszor csak rám emeli mosolyát, a szívem hevesebben ver. Addig-addig tűnődtem a kapcsolatunkon, míg végül a kényelmes ülésben elnyomott az álom.

- Lili ébredj! - Hallottam hangját, majd álmosan kinyitottam a szemem. 

- Hol vagyunk?

- A repülőtéren. Gyere, vedd fel a kabátodat és menjünk! - Szólt és ő is öltözködni kezdett. Álmosan gomboltam a kabátom, majd nyűgösen szálltam ki a csípős hidegbe. Szerelmem kivette a pár ruhát tartalmazó kézi csomagomat, és sietős mozdulatokkal indulni kezdtünk egy külön bejáraton. 

- Várj meg itt, csak beszélek a pilótával. - Nézett a szemembe, majd kisietett az ajtón. Fáradtan és fázósan álltam az ajtóba, mikor megjelent Sara, és kedvesen köszönt nekem.

- Szia, Lili, örülök, hogy látlak. 

- Szia, én is. - Szóltam, és végignéztem rajta. Krémszínű prémes szélű kabátot és vicces sapkát viselt, aminek egy nagy maci volt a mintája. - Hogyhogy újra jössz te is? 

- Mert apa vezet, én pedig újra itthon vagyok, és megkért megint. Nem Zlatan hívott fel nyugi, hanem az apám. - Nyugtatott meg. - Délután jöttem haza Brazíliából, és éppen ráérek most két napig. Úgy tudom, addig lesztek oda. 

- Fogalmam sincs. - Vontam meg a vállam, és megörültem mikor Zlatan végre visszajött. Gyorsan bepakoltuk a csomagokat, és készülődtünk a felszálláshoz. Mikor egyenesbe ért a gép Zlatan felállt és az ágyhoz indult. 

- Alszunk? - Érdeklődtem, de ő csak a fejét ingatta. - Nem, de gondoltam jobb neked, ha lefekszel kicsit, és kényelembe helyezed magad. Nem szeretném, ha a baba... 

- Nem lesz semmi baja neki. - Álltam fel és egy csókkal hallgattattam el. - De, hogy megnyugodj, lefekszek ide. - Nevettem fel, majd lerúgtam a cipőmet, felfeküdtem az ágyra és szerelmem azonnal mellém telepedett. Hosszú percekig, csak feküdtem, míg ő a hasamat simogatta. Mintha nem tudott volna betelni a látvánnyal, viszont én kicsit kényelmetlenül éreztem magam, így kedvesen megkérdeztem.

- Nem unod még? - Néztem bele mogyoró szemeibe és ő felnézett a hasam puszilgatásából.

- Miért unnám? Talán rossz, vagy menjek egy kicsit lejjebb? - Érdeklődött majd lentebb tolta a nadrágomat, engem pedig átjárt a forróság. Az utóbbi időben az együttléteink száma a sok fárasztó munka miatt alaposan megcsappant, így már egy apró mozdulat is ezt hozta elő belőlem.

- Zlatan a repülőn vagyunk! - Ültem föl és megigazítottam a fölsőmet. - Bármikor ránk nyithatnak.

- Senki nem fog ránk nyitni. - Húzódott közelebb és továbbra is kényeztetett. - Senki nem zavar meg, hidd el. - Suttogta búgó hangon.

- Nem vagy álmos? Egy ilyen mérkőzés után általában hazajössz és bealszol.

- Ma csak úgy dolgozik bennem az adrenalin kicsim. Három gólt rúgtam, érted?? Hármat?? Most aztán minden károgó befoghatja a száját. Igenis megmutattam, hogy képes vagyok rá, és tudom, hogy ennél még csak több van bennem! Sokkal, de sokkal több. - Magyarázott és ez a hatalmas szenvedély, amivel magyarázott újra rádöbbentett, hogy mennyire fontos ez neki.

- Mindig tudsz meglepetéseket okozni nekem. - Kezdtem. - Ahogy a pályán játszottál, nem gondoltam volna, hogy mesterhármas lesz a vége.

- Jó tudom, hogy szerencse is kellett hozzá, viszont akkor is én voltam ott nem más. De most mi lenne, ha nem foglalkoznánk többet a mérkőzéssel, csak egymással. Szeretném kicsit levezetni ezt a sok adrenalint, ami felhalmozódott bennem - Jött egyre közelebb és a felsőm alá vezette kezét. Én is gombolni kezdtem az ingét, és alig vártam, hogy elém táruljon tökéletesen kidolgozott teste. Vad csókba forrtunk össze és egyre jobban kezdtünk belemelegedni az eseményekbe. A kezem az övével babrált mikor váratlanul belépett Sara. 

- Kértek valamit. - Kérdezte mi pedig azonnal szétrebbentünk, én pedig elém kaptam a takarót - Ó én... sajnálom, én... nem tudtam, hogy.. - habogta vörös fejjel, és nem tudtam, hogy, ő vagy mi lettünk nagyobb zavarba. 

- Semmi baj, de az hiszem, csak egy kis nyugalmat kérünk. Úgyis nemsokára leszállunk. Nem igaz? 

- De, persze. - Szólt még mindig zavartan, és látványosan végigmérte Zlatant.

- Bocsi, de akkor kimennél? Éppen belekezdtünk valamibe. - Emeltem fel a hangom majd ő rám nézett és durcásan kisétált. - Végre! 

- Ez meg mi volt Lili? - Érdeklődött. 

- Nem láttad mit csinált? Szinte a maradék ruhát is levarázsolta volna a szemével. 

- Ó csak nem féltékeny valaki??

- Féltékeny? Ugyan már. 

- De bizony az vagy!!  - Húzta az agyam. -  De ez édes, és nagyon izgató is. - Simította végig meztelen hátamat, amitől egy kéjes sóhaj szakadt ki ajkaimból. - Fejezzük be, amit elkezdtünk. Ígérem, hogy nagyon óvatosan és gyengéden bánok veled. Tudod nagyon boldoggá tettél, és alig várom, hogy a karjaimba tarthassam a fiamat. 

- Mi van, ha kislány lesz? 

- Akkor őt. - Tette a kezét a pocakomra, majd lentebb haladt az alsó felem felé. - Tökéletes kis hercegnő lesz. - Mondta kedvesen, majd miután lehúzta a nadrágomat ő is megszabadult az alsó ruházatától, és fölém kerekedett. - Szeretlek Lili. - Nézett a szemembe miközben belém hatolt. Talán a sok kimaradt idő, vagy valóban a sok adrenalin miatt, az együttlétünk szenvedélyes, gyors és elég hangos volt Nem is szeretkeztünk, dugtunk, míg végül nem csak a repülő miatt éreztem a fellegekbe magam. 

- Ez kurva jó volt! - Pihegtem és próbáltam lenyugtatni dörömbölő szívverésemet. - Nem is emlékszem mikor voltál ennyire vad. - Bújtam a karjai közé és magamra húztam a takarót.

- Hiányoztál, és azt hiszem ez most jött ki. Sajnálom, ha mostanában kevesebbet foglalkoztam veled. Ígérem, hogy ez változni fog. 

- Nem kell, hogy változzon, hiszen neked ez a munkád. Egyedül csak annyit kérek, hogy vegyél egy kicsit vissza tempóból, és ne hajtsd túl magad. Aggódom érted, és most már nem csak én vagyok, és te, hanem mi hárman. - Utaltam a pocaklakómra. 

- Furcsa ezeket hallani tőled. - Nézett rám komoly képpel. - Pár hónapja még tiltakoztál minden családdal kapcsolatos dolog miatt. 

- Változok, de ez jó dolog, mert több év után sikerült elengedne a félelmeimet. 

- Ennek örülök, és megígérem, hogy nem fogsz bennem csalódni. Melletted akarok lenni akármi is lesz.

- Köszönöm. - Hatódtam meg és eleredtem a könnyeim. - Már megint a hormonok! - Bosszankodtam.

- Szeretem őket, mert nagyon édes vagy tőlük. - Törölte le és ekkor szóltak, hogy kezdhetünk készülődni. Magunkra kapkodtuk a ruhánkat, és visszaültünk a székekbe. A repülőtérre Stephan jött ki elénk, aki már teljes lázba égett. 

- Megszületett már? - Szegezte neki a kérdést Zlatan, miközben olasz barátom szinte száguldozott az utakon. 

- Igen, de még nem láttuk. Csak anyám és Manuel volt bent. 

- Heléna jól van? - Kérdeztem, és igyekeztem nem a sebességmérőre koncentrálni.

- Igen, de majd őt is megnézhetjük. - Nézett a szemembe a tükrön keresztül.  

- Akkor jó, alig várom már, hogy lássam a húgom, és persze az unokaöcsémet. - Mélázott Zlatan és nagy nehezen odaértünk a kórházba. Stephan már ismerte a járást és gyorsan felérünk a lifttel az adott emeletre. Ahogy a folyosóra fordultunk megláttam anyámékat, Stephan szüleit és Zlatan édesanyját. Mindenki ideges arcot vágott, majd egy gyors üdvözlés után mi is helyet foglaltunk a műanyag székeken. Stephan apukája megosztotta velünk a fejleményeket, miszerint már megszületett a kisfiú, de még elvégeznek rajta pár vizsgálatot. Helénához pedig eddig még nem lehetett bemenni.

- Nem kér valaki kávét? Nekem eléggé hosszú napom volt és rám férne egy. - Nézett végig mindenkin Zlatan, de Stephanon kívül senki nem élt a lehetőséggel, így hárman indultunk az automata felé. 

- Elmondom ma anyáméknak is. - Néztem Zlatanra mire ő zavartan meredt rám. Látszott rajta, hogy tényleg fáradt. Lehet a szex helyett aludni kellett volna a gépen? 

- Mit Lili? 

- Hogy babát várok. - Mondtam ki, és Stephan is ezen a véleményen volt. - Joguk van tudni, bár szerintem most Heléna miatt is boldogok.

- Igen, de Helénához nem sok közük van, ha úgy vesszük. Csak Kitti miatt vannak itt, és mert tudták, hogy te is itt leszel.

- Azt hittem kicsit másképpen fogod fogadni ezt a dolgot. – Nézett rá Zlatan.

- Édes, Stephan már tudta, hogy babát várok.

- Remek, azt hittem én tudom meg először. – Mérgelődött.

- Én mondtam, hogy időbe kellett volna szólni.  - Nézett rám Stephan majd lehúzta a kávéját, és barátom is követte őt. Én csak egy forró csokit ittam, de a rossz minőség miatt a felét kiöntöttem. Visszaindultunk és ekkor kijött egy nővér, aki kedvesen hangon üdvözölt minket. A késő esti órák ellenére is nagyon kedves és udvarias volt. Hosszú fekete haját szorosan hátrakötve hordta, kék szemei pedig vidáman csillogtak mikor elújságolta, hogy belehet menni, hiszen a baba már Heléna karjai között van. Egyedül csak arra kért, hogy ne tóduljunk be egyszerre a szobába, ami egy elkülönített részen volt. Manuel személyes kérése volt, ez, hiszen nem akarta, hogy bármi is kiderüljön a terhességgel kapcsolatba. A sajtóval még ráérnek később foglalkozni. Először természetesen a szülők mentek be, majd utána Stephan és Kitti, míg legvégül mi ketten Zlatannal. A kisfiú egy kék takaróval volt bebugyolálva és hihetetlenül édesen aludt édesanyja mellkasán. A szobába mindenhol kék bútorok voltak, és nagyon otthonosan volt berendezve. Mintha nem is egy kórházi hanem inkább egy hotelszobába tértünk volna be. Tudtam, hogy Manuel mindent megakar adni a feleségének és a gyerekének.

- Sziasztok. - Köszönt ránk barátnőm, és felénk küldött egy álmos mosolyt. - Bemutatom nektek Vincent Ibrahimovic El Shaarawy-t. 

- Mennyire gyönyörű. - Ültem le melléjük. - Nézd Zlatan mennyire kicsi. - Könnyű volt minden? 

- Igen, bár azt nem mondanám, hogy nem éreztem meg, de a végén minden fájdalmat kárpótolt mikor a kezembe adták. Manuel is nagyon boldog, és anyámék is. 

- Mikor engednek haza? - Kérdezte Zlatan, majd ő is leült egy székre. 

- Azt még nem tudom, de ha minden jól megy akár már holnap után is. 

- Nagyon helyes kisgyerek, és valamiért apa jut róla eszembe. - Fogta meg a testvére kezét szerelmem. - A szemei nagyon... - Kezdte volna és elcsuklott a hangja. - Bocsi, én csak azon gondolkoztam, hogy ő is biztos örülne neki. 

- Ez igaz. - Lábadt könnybe Heléna szeme is én pedig egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, így egy vidámabb témára próbáltam terelni a szót. 

- Képzeld a  tesód ma mester hármast rúgott.

- Ó igazán, ez nagyon szuper. Gratulálok! Mondtam én, hogy minden jó lesz, és te leszel ott a legjobb. 

- Remélem is, és van még egy hírünk. - Nézett rám sokat mondóan Zlatan. - Hamarosan Lili is a helyedbe fog lépni. 

- Mármint? 

- Ő is babát vár. - Mondta csillogó szemekkel és bár Heléna igyekezett meglepődni testvérét nem verte át, mire Zlatan kicsit mérgesen pillantott felém. - Mondd mindenki tudta csak én nem? 

- Ez nem teljesen igaz drágám. Csak Heléna, Kitti, Stephan tudta. 

- Nekik miért mondtad el és nekem miért csak ma kellett megtudni? 

- Mert vártam a megfelelő alkalmat, és ez a mai nap jól is jött. - Próbáltam nyugtatni és elmeséltem Helénának, milyen volt a bejelentés. Eközben a kicsit visszarakta az odakészített kiságyba. Hosszú percegik csak gyönyörködtünk benne, és én alig akartam elhinni, hogy lehet ennyire édes egy kisember, aki csak párórája látta meg a napvilágot. Máris nagy szeretetet éreztem iránta. 

- Sajnálom, de Helénának pihenni kell. Megkérhetem, hogy fáradjanak ki? - Jött be a nővér. 

- Persze már megyünk is. Elnézést, hogy ilyen sokáig itt voltunk. - Álltunk fel, és egy puszit adtam Helénának, aki utánunk szólt még az ajtóból. 

- Várjatok! Mondani szeretnék valamit, amit igazából Manuellel kéne ketten mondani, de megteszem én. 

- Miről van szó? - Kérdeztem zavartan, és reméltem nincs baj. - Esetleg behozzak valamit, vagy...

- Nem, dehogy, csak arra gondoltunk, hogy, ha elvállaljátok, szeretnénk felkérni titeket keresztszülőknek. - Osztotta meg velünk csillogó szemekkel, én pedig örömömbe elsírtam magam. 

- Azt hittem Stephan lesz. - Hallottam Zlatan meglepődött hangját, és még egyszer odament a testvéréhez, hogy gyengéden átölelje. - Köszönjük és természetes, hogy elfogadjuk. Most tényleg meglepődtem. 

- Én is. - Szipogtam még mindig. - Köszönöm Heléna, és Manuelnek is. Te vagy a legjobb barátnőm. 

- Csak annyit kérek, hogy ne veszekedjetek és tartsatok ki egymás mellett. Rendben? -  Futtatta végig rajtunk tekintetét. - Megígéritek nekem? 

- Igen, persze. - Szólt Zlatan, majd mikor a nővérke újra bejött tényleg jobbnak láttuk, ha távozunk. Együtt indultunk Manuelékhez, de a felfokozott izgatottság miatt alig tudtunk aludni. A nappaliba beszélgettünk mindenféléről, én pedig igyekeztem kivárni a megfelelő alkalmat. Apámmal elég sokat beszélgettünk, majd mikor nagy csend állt be a társaságnál felálltam és megköszörültem a torkom. 

- Én szeretnék mondani nektek valamit. Először is köszönöm Zlatan nevébe is Manuel, hogy megbíztok bennünk annyira, hogy keresztszülőknek választottatok. Személy szerint nem is számítottam rá, és nagyon jólesik. A másik pedig, hogy egy fontos dolgot szeretnék veletek közölni, amit már egy ideje tudok. - Szóltam és egyre jobban zavarba jöttem a rám meredő tekintetektől. Nem tudtam, hogy fogadják, és kicsit féltem is. - A helyzet az, hogy... 

- Na, jó, a helyzet az, hogy Lili babát vár. - Állt mellém Zlatan és kimondta, amit én nem mertem. - Szóval anya, te nemsokára kétszeres nagymama leszel. - Intézte anyukájának a szavait mire a nő felállt és örömébe hozzánk szaladt.

- Kisfiam ez nagyon jó! Gratulálok Lilike! - Adott két puszit.  Az én szüleim is hasonló képen tettek, és mindenki nagyon boldog volt, én pedig úgy éreztem egy nagy kő esett le ezzel a bejelentéssel a szívemről. A bejelentés után elvonultam a fürdőbe és a folyosón apámmal találtam szembe magam. 

- Már látszik egy kicsit. - Állapította meg. - Tudod, nagyon örülök, hogy ilyen családot találtál Lili. 

- Köszönöm apa, és azt is, hogy itt vagytok, és eltudtam mondani nektek ez élőbe. 

- Kicsim hamarosan hazautazunk. Nem szeretnél velünk jönni? Legalább csak pár hétig. 

- Nem, itt van mindenem. - Néztem bele a szemébe, majd már épen indultam volna megfogta a kezem és így szólt. 

- Nagyon szeretlek Lilien, és köszönöm, hogy nagypapává  tettél. - Hangja nagyon őszintén csengett én pedig úgy gondoltam az a legjobb, ha tényleg mindenre fátylat borítunk, és új lappal kezdünk. 

- Én is szeretlek apa, és nagyon hiányoztál. - Öleltem magamhoz, majd hosszú percekig álltunk így a folyosón, miközben mindkettőnk csak sírni tudott.

Sziasztok! Először is KÖSZÖNÖM, azt a sok kommentet, amit itt, Facebookon és Twitteren is kaptam. Arra gondoltam, hogy mivel én is imádom ezt a történetet és ti is szeretitek, folytatom. Bár még nem tudom mi lesz jövőre, de majd meglátjuk. Remélem, csak pozitív dolgok történnek a fiúkkal és Zlatan is hamarabb pályára lép, mint 2018. Stephan pedig sokat lesz a pályán és sok gólt szerez. Új kinézetet kaptam, amit köszönök Rigó Eszternek. Nagyon szép lett, és imádom, hogy piros. A másik, hogy van egy új oldal, amit a Rólam címszó alatt találhattok. Itt mesélek kicsit magamról, és a betegségemről is. Még egyszer köszönöm, és remélem ez a rész is ugyanúgy tetszett, mint az eddigiek. Köszönöm, hogy velem vagytok. 

Puszi Andrea!