2017. május 11., csütörtök

3/27 ⚽️ Vegyél el! ⚽️

Stephan: Karácsony másnapját úgy szerveztem, hogy este kettesbe lehessek Kittivel. A tegnapi viharfelhők szerencsére elvonultak és örömmel láttam, hogy a családi béke helyre állt, s Lili is megnyugodott.
- Kitti kész vagy? Fél órája itt állok az ajtóban. – Sürgettem.
- Persze, már itt is vagyok, és csak úgy mondanám, hogy öt perce sem állsz itt. – mondta vigyorogva – de elmondhatnád, hogy hova megyünk.
- Tíz perc és meglátod.
- Jó, de mivel nem tudom hova, lehet nem a megfelelő az öltözékem.
- Hidd el tökéletes vagy. – Néztem végig rajta és így is gondoltam. A fekete cicanadrág és a mély bordó tunika tökéletesen állt rajta. Szerettem, ha ilyen feszes nadrágban van, és a magas sarkú csizma csak még jobban vonzotta a tekintetemet. Az autóba ülve benyomtam a kedvenc cd-met és üvöltetni kezdtem az autóban.
- Kapcsolt már ki! – Ordított a lány az oldalamon túlkiabálva a hangerőt.
- Mi a bajod Fedezzel?
- Semmi, csak most egyszerűen nem akarok zenét hallgatni.
- Pedig ha hozzám jössz ez lesz az esküvői zenénk, hiszen ő lesz a sztár vendég, sőt a közös lakásunkban is csak ez fog szólni. – Mondtam vigyorogva. – megérkeztünk.

Kitti: Stephan a Dóm előtt parkolt le. Ez volt az egyik hely Milánóban, amit még sosem láttam. Bár az is igaz, hogy itt nem igazán ismerek semmit, hiszen rögtön Rómába mentünk és a munka miatt nem sok időm van utazgatni. A tér és a templom gyönyörűen kivolt világítva és az egésznek olyan romantikus hangulata volt. Alig voltak páran a téren, és mi is csak lézengtünk.
- És ha összeköltözünk, hol akarsz lakni? – Kérdeztem.
- Imádom Milánót, Savonát és Monacot, de a te munkád és az enyém miatt is az a legjobb, ha Rómába maradunk.
- Pedig azt hittem elköltözünk a tengeren túlra. – Mosolyogtam.
- Költözhetünk akár Tantába is.
- Ne, ne jó lesz így. Túl sok rokonod van arra, bár mindig is látni akartam a piramisokat, meg a fáraókat. – böktem oldalba Stephant.
- Nem elég neked, hogy itt áll előtted Olaszország leghíresebb fáraója, aki ráadásul él és lélegzik, és nem utolsó sorban téged imád. Nem te elmennél Egyiptomba csak azért, hogy halott fáraókat nézzél. – Mondta sértődést színlelve, és elindult a kocsihoz.
- Stephan várj már meg! Most komolyan besértődtél? Stephan! – Rohantam kétségbeesetten utána. Beszálltunk a kocsiba, és újra bekapcsolta a zenét majd bömböltetni kezdte. Indított majd pár perc múlva, már egy hatalmas stadion előtt hajtottunk el, majd egy mélygarázsba kötöttünk ki.
- Mi ez? – Tudakoltam, de ő csak némán vigyorgott, mint a tejbe tök, és kinyitotta nekem a kocsi ajtót.
- Hölgyem kérem, kövessen. – Nyújtotta felém a karját titokzatosan. Egy rövid folyosón majd egy liftes út után egy olyan szobába értünk, aminek üvegablakából egy csodálatos zöld gyepet láttam.
- Isten hozott a San Siroba. – Súgta a fülembe hátulról miközben én a stadionban gyönyörködtem.
- Ez csodálatos Stephan, de… te… neked ez… - Habogtam.
- Mi az? Attól még, hogy a Rómába játszom, ez a csapat marad az egyik kedvencem.
- Imádlak. – Öleltem át és szenvedélyesen megcsókoltam. – Amúgy szabad neked itt lenned?
- Igen, megbeszéltem egy pár emberre, hiszen még megvannak a remek kapcsolataim.
- Nem megyünk le? -  Kíváncsiskodtam izgatottan, mire bólintott és kézen fogva kivezetett a néző térre. Egyik ámulatból a másikba estem, hiszen ez valami hatalmas volt. Szerencsére senki nem volt ott rajtunk kívül és én annyira elvesztem a látványban, hogy nem vettem észre, hogy Stephan letérdelt elém.
- Kitti nem érdekel, ha halott elődeimet akarod nézni, mert szeretlek, mindennél jobban, és veled akarom leélni az életem összes percét. Melletted akarok felkelni minden reggel és lefeküdni minden este. Kovács Kitti hozzám jössz feleségül? – Darálta le elfúló hangon, én pedig a meghatottságtól elsírtam magam. Annyi érzelem tört elő belőlem. Még egy éve sem voltunk együtt, de a szívem mélyén éreztem ő az, akivel boldog leszek.
- Igen. – Feleltem könnyes szemmel majd szerelmem felállt és remegő kezemre húzott egy szív alakú gyémántgyűrűt.

Lili: Végre hazaértünk a vacsoráról – amire Alexandra, Manuel és Heléna jött velünk- és már alig vártam, hogy kettesbe legyünk Zlatannal. Az emeleten voltunk, és én úgy gondoltam elmegyek tusolni, hogy mielőbb ágyba bújhassunk. A ruhám cipzárjával bajlódtam mikor hátulról megéreztem szerelmem gyengéd érintését a derekam körül, és leheletét a nyakamon.
- Talán segítsek?
- Igen, nagyon jó lenne. – Nyeltem egy nagyot és a bőröm azonnal libabőrössé változott. – Szeretnék letusolni.
- Fáradt vagy? – Kérdezte miközben a cipzárammal foglalatoskodott és fájdalmasan lassan húzta le.
- Nem csak minél hamarabb ágyba akarok kerülni.
- Egész jól hangzik. Mit szólnál hozzá, ha csatlakoznék?
- Velem akarsz tusolni? – Fordultam felé miután átléptem a ruhámon, ami a földre hullott.
- Igen. Egész vacsora alatt az kattogott a fejembe, hogy megszabadítsalak ettől a kék ruhától. Nagyon szeretlek kicsim, és te ma este is gyönyörű vagy.
- Zlatan ne mondd ezt. – Sütöttem le a szemem zavartan. – Alexandra sokkal szebb volt és az a ruha is…
- Lili ne kezd már megint. – Állított le kedvesen. – Nem is vettem észre milyen ruha volt rajta.
- Persze. – Válaszoltam szomorúan mire felemelte a fejem.
- Nem akarom, hogy ilyen érzéseid legyenek a volt feleségemmel kapcsolatban, hiszen semmi okod sincs rá. Már nagyon régen nem érzek iránta olyat, amit te feltételezel.
- Nem feltételezek semmit én csak- sóhajtottam. – Attól félek, hogy bármikor kijátszhatja ez a Maxi ütőkártyát és te szaladsz hozzá.
- Maxi ütőkártyát? – Húzta fel a szemöldökét és mintha kicsit mérges lett volna. – A fiam nem egy tárgy, akit csak felhasználhatnak.
- Igen, tudom és nem így akartam kifejezni, de ez az igazság Zlatan. A múltkor is egész este veled akartam lenni. Készültem rá a fehérneművel, a gyertyákkal meg minden hülyeséggel, erre meg csak benyögte, hogy a fiad nem alszik nélküled te pedig hanyatt homlok mentél hozzá. Holott akkor velem kellett volna aludnod, hiszen éppen akkor…
- Te nem is Alexandrára vagy féltékeny, hanem a fiamra!
- Ugyan, hogy mondhatsz ilyet.
- Lili ezt nem vetheted a szememre, hogy ugrok, ha Maxi hív, de sajnálom, ha így érzed. Megnézem Helénát.
- Nem jössz velem tusolni?
- Nem. – Vetette oda mogorván majd kilépett az ajtón, és én nagyon mérges lettem magamra. A francért kellett ilyeneket mondanom, és miért nem tudom befogni a számat? Mivel úgy gondoltam megint csak egyedül töltöm az éjszakát úgy terveztem gyorsan megfürdök és ágyba bújok. Így legalább nem fog annyira rosszul esni a magány. Vállfára tettem a kék ruhám majd beálltam a kabinba. Engedtem, hogy a víz permetezze a bőröm, de egy pillanatra sem tudtam kiverni a fejemből a tényt, hogy Zlatan haragszik rám. Szerettem őt és az, hogy elveszítsem lehetetlennek tűnt, pláne nem az én hibámból. Hirtelen egy hűs érzés csapta meg a bőröm majd a mellettem álló férfival találtam szembe magam. Nem szólt egy szót sem csak azonnal a tusfürdője után nyúlt, miközben mogyoró szemeit mérgesen rám vetette.
- Megbeszélhetnénk az előbbit? – Puhatolóztam, de ő továbbra sem válaszolt, csak végigpásztázta a testem vággyal teli tekintettel. – Nézd én nem akartam Maxit így megnevezni, csak…
- Nem érdekel. – Állított le.
- Zlatan megakarom beszélni!
- Mit? Ezen nincs mit megbeszélni Lili. Nem tudod elviselni a tényt, hogy van egy ember, akit előrébb helyezek nálad. Ő a fiam, akiért mindenre képes vagyok, és akinek a boldogsága számomra mindig első helyen lesz. Így is, hogy elváltam az édesanyjától nem volt könnyű neki feldolgozni. Tudom, hogy ez neked nehéz, de azt gondoltam felnőtt nő vagy, aki nem akad fent ilyesmiken.
- Én nem akadok fent! – Tagadtam bőszen.
- Mikor fogod fel, hogy szerelmes vagyok beléd, de Maxi akkor is fontosabb nálad, és ez így is marad. Ne tekintsd vetélytársnak, mert ő még csak egy kisgyerek, aki szeret téged is. Elfogadta, hogy az apjának barátnője van.
- Tudom. – Kezdtem és eleredtek szememből a könnyek. – Nem Maxira vagyok féltékeny, hanem mindenki másra. Vagyis aki kapcsolatba kerül veled, és tudom, hogy rengeteg lány akar kikötni az ágyadba. Én pedig Karácsony után sem tudok elutazni, hiszen itt vannak a szüleim. Itt van a munkám. Minden itt van Zlatan, csak te nem, és nehéz, hogy veled akarok lenni. Tudom, nem köthetek rád zsinórt vagy ilyesmi, de Lolita óta bármikor külön vagyunk, csak az jár az eszembe, hogy mással vagy, aki sokkal csinosabb, mint én.
- Mikor fogod megérteni, hogy nem csak a külsőségek számítanak egy kapcsolatba Lili?
- Lolita is gyönyörű volt.
- Sosem fogsz ezen túllendülni igaz? – Sóhajtott fel.
- Nem. – Kezdtem, de bevillant egy ötlet. – Vegyél el!  – Vágtam bele minden előzmény nélkül, mire először zavart fejet vágott, majd egy hangos nevetés tört elő belőle.
- Most mit nevetsz?
- Mert tudom, hogy ezt te sem gondolod komolyan. – Villantotta rám édes mosolyát.
- Szerinted nem akarok a feleséged lenni?
- Eddig sem akartál, miért éppen most lennél rá kész? – Vázolta a dolgokat majd kinyitotta a kabin ajtaját.
- Várj, ne menj ki! – Fogtam meg a kezét, hogy visszahúzzam.
- Ezt nem itt fogjuk megbeszélni!
- De itt akarom, hogy emlékezetes legyen, és, sokat gondolkoztam ezen Zlatan. Ha szeretünk valakit, akkor miért ne kössük hozzá az életünket. Elvégre szép dolog a házasság.
- Figyelj ide! – Lépett vissza, és rám emelte mogyoró szemeit, amik nagyon komolyan csillogtak. – Ez nem vicc és nem játék. A házasság egy olyan dolog, amit az ember nem hónapokra, évekre tervez, hanem egész életre.
- Talán nem akarsz velem lenni??
- Hogy mondhatsz ilyet? – Jött közelebb és érintésétől kezdtem elveszteni az eszem. – Soha nem voltam ilyen boldog senkivel Lili. Olyan érzéseket hozol elő belőlem, ami néha megijeszt, hiszen az emberek nem ilyennek gondolnak. Mindenki azt hiszi, hogy egy arrogáns pöcs vagyok, aki elájul magától, de te megmutattad, hogy van egy olyan énem, ami érzelmes, és tud szeretni is.
 - Imádom ezt az énedet. – Néztem fel rá. – Hozzád akarok menni, és azt akarom, hogy az életem része legyél, Maxival együtt. Szeretnék ott lenni a nagy pillanataidba, vagy amikor éppen padlón vagy. Annyi mindenen keresztül mentünk már az évek alatt, de valahogy mindig egymás mellé sodort vissza az élet. Úgy gondolom ez nem véletlen és most itt van a családom. Próbálom magam újra építeni, és újra bízni, benned és bennünk, szóval azt szeretném, ha összeházasodnánk.
- Lilien. – Suttogta, majd még mielőtt bármit is mondhattam volna a kabin oldalának döntött és olyan szenvedéllyel csókolt, meg amit még sosem tapasztaltam. – Szeretlek!!! – Búgta a fülembe mély hangján majd egyre lejjebb éreztem ajkait a testemen. Beletúrtam vizes hajába és élveztem, hogy elveszhetek a pillanatba. Akartam őt ott helyben a tus alatt, és mikor belém hatolt a világ számomra megszűnt létezni.
- Akkor elveszel? – Suttogtam a kérdést, miközben egyre közelebb jártam a csúcshoz.
- Igen. – Csókolt meg újra és ekkor kitört belőlem egy sóhaj, ami átjárta az egész testemet. A csillagokban éreztem magam, ahova pár perc múlva ő is követett majd mosolyogva váltunk el egymástól.
- Komolyan mondod? – Utaltam az előző válaszára miközben a szívem még mindig hevesen dobogott az előbb átélt érzésektől.
- Igen Lili, bár ezt nekem kellett volna megkérdeznem.
- Egyszer már megkérdezted, szóval érjük be ennyivel.
- Annyira hihetetlen, hogy tényleg megtesszük. – Mondta és láttam a szeméből, hogy mennyire nem hiszi el még a dolgokat.
- Igen, de már most leszögezem, hogy nincsenek nagy harangok, sem nagy ruha, nagy buli, csak te én meg a két tanú. – Szóltam elszántan.
- De hát az meg milyen.
- Zlatan nem hiszek a házasságba, de kérlek hallgass végig – szóltam gyorsan mielőtt bármit is mondhatna – szeretlek, és tudom, mennyire boldoggá teszlek ezzel. A döntésem pedig végleges, de csak ezekkel a feltételekkel. Rendben?
- Legyen, ahogy szeretnéd Lili. – Mondta majd megcsókolt és újra tüzes fény suhant át a tekintetén, ahogy közelebb húzott magához. Újra kezdtünk belemelegedni mikor Maxi meglepődött arcocskáját pillantottam meg az ajtóban.
- Apa, apa!! – Szólt, és mi zavartan röppentünk szét és terítettük magunkra a törölközőt.
- Maxi menj a szobádba! – Szólt idegesen Zlatan majd a kisfiú sarkon fordult és otthagyott minket. A romantikus pillanatból azonnal egy zavarba ejtő helyzetbe találtuk magunkat.
- Mégis, miért jött be és hol van az anyja? – Mérgelődött Zlatan. – Beszélnem kell vele.
- Lehet, jobb lenne, ha én.
- Ugyan Lili én vagyok az apja!
- Igen, de most lehet, hogy nem az apai szigorra van szüksége, és előfordul, hogy amit látott, azt nem olyan könnyen fogja elmondani neked.
- Basszus mégis mióta állhatott az ajtóban?
- Nem tudom, de teljesen mindegy, mert együtt látott minket, ruha nélkül, ölelkezve. Megengeded, hogy beszéljek vele?
- Igen. – Sóhajtott én pedig miután felöltöztem a kisfiú keresésére indultam. Mindenki a nappaliban nézte a televíziót, csak Alexandra és Heléna nem volt ott.
- Elmentek sétálni egy kicsit. – Osztotta meg velem anyám miután a fekete hajú hollétéről érdeklődtem.
- Maxi merre lehet?
- Szerintem a szobájába.
- Oké, köszönöm. – Hálálkodtam, és mikor a kisfiú szobája elé értem halkan kopogtattam az ajtón.
- Igen. – Hallottam egy vékonyka hangot és mikor beléptem ő az ágyán ült és éppen egy Pókemberes játékkal játszott a tábla gépén.
- Szia Maxi leülhetek?
- Igen, apa nem tudod merre van? – Nézett rám kérdő tekintettel. A kisfiúnak jeges kék szemei voltak akárcsak az anyjának, viszont a mosolya az apjához hasonló volt.
- Igen, és nemsokára ő is ide jön, csak…
- Most lesz egy kistestvérem? – Kérdezett bele a közepébe, amitől szinte ledöbbentem.
- Tessék? – Kérdeztem vissza zavartan.
- Csak mert te és apa ruha nélkül voltatok és az egyik osztálytársam azt mesélte, hogy ettől lesz a gyerek.
- Maxi megnyugodhatsz, mert nem lesz kistestvéred. – Túrtam bele játékosan a hajába és az előbb hallottakon gondolkoztam. Mégis hogy juthat el egy ennyi idős gyerek a baba témáig. Hiszen még annyira kicsi, és neki nem ilyennek kéne foglalkozni, erre meg ez?
- Kár, pedig jó lenne. – Vonta meg a vállát.
- Örülnél neki? – Mosolyogtam rá és jól estek a szavai.
- Igen, mert apa nagyon örülne neki. Egyszer mikor nála voltam anyával erről beszélgettek és akkor mondta.
- Nem zavarna, ha én lennék az anyukája? – Puhatolóztam mire megrázta szőke fejecskéjét.
- Tudod, nagyon szeretem az édesapádat és előfordul, hogy a jövőbe talán kettőnknek is lesz gyereke. De ettől még Zlatan ugyanúgy fog téged szeretni, mint eddig.
- Anyának is lehet még mástól babája?
- Előfordulhat, de ő is szeretni fog téged, mint ahogy most is. De miért kerested apukádat? Lehet én is tudok segíteni.
- Csak csörgött a telefonja, és beakartam neki vinni, de odaraktam a konyha asztalra.
- Rendben majd odaadom neki. – Mosolyogtam rá. – Nem szeretnél kijönni a nappaliba? Lehet, találnánk valami jó kis mesét. – Ajánlottam.
- Mindjárt csak ezt a pályát még lejátszom. – Mutatott a gépére és én egy puszi után kiindultam a szobájából. Mikor már az ajtó kilincsen volt a kezem utánam szólt.
- Lilien én nagyon szeretlek téged is. Akárcsak anyát és apát. – Nézett rám és ez olyan melegséggel töltötte el a szívemet, hogy a boldogságtól bekönnyesedett a szemem. Elfogadott és ez hatalmas ajándék volt tőle.
- Maxi én is szeretlek és köszönöm, hogy sosem viselkedtél velem ellenségesen. – Indultam vissza az ágyához és magamhoz szorítottam a kicsiny testét.
- Milyen jó így titeket látni. – Hallottam szerelem hangját a hátam mögül és tekintetéből büszkeség sugárzott.
- Maxival megbeszéltünk egy pár dolgot. – Osztottam meg vele.
- Apa csörgött a telefonod.

- Majd én behozom. – Ajánlottam fel és kettesbe hagytam őket a szobába. A konyha asztalon megtaláltam a keresett mobilt és mivel nem szokásom belenézni, nem oldottam fel a gomb zárat. Ám a szobába vezető úton az üzenet jelző hang csippant meg és a képernyő láthatóvá vált. Az üzenet pedig lesokkolt. „ Zlatan hívj fel, kérlek! Segítened kell! Üdv: Lolita.” Már megint ez a nő. Mérgelődtem, majd pár mozdulattal kitöröltem az üzenetet és a tőle jött nem fogadott hívásokat is.

#miisittvagyunk :).  

2017. május 4., csütörtök

3/26. ⚽️ Emlékek fogságában ⚽️

Lili:
A szobámba ültem mikor Zlatan kopogtatott be az ajtómon kezében egy gőzölgő teával. Szemei furcsán csillogtak és mintha mondani akart volna valamit, de mégsem tette. Helyette inkább némán lerakta a bögrét és az ajtó felé indult.
- Te tudtál erről? – Kérdeztem és hangom még engem is meglepett. Eléggé rekedten csengett és ekkor elgondolkoztam milyen szörnyű látványt nyújthatok a kisírt szemeimmel és az össze-vissza álló hajammal. – Ez volt az a meglepetés amit tegnap említettél?
- Igen. – Fordult vissza. – Sajnálom, ha tudtam volna, hogy ez lesz én…
- Nem kell mentegetőzni Zlatan. Csak jót akartál, és én köszönöm. Megmondanád az édesanyámnak, hogy egy jó tíz perc múlva jöjjön be?
- Persze, kicsim amit csak akarsz, de kérlek idd meg ezt a teát. – Ült le mellém és megfogta a kezem. – Jót fog tenni és szerintem az is, hogy anyukáddal beszélsz. Nagyon ideges ahogy apukád…
- Ez nem érdekel! – Vágtam bele a szavába, majd egy lemondó sóhaj és egy gyors csók után kiment a szobámból én pedig újra visszafordultam az ablakom felé és a hóesést bámulva engedtem, hogy előjöjjenek az emlékképeim. A sok rossz közül szerencsére a jók is előjöttek a múltamból. A családi ház amiben felnőttem a környék egyik legnagyobb és legszebb háza volt Budapest egyik jó nevű kerületébe. Elit művészeti gimnáziumba jártam ahol már a fotózás alapjait kezdem elsajátítani. Már akkor tudtam mit akarok és mi akarok lenni ha felnövök. A szinte már túl tökéletes életem akkor robbant szét mikor apámék egy nagyobb hitelt vettek fel, hogy az étteremet ami édesanyám nagy álma volt elindítsák. Sajnos azonban a számításuk nem jött be és az életünk ami a hatalmas gazdagság és luxus köré épült lejtmenetbe került. A szüleim egyre többet veszekedtek, a lakás értékesebb darabjai pedig egytől egyik eladásra kerültek, hogy fizetni tudjuk a számlákat és a törlesztést. Először csak a festmények, szobrok és egyéb nagyobb értékű antik dolgokat árusítottuk el, majd végül már a szekrényem előtt álltam és egy zacskóba válogattam a márkás ruháimat. A családom teljesen lenullázódott anyagilag, ami a húgomnak és nekem nagyon nagy érvágás volt. Az iskolába egyre jobban elterjedt a szegénységünk híre, így a barátnőim is elmaradoztak. Persze legalább kiderült mennyire felszínes világba éltem eddig. Onnantól kezdve sokszor egyedül járta a várost és fotózgattam. Ez mindig megnyugtatott és elfelejtette velem mennyire rossz felé billent az életem akaratomon kívül is. A helyzet kicsit javult mikor apám egy olasz üzletemberrel kezdett barátkozni, aki mint kiderült drogot árult Európa egy-egy országába köztük a csizma területeire is. Ezzel akkor nem igazán foglalkoztam, hiszen elvakított az újonnan felfedezett gazdagság és az, hogy újra mindent megvettem amit csak akartam, és bár a családi béke tovább romlott ez a húgomat és engem is hidegen hagyott. Akkoriban egy magántanárhoz jártam és elkezdtem komolyabban foglalkozni az olasz nyelvvel és már akkor kinéztem magamnak egy milánói művészeti iskolát ahol tovább mélyíthettem a fotózás iránti ismereteimet. Semmi más nem lebegett a szemem előtt csak ez. Nagyon rákapcsoltam a tanulásra, aminek meg is lett az eredménye. Hiszen a kitűnő érettségi bizonyítványom mellett az olasz felső fokú nyelvvizsga papírt is magaménak tudhattam. Az angolból elég volt a középfok is, hiszen az papír nélkül is jól beszéltem. Az iskola tandíja nem volt alacsony, de tudtam a szüleim kapásból kifizetik nekem. Valahogy a hitelről amit felvettünk senki nem beszélt, csak pletykáltak, hogy apám eltussolta az ügyet és megfenyegetett pár embert. Az érettségi után még egy jó évig az egyik barátnőm ruha üzletébe dolgoztam, majd mikor annak ideje volt beadtam a felvételi lapom. Nem akartam azonnal útnak indulni, hiszen a húgom még kicsi volt, és nem hagyhattam itt a családi perpatvar kellős közepén. De minden este arról álmodtam, hogy fotós leszek Olaszországba. Az hogy azon belül mit és hogyan fogok fotózni nem érdekelt. Szerettem az embereket, a természetet és mindent amiben megláttam a szépséget és a különlegességet. Egyik este aztán kitört a baj. Az éjszaka közepén arra ébredtünk, hogy verik az ajtónkat, majd fekete ruhás emberek és kutyák lepik el a házunkat, amik drogok után kutatnak, de akkor nem találtak semmit. A szüleim vitái egyre hevesebb és durvább volt, ami sokszor elment a tettlegességig is. Anyám pedig egyre többször volt részeg, mint józan. Tehetetlenül néztem ahogy széthullik a családom, és semmi mást nem tehettem csak ha úgy éreztem kezdődik a baj, felöltöztettem Kitti és kivittem a parkba, vagy bárhova ahol nem hallja a dolgokat. A 2010-es évek körül anyám bekerült az elvonóra apámat pedig lecsukták. Kezembe a felvételi tájékoztatóval ültem egy padon és nagyon féltem. Mindenképpen elakartam menni innen, de nem így. Kittit nem hagyhattam magára, de az iskolába is menni szerettem volna. Úgy döntöttem csak Isten kezébe tehetem magam és ha ő azt akarja, hogy menjek akkor a borítékba jó hírt küldtek, és ha nem akkor dolgozni fogok vagy feléljük azt ami a szüleim után maradt. Nagy szívdobogásokkal feltéptem a borítékot amiben ez állt: Gratulálunk Ön felvételt nyert, de a többire már nem is emlékszem, csak arra, hogy a boldogságtól kitört belőlem a zokogás. Milánó egyik legjobb művészeti iskolájába járhattam Szeptembertől ami hatalmas várakozással és izgalommal töltött el. Pár hét múlva a keresztszüleim vettek magukhoz és ők láttak el minket mindennel. Hálás voltam nekik és boldog, hogy bármilyen pletykát is hallottak és bármi is a véleményük a szüleimről, kedvesek voltak velünk. Imádtam őket, és megnyugodtam, hogy Kitti biztonságban van.   Alaposan átbeszéltem mindet testvéremmel és a keresztszüleimmel, akik mindenben támogattak. Az anyám sajnos nem volt olyan állapotban, hogy tudjak vele ezekről tárgyalni apámra meg nem voltam kíváncsi. Onnantól kezdve az egész nyarat szállás kereséssel, és az iskolai dolgaim szervezésével töltöttem. Elmentem a bankba és kivettem az összes pénzt ami a számlámon volt. Az összeg még engem is meglepett, de hálát adtam akkor anyámnak, hogy a józan pillanatában erre is gondolt, így a pénzből fizetni tudtam az albérletet és az iskola első évét. Úgy terveztem, ha jobban beilleszkedek majd elmegyek valamerre dolgozni. A nyár végén pedig végre az álmaim kapujába álltam. A repülő téren vártam és a húgommal öleltük egymást. Megígértem neki, hogy minden héten telefonálok és hamar hazalátogatok. Persze az utóbbiból nem lett semmi és a hívások is egy idő után elmaradoztak. A váltás nagyon nehéz volt, főleg a lelki része, de tudtam, képes vagyok rá, hogy elérjem az álmaimat. Semmi nem érdekelt csak az, hogy kiválóan teljesítsek az iskolába. Akkor már a családom teljesen hidegen hagyott, és az sem érdekelt, hogy a szüleim mellett van egy húgom aki esetleg számít rám. Az életem nem volt tökéletes, de elfogadható. Lettek barátaim és a várost is kezdtem megszeretni, megismerni a legszebb helyeket. De a legjobb dolog mégis akkor történt meg velem mikor Stephan elütött a biciklivel és az életembe léptek azok az emberek akiket ma a barátimnak vagy ha jobban tetszik a családomnak tartok, és tudom, hogy nélkülük most nem itt tartanék. Álmodozásomból az ajtó kopogása rángatott vissza a valóságba, majd édesanyám arcát láttam meg.
- Szia kicsim, a barátod mondta, hogy látni szeretnél.
- Igen, leülsz? – Húzódtam odébb, hogy ő is mellém férjen. Annyira hihetetlen volt, de mégis igaz és ekkor fogott el az érzés, hogy mennyire hiányzott nekem ő csak mindig próbáltam eltemetni mikor előakartak törni belőlem az érzelmek. Barna szemei kedvesen csillogtak rám, dús barna haja pedig a hátáig ért. Édesanyám negyven hat éves volt, de még mindig úgy nézett ki mint aki simán letagadhatna tíz évet.
- Persze. – Fogta meg a kezem ami nagyon jól esett.  – Jobban vagy?
- Már igen. – Bólintottam. – Anya én...
- Lilienn ne mondj semmit…
- De annyi megmagyarázni valóm van. Sok mindent lehet másképpen kellett volna csinálnom.
- Nem haragudhatok rád amiért az álmaidat követted.
- Kittivel kellett volna maradnom, vagy legalább tarthattam volna vele a kapcsolatot, de menekülni akartam,  és annyira rossz volt minden, és én… sajnálom anya. – Öleltem magamhoz. – Megtudsz nekem bocsájtani?
- Te megtudsz nekünk bocsájtani? – Kérdezett vissza miután újra megnyugodtam.
- Neked igen, de apának még nem tudom.
- Sokkal jobb ember lett és megváltozott. – Magyarázta.
- Nem bánt téged?
- Nem, már nem, és én sem iszok már több mint egy éve. A dolgaink rendbe jöttek. Az anyagiak is jól állnak, így elmehettem egy picit plasztikáztatni.
- Semmi szükséged nem lett volna rá.
- Az alkoholtól eléggé megváltoztam, de most boldog vagyok, és az, hogy újra foghatom a kezed még mindig hihetetlen Lilienn.
- Nekem is. – Mondtam és ekkor beállt a csend amit végül anyám tört meg.
- Boldog vagy? – Simította meg az arcom, és én némán bólintottam. – Úgy látom kedves emberekkel vagy körülvéve akik szeretnek, és úgy látom ez alól a húgod sem kivétel. Őt is eléggé körbe rajongják, főleg ez a tarajos hajú fiú aki le sem tagadhatná menyire szereti a testvéredet.
- Igen. – Mosolyodtam el. – Stephan már csak ilyen. Nagyon édes és kedves fiú. Ő a legjobb barátom és nagyon fontos számomra.
- Nem vele jártál? Az apád egyszer mutatott egy újságcikket amiben együtt vagytok.
- De igen. – Kezdtem. – Vele voltam fél évig, majd egy kisebb szünet után három évet húztunk rá. Aztán a kapcsolatunk megváltozott és én Zlatannal vagyok együtt , és remélem ez már így is marad.
- Nem egy tipikus Svéd szőke herceg.
- Az igaz. – Nevettem fel. – De nagyon jóképű és a munkájába is odateszi magát. Nála jobb focistát nem ismerek. Persze Stephan is fantasztikus játékos, de ő még fiatal és előtte állnak ezek a sikerek amiket Zlatan már elért a klubjaival.
- Nekem kicsit keménynek tűnik a stílusa.
- Ha megismered más lesz a véleményed róla. – Magyaráztam és furcsa, de hihetetlenül jó érzés volt, hogy az anyámmal a barátomról beszélgethetek. Mindig is vágytam erre, de már nem reménykedtem benne. 
- Egy férfihoz képest túl hosszú a haja, és teli van tetoválásokkal. Ne haragudj Lilien, de Stephan sokkal jobban a szívembe lopta magát.
- A külsőségek sosem számítottak, bár való igaz, ha nem lenne számomra ennyire vonzó nem habarodtam volna bele.
- Kicsim egy tökéletes test az évek alatt megváltozik.
- Anya én nem a kockáiba szerettem bele hanem a mosolyába és a szemeibe ami az évek alatt nem változott és remélem nem is fog.  Boldoggá tesz, és mellette más vagyok.
- Hozzá mész?
- Nem tudom, de egyszer már kaptam tőle gyűrűt, csak szétmentünk. De ha újra megkérne azonnal igent mondanék. Mondjuk az is igaz, hogy amennyiszer elutasítottam lehet meg sem kér többet.
- Anyagilag sem járnál rosszul. Tényleg mennyit kereshet egy ilyen focista?
- Nem tudom, de nem is érdekel. Sosem turkáltam a pénztárcájába és ha ez érdekelt volna akkor már az első lánykérésre igent mondtam volna. Engem nem érdekelnek az anyagiak, hiszen én is jól keresek és nem szorulok rá Zlatan pénzére. Fontos számomra az anyagi függetlenség, és az, hogy most boldog vagyok mellette. Az édesanyja is kedves nő, a húga pedig már évek óta a legjobb barátnőm.
- Ők lettek az új családod. – Állapította meg majd felállt mellőlem. – Nem is akarsz hazajönni?
- Nem terveztem. Anya nekem Magyarország semmi szép emléket nem ad.
- Szeretném ha az édesapáddal is beszélnél és rájönnél mennyire megváltozott és mennyire más ember lett.
- Kitti hol van? Csak vele akarok lenni ha beszélek vele.
-A húgod elment a barátjával valamerre,  és nem tudom mikor jönnek, de a fiú eléggé izgatottnak tűnt.
- Értem akkor…
- Lilien kérlek csak hallgasd őt is végig. Én megbocsájtottam neki, és a testvéred is. Csak neked kéne túllépni a dolgokon és lezárhatnád a múltat.  Visszagondolva csakis azért ment bele olyan üzletekbe, hogy nekem és nektek jobb legyen.
- Akkor is drogot árult olyan embereknek akik lehet a mai napig nem tudtak leszokni róla.
- Nem ő adta oda nekik… ő csak…
- Anya nem érdekel! – Vágtam a szavába.
- Lilien próbáld meg, és ismerd meg!  Azért te is bevallhatod, hogy remek gyerekkorod volt és remek életed. Minden kívánságodat teljesítettük, és mindent megtettünk értetek.
- Igazad van. – Töröltem meg újra bekönnyesedett szemem. – Talán adhatok neki még egy esélyt, főleg, hogy karácsony van. Hidd el hiányoztatok, de annyi volt a rossz emlék.
- Az apád is aggódott. Nem volt sokat börtönbe, de az is nagyon megviselte. Egy szülő igenis aggódik a gyerekeiért. Amúgy ez a kisfiú Zlatan gyereke?
- Igen, ő Maximillian, a fekete hajú pedig a volt felesége, Alexandra.
- Mit keres itt?
- Zlatan nem akarta, hogy egyedül legyen, én meg nem szóltam bele. Maxinak jó ha együtt vannak a szülei.
- Veszélyes rád?
- Nem, legalábbis remélem, hogy nem. – Ismertem be. - Zlatan szereti a családját a közelébe tartani, és Alexandra is valamilyen szintem még oda tartozik.
- Ha van tőle egy gyereke akkor minden képen. Drága Lilien annyira boldog vagyok, hogy újra látlak. Olyan komoly lettél, és annyira gyönyörű. Kitti is egy felnőtt nő lett aki kiválóan beszél svédül és angolul, te pedig olaszul és angolul. Büszke vagyok rátok. – Ölelt újra magához.
- Szeretlek anya. – Suttogtam a fülébe. – Köszönöm, hogy elfogadtátok Stephan és Zlatan hívását.
- Én is szeretlek Lilien. – Simogatta meg a hátam. – Akkor bejöhet édesapád?
- Igen, hívd be, mert vele is tisztáznom kell a dolgokat, majd anyám kiment és az ajtóba édesapám jelent meg. Magas alakján jól állt az ing, fekete hajában azonban már pár ősz hajszál is vegyült. Zöld szemeiből pedig fáradtság sugárzott felém.
- Kicsim annyira örülök, hogy szeretnél velem beszélni. – Jött közelebb és mielőtt bármit is tehettem volna szorosan magához ölelt majd a lehető legmeglepőbb dolog történt amire számítottam. Apám elsírta magát. – Ne haragudj rám édes kislányom. Nem tudom semmissé tenni a dolgokat, de változtattam raja, ahogy az életünkön is.
- Apa nekem ez annyira fáj. – Néztem szemébe mikor elváltunk egymástól. – Az utóbbi majdnem hat évben azon dolgoztam, hogy felejtsek és egy másik, jobb életet építsek fel. Nekem itt van az otthonom, és a barátaim, szerelmem és minden ami kell.
- Lili, megváltoztam, de ezt nem szavakba akarom megmutatni, hanem tettekbe.
- Tettekbe? – Horkantam fel.
- Igen, persze ha te is szeretnéd. Bizonyítani szeretnék nektek. Majdnem két évet voltam a börtönbe és ott alaposan átgondoltam az életem. Rájöttem nem számít a sok pénz, csak az, hogy újra együtt legyünk. Figyelj rám Lili ha újra megismersz már másképp fogsz rám gondolni, csak adj nekem és a családodnak egy esélyt. Kérlek kislányom!
- Apa én…
- Tudom, hogy borzasztóan nehéz, de legalább próbáld meg, kérlek!! – Nézett rám esdeklően én pedig nem tudtam mit tegyek. Tanácstalan voltam, és sok minden kavargott a fejembe. Az apám egy bűnöző, egy drog árus, de lehet, hogy valóban megváltozott. Igaza van édesanyámnak, és mivel karácsony van tényleg megérdemelhetne egy esélyt.
- Meddig maradtok itt?
- Nem tudom, igazából ameddig csak szívesen láttok. Ez a két fiú nagyon kedves velünk. Próbálok elvonatkoztatni, hogy kik is ők valójában.
- Ugyan apa, ők is ugyanolyan emberek mint te vagy én. Nem kell zavarba lenni a közelükbe. Én már megszoktam. – Vontam meg a vállam és rámosolyogtam. Ha már indítunk akkor kezdjük egy mosollyal.
- Szeretlek kicsim, és ezt már nagyon régen mondani szerettem volna neked.
- Köszönöm, de most nem mennénk inkább ki? – Ajánlottam és ő is egyet értett velem. Egymást átölelve léptünk ki az ajtón, majd mikor megláttak minket mindenki kérdőn nézett ránk. Senki nem szólalt meg én pedig tudtam oldani kell a feszültséget, csak nem tudtam hogyan. Apám biztos érezte a hezitálásomat, mert nagy hanggal elrikkantotta magát:
- Szerintem bontsunk egy pezsgőt és ünnepeljük meg, hogy újra együtt van a család. Ki iszik velem? – Nézett körbe a társaságon, majd mikor már mindenki pezsgős poharat szorongatott a két fiúhoz léptem.

- Stephan, Zlatan. Köszönöm, hogy elhoztátok nekem ezt a fantasztikus ajándékot. 

2017. április 26., szerda

3/25 ⚽️ Egy "jó" meglepetés? ⚽️


Lili
 Testvéremet csütörtökön saját felelősségre kiengedték a kórházból. Az orvosok szerint jót tett volna, ha még megfigyelés alatt áll, de Kitti hajthatatlan volt. Nem akarta az ünnepeket klinikai környezetben tölteni, így nem volt más választásunk. Stephannak még volt egy utolsó mérkőzése, ezért csak pénteken csatlakozott hozzánk Milánóba. Korábban a fiúk kitalálták, hogy rendezzünk egy nagy ünnepi vacsorát. Az ötlet Kittinek és nekem is tetszett, hiszen így alkalmam nyílik Heléna mellett újra találkozni Zlatan édesanyjával is. A kórházból először egyenesen a lakásukhoz mentünk ahol testvérem és Stephan összepakoltak pár ruhát. A várakozás jó alkalom volt arra, hogy átbeszéljük a kapcsoltunkat Zlatannal. Végül úgy döntöttünk, megpróbáljuk újra együtt.

Stephan:
Megkönnyebbülten szálltunk ki az autóból, majd a lakásban azonnal bőröndöket vettünk elő és bepakoltunk pár ruhát, ajándékokat, amiket már előre megvettünk. A gondolataim az esti mérkőzés körül forogtak, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy Kitti picit szomorú.
-  Annyira jó, hogy újra együtt lesz a család. Mondjuk, anyáék nélkül furcsa lesz karácsonyozni, de ők akartak elutazni. A mama biztos meglepődik majd, ha meglátja az ajtajában őket. – Kezdtem.
- Igen, biztos. – Válaszolt kedvetlen hangon.
- Valami baj van, Kicsim? – Léptem közelebb és átkaroltam a derekát.
- Csak most lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül. Bárhol jártam, a Szentestét mindig otthon töltöttem, de most nem mehetek haza, a hülye a varratok miatt.
- De mi ott leszünk neked, és Lili is. – Emeltem meg a fejét, hogy rám nézzen.
- Igen, de az más. Tudod, ha Lili nem lenne ilyen ellenséges, megkértem volna, hogy hívja fel és kérje meg őket, hogy repüljenek ide. Még a jegyeket is kifizetném, de a testvérem biztos kibukott volna. - Mondta szomorú hangon és újra pakolni kezdte a ruháit, majd egy kis idő múlva fojtott hangon folytatta. – Tudod, ők nem rossz emberek. Jó, az apámnak voltak kemény és zűrös ügyei, amiből baromi jól kaszált, de megfizette az árát, és rendes ember lett, aki tisztességes munkával keresi a pénzt. Anyám is tiszta lett, és már nem iszik. Ő is talált munkát. Lili csak a rosszra emlékszik, hiszen a legnagyobb szarban lépett le. Ezért persze nem hibáztathatom, hiszen akkor vették fel, de halaszthatott volna egy évet. Akkor nem tette, de apa börtönbe zárása után azonnal lelépett. Furcsa ilyet mondani, de ha apa nem keveredett volna bele illegális üzletekbe, sosem lett volna Lilinek annyi pénze, hogy elkezdje itt az életét. Tudod, abból tartotta fel magát, amit anyám neki gyűjtött az évek alatt. Elhiheted, hogy nem kevés volt a számláján. Bár gondolom ezt neked sosem mesélte, hiszen ő mindig csak sajnáltatta magát. Apámtól tanult meg olaszul is, hiszen neki sok ilyen „ügyfele” volt, akikkel ezen a nyelven társalgott. Lilinek pedig megtetszett, és a nyelvvizsgáig meg sem állt. Bár neki könnyű volt, mert ő volt az okoska a családban.  – forgatta meg a szemeit szomorúan. – Mondjuk az más kérdés, hogy azóta sikeres fotós lett, és nagyon menő munkája van az újságnál. Örülök, hogy legalább ő itt van nekem a családból.
- Tudják már, hogy nem mész?
- Igen, beszéltem velük, és szomorúak, de ez van.
- Miért nem akarsz velük titokban találkozni? – Érdeklődtem.
- Ha esetleg eljönnének Milánóba vagy ide, akkor apám nem menne el addig, amíg Lilivel nem találkozik, de így, hogy Magyarországon maradnak, könnyebb elviselni neki, hogy a nővérem nem akarja látni őket. – Sóhajtott fel. – Azt hiszem bepakoltam, mehetünk. – Mosolygott rám, én pedig tudtam, hogy mi az a plusz dolog, amit kap tőlem karácsonyra. Egészen a repülőtérig kísértem őket, ahol egy külön folyosón át mentünk Zlatan gépéhez.
- Akkor, ha este nem is, holnap reggel már biztos találkozunk. – Álltam a lánnyal szembe. – Vigyázzatok magatokra és ne készítsétek ki egymást Lilivel.
- Megígérem. – Mosolyodott el, mire átöleltem.
- Te pedig csak a focira koncentrálj.
- Már sokkal könnyebb lesz, hiszen tudom, hogy biztonságban vagy. Szeretlek Kitti, és azt akarom, hogy ezt mindig tudd.
- Én is szeretlek és… - Akadt bent a szó.
- Igen? Mi az?
- Még nem válaszoltam a kérdésedre, amit az autóbaleset előtt tettél fel. – Nézett bele a szemembe. Nagyon elszántnak tűnt. - Azt hiszem már eleget vártál a válaszra, és nem volt szép tőlem, hogy ennyi ideig nem mondtam semmit. A kórházban volt időm gondolkozni, és rájöttem, szeretlek, és számomra csak te vagy az, akivel boldog lehetek. Szóval a válaszom: igen. – Mondta ki végül azt, amire már napok óta vártam, de féltem újra rákérdezni. – Hozzád megyek Stephan El Shaarawy.
- Komolyan mondott? – Hitetlenkedtem, és furcsa mód szemeim megteltek könnyel, pedig nem vagyok egy sírós fajta. Jó, volt látni, hogy Kitti is elérzékenyül. – Köszönöm, szerelmem. Sokkal jobbá tetted a napom, és a mérkőzésre is boldogabban megyek.
- Majd nézlek a tévében – Törölte meg szemeit. – és nagyon fogok szurkolni.
- Én pedig csak neked fogok focizni. – Csókoltam meg először lágyan, majd egyre hevesebben, de Zlatan megzavart.
- Mehetünk? – Lépett hozzánk, majd mikor meglátta, hogy mindkettőnk szeme könnyben úszik, zavartan nézett ránk. Kitti válaszolt helyettem.
- Stephan még a baleset előtt megkérte a kezem, de csak most mondtam neki igent.
-  Gratulálok, haver. – Jött közelebb, és mindkettőnket átölelt. Láttam az arcán a megkönnyebbülést mikor rájött, hogy végleg leszálltam Liliről. – De most mennünk kell. Majd akkor holnap találkozunk Stephan, és minden jót estére.
- Köszönöm. – Szóltam utánuk, és miután felszállt a gép a stadion elé értem és elújságoltam barátaimnak a nagy hírt. Jó esett, hogy mindenki gratulált. Boldog voltam, tele adrenalinnal. Jót is tett a mai mérkőzés. Úgy, éreztem, hogy a plusz edzőtermi munkával sem tudom csillapítani a véremet. A mérkőzés a szokott időpontba kezdődött és én is a keretbe kerültem.  A gondolataim végig Kitti körül jártak, és azon, mennyire szeretnék neki bizonyítani. Sajnos az első félidőben nem úgy jött ki a lépés, mert az ellenfél kezdte erősebben a játékot. Ennek meg is lett az eredménye, megszerezték a vezetést. Kicsit bosszankodtam, de csak még erősebben hajtottam a pályán. Már a félidei hosszabbításnál jártunk, amikor a csapatom egy szabadrúgáshoz jutott, és társaim nekem szavazták meg a bizalmat a lövésre. A rúgást nem túl messziről, jó húsz méterről végeztem el. A labda gyönyörűen betalált a kapuba, én pedig örömittasan szaladtam ki a padon ülő társaimhoz. A mérkőzést végül 3-1- re hoztuk. Hazaautóztam a lakásba, majd kis gondolkodás után svéd barátomat tárcsáztam.
- Szia, Milánóban vagy már? – Érdeklődtem.
- Igen, már itt, és gratulálok a mai estéhez. Őszintén megmondva nem néztem, csak akkor mentem be a szobába, amikor a lányok kiabáltak.  Pont a gólodra értem oda. Szép volt.
- Köszönöm, de most másért hívtalak.
- Miért? Mikor jössz? Ma vagy holnap?
- Sajnos csak holnap, de korán indulok. Viszont van egy tervem, amiben segítened kell.
- Miről van szó? – Hallottam kíváncsi hangját.
- Kitti és Lili szüleiről, ugyanis kitaláltam valamit. El akarom őket hívni, hogy együtt karácsonyozzunk. Kittinek nagyon hiányoznak, és a héten sokat szenvedett. Szeretnék egy kis örömet okozni neki.
- Te el akarod hívni a lányok szüleit? – Ütközött meg.
- Igen, és már tudom is, hogyan fogom őket rábeszélni, hogy ide utazzanak. Még jó, hogy az apja tökéletesen beszél olaszul.
- Lili nem fog örülni neki. – Vágta rá mérgesen.
- Majd meglátjuk. Lehet, hogy ha találkozik velük, azonnal elmúlik minden rossz érzése és örömmel ugrik a nyakukba.
- Stephan, ne csinálj hülyeséget!
- Bízz bennem, Zlatan, és támogass benne! – Kértem, majd kis hallgatás után így felelt.
- Mi van, ha Lili kiakad és rájön, hogy én rábólintottam erre. Most beszéltük meg, hogy újra együtt vagyunk. Nem szeretném, hogy ez a képlékeny dolog újra megváltozzon.
- Akkor nem segítesz?
- Nem is tudom.  – Hezitált egy kicsit. – Rendben, de csak azért, mert te kérsz rá Stephan. Mit kell tennem?
- Amikor leszáll a repülőjük, kimehetnél eléjük. Én is ott leszek. Majd nézek olyan járatot, ami egyszerre ér Milánóba. Úgy léphetnénk be a lakásba, hogy te, én, és a szülők. Jó ez így neked?
- Stephan, ha bármi lesz Lilivel…
- Nem lesz semmi baj! – Vágtam a szavába, és reméltem, hogy igazam lesz. Én sem akartam Lilinek fájdalmat okozni, de ha Kittivel az esküvőt tervezzük, jogom van megismerni a családját.
- Oké, akkor hívj majd a részletekről. – Egyezett bele Zlatan, majd leraktuk a telefont. Kitti gratuláló üzenetére aludtam el, és teli volt a fejem azzal, hogy másnap belevessem magam a meglepetés megszervezésébe.

Lili: Mikor leszálltunk Milánóban Zlatan azonnal tovább repült, mert meg akarta látogatni Maxit és sajnos Alexandrát is. Próbáltam jó képet vágni a dolgokhoz, hiszen nem tilthatom el a kisfiától, de Alexandra jelenléte cseppet sem volt biztató. Nem tudtam, hogy mennyire komoly a kapcsolata az angol pasival, hiszen sosem jelent meg róluk semmi. Alexandra pedig túl a harmincon is csinos volt. Lepakoltunk Helénáéknál és belekezdtünk a karácsonyi dekorálásba. Helénának már egyre jobban gömbölyödött a pocakja, de még mindig ugyanúgy pörgött, mint mikor nem volt állapotos. Manuel behozta a fát, amit másnap terveztünk feldíszíteni. Zlatan anyukája és Kitti a konyhában tüsténkedtek, de mivel nekem idegen volt a konyha, Heléna mellett segítettem az ajándékok csomagolásában.
- Szóval akkor most újra dúl a szerelem? – Mosolygott rám kedvesen szőke barátnőm, én pedig elpirulva bólintottam, mire egy halk éljenzés volt a válasza. – Annyira örülök nektek, Lili. Zlatan tök ki volt bukva, és hidd el, szeret téged, még a sok baromsága ellenére is te vagy az, akit előtérbe helyez.
- Remélem, nem fog újra átvágni. Nagyon szeretem, és nem akarok mást, csak vele lenni. Akármi lesz jövőre és akárhova igazol, megyek vele és nem fogok semmit a szemére vetni. Az életem mellette tökéletes és kiegyensúlyozott.
- Szóval, ha Amerikába menne, oda is követnéd?
- Mindenhova mennék vele. – Vágtam rá, és ekkor meghallottam a telefonomon azt a dallamot, amit akkor játszik, ha Zlatan hív. – Szia, Szerelmem éppen rólad beszéltünk Helénával. Hogy vagy? Odaértél már Manchesterbe?
- Igen, éppen itt vagyok a fiamnál és arra gondoltam mi lenne, ha Maxi visszarepülne velem, így a szentestét együtt tölthetnénk.
- Remek lenne, már régen nem láttam. Biztos nagyot nőtt. – Mosolyogtam bele a telefonba, majd Zlatan kis hallgatás után folytatta.
- Volna még egy kérésem Kicsim.
- Mondd. – Vártam a válaszát.
- Mit szólnál hozzá, ha Alexandrát is elhívnánk? Csak hogy ne legyen egyedül.
- Azt akarod mondani, hogy Alexandrát is ide akarod repülőztetni? Szó se lehet róla! Zlatan, ő a volt feleséged!
- Igen, de Maxi anyja, aki egyedül van. Nem szeretném, ha magányos lenne szentestén.
- Akkor hívja el a pasiját! – Érveltem.
- Nincsenek együtt.
- Remek, akkor megint rád mászik. – Szaladt ki a számon.
- Lili, most miért vagy ilyen féltékeny? Ez csak egy vacsora meg pár nap. Karácsony lesz, és nem akarok vele rosszban lenni. Maxinak is jót tenne, ha látná, hogy a szülei nem gyilkolják egymást. Kicsim, ebben semmi hátsó szándék nincs.
- Rendben, akkor jöjjön. – Adtam meg magam, hiszen éreztem, ezt a vitát már nem nyerhetem meg. Visszamentem barátnőmhöz és folytattuk a készülődést.

Zlatan:
Csütörtökön kora délelőtt visszarepültem Angliába a fiamért. Amint beléptem az ajtón, Maxi rögtön a nyakamba ugrott.
 - Apa!. – Szaladt hozzám és szorosan magához ölelt. – De jó, hogy itt vagy.
- Szia, Kicsim! Merre van anya? – Néztem a szemébe, és megborzoltam szőke göndör haját.
- Azt hiszem a konyhában. – Magyarázta csillogó tekintettel. Kellemetlenül éreztem magam, hiszen olyan keveset vagyok vele, és ez sajnos a kapcsolatunkon is meglátszott. Régebben sokat fociztunk a kertben, vagy elmentünk ide-oda még a válásom után is, de amióta iskolás lett, a programok elmaradoztak, most meg már hónapokig nem látjuk egymást. Annyi kérdésem lett volna hozzá, és szerettem volna naponta az életében lenni, de a munkám miatt lehetetlennek tűnt. A telefont mindig is személytelennek éreztem. Lerúgtam a cipőm és felakasztottam a kabátom, majd a konyha felé vettem az irányt.  Közben Maxi folyamatos kérdésekkel bombázott a focival kapcsolatban, amikre én készségesen válaszoltam is. Majd ő is mesélni kezdett az iskoláról és a barátairól. A konyhába beérve megpillantottam Alexandrát köténnyel a derekán, amint a fiam kedvenc süteményét készítette. Hosszú fekete haját szorosan összefogva viselte, és amikor megpillantott, egy kedves mosolyt küldött felém. Még két puszit nyomott az arcomra.
- Szia, hogy van Lili testvére? – Érdeklődött, és jól esett a tudat, hogy odafigyel, amit mesélek neki.
- Már jól, ma engedték haza. – Magyaráztam, miközben leültem vele szemben egy székre.
- Akkor örülök neki. Kérsz valamit enni, inni?
- Ez mikor lesz kész?  - Mutattam a süteményre, amire éppen csokiöntetet kanalazta.
- Olyan fél óra, de ha szeretnéd, maradhatsz. – Ajánlotta fel, aminek igazán örültem. Bár a kapcsolatunk valamelyest javult, még mindig kicsit feszengtünk egymás társaságában, és sokszor csak Maxi miatt vágunk jó képet egymáshoz. Nem igazán tudtam, hogy érez-e még valamit irántam.
- Nem jön a….- Kezdtem, de szemeivel leállított, és Maxi felé bökött, aki miután lenyalta a csokit a kanálról a szoba felé vette az irányt. Volt feleségem már több hónapja találkozgatott – persze szigorúan a fiam tudta nélkül- egy férfival.
- Oké, bocsánat, nem tudtam, hogy titok, ha boldog vagy.
- Ez nem erről szól, csak nem szeretném, ha rosszul érintené.
- Lilit is könnyen elfogadta. – Néztem a szemébe.
 - Igen, de vele nem találkozik minden nap, és ha nekem volna valakim, akkor őt minden nap látná, és nem tudom miként érintené. Még annyira kicsi.
- Alexandra, nem lehetsz mindig egyedül, hiszen még fiatal vagy ahhoz, hogy egyedül élj szerelem nélkül.
- De Maxi…
- Alexandra, ülj ide! – Kértem tőle és miután berakta a süteményt a sütőbe, egy megadó sóhaj után mellém telepedett. Pár percig csak meredtünk egymásra és hallgattuk, ahogy fiam éppen egyik kedvenc meséjét nézi. Végül én törtem meg a csendet.
- Tudom, hogy nehéz, de mi lenne, ha megpróbálnád ezzel a pasival?
- Semmi értelme, mert ő azt akarja, hogy költözzünk hozzá és legyek a felesége. De ez nekem korai, és Maxi még mindig abban reménykedik, hogy te meg én újra együtt leszünk.– Nézett bele a szemembe.
- Mikor szakítottatok?
- A múlt héten és eléggé megviselt. Mikor már azt hittem, sosem leszek szerelmes, akkor lépett be az életembe még augusztusban, és harmincon túl most úgy érzem magam, mint valami tini lány, aki alig várja, hogy csörögjön a telefon. Totál becsavarodtam, pedig nem volt valami sok randink, ha azt vesszük, hogy mióta is tart a dolog.
- Volt köztetek valami komolyabb?
- Ugyan, dehogy. Csak pár vacsorán, mozin és koncerten vagyunk túl eddig. Nem volt köztünk szex, hiszen akkor éjszakára kimaradtam volna, ami Maxi miatt lehetetlen.
- Nem kell ahhoz estének lenni, hogy lerendezz egy gyors menetet. – Bukott ki belőlem.
- Zlatan, mégis mit gondolsz! – Emelte fel a hangját szigorúan. – Nem egy gyors meneten akarok túl lenni vele, hanem egy tökéletes éjszakán.
- Azt mondod, hogy az öt hónap alatt egyszer sem volt semmi? – Csodálkoztam, mire a lány aprót bólintott, és szomorú hangon így szólt.
- Az igazság az, hogy az öt hónap alatt háromszor mondtam neki, hogy fejezzük be, de ő sosem akarta. Mikor elküldtem virágokat, küldött a munkahelyemre. Még ajándékokat is kaptam tőle, most meg ő dobott ki, mert nem bírja ezt a bizonytalanságot. Most, meg hiányzik. Annyira udvarias és intelligens pasi. Szeret kiállításokra járni, hangversenyekre és ő annyira más, mint te, és nem csak a stílusára igaz, hanem a külsejére is. Nagy kék szemei és szőke haja van. Mellesleg utálja a focit. – Mondta és szép szemeit az enyémekbe fúrta.
- Akkor biztos jó fej lehet. – Vágtam rá lenézően. – Mit csináltok akkor karácsonykor?
- Nem tudom, szerintem ketten leszünk Maxival és élvezzük az ünnepeket.
– Én azért jöttem, mert szeretnélek elhívni titeket Milánóba. – Álltam fel és végre előálltam látogatásom valódi okával.
- A barátnőd mit fog szólni hozzá? Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek.
- Majd megoldom. Eljössz velem és a gyerekünkkel?
- Még átgondolom, de köszönöm. – Mosolygott rám én pedig úgy gondoltam elintézek még valamit, és út közben fölhívom Lilit is, hogy elmondjam neki.
- Maxi bejöhet velem a városba? Az egyik tetováló haveromat látogatom meg, és legalább addig is kettesben lennénk.
- Egy újabb varratás? – Nézett rám kérdően.
- Igen, de ez olyan, ami Lilinek szól. Egy különleges mintát szeretnék, mert ő egy igazán különleges lány. Ne haragudj. – Kértem bocsánatot azonnal, amikor láttam, hogy rosszul esnek neki a szavaim.
- Semmi baj, nekem nem csináltattál tetoválást, de beérem azzal is, hogy a fiadról van. Most pedig menjetek, és mire visszaértek már kész is lesz a sütemény.
- Imádlak. – Pattantam fel majd egy puszit nyomtam az arcára, amitől azonnal elpirult. Felöltöztettem Maxit, elindultunk a városba.

Lili:
Csütörtökön feldíszítettük az egész lakást. Mire Zlatan este visszaért, már ünnepi árban úszott minden. A lányokkal megnéztük Stephan mérkőzését, és együtt örültünk barátom csodálatos lövésének. Maxi hatalmasat nőtt és jól esett, hogy kedvesen viszonyul hozzám. Számomra sokat jelentett a kisfiú bizalma. Szerettem őt, és én is meg akartam neki mindent adni.  Az ajándékait is úgy válogattam össze, hogy előtte Zlatannal alaposan átbeszéltem mindent. Már bőven tizenegy óra volt, mikor végre mindenki elvonult a szobájába. Nagyon vártam már, hogy újra kettesben legyek szerelmemmel. Mialatt ő a fürdőben volt, meggyújtottam pár illatgyertyát, hangulatos fényt csináltam és a köntösöm alá felvettem egy erre szánt csipke fehérnemű szettet. Nem is kellett sokat várnom.
- Hú, ez meg mi? – Lepődött meg majd nagyot nyújtózott. A mozdulattól felcsúszott picit a pólója, ami alól kockás hasa bukkant elő. Csak egy apró mozdulat volt, de a fantáziámat azonnal beindította.
- Csak egy kis hangulat. Remélem, nem tartod túl nyálasnak vagy esetleg soknak. – Léptem közelebb hozzá, és a köntösöm kötőjével kezdtem babrálni.
- Nem, sőt, de mégis mire készülsz?
- Ez csak egy kis karácsony előtti meglepetés. – Bújtam még közelebb és kezemet bevezettem a pólója alá. – Ha úgy vesszük, egy direkt neked szánt meglepetés.
- Igazán, és mi lenne az?
- Ahhoz, hogy megtudd, ki kell oldanod a csomagolást. – Mutattam a köntösöm megkötőjére, de továbbra is értetlen képet vágott. – Az ajándék a ruha alatt van, a desszert pedig benne.
- Akkor lássuk. – Mondta, és ahogy meglátta a ruha alól kivillanó piros csipkés anyagot, tekintete azonnal megváltozott. Egyre hevesebben kezdte lehúzni rólam a köntösöm, míg végül ott álltam talpig vörös csipkében.
- Hogy tetszik? – Néztem rá és láttam, hogy elértem a célom, pillantása egy pillanat alatt tüzessé változott. – Boldog karácsonyt.
- Te aztán nem vagy semmi! Erre nem számítottam. – Habogta. – Gyönyörű vagy én pedig a világ legszerencsésebb pasija, hogy…
- Jaj, fogd már be és tedd, amit akarsz! – Teremtettem le játékosan, mire végre megcsókolt és a karjaiban az ágyba vitt.
- Órákig el tudnálak nézni ebben a cuccba, de a desszertre is fáj a fogam. Egész éjszaka csak szeretkezni akarok veled, Lilien.
- Imádlak. – Nevettem fel, és beletúrtam a hajába. – Mire vársz akkor? – Húztam le a pólóját és megláttam egy pici kötést, ami egész lent volt a csípője tájékánál.
- Ez meg mi?
- Ez, semmi. – Húzta vissza a pólóját és számomra ritkán látott zavar fogta el. – Mi lenne, ha ez most rajtam maradna?
- Nem, mondd meg mi az? Újabb tetkó, vagy megsérültél? – Ültem fel aggódva.
- Lili, ez semmiség, de hadd maradjon a póló, kérlek.
- Szeretném tudni Zlatan, kérlek!!! – Néztem rá és próbáltam a legellenállhatatlanabb nézésemet bevetni. Sikerrel jártam. Levette róla a ragasztót, én pedig megláttam egy újabb mintát a bőrén. Nagyon frissnek tűnt az egész, és szinte alig volt látható a többi minta miatt. Jól meg kellett néznem, hogy lássam az orchidea szirmot és benne az 1989-es számot.
- Ez a kedvenc virágom, és a születési dátumom.
- Eredetileg a csuklómra akartam a többi közé, de azt mindenki kiszúrná, és azt szerettem volna, ha erről csak te és én tudunk. Ezt neked csináltattam.
- Te varrattál magadra egy rám emlékeztető dolgot? – Futott könnybe a szemem a meghatottságtól.
- Igen, remélem, tetszik. Nem nagy minta, de ha rá nézek, te jutsz eszembe.
- Gyönyörű. – Töröltem meg a szemem. – Hozzáérhetek?
- Persze, nem fáj, csak még elég friss, így be kell kenni egy krémmel,és le kell kötözni egy pár napig.  – Magyarázta, én pedig végigfuttattam az újam a mintán, ami ugyan csak egy pár cm-es volt, mégis sokat jelentett a számomra.
- Még sosem csináltak ilyet nekem.
- Mindent megtennék érted, Kicsim. – Húzott közelebb, és újra megcsókolt, majd végre lekerült rólam a csipkemelltartó, róla pedig a póló. Már egész kezdünk ellazulni, mikor kopogást hallottunk az ajtón.
- Csináljunk úgy, mintha aludnánk. – Tanácsoltam, de ez nem riasztotta el az ajtóban álló személyt
- Zlatan, beszélnünk kell. – Mondta, és újra kopogni kezdett az ajtón álló aki Alexandra volt.
- Ne foglakozz vele! – Húztam közelebb, de ekkor bevetette a fegyverét, amire Zlatan azonnal ugrott.
- Maxiról van szó.
- Remek! – Morogtam, ahogy azonnal öltözködni kezdett. Jobbnak láttam én is visszavenni a ruháimat, és szembe nézni a fekete hajú lánnyal.
- Mondd. – Nyitotta ki Zlatan az ajtót és utáltam, hogy legelteti a szemeit barátomon.
- Csak Maxi nem bír aludni, és azt szeretné, ha mellette lennél, és vele aludnál.
- Tudod, mi már éppen aludnunk. – Kezdtem mérgesen mielőtt Zlatan megszólalhatott volna. – Szóval mondd meg Maxinak, hogy majd holnap vele alszik az apja.
- Nem lenne tőle boldog.
- Igaza van, csak felveszem a pólóm és megyek.
- De hát…
- Lili, majd holnap együtt alszunk. – Nyomott egy puszit az arcomra, és már ott sem volt.
- Szép darab. – Szólt vissza Alexandra a válla fölött a ruhámra utalva, ami kilátszott a köntösömből. Az agyamat azonnal elöntötte a köd, majd megfogtam a kezét és magam felé fordítottam.
- Egész végig ezt fogod csinálni?
- Mégis mit?  Nem tudtam, hogy megzavartam valamit.
- Nagyon is jól tudod mit zavartál meg, te kígyó és nem fair, hogy a fiadat használod fel erre.
- Sajnálom, de nem tehetek róla, ha az apjával akar lenni, de persze te erről nem tudsz, hiszen nincs gyereked.
- Akkor sem helyes, amit teszel.
- Ó, mert te aztán nagyon jól tudod, mi a helyes és mi nem ugye, Lilien. Nős pasikat csábítasz el és egyik focista ágyából ugrálsz a másikba. Most mennyi időt fogsz kibírni Zlatan mellett? Talán egy hónapot vagy kettőt?
- Semmi közöd hozzá, ahogy már a pasimhoz sincs!
- A pasidhoz?? – Nevetett fel. – Sajnálom, hogy Zlatan a farkával gondolkozik az esze helyett, és sajnálom, hogy te ezt ki is használod.
- Szeret engem! – Csattantam fel. – Igenis szeret!
- Téged is ott fog hagyni valami fiatalabb miatt. Lásd Lolita. – Bukott ki belőle, nálam pedig elszakadt a cérna.
- SOHA NE HOZD FEL EZT NEKEM !
- Csak nem, hogy rosszul esik hallani, Lilike. Ugye milyen rossz,ha átvágnak és egyedül maradsz? Mondjuk, te elég jól megoldod, hiszen keresel egy balekot, aki kizárólag focista, és eljátszod a nagy szerelmest, hogy az ágyába köss ki.
- Nekem legalább van valakim ellentétbe veled, aki úgy viselkedik mint akinek hiánya van.
- Nem is csodálom, mert aki ennyire közönséges azt csak arra használják. Másra nem kellesz egy pasinak sem.  – Vágta a szemembe a sértést én pedig elvesztettem a fejem és egy hatalmas pofont kevertem le a lánynak amire Zlatan azonnal ott termett.
- Lili mit csinálsz? – Ugrott közénk, hiszen a fekete hajú keze is lendült. – Mégis mi folyik itt? – A hangzavarra Zlatan anyukája kivételével mindenki kijött és riadtan tekintettek ránk.
- Sértegetett! – Magyaráztam. - én pedig megpofoztam.
- Fejezzétek be! – Emelte fel hangját Zlatan mielőtt a fekete hajú is mondott volna valamit.
- Nem akarom, hogy ez a pár nap erről szóljon.
- Akkor fegyelmezd meg a barátnődet!
- Nem engem kell fegyelmezni, te…
- LILI, ELÉG! – Zlatan hangja nagyon mérgesen csengett, és a szemei is dühösen csillogtak rám. – Nem tűröm, hogy így viselkedjetek egymással, amíg itt vagyunk. Holnap karácsony van, amit békében kéne eltölteni, nem acsarkodva.
- Nem én kezdtem. – Szóltam, mint valami kisgyerek, aki a tanító néninek magyarázkodik.
- Nem érdekel, te a gyerekem anyja vagy,- mutatott először Alexandrára, majd rám- te pedig a barátnőm, és itt vagyunk a testvérem lakásában, aki nemsokára megszül. Nem szeretném, hogy Heléna vagy Maximilian feszültséget érezzen köztetek! Szóval, bírtok viselkedni a következő két napba vagy most azonnal visszahúzok Manchesterbe és beleszarok ebbe az egészbe?
- Igen. – Suttogtam.
- Jó, igen, de ne mászkáljon ilyen ruhákban, mert a gyerekem még kicsi, és nem szeretném, ha kivillanó melleket látna. Jó éjt. – Hagyott ott minket Alexandra, én pedig gyorsan elmagyaráztam a többieknek, min robbant ki a balhé. Jól esett, hogy mellettem állnak ki. Pénteken Stephan is megérkezett, és kicsit furcsálltam, mert egész délelőtt Zlatannal pusmogtak valamin. Mikor a közelükbe értem, elhallgattak. Úgy gondoltam, biztos csak a karácsony miatt, így nem is firtattam a dolgokat, hanem a lányokkal töltöttem az időm.

Stephan:
Beléptem a lakásba, ami már csodálatos fényáradatba tündökölt. Magamhoz öleltem a családtagjaimat és azonnal Zlatanhoz indultam, aki kérdőn nézett rám.
- Miért nem hívtál, hogy mikorra kell kimenni?
- Mert nem ma kell. – Suttogtam. – Beszéltem az apukájukkal, de csak holnap reggel tudnak jönni. Hirtelen érte őket a hívásom, de tudtak rólam és a balesetről is, így nem volt nehéz rábeszélni őket az utazásra. Ismernek téged is és Lilit is figyelemmel követik. Hiányoznak nekik a lányaik. Az édesanyja még sírt is a telefonban, mikor megemlítettem Lilit.
- Akkor holnap reggel megyünk ki?
- Igen. – Bólogattam, és az ő szemében is láttam azt az izgalmat, ami a holnapi szülői találkozás hoz magával.

Lili:  
Amíg mi a fa dekorálásával foglalatoskodtunk Zlatan, Stephan és Manuel kivitték Maxit az udvarra, hogy csak a végső képet lássa, majd mikor már a helyére került minden dísz, lehuppantunk a kanapéra és Heléna forró csokiját kortyolgatva beszélgettünk.
- Szóval, akkor Stephan megkérte a kezed? – Fordult Alexandra a húgomhoz.
- Igen, meg. –  Húzta ki magát büszkén a testvérem. – én pedig igent mondtam.
- Az jó, de hol van a gyűrűd?
- A gyűrűm… az még nincs, de… nem is kell.
- Pedig akkor ez így nem az igazi. – Szúrta oda a fekete hajú, mire az ajtóban Stephant láttam meg. Arca piros volt a kinti hidegtől, kabátját pedig hó borította. Szeme egy pillanatra zavartan csillogott felénk, majd csendben lerúgta a csizmáját, szobájuk felé indult. A lányok nem hallották, de én azonnal utána mentem.
- Stephan, milyen volt a kinti hó csata? – Kezdtem.
- Jó, a tesómék épp hóembert építenek. Ez a kisfiú olyan, mint egy energia bomba.
- Igen, az. Akár csak az apja. – Nevettem fel. – Ne foglalkozz Alexandrával. Neki az a lényeg, hogy másnak rossz legyen.
- Jó, de igaza van. Milyen eljegyzés az, olyan ahol nincs gyűrű?
- Olyan, ami nem az anyagiakon alapszik és… mi ez? – Vett elő egy kis dobozt és felém nyújtotta.
- Ezt szánom a húgodnak. Megnézed?
- Igen. – Bólogattam bőszen, mire barátom felpattintotta a dobozkát, amiben egy csodálatos gyűrű pihent.  
- Ez gyönyörű. Mikor akarod neki odaadni? Ma este?
- Nem, inkább holnap.
- De miért, hiszen ma van szenteste? – Kíváncsiskodtam. – Ma van az ajándékozás.
- Igen, de még van egy tervem, amit csak holnap tudok kivitelezni.
- Ahogy gondolod. Ez a gyűrű is csodálatos. Biztos vagyok benne, hogy húgom imádni fogja. – Biztatattam, majd átöleltem és végül együtt mentük ki a többiekhez. Az este jókedvűen telt és karácsonyi zene mellett bontogattuk az ajándékokat. Örültem, hogy mindenkinek sikerült elnyernem a tetszését, és én is olyan dolgokat kaptam, amiknek örülhettem. Később a fiúk leültek xbox-ozni, mi pedig karácsonyi sorozat maratont iktattunk be sok pattogatott kukoricával és sok vörösborral. Bőven éjfél felé tértünk nyugovóra, és jólesett, hogy Zlatan ezúttal engem választott a fia helyett.
- Boldog karácsonyt. – Suttogta bele a fülembe, amitől kicsit megborzongtam.
- Neked is. Csak nem, hogy itt alszol?
- De igen, veled leszek.
- Holnap egész délig alhatunk, vagy amit csak akarsz. – Húztam kaján mosolyra a szám, de ő elkomolyodott. – Mi a baj?
- Semmi, de még lesz holnap reggel egy kis elintézni valónk Stephannal.
- Mi lenne az?
- Titok, és remélem, jól fogod fogadni.
- Mit? – Ültem fel.
- Az újabb ajándékot, amit Stephan talált ki, viszont úgy gondolom, jó ötlet.
- Nem mondod meg nekem?
- Sajnos nem tehet, de hidd el, fontos dolog. De most inkább folytassuk azt, amit tegnap félbeszakítottunk. – Simította ki a hajamat én pedig átadtam neki magam. Reggel egyedül ébredtem, és mikor kibotorkáltam, Maxit láttam, amint ajándékaival játszik a fa közelében. Elmosolyodtam, ahogy a szőke göndör fejecskéjére néztem. Majd hangokat hallottam a konyhából. Zlatan anyukája kedvesen fogadott. Kávéztunk és beszélgettünk egy kicsit. Az angolja már egyre tökéletesebb lett, és pár mondatot olaszul is elsajátított. Furcsa volt a dolog, hiszen a házban észrevétlenül váltogattuk az olaszt és az angolt, Zlatan és Heléna pedig csak svédül kommunikáltak az anyukájukkal. Mégis megértettük egymást. Tíz óra felé már sokalltam Stephanék távollétét, de hiába hívtam, egyik fiú sem vette fel. Dél körül aztán nagy kő esett le a szívemről, amint Zlatan hangját hallottam meg kintről. Úgy gondoltam, ebéd előtt még elküldök pár e-mailt, de mikor a szobám felé indultam, Kitti hangját hallottam meg.
- Anya, apa ti meg mit kerestek itt? – A kérdés magyarul hangzott el, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. – Lili, gyere ide! – Hívott Kitti.
- Mit akarsz, és mi ez a… - Akadt bent a szavam is, amikor megláttam a majdnem hat éve nem látott szüleimet az ajtóban. Ahogy belenéztem apám szemébe, úgy éreztem, azonnal elszédülök. A fejem zúgni kezdett, és a mellkasomban is erős szorítást éreztem.
- Istenem, Lili! – Hallottam távolról anyám hangját, és láttam, felém közelít. Teljesen más volt, mint ami eddig az emlékezetemben élt róla. Arca sokkal szebb volt, és kevesebb ránc borította. Talán plasztikáztatott? 
- Lilike, hogy vagy? Mennyire szép lettél és…- Akart megölelni apám is.
- NE ÉRJ HOZZÁM! – Ordítottam, majd sarkon fordultam, bevonultam a szobámba és beletemetkeztem az oly régen elfeledett érzéseim előtörésébe.

Sziasztok! Kicsit hosszúra nyúlt ez a rész, de remélem nem bánjátok és ne feledjétek a kampányt, hiszen sokat ér nekünk.  #miisittvagyunk 


2017. április 21., péntek

⚽️ Blogon kívüli ... hogyan tovább??⚽️

Sziasztok!!

Aki olvas, az tudja milyen régen szeretem már Zlatant és talán azt is miért rajongok érte ennyire. Nem.. nem csak a külsőségekről beszélek, hanem az amit a pályán művel, és ahogy nekem lejön ( persze csak a médián keresztül) a személyisége. Szeretem ezt a pimaszul nagyképű stílusát amit csak a média fúj fel, és amire rá is játszik. Pl a legutóbbi interjúba is olyan szövegei voltak. Tegnap volt az Anderlcht elleni meccs amit nagy kínszenvedés árán megnyertek így tovább jutottak. 

A gondolataim 1000 felé csaponganak a tegnap este után. Zlatan nagyon szarul játszott. Semmi nem ment be neki, és látszott rajta mennyire mérges és azt gondolom ez a Chealsea meccs előzménye is lehet ami előtt Mourinho erősen kritizálta ( csak nem érte miért) és egy ilyen mérkőzésen a PADON kezdett... ami szerintem nem volt fair már ha csak azt nézzük mennyi mindent tett a csapatért ebbe az egy évben. Bár hozzátenném még mindig nem tudom elfogadni ezt az Unitedbe igazolást, de ok ennyi idő alatt azt mondom megszoktam, és nem én fogom eldönteni mit tegyen, és hogyan. 

Szóval tegnap volt az Anderlecht elleni mérkőzés aminek a hosszabbítás első félidejébe nagyon rosszul ért földet. Nézni is rossz volt, és nagyon régen sírtam már bármilyen foci meccs miatt, de tegnap szinte nem tudtam megállítani a könnyeimet, és kb 100- szor néztem már meg az Instagrammot, meg minden olyan oldalt ahol talán valós képet kapok az állapotáról, de egyre rosszabb és rosszabb híreket olvasok. A legutóbbi az, hogy elülső kereszt szalag szakadást szenvedett ami műtét és 6-9 hónap... talán. Bocsi, nem vagyok orvos. Úgy gondolom ( bár ne lenne igazam), hogy ennyi volt az MU-s karriernek és bármilyen Európai csapatban való szereplésnek. Persze legyünk optimisták, hiszen remek erőnlétben van ( te jó ég de még milyenbe <3 ) viszont akkor is 35 éves. Már fiatalabb sem lesz sajnos. Nagyon nem szeretném ha egy ilyen kiváló játékos mint ő ilyen méltatlanul fejezze be a karrierjét. Zlatan minden álma a B. L. de félek, hogy nem jön össze. Amerikát nem akartam, de komolyan azt mondom ha oda igazol már boldog leszek, mert akkor azt jelenti, hogy felépült és újra azt csinálja amit szeretne. Focizik!!!! 

Hozzátenném még, hogy sosem volt sérülékeny ami bizakodásra ad okot és a mentalitása is ami mindig hajtotta előre és az a tűz, meg a nyerni akarás. A mindig mindenhol nyerni akarás. 

Nekem ez a kedvenc mondatom tőle, és úgy gondolom ez mindent elmond róla: " Aki második az csak az utolsók között az első". 

UI: Megpróbálom hétvégén az újabb részt is hozni, mert sok előre megírt van. 

Sok puszi Nektek Andrea 

Ezt a képet azért raktam ki mert szerintem itt volt a legjobb helyen. :).