⚽ Blogchallenge: Áprilisi kérdéssorozat ⚽

Sziasztok!! Kicsit késve, de megcsináltam a Blogzaholic Áprilisi kérdéssorát, amit Nektek is ajánlok szeretettel, és ha még nem csatlakoztatok a blogzaholic Facebook csoportjához ajánlom figyelmetekbe. Minden héten új igyekszünk szuper játékokat, kihívásokat, és nyereményjátékokat indítani. A közösség pedig egyre jobb lesz.  

1. Mit szeretsz a tavaszban?  Azt, hogy végre jó idő van, és már nincs olyan hamar sötét. Nem kell olyan sok ruhát felvenni, ha elmegyünk valamerre.

 2.Van kedvenc tavaszi virágod? Orchidea

3.  Melyik a kedvenc tavaszi illatod? Nagyon szeretem azt, mikor kimegyek az udvarra, és mindenhonnan tipikus tavasz illat árad.

4.Szoktál tavaszi nagytakarítást csinálni? Nem igazán jellemző, hiszen minden héten takarítok, és évszaktól függetlenül is megcsinálom ezeket a dolgokat.

5.Mi jut eszedbe erről az évszakról?  Újraéled a természet, megújulás, szuper kinti programok.

6.  Szereted a kerti munkákat?  Nem, sőt. Ezért is nem lakunk tipikusan kertes házba.

7.   Mi az a tavaszi ruhadarab, ami nem hiányozhat a szekrényből? Egy laza színes felső, és tavaszi bőrkabát.

8.  Kedvenc tavaszi étel?  Igazából nincs tipikusan tavaszi ételem

9.Jobban odafigyelsz arra, mit eszel? Nem, de mostanában nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt eszem.

10.  Te is megújulsz ebben az időszakban? Nem jellemző, de van, hogy új hajszínre váltok, vagy más stílusú ruhákat vásárolok. 

⚽ Csalódottság, és motiváció hiánya⚽

Sziasztok!!

Ha most az élet igazságos lenne éppen nagyon készülnék egy mérkőzésre amit a kedvenc stadionomba játszanak, és készülnék arra amire már tíz éve készülök. De az élet sajnos nem ilyen, és mindig megtanít arra, ( amit én is vallok) hogy sosem valósul meg amit a legjobban szeretnénk. Annyira próbáltam nem beleélni magam a dolgokba, de ( mivel ez tényleg biztos volt) nagyon reménykedtem és aztán...... ez van. Az élet tényleg szívás és mindig ráébreszt arra, hogy SOHA nem lesz az mit szeretnénk. Sokszor mondják, hogy merjünk álmodozni, de én ezek után csak még jobban vallom azt, hogy mindig a legrosszabb verzióra készüljünk és akkor nem csalódunk. Ezt minden területre értem, és megmondom őszintén nem is érdekel már semmi. Eddig úgy voltam vele, hogy mindig motiváltak dolgok, és mindig úgy gondoltam azért vagyok túlélő, mert az élet valami jó dolgot tartogat. Valami olyat amiért érdemes hajtani magam, és próbáltam meglátni  a jót még a borús időkbe is. Viszont most nem megy... és tudom ez nem a világ, és az én bajom egy apró töredéke annak ami most zajlik, de higgyétek nem tudom másképpen gondolni csak így. Mindig jár az agyam, hogy kellett volna másképpen csinálni és tudom itt nem hibás senki, de én akkor is hibásnak érzem magam, és ez fáj a legjobban. Rámenősebbnek kellett volna lennem, vagy elszántabbnak, de sosem voltam erőszakos, és sosem voltam követelőzős, és ha jövőre még lenne esély másképp látnám, de biztos vagyok benne, hogy nincs még plusz egy év.

A kialakult helyzet miatt nagyon nehéz pozitívan látni a jövőt, lelkileg pedig teljesen összetörtem.

Jelenleg én is sajátos karanténban vagyok. Mivel belekezdtem a suliba, így nekem is szünetem van. Szerencsére nem érzem magam haszontalannak, és még nem is mondanám azt, hogy unatkozok, hiszen minden nap megtalálom a feladataimat. Próbáltam kialakítani a sajátos karantén rutinomat, amibe belefér az, hogy sokáig alszok, sokáig vagyok fent, elvégzem a házimunkát, főzők, és a keresztfiamnak próbálok segíteni az online tanulásba. Tudom, hogy kellenek az olyan dolgok amikkel elterelem a figyelmem, mert amint van egy nyugodtabb percem sírnom kell, vagy aludnom és akkor nem érzek semmit inkább. Szerencsés vagyok, hogy Manó mellettem van. Ő segít a bevásárlásba, ő jár dolgozni, és próbál vigasztalni. Nagyon féltem őt is, és mindig ideges vagyok miatta is, mert ő az egyik legfontosabb ember az életembe. Hiányoznak a barátaim, és hiányzik az, hogy úgy éljünk ahogy szeretnénk. Meglegyen a szabadság érzés, és az, hogy akkor és oda menjünk amikor akarunk. Megint nagyon sok Grace Klinikát nézek, mert valahogy úgy érzem ez segít, és legalább kibőgöm magam rajta. Az egyik sport csatorna pedig elkezdte vetíteni a 2016-os Európa Bajnokságot, amit csak azért nézek, mert őrületesen hiányzik a foci. Jó volt újra látni azokat a mérkőzéseket amiket - sajnos- én nem láthattam élőbe.
Zlatan búcsú meccsét is megnéztem a válogatottal, ami tényleg elég szánalmasra sikerült, de legalább érzelmileg felkészítettem magam, arra amire már amúgy sem kell sokat várni... a visszavonulásra.

Nagyon sok mindent terveztem ebbe a posztba, de sajnos csak ennyire megy. Nem tudom mikor írok újra, és mikor tudom összeszedni magam.
Ha esetleg olvassátok írjatok, hogy miből merítetek erőt, ha padlón vagytok, és ha gondoljátok nézzetek be az Eszterrel közösen írt új blogunkba, aminek már az első négy részét olvashatjátok, és A múlt titkai nevet viseli.

Vigyázzatok magatokra és egymásra. Puszi! Andrea.


#moodoftheday

⚽ Miért vagyok így eltűnve?! ⚽

 "Az ilyen idők emlékeztetnek minket arra hogy az életben mik is az igazán fontosak. Az egészségünk, a szeretteink és az hogy segítsünk azoknak akik a közelünkben rászorulnak. Ilyenkor a sport háttérbe szorul. Most a szakértőkre kell hallgatnunk és a helyes dolgot kell tennünk. Maradjatok biztonságban, vigyázzatok magatokra és a családotokra!” David Beckham 

Sziasztok!!

Tudom, hogy nagyon régóta nem jelentkeztem. Erre csak az a mentségem, hogy a gyakorlati időmet töltöttem, és sem időm sem energiám nem volt, ugyanis borzalmasan lefáradtam. A blog kicsit háttérbe került. De most már itt vagyok, és igyekszem összeszedni magam és felhozni újra az oldalt. 

A gyakorlati idő egy hónap volt, és őszintén engem nem is inkább fizikailag, hanem lelkileg viselt meg. Nyilván tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de csak igazán akkor döbbentem rá milyen is az ottani lét mikor belecsöppentem. 

A munkával nem is volt olyan sok gond, hiszen az ellátottak nagyon kedvesek, és aranyosak. Sok szeretetet kaptunk tőlük, és jó volt látni mennyire hálásak azért, hogy segítünk nekik. Akár milyen alap dologról volt szó. Nagyon sokszor fürdettem meg őket, vagy etettem, itattam a kedves néniket, bácsikat, és jó volt hallani, amikről mesélnek. Még a pelenkázást is megcsináltam és a végére már egész jól belejöttem. De sajnos olyan időseket is láttam, akikkel nem tudtam kommunikálni, és hiába is akartam segíteni rajtuk, nem bírtam, és ez padlóra dobott. Sokszor sírtam ez miatt, de mentségemre legyen mondva, még mindig csak így tudom levezetni a stresszt, és ez még mindig jobb, mintha ordítanék, és mindenkivel bunkón viselkednék. 

Sok feladatot kaptunk, és mivel én általában egy helyen mozogtam a végére már könnyebben feltaláltam magam. Még a nővérekkel is szót értettem, pedig minden reggel félve mentem be, hiszen nem akartam csalódást okozni annak, akivel összeosztottak, és sosem tudhattam aznap kivel leszek. Pár ember nagyon a szívemhez nőtt, és ha tudtam minden nap meglátogattam, és megkérdeztem, hogy van, vagy csak, hogy kér esetleg valamit? Jól esett, hogy már ők is mosolyogtak mikor megláttak engem. 

Hasznos volt ez az egy hónap. Jó volt belelátni a gyakorló intézet mindennapjaiba, és hasznosítani azt, amiket eddig csak elméletbe vettünk. Amit ebből az egy hónapból levontam, hogy nagyon sok a munka, és akik minden nap ott vannak, hatalmas tisztelet érdemelnek, mert rengeteget dolgoznak.

Jelenleg újra elméleti oktatáson vagyok, és jó újra visszaülni a padba. 

Sajnos mivel kitört a vírus így az előző posztomban leírt mérkőzésre menetel elmarad, én pedig nem tudok már mit hozzászólni. Mikor beütött a baj napokig voltam lelkileg rosszul, mert tényleg készültem, de úgy vélem, ha még egyedül mennék nem is érdekelne, de a családomat nem teszem ki semmi ilyennek. Az a vonat pedig elment, hogy Zlatant lássam élőbe, hiszen biztos vagyok abban, hogy ő már nem lesz jövőre Ac Milan játékos. 

A vírus miatt nem vagyok ideges, és nem tartom olyan hatalmas problémának, mint amennyire felfújja a sajtó. Jelenleg dühös vagyok, és tehetetlennek érzem magam, hogy az élet elvette az álmom. 

Zlatan kirakott egy olyan posztot, ami nagyon szép és én biztos vagyok benne, hogy rendelni fogok. Kérlek, tegyétek Ti is, hiszen minden csomag rágó egy doboz maszkot jelent a kórházi dolgozók számára. A linket itt találjátok meg. 

Hamarosan jelentkezem! Addig is figyeljetek magatokra, és egymásra!! 

Puszi: Andrea! 

⚽Helyzetjelentés: Meccsre megyek?! ⚽

Sziasztok!

 Már jó rég írtam ilyen jellegű posztot, így itt volt már az ideje: 

Szerencsére minden rendben van velem, és még mindig jól elvagyok ott, ahol vagyok. Vége lett az első nagyobb résznek a képzésen, a modul záróm pedig ötös lett. Nagyon örültem neki, mert kicsit tartottam tőle, hogy gyengébb eredményt fogok elérni, amit nem tartottam volna elfogadhatónak.

Múlt héten kezdődött a gyakorlat, ami eléggé sokk ként hatott rám. Nem is a munkával vagy az emberekkel van baj, inkább saját magammal. Úgy érzem bármennyire is szeretném csinálni a feladatokat, nem megy úgy, ahogy én szeretném. Folyamatosan tehetetlennek és bénának gondolom magam, és ez tuti, hogy látszik is. Másik, hogy lelkileg is megérzem, ami kihat az immunrendszeremre, hiszen szerdáig bírtam a tempót, és lebetegedtem. Még van három hét, és nem tudom, hogy fogom végigcsinálni. Persze lehet csak az első hetes sokk miatt volt és jövő héten jobb lesz, de mint mindenhez inkább úgy állok hozzá, hogy a legrosszabbra készülök, aztán majd pozitívan csalódok. Nyilván tudom, hogy mindennap könnyebb lesz, és még gyakornok vagyok, aki csak tanul, de én tényleg szeretném ott is nagyon odatenni magam, és bánt, hogy nem bírom.

Hála égnek egy hatalmas pozitív dolog is történt velem, amiből igyekszek erőt meríteni. Amikor Zlatan Milánóba igazolt azonnal kutatni kezdtem jegyek után, amiket átküldtem a család majdnem minden tagjának. Nem kis célzással, és utána mentek az alkudozások, meg a könyörgés, sírás, csapkodás. Szóval nem hazudtoltam meg magam és az elfogultságomat nem tudtam levetkőzni, és nagyon- nagyon akartam azokat a jegyeket, és végül sikerült.

Szóóóóvvval Április 11.- én Ac Milan- Juventus meccsre megyek!!! Még mindig furcsa ezt így leírni, és őszintén megmondom Nektek, még néha magam se hiszem el. A sors szerencsére úgy hozta, hogy nem csak én megyek egyedül, hanem a Manó is eltud jönni velem. Sőt még az édesapám és a keresztfiam is csatlakozik hozzánk. A társaságból természetesen mindenki ellen drukker, de én kitartok, és remélem a végén nekem lesz igazam. Bár őszintén a vereség sem érdekelne, mert itt egyedül csak Zlatan a lényeg, és az, hogy ott leszek a San Siroba. Remélem nem fog előtte lesérülni és nem lesz semmi olyan baj, amiért nem léphet pályára, hiszen az elég nagy szívás lenne. Főleg, hogy tényleg miatta megyek ki. Előtte még beszerzem az eredeti mezt is, hiszen mégsem mehetek anélkül oda. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, a mérkőzésen és az utazáson is, és olyan élménnyel jövök haza, ami csak pozitív, és remélem, a fellegekbe fogok járni, és teli torokból kiabálhatok és szurkolhatok a csapatnak. A hab a tortán az lenne ha Ibra gólt rúgna.

A héten még igyekszek írni, de egyelőre fejezettel nem készülök, hiszen a gyakorlat miatt szinte gondolkodni sincs időm. A hónapban jövök különböző témákkal, és próbálok aktív lenni, de most őszintén nem ígérek semmit. 

Minden jót, vigyázzatok magatokra, és ne felejtsétek el: Az élet szép! 

Ha még nem tettétek akkor csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic 

⚽ Megismerni és megszeretni 17.⚽

Sziasztok! Már régóta szerettem volna, ha a jelenleg futó történetemhez társulhatna egy borítókép. Nagyon örülök, hogy elkészült, ezt pedig Ninának köszönhetem.
Ha még nem tettétek akkor csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic 
A mostani részben pedig nagyon köszönöm a segítséget Eszternek! 

Sajnos mostanában nem látom, hogy írnátok megjegyzést aminek nem igazán tudom mi lehet az oka. Talán nem jó valami, vagy rossz irányba halad a történet? Mindenféle észrevételt nagyon szívesen fogadok. A napokban gondolkoztam azon, hogy ( mivel Zlatan újra Milánóban van) elkezdenék egy újabb évadot a Resta con me-ből. Lenne kedvetek olvasni, Lili/Zlatan történetét újra? 

Stephan: Csak bámultam a telefonom miközben az előbbi beszélgetés járt a fejemben. Chiara kétségbeesett hangja még mindig a fülembe csengett. Tudtam, nem volt szép dolog így rá csapni a kagylót, de biztos voltam benne, hogy ha nem teszem én is bevallom, mennyire hiányzik. Amióta elköltöztek üres volt a ház, nekem pedig semmihez sem volt kedvem. Az edzéseken és a mérkőzéseken sem voltam ott mindig fejben, ami zavart, de nem tudtam kizárni belőle a lányt. Marina megint többször jött hozzám főzni és takarítani, ám az étel, amit elkészített sokszor landolt a kukában, hiszen enni sem volt kedvem. Testvérem és felesége rendszerint a nyakamra jártak, hogy bocsássak meg a lánynak, hiszen tudják ez nem Chiara hibája. A szívem mélyén én is tisztába voltam ezzel, de féltem, hogy ha megbocsátok, talán újra előfordulna a dolog. Este általában sokára aludtam el, és volt, hogy befújtam egy itt felejtett parfümével a szobám. Csak hogy ne érezzem annyira fájónak hiányát. Szerettem volna átölelni és megcsókolni, de egyelőre nem bírtam még a szemébe se nézni. Folyamatosan megjelent az a kép mikor benyitottam az irodába ők pedig vadul csókolóztak az asztalomon. Valentin-napkor nem volt edzés, én pedig biztos voltam benne, hogy valami romantikus dolgot szerveznék neki, ha együtt lennénk, amibe talán Nella is segített volna. Még ő is nagyon hiányzott, hiszen a majdnem fél év alatt nagyon a szívemhez nőtt, és egyre jobban erősítette bennem a gondolatot, hogy szeretnék már én is apa lenni. Mivel semmi dolgom nem volt sokáig aludtam, aztán bevágtam magam a televízió elé, majd elmentem futni. Visszafelé láttam, hogy a postaládámból lóg ki valami, de most nem volt kedvem ahhoz sem, hogy felmenjek a kulcsért és kivegyem belőle a dolgokat. Marina az emeleten sürgölődött, és miután végzett aggódó pillantások kíséretében elindult haza. Kibotorkáltam a konyhába és valami harapni való után kutattam mikor meghallottam a kapucsengő dallamos hangját. Nem tudtam ki lehet az, hiszen nem vártam vendégetek. A barátaim és a testvérem is a szerelmükkel romantikáznak, ami abból volt jó, hogy legalább annyit sajnáltathattam magam amennyit akartam, így kicsit mérgesen lépdeltem az ajtó felé. A hangulatom akkor sem lett jobb mikor megláttam az ajtó előtt toporgó hívatlan vendégemet. Először átfutott agyamon, hogy nem engedem be, de sajnos a kocsim a ház előtt állt így esélyem sem volt letagadni magam. Várni is hiába valónak bizonyult, hiszen a csengő megállás nélkül visított, ami már egyre jobb idegesített, és a hang elől még a felsőbb emeletekre sem menekülhettem fel. Tétován próbáltam kitalálni, mégis hogy menekülhetnék észrevétlenül ki lakhelyemről, de továbbra sem találtam megoldást. Gondolom vendégem is megelégelte, aminek hangot is adott. 

- Stephan engedj be!! Beszélnünk kell!!! 

- Akármit is mondasz, nem érdekel! - kiabáltam vissza neki, és még véletlenül sem akartam ajtót nyitni. - Húzz el a jó büdös francba! 

- Chiararol van szó! - próbálkozott tovább, remélve ettől megenyhülök. - Csak hallgass meg. Semmi mást nem kérek, csak had mondjam el, amit szeretnék  -  folytatta. - Esküszöm, utána elmegyek, és ha akarsz, még be is moshatsz nekem. Bár nem annyira szeretnék a repülőn vérző orral utazni. 

- Repülőn? - kaptam fel fejem, majd mégiscsak ajtót nyitottam. 

- Ma visszamegyek Amerikába, és ígérem mostanában nem fogtok látni, de előtte meg kell hallgatnod, amit mondani szeretnék - nézett rám ijedten, és egy idióta mosolyt erőltetett arcára. Tenyérbemászó képétől, már csak márkásnak tűnő hamis öltönye volt rosszabb. 

- Hallgatlak, de gyorsan mondd. Ezer felé kell mennem ma - túrtam idegesen hajamba.

- Csak nem Valentin napi programod van? - lepődött meg.

- Semmi közöd hozzá, és ha csak kémkedni vagy itt, akkor erre nem érek rá. 

- Nem, dehogy! Ne kémkedek senki után - hadarta gyorsan - Chiara szeret téged, és nagyon hiányzol neki. 

- Képzelem - forgattam meg szeme, de legbelül jól esett ezt hallani, viszont megakartam tartani a kemény gyerek stílust Carlóval szemben. 

- De igen, és én pedig..

- Carlo nem érdekel, se te se ő. Takarodj el innen! - Vágtam oda neki, de a férfi sokkal gyorsabb volt és lábát az ajtóm elé rakta, és mélyen a szemembe nézett. 

- Chiara beteg! 

- Mi a baj? - kérdeztem, és ezerféle dolog jutott eszembe. Valami rák, vagy hasonló? Jó Isten mi van, ha történik valami és én nem vagyok mellette. - Mondd már meg mi a baja? Komoly, vagy..

- Ha beengedsz, elmondom, azután miután elmondtam azt, amit akarok. 

- Az én házamba soha többé nem teheted be a lábad!

- Akkor kénytelen leszel felhívni és tőle megtudni a dolgokat, én pedig nem is rabolom tovább a drága idődet. Készülj a randidra! - nevetett gúnyosan, bennem pedig felment a pumpa, így mérgesen megragadtam és a falhoz nyomtam.

- Menj el és soha többé ne gyere még a környékre se, különben hívom a rendőrséget megértetted?! Chiaranak pedig mondd azt, hogy ... 

- Saját döntésből vagyok itt! - kapkodta a levegőt, miután engedtem szorításából - Chiara nem tudja, hogy itt vagyok, és hidd el, ha nem számítana ennyire a lányom anyja, teljesen máshol lennék. Stephan ha érzel még legalább egy parányi dolgot is iránta had magyarázzak meg mindent, és utána rátérek a betegségre is. Nem kell, hogy beengedj, és nem kell, hogy változtass a véleményeden, csak figyelj rám. - szólt esdeklő hangon, mire már nem tudtam nemet mondani, hiszen akármennyire is haragszom rá, még mindig szeretem a lányt. 

- Rendben, de amint elmondtad elmész! 

- Ígérem, egy percig sem tartalak fel - huppant le kanapémra miután lerúgta cipőjét. Én a szembe lévő fotelba foglaltam helyet. Carlo arca idegességet sugárzott, és próbálta összeszedni gondolatait. Lehet nem számított rá, hogy beengedem és a kérlelésen kívül semmi mást nem tud majd mondani. Úgy gondoltam, ha bontok egy sört hamarabb megered a nyelve, és mivel úgyis taxival jött örömmel elfogadta az italt, és jó nagyot húzott belőle. 

- Akkor elmondod, vagy még nézzük egymást? 

- Persze, persze - magyarázott kicsit nyugodtabb hangon  - tudod jól, hogy Chiaranak és nekem eléggé hosszú múltunk van, és azt is, hogy az utóbbi időben nem voltam mellettük. 

- Sosem voltál mellettük - sziszegtem a fogam alatt. 

- Igen, igazad van, és talán ha Amerikába nem lépek félre nem jutott volna eszembe, hogy visszajöjjek Rómába, és megkeressem Chiarat és Nellát. De így történt, én pedig rájöttem, hogy anno egy hatalmas hibát követtem el anno mikor elhagytam őket. 

- Nézd, ha elakarod mesélni az életed, akkor nem vagyok rá kíváncsi. Lehetne, hogy inkább azt mondd meg mi baja Chiaranak? - sürgettem. 

- Oda is rátérek majd, de hagy mondjam el, mert ha továbbiakban is vele akarsz lenni, akkor..

- Nem akarok vele lenni!  - hárítottam. 

- Ezt meg sem hallottam -  vetett felém egy lenéző pillantást és folytatta -, szóval mikor összevesztem Leonával eljöttem Rómába, és mikor megláttam a lányom belesajdult a szívem is, hogy ennyi évet voltam nélküle. Chiara pedig abból a kislányból lett igazi nő, és anya, akibe beleszerettem. Nem érdekelt már az a családom, amelyik Amerikában él, mert őket akartam visszakapni. De te ekkor már bekerültél a képbe. A sikeres és jóképű focista, akiért mindenki oda van. Én pedig rohadt mód féltékeny voltam, és minden áron azon voltam, hogy ne legyetek együtt. Igyekeztem megakadályozni az első estéteket, és még a szilvesztert is. Sajnos nem sikerült, de ahogy teltek a hetek, és többet találkoztam Chiaraval egyre boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak láttam. Ennek pedig csak az volt az oka, hogy beléd szeretetett és minden jól alakul az életébe.

- Hova akarsz kilyukadni? - húztam össze tekintetemet és egyre jobban idegesített ez a sok felesleges szöveg, amit a férfi lenyomott. 

- Most térek rá - nyugtatott - még Nellát is próbáltam ellened fordítani, de nem bírtam, és mikor elmentetek abba puccos buliba Szilveszterkor, totál kiakadtam. Úgy voltam vele, ha törik, ha szakad, visszakapom Chiarat, és tudtam, hogy csak a szülinapi bulin lesz rá lehetőségem. Igyekeztem egész este a közelébe lenni, és kettesbe lenni vele, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés. Egészen addig, míg az irodádba nem ment. Akkor azonnal utána eredtem, és igyekeztem a közelébe kerülni. Először csak beszélgettünk, de mivel ittam, ő pedig gyönyörű volt nem bírtam magammal, és kihasználva a védtelenségét rávetettem magam. Chiara nem akarta, és próbált tiltakozni, de bennem túl erős volt a vágy és... 

- Carlo hagyd abba! - kiáltottam rá dühösen. - Nem akarok erre emlékezni. Mondd el mi volt a lényeg ebbe a zavaros történetbe, és lépj le! 

- Egész végig azt magyaráztam. Nem érted?? Ő nem akart tőlem semmit, mert téged szeret. Chiara nem hibás a történtek miatt. Ez egyedül az én hibám. Szeret téged, és nem akart megbántani, és nem akarta, hogy szakíts vele!! Az egész csak miattam van, ő pedig szenved, és olyan dolog miatt van bűntudata, amiről nem is tehet. Te pedig csak bünteted, és nem engeded, hogy jóvá tegye. 

- Akkor is megcsókolt, és mikor benyitottam ő is átkarolt téged - idéztem fel a borzalmas képet. 

- Minden nagyon gyorsan történt, és már nem is emlékszem, hogy voltunk, de azt biztosan tudom, ő téged szeret, és Nella is kedvel téged. Stephan csak adj neki egy esélyt és beszélj vele. 

- Mi van, ha újra elborul az agyad és megint bepróbálkozol? - tettem fel a kérdést egy újabb üveg sör kíséretében. 

- Ne fog előfordulni, mert én Amerikába megyek, és Leonával való kapcsolatomra koncentrálok. Talán azt még megtudom menteni. Chiarat pedig nem akarom soha többé ennyire összetörtnek látni, mint ma. 

- Szóval voltál már nála? - tettem fel idegesen a kérdést, ő pedig helyeslően bólogatott. - Akkor mondta, hogy beteg? 

- Nem mondott semmit, mert látszik rajta, és dolgozni sem ment ma. 

- Ennyire nagy a baj? - vert egyre hevesebbe szívem és féltem, hogy most valami nagyon rossz dolgot hallok majd.  - mi a gond? 

- Nyugodj meg semmi komoly, csak influenza vagy valami ilyesmi. Lázas, és hány.

- Volt orvosnál? 

- Szerintem nem, és nem is akar menni, de talán holnap otthon lesz és pihen - állt fel és a cipőjét kezdte húzni -, figyelj Stephan, Chiara nagyon szeret téged, és úgy gondolom a történtek miatt gyengült le a szervezete, mert ha lelkileg rosszul volt, akkor mindig megbetegedett, és most eléggé összejöttek neki a dolgok. Te ne kövesd el azt a hibát, amit én, és ne engedd, hogy kicsússzon a kezeid közül, és ha csak egy kicsit is szereted és fontos neked, akkor tedd félre azt, amit láttál, és kezdd újra vele, én pedig ígérem, nem fogok az utatokba állni. Soha többet. Chiara megérdemli a boldogságot, te pedig megtudod adni neki azt, amit én sosem tudtam, és még a lányommal is úgy bánsz, ahogy nekem kellett volna. 

- Ugye tudod, hogy továbbra is te leszel az apja, és ha akarod, láthatod őt - mondtam kedvesebb hangon. 

- Persze, de egyelőre maradok Amerikában - vette fel kabátját és a taxit tárcsázta - ,gondold át a dolgokat és dönts okosan. Minden jót, és kérlek vigyázz rájuk. 

- Ígérem, hogy vigyázok. Köszönöm Carlo - nyújtottam felé kezem, amit szerencsémre elfogadott, és már ott sem volt. 

Este újra csak nem találtam a helyem, gondolataim pedig a délután hallottak körül forgott, egészen addig, míg már nem bírtam a tétlenséget, és Chiara háza előtt találtam magam. A kapu kódot benyomva gyorsan felszaladtam a lakáshoz, ahol pár perc kopogás után Nella nyitott ajtót. 

- Stephan! - mosolygott rám édesen és szorosan átölelt - ,de jó, hogy itt vagy. Gyere be, de kérlek, ne csapj zajt, mert anya alszik. 

- Alszik? - váltottam csendesebb hangra. 

- Beteg, és pihen, én meg kint csinálom a házim, hogyha van valami, beszaladjak hozzá a szobába. 

- Aranyos vagy - dicsértem meg. - Esetleg bemehetnék megnézni, vagy most aludt el? 

- Már jó rég óta alszik, szóval szerintem nem lesz baj, ha bemész. Sőt biztos nagyon boldog lesz, ha lát. Eléggé sokat sírt miattad mostanában - vágta oda kicsit pimasz őszinteséggel.

- Sajnálom - hajtottam le fejem.

- A lényeg, hogy itt vagy. Nagyon örülök neki, és tudod mit, vigyél be neki teát - nyomta a kezembe a bögre forró italt.

- Köszönöm - mosolyogtam rá és óvatosan benyitottam szerelmem szobájába. A lány édesen szuszogott, előtte nyitva volt a laptopja, amin az én egyik videóm volt. Halkan leraktam az asztalra az italt és kikapcsoltam gépét. Ezután óvatosan az ágyra ültem és csak néztem szépséges arcát. Olyan békés volt, és annyira gyönyörű. Kezei között pedig egy régebbi mezem, amit még a kapcsolatunk elején ajándékoztam neki. Amint ezeket láttam elkapott a bűntudat, és óvatosan megsimogattam arcát. Nem éreztem lázasnak, és ezt jó jelnek vettem. Mozdulatomra felébredt és álmos szemekkel nézett rám. Tekintete kicsit zavaros volt, mintha nem fogná fel, amit lát. 

- Szia, jobban érzed magad? - kérdeztem halkan, mire óvatosan felült, de még mindig furcsán nézett rám. 

- Álmodok vagy tényleg itt vagy? 

- Itt vagyok Chiara  - fogtam meg kezét -, hoztam neked teát. Hogy érzed magad? 

- Jobban, köszönöm - fogta magához bögréjét. - Mit keresel itt?  

- Hallottam, hogy beteg vagy, és úgy gondoltam meglátogatlak. 

- Kinek járt el a szája? Talán Nella hívott vagy Giulia? 

- Nem. Carlo mondta el - osztottam meg vele mire nagy szemekkel meredt rám. 

- Ő már nincs is az országban, mikor találkoztál vele? 

- Délután eljött, hogy tisztázzunk pár dolgot. Akkor mondta, hogy beteg vagy. 

- Értem, kedves vagy, hogy eljöttél. Láthatod, ilyen állapotba is tudok kerülni, ha kicsit sok a stressz és összejönnek a dolgok. Kérsz valamit enni? 

- Nem, nem kell semmi. Már megyek is, csak ennyiért ugrottam be. 

- Elmész? - kérdezte és hangjából kihallatszott a csalódottság -, máris? 

- Holnap edzésem van, és nem késhetek - álltam fel, ő pedig követte példám. - Gyógyulgass, és ha holnap tudok bejövök hozzád edzés után. 

- Nem szeretnél itt vacsorázni? Összeütök valamit, és elmesélhetnéd mit beszéltetek Carlóval. 

- Ne fáradj, inkább pihenj! 

- Egész nap az ágyban voltam, már sokkal jobban vagyok, és így, hogy látlak már a kedvem is jobb.

- Ennek örülök, de tényleg mennem kell - indultam az ajtó felé, de ő felém jött majd szorosan hozzám bújt. 

- Annyira hiányoztál Stephan – szipogta, könnyes szemeit pedig rám emelte. Még betegen is gyönyörű volt. - Maradj még egy kicsit. 

- Chiara én még nem tudok maradni. Az érzéseim még mindig kavarognak, és át kell gondolnom, amit Carlo mesélt.

- Miket mondott? 

- Sok mindent, de nem akarlak ezekkel terhelni, és nem is akarok róla beszélni. 

-  Bántott téged? 

- Dehogy. Behívtam sörözni, és elbeszélgettünk kicsit. 

- Olyan jó lenne, ha velem maradnál még - ült le ágyára szomorúan. Olyan törékeny volt, hogy nem tudtam még magára hagyni így én is mellé ültem. 

- Hozzak valamit? Úgy érzem nem vagy lázas. 

- Nem, nem vagyok. Én csak nem akarom azt, hogy még mindig haragudj rám, és akármit is mondott Carlo már nem érdekel, és esküszöm az életemre, hogy nem volt szándékos a dolog.

- Chiara nézz rám - emeltem fel óvatosan fejét -, én nem haragszom rád, és nem kell bocsánatot kérned. Már mindent tudok, és nem kell, hogy lelki furdalásod legyen a dolgok miatt. Ne sírj, mert azzal csak magadnak ártasz, és nem szeretném, ha komolyabb bajod lenne - töröltem le könnyeit, amik gyönyörű szemeiből folytak. Nem akartam még közeledni, de a törékeny lány hihetetlen erővel vonzott magához. Chiara megsimogatta arcom, és suttogó hangon így szólt: 

- Olyan jó, hogy itt vagy. Nagyon hiányoztál, és tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. 

- Én is szeretlek Chiara - válaszoltam és közelebb húzódva gyengéden megcsókoltam puha ajkait. A lány gyengéden túrt hajamba, de mikor hátra próbált húzni óvatosan leállítottam, amiért kérdőn nézett rám. 

- Chiara ez még nem megy, sajnálom. Jobb, ha megyek, te pedig pihensz. 

- Rendben van. Köszönöm a látogatást - állt fel ő is és az ajtóig kísért. Nella ekkor már a saját szobájába tanult. 

- Holnap, ha tudok eljövök, és több időt leszek itt. Pihenj és gyógyulj meg! Szeretlek Chiara. Jó éjt! 

- Jó éjt Stephan - ölelt újra magához és egy csókkal indított útnak.