4/1 ⚽️Legújabb családtag ⚽️

A szülést követően pár napot még a kórházban töltöttem, ahol megtanították, hogyan bánjak a babámmal. Mivel egy elzárt részlegen tartózkodtam, kedvemre járkálhattam fel-alá a folyosókon anélkül, hogy bárki is képet készített volna Alexanderről. Ezt sem Zlatan, sem én nem akartuk, így csak egy rövid közleményt adtunk ki megérkezéséről. Én még ezt is feleslegesnek tartottam, de szerelmem hajthatatlan volt, mert - mint mondta - már több lap is lejött olyan képekkel, amiken a kórház közelében tartózkodik. A nővérek nagyon segítőkészek voltak, és mindenben támogattak. Folyamatosan szoktattak az anyaság gondolatához, az etetéshez, a pelenkázáshoz, fürdetéshez, és minden olyan dologhoz, amit otthon egyedül kell csinálnom. Eleinte alig mertem kezembe venni Alexet, hiszen annyira kicsi és törékeny volt, de ahogy múltak a napok egyre könnyebben boldogultam. Magam mellé kaptam két nővért, akik állandóan a rendelkezésemre álltak. Ők hozták hozzám etetéshez, és ők láttak el tanácsokkal, vagy próbáltak lelket önteni belém, amikor kicsit megrémültem a feladat nagyságától. Sajnos Stephannak haza kellett utaznia, de Zlatan nagyon sokszor bejött hozzánk, és ő is kivette a részét a dolgokból. Örültem, hogy ilyen pozitívan áll a változáshoz, és ott segít, ahol tud. A lelki változáson kívül a testem is átalakult A varratszedés kicsit kellemetlen volt, de közel sem volt olyan rossz, mint mikor a melleim fájtak. Folyamatosan feszültek és úgy éreztem, bármelyik pillanatban szét tudnának durranni. Ezt – bár enyhítette Alexander megetetése – nem lett sokkal jobb. A hazamenetelünk napján nagy erőt vettem magamon, és ruha nélkül a tükör elé álltam. A látvány elborzasztott. Mintha nem is én néztem volna vissza a tükörből, hanem egy másik lány. A hasam még mindig nagy volt, a melleim pedig irreálisan hatalmasak és sok helyen narancsbőr éktelenkedett Szörnyű látvány volt, így gyorsan felkaptam egy lenge ruhát, és pakolászni kezdtem. Nancy pár perc múlva behozta Alexandert, akit egy édes rugdalózóba öltöztettem, amire egy cuki üzenet volt írva Zlatan számára. Már egy jó hónapja megvan, és már akkor tudtam, hogy ezt adom a fiamra. Reméltem, hogy szerelmemnek is tetszeni fog. Mivel kint száz ágra sütött a nap, a ruhácskán kívül csak egy vékony kisplédet terítettem rá. Már az utolsó simításokat végeztem, amikor meghallottam a hátam mögött Zlatan vidám hangját.

- Sziasztok! - Lépett be imádnivaló mosollyal, fehér pólóban és vajszínű térdnadrágban. Szemüvegét a feje tetejére tolta és egy puszival üdvözölte kisfiát. - Készen áltok az indulásra? Elhoztam a hordozót.

- Igen, úgy gondolom. – Felé fordultam és egy gyors csók után hangosan soroltam a dolgokat. - Megetettem,  tisztába tettem, és felöltöztettem. Készen állunk, hogy végre hazavigyük. Igaz édesem?

- Milyen aranyos felsője van. - Lépett közelebb szerelmem. - Nagyon tetszik a szöveg.

- Csak neked... apa. - Néztem fel rá, majd szinte elolvadtam mikor erős kezébe vette kisfiát.

- Akkor mehetünk? - Nézett rám, majd kicsit zavartan folytatta. - A hátsó ajtón kéne kimenni. A parkolók felé.

- De miért? – Kérdeztem, miközben egy vékony sapkát adtam Alex fejecskéjére.

- Mert rengeteg fotós van az épület előtt, és a mai nap kijött egy cikk. Nem akarom, hogy lefényképezzenek téged, vagy Alexot.

- Mégis honnan tudták meg? – Érdeklődtem, és hangomból kicsengett a felháborodottság.

- Fogalmam sincs, de ma is írtak arról, hogy valószínű megszültél, meg ilyesmi.

- Ezt nem hiszem el! - Túrtam bele mérgesen a hajamba. - Nálad van most az újság?

- Igen. Elolvasod?

- Inkább majd az autóban. - Szóltam kicsit nyugodtabb hangon.

- Nézd, ha ott megyünk, talán nem kapnak le, szóval indulunk?

- Jó, beleraknád a hordozóba?

- Persze, máris. Gyere kicsim! - Nézett kedvesen Alexra. Elköszöntünk a kórház személyzetétől, és megköszöntük a rengeteg segítséget.  Egy kanyargós folyosón át a kórház alagsorába jutottunk, ami egyenesen a garázshoz vezetett.

- Nézd, elaludt! - Vetett egy pillantást Zlatan Alexra.

- Annyira édes. Kár, hogy este nem gyakorolja ezt a dolgot. - Nevettem fel

- Siessünk!  - szólt Zlatan. – Ott van pár hiéna!

- Hogy a francba’ tudták meg? - Néztem rá, de én is próbáltam kapkodni a lábam.

- Fogalmam sincs! Nem túl gyors a tempó?

- Nem, csak siessünk.

- Nem állok messze, nyugi! - Szólt kedves hangon, és bátorítóan megfogta a kezem. Beültünk és Zlatan megmutatta a cikket.

"Újabb focista baby?" 

"Megszületett Zlatan Ibrahimovic gyermeke?

"Manchester - Zlatan Ibrahimovic, a híres focista egy magánklinikára érkezett ma kora reggel. Szemfüles rajongó elárulta, hogy előző nap Zlatan párját hozták a kórházba, gyanítható, hogy a focista és kedvese gyermeke épp mostanság jön a világra. Mint ismeretes, Zlatan Ibrahimovic fotós kedvesével első gyermeküket várják, amint több információnk lesz, közöljük olvasóinkkal. "

- Ezt nem hiszem el. - Dobtam mérgesen el a lapot. - Ehhez nincs joguk, és...

- Lili, halkabban! - Csitított Zlatan.  - Felébreszted a kicsit.

- Jó, ne haragudj, de... annyira kiborító. - Váltottam csendesebb hangra.

- Ne félj, nem fognak többet írni rólunk. 

- Mi van, ha mégis? 

- Nyugodj meg, pár cikk még nem a világ. - Simogatta meg kedvesen az arcom.

- Jó, de...

- Lili, kérlek! Ne idegeskedj, mert azt Alex is megérzi. 

- Igazad van. - Szóltam és hátra néztem az ülésre, ahol Alexander békésen szuszogott. - Annyira édes, és olyan nagyon szeretem. Hasonlít rád.

- A szeme a tiéd. 

 - De a szája nem, és az arcocskája sem. Sőt, Heléna küldött egy képet rólad, mikor baba voltál. Olyanok vagytok, mint két tojás. Biztos vagyok benne, hogy olyan jóképű és ellenállhatatlan lesz, mint te.

- Lili, ne túlozz! - Mosolygott, majd megállt a házunk előtt, de mielőtt kinyitotta volna a kaput, így szólt. 

- Nem is mondtam még, hogy köszönöm. 

- Zlatan...

- Engedd, hogy befejezzem. - Állított le, majd mikor nem szóltam gyengéden folytatta. - Hatalmas öröm az, hogy itt vagy, és hogy Alexander a világra jött. Egy csoda, amit nem tudok szavakba önteni, de köszönöm, Lili, hogy megadtad őt nekem. Szeretlek, és sosem foglak elhagyni, bármi is lesz. A szerelmem most sokkal erősebb, mint eddig bármikor volt, és az, hogy nem csak mint a barátnőm, hanem már a fiam anyja is vagy, sokkal erősebbé teszi az érzelmeimet irántad. Szeretlek Lili.

- Én is szeretlek Zlatan. - Húzódtam közelebb hozzá, és lágyan megcsókoltam, aminek a hátul helyet foglaló csöppség vetett véget.

- Felébred a drága. Nem sokat aludt, bár lehet, hogy az utazást nem élvezte eléggé.

- Gyorsan beállok, és majd bevisszük kézbe. - Szólt, majd mikor kiszálltunk gyorsan felkapta kisfiát.

- Mi az? - Nézett rám kérdőn. - Talán rosszul fogom, vagy valami baj van?

- Nem, csak Alexanderral a kezedbe sokkal édesebb vagy. Imádlak mindkettőtöket. - Léptem közelebb, és mindkettőjük arcára egy puszit adtam.

- Menjünk be! - Indultam el, de Zlatan megállított.

- Előre szólok, hogy vendégeink vannak, és én sem tudtam róla.

- Kik? - Kérdeztem és reméltem, hogy nem manchesteres focistákkal van tele a ház.

- Majd meglátod, na, gyerünk! -

Szinte még be sem léptünk a házba, máris hatalmas örömujjongás fogadott. Szüleim és Jurka kezében hatalmas csomagok és kék lufik voltak „Isten hozott Alexander” felirattal.

- Végre megérkeztetek. Had nézzük ezt a drága csöppséget. - Jött oda azonnal anyám, és kivette Zlatan kezéből az unokáját, majd Jurka és apám is körbevették őt, úgy gügyögtek, mint az ovisok.

- Mit kerestek itt? - Kérdeztem tőlük és reméltem, hogy semmi rosszindulat nem cseng ki a hangomból.

- Úgy gondoltuk, elkél a segítség. - Kezdte Jurka. - Hiszen egy kisbaba sok gonddal jár, te pedig még csak most tanulsz bele a dolgokba.

- Igazán köszönöm, de ezért nem kellett volna iderepülnötök. Semmi ennivaló nincs itthon, és... a lakás is...

- Minden megcsináltunk már. - Szólt apa is, de szemét nem vette le kisfiamról. - Én bevásároltam, anyádék pedig kitakarították a lakást.

- Köszönöm. Aranyosak vagytok. De most felmennék lepakolni a dolgokat.

- Menj csak, ha sír, majd mi megnyugtatjuk. - Mosolygott rám anyám, és Alexet otthagyva szorosan magához ölelt. - Milyen volt a szülés?

- Kicsit fájt, de túléltem, és mindent kárpótolt, amikor a mellkasomra rakták.

- Csodálatos kisfiú.

- Igen, szerintem is. Nagyon szeretem őt, anya.

- Elhiszem, de most menj, pakolj le, és ha gondolod pihenj egy kicsit.

- Nem hiszem, hogy sikerülni fog, de megpróbálom.  Köszönöm nektek. - Öleltem át most én, majd a háló felé indultam. Zlatan titokzatos képpel követett.

- Mi van?

- Semmi csak van egy meglepetésem.

- Azt hittem egy napra csak egy meglepetés jár.

- Akkor ez egy különleges alkalom, gyere! - Nyitott be a szobába, ahol a fal mellett egy barna farácsos ágyat pillantottam meg. Nem tűnt mostani darabnak, és teljesen más volt, mint ami a gyerekszobában állt.

- Remélem, tetszik. Egy kicsit felújítottam, úgy, hogy lecsiszoltam, lefestettem és lelakkoztam. Már nincs rossz szaga, és bátran beteheted a kicsit.

- Zlatan, már van ágya.

- Igen, de arra gondoltam, ha itt is lesz, akkor nem kell az éjszaka közepén még azzal is foglalkozni, hogy átmenj a másik szobába. Alexander pedig biztonságban érezheti magát velünk.

- Áthozhattad volna a másik szobából. Nem kellett volna feleslegesen költekezni.

- Lili, ez az ágy különleges a számomra.

- Tényleg? Nem valami modern darab, de úgy látom jó munkát végeztél vele.

- Köszönöm. - Húzta nagy mosolyra a száját.

- Miért olyan különleges neked ez a kiságy? –Miért jelent neked ilyen sokat?

- Mert ez volt az én kiságyam… és később persze a húgomé is. De én feküdtem benne először.

- Komolyan mondod? - Csodálkoztam.

- Igen, és addig hozattam ide, amíg te a kórházba voltál.

- Annyira édes vagy, és.... olyan sok mindenre gondolsz.

- Csak ti jártok az eszemben mostanában, és az, hogy mindent megadjak nektek, amire szükségetek van. Semmiben nem fogtok hiányt szenvedni, ezt megígérem Lili. - Ölelt magához.

- Nem hozzuk fel Alexandert? Szeretném, ha ebbe a kiságyba fektetnénk először.

- Nem volna gond? - Kérdezte, de láttam rajta mennyire jólesik a döntésem.

- Ugyan, ami neked fontos, az nekem is. - Suttogtam, majd forrón megcsókoltam. Ajkaink egyre szenvedélyesebben falták egymást, kezei pedig a ruhám alá vándoroltak. Ám mielőtt kezdtünk volna belemelegedni, leállítottam.

- Mi a baj?

- Zlatan! Most szültem!! Hat hétig az - mutattam legérzékenyebb testrészére - tuti, hogy nem kerül közel hozzám. Ha pedig letelik a hat hét, akkor is vigyázni fogunk! Nem akarok több gyereket. Legalábbis egyelőre.

- De attól még csinálhatjuk, nem? Másképp?

- Nem vagy észnél. - Nevettem fel. -. Én lementem.

- Komolyan mondod? - Futott utánam, de láttam rajta, hogy nem komolyan kérdezte. Nyilván ő is tudta, mik a szabályok.

- Zlatan, a szex az utolsó dolog, ami jelenleg eszembe jut. Nekem most a baba az első. De ha jól viselkedsz, és rendes apuka leszel, talán hat hét múlva meggondolom magam. - Flörtöltem vele, amitől újra megláttam a tüzet a szemében.

- Megígéred? - Nyomott óvatosan a falhoz.

- Talán, de most megyek. Tudod, vár a fiam.

- Egy csókot sem kaphatok? - Húzta tovább az időt, és enyhe csalódottságot láttam arcán mikor újra visszautasítottam.

- Zlatan, most Alexander az első. - léptem közelebb hozzá. - De megígérem, hogy nem foglak elhanyagolni. Csak adj egy kis időt.

- Jó, megígérem, hogy türelmes leszek.

- Köszönöm. De most gyere, nézzük meg, hogy boldogulnak a szüleink az unokájukkal.

A következő hetekben Jurka és anyám átvették az irányítást. Igaz, hogy nagyon sokat segítettek, de egy idő után zavaró volt. Főleg az, hogy amit én jónak gondoltam, ők eleve nem látták annak. Ám ami sokkal jobban idegesített, hogy kettejük véleménye sem mindig egyezett. Anyám szerint nem kell mindig azonnal kikapni a kiságyból, ha sír, míg Jurka azonnal ott termett, amint Alex csak egy hangot is kinyögött. Nem értettek velem egyet abban sem, hogy néha magam mellé vettem az ágyba. Szerintük nem kéne odaszoktatni, mert sokkal rosszabb lesz. Sőt, egyenesen azt követelték tőlem, hogy rakjam át a másik szobába. Zlatan sokat segített, de ő sem volt mindig a közelemben. Elkezdett újra edzeni, hiszen gőzerővel készült a visszatérésre. Büszke voltam rá, hogy ennyire motivált, és úgy éreztem, hogy a kapcsolatunk Alexander születésével még erősebb lett. Imádtam, amikor este hazaért és ő fürdette és pelenkázta a kisfiát. Annyira vonzó látvány volt, és alig vártam, hogy újra ágyba bújjak vele. A fáradságon kívül semmi negatívuma nem volt annak, hogy egyel többen lettünk, és ahogy teltek a napok  - anyámék segítségével- egyre jobban belejöttem a feladatokba. Már megvolt a napi rutinunk, ami sok etetésből, alvásból, mese olvasásból, és sétálásból állt. Szerettem vele kijárni a szabadba is, ami nem csak a levegő miatt volt jó, hanem, hogy újra fotózhattam. A nyár tökéletes volt arra, hogy remek képeket készítsek. Sokat fotóztam a lakáson belül is, és igyekeztem családomat megörökíteni a legmeghittebb pillanatokban. Mindenre figyeltem a babámmal kapcsolatban, és minden információt lejegyeztem egy külön füzetbe.

Az egyik nyári napon újabb vendégeket kaptunk. Heléna, Manuel, Stephan és Kitti érkezett hozzánk. Manuelék kisfia már több mint fél éves, és annyira tündéri. Nagyon megörültem annak, hogy újra láthatom szöszi barátnőmet.

- Heléna, de jó, hogy itt vagytok. - Siettem hozzájuk és egyesével üdvözöltem őket. - Milyen nagy lett Vincent!

- Igen, igazi kislegény, és már majdnem fél éves.

- Gyertek beljebb! – Invitáltam be őket.  Leültek, de nem tudtam nem észrevenni, hogy húgom és Stephan mennyire távol ülnek egymástól. Nem tudtam, mi a helyzet velük, de jelen pillanatban csak az érdekelt, hogy ne csináljanak balhét.

- Bemutatom nektek Alexander Ibrahimovicot. - Jött le Zlatan, kezében a babánkkal.

- De édes! - Pattantak fel azonnal a lányok.

- Átvehetem? - Kérdezte Kitti, ami kicsit meglepett, bár tudom, hogy ő nagyon szereti a gyerekeket.

- Persze, csak vigyázz a fejecskéjére. - Adtam ki az utasítást.

- Milyen jól áll a kezedben. - Szólt Manuel. - Neked is kéne egy, nem?

- Ugyan, még fiatal vagyok hozzá, és jelenleg még apa jelöltem sincs. - Szólt Kitti, és én rögtön tudtam, hogy szavait olasz barátomnak szánja. Ezek szerint nem békültek ki. Mikor anyámék is megjöttek a vásárlásból, jobbnak láttam, ha elvonulok és megetetem kisfiamat. Felmentem a szobába, ahova Heléna és Kitti is követetett.

- Nem zavar titeket, ha etetem? - Néztem rájuk mikor leültek az ágyra.

- Nem, ugyan, még én is ezt teszem. - Mondta Heléna, Kitti pedig csak mosolygott, és az ölembe adta Alexet.

- Most pedig eszünk, hiszen az én drágám már nagyon éhes. - Néztem rá mosolyogva. A szoptatás már nem fájt annyira, mint régebben, és sokkal jobban is ment. Szerettem nézni, mikor eszik, hiszen engem is megnyugvással töltött el a tudat, hogy én táplálhatom, és nem kell tápszerezni.

- Jól eszik? - Érdeklődött Heléna.

- Szerencsére igen, és nagyon szeret is. Már felismerem, ha éhes, és így azonnal reagálni tudok rá.

- Hogy viseled anyáékat? - Kérdezte húgom.

- Már kicsit nehezen, de azért nagyon sokat segítettek, és segítenek most is. Nélkülük nem biztos, hogy sikerült volna átvészelnem az első pár napot.

- Zlatan segít?

- Igen, ha itthon van, nagyon sokat. De sokat készül a visszatérésére, és én nagyon büszke vagyok rá.

- Nem akar még visszavonulni? - Csodálkozott Heléna. - Azt hittem már befejezi a játékot.

- Dehogy akar. - Nevettem fel. - Miért vonulna vissza?

- Hogy veletek legyen, és csak veletek foglalkozzon.

- Nem gondolnám, hogy jó ötlet volna. Neki ez az élete, és bizonyítani akar. Én pedig tudom, hogy meg tudja csinálni.

- Remélem, igazad lesz.

- Kitti és te jól vagy? Mit csinálsz mostanában? - Siklott testvéremre tekintetem.

- Én, igazából találtam egy helyet, ahova a saját tortáimat és süteményeimet tudom szállítani. Igazság szerint otthonról dolgozok. Vagyis Stephan lakásából, de mivel ő mostanában nem volt otthon, nem volt belőle gond.

- Mi van veletek?

- Semmi, az hiszem. Bár, amikor Heléna felhívott, hogy jöjjek velük, Stephan is írt egy üzenetet, hogy szeretné, ha velük utaznék. Onnantól kezdve írogatunk egymásnak, de semmi komoly. Ha pedig otthon van néha, és én is, beszélünk. De csak alap dolgokat. Külön szobánk van, és ennyi. Nem hiszem, hogy valaha is újra együtt leszünk. Ez a hajó már elment. - Mondta szomorúan, és én tudtam, hogy testvérem még mindig szereti Stephant.

- Veletek Heléna?

- Minden jó, elvagyunk. Manuel sokat utazik, mi pedig elvagyunk Vincenttel. Sokszor gondolok arra, hogy visszamenjek a fodrászatba, de egyelőre olyan jó otthon lenni.

- Nem unalmas? - Kérdeztem.

- Nem, sosem, hiszen egy ilyen kicsi emberke mellett nem lehet unatkozni. Nekem még szülés utáni depresszióm sem volt, hiszen azonnal feltaláltam magam.

- Egyelőre még nekem sincs semmi negatív tünetem. Persze a fáradtságon kívül, de ez hozzátartozik a dolgokhoz. - Láttam, hogy Alexander jóllakott. A vállamra vettem és vártam a büfit, amit olyan édesen adott elő. - Úgy látom kijött rajta a kaja kóma, és jobb, ha lefektetem. - Hosszú percekig csendben néztük az alvó babát, és csak akkor hagytuk ott, amikor a fiúk szóltak, hogy menjünk le, és bontsuk ki az ajándékokat. Sok hasznos holmit kaptam tőlük, ami igazán jólesett.

Este Helénával ültünk a medence mellett. Anyámék bent tévéztek, a fiúk és Kitti pedig a medencébe töltötte az időt.

- Volt már baba buli?

- Nem, még nem. - Ingattam a fejem, mire barátnőm arca azonnal felcsillant.

- Rendezhetnénk egyet.

- Ugyan Heléna, már így is túl sokan vagyunk a házban. Nem kell még több ember.

- Szervezzük már meg Lili! Biztos jó lesz, és neked is vannak barátaid, meg Zlatannak is, akik tuti, hogy odáig lesznek Alexért.

- Igen, de...

- Holnap megszervezem! - Állított le, és a másnap tényleg a szervezkedéssel telt, hogy hétvégén meglegyen a parti.

A buli napján Kitti kitalálta, hogy ő süti a tortát, én pedig örültem, hogy ilyen aranyos. Zlatan a

fiúkkal együtt elment lufikat és egyéb dekorációs dolgokat venni, mi pedig az ételeket készítettük elő. Úgy terveztük, délutánra rakjuk a kezdést, hogy este már ne legyen nagy hangzavar. Igaz, Heléna kisfia már kevesebbet aludt, de tudtam, még Vincentnek is kell a nyugalom. Mikor a fiúk megjöttek, elkezdtük kidekorálni a házat, és egyre jobban kezdtem beleélni magam a buliba.

- Kittiékkel mi van? - Lépett közelebb hozzánk Zlatan és a fülembe suttogta a kérdést.

- Miért?

- Nézzétek, szinte csak úgy sugároznak egymás mellett. - Mutatott a konyha felé, ahol húgom és Stephan készítették a baba tortát.

- De édesek, remélem, kibékülnek. - Mondta Heléna miközben lemászott a létráról.

- Gondolod, hogy túl tudnak lépni a dolgokon? - Nézett rá Zlatan.

- Jó lenne. - Szóltam, és elmosolyodtunk mikor Kitti egy adag tejszínhabot adott az olasz fiú szájába.

- Remélem, nem fogják megfektetni egymást a konyhában. - Nevetett fel Zlatan, de én leintettem.

- Ez csak flört, és szerintem nem lesz más.

- Pedig már jó lenne, és akkor nem kéne a tesóm hisztijeit hallgatni, amik csak Kitti körül forognak. Kicsit kezdem már unni. - Jött oda Manuel is.

- Stephan szereti még? - Néztem rá mire bólintott én pedig elhatároztam, hogy ha elkezdődik a buli, majd kicsit félrehívom Stephant és megbeszélem vele a dolgokat. A vendégek sorra érkeztek mi pedig sorra bontogattuk az ajándékokat. Sok focista eljött, akit ismertem már, de Zlatan régebbi csapattársai közül volt olyan, akivel csak most találkoztam először. Apám is visszarepült és együtt ünnepeltük kisfiamat, aki az igazak álmát aludta. Mivel nem akartam, hogy a hálószobánk legyen a központ Alexet ideiglenesen a gyerekszobába fektettük le, így Vincent a hálószobai kiságyba kapott helyet. Mindenki jól érezte magát, Kitti pedig csodálatos tortát készített, aminek az íze is nagyon finom volt. Jóérzés volt, hogy ez a sok ember ennyire szeret minket és láttam Zlatanon is, hogy igazán büszke a kisfiára. Mivel elég meleg volt a társaság a medence köré gyűlt, és így volt időm kicsit elpakolni a tányérokat. Ahogy pakolásztam Jurka és anyám jött oda segíteni. Eléggé hallgatagok voltak, és éreztem valamit mondani szeretnének, de nem merik.

- Mi a gond? - Kérdeztem rá, hátha kibökik mi a baj. - Jól érzitek magatokat?

- Persze, csak volna egy megbeszélni valónk. - Kezdte anyám és idegesen pillantott jobbra-, ballra.

- Miről van szó? 

- Gyere, inkább üljünk le! - Ajánlotta Jurka, mi pedig helyet foglaltunk a kanapén. 

- Hallgatlak benneteket! 

- Jó, szóval mi holnap elutazunk, és te magadra maradsz, de Jurkával együtt úgy gondoltuk, hogy túl nagy ez a ház, és Zlatan sem lesz mindig itt. Nem lesz segítséged, és bár nagyon ügyes vagy, nem szeretnénk, ha egyedül lennél.

- Nem vagyok egyedül anya. Itt van Alexander.

- Igen, de az mégsem egy felnőtt társaság, és nem segít neked.

- Mire akartok kilyukadni? - Érdeklődtem és egyre kíváncsibb lettem.

- Lili arra gondoltam, hogy talán felvehetnétek valakit. - Mondta Jurka kicsit zavart hangon. - Nekem pedig van egy barátnőm, akinek van egy aranyos lánya. Ő itt tanul, de mivel nagyon sok testvére van, kéne egy kis támogatás a számára. Persze nem kell nagy összegre gondolni, és cserébe minden nap eljönne és segítene neked Alexander vagy a ház körül. 

- Ki ez? 

- A neve Maya Svenson és most kezdi a második évét az egyetemen. Zlatannak már beszéltem róla, és ő jó ötletnek találta a dolgot. Mikor pedig mi holnap hazamegyünk, eljöhetne ide, hogy találkozz vele, és megismerd. Nagyon kedves lány, és ért a gyerekekhez, hiszen van csecsemőgondozó papírja is, és sok kistestére van, akikkel sokat foglalkozott. 

- Zlatan ismeri őt? 

- Igen, ismeri. Már többször találkoztak, és Maya nagyon kedveli a fiamat, és mikor az édesanyjával erről beszéltem azonnal igent mondott a feladatra. 

- Hány éves? Hogy néz ki?

 Most huszonnégy, de rákereshetsz Facebookon is. 

- Rendben, majd meglátom. Mikor jönne holnap?

- Amint Zlatan hazahozza. Ugyanis ő megy ki érte a repülő térre.

- Szóval ő beleegyezett? - Utaltam szerelmemre, és reméltem nem valami szőke cicababáról van szó.

- Igen, és szeretnénk, ha te is belemennél - Fogta meg a kezem anyám. - Kérlek, Lili csak próbáld meg, és ha nem jöttök ki, akkor elküldheted. 

- Nézzétek, kedvesek vagytok, de nem kell a segítség. Elbírom látni a feladatimat, és Alexanderral is elbírok.

- Lili kérlek, olyan kedves lány! - Próbálkozott még Jurka mire megadóan felsóhajtottam.

- Rendben, holnap meghallgatom, de csak utána döntök. Nem szeretném, hogy egy idegen nevelje a fiamat. Most pedig bocsánat, de ki kell mennem a mosdóba, és megnézem Alexot is. 

- Hidd el, csak neked akarunk jót. - Szólt még utánam anyám, de én cseppet sem örültem, hogy a hátam mögött szervezkednek. Kicsit Zlatanra is haragudtam, amiért nem szólt nekem Mayáról. Ezekkel a gondolatokkal együtt nyitottam be a fürdőbe, de az ajtóban meglepődve torpantam meg.

- Bocsi én csak... - hebegtem, hiszen Stephan és Kitti odabent csókolóztak. Gyorsan becsuktam az ajtót és jobbnak láttam, ha nem zavarom őket, és a lenti fürdő felé veszem az irányt. Ám még a lépcsőig sem értem el, mikor Stephan hangját hallottam a hátam mögül.

- Lili bemehetsz, nem akarjuk elfoglalni a mosdót.

- Nem baj, csak.... most mi van veletek? - Kérdeztem mire barátom csak megvonta a vállát. - Stephan kérdeztem valamit. Mi van veletek?

- Nem tudom, csak... bementem a mosdóba, és mikor a kezem mostam bejött Kitti. Zavarba volt, de nem akartam, hogy kimenjen. Beszélgetni kezdünk, megint felszínes témákról, aztán pedig feljöttek a dolgok, én pedig rájöttem hiányzik, és szeretem. Majd megcsókoltam ő pedig nem ellenkezett. De még fogalmam sincs mi lesz velünk.

- Szereted?

- Lili én...

- Szereted a húgom? 

- Azt hiszem még igen, de ez már nem lesz olyan, mint előtte volt. Lemondtam az esküvőt, és az egész nyarat végig buliztam. Nagyon sok lánnyal voltam együtt, ami zavar, de...

- Stephan csalódtál akkor, és ez jogos. De ha szereted őt, miért ne próbálnátok meg újra? 

- Mert nem tudom, hogy ő mit érez. Mikor otthon vagyunk, próbálunk jó fejek lenni a másikkal, de tudom, hogy ő is igyekszik nem érinteni a témát, én pedig arra gondoltam, hogy megmondanám neki, költözzön el.

- Hogy mi? 

- Lili tudod mennyire rossz érzés, hogy ott van egy lány, akit szeretsz, de nem lehetsz vele, mert külön szobába alszotok. Külön érted?? Legszívesebben átmennék hozzá este, és vele aludnék, de félek, hogy elutasítana. 

- Miért nem beszéled meg ezeket vele?

- Mert félek, hogy elutasítana. - Mondta és szemei szomorúan csillogtak.

- Szerintem nem utasítana el Stephan. Próbáld meg, és legyél boldog. Megérdemled.

- Köszönöm, de most lemegyek. Manuel már biztos keres.

- Rendben. - Öleltem meg, majd elszaladtam a mosdóba. 

A bulinak jóval nyolc után lett vége, én pedig már borzasztóan fáradt voltam, így fürdetésnél majdnem leesett a fejem. Úgy terveztük, hogy holnap Zlatan kiviszi a társaságot a repülő térre és majd Mayával tér vissza. Mivel nem akartam sokat járkálni az éjszaka közepén így az ágyunkba vettük Alexandert, és csak csendben figyeltük, ahogy alszik.

- Jó volt ez a pár nap, hogy itt voltak anyámék.

- Igen, én is örültem nekik, de azért jó, hogy elmennek, és nyugalom lesz a házba.

- Nagyon jól sikerült a buli. A  fiúk szinte elolvadtak tőle. - Suttogta Zlatan ahogy fiára nézett.

- Én is így gondolom. A lányoknak is belopta magát a szívébe. 

- Te pedig végig szinte sugároztál, és.... büszke voltam rátok.

- Zlatan, ne mondj ilyeneket.

- Ez az igazság. Most érzem azt, hogy teljesen kerek az életem. Bár a pályára jó lenne visszatérni, de te és Alex sokkal fontosabb vagy, mint pár mérkőzés. Mikor pedig a szüleidnél vagy anyámnál volt ők is mosolyogtak. 

- Édesanyád már duplán nagymama. - Kuncogtam és ekkor eszembe jutott Maya. - Miért nem mondtad el nekem Mayat?

- Mert nem akartam, hogy megharagudj rám. Anyámék tervelték ki, de én is jó ötletnek tartom ezt a dolgot.

- Zlatan nem kell segítség! 

- Csak próbáld meg! Ha nem jó, akkor elküldjük.

- Milyen lány Maya? 

- Nagyon kedves, és rendes, és...

- Szép? - Kérdeztem meg tőle, amitől tartottam.

- Lili miért lényeges ez? A fiúnkkal fog foglalkozni, és neked segít majd. 

- Anyukád azt mondta nagyon kedvel téged. 

- Igen, ő is szereti a focit, és szereti, ahogy játszok.

- Bejössz neki? - Cukkoltam mire csak megforgatta a szemeit. - Biztos odáig van érted. 

- Lili nem tudom, de nem is érdekel. Egyet tudok, hogy nem azért jön, hogy velem foglalkozzon. Külsőleg nem egy modell alkat. Kicsit duci, és szemüveges, de nagyon okos. Az első évét kitűnőre végezte a jogi egyetemen. Mindig él tanuló volt, a testvéreivel pedig nagyon jól bánik. A szülei kicsit megzuhantak anyagilag, mert az apja elvesztette a munkáját. Szeretnék segíteni rajtuk, hiszen öt gyereket kell ellátniuk. Ha pedig Mayara úgymond nincs gondjuk, már előrébb lesznek.

- Még gondolkodom, de most kikell mennem. Mindjárt jövök. - Adtam egy puszit neki és kiindultam a konyhába egy pohár vízért. A vendégszobák a földszinten voltak, amikbe Stephan és Kitti foglaltak helyet. Anyámék és Jurka megkapták a két- felső szobát. Helénáék pedig a babaszoba mellettit. Már visszafelé indultam mikor Kitti szobájából hangokat hallottam ki. Nem akartam, hogy észre vegyenek, így gyorsan lekapcsoltam a villanyt és vártam, hátha csendben maradnak, de csak Stephan fejét pillantottam meg az ajtóba. 

- Mi lenne, ha nem mennél vissza, hanem itt töltenéd az éjszakát? - Hallottam húgom hangját.

- Kitti nem akarom, hogy rájöjjenek.

- De miért nem? Én szeretném, ha megtudnák, hogy újra együtt vagyunk.

- Még semmi sem biztos...

- Stephan ne csináld már. Most szexeltünk, mi az, ami nem biztos?

- Te mondtad, hogy ez nem csak ennyiből áll, én pedig nem akarlak siettetni. Szóval jó éjt Kitti. 

- Jó éjt Stephan. - Szólt testvérem, majd becsukódott az ajtó Stephan pedig átment a saját helyére. Nagy mosollyal az arcomon tértem vissza a szobámba, ahol az egyik legszebb látvány fogadott. Zlatan magához ölelve Alexandert hanyatt fekve aludt, kisfiam pedig izmos mellkasán szuszogott. Az örömkönnyek azonnal a szemembe szöktek, és gyorsan bebújtam melléjük az ágyba. Alexander azonnal mocorogni kezdett, mire Zlatan is felébredt.

- Nyugi kicsim. - Simogatta meg fejecskéjét majd rám nézett. - Remélem nem baj, hogy magamhoz vettem?

- Nem, nagyon aranyosak vagytok együtt, de lehet, jobb lenne, ha beraknám a kiságyba. Te is nyugodtabban tudnál pihenni.

- Felőlem maradhat itt is. Olyan jó érzés, hogy ilyen közel érzem magamhoz.

- Te vagy a legcsodálatosabb apa, én pedig imádlak. - Bújtam közelebb majd lágyan megcsókoltam.

- Alig várom, hogy leteljen a hat hét. - Szólt miközben simogatta a hátam.

- Édes, nyugi! Jobb lesz, ha tényleg berakom a kiságyba. Neki is jobb lesz, ha ott pihen. - Emeltem fel és fekhelyére raktam. Csodálatos volt, és olyan békés. Remélem, még alszik pár órát, mielőtt megetetném.

- Merre voltál az előbb? - Nézett rám mikor visszabújtam mellé.

- Csak egy pohár vizet ittam, és tudod mit láttam? 

- Na, mit? 

- Kittit és Stephan.... és... lefeküdtek egymással. - Újságoltam.

- Rajta kaptad őket?

- Dehogy, te lüke. Csak Stephan Kitt szobájából jött ki, mire a húgom kérlelte, hogy hagy maradjon, mert már szexeltek. Érted?? Újra összejöttek.

- Ez szuper, na, jó éjt! 

- Te nem is örülsz nekik? 

- Lili nem érdekelnek a húgod pasi dolgai. Inkább te érdekelsz. - Húzott közel magához, én pedig gyorsan hátat fordítottam. Ám ez nem volt elég neki, és lágyan puszilgatni kezdte a nyakam, nekem pedig egyre nehezebb volt ellenállnom neki. 

- Annyira szeretlek.

- Én is, de inkább aludjunk. 

- Mikor kell már ellenőrzésre menni? 

- Már csak pár hét.

- Megőrülök addig nélküled. Még a nyaralás előtt voltunk együtt. Eltudod ezt képzelni? Majdnem három hónap. 

- Édes, nekem most nem ez az első. Én is szeretlek, de nem pörgök csak ezen. Annyi más dolog van, ami lényeges.

- Jó, de ez is fontos. 

- Zlatan hűtsd le magad, és inkább aludjunk! Jó éjt. - Adtam egy puszit szomorkás arcára, majd egymást átölelve álomba zuhantunk. Alexander nem aludt túl jól, és sokat kellett felkelnem hozzá, így reggel kicsit álmosan és egy nagy bögre kávéval a kezembe figyeltem, ahogy családom pakolászik. Mindenki a bőröndjeit hurcibászta az autóba, és az utolsó dolgaikat pakolták táskákba. Anyám és Jurka pedig utolsó tanácsokkal láttak el. Az udvaron álltam, kezembe Alexanderral mikor Zlatan kigurult és a repülőtér felé hajtott. Kicsit ideges voltam, hogy szerelmem majd egy másik lánnyal tér vissza. Besiettem a lakásba, majd leraktam kisfiamat a játszó szőnyegére, hogy miközben pakolásztam figyelemmel tudjam kísérni, de egyre idegesebb lettem az érkező Maya miatt. Nem kerestem utána Facebookon, mert féltem, hogy Zlatan leírásával ellentétben, egy csodálatos Svéd modellt találok, aki Zlatan közelébe akar férkőzni. De elhatároztam, adok neki egy esélyt, és meghallgatom, így anyámékat is megtudom nyugtatni, hogy megpróbáltam. Mikor a rendrakással kész voltam lekuporodtam Alexander mellé a szőnyegre és játszani kezdtem vele. Olyan jó volt ez a csend, és az, hogy végre kettesbe lehetek kisfiammal. Imádtam mikor rám nézett, és figyelte, ahogy meséltem neki. Jó félóra múlva azonban meghallottam Zlatan autójának hangját a szívem pedig újra hevesebben kezdett verni, majd beszélgetések zaját, amik Svédül folytak. 

- Szia, Lili! - Köszönt szerelmem mikor beléptek a lakásba. Kezébe nagy rózsaszín csomagokkal, amik Mayához tartoztak, majd mögötte belépett a lány is. Kicsit meglepődtem, hiszen még kicsit sem hasonlított ahhoz a képhez, amit magamban összeraktam belőle. Előttem ugyanis nem egy magas, szőke szupermodell állt, hanem egy alacsony, molett, dús barna hajú, szemüveges lány, akiről lerítt, hogy hihetetlenül zavarba van. 

- Szia, Lili vagyok. - Köszöntöttem barátságosan. - Gyere beljebb! Kérsz valamit? 

- Maya Svenson. Örülök, hogy megismerhetlek. Élőbe még csinosabb vagy. - Kedveskedett, és közelebb lépett, majd egy csomagot nyújtott felém, amit kisfiamnak hozott.

- Gyere, ülj le! - Kínáltam hellyel, mire félénken leült az egyik székre, és körbenézett az előszobába.

- Kérsz valamit inni? 

- Egy pohár víz jólesne. - Mondta halkan. 

- Ameddig beszélgettek, én elmegyek tusolni. Valamit segítsek, Lili? - Kérdezte Zlatan, és mivel nemet mondtam elindult a fürdő felé. Gyorsan kitöltöttem a vizet, és én is helyet foglaltam Maya mellett. Nem tudtam mivel kéne kezdenem, de a lány megelőzött mikor meglátta a fiamat a szőnyegen.

- De édes. Ő Alexander? 

- Igen. Most szerencsére nyugis, bár ez eléggé múló állapot nála. - Szóltam.

- Nagyon szép a házatok. Igazán barátságos. Az a festmény pedig csodálatos.

- Igen, Zlatan egyik barátja festette, egy kép alapján rólunk. Mesélj kicsit magadról. 

- Rendben. Svédországba születtem, de már tavaly óta Manchesterbe tanulok, a jogi egyetemen. Huszonnégy éves vagyok, jelenleg szingli. Beszélek franciául, angolul, és természetesen svédül. Ti milyen nyelven beszéltek a kicsihez?

- Én igyekszem magyarul, de Zlatan svédül beszél hozzá, mi pedig egymás között angolul. Remélem, nem zavarodik meg.

- Nem, a babák nagyon fogékonyak, és nem zavarja meg őket a sok nyelv. Sokkal okosabbak lesznek.

- Akkor jó. Mióta ismered Zlatan családját?

- Már kicsi korunk óta, ismerjük egymást. Helénával jóba voltunk sokáig, és szüleink is jóba vannak.

- Most nem vagytok jóba Helénával?

- De, biztos jóba lennénk, ha találkoznánk. - Mondta és ekkor szerelmem jött le a lépcsőn egy szál alsóba. - Atya ég! - Csúszott ki Maya száján mikor meglátta őt.

- Lili merre vannak a ruháim? 

- A gardróbba. - Vetettem oda, de Zlatan nem a szoba felé, hanem a konyhába indult, Maya pedig idegesen pillantott össze- vissza.

- Volnál kedves felöltözni? - Kérdeztem tőle. - Nem látnád, nem csak mi vagyunk.

- Jó, bocsi. Maya nem vagy éhes? Rendeljek valamit? - Lépett a hűtőhöz. 

- Nem... nem.. én csak...

- Inkább öltözz fel és majd megbeszéljük! - Mondtam kicsit szigorúbb hangon, de belül nagyon mulatatott, ahogy a lány reagált rá, és tudtam ezt Zlatan is észrevette.

- Már megyek is. Nem tartalak fent benneteket. - Adta meg magát, és újra eltűnt a fenti szobák egyikébe.

- Ne haragudj. – Néztem Mayara.

- Semmi baj, csak.... kicsit furcsa volt. 

- Mit gondolsz róla? - Érdeklődtem. 

- Zlatanról? Hú..... nagyon helyes, és jó fej, de... nem gondolok úgy rá... vagyis... ne haragudj! Most biztos idiótának gondolsz. Őszintén megmondva követem a munkásságát, és nagy rajongója vagyok, de nem másznék rá vagy ilyesmi.

- Ezt jó tudni. - Állapítottam meg, és tudtam megbízhatok benne. Borzasztóan szimpatikus, és kedves lánynak ismertem meg, akiben még az sem zavart, hogy odáig van szerelmemért. Már szinte minden témát érintettünk, mikor Alexander nyugtalanul gőgicsélni kezdett. Odamentünk hozzá, de mielőtt felvehettem volna Maya szólalt meg.

- Felvehetném? Csak, ha nem baj. 

- Nyugodtan.

- Köszönöm. - Szólt, majd lehajolt hozzá kisfiam pedig azonnal elhallgatott a kezei között. Szinte alig akartam elhinni. 

- Ezt meg, hogy csináltad? - Csodálkoztam. 

- Szeretem a gyerekeket, és értek hozzájuk. Talán ezt ők is megérzik. - Osztotta meg velem. - Úgy látom éhes.

- Igen, én is úgy gondolom. 

- Nézd, nekem most dolgom van, mert találkozom egy barátommal, de nagyon szeretném ezt a munkát. Pontos, és figyelmes vagyok, és nem csak Alexander mellett tudok segíteni, hanem akár a házimunkába is. - Adta át nekem kisfiamat, miközben készülődni kezdett.

- Átgondolom, és értesítelek. - Kísértem ki.

- Jó, várom a hívásodat, még akkor is, ha nem a válasz. Köszönöm, hogy fogadtál Lili, és üdvözlöm Zlatan is. 

- Ígérem, hívlak bárhogy döntök. - Csuktam be az ajtót, de már akkor tudtam, hogy Maya lesz az új bébi csőszöm és talán az egyik barátnőm is.

3/59. ⚽️ A legdrágább ajándék (Évadzáró) ⚽️

Zlatan:

 Ahogy visszaértem a szállodába, azonnal tárcsáztam pilótámat, és örültem, hogy hajnali négykor már indulni tudunk. Elköszöntem a fiúktól és gyorsan bepakoltam a maradék ruháimat is. A srácok kicsit haragudtak rám, de megértették, hogy szeretnék már szerelmemmel lenni. Úgy gondoltam délre már a karjaim közé zárhatom, vagy ha még pihen és jó időt fogunk ki talán én ébreszthetem fel. Már kint vártam a taxit a szálloda előtt mikor üzenetet kaptam. Izgatottan nyitottam meg és egy édes kisfiú képe nézett rám, ahogy fekete hajú anyukája a kezébe tartja. Mellettük pedig Maxi mosolyog. Örültem, hogy Alexandra biztonságosan világra hozta gyerekét, és annak is, hogy úgy láttam fiam is boldog. Sokat tanakodtunk Lilivel és Alexandrával azon, hogy Maxit hozzánk vesszük addig, míg Alexandra babázik, de fiam hallani sem akart róla. Csak az anyja mellett akart lenni, így pedig mi is elfogadtuk a döntését. Ahogy, ezen töprengtem, megérkezett a taxim, ami kivitt a géphez, és útközben még volt időm egy gratuláló üzenetet is visszaküldeni. Szerencsére az ég tiszta volt, és a repülőtéren sem ismertek fel sokan, így az utam a magán folyosó felé eseménytelenül telt. Üdvözöltem Sarat, és édesapját is, akik hogylétem felöl érdeklődtek. Megnyugtattam őket, hogy minden rendben van, majd bepakoltuk a csomagokat, és ahogy elindult a gép azonnal álomba zuhantam.

Lili:

- Mit csináljak most? - Kérdezte Stephan és hangja pánikszerűen csengett. - Lili mit csináljak?

- Először is, ne idegeskedj! - Mondtam és próbáltam figyelem nélkül hagyni fájásaimat. - Ha idegeskedsz, akkor engem is felhúzol, és az nem tesz jót a babának. Szóval nagyon kérlek, vedd elő a telefonodat, és hívd fel Zlatant!

- Lili szerintem előbb menjünk be a kórházba és...

- ELŐBB HÍVD ZLATANT!!! Sehova nem megyek, amíg nem beszéltem vele, és nem érdekel, ha éppen Loláról ugrik le, akkor is itt kell lennie mikor, megszülöm a fiát. - Mondtam, és ekkor egy éles fájás nyilallt a hasamba.

- Lili ne mondj már ilyet! Inkább induljunk a kórházba. MOST! - Szólt barátom, kicsit sem kedves hangon. - Beviszlek és...

- NEM! Ennek a gyereknek még bőven lenne ideje, szóval...

- Lili ez nem játék. Jön a baba, és nem érdekel, ha a karjaimba is kell becipelni, akkor is bemegyünk most. Szóval kérlek, gyere. - Segített fel, majd beindultunk a konyhába. Minden lépésnél hatalmas fájdalmat éreztem. Próbáltam nyugodt maradni, de Stephan túlságosan is ideges volt.

- Merre van a baba táska? Milyen autóval menjünk? Hol a kocsi kulcs? - Kérdezősködött, én pedig úgy éreztem, azonnal lefordulok a székről.

- A baba táska fent van a szobába, az ágy mellett. - kezdtem mire felszaladt és pár percen belül már ott is volt mellettem, felöltözve kezében a kistáskával.

- Melyik kocsival menjünk? Melyik a leggyorsabb és hol a kocsi kulcs?

- Az ajtó melletti szekrénybe, van a Volvo. Úgy gondolom azzal kéne menni, mert.. aúúúú. - kiáltottam fel. - Siess már Stephan!

- Sietek, de itt annyi kulcs van, és... megvan. Gyere. - Karolt át, és együtt kiléptünk az ajtón. Szinte alig láttam a fájdalomtól, de próbáltam mély levegőket venni, hogy kicsit könnyítsem a helyzetet. Stephan gyorsan kiállt a kocsival, és segített beszállni. Azonnal indított, majd hatalmas sebességre váltottunk. Útközben pedig Zlatant próbáltam hívni, aki nem vette fel. Kicsit mérges voltam rá, de reméltem nem Lolával van elfoglalva.

- Stephan nem kell ennyire sietni!

- Csak bízd rám! Azonnal ott leszünk. - Mondta és megszorította a kezem. - Végig veled leszek jó?

- Oké, köszönöm. - Szóltam és sírni kezdtem, majd előtört belőlem az, ami már rég óta nyomja a lelkem. - Annyira félek.

- Lili semmi baj nem lesz! Minden a legjobban fog alakulni. Megígérem. - Suttogta, majd pár kanyar után odaértünk a kórházba.

Stephan: 

- Maradj itt, bemegyek, és értesítem a nővért, hogy itt vagy. Rendben? - Néztem rá aggódva, mire bólintott én pedig berohantam a kórházba. A recepción egy kedves nő ült, én pedig idegesen ledaráltam neki, hogy kint van Lili, és mindjárt szül. A nő eléggé furcsán nézett rám, de mikor bediktáltam a nevet, azonnal észbe kapott. Tudta kiről van szó, aminek örültem. Szerencsére Zlatan mindenről gondoskodott, de az adatok miatt várnom kellett. Hatalmas szerencsére azonban megpillantottam Dr. Conradot aki Lili szülésze. A nőt otthagyva futottam felé, és örültem, hogy elértem mielőtt felment volna a lépcsőn.

- Doktor úr kérem! - szólítottam meg mire felém fordult.

- Mr. El Shaarawy, nahát, maga meg? - nézett rám értetlenül.

- Kérem, a barátnőm...vagyis...nem a barátnőm..vagyis.. - habogtam össze-vissza. - Szóval Lili.. Zlatan Ibrahimovic barátnője kint van a kocsiba, és mindjárt szül, vagyis...

- Kérem, nyugodjon meg. Lilien itt van?

- Igen, és elfolyt a magzatvize.. és...

- Jó, azonnal hozunk egy tolókocsit, és behozzuk! - mondta nyugodt hangon, majd orvosi utasításra két mentős fiú lépett oda és kerítettek egy tolószéket. Kiszaladtam a kocsihoz, ahol kisegítették Lilit az autóból, majd betolták az épületbe. Lili arca már egyre nagyobb idegességet tükrözött, és én sem bírtam nyugodt maradni. Iszonyatosan féltem én is, és reméltem minden rendben lesz a babával.

- Lilien üdvözlöm. - mosolygott rá a doktor, aki mellett már egy nővér is állt. - Hány percesek a fájások?

- Azt hiszem, negyedóránként jönnek, de nem tudom... én... auuu.. - kapott újra a hasához. - Még nincs itt az idő, nem jöhet még!!! – Kezdte újra a lány.

- Nézze valószínű koraszülés lesz, de ne aggódjon! Csinálunk pár vizsgálatot, és kiderítünk mindent. Merre van a baba édesapja?

- Nem tudom. - suttogta Lili, és újabb könnycseppek gördültek le arcán. - De azt hiszem már úton.

- Rendben, akkor Nancy kérem, vigyék be Lilient a vizsgálóba. - adta ki az utasítást, mire az egyik mentős megfogta a kocsit és tolni kezdte. Ám Lili pánikszerűen leállította őket.

- Várjon! Stephannak is jönnie kell!

- Maga családtag? - fordult felém a nővér, mire nemlegesen megráztam a fejem. - Akkor sajnos nem jöhet be, de nyugodjon meg Lili jó kezekbe lesz.

- Kérem, hagy jöjjön Stephan! Nem tudom egyedül végigcsinálni. - pánikolt tovább barátnőm, mire leguggoltam hozzá és így szóltam.

- Lili ne félj! Ez a szabály, és nem szeghetjük meg, de itt leszek kint, megígérem, és újra felhívom Zlatant jó? Ne aggódj, és ne sírj, mert ha sírsz, akkor a babának is rosszabb lesz. Kérlek! Annyira erős nő vagy, és nem leszel egyedül, hiszen a nővér ott lesz veled. Rendben?

- Igen, de ígérd meg, hogy itt maradsz, és nem mész el sehova!

- Megígérem. - szorítottam meg a kezét, és egy puszit adtam arcára. 

- Hívd fel Zlatant! - szólt még utánam mielőtt betolták a vizsgálóba, én pedig újra Svéd barátomat tárcsáztam és reméltem ezúttal sikerrel járok, de a telefon továbbra is néma maradt. Csak álltam a folyosón miközben az ajtó mögül Lili sírását hallottam. Annyira szerettem volna bemenni hozzá, hiszen tudtam mennyire egyedül érzi magát. Utáltam, hogy ez a szabály, de mikor az orvos kilépett az ajtón eszembe jutott valami.

- Dr. Conrad valamikor említette, hogy szereti az As. Roma csapatát. 

- Igen, nagyon kedvelem.

- Nézze, nem akarok szabályt szegni, vagy ilyesmi, de bármit képes vagyok megadni azért, hogy most Lili mellett legyek. Nem tudom Zlatan mennyit fizetett maguknak, de én a dupláját fogom, és ha kell, elintézem, hogy eljusson egy mérkőzésre, vagy akár egyenként találkozhat a csapattársaimmal is. Bármire képes vagyok! - Mondtam és hangom nagyon elszántnak tűnt. Dr. Conrad megköszörülte a torkát és így szólt.

- A fizetésemből simán eltudnék menni, csak sajnos időm nincs rá. Pénzről pedig nem szeretek beszélni, ám mivel látom, hogy Liliennek is fontos lenne, ha valaki fogná a kezét, úgy gondolom, tehetek egy kicsi engedményt. Szóval nyugodtan fáradjon be.

- Köszönöm! Annyira köszönöm. - hálálkodtam, majd átöleltem az orvost, aki kicsit meglepődött ezen. 

- Nézze Stephan, menjen be, és nyugtassa meg! 

- Megteszek érte bármit! - szóltam, majd besiettem az ajtón, ahol Lilit pillantottam meg. Egy gépre volt kapcsolva, amiről kiderült, hogy a fájások erősségét, a mama és a baba szívhangját ellenőrzik.

- Stephan! - vidult fel arca mikor meglátott. - Mégis itt vagy?

- Igen, elintéztem, hogy bejöhessek. 

- De jó, köszönöm. - fogta meg a kezem, mikor közelebb ültem hozzá. - Tudtál beszélni Zlatannal? 

- Igen. - füllentettem. - Már úton van, és azt üzeni, nagyon szeret, és amint ideér a gép, azonnal rohan hozzád. 

- Akkor jó. - mondta megkönnyebbülve, én pedig reménykedtem, hogy a szavaim előbb- utóbb igaznak bizonyulnak. A nővér folyamatosan ellenőrizte az adatokat, és megnyugtatott minket, hogy eddig minden szépen halad. Lili kapott infúziót, amibe más gyógyszerek mellett nyugtatót is kevertek. Ettől kicsit jobb kedve lett, és én is megkönnyebbültem mikor végre Zlatan képe jelent meg a telefon kijelzőjén. 

- Lili mindjárt jövök, csak ezt felveszem. - szóltam, és kimentem a folyosóra. 

- Basszus hol vagy már? - teremtettem le köszönés nélkül.

- Bocsánat, csak a gépemen ülök, és elaludtam. Nem hallottam, hogy csörög. Valami gond van? 

- Lilit behoztam a kórházba. - osztottam meg vele. 

- Mi? Mi történt? Hogy van a baba? 

- Elfolyt a magzatvize, és... 

- Hogy mi van? – vágott bele szavamba idegesen. - Több mint egy hónap van hátra. Miért folyt el? Nem vigyáztál rá Stephan? 

- Mégis hogy feltételezhetsz ilyet rólam te idióta? - csattantam fel mérgesen, és nagyon rosszul esett, hogy ilyennel vádol. - Igenis vigyáztam rá, sokkal jobban, mint te bármikor is, sőt ha tudni akarod éppen a te hülyeséged indította meg nála szülést. 

- Hogy érted ezt? – érdeklődött mire elmondtam neki, hogy a lány a Lolás képek miatt húzta fel magát, és, hogy mennyire fájt neki, amit látott. - De nem volt köztünk semmi. 

- Rohadtul nem érdekel mit csináltál, de akkor sem voltál itt, hanem Lolával buliztál.

- Csak egy helyen voltam vele, és Marco szervezte be a tudtom nélkül. Stephan gondolhatod, hogy nem teszem még egyszer kockára a kapcsolatunkat. 

- Remélem, igazad van, mert ha újra kiderül valami...

- NEM FOG! Inkább azt mondd meg, hogy van Lili? Nem beszélhetnék vele? 

- Jelenleg a vizsgálóba van, és nem gondolnám, hogy jó ötlet, ha beszélne veled, és megtudná, hogy még több óra mire ideérsz.

- Maximum másfél óra, és ott vagyok. - mondta mire kicsit jobb kedvem lett. - Figyelj, amint leszállok, azonnal a kórházhoz indulok. 

- Rendben, de siess, ahogy csak tudsz! Addig én itt leszek vele. - szóltam kedvesebb hangon. Úgy döntöttem, hiszek barátomnak, és remélem Lili is fog. 

- Jó, nagyon köszönöm Stephan! - hallottam kicsit elérzékenyült hangját.

- Bármit megtennék Liliért, tudod! 

- Igen, igazi barát vagy. Meghálálom! 

- Nem kell meghálálnod, csak vigyázz rá! Örökre, és soha ne bántsd meg! - szóltam, mire barátom csak hümmögött majd bontottuk a vonalat. Visszamentem a vizsgálóba ahol még mindig a fájásokat mérték. Lili körül egyre több orvos, és nővér bukkant fel, akik mind az állapotát figyelték. Szegényre egyre sűrűbben jöttek rá a fájások, és bár szerettem volna segíteni neki, semmit nem tudtam tenni. Csak szorítottam a kezét, és nyugtatgattam.

- Mikor ér már ide Zlatan? - Kérdezte kétségbe esett hangon.

- Mikor beszéltem vele, akkor azt mondta, hamarosan itt lesz. 

- Szeretném, ha fogná a kezem, amikor betolnak a műtőbe. - suttogta. - Tudod nem is haragszom rá igazán, mert lehet tényleg nem volt köztük semmi Lolával, és..

- Ne gondolj erre Lili! Ő a gyereked apja, és hidd el a múltkori nagyon jó lecke volt számára. Nem gondolnám, hogy tönkre tenné ezt a kapcsolatot egy pár éjszakáért.

- Remélem, igazad van, és tényleg csak összefutottak.

- Lili, Zlatan szeret téged! - Bizonygattam, majd ekkor barátnőm fájdalmasan felnyögött, mire két nővér ugrott oda, és behívták Dr. Conradot is. Mindenféle szakszavakkal dobálóztak, amiből semmit nem értettem. 

- Hamarosan elindíthatjuk a szülést. - állapította meg a doktor.

- Addig nem akarom amíg Zlatan nincs itt. - Pánikolt Lili. 

- Lilien nem biztos, hogy tudunk várni. 

- Nem akarom egyedül csinálni! 

- Itt vagyok én is, de ha mégse mehetek be, akkor kintről próbállak erősíteni. Ne idegeskedj.

- Nem hívnád újra Zlatant, hogy merre tart? - kérdezte, mire bólintottam, majd újra kiléptem a folyosóra. Szerencsére Zlatan most semmit nem váratott magára, hiszen pár csörgés után felvette a készüléket.

- Szia, merre vagy? 

- Már csak fél óra, és odaérek. Szerencsére jó az idő, és jól haladunk. 

- Akkor jó, Lilit még mindig vizsgálják, és...

- Nem adnád oda neki a telefont? - vágott bele szavamba, én pedig megadóan sóhajtottam. Elvégre joga van beszélni a lánnyal, és talán megnyugtatja egy kicsit. Beléptem az ajtón és barátnőm felé nyújtottam a telefont, kinek smaragd szemei felcsillantak az örömtől mikor meghallotta Zlatan hangját.

Lili: 

- Szia, kicsim, hogy vagy? - hallottam szerelmem hangját a vonal végéről.

- Zlatan, nagyon hiányzol. Merre vagy már? 

- Már csak fél óra maximum, és amint földet érek, azonnal rohanok hozzád. Megígérem.

- Próbálom tartani magam, de már annyira fáj, és a doktor is folyamatosan azzal nyaggat, hogy indítsuk el. De nélküled nem megy! Nem tudom végigcsinálni ezt egyedül.

- Nem vagy egyedül, hiszen Stephan ott van melletted, és mindenki profi ebben a kórháza. Azért választottuk ezt a helyet, mert ez a legjobb. Dr. Conrad pedig a legjobb orvos, aki ismer, és tudja az állapotodat. Ha fájdalmaid vannak, akkor az epidurális előtt kérhetsz gyógyszereket.

- Zlatan az lenne a legjobb fájdalom csillapítóm, ha itt lennél és fognád a kezem. - szipogtam.

- Én is örülnék, de....

- Amúgy nem is ma kellett volna hazajönnöd. Miért ma jössz? Hiszen nem tudhattad, hogy éppen szülök.

- Lili ez egy hosszú történet. - hallottam zavarba lévő hangját.

- Köze van hozzá Lolának? - puhatolóztam, és a szívem a szokásosnál is gyorsabban vert, amit a műszerek is kijeleztek.  

- Igen, de nem olyan értelemben amilyenre te gondolsz, kicsim. Semmi nem történt köztünk, viszont ajánlatott tett, amit visszautasítottam. Ekkor pedig rájöttem, hogy csak te vagy nekem és téged szeretlek a legjobban! 

- Én is szeretlek Zlatan, és köszönöm, hogy kiálltál a kapcsolatunkért. - sírtam el magam, és legbelül borzasztóan megkönnyebbültem. Büszke voltam magamra, hogy legyőztem Lolát, és Zlatan tényleg engem szeret. Mosolyogva adtam vissza a telefont Stephannak, ám ekkor az eddigieknél sokkal nagyobb fájást éreztem, amik tovább sűrűsödtek, és erősödtek, így Dr. Conrad szolt Nancy-nek, hogy adják be a fájdalom csillapítót. 

- Nem várhatnánk még fél órát? - néztem rá kétségbeesetten.

- Lili nem lehet, sajnálom. Nancy pár pillanat múlva beadja az epidurálist, és amint zsibbadni kezd, betoljuk a műtőbe, és kikapjuk a kisembert. Ne izguljon, ez rutinnak számít nekünk. 

- Biztos nem lesz gond? 

- Az értétek jók, és..... 

- Meghoztam az injekciót. - lépett be Nancy majd Stephanra pillantottam és kinyújtottam felé a kezem. Barátom azonnal kapcsolt, és amíg megkaptam az injekciót végig erősen tartott. Éreztem a vékony tűt a gerincembe fúródni, majd először csípő, később pedig egy feszítő érzést tapasztaltam. 

- Most zsibbadni fog, de ne izguljon, mert amint vége a műtétnek az epidurális hatása is elmúlik, és ha úgy van talpra is állhat majd. - Tájékoztatott az orvos, én pedig csak bólogatni tudtam. - Dőljön hátra és hagyja, hogy hasson a gyógyszer. Kap még egy kis nyugtatót is, és nemsokára visszajövök. 

- Köszönöm. - szóltam csendesen, és Stephanra néztem, aki még mindig fogta kezemet. - Step' és annyira köszönöm neked is, hogy segítettél az elmúlt hetekbe, és velem voltál mindig. Behoztál a korházba, és most is itt vagy. Te vagy a legjobb barátom, és sosem fogom tudni meghálálni ezeket neked.

- Nem kell meghálálnod soha. Csak annyit kérek, ha betolnak légy erős, és tedd azt, amit mondanak. Rendben van? 

- Jó, de... 

- Lili, én nem mehetek be veled. - szólt, és ekkor az alsó testem egyre jobban zsibbadt, én pedig jobbnak láttam, ha hátra dőlve várom orvosom visszatérését. Dr. Conrad nem sokat váratott magára, és mikor bejött újra elmagyarázta mi fog történni velem. Megnyugtatott, hogy Nancy azért lesz bent, hogy végig engem figyeljen, és vigyázzon rám, majd előkészítettek és betoltak a műtőbe. Szemem könnyes volt, de reménykedtem, hogy minden rendben lesz, és hamarosan a karjaim között tarthatom kisfiamat. 

Zlatan: 

Ahogy landolt a gépem már hívtam is a taxit, amivel a kórházhoz kérettem magam. A szívem a torkomba dobogott, és csak reménykedni tudtam, hogy még időben odaérjek, mielőtt Lilit betolják a műtőbe. Mindenképpen császáros szülés mellett döntöttünk, hiszen szerelmem eléggé félt a fájdalomtól, így a doktorok ezt javasolták. Ahogy az autó megállt a magánkórház előtt, gyorsan fizettem, és mint valami eszelős rohantam a recepcióhoz. Az ott lévő lány azonnal útbaigazítást adott, én pedig végig futottam a folyosón, míg az egyik ajtó előtt Stephant pillantottam, meg aki idegesen járkált fel és alá.

- Stephan! 

- Zlatan! Istenem végre! - szólt, én pedig üdvözlésként átöleltem, majd idegesen ránéztem. - Hol van Lili? 

- Már egy jó tíz perce betolták, de nem tudok semmit. Senki nem jön ki, és nem megy be.

- Basszus, remélem, jól van. Nem lehet bemenni? 

- Nem. 

- Akkor mi lesz? Csak itt várunk? 

- Igen. Sajnos mást nem tehetünk. - mondta Stephan majd leült az egyik műanyag székre, én pedig úgy gondoltam tényleg itt az ideje, hogy személyesen is elmondjam a dolgaimat. 

- Stephan köszönöm, amit Liliért teszel, és tettél eddig is.

- Ez természetes, már mondtam a telefonba. 

- Igen, és hidd el nem akartam, hogy Lola miatt induljon meg a koraszülés. Én csak buliztam egy jót a haverokkal. Ott volt Lola, de nem tettem semmit.

- Nem baj, hiszek neked. - nézett rám, majd bíztatásként felém küldött egy mosolyt. - De amúgy jó volt a nyaralás? Nem fáj már a térded?

- Nagyon jó volt, és jelenleg nem fáj semmim. Amint lezajlik a baba körüli dolog, és Lili is megnyugszik majd, újra elkezdek edzeni.

- Nem lesz túl korai még?

- Dehogy, hiszen amilyen hamar lehet, pályán akarok lenni, és játszani.

- Te tudod, de én... - kezdte, és ekkor kinyílt a műtő ajtaja, és egy barátságos nővér lépett ki, rózsaszín ruhába, bentről pedig baba sírást hallottunk. Először Stephanra, majd rám nézett, és szája széles mosolyra görbült. 

- Örülök, hogy ideért apuka. - szólt nekem.

- Hogy van Lili? Mi van a babával? 

- Jöjjön be, és megláthatja mindkettőt.

- Tényleg? Megszületett? – Dobbant hatalmasat a szívem a hír hallatán.

- Igen, jöjjön. - mondta, de én nem tudtam mozdulni, csak Stephanra néztem, aki unszolni kezdett.

- Mire vársz Ibra? 

- Nem zavarna téged, ha én...

- Menjen be apuka! - Nevetett fel én pedig könnyes szemmel léptem be a műtőbe, ahol megpillantottam azt a két embert, aki a világot jelenti nekem. Lili fáradt, de mégis gyönyörű arcát könnyek szántották végig, amik felerősödtek mikor meglátott.

- Zlatan ideértél?! 

- Igen, itt vagyok. - léptem közelebb hozzájuk, szerelmem pedig felém fordította a pólyába bújtatott apró csöppséget, akinél szebb kisfiút még életembe nem láttam.

- Átveszi apuka? – Jött oda a nővér, én pedig végre kezeim közé vehettem azt, akire már nagyon vártam. Óvatosan megfogtam és belenéztem apró szemeibe amik - édesanyjáéhoz hasonlóan- smaragd zöldek voltak, de pufi arcában megláttam kiskori énemet is. Egy puszit adtam puha fejecskéjére és a fülébe suttogtam.

- Üdvözöllek a családban Alexander! 

⚽️ Hammertime- Award ⚽️

Sziasztok!

A héten nagy öröm ért, hiszen Csaba álltal én is megkaptam a Hammertime- Award díjat.


 Ha szeretnétek, ti is továbbadhatjátok ezt a díjat, attól függetlenül, hogy én tőlem megkaptátok-e, vagy sem. Csupán néhány szabályt tartsatok szem előtt.

1.  Minden héten egy bloggert és blogját jelölhetsz
2.Tedd ki az általam szerkesztett képet
3. Írd le röviden, mit jelent ez a díj, és jelöld be az én blogomat is, mint eredeti forrást.
4. Nevezd meg a díjazottadat és választásod indokold.
5. Értesítsd a díjazottat.

1. Én ezen a héten Emma Jay Collins- ot jelölöm a díjra.

2. 

3. Igazán megtisztelő dolog, hogy más bloggerek is gondolnak rám, és figyelemmel kísérik a munkámat. Nagyon köszönöm neki, és én is sok siket kívánok Csabának a további blogolásához. 😊

4. Azért jelöltem Emmát, mert nagyon tetszik, ahogy Szalai Ádám és a Magyar válogatott tagjai köré építi a történetét. Minden jót kívánok a további munkájához, és csak így tovább!! 😉

⚽️ Év végi visszatekintés ⚽️

Sziasztok!

Furcsa, hogy megint eltelt egy év, és ráadásul mennyire gyorsan. Persze lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, de ahogy idősödöm, egyre gyorsabban száguldanak a napok és az évek is.

A 2017-es év számomra nyugisan telt. Nem voltak benne nagy fordulatok, nagyobb események,  és ha visszatekintek, pozitívan jellemezném.

Szerencsére volt egy évem mikor nem kellett több napot kórházba tölteni, és örülök annak is, hogy minden ellenőrzésről mosolyogva jöhettem ki.

Ám ami a legjobb, hogy orvosaimtól végre engedélyt kaptunk a babatervezésre, amit már nagyon vártam, hiszen a férjem és én is úgy gondoljuk, hogy itt az ideje kibővíteni a családunkat.

A munkahelyemen továbbra is számítottak rám, és tovább vihettem azt az osztályt, akiknél tavaly voltam. Mindig örömmel megyek be hozzájuk, hiszen rengeteg szeretetet kapok tőlük, ami jól esik. Persze remélem, Szeptembertől újabb elsős osztály mellé kerülhetek, és segíthetem én is őket beilleszkedni, és megismertetni velük mennyire jó dolog a tanulás.

A bloggal kapcsolatos terveimet is sikerült megvalósítani, és sosem gondoltam volna, hogy év végén ennyi, 21 feliratkozóm lesz. Tényleg nagyon köszönöm Nektek, hiszen Ti adtok értelmet az egésznek, és bár sokszor mondja egy blogger, hogy csak maga miatt ír, azért ez nem teljesen igaz. Számít a véleményetek, és megvallom, hatalmas statisztika mániás vagyok. Ha felrakok egy részt, azonnal nézem jött-e valami hozzászólás, vagy mennyien tekintették meg. 

Jelenleg az oldal látogatottsága: 36,772.  Úgy gondolom, hogy ez jó és remélem ez csak fentebb fog lépni. 

Ebben az évben csatlakoztam a Blogger csoporthoz is, ami nagyon pozitívan érintette az oldalam. Nagyon örültem, mikor rátaláltam, és befogadtak a lányok. A csoport által olyan blogokat is megismerhettem, amikről tudom, hogy teljesen más, mint amiket én írok, viszont azóta rendszeresen olvasom, és követem ezeket. Pár emberrel pedig nagyon szoros lett a kapcsolatunk, amit köszönök, hiszen munkáikkal, ötleteikkel, jobbá tették a blogom. Kinézetileg, és tartalmilag is. Köszönöm csajok! 

A blog jövője pedig kicsit bizonytalan, hiszen amit elterveztem már tavaly felrúgta egy kiszámíthatatlan sérülés, és szinte minden eddig megírt részemet, ha nem is teljesen, de átkellett alakítani. Szerencsére még vannak a fejembe megírandó részek, és olyan ötletek, amik a "holt" időszakra is bevethetők. Mindazonáltal nem akarok unalmassá, érdektelenné válni, vagy olyat írni, amit esetleg már leírtam. Kicsit rossz, hogy nem tudok olyan mérkőzésről írni, ami pozitívan hangzana, bár örülök, hogy Stephannal minden rendben. Szerencsére az ő éve - úgy gondolom - pozitívan végződött, és a Róma színeiben továbbra is egyre fentebb kúsznak majd a tabellán. Nem tudom mi lesz jövőre, hiszen tegnap kaptam Zlatanról egy eléggé negatív hírt. Úgy gondolom, hogy számára ennyi volt a profi karrier. Úgy terveztem megírom még ezt az évadot, és majd meglátom mi lesz. Vannak más blog ötleteim is, amik teljesen eltérőek ettől a focis dologtól, de nem tudom, azokat hogyan fogadnátok. A férjem tegnap megkérdezte: Mi lesz ha Zlatan visszavonul?? Ugye akkor sem fejezed be az írást? Mikor pedig ezt kérdezte rájöttem, hogy még nem akarom elfogadni, hogy Zlatan valaha is visszavonul, de csak annyit válaszoltam neki. : Miről kéne írnom? Ő pedig előjött a többi ötletemmel, amiket anno meséltem neki. Furcsa volt, hogy emlékszik rá, de persze jól is esett, és újra eszembe juttatta az elfeledett ötleteimet is. 

Köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, BOLDOG ÚJ ÉVET NEKTEK és jövőre veletek ugyanitt!!

Puszi: Andrea