2/6. Merre tovább......?

Elérkezett a B.L. és Heléna szülinapja hetében Zlatanék kiestek a Manchester City ellen. Együtt néztük barátnőmmel és mindketten nagyon szomorúak voltunk.

-         Semmit nem tettek. – Mérgelődött Heléna. – Megérdemelték….az első meccsen is mi volt? LÓSZAR és azt hittem, hogy a drága tesókám végre magához tér és rúg legalább kettőt erre meg EZ A LÖTYÖGÉS!!! Legszívesebben felhívnám, és jól beolvasnék neki.

-         Nyugi már drága Heléna majd jó lesz, hiszen vezetik a bajnokságot.

-         Igen, de Zlatan megint nem nyer B.L-.-t.

-         Na, ez baj.  – Mondtam neki, hiszen tudom, hogy Zlatan minden álma a Bajnokok Ligája megnyerése, és most annyira közel voltak hozzá… de hát.. ezért szeretem a focit, mert annyira kiszámíthatatlan.

-          Amúgy meg a Csütörtökön eljössz velem bulizni? – Néztem rá, és reméltem, hogy ettől jobb kedve lesz.

-         Persze…. majd dumálok a csajokkal.

-         Oké. Rendben van. – Mosolyogtam. Alig vártam már a Csütörtököt. Rengeteget készültem rá és arra, hogy minden tökéletes legyen. Egy helyi szórakozó helyet béreltem ki és a dekorációt is én készítettem. Nem akartam szervezőket felkérni egyedül egyik kolléganőmet, Kamillát kértem fel, hogy segítsen és Stephan testvérét Manuelt, mert neki hihetetlen kapcsolatai vannak. ¾-ed kilenckor már mindenki ott volt csak éppen Zlatan nem. Igazán mérges voltam rá, hogy képtelen azt a rohad telefont felvenni. Barátnőmet kilencre vártuk és úgy volt, hogy Manuel hozza el a helyszínre, valami indokkal. Örültem, hogy újra beszéltek, mert így az én dolgom is könnyebb volt, viszont mikor már egyre közelebb került a kezdés időpontja nagyon ideges lettem.

-         Végre már!! – Kiabáltam mikor Zlatan nagy nehezen felvette a készüléket

       – Hol a francban vagy?

-         Lili nyugi már. Volt egy kis probléma, de….

-         A TESÓD SZÜLINAPJA VAN BASZKI! – Kiabáltam vele. – Minimum, hogy TE vagy az ELSŐ, aki ideér! – Szinte már ordítottam vele, annyira ideges voltam.

-         Kérlek, figyelj rám, már mindjárt ott vagyok, csak…. Alexandra nem jött velem, mert Maxi megbetegedett és…

-         Ó. – Váltottam kicsit kedvesebb hangon. – Mi a baja? Remélem nem komoly.

-         Nem tudom, mi lehet vele. – Hallottam a hangját. – Eléggé aggódom, mert még nem sokszor volt beteg most meg szarul van. Hány és….megy a hasa. Még csak négy éves és ő a legfontosabb nekem és éppen kórházba van kiszáradás miatt és nekem is velük kellene lennem, de Alexandra azt mondta, hogy jöjjek, hiszen a tesóm kedvét ne rontsuk el.

-         Sajnálom, én nem tudtam…. Én… bocsánat, hogy kiabáltam… - Hadartam gyorsan.

-         Nincs gáz, csak… ő az életem, az én fiam. Mindegy ez most csak Helénáról szól. Kb. öt perc és ott vagyok jó?

-         Igen… várunk. – Majd leraktam a kagylót. Tudom, hogy nem lehet neki sem könnyű… de remélem nem lesz gáz, és annyira utáltam magam e miatt, de kicsit örültem, hogy Alexandra nem jött el. Szerencsére pár percen belül begördült a kocsija és én annyira boldog voltam, hogy számomra éveknek tűnő hónapok óta újra látom. Fekete farmerja fölé sötétkék inget vett fel és annyira örültem mikor köszönésképpen kaptam tőle két puszit. A meglepetés fantasztikusan sikerült és már javában tartott a buli mikor megkerestem a fiúkat, de mikor láttam, hogy Stephan és Zlatan eléggé komolyan beszélgettek úgy gondoltam nem zavarom őket.

-         Annyira köszönöm. – Jött oda barátnőm. – Imádlak benneteket, de komolyan. Nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz 30 évesnek lenni, de ti megmutattátok, hogy ez a kor is lehet szép. Meg ezek az ajándékok és a sok csillogó dekoráció és a csoki szökőkút és a sok gyümölcs, és ez a hatalmas torta is egyszerűen tuti volt és mindenki itt van, akit imádok. - Csillogott a szeme örömébe.

-         Örülök, hogy sikerült örömet szerezni neked. – Öleltem át. – Te vagy a legjobb barátnőm és sok mindent köszönhetek neked.

-         Ugyan már Lili.

-         De tényleg, nem is tudom mi lett volna akkor, ha nem ismerlek meg.

-         Tudod, hogy imádom azt a hülye fejedet te csaaajjjj. – Ölelt magához. – Na de most induljunk táncolni. – Fogta meg a kezem és a tánc parkett felé húzott. Az este már bőven tartott és a piák is egyre jobban folytak. Zlatannak is egyre jobb hangulata lett és én semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy minél közelebb kerüljünk egymáshoz, tudnom kell, mit érez irántam, de egy idő után eltűnt a szeme elől és reméltem csak azért vonult el, mert Alexandra hívta.

-         Azt gondolom Heléna nagyon boldog. – Lépett oda Stephan és akkor láttam, hogy barátnőm és Manuel hevesen csókolózik.

-         Szerinted van jövője a kapcsolatuknak?

-         Remélem. – Kacsintott rám majd megfogta a kezem és táncolni kezdtünk egy lassú számra. Olyan fél óra múlva újra megláttam Zlatant aki az étkező felé ment.

-         Bocsi Step., de hozok valami innivalót. Te nem kész?

-         Nem, de köszi. – Nézett rám én pedig elindultam a konyhának kijelölt helység felé ahol Zlatant találtam.

-         Jól vagy? – Kérdeztem.

-         Persze… csak Alexandrával beszéltem.

-         Jól van Maxi?

-         Igen, szerencsére... – Mosolygott rám azzal az édes mosolyával, amit imádok.

-         Jó a buli amúgy….. – Mentem közel a pulthoz ahol egy kis tálkába szamóca volt. Belemártottam egy tálba, amibe olvasztott csokit töltöttek, mert barátnőm imádja a csokiba mártogatott gyümölcsöket. Ezért is volt ez a csoki szökőkút, amit nem kis időbe tellett megszereznem. – Ó ez őrületesen finom. Nem kérsz? – Néztem rá és próbáltam olyan csábítóan enni amennyire csak tudtam.

-         Csoki nélkül jobb. – Mondta majd miután kivett egy szamócát elindult visszafelé.

-         - Várj! – Álltam elé gyorsan. – Mi lenne, ha innánk valamit? Csinálok neked egy koktélt jó, vagy… esetleg csak simán valami italt? Amit csak akarsz! – Néztem fel rá és annyira szerettem volna megcsókolni.

-         Lili kérlek ez… most nem megy. – Mondta kedvesen majd kikerülve ott hagyott egyedül. „már biztos nem én vagyok az a csaj” futott át az agyamon és muszáj volt friss levegőre mennem. Az Áprilisi levegőbe már lehetett érezni a tavaszt, de az égen esőfelhők takarták el néhol a csillagokat. Leültem a lépcsőre és utáltam, hogy szememet megint könnyek kezdték csípni. Szerettem Zlatant ehhez semmi kétség nem fér, de úgy láttam ő már tovább lépett. Stephan nem mesélte, hogy elköltözött volna, vagy a válást terveznék, ahogy Karácsonykor ígérte nekem. Már akkor is túl naiv voltam, mikor ágyba bújtam vele és örültem, hogy Stephannak nem vallottam be, hogy vele léptem félre. A telefonomba a Zlatannal közös képeinket nézegettem mikor valaki eltakarta a lámpafényt.

-         Egész helyesek vagyunk együtt. – Hallottam hátam mögül az erős mégis megnyugtató hangot, amit annyira szeretek.

-         Miért jöttél ki? – Törölgettem zavartan könnyes szememet mire leült mellém a lépcsőre.

-         Mert már mindenhol téged kerestelek és mivel bent nem voltál gondoltam itt lehetsz kint.

-         Nyugodtan menj vissza… én csak elmenekültem a sok embertől.

-         Remekül megszervezted a bulit. Köszönöm.

-         Semmiség… a legjobb barátnőmért tettem, és ha ő boldog, akkor én is az vagyok.

-         Most mégis könnyes a szemed.

-         Igen, mert…. belement valami…. És…

-         Lili nézd én…. örülök, hogy látlak, komolyan. Hiányoztál. – Fogta meg a kezem.

-         Te is nekem. – Szalad ki a számon bár éreztem, hogy nem szabadna felfednem előtte az érzelmeimet.

-         Azt hittem, hogy felhívsz vagy… valami Karácsony után… de aztán olyan jóba lettetek Stephannal, hogy azt gondoltam már nem is érdekellek többet.

-         Mégis honnan gondoltál ilyet?

-         Nem tudom, viszont megvettem azt a lakást, amit kettőnknek terveztem és… jövő héten elköltözök.

-         Mi van? – Csodálkoztam. – Mégis… mit fogsz akkor mondani Alexandrának?

-         Azt hogy már nem szeretem és… el akarok válni, de hiszen ezt már neked is elmondtam. Senki mással nem akarok lenni csak veled.

-         Kérlek ne ámíts már!! – Álltam fel és leporoltam a ruhámat. – Eddig is rengeteg időd lett volna, de nem tetted… most is ezt mondod és most sem fog semmi történni.

-         De ha megteszem, elhiszed majd?

-         NEM! – Indultam az ajtó felé, de megfogta a kezem és a falnak nyomott. A hideg fal érintése és a testemet átjárt forróság kettőssége mikor a ruhám alá csúsztatta a kezét egy pillanatra elbódított.

-         Szeretlek Lili és kérlek……

-         Annyira nem tudom, már mit kéne tegyek Zlatan.

-         Menjünk el és… ha egy kicsit kettesbe lennénk talán….

-         Nem. – Toltam el magamtól. – Azért, hogy újra megdugj, majd hónap múlva jussak eszedbe? Én ezt nem tudom tovább csinálni!! Vagy komolyan gondoljuk és akkor tényleg legyünk együtt és… ennyi. De én ezt nem fogom csinálni és te sem teheted ezt meg velem!! Ne bizonytalaníts el!!!

-         De én tényleg komolyan gondolom.

-         AKKOR MIÉRT CSAK ÍGY JUTOTTAM ESZEDBE? – Kiabáltam rá. – Ha Helénának nem lett volna születésnapja, vajon mikor emeled fel a telefont, hogy beszélj velem? Most meg idejössz és próbálsz elcsábítani ezzel a pimaszul jóképű stílusoddal…. és….

-         Ezt te nem értheted… én nagyon el voltam foglalva… és…

-         Ilyen hülye kifogást is csak te találhatsz ki! Elegem van belőled!! – Borultam ki és már nem is akartam titkolni, hogy folynak a szememből a könnyek.

-         Na mi van? – Jött ki Heléna és meglepődést láttam a szemébe mikor az én könnyes arcomra és a testvérére pillantott, aki eléggé bűnbánó képet vágott. 

– Talán rosszkor jöttem ki?

-         Nem. – Szólt mérgesen Zlatan majd beindult a terembe.

-         Megzavartam valamit? – Lépett oda hozzám.

-         Semmit. – Néztem rá barátnőmre, de mikor átölelt nem bírtam ki és újra sírásba törtem ki. – Annyira szeretem a tesódat Heléna.

-         Sajnálom Lili. – Vigasztalt. – Megint megbántott?

-         Nem csak megint….. összezavart.

-         Töröld meg a szemed, mert eléggé rosszul festesz. – Adott nekem egy zsebkendőt. – Gyere menjünk be a mosdóba és ott felfrissítjük a sminkedet.

-         Köszönöm. – Néztem rá hálásan.

-         Amúgy szeret téged. – Szólt barátnőm mikor már a mosdóba voltunk.

-         Most te is ezzel jössz nekem Heléna….. talán összebeszéltetek?

-         Nem, de tudom és ismerem. Amikor rád néz vagy… ahogy rólad kérdez mikor beszélünk…. és szinte minden héten beszélek vele.

-         Én erről miért nem tudok?

-         Mert azt mondta ne mondtam el, de ezt a nyűglődést amit csináltok már nekem fáj látni. Szeret téged, hidd el. Ismerem a testvéremet, és tudom milyen amikor szeret valamit vagy valakit. Odáig van érted csak nehezen tudja kifejezi az érzelmeit és nem mer sok ember magához közel engedni. Néha durva és bunkó, de akkor is csak a szeretet beszél belőle.

-         Mindig csak az van, hogy találkozunk és összefekszünk aztán dob.

-         Legutóbb nálad volt a lehetőség, hogy együtt legyetek, de t e nem éltél vele. – Emlékeztetett.

-         Talán… tudsz arról amit Karácsonykor mondott nekem? – Tettem fel a kérdést.

-         Igen Lili mindent tudok, és ezért is nem értem ezt.

-         Mit tegyek?

-         Mondd meg neki, hogy mit érzel.

-         De hiszen tudja…. és nem én játszok a másikkal…

-         Menj és beszélj vele újra. – Biztatott majd kiléptem az ajtón és megkerestem Zlatant. Szerencsére magassága miatt kitűnt a tömegből így elindultam felé, majd megfogtam a kezét és táncolni húztam. Nem szóltunk egymáshoz semmit csak élveztük a közelséget. Mikor vége lett a zenének magához húzott és megcsókolt. Elértem amit akartam.   

-         Mi lenne ha elvonulnánk? – Nézett rám és én igennel feleltem, bár tudtam, mi fog következni ha hazamegyünk, de már annyira akartam, hogy az sem érdekelt mi lesz holnap vagy esetleg hónapok múlva. Kiakartam élvezni minden vele töltött percet amíg azt érzem csak az enyém.

-         Az a baj, hogy nincs itt az autóm. – Néztem rá.

-         Én meg taxival jöttem miután lepakoltam a cuccomat a tesómnál, de várj van egy ötletem. – Mosolygott rám és odament Stephanhoz aki meglepetésemre odaadta neki a kocsi kulcsát. Kicsit féltem, hogy Stephanba milyen érzések lesznek ezek után, de reméltem felfogja a dolgot és felnőtt módjára fogja lekezelni. Beültem a kocsiba és már ott alig bírtunk magunkkal, de még mielőtt túlságosan belemelegedtünk volna a dolgokba Zlatan indított és Heléna lakása felé vette az irányt. Kint eleredt az eső és ekkor eszembe jutott egy zene, amit Kamillával, a magyar kolléganőmmel hallgattunk mikor csináltuk a dekorációt. Persze Zlatan semmit nem értett belőle, de miután elmagyaráztam a szövegét csak ennyit szólt.

-         Én benne lennék egy ilyenbe is, csak aztán meg ne fázz.

-         Majd utána felmelegítesz, vagy ápolsz úgy mikor összejöttünk.

-         Az volt életem egyik legjobb döntése, hogy akkor nem repültem haza hanem veled maradtam.

-         Örülök, hogy így döntöttél. – Mosolyogtam rá majd mikor leállt a kocsi Zlatan kiszállt és csak állt az esőbe ami szinte már szakadt.

-         Gyere már Lili. Szállj ki!

-         Nincs esernyőm.

-         Nem érdekel az senkit. – Húzott ki majd megcsókolt miközben totál átázott mindenünk, ami csak abból volt jó, hogy átlátszott minden a vékony ruhán, amit mindketten viseltünk. Nagy nehezen bementünk a lakásba majd a szoba felé húztam. Kihámoztam a ruhájából és elámultam a tökéletes testén.

-         Na mi az? – Mosolygott rám kajánul.

-         Még mindig annyira… annyira… izmos és tökéletes vagy.

-         Te is. – Kapott a karjába és az ágyra fektetett majd újra átadtam magam neki. Nyelve feltérképezte az egész testemet amitől a mennyországba éreztem magam.

-         Szeretlek Lili. – Csókolt meg.

-         Én is szeretlek Zlatan és ez mindig így fog maradni. – Majd gyengéden megcsókolt és belém hatolt. Fantasztikus volt és el sem hiszem, hogyan is voltam képes ennyi időt nélküle eltölteni. Reggel azonban nem volt mellettem és rögtön az futott át az agyamon, hogy most akkor mi lesz köztünk ezután. Vagyon együtt vagyunk vagy nem? Amint ezen gondolkoztam Stephan kiabálására lettem figyelmes.

-         A legjobb haverom vagy! – Hallottam ingerült hangját. – Hogy tehetted ezt…. Ráadásul úgy, hogy a fiad épp kórházba van.

-         Stephan nézd ezt te nem értheted…

-         Miért kellett ezt csinálni mikor úgyis összetöröd a szívét?

-         Stephan…

-         Nem! Ez lesz úgyis, csak szegény Lili annyira szeret, hogy nem látja, de én tudom mi lesz megint vele. Most megdugtad meg mondtál neki szépeket és újra eltűnsz HÓNAPOKRA ahogy szoktad. Undorító vagy!

-         Ez nem igaz én..

-         Mért nem ezt tetted vele legutóbb is? Miattad volt szarul… és én nem tudok vele mit tenni. Azt hittem, hogy újra az enyém lehet. Már csak pár hónap kellett volna, és újra belém szeret, erre meg ezt veted be?

-         Bocsánat, hogy a tesóm most harminc éves.

-         Te is tudod, hogy nem erről van szó. – Ordította.

-         Oké, ezt MOST FEJEZZÉTEK BE! – Csitította őket Heléna.

-         –Miért mindig én vagyok a rossz? – Csodálkozott Zlatan. – Lili is akarta…

-         Nyilván, mert nem lát tovább a rózsaszín ködnél meg az aljas szavaknál, amit te mondasz neki.

-         Jó reggelt. – Léptem ki a szobaajtón. Mindkét fiú az előszobába vitatkozott Heléna pedig köntösbe ült a kanapén Manuel mellett.

A zene amit Lili és Zlatan hallgatott a kocsiba:  Eső

2/ 5. fejezet. Baráti zóna...

-         Éppen edzésre tartok, szóval… gyorsan mondd.

-         Oké. Segítened kell, a munkámba. Lehet, nem tudod, de egy helyi sport magazinnál vagyok fotós és van egy sport rovatom is. A jövő hónapi számban pedig a főnököm azt szeretné, hogy veled készítsek el mély interjút mivel most újra te vagy az ász.

-         Valóban? Ezt a főnököd mondja vagy te?

-         Stephan ez most nem kettőnkről szól. Ez csak egy munka és kérlek, segíts nekem.

-         Miért segítenek olyannak, aki így megbántott?

-         Stephan nagyon kérlek. – Könyörögtem.

-         Jó miről kéne beszélnem?

-         Az új klubodról és egy kicsit a magánéletedről is.

-         Sajnos életem szerelme három év után elhagyott így mindenképpen a munkába temetkeztem. Jelenleg a foci tölti ki az egész életem, meg az edzések. Legalább ebben jó vagyok, ha már a magánéletem zátonyra futott.

-         Stephan kérlek! – Állítottam le. – Beszéljünk meg egy időpontot és akkor találkozzunk.

-         Nem akarok veled beszélgetni. Megcsinálhatod az interjút úgy mintha te írtad volna, viszont nem akarok veled találkozni. – Hallottam szigorú hangját.

-         Az igazság, hogy a fotókat is én készítem.

-         Nem érdekel. Vagy így vagy sehogy. Ennyi. Most pedig megyek. Hívj, ha tudsz valamit, de csak akkor. – Majd lecsapta a telefont. Basszus most mi a fenét tegyek?? Felhívtam Paolót, hogy mást kell kitalálni mire ő adott egy olyan opciót, hogy beszéljem meg Stephannal az interjút és beküld mást helyettem. De még nem tudja kit. Az interjút negyedikére tettük és az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy én is át lettem vágva, hiszen Paolo még véletlenül sem gondolkozott a helyettesítésemről. A cikket egy csendesebb étterembe beszéltük meg. Stephan már ott várt és mikor meglátott láttam rajta, hogy kedve lenne elfutni.

-         Nem ezt beszéltük meg. – Mordult rám köszönés képen.

-         Szia. Én is örülök, hogy látlak, de az a helyzet, hogy a főnököm nem szerzett beugróst így…. Én jöttem. Sajnálom. Kezdhetnénk?

-         Jó. – Nézett rám egy kicsit kedvesebben. – Kérsz valamit enni? Én már rendeltem, de szólhatok a pincérnek, ha kell valami.

-         Majd ha idejön, akkor esetleg. De kezdjük a munkát jó? – Mondtam és előhúztam a diktafonomat. Több mint egy órát csak kérdezgettem és ő örömmel beszélt mindenről. Megtudtam, hogy már az első meccsén gólt rúgott és az óta szinte minden meccsen betalál. Fantasztikus volt számomra látni, hogy ennyire csillog a szeme a munkája kapcsán. Monacóba sosem láttam ezt a szenvedélyt tőle.

-         Annyira jó, hogy így haladok, mert… mindjárt itt az E.B.

-         Na és kihirdették már a keretet?

-         Még nem, de nagyon szeretnék bekerülni a csapatba… olyan jó lenne részt venni egy ilyen tornán. Tudod az egyik álmom egy nagy kupa megnyerése.

-         Remélem sikerülni fog neked…. Én majd nektek fogok szurkolni.

-         Köszönöm drágám. – Csúszott ki a száján a kedves becézés. – Bocsi Lili.

-         Semmi baj. – Fogtam meg a kezét. Az interjú vége felé közeledett a magán élet.

-         Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, hogy ez a sok meccs és edzés között jut időd a magánéletre?

-         Egyelőre nem sok. Jelenleg nincs barátnőm, ha ez érdekel. Túl vagyok egy hosszabb kapcsolaton, ami nemrég ért véget, és ez nagyon betette nálam a kaput a bizalom terén.

-         Stephan…. Kérlek, bocsáss meg. – Suttogtam.

-         Lili nézd, nem tudok mást mondani. Ez az igazság, és ha ezt kell leírnod, akkor mindenképpen, írd bele még azt is, hogy jelenleg senkire sem vágyom csak a volt barátnőmre.

-         Stephan ezt nem írhatom bele…és… tényleg annyira sajnálom. – Néztem rá zavarodottan. – Azt hiszem elég ennyi információ. Köszönöm, hogy volt rám időd. A képeket pedig jövő héten elkészítem, ha neked is jó úgy.

-         Egy műterembe lesz?

-         Igen, mert… nem akarunk mi utazgatni Rómába.

-         Rendben van, ha te készíted, akkor benne vagyok.

-         Nem zavarna? – Mosolyogtam rá.

-         Csak mérges voltam rád és ezért mondtam azt, hogy nem akarlak látni. Mikor beléptél az étterembe kedvem lett volna elfutni, de ez csak egy munka és őszintén megmondva örülök, hogy újra látlak. Sokat jársz az eszembe.

-         Hidd el nekem is, bár nem nézem a meccseidet, de megígérem, hogy a következőt figyelemmel kísérem.

-         Örülök akkor, szia. – Szolt majd átölelt. A kelleténél kicsit több ideig ölelkeztünk és újra éreztem az illatát. Még mindig azt a parfümöt használja, amit szeretek rajta. Hazamentem és megírtam a cikket. A következő heti fotózás remekül ment, és szerencsére Stephan menedzsere sem akadt ki azon, hogy kihagyott egy edzést az utazás miatt.

-         Volna kedved meginni egy kávét vagy egy üdítőt?  - Érdeklődött Stephan.

-         Remek lenne. – Egyeztem bele. Újra önfeledten nevetgéltünk és jó volt beszélgetni, mint régi barátok. Boldog voltam vele. Az elkövetkező hetekben rengeteget buliztunk együtt és Stephan borzalmasan kedves és aranyos volt. Imádtam, hogy a barátja lehetek. A vele készített interjú nagyon jó kritikákat kapott és az magazint vitték, mint a cukrot. Február vége felé a Roma nagyon rossz eséllyel szerepelt a BL- ben. Otthon nagyon kikapott a Real Madridról és Stephan nagyon le volt törve. Heléna üzleti tárgyalásra ment így egyedül maradtam.

-         Mi lenne, ha eljönnél hozzám a hétvégére? Éppen egy fontos mecset játszunk, és egyikünk sem lenne magányos. Ja és még az új lakásomat is láthatnád. – Beszéltem Stephannal telefonon.

-         Meggondolom jó? Egyelőre nem ígérek semmit, de mindenképpen odaszólok, mondjuk Csütörtökön.

-         Rendben. Már alig várom. – Tette le. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Szerettem volna ott lenni a meccsein, hiszen nem is láttam játszani csak a televízióba. Eléggé sok nekem ez az öt óra, ami a két város között van. Repülővel gyorsabb, de nem nagyon bírom a légi utazást. Csütörtökön mégis megváltottam a jegyemet. Stephan tesója jött ki elém a reptérre, de nem bántam, mert Manuellel is jóba voltam és vele is szerettem beszélgetni. Manuel a saját lakására vitt és úgy volt, hogy ott várjuk meg Stephant, aki még edzésen volt. Csak délután érkezett meg és együtt mentünk el a lakására. Csodaszép és olyan legénylakás jellegű, de mégis barátságos és tiszta. A konyha pedig csodaszépen volt kialakítva.

-         Ez nagyon menő. Mennyit vagy itt? – Érdeklődtem.

-         A konyhába nem sokat tartózkodok. Mikor hazaérek, már hulla fáradt vagyok, és csak bedőlök az ágyba. Ha mégis van egy kis időm, akkor XBOX-on szoktam játszani. Nem igazán fogadok vendégeket. – Nézett rám kicsit szégyenlősen.

-         Nem baj. A lényeg, hogy jól érzed magad itt.

-         Igen, ez a város nagyon szuper és… bár sajnálom, hogy a Milannak jelen pillanatban nem kellek, de a csapattársak itt is normálisak és újra saját nyelvemen beszélhetek. Ez megnyugtató.

-         Örülök, hogy ennyire sikeres vagy. Komolyan rád fért már.

-         Igen ez biztos. Holnap reggel elmegyek és lehet, hogy csak a pályán találkozunk. Vagyis oda kéne jönnöd. Ha gondolod a többi focista barátnővel, feleséggel ülhetsz együtt.

-         Nem…. megoldom magam is. Elvagyok egyedül, de azért köszi.

-         Jó akkor van kedved vacsorázni valamerre?

-         Igen mért is ne? – Örültem és miután átöltöztünk együtt elmentünk vacsorázni. Másnap reggel nyakamba kaptam a várost. Megnéztem sok érdekes dolgot és sok mindent vásároltam. A mérkőzés a szokott időben kezdődött. Stephan a 22 percben szerezte meg a vezetést. Majd kiugrottam a bőrömből annyira büszke voltam rá. Végig kiabáltam és örömködtem az egészet. Végül 4-1- re győztek. Elmentünk bulizni a csapattal és hajnali három körül értünk haza. Stephan kicsit benyomott így nekem kellett vezetnem. A lakásba így szólt.

-         Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. Lili én…. – Majd megcsókolt. Próbáltam eltolni, de nem volt hozzá erőm. Csak csókoltuk egymást mire nagy nehezen leállítottam.

-         Stephan kérlek, menjünk aludni inkább, mert egy kicsit… Majd a szoba felé vonszoltam.

-         Még mindig szeretlek, és e semmi nem változtat….

-         De már szétmentünk. Én nem tudok rád úgy gondolni, ahogy te azt hiszed.

-         Akkor mért vagy itt ha nem akarsz  tőlem semmit?

-         Mert az egyik legjobb barátom vagy. Fontos a barátságod, de kérlek, ne rontsd ezt el egy ilyen hülyeséggel.

-         Hülyeség? – Feküdt le az ágyra. – Az, hogy kívánlak és szeretlek? Tudod, mennyi önbizalommal tölt el, hogy nézed a meccseimet és az is boldoggá tett, hogy itt voltál ma velem, és…. neked rúgtam azt a gólt drágám. – Jött közelebb és megfogta a kezem.

-         Stephan inkább aludj jó? Majd reggel beszélünk. – Néztem rá és elhagytam a szobát. Másnap már javában készítettem a reggelit mikor Stephan kócos hajjal és álmos fejjel botorkált ki a szobájából.

-         Milyen fantasztikus illatok vannak itt.

-         Jó reggel. – Mosolyogtam rá. Mindig viccesnek találom, mikor arra gondolok, hogy ha más látná, így nem hinné el, hogy ő az. A haja cseppet sem volt beállítva, hanem összevissza meredezett az ég felé, de még így is annyira aranyos volt. Szemei eléggé fáradtan néztek rám, amikor találkozott a pillantásunk.

 -  Hogy vagy? – Kérdeztem tőle miközben kivettem a gófrit a sütőből.

-         Kicsit furin…fáj egy picit a fejem, de megmaradok. Van kávé?

-         Igen főztem, még friss. – Majd egy bögrébe kiöntöttem neki az adagját. Reggeli közben nem sokat beszélgettünk. Beraktam a mosogatóba az edényeket és bevonultam a szobába összepakolni a dolgaimat.

-         Már ma mész? – Nézett be.

-         Igen… úgy terveztem, hogy ha délután kettőkor indulok már este nyolcra otthon lennék. Jó lenne, mert holnap dolgozok, otthoni meló.

-         Értem…. Én csak bocsánatot szeretnék kérni, és nem akarom, hogy ez..

-         Stephan ne. Nem kell….tudom, hogy csak sokat ittál.

-         Igen, de nem hazudtam. Még mindig azt érzem, amit akkor mikor megkértem a kezed.

-         A legjobb barátom vagy és nem akarom ezt elrontani.

-         Oké, rendben van. Kivigyelek az állomásra?

-         Az jó lenne… köszönöm. – Hálálkodtam és újra a ruháim felé tereltem a figyelmemet, de Stephan még mindig nem mozdult az ajtóból. – Valamit szeretnél még?

-         Megígéred, hogy őszinte leszel velem?

-         Rendben van, de mivel kapcsolatba? – Érdeklődtem.

-         Van másik pasi akivel jelenleg… szóval érted.

-         Nem. Nincs senkim, de – vettem egy nagy levegőt. – Van egy fiú aki nagyon bejön és most sokat gondolok rá és… ne haragudj.

-         Alakul valami azért? Mármint az a fiú és közted?

-         Nem, sajnos ez egy kicsit bonyolultabb, mint gondolod. Ebből nem lesz semmi.

-         De mégis szereted?

-         Igen…. mégis. Tudod, a szívnek nem lehet megmondani, hogy ezt a pasit nem szeretheted….

-         Vagy ezt a gyönyörű csajt, aki itt áll előttem. – Mosolygott rám és végre magamra hagyott. Egy kicsit rosszul esett, hogy újra megbántottam, de tudni kellett, hogy mással szeretnék lenni. Akkor is ha Zlatan nem akar tőlem semmit. Pedig mennyire jó lenne azt hinni, hogy Karácsonykor minden szava igaznak bizonyult. Nem is keresett és valószínű soha nem is fog. Mikor ezen a gondolatmeneten törtem az agyam rájöttem, hogy nem találom a mobilamat. Idegesen keresgéltem az ágy alatt és minden párnát felemeltem. Te jó ég hol a francba lehet? Minden szám rajta van… én…

-         Csörgött a telefonod és kint volt a konyhába. Nem vettem fel, de…. – Jött be Stephan és végre fellélegeztem.

-         Ó köszönöm, pont ezt kerestem. – Vettem ki a kezéből és egy hatalmas kő esett le a szívemről - Ki hívott nem láttad? Remélem nem a…

-         Zlatan. – Vetette oda és a azonnal elfogott a forróság és a kíváncsiság.

-         Zlatan? – Kérdeztem a hangomba a kelleténél több idegességgel. – Mit akarhat tőlem? Lehet téged is hívott.

-         Nem tudom. Majd megnézem. Mikor induljunk ki? Elmenjünk előtte ebédelni?

-         Nekem az is elég, ha csak gyorsba bekapok egy szendvicset.

-         Akkor úgy készülök.

-         Stephan nézd…

-         Vele kavarsz? – Tette fel a kérdést és szemei szinte villámokat szórtak.

-         Nem, nem kavarok vele. Fogalmam sincs mért hívott. Már Karácsony óta nem beszéltem vele. Tényleg nem tudom, mi akarhat.

-         Ugyan már akkor mért vagy ennyire kattant, ha meghallod a nevét?

-         Ezt te nem értheted.

-         Mégis mit? Hogy a legjobb haveromért vagy oda? Biztos te voltál akkor az a lány, akiről mesélt múltkor.

-         Nem vagyok oda érte és……. hogy mi van? Milyen lányról mesélt? – Kaptam fel a fejem erre a hírre. Mégis kibe?

-          - Múltkor mesélte, hogy van egy csaj aki bejön neki, és valószínű elköltözik Alexandrától, mert nem akarja becsapni… és… hát… talán nemrég megcsókolta.

-         Nem tudom, kiről van szó… mi… nem csókolóztunk mostanában. – Hazudtam, amitől mintha megnyugvást láttam volna Stephan szemébe.

-         Jó értem. Akkor hívd fel. Biztos fontos, mert nem szokott csak úgy telefonálni.

-         Az egyszer biztos. – Mosolyogtam és visszamentem a szobámba. Zlatan többszöri hívásomra sem vette fel a telefont. Már a vonaton ültem mikor újra csörgött a készülék. Gyorsan előkotortam majd beleszóltam.

-         Szia. Tessék?

-         Hello tudsz beszélni? – Kérdezte Zlatan.

-         Igen, éppen Stephannál voltam…

-         Tudom. Kb két perce beszéltem vele.

-         Értem, de miért hívtál? – Érdeklődtem.

-         Csak mert a tesómnak nem sokára lesz a szülinapja, de gondolom, ezt tudod.

-         Igen persze… de addig még majdnem van egy hónap.

-         Jaja, de szeretnék rá felkészülni. Egyszer 30 éves a tesóm.

-         Hol szeretnétek ünnepelni? Meg mennyi vendég lesz?

-         Nem akarok annyira nagy felhajtást, de azért kellően emlékezetes legyen. A te segítségedet kérném, mert neked mindig jó ötleteid vannak… és egy pár képet is csinálhatnál az eseményről.

-         Rendben van, akkor jelenjek, meg mint sajtós?

-         Nem… mint a tesóm legjobb barátnője, szóval szeretnélek elhívni.

-         Párizsba legyen? – Kérdeztem hitetlenkedve.

-         Igen…. vagy baj?

-         Nem, de mivel ez egy meglepetés buli ezért nektek kéne ide jönni nem? Csak, hogy ne sejtsen semmit. Legalábbis úgy gondolom. De ez lehet rossz ötlet.

-         Most hogy így mondod….. átgondolom jó és majd még jelentkezek.

-         Rendben… akkor még valami?

-         Stephannál voltál a hétvégén?

-         Igen…. meghívott, mert Heléna nincs otthon és nem akarta, hogy egyedül legyek. Ennyi…

-         Azt mondta, hogy megcsókolt. – Mondta és mintha féltékenységet fedeztem volna fel a hangjába.

-         Igen, ez így van, de csak mert be volt rúgva… én elutasítottam, mert másik pasi jön be. Mellesleg rólam beszéltél neki?

-         Mi? – Jött zavarba.

-         Stephan mondta, hogy meséltél egy lányról, akivel nemrég csókolóztál. Én vagyok az a lány vagy….

-         Lili mennem kell.

-         Csak erre válaszolj Zlatan a francba már! – Csattantam fel. – Tudnom kell, mit érzel irántam.

-         Már elmondtam egy párszor, most pedig mennem kell. Gondolkodj a buli részletein.

-         Jó. Azon leszek. – Válaszoltam majd leraktam a telefont. Borzalmasan felhúztam magam rajta. Annyira utáltam, hogy ezt teszi velem mégis szerettem és őrületesen hiányzott. Nem értem miért ilyen velem. Biztos voltam benne, hogy ha nem lenne ez a buli még hónapok múlva sem keresett volna meg. 

2/ 4. fejezet. Egyedül......

Sziasztok!! Új rész! :). Eléggé sok időbe telt mire elkészültem ezzel a résszel, és lehet, hogy az előző részből lesz egy pár ismerős dolog, de olvassátok el! Remélem ti is úgy gondoljátok majd mint én, hogy megéri. :). Jó olvasást nektek! Puszi. 

Csak néztem erre a csodaszép gyűrűre és nem tudtam mit kéne válaszolnom. Stephan tekintete reménykedően csillogott rám.

- Szóval? – Kérdezte. „ fenébe tudnom kellett volna, hogy erre készül!! Mért nem vettem észre?? TE JÓ ÉG??? Én meg… mit feleljek?”

- Step…. Nekem… bocsánat, de ki kell mennem a levegőre. – Majd otthagytam szegényt. Pár perc múlva azonban ő is követett.

- Lili… szóval akkor nem a válasz? – Hallottam szomorúságtól teli hangját.

- Stephan ez nekem annyira hirtelen… és….

- Hirtelen?? Három éve együtt vagyunk. Mi ebbe olyan hirtelen???

- De tudod, hogy házasság ellenes vagyok? Miért nem lehetne csak egyszerűen együtt lenni… gyűrű nélkül.

- Mert akkor mi értelme a sok álomnak, amit együtt terveztünk el? A gyerekek meg az összeköltözés??

- Stephan kérlek… én még csak 27 éves vagyok… és…

- Igazából ez most eléggé rosszul esik, mert lehet én vagyok a naiv, de úgy gondoltam, hogy majd a meghatottságtól könnyekbe törsz ki és a nyakamba borulva igennel felelsz.

- Nem tudok igennel felelni Stephan, mert….

- Talán van valaki más? – Szegezte nekem a kérdést, és tudtam, hogy nem bánthatom meg azzal ha bevallom lefeküdtem a legjobb barátjával.

- Nem… ugyan… nincs senki én csak.. időt kérek!! Kérlek. – Fogtam meg a kezét. – Adj mondjuk egy hónapot!!

- Egy hónap után mi lesz? Ha három év nem volt elég akkor egy hónap mire lesz jó?

- Semmire. – Suttogtam csendben és úgy gondoltuk mivel az estének már amúgy is lőttek hazamegyünk. Otthon szerencsére már mindenki aludt. Stephan azt mondta, hogy jobb lesz ha hazamegy, de szerencsére megbírtam győzni, hogy még maradjon. Elvégre nem kell attól még szakítanunk, hogy nemet mondtam. Persze ez eléggé buta kifogás volt és én is tudtam, hogy most borzalmasan beleléptem a lelki világába ezzel a nemleges válasszal, de beleegyezett abba, hogy Szilveszter után megyünk haza. Hajnaltájban kimentem a mosdóba és láttam, hogy a konyhába ég a villany. Félve léptem be és láttam, hogy Zlatan ül az asztalnál előtte egy pohár sörrel.

- Szia. Nem bírsz aludni? – Kérdeztem tőle félve.

- Nem…. és… semmi kedvem Alexandra mellé feküdni. – Nézett rám és szemei nagyon pirosak voltak.

- Jól vagy? – Ültem le mellé és mikor megpróbáltam megfogni a kezét elhúzta tőlem.

- Nem tudom mit kéne gondoljak most Lili! Mi ez az egy hónapos baromság?

- Csak időt kértem!!

- Időt? Mégis miért?

- Mert… lehet, hogy megváltozik a véleményez Zlatan.. és..

- Ugyan már Lili mindketten tudjuk, hogy miért mondtál nemet.

- Ez nem rólad szól és akár hiszed akár nem az, hogy veled bármi is volt nem a legerősebb tényező ami miatt azt mondtam Stephannak amit! NEM CSAK TE VAGY A KÖZÉPPONTBA MINDIG!!

- Akkor mégis mi?

- Tudod én… utálom a házasságot és… félek ettől az elkötelezettségtől, mert mi van ha elrontom? Nem akartam Stephant megbántani csak… őszinte akartam vele lenni. Nyilván veled őrületes volt a tegnap éjszaka, de én vérbeli házasság ellenes vagyok Zlatan. A családom borzalmasan zűrös és mindenki csak bántotta egymást,és a nagy balhé kitörése előtt az anyám és az apám csak ordítoztak egymással. Én nem ezt akarom.

- Pedig a házasság igenis jó Lili.

- Basszus ezt pont TE mondod?? – Kérdeztem meglepődve.

- Ha jó emberhez mész hozzá lehet még boldog életed… és.. hidd el nem ezt akarom Alexandrának, de ő beleéli magát ebbe az álomvilágba ami nincs meg a házasságunkba. Ezért akarok én VELED lenni. Nem mással… és már vettem is egy kisebb lakást és mivel tudom, hogy szereted a csöndesebb helyeket ez egy nyugodtabb környék. Veled akartam oda költözni érted? Még egy pár haverommal is beszéltem, akik különböző magazinokba fotóznak, hogy legyen melód és az egyiknek küldtem egy pár képedet…és… Januártól már kezdhetnél is.

- Te munkát szereztél nekem? – Kérdeztem meglepetten és nagyon meghatott a nagylelkűsége.

- Igen, mert úgy gondoltam, ha nemmel felelsz Stephannak akkor azonnal ideköltözhetnél hozzám és együtt lennénk. Fél éves lenne ez a meló, mert utána máshova igazolok és akkor már semmi értelme, hogy Párizsba dolgozz. Mindent megteszek érted, amit csak akarsz Lili.

-  De… Zlatan ezt nem lehet. Te és én… ez nem helyes amit teszünk.

- Miért nem??

- Mert mégis milyen embernek gondolnának szerinted? Egy házasság törőnek, vagy egy kurvának aki nem nézi a házasság szentségét. - Álltam fel és töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Ez baromság, de nem számít, mert bármi lesz én… akkor is elköltözök Alexandrától, mert ez nem bírom… ezt a látszatot. Te csinálhatod, de én nem fogom. – Szolt és lehúzta a sörét.

- Jó döntést hoztam Zlatan!! Neked feleséged van és… gyereked, akinek kell egy apa és te is imádod Maxit. Nekem pedig jó lesz ez és ha Stephan úgy dönt, akkor egyedül is elleszek. Majd visszaköltözök Milánóba, és majd valamikor elmúlik az, amit most úgy gondolom, hogy érzek.

- Mondd és az a szerelem mikor fog elmúlni, amit irántad érzek? Ez már több éves… és…

- Idővel minden megváltozik, és ha nem találkozunk, akkor… nem fog ez az egész… akadályt jelenteni.

- Akadályt? Neked ez akadály? Tegnap nem ezt mondtad… sőt… a tested sem ezt mondatta mikor csókoltalak és kényeztettelek. Mindkettőnkben ott van az egymás iránti vágy és be kell, valljam, nem volt elég belőled ennyi. Többet akarok még belőled, és tudom, hogy te is így érzel. Neked sem volt elég ennyi - Jött a hátam mögé és ajkai a nyakamat érintették. –  Mert most is mást mond a tested, mint amit te akarsz nekem bemesélni Lili.

- Vissza kell mennem. – Léptem előre, de megfogta a kezem és maga felé fordított.

- Mondd a szemembe, hogy már nem érzel semmit és akkor elhiszem.

- Kérlek, ne kényszeríts erre. – Suttogtam és nem mertem belenézni mogyoró szemeibe, csak idegesen néztem ide- oda.

- Semmi baj… élj akkor ebbe a tagadásba. – Nézett rám szigorúan majd ott hagyott egyedül a tehetetlenség érzését maga után hagyva a szívembe. Másnap nem sokat beszéltünk egymással Stephannal. A karácsonyi nagy ünnepi hangulatra nagyon rányomta a válaszom a negatív bélyeget. Bár Alexandra és Heléna mesélt mindenféle történetet egész nap és Maxit hallgattuk, ahogy aranyosan beszélget hol az apjával hol Alexandrával. Láttam Stephanon, hogy ő is erre vágyik. Család és gyerek, de még nem tudtam neki megadni azt, amire vágyott. Velem nem jó lóra tett, de ezt akkor tudta mikor összejöttünk. Másodszorra is. Az ünnepek hamar lecsengtek. A szilvesztert még együtt töltöttük, majd Stephan Rómába vitette át a dolgait. Én már nem tartottam vele így szétmentünk. Stephan borzasztóan összetört. Láttam a tekintetéből, hogy nem tudja miért, de a tényleges okát nem akartam neki elmondani. Soha nem tudhatja meg, hogy csak azért hagytam el, mert már a legjobb barátjába vagyok szerelemes. Az igazat megvallva nem valami békésen váltunk el, amiről az is tehetett, hogy a sajtóban mindenféle idióta pletykák jelentek meg rólunk és a szakításunk körülményeiről és az, hogy sokat járkáltam az új főnökömmel, pedig tőle tényleg nem akartam semmit. Helénával átbeszéltem a dolgokat és mivel kibékültünk hozzá költöztem újra Milánóba. A régebbi lapom átvett, de szerencsére mivel megvolt a végzettségem sportcikkeket is írhattam a lapba. Sőt saját rovatom is lett. Imádtam csinálni és anyagilag is helyre billentem. Egyik nap rohantam haza a munkából mikor csörgött a telefonom.

-          Hello. – Kaptam fel gyorsan a készüléket aminek kijelzőjén a főnököm száma állt.

-          Lili merre vagy? – Kérdezte.

-          Már hazafelé tartok. Valami baj van? Nem jó a cikk?

-          De a havi irományod szuper, csak már a jövő hónapin töröm a fejem. Van egy fiú, akivel interjút kéne csinálnod.

-          Rendben. – Egyeztem bele. – Kiről lenne szó? Utána néznék.

-          Ezért szeretlek, mert máris beleveted magad a melóba. A neve… várj… itt van leírva. Valami arabos nevű gyerek, és Milánba is focizott, de már Romába nyomja…. Ó mi a fene. Megvan. El Shaarawy.

-          Tessék? – Kérdeztem riadtan a hangomba sok ijedséggel. – Ezt nem csinálhatom meg.

-          De mért? Ő az egyik legjobb focista. Vagyis tehetséges. Kell vele egy interjú. Lehet benne munka, barátok… de egy kis magánélet sem ártana. A lány rajongóknak biztos leesik a bugyijuk, ha meglátják, kivel van nagy interjú. Ezért kell egy kis magánélet is bele. A csajok imádják ezt.

-          Paulo!! Sajnos akkor sem fogadhatom el, ugyanis több mint valószínű hallani sem akar arról, hogy velem találkozzon.

-          De hát miért? – Érdeklődött és muszáj voltam színt vallani.

-  Az igazság az, hogy három évig voltunk együtt, és nem olyan rég szakítottunk. Mivel nem békésen váltunk el nem hiszem, hogy hallani akarna rólam. Főleg nem dolgozna velem együtt. Sajnálom Paulo, de dobj be valami mást. Vagy valakit aki ugyanilyen jó focista.

-          De nekünk ő kell… most ő az akiről minden újság cikkezik. Ebből mi sem maradhatunk ki. Na és a két oldalas extra interjú csak még jobb. Tudod te mennyi plusz olvasót hozna ez a konyhára Lilien? Mellesleg miért nem tudtam én erről?

-          Mert nem beszéltem róla soha és próbáltuk elkerülni a nyilvánosságot. Szerencsére eléggé ritkán készült rólunk kép.

-          Nézd próbáld meg és ha nem jön be… vagy ha tényleg ennyire utál akkor nézek valaki mást.

-          Oké. Köszönöm Paolo. Akkor hétfőn találkozunk.

-          Rendben jó hétvégét! – Köszönt el majd én is leraktam a kagylót. Egész hétvégén ezen a hülye interjún törtem az agyam. Tudtam, hogy simán kitudnám cselezni csak annyit kéne tennem, hogy felhívom az ügynökét. Stephannak csak akkor esne le mikor már nem tudna visszakozni. De ezt nem tehetem meg vele. Hiszen mégiscsak három évet voltunk együtt szóval már ezért is nekem kell felkérni a cikkre.

-          Oké mi a bajod? – Lépett be Heléna szobámba.

-          Miért? – Érdeklődtem.

-          Egész hétvégén ilyen… zizi vagy. Nem figyelsz rám és még bulizni sem jöttél el velem. Semmi kommunikáció csak a szobába gubbasztasz. Mégis mi a fene van?

-          Ó nem is tudtam, hogy ilyen vagyok. – Néztem rá bűnbánóan. – Csak van egy meló amit fogalmam sincs hogy fogok megoldani.

-          Valami fotózás?

-          Nem, vagyis nyilván a képeket is én fogom készíteni, de ez inkább egy mély interjú egy különleges emberrel.

-          Különleges? Miért…valami tudós vagy…az elnök.....

-          Stephan El Shaarawy.

-          Hogy mi van? – Nézett rám barátnőm és gyorsan leült az ágyamra.

-          Igen. A főnököm szerint mióta újra visszajött csak ontja a gólokat és újra a csúcs tör a csapattal. Vagyis a Romával. Jövő hónap 10.-ég kell megcsinálnom.

-          Mit akarsz tenni?

-          Fogalmam sincs. Két lehetőség van. Az egyik, hogy felhívom az ügynökét és akkor nem futhat el, de ezzel becsapom és az amúgy sem jó viszonyunk csak tovább romlik. A másik pedig, hogy őt hívom fel, de kockáztatom, hogy nem fogadja el az ajánlatot és ugrik a melóm.

-          Egyik sem tűnik olyan jó opciónak, de még van időd.

-          Igen, de nem akarom az utolsó pillanatra hagyni. Holnap felhívom az ügynökét és megkérdezem, hogy mennyire elfoglalt.

-          A tesóm múltkor mesélte, hogy valószínű másik száma van.

-          Remek akkor honnan a fenéből tudjam meg ezt?

-          Talán ha felhívnád Zlatant.

-          Soha. – Hárítottam gyorsan.

-          Akkor felhívjam én?

-          Megtennéd? – Néztem rá hálásan.

-          Persze… egy pillanat és meglesz. – Mosolygott rám majd kiment a szobámból. Lehetőségem lett volna beszélni Zlatannal, de elbasztam. Nem lehetek ennyire félős. Mindegy nem számít, csak a telefonszám kell és kész. Nem kell magamnak felesleges gondokat okoznom azzal, ha ő talán mondd valami olyat ami jól esne, de nem lehet. Másnap beszéltem az ügynökkel és megtudtam, hogy a meccsen és az edzésen kívül jelenleg semmi egyéb elfoglaltsága sincs. Két hétig tologattam mire rászántam magam a hívásra. A szívem őrölt módon dobogott mikor beleszólt a telefonba.

-          Igen? – Hallottam a hangját.

-          Szia Stephan én Lili vagyok. Volna rám egy pár perced?