A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Személyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Személyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 3., szerda

⚽ Helyzetjelentés: Kicsit eltűntem ⚽

Sziasztok!! Jó rég nem írtam Nektek így úgy gondoltam már éppen itt az ideje. Szerencsére nem sok minden történt velem, de azért mégis elfoglalt voltam. A karantén alatt elég sok mindennel tudtam eltölteni az időmet, és ha úgy vesszük annyira nem unatkoztam, hogy még a blogommal sem foglalkoztam. Hála Istennek hogy úgy mondjam, nem szorulok rá, hogy kiírjam magamból a problémákat, mert az alap mindennapi apró-cseprő bajokon kívül minden rendben van. Az iskola már nagyon hiányzik, és jó lenne haladni vele, hiszen így is eléggé eltolódik már és mire végzünk lassan December lesz. (frissítés: Hétfőtől újra indul szóval hurrááá). Sokat tevékenykedek itthon a lakásba, és a héten túl voltam egy nagy ruha leltározáson. A karantént próbáljuk betartani, de azért jó, hogy már találkozhatok olyan emberekkel, akik nagyon hiányoztak. Nem tudom mi lesz még a bloggal, de ha hamarabb nem az évfordulón biztos írok majd pár sort.

Stephannal és Zlatannal kapcsolatban nincs semmi kiugró hír. Stephan újra edzésbe állt, és készülnek az idényre, amit igazából nem tudom, mikor kezdenek majd. Manuellel rendszerint posztolnak képeket Instagrammra, és mindegyiken nagyon cuki és jóképű és olyan óóóóó pasi. Zlatan pedig egy kisebb sérüléssel bajlódik, ami talán pár héten belül helyre jön. Igaz kicsit megijedtem mikor megtudtam mi a helyzet, hiszen már mindenki a legrosszabb forgatókönyvvel állt elő. Most ha jól tudom visszarepült Stockholmba, hogy kicsit a családjával legyen, és, egy szegény gyerekekkel foglalkozó kampányban vesz részt.  (ezt igazából nem állítom biztosan, mert a svéd tudásom nem annyira jó) Sokan azt is mondják, hogy már nem fog visszatérni a csapathoz, hiszen ő is belátta, hogy ez ennyi volt. A vezetőség, és amit az Ac Milanban művelnek elég gáz, és zavaros, és sokan nem értenek egyet azzal, ami ott folyik. Ibra szerződése Június végéig él, de sajnos nem sok esélyt látok a meghosszabbítására, és bármennyire is szeretném látni játszani, talán neki is az lenne a legjobb, ha szögre akasztaná a cipőt. Szívem szerint azért szorítok, hogy épségben visszatérjen, és ha összejönne az út (ami még mindig érvényes) láthassam, és teljesülne életem egyik nagy álma. De ha nem akkor már nem érzem úgy, hogy annyira beleroppannék, mint mikor kiderült, hogy nem látom. A legújabb parfümös kampány képek nagyon- nagyon- nagyon jók, és bízom benne, hogy a ruha biznisz után ez az üzlete már nem fog becsődölni.  Személy szerint nagyon jó volt látni azért, hogy a karantén alatt is sokat edzett és a Hammarby „életébe" is részt vesz, de azért mégiscsak piros- feketébe a legcukibb…főleg ha mosolyog. Egész jóba lett a „kebabos” Hakan Calhanogluval, akivel együtt járnak motorozni, Hakan pedig elmondta milyen jó fej is Zlatan. Mert volna mást mondani!!! 😂

A bloggal kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel már bennem. Jelenleg tagja vagyok a Blogzaholic csapatának, de inkább megtűrt személy vagyok, mert nem igazán veszek részt a melóba. Egyedül a pénteki kérdéseket csinálom, ami nem nagydolog, és nem egy nagy rész. Szeretném folytatni az eddigi történeteimet, és a fejembe is sok új ötlet van. Ezeket leginkább leírom a füzetembe, de a begépelésig valahogy sosincs kedvem eljutni. Így nem is lesz belőle semmi. Talán ehhez az is hozzátartozik, hogy az utóbbi időben akármit is írtam, nem kaptam sok visszajelzést. Egy-két komment volt, de valahogy nem az igazi így a dolog nekem. Már belenyugodtam, hogy elengedem az írós álmaimat, és ez tényleg megmarad hobbynak, amit ha kedven van csinálok, ha nincs akkor nem csinálom. Nem jelölök ki már nagy célokat, és nem esek kétségbe, ha akár egy hónapig nem lesz új bejegyzés. Örömmel szeretném vezetni a blogot, és csak akkor írni ha úgy érzem a lelkemnek szüksége van az írásra. Alapból azért kezdtem el, mert kellett, hogy valami elvonja a bajokról a gondolataimat. Ha úgy fogom érezni, akkor fejezetet hozok, vagy TAG-et, de ha úgy érzem, akkor csak leírom mi van velem. Hiszen ez az én oldalam amire akkor és azt írok amit akarok. Ez így volt mindig és így is lesz, és senki előtt nem fogom szégyellni/letagadni magam, és még véletlenül sem törlök erről semmit. 😊 

Úgy gondolom tavaly rengeteget írtam ( nyilván mivel minden szar volt) és örülök, hogy nem kell álomvilágba menekülni, és nem kell félnem attól, mi lesz a jövőhéten, vagy egy hónap múlva. Egyenlőre tudom mit akarok, és most sokkal jobban érzem magam a bőrömbe. Manóval is minden jó. Segítünk és támogatjuk egymást, és ez elmondható azokról az emberekről, akik fontosak nekem. Az utóbbi időbe a vírus miatt féltettem a párom, és talán kicsit magamat is, de ez a befelé fordulás és a sok egyedül lét helyre tette a lelkem, és bízom benne, hogy ez egyenlőre így is marad. 
A blogot nem hagyom el, és hamarosan jelentkezek! 

Vigyázzatok magatokra, és ne felejtsétek el: Az élet szép! 

UI: Csatlakozzatok a Blogzaholic oldalához ahol ebben a hónapban is szuper feladatokat és egy fantasztikus közösséget találtok. 

Puszi: Andrea. 

2020. április 11., szombat

⚽ Csalódottság, és motiváció hiánya⚽

Sziasztok!!

Ha most az élet igazságos lenne éppen nagyon készülnék egy mérkőzésre amit a kedvenc stadionomba játszanak, és készülnék arra amire már tíz éve készülök. De az élet sajnos nem ilyen, és mindig megtanít arra, ( amit én is vallok) hogy sosem valósul meg amit a legjobban szeretnénk. Annyira próbáltam nem beleélni magam a dolgokba, de ( mivel ez tényleg biztos volt) nagyon reménykedtem és aztán...... ez van. Az élet tényleg szívás és mindig ráébreszt arra, hogy SOHA nem lesz az mit szeretnénk. Sokszor mondják, hogy merjünk álmodozni, de én ezek után csak még jobban vallom azt, hogy mindig a legrosszabb verzióra készüljünk és akkor nem csalódunk. Ezt minden területre értem, és megmondom őszintén nem is érdekel már semmi. Eddig úgy voltam vele, hogy mindig motiváltak dolgok, és mindig úgy gondoltam azért vagyok túlélő, mert az élet valami jó dolgot tartogat. Valami olyat amiért érdemes hajtani magam, és próbáltam meglátni  a jót még a borús időkbe is. Viszont most nem megy... és tudom ez nem a világ, és az én bajom egy apró töredéke annak ami most zajlik, de higgyétek nem tudom másképpen gondolni csak így. Mindig jár az agyam, hogy kellett volna másképpen csinálni és tudom itt nem hibás senki, de én akkor is hibásnak érzem magam, és ez fáj a legjobban. Rámenősebbnek kellett volna lennem, vagy elszántabbnak, de sosem voltam erőszakos, és sosem voltam követelőzős, és ha jövőre még lenne esély másképp látnám, de biztos vagyok benne, hogy nincs még plusz egy év.
A kialakult helyzet miatt nagyon nehéz pozitívan látni a jövőt, lelkileg pedig teljesen összetörtem.
Jelenleg én is sajátos karanténban vagyok. Mivel belekezdtem a suliba, így nekem is szünetem van. Szerencsére nem érzem magam haszontalannak, és még nem is mondanám azt, hogy unatkozok, hiszen minden nap megtalálom a feladataimat. Próbáltam kialakítani a sajátos karantén rutinomat, amibe belefér az, hogy sokáig alszok, sokáig vagyok fent, elvégzem a házimunkát, főzők, és a keresztfiamnak próbálok segíteni az online tanulásba. Tudom, hogy kellenek az olyan dolgok amikkel elterelem a figyelmem, mert amint van egy nyugodtabb percem sírnom kell, vagy aludnom és akkor nem érzek semmit inkább. Szerencsés vagyok, hogy Manó mellettem van. Ő segít a bevásárlásba, ő jár dolgozni, és próbál vigasztalni. Nagyon féltem őt is, és mindig ideges vagyok miatta is, mert ő az egyik legfontosabb ember az életembe. Hiányoznak a barátaim, és hiányzik az, hogy úgy éljünk ahogy szeretnénk. Meglegyen a szabadság érzés, és az, hogy akkor és oda menjünk amikor akarunk. Megint nagyon sok Grace Klinikát nézek, mert valahogy úgy érzem ez segít, és legalább kibőgöm magam rajta. Az egyik sport csatorna pedig elkezdte vetíteni a 2016-os Európa Bajnokságot, amit csak azért nézek, mert őrületesen hiányzik a foci. Jó volt újra látni azokat a mérkőzéseket amiket - sajnos- én nem láthattam élőbe.
Zlatan búcsú meccsét is megnéztem a válogatottal, ami tényleg elég szánalmasra sikerült, de legalább érzelmileg felkészítettem magam, arra amire már amúgy sem kell sokat várni... a visszavonulásra.

Nagyon sok mindent terveztem ebbe a posztba, de sajnos csak ennyire megy. Nem tudom mikor írok újra, és mikor tudom összeszedni magam.
Ha esetleg olvassátok írjatok, hogy miből merítetek erőt, ha padlón vagytok, és ha gondoljátok nézzetek be az Eszterrel közösen írt új blogunkba, aminek már az első négy részét olvashatjátok, és A múlt titkai nevet viseli.

Vigyázzatok magatokra és egymásra. Puszi! Andrea.


#moodoftheday

2020. február 8., szombat

⚽Helyzetjelentés: Meccsre megyek?! ⚽

Sziasztok!

 Már jó rég írtam ilyen jellegű posztot, így itt volt már az ideje: 



Szerencsére minden rendben van velem, és még mindig jól elvagyok ott, ahol vagyok. Vége lett az első nagyobb résznek a képzésen, a modul záróm pedig ötös lett. Nagyon örültem neki, mert kicsit tartottam tőle, hogy gyengébb eredményt fogok elérni, amit nem tartottam volna elfogadhatónak.
Múlt héten kezdődött a gyakorlat, ami eléggé sokk ként hatott rám. Nem is a munkával vagy az emberekkel van baj, inkább saját magammal. Úgy érzem bármennyire is szeretném csinálni a feladatokat, nem megy úgy, ahogy én szeretném. Folyamatosan tehetetlennek és bénának gondolom magam, és ez tuti, hogy látszik is. Másik, hogy lelkileg is megérzem, ami kihat az immunrendszeremre, hiszen szerdáig bírtam a tempót, és lebetegedtem. Még van három hét, és nem tudom, hogy fogom végigcsinálni. Persze lehet csak az első hetes sokk miatt volt és jövő héten jobb lesz, de mint mindenhez inkább úgy állok hozzá, hogy a legrosszabbra készülök, aztán majd pozitívan csalódok. Nyilván tudom, hogy mindennap könnyebb lesz, és még gyakornok vagyok, aki csak tanul, de én tényleg szeretném ott is nagyon odatenni magam, és bánt, hogy nem bírom.

Hála égnek egy hatalmas pozitív dolog is történt velem, amiből igyekszek erőt meríteni. Amikor Zlatan Milánóba igazolt azonnal kutatni kezdtem jegyek után, amiket átküldtem a család majdnem minden tagjának. Nem kis célzással, és utána mentek az alkudozások, meg a könyörgés, sírás, csapkodás. Szóval nem hazudtoltam meg magam és az elfogultságomat nem tudtam levetkőzni, és nagyon- nagyon akartam azokat a jegyeket, és végül sikerült.

Szóóóóvvval Április 11.- én Ac Milan- Juventus meccsre megyek!!! Még mindig furcsa ezt így leírni, és őszintén megmondom Nektek, még néha magam se hiszem el. A sors szerencsére úgy hozta, hogy nem csak én megyek egyedül, hanem a Manó is eltud jönni velem. Sőt még az édesapám és a keresztfiam is csatlakozik hozzánk. A társaságból természetesen mindenki ellen drukker, de én kitartok, és remélem a végén nekem lesz igazam. Bár őszintén a vereség sem érdekelne, mert itt egyedül csak Zlatan a lényeg, és az, hogy ott leszek a San Siroba. Remélem nem fog előtte lesérülni és nem lesz semmi olyan baj, amiért nem léphet pályára, hiszen az elég nagy szívás lenne. Főleg, hogy tényleg miatta megyek ki. Előtte még beszerzem az eredeti mezt is, hiszen mégsem mehetek anélkül oda. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, a mérkőzésen és az utazáson is, és olyan élménnyel jövök haza, ami csak pozitív, és remélem, a fellegekbe fogok járni, és teli torokból kiabálhatok és szurkolhatok a csapatnak. A hab a tortán az lenne ha Ibra gólt rúgna.

A héten még igyekszek írni, de egyelőre fejezettel nem készülök, hiszen a gyakorlat miatt szinte gondolkodni sincs időm. A hónapban jövök különböző témákkal, és próbálok aktív lenni, de most őszintén nem ígérek semmit. 


Minden jót, vigyázzatok magatokra, és ne felejtsétek el: Az élet szép! 

Ha még nem tettétek akkor csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic 

2020. január 9., csütörtök

⚽️ Blog vs Vlog ⚽️

Sziasztok! 



Tudjátok, hogy tagja vagyok a Blogzaholic csoportnak ahol hétről-hétre igyekszünk remek témákkal és közösség kovácsoló feladatokkal színesíteni az oldalt.

A januári bloggerjátéknál pedig a Blog vs Vlog a témánk.

Lassan négy éve vezetem ezt a blogot, amit nagyon szeretek írni. Nem csak a kikapcsolódás miatt, hanem, mert ha bajom van írásban kitudom önteni a szívem, és ha kiírom magamból a lelkem is megnyugszik. Az pedig, hogy a kreativitásomat is fejleszti egy nagyon pozitív dolog számomra. Szeretem megtervezni azt, hogy mi lesz a következő posztban, és szeretek utána járni a dolgoknak amikről írok. Főleg egy olyan bejegyzésnél amikor alaposan utána kell járni a dolgoknak. Számomra a blog írás már egy életstílus amit sosem adnék fel. Még akkor sem ha nem lesz belőlem híres író. Nekem tökéletesen elég az is, ha csak pár emberhez  jutnak el a gondolataim, amik által kicsit belelátnak az életembe, és abba amiért/ akikért rajongok.
Sosem csináltam belőle titkot, hogy ez az én oldalam, és teljes szívvel felvállaltam, hogy én Andreaként vezetem ezt. Nem használtam álneveket, és sosem írtam olyan dolgot ami nem lett volna igaz, hiszen úgy vélem az őszinteség az egyik legfontosabb dolog a világon.

Természetesen a vlogról is megvan a véleményem. Nagyon sok videóst nézek, és jelenleg is tíznél több csatorna van amit figyelemmel kísérek. Ezek általában a kedvenc csapataim oldalai vagy olyan emberek akiknek a munkásságát évek óta követem. Lehet furcsa, de nagyon szeretem a végigjátszásos videókat, ahol olyan játékokat mutatnak be, amiket én biztos sosem vinnék végig, de nagyon érdekelnek, és ahogy közben előadják mindig megnevettet.
Első helyen szerepel nálam az Ac Milan csatornája, és a Tiki-Taka tv.
Pár éve én is elgondolkoztam a videó bloggerségen, de aztán arra jutottam, hogy soha nem szerettem még azt sem, ha fényképeznek, és a videóval végkép ez a helyzet. Nyilván beszélni tudnék, mert ha megered a nyelvem akkor szinte le se lehet lőni, de az, hogy az arcomat is lássátok már sok lenne. Igazság szerint ötleteim is vannak, amiket egybe kötnék a bloggal, és esetleg pár érdekes focis hírt összeszedhetnék, de ilyen már nagyon sok van, én pedig nem akarok az a videós lenni aki elveszi a többiektől az ötleteket. Talán ha felkérnének akkor nem mondanék nemet, de ez valószínűleg nem fog megtörténni. A videózást meghagyom az olyan embereknek akiknek jó nagy önbizalmuk van, értenek a videó vágáshoz, és azokhoz a dolgokhoz amik ehhez kellenek. Nagyon becsülöm őket ezért, és nem tartom haszontalan munkának azt amiket csinálnak.

A blognál előnyként emelném ki, hogy valamilyen szintem megőrzöd az anonimitásod, nem számít, hogy nézel ki, hiszen zsíros hajjal egy kényelmes szabadidőben is lepötyögheted a gondolataidat. Hátrányként pedig, hogy kevesebb emberhez ér el a munkád, mint szeretnéd.

A videózásnál előnyként írnám, hogy az emberek hamarabb megtalálnak, jobban megismernek és talán több pénzt is tudsz keresni ezzel, ám hátrányként kiemelném, hogy manapság már olyan emberek is videózhatnak akiket én a Youtube közelébe sem engednék. Itt főleg a kisgyerekekről beszélek, vagy az olyan emberekről akikről látszik, hogy már nem a videózás élménye miatt, hanem a rengeteg pénz reményében készítik a kisfilmeket. De ami még egy visszahúzó erő, hogy rengeteg olyan ember bánthatna akiknek nem biztos, hogy igazuk van, és magamat ismerve nagyon fájna a sok negatív kommentelő.

Végérvényesen akármilyen divat is a videózás én még mindig megmaradok az írásnál, és úgy gondolom ez a jövőbe sem fog változni.... de ha mégis arról első kézből értesítelek Benneteket.


Hamarosan újra jelentkezem! Minden jót, és ne felejtsétek el: Az élet szép!

Puszi: Andrea.



2019. december 29., vasárnap

⚽️ Karácsonyi átigazolási csoda 💗 ⚽️

Galliani: Üdvözöllek újra itt, harcos!cos!”








Sziasztok!! Szinte el sem tudom mondani Nektek mennyire, de mennyire rég óta terveztem már ezt a posztot. Azt hiszem lassan már két éve?! De, hogy őszinte legyek inkább az óta mióta elindítottam a blogot és ő különböző csapatokba rúgta a bőrt. Szerencsére mindenhol nagyon jó eredményeket ért el, és rengeteg címet szerzett magának, és persze annak a csapatnak ahol játszott. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az Los Angelesi állomáson kívül mindenhol figyelemmel tudtam követni a munkásságát. Sosem találkoztam vele, és nem tudom milyen valójába, de annyit tudok, hogy mindenhol a legmagasabb fokon teljesített, amit pedig a külvilág felé mutat mindig inspirált engem.
Mikor tavaly nem kerültek be a rájátszásba a Los Angeles csapatával megfordult a fejembe, hogy talán majd most.... majd most... sőt, még volt is róla szó, de aztán másképpen döntött, én pedig nagyon szomorú voltam. Tényleg bíztam benne, és nem jött össze. Aztán November 13.-án Zlatan bejelentette, hogy nem marad L.A.-be, és újra felerősödtek az Ac. Milanos hírek. Ám mivel sok-sok más csapattal is szóba hozták (és mivel ismertem már magam a tavalyi utána) még véletlenül sem éltem bele magam semmibe se. Persze hazudnék, ha nem dobbant volna nagyot a szívem minden idióta Insta bejegyzése után, amitől az új klub nevét vártam, ám ez úgy tűnt sosem fog megérkezni. Aztán már annyi pletyka és csapat felmerült, hogy lassan- lassan hidegen hagyott, hogy mi lesz vele. Tényleg nem is érdekelt igazán, mert valamiért azt éreztem nem jön vissza a csapatba. Kirakott valami reklámot, megnéztem, dobtam rá egy szívecskét és ennyi. Bezártam azonnal, csináltam a dolgom. Viszont ahogy közeledtünk az év végéhez az Ac. Milanos hírek újra erősebbek lettek, míg a többit lezárták, vagy bejelentették, hogy pl: A Tottenham-ba biztos nem megy. Reménykedni még ekkor sem reménykedtem. Aztán ez az egész két nap alatt megváltozott, és durván felgyorsultak az események. Az Olasz klub szinte óránként hozott le róla valamilyen hírt, ami egyre jobban erősítette ezt a dolgot, pénteken pedig már Ő JELENTETTE BE!!!! Én pedig sírtam, mint valami óvodás, és mivel nem akartam Manót ezzel kínozni, inkább kimentem a teraszra és jól kibőgtem magam...örömömbe. Nem tudom milyen lesz, de én nagyon reménykedek benne, hogy jó, és nem fog belebukni a csapat, és ő sem ebbe az egészbe. Sajnos nagyon sok a negatív hang, és rengetegen nem bíznak már benne, hiszen egy olyan ligából jött vissza, ami még véletlenül sem nevezhető erősnek, és nem volt aktív majdnem két hónapja.
Nagyon szeretném élőbe látni, játszani, legalább csak egyszer, de ebbe sem fogom beleélni magam, mert rengeteg mindentől függ, és itt nem csak az anyagiakról beszélek. Majd ahogy akarja az Angyalkám úgy lesz. Most viszont fogadjátok tőlem ezt a történetet, amit ebből az apropóból írtam, természetesen Lili szemszögéből, amihez még annyit, hogy Zlatannál a család is eléggé beleszólt, most ebbe a dologba, hiszen Heléna imádja Milánót, és a gyerekek is jól érzik magukat a városba.

Milánó: 2019. December 26. Csütörtök, Péntek

Lili: A konyha pulton ültem és csak bámultam a város fényeit az ablakon keresztül, miközben a könnyeimet törölgettem. Milánó gyönyörű fényárban úszott nekem pedig már régen aludnom kellett volna, de sehogy sem tudtam, hiszen az elmúlt hetek történései kavarogtak agyamba. A folyosón villany kapcsolódott, majd aranyos ünnepi pizsamába megjelent Maya.
- Lili te még nem alszol? - Lepődött meg, és felém indult - még mindig Zlatanon rágod magad?
- Igen, és nem tudok aludni - néztem rá, és mérhetetlen hálát éreztem a szöszi lány iránt, aki nem törődve az ünnepekkel repülőre ült és újra Alexander mellett segédkezett.
- Nem hallottam mikor jöttél meg. Milyen volt a megbeszélés? - Utalt a mai gyors találkozómra Paolóval, aki felajánlotta régi munkámat az újságnál.
- Nagyon jól sikerült. Már csak az én döntésem hiányzik - osztottam meg vele, és ez egy kicsit jobb kedvre derített.
- Mit fogsz neki mond
ani? - Érdeklődött majd felém nyújtott egy pohár vizet.
- Még nem tudom, de nagyon szeretném elfogadni ezt a munkát, és most nem csak egy rovatot vinnék, hanem még az újság szerkesztésébe is részt vehetnék. Nagyobb hangsúlyt kapna az én véleményem, ami azért lenne jó, mert így senki nem írná át a cikkeimet, és tényleg azok a képek kerülnének bele, amiket én válogatok ki. Paolo nagyon bízik bennem, ezt pedig olyan rég éreztem.
- Mi lesz így a Los Angelesi melóval? Hiszen az volt az álmod, hogy saját galériát nyitsz és felkarolod a fotós tehetségeket.
- Igen, így volt, viszont ezt nem hagyhatom ki. Ismerem már a főnököt, és az emberek sem változtak sokat. A kemény mag megmaradt, és mindenki vár engem vissza. Hatalmas löket lenne a karrierembe.
- Mikor kell rá választ adni?
- Legkésőbb jövő héten, de még mindig nem tudom, mit feleljek.
- Beszéltél erről Zlatannal? – tudakolta csendesen.
- Persze, hogy beszéltem. Mikor Paolo a hónap elején felhívott azonnal vázoltam neki a helyzetet, de csak az volt a válasza, hogy még nem tudja mi lesz jövőre. Aztán ott volt Mino és mindenféle baromságokkal teletömte a fejét, ő pedig alig figyelt rám. Vagyis inkább ránk, mert Alexandert is teljesen elfelejtette. Én vittem mindent tudod? Az egész házat, a gyereket, és időm sem volt a galériámon gondolkozni. - magyaráztam neki, és újra szomorúság lett úrrá rajtam - mióta bejelentette, hogy otthagyja A Galaxyt rengeteg ember fordult meg a házunkba. Lassan olyan volt, mint valami szálloda. Az ügynökök és a különböző emberek jöttek, mentek, aztán Zlatan is alig volt otthon. Még Szent estén is a telefonon lógott érted? Aztán mikor Alexandert lefektettem elegem lett. Elé álltam és megkérdeztem, hogy mi a terve, és tudod mit mondott rá? Majd Minoval kitalálják?
- Jaj, ne már. - sóhajtott fel Maya, én pedig lepattantam a pultról és inkább leültem egy székre.
- Erre megkérdeztem tőle, hogy mégis kit vett akkor el, és mi a fontosabb a számára az ügynöke vagy mi? Persze újra csak jött a mentegetőzés, és elegem lett. Ekkor telefonáltam neked.
- Eléggé zaklatott volt a hangod - jegyezte meg a lány.
- Tudod én mindenhol mellette álltam. Párizs, Manchester, Los Angeles, de ő sosem nézte azt, hogy én mit szeretnék. Meg sem fordult a fejébe, mert csak az ő idióta álmai után mászkáltunk, és az ő önmegvalósításán dolgozunk. Belefáradtam Maya!
- Sajnálom Lili, de szerintem neki sem lehet könnyű.
- Nem mondtam, hogy az, de tudja nagyon jól, hogy a Milan is tárt karokkal várja őt, és itt is bíznak benne. Nem csak úgy jönne ide, mint egy huszadrangú akárki, hanem mint egy megmentő. De most ne is csapatról beszéljünk, hanem rólam, és a fiáról. Az első helyen kéne, hogy szerepeljünk a listáján, de mégis az utolsók vagyunk.
- Ez biztos nem így van Lili. Zlatan imád téged - simogatta meg karom, majd félénk hangon megkérdezte: - ugye még mindig szereted őt?
- Persze, hogy szeretem, hiszen ő a férjem, de ha ez így fog menni, akkor nem látom értelmét annak, hogy együtt maradjunk. Egy házasság nem csak az egyik félről szól. A másiknak is joga lenne beleszólni bizonyos döntésekbe. Főleg olyanokba, amik a jövőről szólnak. Így hogyan neveljem a fiamat, és hogyan tervezzem meg az életem? Ismer és tudja, hogy nem vagyok ingyen élő típus. Nekem többre van szükségem, mint vásárolgatásra, és a gyerekem pesztrálására.
- Arra úgyis itt vagyok én - mosolygott rám.
- Kérlek, félre ne értsd, mert imádom a fiamat, de annyira hiányzik már a társasági élet, és a munka.
- Teljes mértékben megértelek Lili.
- Ibra már kezdi újra elfelejteni milyen a család.
- Nem hívott ma még?
- De persze, de nem vettem fel. Nem tudja, hogy hol vagyok, és ez így a jó. Azt mondtam neki, hogy ezt nem tudom tovább csinálni, és bármennyire is szeretem egyelőre elég volt az elhanyagolásból. Miközben pakoltam nem szólt egy szót sem csak állt az ajtóba. Szerintem nem hitte el, hogy megteszem. Akkor kapott idegbajt, mikor Alexandert is öltöztetni kezdtem. Na, akkor tényleg kiborult, kiabáltunk egymással, míg végül becsaptam az ajtót és otthagytam a jó francba. Még a jegygyűrűmet is hozzá vágtam.
- Lili ezt nem kellett volna. Szegény biztos kivan bukva - aggodalmaskodott Maya, de nem érdekelt, hogy Zlatan pártján állt.
- Cseppet sem érdekelt. Szeretem, de nem játszok senki kedvéért bólogatós kiskutyát. Most pedig ha nem haragszol lefekszem Alexander szobájába. Nagyon fáradt vagyok.
- Rendben. Azért gondolt át, és holnap hívd fel és mondd el neki hol vagy.
- Meglátom. Jó éjt - köszöntem el, és beléptem alvó kisfiam szobájába. Szerencsére ő békésen aludt, és nem zavarta, hogy gyönyörködöm benne. A telefonomon már legalább tíz hívás volt Ibrától, és több üzenet, amiket nem akartam elolvasni, így kikapcsoltam a készüléket. Kora reggel Alex ébresztett, majd miután Maya felajánlotta, hogy elviszi sétálni beültem egy kád forró vízbe és igyekeztem kicsit regenerálódni. Legbelül borzasztóan hiányzott Zlatan, de tudtam, hogy még nem hívhatom fel, és nem mondhatom meg neki, hol vagyok. Azt akartam, hogy nagyon hiányozzak neki, és beismerje, fontos vagyok a számára. A karácsonyra gondolva újra csak elfogott a szomorúság, hiszen tavaly nagyon meghitt volt, és mivel az évfordulónkat is ünnepeltük szerelmem elhívta az édesanyját, hogy egy egész hétvégét legyünk kettesben, mi pedig alaposan kihasználtuk az együtt töltött időt, és ki sem bújtunk az ágyból. Mikor kifürdőztem magam egy puha köntöst kaptam magamra, és kezembe vettem az olasz GQ magazin decemberi számát, aminek címlapján párom kapott helyett. Az interjú nagyon tetszett, a képek pedig fantasztikusak voltak, amitől csak szarabbul éreztem magam, hiszen lassan az idejét sem tudtam mikor voltunk együtt.  Már majdnem végeztem a mustrálásával mikor ajtócsengő zaja ütötte meg a fülem. Gondoltam amilyen szeleburdi Maya biztos elfelejtette a kódot, vagy a kulcsot, így gyorsan kinyitottam az ajtót, ami előtt Zlatan és Mino állt.
- Hála Istennek, hogy itt vagy! - Ölelt meg szó nélkül -  vagy százszor hívtalak, és rengeteg üzenetet írtam Lili. Annyira aggódtam. Alexander is itt van? - Lépett be, és azonnal leakasztotta kabátját a fogasra, amit sajnos Mino is követett.
- Igen itt, de most éppen Mayával van a városban. Ez meg mit keres itt? - Böktem ügynöke felé, és nem is akartam leplezni utálatomat.
- Én is örülök neked- nézett rám gonosz szemekkel, és zakóját megigazította világoskék ingén.
- Mino üzleti ügybe jött a városba... miattam -  magyarázta Zlatan.
- Miattad? - Ütköztem meg szavain és ekkor esett le, hogy ő is elegáns ruhát visel. Mintha készülne valahova.
- Igen, és szeretném, ha meghallgatnál ez miatt. Gyere, üljünk le a nappaliba. Iszunk egy kávét és elmondom mi a helyzet. Elmondod neki, vagy én? - Fordult ügynöke felé, akinek megcsörrent a telefonja.
- Honnan tudtad meg, hogy itt vagyok? - Pillantottam fel mérgesen, és a konyhába csörtettem kávét készíteni.
- Elfecsegte egy kedves Maya nevű kismadár - utalt dadusunkra.
- Remek. Nem kellett volna idejönnötök még..
- Kicsim még mindig mérges vagy rám? - Fordított maga felé kedvesen.
- Nem kellett volna utánam jönnöd - ismételgettem megint.
- Nagyon hiányoztál, és rengeteg dolog átfutott az agyamon, és miután jól hozzám vágtad a gyűrűt felhívtam Minot és megbeszéltem vele a döntésemet.
- Ő meg jól beledumált, és azonnal más lett. – vetettem oda epésen.
- Lili az ügynököm nem gonosz csak még nem ismered a jó oldalát.
- Miért van neki olyan is? - Kérdeztem gúnyosan mire az említett férfi bejött a konyhába és megköszörülte a torkát, hogy rá figyeljünk.
- Azt hiszem, mennem kell. Ha lesz valami és kellesz úgyis hívlak.
- Rendben. Nagyon szépen köszönök mindent. - ölelte át Zlatan én pedig inkább mérges voltam a kettőjükre és Mayára is. - Vigyázzatok magatokra, és Lili - fordult felém - gratulálok.
- Köszönöm, bár nem tudom mihez. - húztam el számat, és mikor Mino kiment a bögrémmel együtt bevonultam a nappaliba ahová szerelmem is követett.
- Milyen volt a megbeszélés Paolóval? - Helyezkedett el kényelmesen miután meglazította nyakkendőjét. Muszáj volt kicsit megnyugodnom, hiszen nagyon jóképű volt.
- Jó, és nagyon tetszik, amit ajánl. Nem csak egy rovatom lenne, hanem az egész újság felépítésébe, kinézetébe is belevenne. Én lennék az egyik szerkesztő, és a legjobb az egészben, hogy nem mindennapos munka. Jó vannak kötött dolgok, de Alexanderral is tudnék foglalkozni.
- Mikor kell dönteni?
- Legkésőbb jövő héten, de az lenne a legjobb, ha még ma visszaszólnék és már alá is írhatnék, így akár a februári lapszámba is dolgozhatnék. A fizetés is nagyon kedvező.
- Nagyon szeretnéd ezt a melót ugye? - Húzott közel magához, mire aprót bólintottam.
- Igen nagyon, de mégis hogy vállalnám el, mikor fogalmam sincs, merre leszünk jövőre? Sajnálom, hogy kiabáltam és összevesztünk. Nem kellett volna csak úgy lelépnem és elhoznom a fiúnkat, de én tényleg magányosnak és értéktelennek éreztem magam az utóbbi időben, és mikor Paolo felhívott újra azt éreztem, hogy vagyok vaki. Nem csak a feleséged, hanem egy elismert fotós, újságíró.
- Mikor jön meg Maya? - Váltott témát.
- Nem tudom, már egy ideje elmentek. Szeretnéd, felhívom őket - ajánlottam, de az ajtó kattant és belépett dadusom és piros arcú kisfiam. Zlatan azonnal felpattant és egy nagy öleléssel üdvözölte őket.
- Zlatan ideértél! - Kiáltott fel Maya örömébe és azonnal átölelte a férfit. - örülök, hogy látlak. Nagyon jól nézel ki.
- Köszi, te is csinos vagy. Jól viselkedett az én drága fiam?
- Semmi baj nem volt vele. Sikerült megbeszélni a dolgokat? - Mért végig minket.
- Éppen ott tartunk, hogy a munkát tárgyaljuk át.
- Igen, és azt szeretném kérdezni, hogy mennyi ideig tudsz maradni, csak mert szeretném elvinni Lili pár helyre este pedig vacsorázni.
- Zlatan nem is hoztam olyan ruhát, amibe elmehetek valahova.
- De Maya azt mondta itt van valami zöld. Az pont jó lesz, és nem kell nagyon kiöltözni.
- Nagyon szívesen maradok akármeddig, csak akkor telefonálnom kell a szilveszteri buli miatt.
- Én csak erre a hétvégére gondoltam. - válaszolt gyorsan Zlatan és egyre zavarosabbnak éreztem a helyzetet. Mégis miről akar velem beszélni, és miért visz el vacsorázni, ha éppen fasírtba vagyunk? Inkább mondja meg, hogy Kína vagy Dél Amerika ahova éppen csomagolni kell. - Természetesen duplán felszámoljuk a hétvégét.
- Zlatan tudod, hogy nem a pénzért teszem, ezt ti is tudjátok, és ha szeretnétek, nekiállok főzni.
- Mi lenne, ha most elmagyaráznátok, mi folyik itt?? Maya miért hívtad ide Zlatant? Nem kellett volna, és nem ezért hívtalak ide, hanem mert bíztam benned.
- Zlatan alapból is jött volna ide, de beszéljétek meg. Menjetek be a szobába én meg készítek valamit.
- Inkább kimegyünk a városba hárman, te pedig addig azt csinálhatsz, amihez kedved van. Úgyis csak este kellesz. - nyomott a lány kezébe egy köteg pénzt Zlatan és újra öltöztetni kezdte Alexandert.
- Ibra miért nem mondasz valami konkrétat? - néztem rá türelmetlenül. - Mino hova ment, és te miért vagy így öltözve?
- Azért mert egy tárgyalásról jövök
- Milyen tárgyalásról?
- Lili mindent elmondok időben. Most csak legyünk együtt hárman.
- Hova akarsz menni? – Kérdeztem és idegesítő volt, hogy totál hidegen hagyják a kérdéseim.
- Mutatni akarok egy házat neked - kezdte mogyoró szemei pedig izgatottan csillogtak felém.
- Házat? Zlatan akkor inkább Alexandrával kéne beszélned.
. Lili fejezd be és vedd már a kabátod, mert megsülök itt bent!!! - forgatta meg szemét, és azzal a lendülettel felkapta fiát és már lent is volt. Behuppantam mellé, és már indultunk is. Gyorsan száguldottunk a városon, ahol ugyanolyan enyhe volt a tél, mint egész Európában.
- Merre megyünk?
- A külvárosba. Nem olvastad a híreket?
- Nem, miért kellett volna? - kérdeztem mire csak egy gyors nemmel válaszolt. - Nézd ott a San Siro!!
- Megálljunk előtte?
- Nem kell, úgysincs értelme - raktam fejem a hideg üveghez.
- Szomorú vagy kicsim?
- Nem, csak nem értem miért jöttél ide, és mi értelme van ennek az egésznek?
- Lili együtt vagyunk, és megnézünk egy házat. Ezt akartad nem?
- Igen, de már van egy lakásunk itt, és semmi értelme még több pénzt költeni. Semmi!! Mégis mikor jövünk ide, és mikor lesz időnk kihasználni ezeket? Üresen fog állni és ennyi.
- A ház mindig érték - simogatta meg arcom - és ki mondta, hogy üresen fog állni?
- Úgysem lesz rá időnk – mérgelődtem tovább. Az út hátralévő részében Alexanderről, a munkáról és a szilveszteri buliról beszélgettünk. Zlatan testvérével akart ünnepelni, aminek én is örültem, mert olyan régen találkoztunk már velük. Egyedül Stephan hiányzott, de reméltem azért összefutok vele az idény kezdete előtt. Lassan úgy gondoltam elhagyjuk Milánót, mikor egy kertvárosi részhez tévedtünk. Szinte olyan volt az egész, mint a Született feleségekbe. Gyönyörű házak, takaros előkerttel és gondozott udvarral. Az ünnepek miatt sok helyen fényfüzér lógott a tetőkről, kerítésekről, némelyik ablakból pedig még a karácsonyfát is lehetett látni. Nálunk is csodálatos hatalmas karácsonyfa pompázott, amit Zlatannal közösen díszítettünk fel, a ritka pillanatok egyikébe mikor nem volt nálunk senki.
- Még mindig nem mondod meg, miért kell nekünk másik ház? - puhatolóztam tovább, de ő újra csendre intett, míg végül egy nagy villa előtt álltunk meg, aminek automatikusan kinyílt a kapuja mi pedig beálltunk az udvarra.  Gyönyörű fa ajtón léptünk be a tágas hallba ahonnan kétoldalt nyíltak a szobák, középen pedig egy lépcsőn lehetett felmenni az emeletre. Az alap szobákon kívül Alexandernek egy külön játszó szoba, nekem két gardrób, egy edzőterem, belső medence, két dolgozó és két konyha volt berendezve. Zlatan szerint azonnal lakható.
- Hogy tetszik? – kíváncsiskodott.
- Csodálatos. Nagyon szép - léptem ki a felső fürdőből, aminek ablakából csodaszép volt a kilátás.
- Hátul van egy nagy udvar is, de azt majd ráérünk megnézni később.
- Mennyibe kerül ez nekünk?
- Kicsim, ne gondolj most az árra - nyugtatott meg és lágyan megcsókolt - még nem is mondtam mennyire gyönyörű vagy.
- Köszönöm. Hiányoztál és bocsáss meg. Nem fogok veszekedni veled, és sosem hagylak magadra. Az lesz, amit akarsz, én pedig...
- Elfogadod a munkát! - Vágott szavamba. - Szóval kapd elő a telefonod és hívd fel Paolót, hogy rendben van a dolog.
- Mégis mikor lesz időm akárhonnan idejárkálni? Nem rángathatom Mayat mindig.
- Pedig szívesen jön, látod - vigyorgott rám.
- Miattad jön, te lüke, nem miattam. – böktem oldalba játékosan.
- Már ez is valami, de hívd fel Paolót, én addig beszélek Minóval. - ment kicsit arrébb, így volt időm megbeszélni az üzletet főnökömmel, aki nagyon jól fogadta a hírt. A háznéző után visszamentünk a lakásomba, Zlatannak pedig újra dolga volt. Délután eljátszottam Alexanderral, kicsit kimentünk a parkba, és készítettem pár képet. Az idő szokatlanul tavaszias volt, kisfiam pedig élvezte a napsütést. Imádtam itt lenni, és nem is akartam azon gondolkozni mi lesz a jövőbe. Elvégre munkám már van, ami nagy szó. Más kérdés hogy fogom megoldani a rohangálást akárhol is leszünk. Öt óra körül hazamentünk, és beraktunk egy karácsonyi mesét, amit kisfiam élvezettel figyelt. Olyan édes volt, hogy újabb képeket készítettem, amit felraktam Insta profilomra, amit sok-sok szívvel árasztottak el a rajongók. Zlatan este hét körül érkezett meg, és nagyon boldognak tűnt. Valamit még motyogtak Mayával, én pedig a ruhámat nézegettem. A tükörbe jól állt rajtam, és úgy láttam Zlatannak is tetszik. 
- Nagyon szexi leszel- állt mögém - milyen jól nézünk ki együtt.
- Te nézel ki jól, én meg...
- Lili!!! - forgatta meg szemét, és a fülembe suttogott. - Elmegyek tusolni, nem akarsz követni?
- Zlatan nem vagyunk ketten. - pirultam bele, de eljátszottam a gondolattal.
- Este kipróbálhatnánk az új lakásban lévő ágyat.
- Meglátjuk. Mikor kell visszamenni Los Angelesbe?
- Nem kell visszamenni. - újságolta.
- Hogy érted ezt? – néztem rá vállam felett.
- A vacsora közben megtudod. Beszéltem Mayaval és vigyáz Alexanderra. Miénk az egész este, éjszaka, és hogyha szeretnénk az egész hétvége. Megünnepelhetnénk az évfordulónkat is.
- Vasárnap lesz nem?
- Igen, én is úgy tudom. A feleségem vagy már két éve.
- Néha többnek tűnik. - kuncogtam fel, de azért adtam neki egy puszit. Zlatan elment zuhanyozni, míg én sminkeltem.
- Milyen szép lesz anya - hozta ki egy jó éjt puszira kisfiamat dadusa mielőtt elaltatta volna.
- Köszönök Maya mindent - öleltem át a lányt - jól döntöttél, hogy szóltál Zlatannak.
- Nem akartam kavarni, de igazából ő hívott fel, és annyira rémes hangja volt, hogy nem hazudhattam neki.
- Megértem. Nagyon sokat segítesz nekünk.
- Csak a munkámat végzem. Most viszont megyek, elaltatom.
- Holnapra mindent előkészítettem és van mindene. Ennivaló, és ruha..
- Lili mindent tudok. Ismerem őt, hiszen kicsi korába is vigyáztam rá - nyugtatott meg, és kis idő múlva szerelmem is készen állt a vacsorára, ami meglepő módon nem egy étterem, hanem a délelőtt megnézett házhoz volt.
- Mondtam, hogy nem kell úgy kiöltözni - villantotta felém ellenállhatatlan mosolyát. A házba belépve egy pincér azonnal elvette a kabátom szerelmem pedig a konyhába vezetett ahol már terített asztal fogadott. Középen egy nagy rózsacsokor illatozott, és halk zene szólt.
- Itt fogunk vacsorázni, mert még nem annyira mozgolódhatok a városba - magyarázta zavartan.
- Húú a firkászok hada követi a naaaaggy Zlatant - nevettem fel.
- Nem erről van szó kicsim, csak amíg nem hivatalosak a dolgok addig nem kéne, hogy meglássanak.
- Akkor most beszélünk végre arról, amit egész hónapban kerülgetünk? - Tértem rá a tárgyra és nem foglalkoztam a pincérrel, aki kedvesen elénk hozta az első fogást.
- Rendben, de előbb igyunk - nyújtotta nekem a poharat, amibe a hideg pezsgő gyöngyözött. - Koccintsunk kettőnkre és arra, hogy mindkettőnk álma ugyanolyan  fontos.
- Köszönöm. Nagyon szeretlek Zlatan.
- Én is szeretlek Lili. Jó étvágyat.
- Neked is! - Fogtam meg kezét. Vacsora közben néha belekérdeztem a dolgokba, d semmit nem tudtam kihúzni belőle. Igaz nagyon jót beszélgettünk, és nevettünk az egésznek pedig olyan hangulata volt, mint az első randink környékén. Nagyon hiányzott már ez a kötetlenség, a desszertnél pedig úgy éreztem szétdurranok.
- Kifizetem, a pincért aztán elmehetnénk a medencékhez.
- Inkább menjünk a nappaliba – kérleltem ő pedig belement ebbe - nagyon szép ez a ház - dicsértem meg, ahogy leültem a kanapéra. Az egész nagyon modern volt. Mindenhol a kávé és a vajszín volt uralkodó többségben.
- Eltudod képzelni itt az életed? Viszonylag közel van mindenhez, de az autókat úgyis áthozatjuk.
- Los Angelesből?
- Persze. Már nem hosszabbítottam meg a bérlést, így Január vége felé ki kell költözni. Addig pedig belakjuk ezt!
- Milánóban fogunk lakni? - Csodálkoztam rá, a szívem pedig őrült gyorsan kezdett verni. Éreztem, hogy most fogja elmondani a döntését.
- Igen Lili itt. Legalábbis még fél évig biztos, a többit pedig majd meglátjuk, mert ez nem csak rajtam múlik - kezdte és apró mosolyra húzta száját. - Mikor elmentél és elvitted a fiúnkat nagyon magányosnak éreztem magam, és csak az a mondat kattogott a fejembe, amit utoljára mondtál. Te mindent feláldoztál értem. Igazad van, és abba is, hogy mindig mellettem álltál bármilyen döntést hoztam elfogadtad még akkor is, ha eleinte morogtál érte. Azt szeretném, ha boldog lennél és te is valóra váltanád az álmaidat - simogatta meg arcom gyengéden - eddig én voltam a lényeg a kapcsolatunkba, most te jössz. 
-  Zlatan ezt komolyan mondod? Mit csináltál, hova írtál alá? - záporoztattam felé izgatottan kérdéseimet. 
- Azt tettem, amiről tudtam, hogy örömet okozok neked, és visszaigazoltam az Ac Milanhoz. 
- Nagyon kérlek, ne játssz velem! - álltam fel kicsit mérgesen. 
- Szívem nem hazudok. Mindenben megegyeztem a csapattal. Azért jöttem ide ma, hogy velük tárgyaljak délután. Mino is segített, és ha minden jól megy, hatodikán aláírom a papírokat. Gondolod, megmutathatom a szerződést. Itt van az iroda egyik fiókjába. Lili itt fogok játszani a San Siroba. Elfogadtam a feltételeket, amiket felajánlottak, mert úgy gondolom nagy kihívás nekem, és a csapatnak is nagyon jól jön egy ilyen játékos, aki olyan inspirált, mint én - magyarázta és mikor nem szóltam semmit így folytatta: -Azt hittem kicsit jobban fogsz örülni, vagy legalábbis... 
- Ó bazd meg ez fantasztikus hír!!! - ugrottam sírva a nyakába - komolyan nem csapsz be? Komolyan, tényleg? Én nem hiszem el - ültem vissza és még mindig hitetlenkedve néztem rá. 
- Igen kicsim. Ne sírj már! - Szorított magához, és igyekezett megnyugtatni.
- Évekig vártam erre tudod, és most nem tudom elhinni, hogy megtetted. - fordultam felé, és egy zsebkendővel felitattam a könnyeim. - újra itt lenni ebbe a városba, és újra belépni abba a stadionba ahol annyi jó emlék vesz körül csodálatos dolog. Istenem ezt nem hiszem el. - nevettem fel és még akkor is a fellegek között éreztem magam mikor felmentünk a hálóba majd Zlatan egy újabb pezsgőt bontott ki. 
- Egészségedre - adta a kezembe a poharat. – boldog évfordulót.
- Köszönöm - emeltem fel fejem és mélyen belenéztem mogyoró szemeibe - köszönöm, hogy megtetted a házasságunk érdekében, és köszönöm, hogy nem hagytál cserbe. Annyira szeretlek, hogy nem is tudom elmondani. Valóra váltottad az egyik álmom, én nagyon bízom benne, hogy neked is sikerül azt a célt elérned, amit kitűztél magadnak a klubbal együtt. 
- Melletted sikerülni fog. Nagyon szeretlek - lépett egyre közelebb én pedig hagytam hagy vezessen az ágyhoz, ahol megpecsételhettük ezt a remek napot.

2019. augusztus 30., péntek

⚽ Helyzetjelentés ⚽

Sziasztok!

Bocsi, hogy megint ilyen poszttal jövök, de szerencsére a fiúkkal mindig történik valami. Én pedig nem is bírnám ki, ha nem írnám le, és nem oszthatnám meg Veletek!  😋

... és bocsi, hogy nem sűrűn írok, de egyenlőre a saját életem szervezem ami kicsit megkavarodott az utóbbi hónapokban, de őszintén megmondva cseppet sem bánom, és mivel kezd helyrerázódni, kezd beállni a napirendem is. Ebben pedig a munka mellett nem mindig fér bele a blog írás.
De ha valami rossz dolog történik ( remélem azért nem fog) úgyis többet fogok írni, mert akkor úgyis az írásban találom a lelki békém. Hozzátenném sok minden foglalkoztat folyamatosan az írással kapcsolatban. Jelenleg két nagyobb projekt van a fejembe, de amíg nem tudom biztosan nem szeretnék előhozakodni vele.
A lényeg, hogy tényleg jól érzem magam, és nagyon- de nagyon várom a jövőhetet amikor elkezdhetem a saját tanulmányaimat egy olyan szakterületen amit szeretek, és amibe úgy érzem jó leszek. Az pedig, hogy ilyen lehetőség úgymond az ölembe hullott csakis annak tudhatom be, hogy fentről nagyon sokan segítenek, és ha baj van azonnal mellém állnak és olyan dolgokat sodornak az utamba amire éppen szükségem van.
Hálás lehetek ezért, és tényleg minden nap mikor felkelek hálát adok a családomért, a barátaimért, és persze az Angyalaimért. Higgyétek el ha tényleg mosolyogva és pozitívan élitek az életeteket akkor a jó dolgok megtalálnak, és egy nagyobb veszteségbe sem kell belezuhanni, hiszen minden lezárt dolog után jön egy újabb ami lehet, hogy sokkal jobb lesz, mint amit eltudtál képzelni.


Szerencsére a fiúk is olyan jó periódusban vannak mint én, és remélem ez megmarad a továbbiakban is. 😁

Kezdjük szokás szerint Zlatannal. A héten egy elég fontos évforduló volt számomra, és bár nem innen számolom a rajongásom dátumát, de 9 éve igazolt az Ac Milahoz, ahol nagyon hamar a rajongók szívébe lopta magát. Már meséltem többször, hogy nem örültem neki, mikor megvette a csapat, de ahogy egyre eredményesebb lett és egyre többször és többször láttam úgy kezdtem egyre jobban megszeretni, és végül már ő lett a kedvenc játékosom, kinek az Olasz csapattól való távozása után is figyelemmel kísértem a munkásságát, és nagyon boldog vagyok, hogy még ennyi idősen is ilyen magas szinten focizik, és továbbra is csodálatos gólokkal ajándékoz meg minket. Furcsa ezt a kilenc évet kimondani, de mégis jó, hiszen még sosem rajongtam ilyen hosszú ideig egy emberért sem, de ő tényleg rengetegszer adott erőt, és sokszor megnyugtattak a videói ha lelki gondjaim voltak, és mikor nem zargathattam a családomat a piti dolgaimmal, a Manó meg sokat dolgozott.
A héten a városi rivális ellen léptek pályára, én pedig nagyon tartottam attól, hogy súlyos vereséget szenvednek, hiszen a másik csapatban játszik az MLS legjobb játékosa Carlos Vela. Persze Zlatan folyamatosan nyomta előtte, hogy ő a nagy király, meg a szokásos szövegetek. Kicsit megint kezd átesni a ló túloldalára. Bár nem nyertek, de 3-3-re lehozták a mérkőzést. Ez pedig egy nagyon nagy eredmény, főleg, hogy Ibra két gólt is értékesíteni tudott, míg Vela csak egyet, és újra
megválasztották a hét legjobb játékosának.
Nyilvánosságra hozták a Puskás díj jelöltjeit is, ami ( szerintem) egy nagyon fontos díj, amit minden évben a legszebb gólt szerző játékos kapja, és tíz focista között dől el. Magyarként a mostani év különösen fontos lehet, hiszen mióta él ez az elismerés ( 2009) most először fordul elő, hogy Magyar játékos is a jelöltek között van. Zsóri Dániel hihetetlenül szép gólt szerzett, és igazán büszkék lehetünk rá. A díjra itt lehet szavazni: The Best FIFA Football Awards Szerintetek én kire szavaztam? Zlatanra, vagy Danira, vagy esetleg valaki másra? 😉 
Még egy hír, hogy összehozták a Manchester Uniteddel mert azt nyilatkozta, hogy szívesen visszatérne a  csapatba, ha még szükség lenne rá. Mondjuk az United múlt évi és az eddigi produkciója katasztrófa, ahova biztos beférne egy Zlatan jellegű játékos, akinek Novemberben jár le a szerződése a Galaxyval, és egyenlőre nagy a homály, hogy mit fog csinálni utána. Azért én nagyon remélem még egyszer visszatér Európába, és lehetőségem lesz élőbe látni, ahogy varázsol a pályán.
A következő mérkőzésüket idegenben fogják játszani a Seattle Sounders ellen, és itt kötelező a győzelem, mert ha nyer a csapat akár a második helyre is felugorhat.

Stephan fantasztikus periódusban van, és úgy látom végre teljesen beilleszkedett. A Kínai kupa elődöntőjében a csapat 3-2-re hozta a kötelezőt, éééésss Stephan pedig két gólt is rúgott, megválasztották a mérkőzés emberének is. Úgy követtem a mérkőzést, hogy közbe 1000 más dolgom volt, de mikor megláttam, hogy megnyerték úgy ugráltam, mint egy kisgyerek. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, és annyira jó érzés, hogy bár messze van, (és még mindig megvan erről az igazolásról a véleményem), kitud teljesedni. Pályán van, és úgy focizik ahogy régebben is. Az a mosoly pedig amit a góljai után láttam az arcán mindennél többet ér.
Jelenleg most Rómában vagy Monacoban van, ahol a barátaival, családjával tölti az idejét, és kipiheni a dolgokat. A követkő találkozójuk Szeptember 15.-én lesz, de már hamarabb pályára léphet, hiszen ( el sem hiszem) behívták az Olasz válogatottba!!! Itt két találkozón léphet pályára. Először 5.-én Örmény ország, 8.-án Finnország ellen. Nagyon bízom benne, hogy nem csak padozni fog, és Mancini megszavazza a bizalmat neki.  A Kínai Kupadöntő első fordulóját November elsején a másodikat pedig December 6.-án tartják.  Remélem megnyerik, ő pedig egy
szuper évet fog zárni.

Ennyi lett volna ez a kis agymenés. Hamarosan újra jelentkezek, és ne feledjétek az Élet mindig szép! Sok puszi Nektek: Andrea 😋

2019. augusztus 7., szerda

Vár egy új kezdet!

Sziasztok!! 


A mai nappal lezárult egy olyan fejezete az életemnek ami öt évig tartott, és a  mindennapjaimat képezték. Úgy vélem az életbe minden úgy történik, ahogy lenni kell, és úgy gondolom ennek pont most volt itt az ideje.

Az öt év alatt rengeteget tanultam, magamról, másról, a dolgokhoz való hozzáállásról, és olyan embereket ismertem meg akikre a mai napig örömmel gondolok vissza, és olyan barátságokat köthettem amiket ritka kincsként őrzök és bízom benne, hogy az évek múlásával megmaradnak.


Szerencsére minden akkor csöppen az öledbe mikor nem számítasz rá, és ezzel én így vagyok, hiszen olyan lehetőséget kaptam most ami a továbbiakban sokat segíthet rajtam, de mielőtt bármit is lépnék alaposa átgondolom a dolgokat.

Az írást továbbra sem fogom feladni, sőt a kapott lehetőséggel csak még jobban erősödik bennem az, hogy az álmokért igenis harcolni kell.

Szóval én harcolok, és akármi is lesz mindenhez pozitívan állok hozzá, hiszen az Angyalkák mindig segítenek fentről!!


További szép napot Nektek! Andrea  




2019. augusztus 3., szombat

⚽ Helyzetjelentés ⚽

Sziasztok!

Már csak pár hét van hátra a melóig, és én minden percét igyekszem kiélvezni. Szerencsére sok időm van azzal és azokkal foglalkozni amik igazán fontosak nekem, így a blogomra is bőven jut időm.

Tudom, hogy mostanában elmaradoztam a Megismerni és megszeretni történetem részeivel, de őszintén megmondom Nektek, hogy a másik blogomnál a Szerelemből ötös-nél nagyon beindultak az események, és az én agyam is kicsit többet pörög most azokon a részeken. De megígérem, hogy ha holnap nem is, de a jövő hét elején ide is hozom a következő fejezetet.

De, most nézzük mi történt a fiúkkal, hiszen már rég hoztam egy ilyen posztot, pedig mindig történik velük említésre méltó dolog.
Zlatan csapata eléggé hullámzó teljesítményt nyúlt mostanában, és ő is. A városi rangadó előtt természetesen mentek a két csapat közötti odamondogatások, amiből nyilván Ibra nem maradhatott ki. A másik csapatban játszik Carlos Vela, aki jelenleg az MLS legjobb (nyilván nem) játékosa, és jelenleg vezeti a MLS góllövő listát. A mérkőzés előtt kérdezték Zlatant, hogy még mindig magát tartja a legjobbnak? Ő pedig azt mondta (mi mást vártunk), hogy igen. Hozzátenném, én is így gondolom, és most nem csak az elfogultság beszél belőlem, de neki akkor is igaza van. Úgy vélem ennyi idősen, mint ő már bőven sok dolgot letett az asztalra ahhoz, hogy magát tartsa az MLS legjobbjának, még ha ez a gólokon nem is látszik. Hiszen ha egy kicsit is foci szerető embertől megkérdezzük, hogy ki az a Carlos Vela lehet, nem tudja kiről van szó, de ha meghallja Zlatan Ibrahimovic nevét, akkor biztos vagyok benne, hogy ismeri. Legyen akár negatív vagy pozitív véleménnyel róla. Vela mondjuk nem ment bele nagyon a szócsatába, és csak simán rávágta ő nem tart Ibrától. Lehet kellett volna. Őszintén megmondva eléggé tartottam ettől a meccstől, mert mikor Zlatan ilyen hangzatosakat nyilatkozik, rendszerint beleszalad egy nagy verésbe, de most nagyon fantasztikusan játszott, és mesterhármast rúgott, én pedig annyira örültem, és borzasztóan sajnáltam, hogy nem láthattam a mérkőzést. De számomra újra csak bebizonyította, hogy az ilyen Vela félék a nyomába sem érhetnek. Természetesen megválasztották a meccs legjobbjának és bekerült a hét álomcsapatába is. 


Az utána következő mérkőzést a csapat Zlatan nélkül játszotta, hiszen egy kupa sorozat, amibe őt nem nevezték, bár nem tudom miért nem, és őszintén megmondva nem teljesen vagyok tisztába ezzel a sorozattal. A lényeg, hogy nagyon rezgett a léc, hiszen csak a büntető rúgásokkal sikerült továbbjutni a csapatnak. Úgy gondoltam, hogy ez a mesterhármas, majd annyi erőt, és energiát ad a csapatnak, hogy a következőt is simán behozzák majd. Persze miért is lenne így? Az eredmény 4-0 - lett, és volt két piros lap is. Szerencsére nem Ibra kapta, aminek örülök, de az, hogy egy jó mérkőzés után ennyire 0 teljesítményt nyújt, elfogadhatatlannak tartom. Előtte megint jöttek a nagy szövegek tőle, és újra összeállította az álomcsapatát ahova MINDEN posztra saját magát rakta, még edzőnek is. Nyilván vicces, és imádom meg minden és csak azért csinálja, hogy felhívja magára a figyelmet, de egy ilyen égés után mindig úgy érzem, nem ártana, ha visszafogná magát, és a munkájára koncentrálna. 

Szerda hajnalban újra megrendezték az MLS All Star mérkőzést, amelynek keretébe Zlatan is pályára lépett, az Atletico Madrid ellen. Ibra újra találkozhatott a régebbi csapattársaival, és szerintem jó mérkőzés lehetett, attól függetlenül, hogy még a félidő előtt lehozták.  Az eredmény itt igazából nem érdekelt, mert 3-0-ra kikaptak. A lényeg itt a jótékonykodás volt. Hozzátenném, hogy a kékes, lilás mez nagyon jól állt neki, és olyan sok jó kép készült róla, és annyira, de annyira jóképű volt mindegyiken. 


Holnap idegenben játszanak az Atlanta ellen, és nagyon bízom benne, hogy jól fognak játszani, Zlatan pedig újra betalál. Mondjuk, ha nem az se nagy baj, mert ha győznek nekem már az is boldogság. 









Viszont most térjünk át Stephanra, akiről nem is tudom, mit írhatnék. Még mindig borzasztóan csalódott és szomorú vagyok az átigazolása miatt, viszont úgy gondolom, sokkal jobban viselem, mint mikor Ibra igazolt Amerikába. Igazság szerint továbbra sem értem a döntését. Nem néztem utána a Kínai bajnokságnak, hiszen még annyira sem érdekel, mint az MLS. Amióta Stephan odaigazolt már lejátszottak 4-vagy 5 mérkőzést. Ezek közül Stephan eddig 1-en lépett pályára úgy (bár bocsánat, ha rosszul tudom), hogy végigfocizta a mérkőzést. A mai napon sem lépett az elejétől pályára, csak a 62. percben cserélték be. Ezért aztán baromira megérte odaigazolni, de tényleg. Tudom, hogy nem szép dolog, hogy ilyet írok, de remélem nem fog bejönni neki ez a Kínai túra és miután megszedte magát (hiszen úgyis ez volt a cél) észhez kap, és visszaigazol Európába, mert padozni bárhol tud. 


Köszönöm, hogy elolvastátok a fangörcsös agymenéseimet, és remélem továbbra is velem tartotok. Hamarosan hozom a következő fejezetet. 

2019. július 3., szerda

⚽ 3.Blog szülinap! ⚽








Sziasztok!! 

A mai nap kicsit rendhagyó a blogom történetében, hiszen pont ma három éve, hogy létrehoztam ezt az oldalt. Nagyon büszke vagyok, hogy már ennyi évet megélt és remélem, még sokáig fog működni. Én mindenesetre azon leszek, hogy továbbra is megtartsam, és leírjam a következő fejezetet, vagy az éppen aktuális dolgokat, amik velem történtek.

A mai napra egy különleges kérdéssort hoztam Nektek, amit itt is köszönök Amyne a Nox Arcana… írójának. 

Most pedig lássuk a kérdéseket! Fogadjátok sok szeretettel, és ha gondoljátok olvassátok el a blogom következő részét! Szerelemből ötös 18. Fejezet


1. Milyen telefonod van?
 Jelenleg egy Samsung Galaxy J36 – os, amit nagyon szeretek. Igaz, hogy mostanában egyre többször és gyorsabban merül, de még mindig azt mondom, hogy nem kell másik, mert teljes mértékben megvagyok elégedve vele.

2. Van e-testvéred?
 Igen, egy nővérem van, akivel nagyon jó a kapcsolatunk, és bármikor számíthatunk egymásra.

3. Szerelmes vagy?
Igen.

4. Tetszik most valaki?
Igen.

5. Kapcsolatban vagy?
Igen, lassan négy éve vagyok házas, és több mint hét éve ismerem a férjem.

6. Boldog vagy?
Igen.

7. Csalódtál már valakiben?
Sajnos igen, és eléggé rosszul esett.

8. Volt már lelkiismeret-furdalásod?
Igen.

9. Kedvenc számod?
2.

10. Kedvenc színed?
Kék, piros, fekete.

11. Milyen zenét hallgattál utoljára?
Shawn Mendes legújabb számát egyszerűen imádom!!! 



12. Mi a kedvenc gyümölcsöd?
Dinnye, barack

13. Elégedett vagy magaddal?
Talán lehetnék sokkal vékonyabb, vagy magasabb.

14. Kedvenc helyed?
Szeretek itthon lenni a férjemmel miközben közösen főzünk, vagy filmezünk.

15. Van piercinged?
Nincs, és nem is akarok.

16. Van tetoválásod?
Nincs, de nagyon szeretnék, egy anatómiai szívet a csuklómra, vagy a vádlimra.



17. Tél vagy nyár?
Nyár.

18. Tavasz vagy ősz?
Tavasz.

19. Van olyan ember, akit utálsz?
Nincs, inkább csak olyan van, akit nem annyira kedvek, de lehet, hogy az érzés kölcsönös. Nyilván nem lehetünk mindenkinek szimpatikusak, és nekünk sem lehet mindenki az.

20. Milyen színű a szemed?
Barna.

21. Mi a hobbid?
Írás, sorozatnézés, biciklizés.

22. Mi a kedvenc meséd?
Disney mesék közül bármelyik.

23. Dohányzol?
Már egyre kevesebbszer.

24. Milyen színű a hajad?
Világos barna.

25. A saját hajszíned mellett tetszik még a :
Szőke, világos rózsaszín csíkokkal.

26. Mikor van a születésnapod?
Február 3.

27. Mikor van a névnapod?
Április 18.

28. Melyik a kedvenc csokid?
Teljesen mindegy, csak csoki legyen.

29. Van háziállatod?
Nincs.

30. Kedvenc film?
Igazából szerelem.

31. Féltékeny típus vagy?
Azt hiszem igen.

32. Haragtartó vagy?
Nem, sőt, igyekszek mindenkivel kerülni a konfliktust.

33. Legjobb barátnőid neve?
Edina, Niki, Évi, Reni. Klaudia, Dóri.

34. Milyen színű telefonod van?
Fekete.

35. Kedvenc parfümöd neve?
Az Avonból a Luck.

36. Kedvenc mesehősöd neve?
Nincs kedvenc mesehősöm.

37. Kedvenc édességed?
Dupla csokis Magnum.

38. Van valami betegséged?
Igen, de nem akarom részletezni.

39. Kedvenc italod?
Sajnos Cola függő vagyok, de még szeretem a Baileys-t és néha jól esik egy pohár vörös bor.

40. Kedvenc ételed?
Szeretem a tengeri herkentyűket, de mivel nem vagyok válogatós szinte mindent megeszek. Ez látszik is rajtam.

41. Babonás vagy?
Nem.

42. Mi jellemez a legjobban?
Nagy a hangom, szeretek segíteni másokon, általában kedves vagyok, és imádom a családom és a barátaimat.

43. Voltál már külföldön?
Igen.

44. Mi a kedvenc tantárgyad?
Irodalom.

45. Milyen színű a tolltartód?
Nincs tolltartóm.

46. Kedvenc éttermed?
Nincs kedvenc.

47. Tettél már olyat mérgedben, amit megbántál?
Igen, bár ilyenkor vagy ordítok, vagy sírok, ami nem mindig megfelelő az adott helyzetben.

48. Hogy hívják a macskádat?
Nincs háziállatom.

49. Milyen fajta macskád van?
Nincs háziállatom.

50. Szereted az ékszereket?
Igen, főleg a két gyűrűmet, amit a férjemtől kaptam.

51. Kedvenc márkáid?
Nincs kedvenc. Nem vagyok márka mániás.

52. Milyen filmet néztél utoljára?
Az új Godzilla filmet.

53. Milyen sorozatot néztél utoljára?
Grace Klinika!! IMÁDOM!!!

54. Ki a sztárideálod?
Zlatan Ibrahimovic… ki más lenne? 

55. Melyik a kedvenc TV csatornád?
Nincs kedvenc, de inkább sport csatornákat szoktam nézni.

56. Mit nézel meg először egy fiún?
A szemeit. Szeretem a kék szemű fiúkat.

57. Mitől félsz?
Attól, hogy már nem leszek fontos.

58. Telefonról is facebookozol?
Igen, elég gyakran.

59. Laza vagy elegáns vagy?
Laza, de szeretem az elegáns öltözetet is.

60. Van olyan barátod, akit külföldön ismertél meg?
Nincs.

61. Mi a kedvenc könyved?
Fejős Évától minden.

62. Voltál már szerelmes?
Igen.

63. Kedvenc virágod?
Orchidea.

64. Kedvenc fiú neved?
Milán.

65. Kedvenc lány neved?
Lilien.

66. Milyen embereket ítélsz el?
Akik ok nélkül bántanak másokat, vagy akik nulla tehetséggel jutnak a csúcsra, De nem szeretem a nagyzoló, nagyképű embereket sem.

67. Szereted a horror filmeket?
Nem, nagyon félek az ilyen filmektől.

68. Melyik a kedvenc ünneped?
Karácsony.

69. Ért már olyan tragédia, amit sose felejtesz el?
Igen.

70. Voltál már kórházban?
Igen.

71. Jó tanuló vagy?
Inkább borzasztóan lusta voltam, de szerencsére megvolt hozzá az eszem, és ha jobban odafigyeltem tudtam hozni egy jó szintet. Egyedül a matek volt bajos, de kiderült, hogy diszkalkuliás vagyok.

72. Minden nap iszol kávét?
Nem, de ha mégis akkor is csak lightos verziót kedvelem.

73. Kedvenc zenéd?
Sokféle zenét szeretek.

74. A külső vagy a belső számít neked?
Nyilván fontos a külső, de lehet valaki őrületesen jóképű, ha olyan buta, mint egy faék.

75. Mi leszel, ha nagy leszel?
Már felnőttem, és azt hiszem nagyjából azt a munkát csinálom amit szeretek. Hiszen a gyerekekkel való munkánál nincsen jobb dolog. Talán még az írás, de az megmaradt hobbi szinten.

76. Kit tisztelsz a legjobban facebook ismerőseid körül?
A nővéremet.

77. Várod a nyarat?
Igen, igen, és örülök, hogy nyár van!!

78. Szoktál káromkodni?
Igen.

79. Szoktál sminkelni?
Csak különleges alkalmakkor.

80. Szerinted mi a legfontosabb ezen a világon?
A szeretet, és a tisztelet.

81. Szerinted mi a legjobb a nyárban?
A rengeteg pihenés, és a jó idő.

82. Szerinted mi a legjobb a télben?
Az ünnepeken kívül még nem találtam olyat.

83. Ha tehetnéd, melyik korban élnél?
A jövőbe.

84. Játszol, vagy játszottál már valamilyen hangszeren?
Furulyáztam.

85. Jártál vagy jársz-e valamilyen táncra?
Igen, nagyon sokáig jártam néptáncra, amit nagyon szerettem.

86. Gondolkodtál már azon, hogy törlöd-e a facebookot?
Nem, mert akkor az ismerőseimmel sem tudnék beszélgetni.

87. Hiszel a világvégében?
Igen.

88. Rúzs vagy szájfény?
Szájfény.

89. Meddig szoktál aludni?
Nyáron van, hogy bőven tíz után, de munkaidőben 7:40-kor kelek.

90. Mikor szoktál aludni menni?
Ez is változó, mert nyáron van hogy hajnali 2-3, de munkaidőben igyekszek időben lefeküdni.

91. Milyen színű pulcsi van rajtad?
Most egy pántos fekete ruha van rajtam, amin sárgás virágok vannak. Kényelmes és nyárias.

92. Milyen színű nadrág van rajtad?
Nincs rajtam nadrág.

93. Van a szobádban növényed?
Egy nagy Orchidea van.

94. Szereted a videojátékokat?
Igen, főleg a Simset. IMÁDOM!!

95. Hosszú vagy rövid hajad van?
Rövid, de növesztés alatt áll.

96. Milyen színű a falad?
Fehér.

97. Kiről van poszter a faladon?
Nincsenek poszterek a falamon, csak családi fotók.

98. Ütöttél-e már meg valakit?
Nem.

99. Hol voltál 3 órával ezelőtt?
Itthon.

100. Hány óra van most?
16:51


Ezek voltak a kérdések, és a válaszaim. Remélem tetszett Nektek! Hamarosan újra jelentkezek. Puszi Andrea.