2017. november 14., kedd

3/52 ⚽️ Kérdések ⚽️

Már a Friends arénában voltunk, Jurkával, és kicsit csalódottan ültem a helyemre. A mérkőzés előtti repülő úton derült ki számomra, hogy Zlatan nem lesz mellettem egész meccs alatt, hanem a pálya széléről figyeli az eseményeket. Persze nem azt mondom, hogy nem szerettem az édesanyjával lenni, de sokkal jobban éreztem volna magam mellette. A mérkőzés előtt az öltözők előtt álltunk, és vártuk a csapatot mikor észrevettem, hogy nincs jó kedve. Szemei bánatosan néztek előre, és még egy- egy felbukkanó ismerős, sem derítette mosolyra.
- Valami baj van? - Néztem fel rá mire csak szomorúan megrázta a fejét. - Látom rajtad, hogy valami gond van. Miért nem mondod meg?
- Mert hülyeség, és nem fontos.
- Ez nem igaz. Biztos fontos, hiszen nem szoktál csak ok nélkül szomorkodni, szóval mi a baj? - Léptem közelebb hozzá és két tenyerem közé vettem arcát. - Hátha jobbkedvre tudlak deríteni.
- Nem gondolnám, de édes vagy, hogy próbálkozol.
- Akkor elmondod? - Sürgettem mire vett egy nagy levegőt és belekezdett.
- Csak itthon vagyok, és a volt csapatom játszik a jelenlegivel. Hazai környezet ahol hatalmas adrenalin löketet kaphattam volna, és tudom, hogy fantasztikusan ment volna a játék, sőt talán még gólt is rúgtam volna. Most pedig itt bicegek, és nem tudom győzelemhez segíteni a fiúkat.
- Kicsim, te már így is sokkal többet tettél az Unitedért, mint eddig bárki más ebbe az évben.
- De nem eleget. Mi van, ha nem nyernek? Nagyon ott akarok lenni a pályán ezért is nem ülök fel hozzátok. Tuti kiakasztanám anyámat, és téged is. Nem sűrűn mondok ilyet, de iszonyú ideges vagyok. Ettől függ a jövő évi B.L. szereplés.
- Érzem, hogy sikerülni fog, hiszen remek játékosok vannak a csapatba.
- Ha nem én...
- Erre nem gondolunk jó? Csak legyél pozitív, és mosolyogj, mert azt imádom. - Mondtam, de ő továbbra is csak az orrát lógatta. - Édes, nyugi!
- Itt mindenki engem akar a pályán látni Lili.
- Szerintem már azzal is megelégszenek, ha látják, hogy jól vagy, szóóvval kérem azt a Zlatanos mosolygást. - Noszogattam, mire végre megkaptam, amit akartam, hiszen egy édes mosolyt villantott felém.
- Köszönöm, hogy mellettem állsz.
- Mindig itt vagyok, tudod.
- Szeretlek, de most mennem kell, mert jönnek ki a fiúk.
- Rendben, az érem átadón találkozunk. - Csókoltam meg, és felsiettem Jurkához, aki már elfoglalta a helyét. Az United kék az Ajax pedig a szokásos piros-fehér szerelésében lépett a pályára. A hangulat fantasztikus volt, és érezni lehetett, hogy ez nem egy sima mérkőzés, hanem egy Európa Liga döntő. Mindkét fél tábora énekelt, és transzparenseket, zászlókat lengetve bíztatták kedvenc csapatukat. Zlatan idegessége rám is átragadt, és már azt vettem észre, hogy szinte alig bírok a fenekemen maradni. Tudtam mekkora tétje van ennek a győzelemnek, és minden veszélyesebb lövésnél majd kiugrott a szívem.
- Nyugodj meg drágám, ez csak egy mérkőzés. - Fogta meg a kezem Jurka.
- Ez nem csak egy mérkőzés, ez nagyon fontos döntő. - Néztem rá.
- Zlatan is ezt mondta, de ez akkor is csak egy játék. - Szólt, én pedig jobbnak láttam, ha nem mondok semmit, hanem figyelemmel kísérem az eseményeket. Örültem, hogy néha a kispadot is mutatták, ahol szerelmem feszült arcát láttam, amint mankóira támaszkodva kiabál be a pályára. Annyira erősnek, és férfiasnak tűnt, és annyira reméltem, hogy aranyérem fog csillogni a nyakába a lefújás után. Voltak szép megmozdulások itt és ott is, de a tizenhetedik percig nem született gól, míg egy gyönyörű Pogba kapáslövés után a labda a hálóba kötött ki. A stadion szinte felrobbant, és én is azonnal felpattantam a helyemről, örömömbe. Az első félidőbe már nem volt említésre méltó jelenet, de én még mindig izgultam nehogy a Hollandok találjanak egy gólt. A szünetbe nem mentem le az öltözőkhöz, hiszen láttam, hogy szerelmem is visszaült a kispadra. Reméltem a sok állás miatt nem fog megfájdulni a lába. A második félidőt is erősen kezdték a csapatok, és egyre jobban tartottam az egyenlítéstől. A megérzésem végül nem igazolódott be, mert a negyven hetedig percben Henrikh Mhkitaryan egy Fellaini bólintás után remek labdát kapott, amit a hálóba rúgott. Azonnal örömkönnyekbe törtem ki, és egymást átölelve ujjongtunk Jurkával, én pedig imádkoztam, hogy a Hollandok ne szívják fel magukat, és hatalmas nagy kő esett le a szívemről mikor meghallottam a hármas sípszót. Az United drukkerek szinte azonnal önkívületi állapotba kerültek, én pedig alig vártam, hogy leszaladjak szerelmemhez a pályára. Megbeszéltem Jurkával, hogy a mérkőzés után találkozunk, majd lesiettem a gyephez. Az éremátadás után a kupára került sor, és én is ugyanúgy ugráltam, mint egy kisgyerek. Borzasztóan büszke voltam a srácokra, és reméltem Zlatan - bár még nem beszéltünk róla - meghosszabbítja a szerződését, és marad Európába. Nem igazán vágytam arra, hogy Amerikába, vagy máshol éljek. A fiúk körbe- körbe hordozták a hatalmas trófeát, én pedig már nem bírtam tovább a pálya szélén állni, így megkerestem szerelmemet, és befutottam hozzá. A nyakába ugrottam, majd vadul megcsókoltam.
- Lili te meg mit keresel itt? - Nézett rám meglepett mosollyal. 
- Csak már nem bírtam a pálya szélén állni, és láttam, hogy másoknak is itt a barátnője, vagy a felesége.
- Örülök, hogy itt vagy! - Húzott közelebb és a kamerákkal mit sem törődve forrón megcsókolt, a nyakába lévő érem pedig megcsillant. A csók után picit eltoltam magamtól, és kezeim közé fogtam a medált.
- De szép, gratulálok! Igazán megérdemled. 
- Nem tettem semmit, csak a pálya szélén álltam. - Húzta el a száját, mire kedvesen meglegyintettem.
- De bolond vagy! Egész évben rengeteget segítettél a csapatnak, és a te góljaid is kellettek ehhez a fantasztikus sikerhez. 
- Jó igazad van, de...
- Nincs de! Megérdemled, én pedig büszke vagyok rád.
- Köszönöm, nekem pedig sokat jelent, hogy mellettem vagy. Megnézed a trófeát? Ott van Marcosnál. - Mutatott az öltönyben lévő férfira, aki szintén mankóira támaszkodva mosolygott a kupával.
- Lassan már valamelyik mankó cég is lehetne a csapat szponzora. - Nevettem fel, hiszen a csapatból elég sokan kólicáltak mankóval a hónuk alatt. Már majdnem odaértünk mikor hirtelen egy kedves szőke riporter nő ugrott elénk és Zlatan felé nyomta mikrofonját. 
- Zlatan gratulálok a csapatod győzelméhez. Milyen érzés hazai környezetben felemelni egy ilyen fontos trófeát? 
- Egyszerűen fantasztikus, és az, hogy itthon lehetek extra érzelmeket vált ki belőlem.
- Hogy láttad a mérkőzést? Elégedett vagy a teljesítményükkel?
- Persze, ez nem kérdés, bár az Ajax is erős ellenfél volt, és gratulálok nekik, hogy idáig eljutottak.
- A másik klubhoz is erős érzelmi szálak fűznek?
- Igen. Jó emlékeket őrzök a csapattal kapcsolatban, hiszen Hollandiába három szép évet töltöttem el.
- Jövőre akkor irány a B.L.? - Kérdezte a nő, és én azonnal tudtam miért tette fel ezt a kérdést. Kíváncsi voltam Zlatan válaszára.
- A szerződésem hamarosan lejár, de jelenleg csak az lebeg a szemem előtt, hogy elvegyem a menyasszonyomat, és készüljek a fiam érkezésére. - Ölelt magához, én pedig azonnal zavarba jöttem, a hirtelen rám irányuló tekintetektől, és attól, hogy a nő nekem szegezte a következő kérdést. 
- Lili, hogy viseled a terhességet? - Érdeklődött, és Zlatan már hárított volna, mikor úgy gondoltam jobb, ha válaszolok, mert akkor csak azt írhatják le, amit nyilatkoztam.
- Kicsit fárasztó, de szerencsére elmúltak a rosszulléteim, most pedig örülök a csapattal.
-  Mit éreztél mikor Zlatan lesérült? Úgy tudom épp élőben láttad azt a mérkőzést.
- Őszintén megmondva iszonyúan megijedtem, és elég rosszul érintett. Sőt, mondhatni teljesen kibuktam, de szerencsére átvészeltük és már jól van. - Néztem a mellettem álló férfira csillogó szemekkel.
- Zlatan említette, hogy a tervei között szerepel a házasság. Mikor lesz a nagy nap? 
- Egyelőre még nincs konkrét dátum, majd mikor mindketten ráérünk. De mivel privát esküvőt szeretnénk, ez úgy gondolom, legyen a mi titkunk.
- A párja említette, hogy kisfiúval várandós. Van már neve? 
- Még nem választottunk, de biztos vagyok benne, hogy olyan különleges lesz, mint az édesapja. 
- Akkor sok boldogságot, és jó babavárást. Zlatan, még egyszer gratulálok! 
- Köszönjünk. - Mondtuk mindketten és mikor a nő arrébb állt szerelmem kérdőn nézett rám. 
- Mi van? Miért nézel így rám? 
- Még sosem csináltál ilyet. Mi ez a nagy megnyílás? 
- Talán zavar? 
- Dehogy is, csak annyira furcsa. Azért akartam leállítani, mert azt gondoltam zavarna, és őszintén megmondom nem erre számítottam. Viszont nagyon, bejöttek a válaszaid. - Suttogta a fülembe. - Alig várom, hogy úgy mutassalak be, hogy te vagy a feleségem.
- Én is szeretnék már hozzád menni, és talán felvenném a neved is.
- Komolyan mondod? 
- Nem szeretnéd? Lilien Ibrahimovic. 
- Hú, de jól hangzik, te jó ég. Mennyire imádnám, de akkor mi lesz a fotós karriereddel?
- Majd kialakul. - Vontam meg a vállam, és szembe jutott Paolo sms-e amiről még nem szóltam Zlatannak, de mivel nem akartam elrontani ezeket a szép pillanatokat nem hoztam fel neki. Majd megbeszéljük, egy nyugodtabb pillanatban. - Akkor megnézhetem a kupát? 
- Persze, még szép. - Fogott kézen és a csapattársai felé vezetett. Az ünneplés még az öltözőbe és egy helyi szórakozó helyen is tartott, ám mi azon már nem vettünk részt, hiszen úgy határoztunk ideje hazarepülni Manchesterbe. A majdnem három órás utat egymás karjába aludtuk végig, és mikor Sara szólt, hogy mindjárt leszállunk álmosan kezdtünk ébredezni. Taxival a házhoz mentünk, és újra álomba zuhantunk, hogy egész délutánig ki se keljünk az ágyból. A nap további része nagyon meghitten telt. Ételt rendeltünk, és végre komolyabban is elkezdtünk beszélgetni a kisfiunkról. A szobácska berendezéséhez Alexandrát kértük meg, aki nagyon segítőkésznek bizonyult. Még aznap megvettük a kiságyat, babakocsit, és minden olyan dolgot, ami a leendő kisfiúnknak kell.
- Még jó, hogy Maxi szobája megmaradt. - Ölelt át mikor a félig berendezett helységbe álltunk. - Remélem, nagy örömét leli majd benne, ahogy te is. 
- Biztos vagyok benne, és köszönöm, hogy ilyen hamar ennyi mindent vásároltunk, bár azért ne felejtsd el, ez még nem minden, hiszen még alig vannak ruhái, és sok minden hiányzik.
- Mindent megveszünk, de még Augusztusig van három hónap. - Vágta rá.
- Mi lesz a neve? - Kérdeztem, mert erről még nem beszéltünk. 
- Én arra gondoltam, lehetne az apám után Sefik, vagy talán valami tipikus Svéd neve lehet.
- Nekem más a véleményem. - Mondtam. - Magyar nevet szeretnék. 
- Olyan nincs, hogy mindkettő? 
- Igazság szerint az én kedvenc fiú nevem a Milan. Nem lenne jó? Milan Ibrahimovic. 
- Egy focicsapatról akarod elnevezni a fiamat? - Húzta fel a szemöldökét kérdőn. 
- Ugyan már. Shakirának és Pique-nak is Milannak hívják a fiukat, és mégse gondol senki focicsapatra. 
- Megbeszéljük, de nekem nem tetszik a Milan. - Szólt és lesietett a konyhába. Mivel nem akartam ennyibe hagyni utána mentem. 
- Akkor az apád nevén kívül mi tetszene? 
- Nem tudom, de valami különleges, elvégre az én fiamról van szó, aki cseppet sem lesz átlagos gyerek, hiszen én vagyok az apja. 
- Jaj Zlatan! - Forgattam meg a szemem, és már éppen visszaszóltam volna mikor a kinti kapu sípoló zárját hallottuk. Meglepődve néztem szerelmemre, aki ugyanolyan tanácstalanul állt, mint én. - Várunk valakit?
- Nem, de biztos ismerős, hiszen tudja a kinti kódot. 
- Lehet Alexandra jött vissza, és... Stephan te meg mit keresel itt? - Csodálkoztam nagy szemekkel mikor megláttam az üvegajtón túl álló Olasz barátomat. Gyorsan ajtót nyitottam és betessékeltem őt. 
- Te meg mit keresel itt? - Szegeztem neki a kérdést. - Valami gond van, miért repültél ide ilyen váratlanul? 
- Szia Stephan, történt valami? - Üdvözölte Zlatan, és kezet fogott vele. - Gyere, ülj le. 
- Sziasztok, én tudom, hogy nem szóltam, hogy jövök, de... van egy kis gond. -  Szólt és szemeiből hatalmas szomorúságot olvastam ki. - Igazából egy hatalmas hülyeséget csináltam, ami már napok óta emészt, és már nem bírtam tovább. Tudom, hogy színt kell majd valljak, és azt is tudom, ez nem telefon téma. Muszáj voltam ide repülni, hogy bevalljam a bűnömet.
- Milyen bűnödet? - Ültem mellé és egyre jobban elfogott az idegesség. Hirtelen a legrosszabb dolgok futottak át vele kapcsolatban a fejemen. 
- Nézd Lili, csak azt akarom mondani, hogy borzalmasan sajnálom, és fogalmam sincs, hogy történ. Egyszerűen csak… buliztunk, én berúgtam, Kamilla pedig ott volt, és…Kitti sosincs velem.
- Stephan miről magyarázol? – Értetlenkedtem.
- Kérhetnék egy pohár vizet? – Nézett Zlatanra, és láttam, hogy a könnyeivel küszködik. Igazán összetört látványt nyújtott és már nagyon reméltem végre kiböki érkezésének okát, majd mikor lehúzta a pohár tartalmát rám nézett.
- Én… én… - hebegett -  megcsaltam Kittit, és rájöttem nem akarom elvenni feleségül. - Hagyták el a súlyos szavak ajkait, én pedig mikor felfogtam, egy hatalmas pofont kevertem le neki. 

2017. november 12., vasárnap

3/ 51⚽️ Fellobban a láng ⚽️

Stephan: Már úton voltam hazafelé és éppen Kittit próbáltam hívni, de a lány sokadszori próbálkozásomra sem vette fel a készüléket. Kicsit idegesített már a helyzet, hogy az utóbbi napokban alig tudtam vele bármiről is beszélni. Szerettem volna, ha végre kicsit kettesbe lehetnénk, és talán ünnepelhetnénk. Az utóbbi időben ugyanis nem volt olyan mérkőzés ahol ne szereztem volna találatot, sőt a legutóbbi meccsen duplázni is tudtam. Szinte szárnyaltam a pályán, és úgy gondoltam ezt illik megünnepelni. Leparkoltam a ház előtt, majd felszaladtam a lakásba, ahova mikor beléptem Kitti gondterhelt arcával találtam szembe magam.
- Szia. Miért nem vetted fel a telefont? - Kérdeztem rögtön, miközben próbáltam egy puszit adni az arcára.
- Bocsi, levagyok halkítva, és nem is néztem meg. - Szólt bűnbánó arccal. - Az esküvő szervezővel volt találkozóm, és nem akartam, hogy bárki is megzavarjon minket. Csodálatos lesz a feldíszített templom, és már a menüsor is nagyjából összeállt.
- Kitti mi lenne, ha kicsit elengednéd ezt a témát, és csak egymásra koncentrálnánk? - Ültem le a kanapéra, és figyeltem a lányt, aki a szekrénye előtt álldogált. - Úgy gondoltam este elmehetnénk vacsorázni, vagy iszogatni valamerre.
- Stephan dolgozom, és mire hazaérek, fáradt leszek. A másik pedig, hogy reggel korán kell kelnem, mert találkozok azzal, aki a termet fogja díszíteni.
- Kitti, annyira rágörcsölsz a dolgokra.
- Stephan alig egy hónap van már hátra, és rengeteg dolgom van, te pedig szinte alig veszed ki a részed belőle. Mindent én csinálok! Mindent! - Nézett rám mérgesen.
- Kitti dolgozom, és edzésekre járok. - Tártam szét karjaimat. - Nagyon sokat, de ennek megvan az eredménye. Az utóbbi három mérkőzésen rendszerint gólt rúgtam, sőt az utolsón kettőt is. Ez nagyon jó dolog, és ezért is gondoltam arra, hogy ma este ünnepelhetnénk.
- Stephan dolgozom! - Ismételgette a szokásos szöveget, én pedig úgy gondoltam ideje bevetni magam. Felálltam a kanapéról, és átöleltem a derekát. Félre toltam dús haját, és apró csókot nyomtam a nyakára. Becsúsztattam kezem a ruhája alá, és fentebb haladtam a melleihez, de ő megállította a mozdulatot. - Nekem erre nincs időm. Fél óra múlva a bárban kell lennem, és még azt sem tudom, mit vegyek fel.
- Mi lenne, ha beteget jelentenél? Nem is emlékszem rá, hogy mikor voltunk együtt. - Suttogtam a fülébe. - Vehetnénk egy forró fürdőt, aztán ágyba bújhatnánk, és...
- Stephan állítsd le magad! - Tolt el, és kicsörtetett a konyhába, én pedig utána.
- De miért vagy ilyen Kitti? Tudod mennyire sokat jelent nekem ez az eredmény? Büszke vagyok magamra, és....
- Én is az vagyok, viszont erre tényleg nincs időm.
- Ki se jársz a mérkőzéseimre. - Vetettem oda mérgesen, mire csak megforgatta a szemét és kikerülve újra beindult a szobába.  - Egyáltalán érdekel, hogy mit csinálok?
- Persze, hogy érdekel, és tudom, hogy jelenleg vezetitek a..... kupát, és... ez jó dolog. - Habogott össze-vissza, és kivett egy fekete ruhát a szekrényből.
- Még véletlenül sem vezetjük, és nem kupa, hanem bajnokság. Másodikak vagyunk, de próbálunk felzárkózni.
- Biztos sikerülni fog. - Szólt, de láttam rajta, hogy gondolatban teljesen máshol jár. Leültem a kanapéra és figyeltem miközben öltözik. Szerettem Kittit, de ez a sok munka, és esküvő szervezés teljesen más emberré teszi. Szinte nem is foglalkozik velem, vagy a kapcsolatunkkal, és hiába mondja, hogy kettőnkért teszi, csak a saját álmai a fontosak. Nem is kéne dolgoznia, hiszen annyi pénzt keresek, amiből bőven eltartanám magunkat.
- Mi lenne, ha felmondanál? - Bukott ki belőlem.
- Hogy mi van?
- Jól hallottad. Mondj fel és kész.
- Stephan ezt már ezerszer megbeszéltük! Nem fogok felmondani, mert önálló nő vagyok, aki nem szorul rá a férje vagyonára.
- Még nem vagyunk házasok.
- Még, de hamarosan azok leszünk. Mellesleg nem akarom felvenni a nevedet. - Mondta, és ezen már tényleg kezdtem felkapni a vizet.
- Mi az, hogy nem akarod felvenni? Úgy beszéltük meg, hogy Kitti El Shaarawy leszel.
- Igen, de gondolkoztam, és akkor úgy jönne le a médiába, és mindenhol, hogy nem téged szeretlek, hanem a hírnevedet. Erről jut eszembe, még a sajtóval is beszélnem kell.
- Sajtóval? - Kaptam a mondatán. - Miért kellene beszélni velük?
- Hogy lehozzák az újságba, és megjelenjenek a képek.
- Na, nem! Nem akarom, hogy a testvéreden kívül más fotós legyen. Megbeszéltük, hogy nem lesz jelen a média.
- Igen, de felhívtak, és tettek egy ajánlatot. Stephan ez nagyon jó dolog, én pedig szeretném, ha mindenki tudna a boldogságunkról. - Nézett rám, nekem pedig átfutott az agyamon, hogy nem akarok olyan lenni, aki média bohócnak lesz beállítva.
- NEM! - Jelentettem ki. - NEM!
- Nem? - Emelte fel ő is a hangját. - Márpedig ez az én esküvőm és igenis úgy lesz, ahogy én akarom. Most pedig megyek dolgozni. Szia.
- Kitti nem mehetsz most el! - Álltam el az útját dühösen. - Megakarom beszélni ezt az egész dolgot.
- Mégis mit, hogy amit én összehozok egyedül, azt te megváltoztatod? Rengeteg energiám és időm ráment a szervezésre, és nem fogod csak úgy eltörölni a terveimet.
- Kitti csak egy kis időt kérek kettesbe. - Mondtam kedvesen majd végre lágyan megcsókoltam, ám mikor kezdtünk volna belemelegedni a lány eltolt magától, és köszönés után elsietett. Egyedül maradtam a lakásba és a házasságon gondolkoztam. Egyáltalán szükségem van nekem még erre? Hiszen még csak huszonnégy éves vagyok. Bőven ráérnék még megházasodni, és arra, hogy családot alapítsak. A karrierem a lehető legjobb úton halad, és esélyes vagyok bekerülni az Olasz válogatottba is. Úgy gondoltam nem akarom egyedül tölteni az estét, és ha Kitti nem ér rá lesz más, akivel elmehetek ünnepelni. Előkotortam a telefonom és felhívtam Lorenzo barátomat, akivel egy csapatba játszunk.
- Ciao Lorenzo! Mit csinálsz ma este?
- Hello Step' nagyon semmit. Miért? - Kérdezte érdeklődve.
- Arra gondoltam, hogy annyit dolgoztunk a héten, hogy igazán ránk férne egy kis lazítás.
- Oké, a csajom úgyis barátnős estét tart, szóval olyan negyed óra és nálad vagyok.
- Remek, akkor, ha itt vagy gyere fel! - Mondtam, és örültem, hogy nem egyedül töltöm az estét, hanem az egyik legjobb barátommal. Gyorsan letusoltam, majd előkaptam pár ruhát, ami fekete szaggatott csőfarmerből, és egy világosabb pólóból állt. A hajam milliméter pontossággal és nagy figyelemmel állítottam be, és mire haverom megérkezett már indulásra készen álltam. Taxival indultunk el a város egyik nemrég nyílt hoteljának szórakozó helye felé, és éreztem, hogy ma igazán jól fogok szórakozni. Rendeltünk két sört, majd helyet foglaltunk egy eldugottabb asztalnál.
- Hogyhogy nem Kittivel vagy? - Kérdezett barátom, akinek már az edzésen megemlítettem, hogy szeretnék ma barátnőmmel ünnepelni egy kicsit.
- Nem úgy alakult. - Vontam meg a vállam, de Lorenzónak nem volt elég ez a válasz így tovább faggatott.
- Mi történt? Mondd már!
- Csak a szokásos. Sokat kell dolgozni, és fáradt az esküvő szervezése miatt.
- Ez érthető, elvégre te nem nagyon veszed ki a részed.
- Igen, de engem nem villanyoz annyira fel, mint őt. Sőt, a mai veszekedésünk után úgy érzem nincs is szükségem erre.
- A házasságra? - Csodálkozott, mire bólintottam. - Step' csak nem, hogy megfutamodtál?
- Nem erről van szó, csak idegesít. Képzeld, nem akarja felvenni a nevemet, és ami a legújabb, hogy a megbeszéltek ellenére elhívta a sajtót is. - Mérgelődtem, majd egy nagyot húztam a sörömből.
- Csak azért csinálja, mert lány, és valószínű azt akarja, hogy az övé legyen a világ legnagyobb lakodalma, amiről mindenki beszél.
- Igen valószínű, de rám is gondolhatna. Elvégre én leszek a férje, bár akkor is úgy gondolom elsiettem a döntést.
- Stephan csak pánikolsz. - Nyugtatott meg, majd hirtelen kikerekedtek a szemei, majd vállba lökött és a pult felé mutatott. - Basszus milyen jó nő. Nézd milyen feneke és milyen teste van.
- Én ismerem ezt a lányt. - Magyaráztam mikor én is szemügyre vettem a fekete szépséget, akinek csillogó aranyba bújtatott tökéletes teste kitűnt a tömegből. Haja lazán oldalt tűzve viselte, csillogó fülbevalói pedig a vállát súrolták. Egyszerűen ellenállhatatlannak tűnt, és mikor vörös ajkaihoz emelte a poharat furcsa gondolatok kezdtek bevillanni az agyamba.
- Ismered????  Basszus odakell mennünk hozzá. Amúgy meg honnan ismered?
- Lili barátnője, akivel tavaly kavartam az E.B. alatt. - Osztottam meg vele mikor már a második sörömet ittam ki. - De aztán nem lett belőle semmi.
- Egy ilyen nővel kavartál? Te jó ég, és milyen?
- Nagyon jó! - Mosolyodtam el sokat sejtetően, mire haverom hangosan felröhögött. - De már vége, és hamarosan bekötik a fejem. - Válaszoltam szomorúan, és ekkor Kamilla is észrevett minket. Csodaszép szemeit ránk emelte és egy aranyos mosolyt küldött felénk.
- Hé! - Állt fel haverom, és hangosan kiabálni kezdett Kamillának. - Gyere ide, hogy is hívják? - Nézett rám újra.
- Kamilla, de ülj már vissza. - Húztam le Lorenzót, ám ő mit sem törődve velem, a lány felé indult és beszédbe elegyedett vele. Eléggé kellemetlen volt a helyzet, és megfogadtam Lorenzo már nem iszik többet az est folyamán. Meglepetésemre azonban Kamilla nem érezte kellemetlennek a dolgot, sőt kacagva sétált az asztalunkhoz.
- Sziasztok, fiúk. - Mondta mikor odaért, haját pedig kedvesen a füle mögé tűrte.
- Kamilla, te meg mit keresel itt? - Néztem rá.
- Csak egy munka miatt jöttem a városba, és úgy gondoltam felfedezem magamnak ezt az új helyet. Itt szálltam meg a hotelba.
- Nagyon jól tetted! - Szólt Lorenzo. - Amúgy mivel a haverom ilyen illetlen engedd meg, hogy bemutatkozzam. Lorenzo Pellegrini vagyok, és az As Roma fantasztikus középpályása.
- Kamilla. - Nyújtotta kezeit haverom felé.
- Mit iszol Kamilla? - Állt fel indulásra készen Lorenzo, és mikor a lány egy pohár vörösbort kért a fiú már indult is a pult felé kettesbe hagyva minket.
- Ne haragudj a barátom miatt. Elég hamar betud készülni. - Magyaráztam és belenéztem csodálatos szemeibe.
- Semmi baj, amúgy is egyedül voltam.
- Nagyon csinos vagy. - Bókoltam mire fülig pirult.
- Köszönöm, te is nagyon helyes vagy.
- Hogy van Gigio?
- Már nem vagyunk együtt.
- Sajnálom. - Mondtam gyorsan, mire csak legyintett a kezével.
- Ne sajnáld, mert nem zavar. Túlságosan rám telepedett, amit utálok. Folyamatosan hívogatott és találkozgatni akart. Nem értette meg, hogy dolgom van, és nem érek rá mindig vele lenni, amikor neki jó. Még két hónapja sem vagyunk együtt, és máris házasságról meg gyerekekről beszélt. Eltudod ezt hinni? - Nevetett fel és csilingelő hangja engem is kezdett jókedvre deríteni. - Pedig még fiatal vagyok, és nem a házasságon akarom törni a fejem, hanem bulizni és kiélvezni az élet adta lehetőségeket.
- Ebben igazad van.
- Köszönöm. - Mondta és kiürítette a poharát. - Tudod csak egyetlen egy férfi volt még az életembe, akinek azonnal igent mondtam volna. Bár ő sosem kért meg. - Nézett mélyen a szemembe és valamiért éreztem, hogy rám gondol, ám még mielőtt mondhattam volna valamit Lorenzo jelent meg az asztalunknál kezébe két sörrel és a Kamillának szánt vörösborral.
- Egy ital a szépséges hölgynek, és neked, egy újabb sör, hogy jobb kedved legyen.
- Mert? Miért vagy rosszkedvű?
- Nem érdekes...vagyis.. csak...
- A csaja kikészíti az esküvői előkészületekkel.
- Esküvő? - Nézett rám, és szemeiből mintha enyhe csalódást olvastam volna ki. - Nem is tudtam, hogy megházasodsz.
- De... Jövőhónapban, de... nem tudom, hogy akarom-e.
- Miért? Hiszen szereted a barátnődet nem?
- Csak bevan szarva! - Szólt Lorenzo, és ekkor megcsörrent a telefonja, mire elnézést kérve kisietett a teremből.
- Igen szeretem, sőt, de... még fiatal vagyok a házassághoz. Élni akarok.
- Ezt megértem, hiszen nekem is ez volt a problémám Gigioval.
- Gyerekek magatokra hagylak, mert Veronika hívott, hogy hazaért. Örülök, hogy megismerhettelek, Kamilla. Remélem, látjuk még egymást. Stephan te pedig vigyázz magadra, és találkozunk az edzésen.
- Rendben, ciao Lorenzo - Köszöntem el, majd újra a fekete szépség felé néztem. Mikor Lorenzo elment az egyik italt döntöttük le a másik után, én pedig egyre jobban feloldódtam és egyre jobb kedvem lett. Élveztem, hogy Kamillával beszélgethetek, és élveztem, hogy ennyire vicces, és kedves velem. Rengeteg mindenről beszélgettünk, és egy másodpercet sem volt kínos vagy unalmas a társalgás.
- Úr isten ez a kedvenc számom! - Kiáltott fel hirtelen Kamilla, és azon nyomban talpra pattant. - Gyere, menjünk táncolni!
- Nem gondolnám, hogy jó ötlet lenne, hiszen lehet, már lábra sem bírok állni.
- Ugyan már Stephan, ne kéresd magad. Imádom Rihannát, és ez a zene nagyon... - kezdett bele és ott helyben tekergetni kezdte csípőjét. - Naa gyere már! - Noszogatott és olyan csábítóan mosolygott rám, hogy nem bírtam ellelni így rábólintottam az ajánlatra. Csak élveztük a zene ritmusát, és egymás társaságát, nekem pedig egyre jobban kezdett melegem lenni. Kamilla teljesen elvarázsolt táncával, és azzal, hogy egyre közelebb tolta fenekét ágyékomhoz. Bellül tudtam nem helyes, amit teszek, de a jó pár legurított ital hatására ez a gondolat valahogy elveszett a tudatomba. A lány bódító illata, és kedves mosolya elvették az eszem,  és már azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak ne lenne Kitti, és megkaphatnám a lányt. Bőven kettő és újabb legurított ital után Kamillának fájni kezdett a cipőbe a lába, és úgy gondolta ideje visszavonulni.
- Felkísérlek a szobádba! - Mondtam neki, de ő csak a fejét ingatta.
- Nem szükséges, hiszen csak felmegyek a lifttel, és már ott is vagyok.
- Ragaszkodom hozzá. - Szóltam ellentmondást nem tűrő hangon, majd Kamilla megadóan sóhajtott és már a lift felé vettük az irányt. Útközben beszélgettünk arról, hogy milyen jó, hogy összefutottunk, és reménykedtünk benne sokkal hamarabb látjuk még egymást. Beszálltunk a liftbe, és ekkor minden annyira kínossá vált. Próbáltam kicsit feloldani a hangulatot, és megjegyeztem remélem, nem szorulunk be, vagy nem szakad le.
- Még csak az kéne. - Szólt a lány tettetett felháborodással.
- Talán nem szeretnél beszorulni velem egy liftbe?
- Bárhova beszorulnék veled. - Nézett mélyen a szemembe, és mikor kinyílt az ajtó kecses mozgással indult a szobája felé. - Innentől már hazatalálok, de ha gondolod, bejöhetsz egy italra.
- Már így is elég sokat ittam, és másnap edzésem van.
- Nekem pedig dolgoznom kell. Örülök, hogy találkoztunk, és... köszönöm az estét. - Mondta mikor elővette a belépő kártyáját. Végighúzta a leolvasón mire az ajtó kinyílt. - Biztos nem jössz be? Van vizem is.
- Na, jó, egy pohár víz nem fog megártani. - Vontam meg a vállam és követtem a lányt. A szobán látszott, hogy nem luxus lakosztály, de még így is barátságos volt, és mindenhol nagyon kellemes illat lengte be. A lány töltött én pedig lehúztam a hűsítő italt.
- Azt hiszem, mennem kell. - Adtam vissza mikor ujjaink összeértek én pedig úgy éreztem mintha enyhe villámcsapás futna végig a testemen.
- Nagyon örülök, hogy összefutottunk. - Emelte rám a szemeit, és egyre közelebb jött. - Úgy gondolom, a barátnőd nagyon bánhatja, hogy nem tölti veled az estét.
- Sajnos ez van.
- Én sosem hagynám, hogy egyedül legyél, és sosem kényszerítenélek olyan dolgokra, amiket nem akarsz.
- Kitti nem ilyen, mert te... - léptem közelebb én is, és lágyan megsimogattam az arcát. - Gyönyörű vagy, és... olyan ellenállhatatlan.
- Még mindig szeretlek. - Suttogta, és ettől a mondatától elvesztettem az eszem. Átkaroltam csípőjét és szorosan vontam magamhoz. Csak élveztem, hogy csókolhatom vörös ajkait, simogathatom selymes bőrét, és élveztem, ahogy remeg a karjaim között. Megfordult, én pedig félre húztam, selymes haját és nyakát csókoltam. Mozdulataim egyre sietősebbé váltak, mikor lehúztam ruhájának cipzárját, ami lazán omlott a földre Kamilla pedig ott állt előttem csodálatos csipke fehérneműbe. Egyszerűen észveszejtő volt. Óvatosan az ágy felé araszoltunk, és éreztem, hogy a lány az övemmel babrál. Testemben lüktetett az adrenalin, ami tovább fokozódott mikor nyelve selymes érintését éreztem a felső testemen. Egyre durvábban vágytam arra, hogy magam alá gyűrjem. Kamilla kéjes nyögései, pedig egyre erősebb lökésekre kényszerítettek. Fülledt kiáltásai extra energiákat hoztak elő belőlem, ami arra sarkallt, hogy egyre gyorsabb legyek, majd mikor már nem bírtam tovább a testem megfeszült, én pedig átadtam magam a leírhatatlan érzésnek. A csodálatos együttlét után, pedig hihetetlen fáradság lett úrrá rajtam, és mire bármit is mondhattam volna, álomba zuhantam. Másnap nagy fejfájásra és a telefonom visító hangjára keltem fel. A kijelzőn Lorenzo barátom neve díszelgett.
- Stephan hol vagy? Már rég edzésen kéne lenned!!
- Te jó ég! – Mondtam mikor Kamillára néztem és előjöttek a tegnap esti emlékek. – Egy hatalmas baromságot csináltam.

2017. november 11., szombat

3/50⚽️ Gyerekkori emlékek⚽️

Zlatan: A telefonom rezgése ébresztett álmomból, majd kapkodva emeltem le az éjjeliszekrényről, hogy még véletlenül se ébresszem fel a mellettem alvó Lilit. A kijelzőn szöszke testvérem mosolygó képe jelent meg, és amint felvettem nagyhanggal szólt bele.
- Végre felveszed!! Hogy vagy?
- Heléna ne kiabálj már! - Csitítottam és egyre halkabbra próbáltam nyomni a hívási hangerőt. - Lili még alszik, és nem akarom felébreszteni.
- Ilyenkor aludni. - Nevetett fel, de halkabbra fogta hangját. - Hogy vagy? Miért nem mondtad nekem, hogy már tegnap este otthon leszel?
- Mert úgy volt, hogy meglepem Lilit. Aztán nem igazán úgy alakult, ahogy terveztem, de így visszagondolva se volt rossz. Elvittem vacsorázni, és végre megbeszéltük a dolgokat.
- Azért remélem nem csak beszélgettetek. - Hallottam kíváncsi hangját, mire megforgattam a szemem.
- Nyugi nem csak az volt.
- Juj de jó!!! Akkor minden úgy van köztetek mit a kórház előtt?
- Remélem igen. - Vágtam rá, és hangomból kihallatszódott, a bizonytalanság.
- Miért mondasz ilyet? Mi az, hogy reméled? Talán nem volt jó a szex?
- Heléna miért beszélünk ilyenekről? - Érdeklődtem, és kicsit kellemetlen volt pont a testvéremmel erről dumálni.
- Mert kíváncsi vagyok, és talán tudok tanácsot adni, mint tegnap Lilinek.
- Lilinek? Mikor adtál te tanácsot neki?
- Tegnap. - Vágta rá és elmesélte mennyire ideges volt szerelmem mikor felhívta őt a mosdóba. Furcsa volt ezeket hallani, és nem is értettem miért jártak ilyen gondolatok a lány fejébe, de bennem is kitisztult, amiért félek, bár ezt jobbnak láttam nem megosztani húgommal.
- Nekem nem mondott semmit, és nem is éreztem, hogy ilyen gondolatok lennének a fejébe.
- Pedig voltak, és szerintem beszéld meg vele, mert ha így látja, az előbb-utóbb megmérgezi a kapcsolatotokat.
- Mindenképpen, és köszi, hogy ezt elmondtad nekem. - Hálálkodtam.
- De most mesélj, mi van veled, fáj még a lábad?
- Igen, néha még érzem, de már annyira nem, és úgy gondolom, már egyre többet tudok edzeni.
- Azért ne hajtsd túl magad, mert nem kéne rásérülni!
- Heléna az oroszlánok nem úgy gyógyulnak, mint az emberek. - Vágtam rá magabiztosan.
- Idióta vagy!! - Mondta, de ő is elnevette magát. - Tudod, hogy szeretlek és nagyon aggódtam miattad.
- Édes vagy, de nem kell. Inkább vigyázz a keresztfiamra, és persze magadra.
- Megígérem, de most lerakom, mert ezer dolgom van, viszont, ha bármi baj van, azonnal hívj.
- Nem lesz semmi baj, nyugi. Készülök haza jövő héten.
 - Svédországba?  - Csodálkozott.
- Igen, ott lesz az Európa Liga döntő, és legalább Lili is láthatja mennyire csodálatos helyen éltem.
- A gettóba. - Szólt gúnyosan, mire én csak a fejemet ingattam. Való igaz, nem palotába laktunk, de sosem gondoltam negatívumként a szegénységre. Hiszen ez tanított meg így küzdeni, mint ahogy most is.
- Anya is veletek lesz?
- Remélem.
- Akkor jó, de most tényleg megyek. Vigyázz magadra, és puszilom Lilit.
- Rendben, átadom. - Mondtam, majd leraktam a készüléket. Lili még mindig békésen szuszogott, haja oldalt omlott a párnára. Dús mellkasa pedig egyenletesen emelkedett fel és le. Ajkai résnyire nyitva voltak és olyan csábítóan hívogattak, hogy alig bírtam ellenállni. Ám csók helyett lágyan megérintettem arcát, és haladtam lentebb óvatosan lehúzva róla a takarót. Gyengéden felhúztam felsőjét, hogy domború pocakjához férjek. Lágyan simogatni kezdtem és nem tudtam betelni a látvánnyal. Vajon a fiam érzi ezt? Mit gondol egyáltalán, ha nem az anyukája érinti? Annyi kérdés kavargott a fejembe vele kapcsolatba. Ugye egészséges lesz? Milyen lesz a haja, a szeme, a mosolya? Kire fog hasonlítani? Titokban bizakodtam, hogy Lili smaragd szemeit örökli, és az én testi adottságaimat. Magas, erős fiút képzeltem el, akivel együtt focizhatok, és megtaníthatom majd mindarra, amire engem is megtanított az apám. Biztos voltam abba, hogy semmibe nem fog hiányt szenvedni, és már most megígértem magamnak, hogy sokkal több időt töltök majd vele, mint Maxival. Ahogy simogattam Lili selymes bőrét mozgolódni kezdett és a másik oldalára fordult, én pedig úgy gondoltam ideje felébreszteni az alvó lányt.
Lili:
Apró puszik ébresztettek fel, mély álmomból, majd mikor résnyire nyitottam a szemem Zlatan búgó hangját hallottam a fülembe.
- Jó reggel királynőm. 
- Mennyi az idő? - Kérdeztem és fentebb húztam a takarót jelezvén még álmos vagyok. 
- Nemsokára dél, de nyugi ma semmi dolgunk nincs, szóval, ha akarsz, egész nap az ágyban lehetünk, és volna, egy két tippem arra mit csinálhatnánk. - Húzódott közelebb majd kedvesen lehámozta rólam a takarót, hogy tovább folytassa a kényeztetésem. Próbáltam úgy csinálni, mint aki visszaaludt, de szerelmemet nem érdekelte, és egyre követelőzve vette birtokba a testem. Mivel nem akartam gonoszul hárítani a hátamra fordultam és ránéztem. Haja kiengedve keretezte arcát, mogyoró szemeibe pedig vágy csillogását láttam.
- Még fogat sem mostam, és annyira reggel van.
- Ha szeretnéd, csinálok neked egy finom reggelit. - kezdte szenvedélyes hangon, amitől egyre jobban beindultam. - vagy egy kávét.
- Zlatan tudhatnád, hogy nem kávézom. - Teremtettem le kedvesen, és megsimogattam kicsit borostás arcát, ami még így reggel is annyira vonzó volt.
- Akkor van más módszerem is, hogy felpörgessem a pulzusod. - Mosolygott kajánul, és a csípőmnél fogva finoman közel húzott magához. Lágyan belecsókolt a nyakamba, miközben felsőm pántját húzta lentebb. - Nagyon jót tesz neked ez a terhesség.
- Na persze. - Nevettem el magam.
- Komolyan mondom Lili. Olyan más vagy, de jó értelembe. Tegnap is azt néztem az étterembe, hogy szinte sugárzol a belső boldogságtól, és olyan, gyönyörű lettél, és a melleid is, annyira nagyok.
- Sajnos másom is eléggé megnőtt. - Húztam el a számat.
- Engem az sem érdekel, ha száz kilós vagy, mert tudom, miért van ez, és ez csodálatos. A babánk növekszik a hasadba, ami annyira, különleges. - Mondta és ettől a sok jótól beindultak a hormonjaim, ami könnyeket csalt a szemembe. Szerelmem letörölte őket, majd lágyan megcsókolt. - Mindig is arra vágytam, hogy életem szerelmétől legyen gyerekem. Ami csak az ő és az én vérem. Persze ne értsd félre, imádom Maxit, és az ő születésének is hihetetlenül örültem, de ez más, mert akkor nem voltam szerelmes Alexandrába, beléd pedig még mindig.
- Zlatan ha így folytatod, zokogni fogok. - Szipogtam mosolyogta, mire ő csak felnevetett. - Az elmúlt hetekbe csak erre vártam, hogy itt legyél, és most meg ilyen szépeket mondasz. Hihetetlen, hogy újra együtt vagyunk, és köszönöm.
- Mégis mit?
- Hogy itt vagy velem, és még mindig szeretsz.
- Tudod mikor azok a képek készültek, nagyon mérges lettem, és annyi minden futott át az agyamon. Rájöttem, hogy én tehetek erről, és arra is, hogy nem akarlak elveszíteni a saját baromságom miatt.
- Zlatan kérlek...
- Ne, még nem fejeztem be. - Állított le kedvesen. - Nem akarom, hogy azt gondold elakartalak lökni magamtól, vagy nem szerettelek akkor. Egyedül csak az volt a szemem előtt, hogy te mindig azt a férfit láttad bennem, aki erős, és megy előre, és nem érdekli semmi. Nem fárad el, vagy nem bukik el a tornán, ahol nagyon sokszor ütköztem akadályokba. Sokszor volt, hogy mérges voltam, és kiabáltam mindenkivel. Csalódottnak éreztem magam, és nem akartam, hogy olyan állapotban láss, aki egy kacsába vizel. Tudom, hogy ez hiúság, de azt szerettem volna, ha úgy emlékezz rám, aki épp és egészséges, és nem lógnak csövek belőlem. Tudom azt is, hogy többet kellet volna telefonálnom neked, de attól féltem megérzed a hangomon, hogy ideges vagyok, és esetleg belekérdezel a dolgokba, amire felcsattantam volna. Hidd el nem volt olyan nap, amikor ne gondoltam volna arra, hogy mennyire szeretném, ha mellettem lennél, és fognád a kezem, vagy csak mondanál valami bíztatót, amiből erőt meríthetnék. Sokszor voltam a holtponton mikor már a telefont a kezembe vettem és visszahívtalak volna, de nem tettem. Sajnálom, ha fájdalmat okoztam neked Lili. Megtudsz nekem bocsájtani?
- Persze, hogy meg. - Öleltem át, és ekkor már egyre erősebben sírtam. - Basszus ezek a hülye hormonok.
- Imádom őket. - Csókolt meg, és már nem tudtam ellenállni neki, így egy hihetetlen gyengéd szeretkezésbe részesített, ami után a fellegekbe éreztem magam. Bőven kettő után kászálódtunk ki az ágyból és Zlatan végig annyira kedves és figyelmes volt velem. Úgy éreztem törleszteni akar, a sok kihagyott idő miatt. Délután sétáltunk a városba, együtt nézegettük a kirakatokat, és elkezdtük tervezgetni a babaszobát is. Minden annyira tökéletes volt, és végre úgy éreztem újra helyre álltak köztünk a dolgok. Egész hétvégén úgy kezelt, mint egy királynőt, és bármit mondtam azonnal ugrott, hogy segítsen, és olyan dolgokat is megtett, amiket előtte sosem. Vasárnap én készítettem el az ételt, aminek először félve álltam neki, de az eredmény és az elismerő szavak után, úgy gondoltam megérte belefognom. Már a televízió előtt ültünk mikor az Európa Ligára terelődött a szó. Tudtam, hogy Zlatan mindenképpen ott lesz a csapattal, de abban nem voltam biztos, hogy én is részt akarok- e venni rajta.
- Miért ne jönnél el? Megmutatnám az országomat, és a helyeket, amik fontosak nekem. Lakhatnánk a rózsaszín házba. - Ajánlotta mire értetlenül néztem rá.
- Rózsaszín ház?
- Igen,  - Kezdte. - Tudod mikor még kisfiúként bicikliket loptam sokszor jártam az egyik felkapottabb környéken, ahol megláttam. A rózsaszín ház, egy nyugdíjas páré volt, és bár akkor is ilyen volt a színe, de nem érdekelt. Igazán tetszett, mert különleges volt, és már akkor az volt az álmom, hogy ez lesz az otthonom. Mivel eléggé gáz környékről származom, és a családomat sem vetette fel a pénz, mikor elmondtam a tesómnak kiröhögött, de ez sokkal jobban motivált arra, hogy elérjem azt, amit akarok. Aztán mikor híres focista lettem, tettem érte egy ajánlatot, amit természetesen nem akartak elfogadni.
- Akkor hogy lett mégis a tiéd? - Néztem rá, és magamba még mindig a bicikli lopáson mosolyogtam.
- A pénz nagyúr, és addig tornáztam fel az árat, amíg végül rábólintottak. Így aztán Alexandra átalakította, és még hozzáépítettünk pár szobát. De nem sokat laktunk ott együtt, viszont kellemes emlék mindig, és még van egy pár hely a városba, amit nagyon szeretnék megmutatni neked, persze nem éjszaka, csakis fényes nappal.
- Mert?
- Mert eléggé sok lopás és bűncselekmény történik, de én vigyázok rád.
- Akkor ott mindenki ismer. - Állapítottam meg.
- Igen, eléggé, de nem akarod megismerni azokat a helyeket, amik fontosak nekem?
- De, csak... - Kezdtem, és nem akartam kibökni, amitől igazán félek. Ott Zlatan lesz a sztár és bárhová is megyünk, a fotósok biztos a nyakunkba fognak lógni, amit nem akarok. Nem akarom, hogy ne tudjunk megtenni egy nyugodt lépést sem, és nem szeretném újságokba látni magam.
- Mi a baj? Nem lenne kedved hozzá?
- Majd még átgondolom. - Mondtam és egy halvány mosolyt küldtem felé biztatásul. Már lefekvéshez készülődtünk, de még mindig nem beszéltük meg az utazást, így Zlatan kezdett bele.
- Igazából félek egy kicsit a sok embertől. - Ismertem be.
- Senki nem fog bántani, vagy olyan dolgokat mondani, ami rossz. Svédország más...
- De te vagy ott a sztár, én meg, csak a barátnőd..
- A mennyasszonyom, aki a gyerekem anyja. Lili miért félsz? Eddig is elviselted, hogy ismert vagyok.
- Igen, de... az más! Az az otthonod, és....
- Amit megakarok mutatni neked! Lili ez nekem olyan sokat jelent. A helyek, amik gyerekként az életem részei voltak, most te is láthatod. Ez téged nem villanyoz fel?
- De, persze. - Mondtam búsan, viszont tudtam mennyire sokat jelent ez neki, így belementem az utazásba, aminek az lett az eredménye, hogy hétfőn délután elindultunk Svédországba. Meglepetésemre azonban nem Stockholmba, hanem Malmőbe szálltunk le. Hideg és esős idő fogadott minket, majd egy taxi után egy hatalmas rózsaszín ház előtt álltunk meg.
- Isten hozott itthon! - Mondta széles mosollyal, majd segített kivenni a bőröndünket és együtt léptünk be a kapun. A hatalmas hall, amibe beléptem egyszerűen lenyűgöző volt.
- Fent és lent is vannak szobák. Lent van még a konyha, a fürdő, mozi terem, edzőterem, uszoda. Érezd otthon magad. Este áthívom anyámat. - Mondta és egy puszi után eltűnt a hatalmas lépcsőn. A lakásba mindenhol érezhető volt, hogy Alexandra rendezte be. Nem volt hivalkodó, vagy túldíszített, de azért látszott rajta, hogy volt mit a tejbe aprítani. Mikor lekabátoltam a konyha felé indultam, ami tipikus amerikai berendezésű. Vajszínű pult, volt, ami egy fa asztalt fogott körbe, hozzáillő székekkel. A konyha után benéztem egy- két szobába és mindegyik nagyon barátságos volt.
- Hogy tetszik? - Jött le a lépcsőről, szerelmem mosolyogva. - Ugye milyen szép?
- Igen, és eléggé nagy. - Állapítottam meg. 
- Csak elsőre tűnik úgy, de ha megszokod más lesz. Gyere, megmutatom a fenti szobákat, utána pedig van egy pár hely, amit megakarok mutatni neked a városba - Újságolta csillogó szemekkel. 
- Rendben van, de nem haragudnál, ha először lepihennék? 
- Nem, dehogy. - Lépett közelebb, majd lágyan megcsókolt. - Gyere, menjünk fel a szobába. - Suttogta kedvesen én pedig követtem. - Ez a hálószobám. - Nyitotta ki a hófehér ajtót, majd a szemem elé tárult egy mályvaszínű ágy, amin hófehér ágytakaró volt leterítve, és fekete párnák díszítettek. A falon egy hatalmas televízió foglalt helyet, amit fehér bútorok kereteztek. Az ágy mellett volt két éjjeliszekrény, amin antik lámpa tartózkodott, és ezt még egy nagyszőrű puha szőnyeg dobta fel. - Nyugi, amikor szakítottam Alexandrával kicseréltem az ágyat.
 - Oké, rendben van. - Néztem rá. 
- Pihenjünk le! - Húzott az ágy felé, és egy jóleső szeretkezés után álomba merültünk. Mikor kinyitottam a szemem kint már sötét volt, és Zlatant sem találtam mellettem. Felkapkodtam a ruháimat, és a keresésére indultam. A lépcsőn lefelé haladva hangokat hallottam a konyhából, így arrafelé indultam, és mikor beléptem Zlatant és anyukáját pillantottam meg.
- Kedveském, felébredtél? - Mosolygott rám Jurka, majd mikor közelebb lépett adott két puszit. - Jobban vagy?
- Igen. - Bólintottam. 
- Áthívtam anyát, ő pedig főz nekünk vacsorát. - Szólt szerelmem.
- Ezért igazán nem kellett volna elrángatnod édesanyádat. - Teremtettem le kedvesen. 
- Ugyan, nincs semmi baj, hiszen örülök, hogy újra a kisfiammal és persze veled lehetek. Ritka az ilyen pillanat. De ülj le, mindjárt kész a sütemény. - Mutatott a székre, én pedig helyet foglaltam. Jurka főztje tényleg isteni volt, és a végén egész feloldódtam a közelébe. Mesélt nekem Zlatan gyerekkoráról, és arról milyen életük volt. Nagyon szerettem hallgatni, és rájöttem mennyi mindent nem tudok még róla. Igaz, hogy hivatalosan még egy éve sem vagyunk együtt, de azért bőven volt múltunk, és remélem bőven lesz jövőnk is. Este tíz felé Zlatan hazavitte édesanyját, és miután elpakoltam az egyik fürdőszoba felé vettem az irányt, és mikor szerelmem hazaért ő is csatlakozott hozzám. Jólesett kettesben lenni a habok között, és olyan dolgokról beszélgetni, amikről eddig sosem. Tervezgettük a babaszobát, és Zlatan mesélni kezdett Svédországi életéről is. Imádtam hallgatni a történeteit, hiszen mindegyikkel egyre közelebb éreztem magam, és mikor kérdezett én is szívesen beszéltem neki a gyerekkoromról, amit Magyarországon éltem le, és mikor kiszálltunk a vízből annyira közel éreztem magamhoz mit még sosem. A döntő előtti napok azonban eléggé idegesítőek voltak számomra. Zlatannal bejártuk a várost, bemutatott sok ismerősének, és megmutatta a kedvenc helyeit is. Engem viszont rémesen idegesített, hogy nem tudtunk sehova elmenni anélkül, hogy ne állítanának meg a rajongók. Zlatan persze nagyon felvolt dobva ez miatt, és teljesen otthon érezte magát. Láttam rajta, hogy mennyire élvezi a helyzetet, és nem is akart ezen változtatni. A rajongókon kívül a fotósok hada, és nyelvismeret hiánya volt a másik, amit egyre nehezebben toleráltam. Szinte alig beszélt valaki angolul, és mivel Zlatan sem volt hajlandó másnyelvre váltani néha úgy tűnt olyan vagyok, mint a levegő, de mikor ezt szóvá tettem, csak annyit mondott, az emberek nem szeretnek angolul beszélni, a kamerákat pedig szokjam meg. Ez ment két napig, és nekem átfutott az agyamon, hogy sokkal jobb lenne, ha visszarepülnék Manchesterbe. Szerda reggel ezt szóba is hoztam Zlatannak, de ő csak a fejét ingatta.
- Nem akarom, hogy elmenj, és nélküled legyek. - Lépett közelebb hozzám. - De tudod mit, van még egy hely, amit eddig nem láttál és...
- Zlatan ne haragudj, de nem akarok kilépni az ajtón se. - Néztem rá búsan. 
- Van még egy különleges hely, amit látnod kell, és utána megígérem, hogy nem rángatlak, és azt is, hogy jobban figyelek rád. Rendben? - Emelte meg a fejem, hogy mogyoró szemeibe nézhessek.
- Rendben van. - Szóltam, és pár perc múlva már Zlatan autójába ülve hajtottunk Rosengård felé. - Merre megyünk? - Érdeklődtem, hiszen eddig mindig gyalog sétáltunk a városba, most meg már félórája ültünk a kocsiba.
- Ahova most megyünk sokkal különlegesebb hely, mint eddig bármi, amit mutattam. Az étterem, vagy a pizzázó, vagy bármi más nem jelentenek nekem annyit, mint ahova most viszlek. 
- Igazán? - Néztem rá kérdőn, be belül nagyon jólesett a tudat, hogy ennyire különlegesnek tart.  - Nagyon kíváncsivá tettél.
- Már mindjárt ott vagyunk, bár hozzátenném a környezet nem valami díszes. - Mosolygott és bő tíz perc múlva megállította az autót. Kedvesen kisegített a kocsiból, és átölelt. 
- Ez a hely az ahol laktam. - Mutatott körbe a nagy panelrengetegbe. - Itt éltem az előtt mielőtt az Ajaxba kerültem volna, és az a ház volt az otthonom.  - Mesélte és felmutatott az egyik társasházra. - Az ötödik emeleten volt a lakásunk. 
- Bemehetünk? - Csillant fel a szemem és hirtelen különös érzések fogtak el. Te jó ég Zlatan megmutatta hol lakott, és hol élt mielőtt befutott. 
- Nem, sajnos nem, mert már nem a miénk. Mikor Milánóba fociztam akkor anyám lakott itt sokáig, de vettem neki egy házat, amibe jelenleg is lakik.  Lehet nem igazán ilyen környékre gondoltál, de nem voltunk gazdagok, és a foci egy kitörési lehetőség volt számomra. - Mesélte miközben egymás mellett sétáltunk a járdán. - Nagyon sokszor volt olyan, hogy alig volt mint enni, és anyám hiába dolgozott három műszakba is, nem futotta méregdrága ruhákra, vagy luxus ételekre. Az apám fontosabbnak tartotta, hogy sörrel legyen tele a hűtő, mint azt, hogy rendes étel kerüljön az asztalra, ám mikor elváltak mégis mellette döntöttem. 
- Miért? 
- Mert ő mindig otthon volt, és vele megbeszélhettem a dolgaimat. A focit, a csajokat, ilyesmit. 
- A csajokat? - Cukkoltam, mire csak édesen mosolygott. - Ki volt az első barátnőd? 
- Egy szőke csaj, akit még valami buliba szedtem össze. Mia volt a neve, és megkértem a kezét is, de aztán nem lett belőle komolyabb. Azt hiszem, már férjnél van, és gyerekei születtek. 
- Szerelmes voltál? 
- Igen, és jólesett a tudat, hogy valaki mégis szeret és vár engem mikor hazarepülök Hollandiából. 
- A szüleid az ital miatt váltak el? 
- Az apám kicsit sokk ként élte meg, hogy emigrálni kellett a háború miatt. Azt gondolom azért is kezdett inni, mert nagyon sok családtagja és barátja odaveszett. Ezt nem tudta feldolgozni, anyám pedig nem tudta tovább nézni, hogy nem csinál semmit, csak hallgatja a Jugoszláv zenét. Kicsit becsavarodott.
- Hiányzik? - Kérdeztem kedvesen mire bólintott.
- A nap minden percében, és tudod ő volt az, aki mindig bíztatott a fociba és mindig is azt sulykolta belém, te vagy a legjobb és a többieket meg le kell szarni. Jó ember volt a maga módján, mert vigyázott rám és a húgomra is. Ha itt lenne, biztos téged is nagyon szeretne és várná az unokáját. Biztos vagyok benne, hogy elvarázsolnád a kedvességeddel, és a mosolyoddal. Na meg a csodálatos szemiddel.
- Zlatan! - Állítottam le, és maga felé fordítva átölelte a derekam. 
- Mindig szeretni foglak Lili. - Húzódott közelebb egy csókra, de én hátráltam.
- Megláthatnak, és lefényképezhetnek. - Magyaráztam. 
- Nem érdekel, mert azt akarom, hogy azt lássák, hogy boldog vagyok veled. - Mondta kedvesen, majd érzékien megcsókolt, én pedig hosszú hajába túrva viszonoztam. Mikor elváltak ajkaink újra felcsillant tekintete és így szólt. 
- Most pedig megmutatom neked a büszkeségemet. 
- A mit? 
- Amire büszke vagyok itt a városba! Nyugi nem kell sokat gyalogolni, csak itt a sarkon. - Mondta és mikor befordultunk egy betonpályát pillantottam meg.
- Ez a Zlatan Court, amit én építtettem ide, hogy az olyan gyerekek amilyenek én is voltam tudjanak hol játszani. 
- Wow ez baromi jól néz ki! - Ámuldoztam és közelebb mentem a pályához, aminek a bejárata előtt egy csillag és benne egy lábnyom volt. - Ez a tiéd? 
- Igen. 
- Itt forgatták a Volvo reklámodat is. - Jutott eszembe miközben beleléptem a lábnyomba. 
- Kicsit még nőnöd kell. - Állt mögém, mikor meglátta, hogy az alig 35-ös lábam elveszik a lenyomatba. 
- Zlatan Court. - Olvastam le én is az aranybetűket, és mikor átléptem a kapun megint elfogott az a különleges érzés. - Hihetetlen, hogy itt vagyok veled. 
- Nekem is hidd el! 
- Miből van az alja? - Guggoltam le, mert megéreztem, hogy ez nem beton, hanem inkább valamilyen gumiszerű anyag.
- Használt edzőcipők talpaiból, amik már nem kellettek senkinek. 
- Ezt a saját pénzeden hoztad össze? 
- Igen, akarsz egyet játszani? - Érdeklődött mikor meglátott egy labdát a sárga színű kapuba. 
- Nem vagyok annyira jó, és ne felejtsd el, hogy terhes vagyok. 
- Akkor hagyom, hogy győzz. 
- Csak szeretnéd. - Kaptam az alkalmon, de ő sokkal gyorsabb volt, így mire feleszméltem volna, merre van a labda az már a hálóba pihent.  Zlatan kivette majd pár trükk után nekem dobta, én pedig berúgtam a másik kapuba.
- Egy focista veszett el benned. - Nevetett fel, és ekkor észrevettük, hogy a bokorból figyelnek minket. 
- Nem mennénk haza? - Kérleltem. – Még össze kell pakolunk, a döntő előtt.
- Igen, és még a repülőmet is fel kell hívnom. Gyere. – Fogott kézen, én pedig beültem a kocsiba. Kellemes illatokra léptünk be a lakásba, majd Jurka széles mosolya fogadott minket.
- Gyertek már kész az ebéd! Merre jártatok kisfiam?
- Csak megmutattam Lilinek a régebbi lakásunkat.
- Eléggé lepukkant. – Szólt az asszony és nekiállt teríteni.
- Láttam a Zlatan Courtot is. – Meséltem és mikor közelebb léptem egy újságot pillantottam meg a pulton, aminek a címlapján Zlatan és én voltunk. – Ez meg mi?
- Ó ezt megakartam nektek mutatni. – Szólt izgatottan Jurka. – Nézd csak kisfiam, benne vagytok az újságba.
- Ez remek! – Csattantam fel. – Mit írnak? – Fordultam szerelmem felé, hiszen a Svéd lapból nem értettem egy szót sem. Zlatan kivette a kezemből és hangosan fordítani kezdte.

Újra együtt?  
Úgy látszik szent a béke Zlatan Ibrahimovic és kedvese között, hiszen a minap látták őket Malmőben sétálni. A pár egy éve lehet együtt, de nemrégiben felröppentek olyan pletykák, miszerint Zlatan kedvese és Gianluca Lapadula újra egy párt alkotnak és Lili a focistától várandós. Most azonban Zlatan és párja mosolyogva sétáltak Malmö utcáin, mindketten jó hangulatban voltak, nevetgéltek, sőt Zlatan még a rajongóknak is megállt egy-egy fotóra. Lili gömbölyödő pocakját is lencsevégre kapták a fotósok. Ibrahimovic egyébként a hamarosan megrendezésre kerülő Európa Ligadöntő miatt utazott Malmőbe, hiszen csapata az Ajax ellen lép majd pályára.

- Ez remek! – Mérgelődtem. – Miért kell mindig a közelünkbe ólálkodniuk?
- Lili ez ezzel jár, de most legalább jó dolgokat írnak. – Tárta szét kezét Zlatan. – Ne legyél már ez miatt mérges.
- Ne legyek? Elegem van ebből, és haza akarok menni! – Vágtam oda szomorúan, és már az étvágyam is elment, így elnézést kérve inkább felmentem a szobába. Lerogytam az ágyra és a cikken gondolkoztam. Semmi kedvem nem volt elmenni a döntőre, és féltem, hogy újra kitalálnak valami hülye cikket rólam. Nem akartam ezt az életet élni, de tudtam nincs más választásom.
- Lili jól vagy? – Hallottam Zlatan hangját a hátam mögül,majd éreztem, hogy leül mellém az ágyra. – Nézd, sajnálom, de ez ezzel jár. Vagyis velem, és nem tehetek róla, hogy érdekes vagyok az embereknek. Viszont megígérem, hogy amint vége a döntőnek visszarepülünk Manchesterbe, és a tesód esküvője után elutazunk egy olyan helyre ahol senki nem fog ránk találni. Kettesbe lehetünk, és várhatjuk a fiunkat, de ezt még bírd ki jó? Kérlek! Megteszed a kedvemért? – Fogta meg a kezem mire egy aprót bólintottam.  - Köszönöm kicsim, szeretlek! – Csókolt meg. – Gyere kész az ebéd! – Szólt még utánam mielőtt kilépett az ajtón, és már én is követtem volna mikor egy sms-t kaptam a telefonomra, ami Paolótól jött. „Sajnálom Lili, de nem választottak be a kiállításra” . Ahogy elolvastam az üzenetet bánatosan sóhajtottam fel, és úgy gondoltam már sosem lesz belőlem az, aki mindig is lenni akartam. 

2017. november 6., hétfő

⚽️ The Thea Break Award - A Teaszünet Díj⚽️

Sziasztok! Nagyon köszönöm, elsősorban Theának hogy engem is jelölt erre a díjra. Kaptam még jelölést Esztertől, és Nikitől is, és nagyon boldog lettem, mikor megláttam az üzeneteket a chat-ablakon. Úgy gondolom, eljött az idő, hogy én is megválaszoljam a kérdéseiteket.



1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.

2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.

3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.

4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.

5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.


+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

"Egy művész nem attól lesz művész, mert valamit tökéletesen tesz vagy csinál, hanem attól, hogy azt szívből teszi" 

Először Thea kérdéseivel kezdeném: 
Mit szeretsz a legjobban a saját blogodban?
Nagyon szeretek kutatni, és mivel ez egy olyan focis fanfiction amit próbálok valósághűen megírni, ebbe nincs hiány. Egy hobbinak élem meg az egészet, és nagyon örülök, ha ezzel másnak is örömet tudok okozni. 
2. Írj egy random szót valamilyen másik nyelven. Milyen nyelven van, mit jelent és miért ez jutott eszedbe? 
jag älskar dig. Azt jelenti Svédül szeretlek, és azért ez a szó jutott eszembe, mert a karakterem épp a Svéd szótárat nézegette. 
3. A tőled balra lévő első tárgy lesz a fegyvered egy zombi apokalipszisben, mi az és hogyan használnád? 😃
Egy nagypárna, és valószínűleg fejbe dobnám vele. Eléggé masszív ahhoz, hogy beleszédüljön az ütésbe.... legalábbis remélem. 😂
4. Mik azok az apró dolgok, amik bármikor képesek megmosolyogtatni, boldoggá tenni?
Számomra az a legjobb dolog mikor a férjem hazajön a munkából, átölelhetem és adhatok neki egy puszit. 
5. Szereted, amit csinálsz? (Suli/munka/stb.)
Erre egy határozott IGEN a válaszom. Nagyon szeretek az iskolába dolgozni, és nagyon szeretem a gyerekeket. Még ennyi év után is azt mondom, hogy szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindig örömmel megyek be dolgozni.
6. Ha bárhol lehetnél most, hol lennél a legszívesebben és miért?
Milánóba bárhol. 
7. Mi a neved utolsó betűje? Írj egy szót ezzel a betűvel.
A. Alma

8. Hogyan képzeled el magad, az életed 2 év múlva?
Reményeim szerint egy csodálatos kisfiú/ kislány fog körülöttem és a féjem körül "legyeskedni", de a körmények nem változnak. Ilyen boldogok leszünk akkor is. 

Eszter kérdéssora is nagyon tetszett, szóval lássunk is neki: 

1. Írj öt olyan tulajdonságot ami leginkább jellemez Téged.
Kedves, figyelmes, néha túl érzékeny, nagyon álmodozó, szétszort.
2. Van e olyan kedvenced, példaképed akivel cserélnél egy napra? Ha igen miért?
Példaképként a testvéremet említeném meg, viszont akivel egy napra cserélnék az talán Heléna Seger, Zlatan élettársa lenne..... a blogom alapján biztos tudjátok miért. 😉
3. Melyik a kedvenc évszakod és miért?
Nagyon szeretem a tavaszt, hiszen a megújulást és a tél végét jelenti. Imádom mikor virágoznak a fák, és minden olyan jó illatú.
4. Mi lenne az álommunka a számodra?
Nagyon szeretnék sport kommentátor lenni, vagy esetleg egy olyan személy aki híres focisták közelébe dolgozik. 
5. Mi az amitől a leginkább félsz?
A családom elvesztésétől. 
6. Ki volt az akinek legutoljára sms-t írtál? :)
A férjemnek. 
7. Mi lenne a legnagyobb vágyad a blogoddal kapcsolatban?
Az, hogy akikről írok, tudomást szerezzenek róla. 
8. Álomnyaralás: Hova terveznéd és kikkel mennél? Miért? (maximum három embert említhetsz meg)
Olaszországon belül bárhova, és mivel csak három személyt mondhatok így a férjemet, nővéremet, és anyukámat vinném magammal.

Legvégül Niki kérdéseire válaszolok: 

1. Mit jelent a neved?
Férfias... talán ezért van bennem ez a nagy focis szeretet. 😃
2. Mi a horoszkópod? Te hiszel benne?
Vízöntő, és igen, eléggé hiszek benne. 
3. Ha csak egy ország lenne, ahová ellátogathatnál, melyik lenne az és miért?
Olaszország, és azért mert a kedvenc focicsapatom is onnan származik. 
4. Melyik az a film a most megjelentek közül, amit szívesen megnéznél?
Igazából fogalmam sincs mik jelentek meg mostanában.
5. Inkább mozi, vagy otthon filmezés?
Inkább otthoni filmezés, de moziba is szívesen elmegyek egy nagyobb baráti társasággal.
6. Szoktál számítógépes játékokkal játszani? Ha igen, miket, ha nem, akkor miért nem? Elítéled a "kockákat"? 
Bevallom néha még én is szoktam játszani. A hatalmas nagy kedvencem a Sims3, és talán azért, mert annyira megfog a környezet, és az, hogy bár játék, de sokmindenben hasonlít a valóságra.
7. Milyen blogokat olvasol szívesen?
Szeretem a focis, vagy romantikus írásokat, de a barátim blogjait is figyelemmel követem.  
8. Mik azok a személyiségjegyek, tulajdonságok, amiket szeretsz magadban? (Nem fair azt mondani, hogy semmi!)
Talán az őszinteségemet, és azt, hogy igyekszek mindig segíteni a barátaimon. 

Az én kérdéssorom: 
1: Jelenleg mi a kedvenc dalod?
2: Könnyen zavarba lehet hozni? 
3: Kedvenc helyed? 
4: Van rossz szokádos, ha igen mi az?
5: Van tetoválásod? 
6: Milyen koncerten voltál legutóbb?
7: Kedvenc ékszered?
8: Melyik az a sorozat amit kezdetek óta követsz? 

Jelöltjeim: Eszter, mert úgy gondolom, nagyon jóba lettünk így a blogos csoport által. Sok a hasonlóság köztünk, és úgy gondolom egy nagyon kedves, őszinte embert ismertem meg benned, akire sokszor számíthattam. 
Nina: Szeretem a blgod, és nagyon bejön a stílusod. 
Dolores: Nagyon szeretem az írásaidat, és sokszor olvasom a régebbi történeteidet is. 

Nagyon szép hetet kívánok nektek, és hogy minden álmotok teljesüljön! 

2017. október 27., péntek

⚽️ 🎂🇸️🇹️🇪️🇵️🇭️🇦️🇳️ 25⚽️

Sziasztok!!!

Ez a hónap eléggé eseménydús, ugyanis mindkét fiúnak ebbe a hónapba van a szülinapja.

Most Stephanon a sor, hogy "megköszöntsem". A még  csak 25- éves fiút még mindig ugyanúgy szeretem, mint mikor anno megláttam játszani kedvenc csapatomba. Bár az As. Romába nem mindig stabil kezdő, de ha beáll úgy gondolom odateszi magát. Újra bekerült az Olasz válogatottba aminek a következő mérkőzése pont Svédország ellen lesz.  (Most kicsit örülök, hogy Zlatan már visszavonult)  Nagyon remélem, hogy sikerül nekik a győzelem, hiszen ő még sosem vett részt Világbajnokságon.

Úgy gondolom, még nagyon fiatal, és ha talán jövőre máshova igazol, teljes mértékben megfogom érteni. Néha nem értem az edzőt, hiszen tudom, hogy milyen tehetséges, ha nem sérült.

Szerintem sosem fog eljönni az az idő amikor nem fogok rajongani érte, úgy mint most, és esküszöm, hogy ahogy idősödik egyre jobban néz ki. 💖💗

Szóóóóóóóóóvvvaaallll
BOLDOG SZÜLINAPOT STEPHAN!! 

UI: Ma kiraktam az új részt, ami eléggé +18-asra sikerült, szóval, kiskorúak csak saját felelősségre olvassák 😂 A mai rész.