⚽️ #EZVAGYOKÉN kihívás⚽️

Sziasztok! Rigó Eszti a Coffee &Cakes blog írója kihívott engem is az #EZVAGYOKÉN kihívásra. Nagyon szépen köszönöm, hogy rám  gondolt. Igyekszem őszintén válaszolni mindenre. 😊

A kihívás az itt felsorolt szabályok alapján működik:

Szabályok:

Kihívtak? Fogadd el - vagy ne, rajtad áll - és szánj egy bejegyzést a következő kérdések megválaszolására:

1. Ki vagy Te?

2. Mi az álmod?

3. Mi a kedvenc emléked?

4. Mi jelenti számodra a boldogságot?

5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?

6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?

7. Mi a legnagyobb félelmed?

8. Hogyan látod magad 1 év múlva?

9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?

10. Ki vagy mi az első számú motivációd?

11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?

12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?

+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...

Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.

Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a bloggert, aki Téged hívott ki.

Válaszaim: 

1. Ki vagy Te?  

Egy 29 éves, vidám, álmodozó lány, aki imádja a férjét, a munkáját - ebből kifolyólag a gyerekeket - és él hal a fociért. 

2. Mi az álmod? 

Szeretnék eljutni egy olyan mérkőzésre, ahol legalább az egyik kedvenc játékosom pályára lép. A másik álmom pedig az, hogy van egy fiam. 

3. Mi a kedvenc emléked?

A 29 évembe szerencsére már nagyon sok kedvenc emléket feltudnék sorolni, de talán az a legjobb mikor megkérték a kezem. Úgy gondolom 10-es skálán 100x-orosan boldog voltam.

4. Mi jelenti számodra a boldogságot?

A boldogság relatív, hiszen örülök akkor, ha kettesbe lehetek a férjemmel itthon, vagy akkor, ha az általam segített kisgyerek ötös dolgozatot ír. De akkor is, ha a kedvenc csapatom nyer.

5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?

Ez is egy relatív dolog, hiszen mindenkinek más az ízlése és más dolgokat tart szépnek. Van aki elbír egy virágba is gyönyörködni, vagy egy szép cipőbe, én pedig egy mezbe, vagy egy helyes öltönyös pasiba. 😆😇

6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal? 

A munkám során általában visszahúzódó, és csendes vagyok, ami otthon abszolút nem jellemző rám. A barátaim ismernek, és tudják, hogy néha nagyszájú, néha vicces, és bolondos is tudok lenni. Azt gondolom, ha a munkatársaim megismernék ezt az énemet másképpen állnának hozzám, de egyenlőre ezt az énemet meghagyom itthonra. 

7. Mi a legnagyobb félelmed? 

Az, hogy elveszítem a családomat, és a munkámat, vagy valamelyik szerettemmel borzalmas dolog történik.

8. Hogyan látod magad 1 év múlva?

Remélem akkor már lesz egy csodálatos kisfiam, és a férjemmel ugyanolyan boldogok leszünk mint most. Jaa és kapok újra egy elsős osztályt, akiket segíthetek, a tanáruk mellett.

9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?

Húúú... erről leginkább a legjobb barátnőm tudna mesélni, de rengeteg volt. Biztos ti is tudjátok milyen az ha nagyon szerelmesek vagytok, és ilyenkor nem az ész hanem a szív vezet. Egyszer tetszett egy fiú, és én tudtam, hogy egyedül van otthon. Nem igazán szomjas állapotban elmentem a barátnőmmel a házuk elé és teli torokból óbégattam. A vicc az egészben, hogy a mamám pont a szomszédba lakott, és mivel nyár volt a nyitott ablakon túl kivehető volt, hogy én kiabálok. A fiú persze nem jött ki (szerencsére) a barátnőm pedig jobbnak látta, ha elvonszol onnan mielőtt még a kerítésen is átmásztam volna.

10. Ki vagy mi az első számú motivációd?

Talán magam vagyok a saját motivátorom. De van egy Zlatanos videó amibe ha padlón vagyok belenézek, és ettől úgy érzem, igen mennem kell tovább. Néha nehéz, de sajnos az élet nem mindig csupa rózsaszín. 

11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád? 

Magamat ismerve megpróbálnám normálisan megérteni miért is bántják őt, majd elmagyarázni, hogy szerintem nincs igaza. Nagyon barátközpontú ember vagyok, aki mindenhol és mindig kiáll azokért akik fontosak a számára.

12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?

Attól függ, hogy történik - e olyan dolog amire emlékezni kell.

+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...

Jövőre legyen egy osztályom, vagy egy kisfiam.

Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.

Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a bloggert, aki Téged hívott ki.

A kihívottjaim: 

Az én kihívottam olyan három blogger akinek nagyon szeretem, és követem is munkásságát. Remélem elfogadjátok a kihívást. Puszi nektek: Andrea. 

1. Eszter: Because I'm a dreamer

2. Tóth Lili- Csinszka:  Mellettem

3. Nina: from Nina

UI: Tegnap kijött az új rész. Ha még nem olvastátok el és szeretnétek kattintsatok ide: Megint veled

4/9 ⚽️Megint veled ⚽️

Stephan: Mikor végre magamhoz tértem rájöttem, hogy nem képzelgés, hogy szerelmem itt van mellettem. Hiszen tényleg itt ült, fogta a kezem, simogatta a hátam, és megpróbált felvidítani. Elbúcsúztunk Lilitől, és a fiúktól, majd miután megbeszéltem testvéremmel a további programot Kittivel együtt sétáltunk ki a stadionból. A gondolataim ezer felé kavarogtak, és fogalmam sem volt merre kéne menni, hogy egy kicsit csendben áttudjuk beszélni a dolgokat. Csak némán sétálgattunk egymás mellett a szűk utcákon, míg végül Kitti törte meg a csendet.

- Nem ülünk be valahova?

- Hova szeretnél? - Kérdeztem, de továbbra sem mertem ránézni, vagy megfogni kezét. Talán attól féltem, ha megteszem, azonnal elhúzza, és elszalad, hogy újra magamra hagyjon.

- Ahol nincsenek sokan, és nem azon kattogok, ki láthat meg. Talán felmehetnénk a hotelszobámba.

- Hogy hova? - Torpantam meg, majd szembefordultam vele, és ekkor végre teljesen rámertem nézni. Gyönyörű volt, ahogy a hideg miatt kipirult arccal, csillogó szemekkel nézett rám. Virágos sapkája alól kikandikált pár tincs. Fekete kabátját szorosabban húzta össze, és mielőtt szólt megigazította kötött sálját.

- A hotelba. Ahol megszálltam, még ma estére. Ott biztosan nem zavarna senki. Volna kedved?

- Gondolod, hogy jó ötlet lenne? - Néztem rá zavartan és megfogalmazódott bennem, hogy ha felmegyek abból vagy egy nagy szeretkezés vagy egy hatalmas veszekedés lenne. Előbbibe belementem volna, de az utóbbiba már kevésbé.

4/ 8. ⚽️ Borul a papírforma ⚽️

Sziasztok! Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért elnéztem a dátumokat. Nem tudom, hogy sikerült, de összekevertem az október és a november eseményeit. Most már mindegy, de úgy gondoltam, hogy a tervezett részeket így is megírom. Ne haragudjatok, remélem, így is követhető lesz az esemény.

Stephan: Az első mérkőzés csalódása után úgy éreztük, muszáj nagyobb ütemre kapcsolni, és mivel nem voltak bajnoki mérkőzések, a válogatott egész idő alatt együtt volt. Sokat edzettünk és próbáltunk sok felvételt nézni, ahol kielemezhettük a hibáinkat, amiket igyekeztünk javítani. Igaz, hogy csak két nap volt a két meccs között, viszont magabiztosan és erőtől telve vágtunk neki a fordulónak. Személy szerint nagyon szerettem volna már pályára lépni, hiszen tudtam, hasznára válhatok csapatomnak. Az összeütközésre a milánói San-Siro Stadionban került sor, és testvéremékkel úgy beszéltük meg, hogy ők is megnézik a meccset. Előtte felhívtam Lilit is, aki biztosított róla, hogy akár egyedül is eljön a találkozóra. Zlatannak úgyis valami bokszmérkőzésre kellett mennie, és az új ruhabiznisze mellett nem igazán jut ideje semmire. Úgy hallottam, összehaverkodott valami stand upossal, aki jelenleg az "ügynöke" és mindenféle videókkal próbálják eladni a termékeiket. Kicsit kihallottam a nemtetszést Lili hangjából, de úgy gondoltam, inkább nem foglalkozok vele. Ahogy a telefonomra pillantottam, újra eszembe jutott Kitti, aki még mindig nem válaszolt az üzeneteimre és továbbra sem hívott vissza. Sajnos akármennyire is áltattam magam, tudtam, el kell, hogy engedjem. Ahogy anno Lilit is, aki még mindig borzasztóan fontos számomra, de megmaradt barátságnak. Azt is átvészeltem, és ezt is túl fogom élni, és talán találok majd egy olyan lányt, aki megfelel az elvárásaimnak. Persze randizgatásról egyelőre szó sem lehetett, hiszen a Világbajnokság lebegett a szemeim előtt, és az, hogy letöröljem a svédek arcáról azt a gúnyos, lenéző mosolyt, amit Zlatantól is kaptam. Amikor pedig beléptem az edzőközpontba, egy nagy sóhaj után inkább átváltottam a közös háttérképünket egy focilabdára. 

⚽️ Extra rész: Maya szemszöge ⚽️

A szobámban ültem, és az előttem lévő papírkupacot bambultam. A következő beadandómra kellett készülnöm, így kaptam egy kis szabadidőt Lilitől. Ám mivel gondolataim ezer felé kalandoztak, azon kaptam magam, hogy a tanulmányaim helyett Zlatan rajongói adatlapját böngészem. Az elmúlt három hónap alatt egyre jobban megismertem, és bár eddig is rajongtam érte, minden nappal egyre jobban megkedvelem őt és persze a családot. Szeretem Lilit, hiszen nagyon kedves és figyelmes, akivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ügyesen beletanult a feladatokba, de a nagyja munkát azért még én végeztem. Főleg ami a ház körüli teendőimre vonatkozott. Ha nincsenek óráim, már hét előtt kopogtattam az ajtón, majd egy gyors reggeli után átbeszéltem Lilivel a napi dolgokat. Örültem, hogy teendőim sorrendjénél szabad kezet kapok, és sosem szólt bele abba, hogy mikor mosom, vagy éppen mikor vasalom ki a ruhákat. A főzésnél is csak annyi volt a kikötés, hogy egészséges, vitamindús ételeket készítsek. Az időbeosztásom egyedül csak egy sokat alvó, sokat evő, néha kacagó, néha ordító csöppségtől függött, akit egyszerűen imádtam. Szinte még meg sem született, de engem máris elvarázsolt az édes mosolyával. Akárhányszor ránéztem, egyből Zlatan jutott eszembe, és az, hogy belőle is ugyanolyan vonzó férfi lesz, mint édesapjából. Sajnos mostanában egyre többször kaptam azon magam, hogy elmélázok a képein, vagy mikor a közelemben van. A napom akkor indul a legjobban, ha a reggeli megbeszélés alatt Zlatan kicsit fáradtan, de annál nagyobb mosollyal az arcán jön le a lépcsőn, és engem köszönt. Haja kócosan keretezi arcát, tökéletes testét pedig csak egy alsónadrág takarja. Ilyenkor a szívem szinte kiugrik a helyéből, és nagy erőt kell vennem magamon, hogy Lilire koncentráljak. Gyorsan megissza a reggeli gyümölcsturmixát és már indul is edzeni, amit Lili mérges tekintettel követ. Néha nem értem őt, hiszen mindig azt hangoztatja, mennyire támogatja párját, de mikor kettesben vagyunk, sokszor előfordul, hogy bántó megjegyzésekkel illeti. Zlatan szülinapján pedig igazán kiborult a bili, és onnantól kezdve rengeteget veszekedtek, én pedig csak tűrtem, és fogalmam sem volt, kinek is kéne igazat adnom. Szívem szerint Zlatan oldalán álltam, ami talán a túlzott rajongásból is eredhetett, de egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Még akkor sem, mikor kiküldött a tortával együtt az edzőteremből. Nyilván rosszul esett, de megértettem magyarázatát. Néha azon kaptam magam, hogy bármennyire is kedvelem, féltékeny vagyok Lilire, hiszen ő van azzal a férfival, akivel én szeretnék együtt lenni. Szeretném, ha úgy mosolyogna, úgy szólítana, és úgy érintene, mint őt, de tudtam, hogy ez nem lehetséges, én pedig semmit nem tehetek, hogy ez megváltozzon. A szívem mélyén nem is akartam, mert tudtam, hogy a sok veszekedés ellenére is imádják egymást és Alexandert is. Lili sokat járt fotózni, ilyenkor pedig kettesben lehettem Zlatannal. Ilyenkor kicsit úgy éreztem, hogy teljes mértékben az enyém. Szerettem ilyenkor a nappaliban lenni, ahol Alexanderral játszhattam, és úgy álmodozhattam róla, hogy ő ebből semmit nem vett észre. Legalábbis nagyon reménykedtem benne. Volt egy titkom is, amiről nem szerettem volna, ha tudomást szereznek. Mégpedig, hogy a Zlatantól kapott mezre nagyon vigyázok, és minden este úgy alszok el, hogy a ruhadarab a kezemben van. Befújom a parfümjével, majd magamhoz szorítva mély álomba merülök De most a póló a párnám alatt pihen, hiszen újra Svédországba vagyunk, ahol Zlatan az FF. Malmö díjátadójára készül, Lili pedig egy fotósorozatra. Szerettem ezt az országot, hiszen ez az otthonom, és bár a távolság miatt nem találkozhattam szüleimmel, de jól esett, hogy nem kell feszengeni, ha megakarok szólalni valahol. Csak bámultam a képeit, és szívem újra hevesen kezdett verni. Olyan tökéletes volt mindene, és hihetetlennek tűnt számomra, hogy már közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz, én pedig már több mint tíz éve rajongok érte. Emlékszem, édesapám vitt el egy válogatott mérkőzésre, ahol azonnal megszerettem. Gyerekkorunkban is ismertem, de akkor még nem volt ilyen, és az évek alatt eléggé távol kerültünk egymástól, ami sajnos az én hibám. Heléna nagyon jó barátnőm volt egészen a gimnáziumig, ahol az akkori barátja ajánlatot tett nekem. Persze én azonnal hárítottam, mire a fiú elhíresztelte, hogy lefeküdtem vele. Heléna pedig elhitte, és én hiába is magyaráztam, hogy minden szó hazugság, nem hitt nekem. Az érettségi után pedig Milánóban talált munkát, a kapcsolatunk pedig megszakadt. Gondolataimat elterelve kicsit felálltam asztalomtól, majd egy pohár víz után igyekeztem visszatérni a dolgozatomra, ám a rajongói oldalt továbbra sem zártam be. Ebből a rózsaszín ködös állapotból a videóhívás hangja rángatott vissza, majd mikor megnyitottam, Klaudia barátnőm arcát láttam magam előtt.

Újra Velük!!

Sziasztok!   Újra Velük.  A Veterán bloggerek kérdőívében már írtam, hogy hozok egy olyan bejegyzést, ami még a régi blogomba volt. Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogadjátok. Azért is hozakodtam pont most elő ezzel, mert úgy érzem megint - mint már olyan sokszor- elbizonytalanodtam, a történettel kapcsolatban. Talán Zlatan sérülése miatt lehet ez az állapot, vagy talán megint félek, hogy unalmassá válok számotokra. Minden bizonnyal nem fogom abbahagyni ezt a blogot, hiszen a lezárásig már nem sok van hátra, de mivel próbálok előre tekinteni a további lehetőségeken agyalok, és úgy gondoltam megkérdezem ti hogyan vélekedtek erről a történetről! Van benne fantázia? Nektek tetszene, és ha egy új blog ként hoznám, velem tartanátok? Írjátok meg kérlek, mert sokat segítene a véleményetek.  

 A történetről annyit kell tudni, hogy Győrbe és egy vidéki kisvárosban játszódik, és nagyon mozog a realitás és a fantázia között.... és, hogy ennek a résznek melyik fele valóság? Azt döntsétek el magatok. 😄 

Meleg júniusi délután volt, ahogy Győr egyik főterén sétálgattam, és magamba mérgelődtem, hogy barátnőm mért nem veszi fel a telefont. Már vagy negyedszerre hívom, de a sok csörgést követően a rögzítő sípolása kapcsol be. Nagyon rég jártam a városban, mégis annyira ismerős volt ez a környék, hogy talán csukott szemmel is eltaláltam volna az étterembe, ami előtt elhaladtam. A fagyizó részlegen szokás szerint hatalmas fogalom volt. Pincérek szaladgáltak keresztül-kasul az asztalok között, hogy inni, enni valót, vagy a számlát osszák ki. Az ingük még mindig zölden csillogott a napfényben. Mivel Zsebi továbbra sem volt hajlandó telefon közelbe kerülni ezért elhatároztam, hogy odamegyek egy sötétzöld inges felszolgálóhoz, hátha útba igazít. Kicsit félve léptem oda hozzá, mert úgy láttam eléggé lefoglalta a papírmunka, amivel foglalatoskodott, de nagy levegőt vettem és így szóltam:

- Elnézést, megtudná, nekem mondani merre van a… – de a mondani valómat nem bírtam befejezni, mert hang nem jött ki a torkomon, csak az ajkam mozgott tovább némán.  Ahogy a pincér felnézett és tekintetünk találkozott azonnal elöntött az a nyugalom, amit csak egy ember váltott ki belőlem. 

- Dávid? 

- Igen, miben segíthetek? – nézett rám értetlenül, mintha nem ismerne meg, majd egy pár másodperc után ezt mondta: - Niki? 

- Igen, én vagyok….

- Szinte meg sem ismertelek. Mennyit változtál. – állt fel az asztaltól és meglepetésemre adott két puszit. – Hogy vagy? Mi járatban erre? Meddig maradsz? – A kérdései olyan gyorsan záporoztak felém, hogy szinte alig bírtam követni. - Gyere, ülj le ide, mindjárt hozatok neked egy italt – majd mielőtt válaszolhattam volna kezével egy fehér ruhás tanonchoz intett, és rendelt két narancslevet. 

-  Mióta vagy fő pincér? – kérdeztem, amikor már javában beszélgettünk. 

-  Ez évtől, de nagyon élvezem, csak rengeteg a munka és sajnos a családomra nem sok idő jut.

- Látom, van feleséged – néztem rá a jegygyűrűjére, majd az arcára.  Olyan furcsa volt ennyi év után újra látni, és csodálatos mogyorókrém szemeibe nézni, amiből elég volt egyetlen pillantás is, hogy megnyugodjak. Hallani a hangját nézni a fekete haját, amibe már pár ősz hajszál is vegyült és egyszerűen érezni az illatát, amit nagyon szerettem.

- Igen, már lassan hat éve. 

- Akkor biztos már édes kis gyerekeitek lehetnek.  – mosolyodtam rá, de amint az arcára kiült szomorúságból láttam éreztem gyenge pontra tapintottam.

-  Nem, mert… a feleségemnek nem lehet… és én is keveset vagyok otthon. Tudod a sok munka. Egyszerűen minden rám szakad, mert Erika nem csinál semmit csak ugráltat ide-oda mindenkit.

 - Erika ? – csodálkoztam el. – Ő volt a főnököm lánya, amikor itt dolgoztunk és rettentően utáltam és féltem is tőle egyszerre.  Mindig olyan szigorú pillantással nézett mindenkire, hogy a jelenlétében azt hittem elrontok valamit.

 -  Igen, övé az étterem, mert az apja visszavonult  – osztotta meg velem Dávid. – Te meg még mindig szabad vagy?

 - Neeem - mosolyodtam el – ,van egy férjem és plusz mínusz négy gyerekem. 

- Plusz- mínusz? Ezt meg hogy érted?

-  A férjemnek az előző házasságából már van három lánya, és nekünk pedig van egy angyalarcú kisfiunk. 

- Gratulálok, de mért nem hordod a jegygyűrűt? – tudakolta, és nem akartam elé tárni, hogy jelen pillanatban a házasságom romokban hever, mert a férjem megcsal, ezért ennyit mondtam:

 - Elfelejtettem felvenni. 

- Annyira más vagy mégis olyan ….  – a mondatot nem tudta befejezni, mert Erika kiabálása félbeszakította a csevegésünket.

 - Ne haragudj, de mennem kell, viszont nagyon örültem.

 -  Én is – válaszoltam és átöleltük egymást és én újra beszívhattam a finom férfias illatát.

 - Ugye találkozunk még? – szóltam utána.

- Persze, csak gyere ide, én általában itt vagyok – válaszolt futtába, majd besietett az ajtón.  Elindultam az utcán és eszembe jutott minden akkoriban történt dolog. Ahogy egymásba szerettünk. A titkolózás, és az, hogy mennyit nevetgéltünk és segítettünk egymáson. Na és persze, az a sok- sok titkos légyott, amit az étterem egyik – másik mosdójában, vagy tusolójába rendeztünk le. A kapcsolatunk először csak barátságnak indult, de én kezdtem többet érezni iránta, és egy esős napon fordult komolyra, amikor annyira szakadt az eső odakint, hogy még a konyha részlegét is elöntötte a víz. Mivel takarító voltam én mostam fel, Dávid pedig akkor jött kintről, hiszen természetesen a tanoncokat ugráltatták a kint maradt tányérokért és terítőkért, amiket gyorsan össze kellett kapkodni.  Ránéztem és láttam, hogy a pólója csupa víz, így hát mondtam neki vegye le, mert meghűl, de ő csak a fejét rázta.

- Ezt nem csinálhatod, mert megfázol! – toltam le, aggódó hangon. – Légy szíves öltözz át.

- Na jó, rendben van. Tudod, hol vannak a tiszta pólók? Jelen pillanatban egyet sem hoztam.

- Persze, gyere – majd a pince felé vezettem őt. A személyzetinél volt egy nagy szekrény, amibe az itt hagyott, vagy pótruhákat tárolták.  Kivettem egyet Dávidnak, és felé nyújtottam. Ő már levette a vizes ruhát, de a bőre még mindig csillogott egy kicsit. A fejemmel próbáltam máshova nézni, de annyira vonzó volt a huszonhárom esztendős felső teste, hogy elfogott a borzongás.  Amikor átnyújtottam neki hirtelen elment az áram.

- Te jó ég! – sikítottam fel – elment az áram.

- Nyugi, ne félj, itt vagyok – szólt Dávid hangja nem messze tőlem és éreztem, hogy egy puha kéz megfogja az enyémet.  – Ez csak az eső miatt van. Biztos mindjárt elmúlik.

 - Menjünk fel, nem bírom a sötétséget  – válaszoltam félős hangon

- Nem lesz semmi baj, csak ne félj. Veled vagyok, és nem hiszem, hogy fent jobb a helyzet szóval addig…. – majd közelebb jött és magához húzott. A sötétbe csak az orromra és a fülemre hagyatkozhattam. Dávidnak annyira mámorító illata volt, hogy nem ellenkeztem és magamhoz szorítottam.  Arra nem emlékszem, hogy hogyan, de egyik pillanatról a másikra a tusoló kabinban kötöttünk ki és vadul csókolóztunk miközben én megszabadítottam őt a többi vizes holmitól.

 -  Mi van, ha meghallják?  - suttogtam bele a sötétbe. Tizenhét éves voltam és még sosem voltam fiúval. Tudtam mi fog következni, és tudtam ezt csak azzal szabad, először akit nagyon szeretünk. Úgy voltam vele, én nagyon szeretem, de nem vagyok benne biztos, hogy ezután is olyan lesz a viszonyunk, mint eddig volt. Hiszen ő is csak egy a több millió pasi közül, akiknek csak a szex kell. Nyilván megérezte a gondolat menetemet, amikor eltoltam picit magamtól, mert így szólt.

- Vigyázok rád, és nem lesz semmi baj, csak bízz bennem. Nagyon régóta erre vártam már, és szeretném, ha a barátnőm lennél.  

 - Komolyan? – csodálkoztam, mire nyomatékosan megcsókolt, majd gyengéden a blúzom alá nyúlt, hogy kikapcsolja a melltartómat. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy féltem kiugrik a helyéből. Minden csókjától jobban feltüzelődtem és már én is őrültem kívántam.  Ahogy mondta nagyon gyengéd és óvatos volt. Csak pici fájdalmat éreztem, de összességben csodálatos érzés kerített hatalmába. Ez a kapcsolat három hónapon keresztül tartott és annyira jól éreztem magam vele. Nagyon tetszett, hogy ilyen intelligens és mégis közvetlen fiú volt. Mesélt az álmairól, hogy szeretne egyszer egy nagy étterem igazgató lenni, de beérné azzal is, hogy ahogyan mindig fogalmazott: „fő- fő akárki” lenne. Elmosolyodtam, hiszen sikerült neki.  Álmodozásomból a telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba.

 - Szia.  Bocsi, csak annyi vendégem volt, hogy nem igaz. – szabadkozott a telefonban Zsebi.

- Semmi baj, úgyis van mesélni valóm. Nem fogod elhinni kivel találkoztam.

- A hangodból ítélve különleges személy lehet. – Szólt a vonal végéről, majd elmagyarázta az utat, és én oda siettem, de még előtte megnéztem magam egy helyi kirakat tükrébe. Egy huszonkilenc éves nőt pillantottam meg. A hajam szőke volt a szemem pedig barna. Az alakom átlagos volt, aminek örültem, hogy egy gyerek után is ilyen maradt.  Ahogy barátnőmet megláttam annyira megörültem neki, hiszen már négy éve nem találkoztunk. Szinte semmit sem változott.  Ugyanaz a mindig mosolygós lány volt, ami bármi bajom is volt jókedvre derített. Kiállása magabiztosságról árulkodott, ami nagyon jellemző volt rá, hiszen Zsebi mindig kiállt az igazáért, ami miatt kicsit irigyeltem.

- De jól nézel ki – mondtam neki.  Haja barnán simult a vállára, és természetesen szög egyenes volt, amit gondolom a hajvasaló használata tett.

- Köszönöm, te is. De jó téged látni. Gyere be a szalonba– majd betessékelt a munkahelyére. A falakon különböző fodrász naptárak és képek voltak. A polcon összevissza fésű, kefe és miegymás.

 - Ő itt a munkatársam, Orsi.

 - Szia – köszöntem rá barátságosan. – Orsi nagy kék szemekkel meredt rám.  – Te is fodrász vagy?

  -  Nem én kozmetikus, de manikűrt és pedikűr is csinálok – újságolta, amit alátámasztott a tökéletes francia műkörme és hibátlan arca, amit hosszú hullámos szőke haj keretezett. 

 - Ő a társam, mert nagyon nehéz lenne egyedül kifizetnem ezt a nagy helyet – mesélte Zsebi.

 -Ó remek, és hol van Zoli?

  -   Továbbképzésen.  – Zoli Zsebi barátja és élettársa, ha lehet így fogalmaznom, hiszen már több mint öt éve együtt vannak és együtt is élnek.

- Erről jut eszembe. Tudod kivel találkoztam? 

- Remélem nem azzal, akire most gondolok, mert ha igen akkor inkább gyere be a kávézóba. - Nem kérsz inni?  - hallatszott barátnőm hangja valahonnan az ajtó mögül.

-  Egy kávé jól esne, bár ittam egy narancslevet a főtéri cukiba. 

 - Ott dolgozik a férjem is - nézett fel Orsi az újságból, amibe éppen aktuális műköröm divat volt.

  - Komolyan? Nem is tudtam… és mi? Szakács vagy…

- Főpincér – húzta ki magát büszkén mintha ez az ő érdeme lenne, és mikor ezt meghallottam köhögnöm kellett, és ekkor Zsebi lépett be kezében egy nagy tejszínhabos tubussal. Megfogta a csuklóm és bevezetett egy kisebb „szobába” ami a kávézó nevet kapta. 

-  Láttad ugye?  - kérdezte komoly hangon. Felesleges volt a „kit” kérdés hozzátennem, hiszen mindketten tudjuk, itt csakis Dávidról lehet szó.  Bólintással jeleztem, hogy igen, majd szemrehányó hangon ezt mondtam:

- Igazán mesélhetted volna, hogy hazajött – ugyanis a kapcsolatunk ott szakadt meg végleg, hogy Dávid elment Németországba nyelvet tanulni és kipróbálni az ottani életet.

 - Én is csak akkor tudtam meg, amikor Orsit felvettem és a magánéletről kezdtünk beszélgetni.

 - Az mikor volt? Mert azt mondta, hogy már ez évtől…

 - Te beszéltél vele? – csodálkozott – azt gondoltam, hogy csak láttad.

 - Igen beszéltünk, mert nem tudtam merre van a boltod és a pincérek általában minden helyet ismernek és odamentem hozzá, hogy merre találom a szalont.  Amikor pedig felnézett azonnal megismertem. Azok a szemek  – sóhajtottam.

 - Neked férjed van és gyereked! – szólt rám Zsebi azon a jól ismert hangon, amikor valami olyat csináltam, ami nem volt helyes - nem rémlik? Kérsz tejszínhabot?

- Igen kösz – válaszoltam, majd miközben barátnőm nagy adag habot nyomott a pici csészébe.  - Mi van Tomival, és a kicsivel?

  - Semmi, szarul állunk, és ezért kellett eljönnöm.  Szegény gyereket meg elküldtem anyámhoz egy teljes hónapra, de hidd el, hogy már annyira nehéz volt ez az otthoni légkör. Hiányzott a kikapcsolódás.

 - Megértelek, de Tominak mi a bűne? Nem úgy volt, hogy ő a Mr. Tökéletes?

 - De… csak… megcsalt – ,meséltem és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomról.