3/23 ⚽️ Titkok amiket jobb nem tudni ⚽️

Zlatan:

- Mégis mi a faszt csinálsz? – Toltam el magamtól a lányt mikor ráeszméltem arra amit éppen művelünk. – Hogy gondoltad ezt?

- Bocsánat, én csak..

- Ne magyarázkodj! – Csattantam fel hirtelen és nem is érdekelt, hogy Kitti bármelyik pillanatban felébredhet. Rohadtul mérges voltam magamra meg az előttem álló lányra akinek szemeiből vágyat olvastam ki.

- Azt gondoltam, te is akarod.

- Már hogy akarnám ezt? – Nevettem fel gúnyosan és idegesen a hajamba túrtam, majd zavartan néztem a betegágy felé ahol Kitti még mindig az igazak álmát aludta. Kicsit megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és ismét a spanyol szépségre vetettem tekintetem.

- Azt mondtad, tegyem amit szeretnék. – Hallottam közönyös hangját. – Én pedig megakartak csókolni, és mivel te sem ellenkeztél gondoltam..

- Mit, hogy lesmárollak és behúzlak valamelyik kórterembe?

- Én csak….

- Lolita, te gyönyörű vagy, komolyan de én nagyon sokat szenvedtem azért, hogy visszakapjam a barátnőmet. Sőt még most sem tudom hányadán állunk, ezért még egy hiba nem fér bele. Én Lilit szeretem, és őt akarom feleségül venni.  – Mondtam és láttam a lányon, hogy rosszul esnek neki a szavaim. Talán megijedtem magamtól is és a helyzettől hiszen Lili bármelyik pillanatban betoppanhatott volna a kórterembe.

- De nem is akar hozzád menni. – Tárta szét karjait.

- Ezt meg honnan gondolod? – Meredtem rá és nem tudtam honnan van ilyen információja a dolgaimról.

- Tudod vannak olyan dolgok amiket úgy hívnak, hogy internet, és újság és sokszor olvastam, hogy kikosarazott amit én nem tennék.

- A firkászok hazudnak.

- Jó te tudod, de szerintem ha valaki igazán szeretne valakit nem kosarazná ki.

- Sosem kosarazott ki. – Tagadtam. – Igenis feleségül fogom venni.

- Akkor legyetek boldogok.  – Suttogta végül majd picit szomorú szemekkel fordult el tőlem, megfogta a magával hozott tálcát és kihátrált a szobából. A bűntudat azonnal elhatalmasodott rajtam miközben visszaültem Kitti mellé aki mintha éppen akkor csukta volna be a szemét mikor újra felé fordultam, de reméltem csak a szemem káprázott. Újra elővettem a mobilomat, de abban a pillanatban újra a zsebembe dugtam, mert a folyosóról Lili hangját véltem hallani. Kiléptem és láttam, hogy barátnőm vörösödő fejjel támadt a lányra majd mindenféle jelzőkkel illeti. Lolita meglepetésemre nem vette fel a kesztyűt hanem nyugodtan tűrte a sértegetést, ami egy ponton már nekem is sok volt így jobbnak láttam ha közbe szólok.

- Lili fejezd be, hagyd őt békén.

- Mit kerestél a testvérem szobájába? – Szegezte neki ingerülten a kérdést és Lolita mosolyogva elmagyarázta, hogy ő itt dolgozik és végül egy hatalmas mosollyal az arcán odébb állt Lili pedig ott maradt és szinte tajtékzott a dühtől.

- Kicsim nyugodj meg. – Léptem oda hozzá, de eltolta a kezem.

- Te is bent voltál vele?

- Igen, mert vigyáztam Kittire mikor belépett és megmérte a vérnyomását és kicserélte az infúziót.

- Kettesbe voltál vele? – Pillantott felém és szemei szinte szikrákat szórtak.

- Lili ne kiabálj már! – Próbálta Stephan is csitítani, amiért hálás voltam neki. Nem hiányzott volna, ha kiraknak minket csendháborításért az épületből.

- Igen, mert tudni akartam, hogy rendben van-e a húgod, és megnyugodhatsz mert Lolita azt mondta, hogy jól van. Lili nem kell semmi rosszra gondolni. – Fogtam meg a kezét és örültem, hogy Stephan magunkra hagyott minket és bement barátnőjéhez. – Gyere üljünk le ide és elmondom, hogy mi volt rendben?

- Oké. – Bólintott egy aprót majd mellém ült a székre.

Lili:

Nagyon mérges voltam, de ahogy Zlatan elmesélt mindent hangulatom kezdett nyugodttá válni.

- Miért jöttetek vissza ilyen hamar? Nem úgy volt, hogy lepihensz?

- De igen, csak Stephan elmesélte, hogy megkérte a húgom kezét és én erre felbuzdulva úgy gondoltam jobb lesz ha minél hamarabb megtudja a választ. – Osztottam meg vele és láttam rajta, hogy valamit mondani szeretne, de csak furcsán néz ide- oda. – Valami gond van?

- Nem, csak kicsit fáradt vagyok. – Eresztett el egy fáradt mosolyt.

- Úgy tudom van itt egy privát szoba ahol nyugodtan ledőlhetnél, és esetleg kipihenheted magad. – Álltam fel. – Szólok a nővérnek és megkérdezem, hol van a szoba. – Néztem rá és szándékosan nem akartam kiejteni Lolita nevét. – Mindjárt jövök. – Kezdtem, de mielőtt elindultam volna utánam szólt.

- Szeretsz még engem? – Tette fel a kérdést.

- Tessék? – Ütköztem meg a kérdésen.

- Én csak azt kérdeztem, hogy szeretsz még engem, ugyanis még mindig nem beszéltük meg a dolgokat és én holnap már visszautazok.

- Figyelj ezt egy nyugodtabb környezetben szeretném megbeszélni. – Fordultam felé.

- De mégis mikor? Most is kettesben vagyunk, és szeretném ha tisztáznánk a dolgokat.

- Zlatan mindjárt éjfél, én is fáradt vagyok, ezért most nem tudok erre koncentrálni.

- Akkor megint hagyjuk az egészet a levegőbe? – Állt fel ő is majd egy hosszabb ásítás után rám nézett és komoly hangon így szólt. – Jobb ha hazamegyek, mert holnap amúgy is edzésem volna. Legalább nem hiányzok. Döntsd el, hogy mit akarsz, de ne viselkedj velem így.

- Elakarsz menni? – Esett le mit mondott. – Csak hétvégén lesz mérkőzésed.

- Lili nem bízol bennem, nem akarsz hozzám jönni, semmit nem akarsz ami a kettőnk dolgával kapcsolatos. Mégis mit gondolsz meddig fogom ezt tűrni? Sosem csináltak még velem ilyet, és meg kell mondjam nem is engedném meg senkinek sem ezt a viselkedést velem szembe. Te is tudod, hogy nem vagyok egy érzelgős típus, vagy olyan akivel szarozni lehet.

- Maradj még egy éjszakát. – Léptem közelebb hozzá és felnéztem álmost szemeibe. – Talán adhatnál még egy kis motivációt. – Mosolyodtam el és örültem, hogy felfogta a célozgatásaimat.

- Telefonálok párat. – Vágta rá kis idő után majd előkapta a telefonját és félre vonult, én pedig bementem Kittihez. Stephan éppen vizet itatott testvéremmel, és láttam rajta mennyire féltően ér hozzá. Tekintetéből hatalmas szeretet áradt húgom felé és ez örömmel töltötte el a szívem.

- Köszönöm. – Hálálkodott Kitti és visszaadta a műanyag poharat barátjának, majd egy álmos mosoly után visszafeküdt hófehér párnájára.

- Aludj kicsim – Suttogta Stephan majd egy pár perc elteltével Kitti egyenletes szuszogását hallottuk.

- Nem vagy álmos? – Léptem közelebb olasz barátomhoz aki gondolataiba merülve simogatta Kitti kezét.

- Talán csak egy picit, de túlélem.

- Stephan nemsokára meccsed van, és pihenned kéne. Zlatan itt alszik az egyik privát szobába és ha gondolod neked is kérhetek egyet.

- Nem. – Rázta fejét makacsul. – Nem mozdulok innen, és ha fáradt vagyok akkor majd ráfekszem az ágyra.

- Nézd én is aggódom, de láthatóan és szerencsére Kitti már fényévekkel jobban van mint amit remélhettünk tegnap. Én itt leszek vele és vigyázok rá.

- Nem. – Makacskodott tovább mire egy megadó sóhajjal vettem tudomásul, hogy Stephan hajthatatlan így elővettem az ágy alól egy másik széket és mellé telepedtem.

- Merre van Zlatan?

- Csak elintéz pár telefont.

- Lili te meg ő….- Kezdte és idegesített, hogy nem elég, hogy Zlatan is ezzel nyaggat még Stephan is ezt hozza fel.

- Nézd nem tudom, hiszen nem terveztem ezt és egyedül csak a fotózás miatt repültem Manchesterbe. Arról nem volt szó, hogy lefekszek vele, csak Kamilla nem bírt a seggén maradni így elmentünk bulizni ahol újra összefutottam vele és megtörténtek a dolgok. - Magyaráztam és a Lunás részt szándékosan kihagytam a történetből, mert nem akartam, hogy Stephan hülyének nézzen.

- Akkor tényleg lefeküdtél vele? – Kérdezte megilletődve.

- Igen, és bármennyire is fantasztikus és jó volt akkor is ott lebeg előttem a tudat, hogy…

- Megcsalt. – Fejezte be helyettem a mondatot.

- Igen, és félek, hogy újra megteszi, nem bírnám újra elviselni azt a fájdalmat.

- Miatta lettél szőke?

- Nem, ez már Gianlucával való szakításom hozta ki belőlem.

- Nagyon csinosan áll, és bár alig ismertelek fel már kezdek hozzászokni. – Mosolygott rám édesen ami melegséggel töltötte el a szívem, majd komoly képpel folytatta. – Szerintem ha szereted ne gondolkozz sokat, mert lehet, hogy végleg elveszíted és annál nincs rosszabb, és bármit teszel az erőfeszítéseid a semmibe vesznek. – Nézett újra Kitti felé majd szemei mintha megteltek volna könnyel. – Nem válaszolt még a kérdésemre és lehet nem is akar, hiszen miattam került ide.  Valószínű nem fog hozzámenni olyanhoz aki nem tud rá vigyázni.

- Ugyan már, hiszen baleset volt és ezt te is tudod. Nem te voltál a hibás hanem aki belétek jött. – Érvelem, de ő hajthatatlannak bizonyult és makacsul folytatta az önsanyargatást.

- Csörgött a telefonja és nekem akkor is szólnom kellett volna, hogy kapcsolja be az övét vagy jobban kellett volna figyelnem a lámpáknál. – Temette kezei közé a fejét és én átöleltem.

- Pihenned kéne Stephan, hidd el jót tenne neked.

- Lehet igazad van, de nem akarom, hogy te beszélj Lolitával, mert a végén még olyat tennél ami nem hozzád méltó. Majd elhozom én a kulcsot és megkérdezem, hogy kaphatnék- e én is egy magán szobát.

Stephan:

A folyosón láttam Zlatant aki svédül magyarázott valamit így úgy gondoltam nem foglalkozom vele így sietős léptekkel a nővér pult felé vettem az irányt ahol Lolita ült és éppen a számítógép billentyűzetét nyomogatta miközben az előtte álló papírkupacra meredt.

- Bocsánat. – Hívtam fel magamra a figyelmet mire a lány rám emelte tekintetét nekem pedig átfutott az agyamon, hogy már értem miért is zavarodott meg tőle Zlatan. A lánynak az egész lénye melegséget, és kedvességet sugárzott tekintete és ajkai pedig bármelyik férfit úgy vonzott mint a mágnes. Gyorsan kiráztam fejemből a gondolatokat és elmagyaráztam neki miért jöttem.

- Persze van másik szobánk is, és az is felszerelt mindennel, bár mivel ez nem szálloda az ágyak nem annyira kényelmesek. – Mosolygott rám kedvesen. – Ha vársz egy pillanatot előkeresem a kulcsokat.

- Semmi baj, nekem elég egy ágy is és szerintem Zlatan is megelégszik ennyivel. – Mondta mire a lány kicsit zavarodott lett és egy mozdulattal lelökte a papírkupacot az asztaláról.

- Majd segítek. – Léptem oda gyorsan és együtt szedtük fel az iratokat, majd egy orvosi szórólap akadt a kezembe ami nagy betűkkel hirdette: "Abortusz vagy adoptálás?"

- Az az enyém. – Kapta ki azonnal a kezemből Lolita és arca vörösbe váltott át. – Köszönöm, hogy segítesz, de ne turkálj a dolgaimba.

- Ez csak véletlen volt, nem akartam turkálni. – Magyarázkodtam miközben a lány a kulcsokat kereste és hogy oldjam a feszültséget feltettem egy kérdést. – Csak nem terhes vagy? – Néztem rá, de a viccnek szánt kérdésem nem úgy sült el ahogy terveztem mivel Lolita vörös arca azonnal fehérré vált.

- De igen,  jelenleg a harmadik hónap körül járhatok, és mivel az alkatom eléggé jó nem vettem észre a jeleket. Túl sok a stressz mostanában így azt gondoltam a szédülések és a hányinger csak az iskola és a munka miatt vannak, de mikor nem jött meg az a bizonyos akkor már gyanakodtam, és sajnos már késő.

- Gratulálok neked.

- Gratulálsz? – Nevetett fel, de ez a nevetés inkább keserűnek és lemondónak hallatszott. – Nem kell, mert nem akartam megtartani és ezért is választom az adoptálást. Tudod jelen pillanatban sem pénzem, sem időm nincs egy gyerekre.

- Na és az apja? – Érdeklődtem. – Ő mit lépett rá?

- Az apja nem tud róla és ez jobb is így. Nem akarok újra zavart kelteni a tökéletes életébe, hiszen semmit sem jelentettem neki. Csak egy hülye éjszaka volt én pedig meggondolatlanul viselkedtem. – Törölt le arcát amit végigszántott pár könnycsepp.  – Azt hittem megtaláltam az igaz szerelmet, de hatalmasat csalódtam.

- Lehet ha tudná boldog lenne nem gondolod?

- Biztosan tudom, hogy nem, hogy nem örülne, de még pénzt is adna arra, hogy befogjam a számat.

- Akkor miért nem kérsz tőle, és neveled fel így?

- Tudod eléggé vallásos családból származom, a szüleim pedig kitagadnának egy gyerekkel akinek nincs apja.

- De hát van, és lehet csak te gondolod így, mert…

- Stephan nagyon édes vagy, de hidd el ismerem azt az embert és tudom mit lépne rá. Itt vannak a kulcsok.

- Elkísérnél? – Kértem mire egy aprót bólintott majd a folyosó legvége felé vettük az irányt ahol Zlatan éppen akkor fejezte be a telefonálást majd álmos fejjel ránk tekintett.

- Itt van az egyik szoba kulcsa, ez pedig a mellette lévőé. – Adta a kezembe a fém tárgyat majd leolvastam az ajtón lévő feliratot „ különleges személyek részére”.

- Köszönjük. – Szólt Zlatan mire a lány zavartan babrálni kezdett a hajával, de nem mert svéd barátomra nézni így csak egy halk szívesen hagyta el ajkait, majd tovább sietett. Átadtam Zlatannak a kulcsokat és végre én is beléptem a szobámba ahol egy francia ágy, televízió és kis asztal töltötte ki a szobát a fürdőbe pedig egy w.c. és egy zuhanyzó kabin foglalt helyet.

- Na milyen a szobád? – Kukkantott be barátom nagy mosollyal az arcán. – Az ágy nem annyira kényelmes, de biztos vagyok benne, hogy azonnal elalszok amint belefekszek.

- Én is így vagyok vele. – Ültem le az enyémnek a szélére ami hangosan felnyikordult.

- Szólok Lilinek és megpróbálom elrángatni Kitti mellől.

- Jó, neki is kell a pihenés és Lolita majd benéz rá gyakran.

- Igen,de már te is megnyugodhatsz hiszen ezerszer jobban van. – Ült le mellém és most örültem,  hogy Zlatan is itt van és akármennyire is próbáltam utálni sosem tudtam igazán, hiszen az egyik legjobb barátom már évek óta.

- Köszön, hogy eljöttél Lilivel. Tudom mennyire utálod a kórházakat, és tudom, hogy ez nagy erőfeszítés.

- Liliért mindent megtennék, a húga pedig remélhetőleg hamarosan a sógornőm lesz, bár ahogy a helyzet áll. – Sóhajtott fel.

- Kitti sem mondott még semmit. – Meséltem neki. – Lehet nem is akar hozzám jönni.

- Hülyeségeket beszélsz Stephan, az a lány… - Kezdte de nem fejezte be, mert Lolita lépett be az ajtón és egy tálcán sokféle ennivalót hozott.

- Úgy gondoltam ti sem ettetek még semmit és bár majdnem reggelinek is hívhatnánk és elalvás előtt nem jó enni, de nektek is szükségetek van a normális ételre. – Tette le a kis asztalkára a tálcát.

- Ó én ettem mielőtt elhoztuk Kitti ruháit még otthon. – Mondtam, de jólesett a kedvessége és az, hogy ennyire figyel ránk, bár ezt lehet annak is betudhattuk, hogy mindketten híres sportolók vagyunk. – Nem vagyok éhes. – Magyaráztam tovább viszont Zlatan azonnal rávettette magát az ételre és úgy evett mint aki évek óta most jutott volna kajához. Egy búra alatt volt a desszert aminek édes illata azonnal betöltötte a szobát ahogy Zlatan leemelte róla a tetejét. Lolita arca falfehérré változott majd szája elé kapta a kezét és a fürdő felé szaladt ahol jól hallhatóan kiadta a gyomra tartalmát.

- Ebbe meg mi ütött? – Nézett rám barátom miközben elfogyasztotta az édességet.

- Terhes. – Suttogtam, mert nem akartam, hogy Lolita rájöjjön kiadtam a titkát. Barátom hümmögve vette tudomásul majd mikor a lány kijött a mosdóból rá emelte szemeit.

- Köszönöm ez jól esett, de jól vagy? Lehet haza kéne menned.

- Nem, jól vagyok. Már csak ez az utolsó éjszakám, holnap szabadnapos vagyok. Csak egy kis gyomorrontás vagy ilyesmi. – Emelte fel az immáron üresen álló tálcát. – Akkor én még benézek a barátnődhöz meg a többi beteghez és folytatom a papírmunkát. Ha kellett a nővérpultnál leszek, de mindkét szobába van csipogó. – Mutatott a lámpa melletti lelógó zsinórra ami egy piros gombba végződött.

- Szólnál a barátnőmnek, hogy várom. – Kérte Zlatan mire Lolita szemein egy szomorú fény suhant át majd miután bólintott kilépett a szobából.

- Jól bekajáltam, most pedig alszok egy jót. – Állt fel Zlatan és az ajtóba ment, hogy Lilit várja.

-  Már én is kicsit nyugodtabb vagyok. – Szóltam.

- Furi ez a csaj. Nem is látszik rajta, hogy állapotos. – Állapította meg Zlatan. –  Mennyi idős lehet?

- Három hónapos. – Vágtam rá. – De örökbe akarja adni, hiszen nincs apja.

- Ez baromság…

- Jó nyilván van, de azt mondta nem fogja elmondani neki és nem tud róla az a pasi.

- Mekkora szemét lehet, hogy felcsinálta és otthagyta. – Mérgelődött és én is ezen az állásponton voltam. Nem hittem volna magamról, hogy nem vállalnám fel a tetteimet akár kínos akár nem mégis az én gyerekem lenne.

- Kitti elaludt. – Lépett be Lili majd megcsókolta Zlatant és mindenki elvonult a szobájába.

Lili:

- Úgy örülök, hogy Kitti már jobban van, így én is eltudom magam engedni. – Huppantam le az ágyra, ami kicsit megnyikordult alattam.

- Mondtam, hogy minden rendben lesz. – Csókolt bele barátom a nyakamba, amitől kirázott a hideg. – Mi lenne ha együtt tusolnánk és megbeszélnénk a dolgokat? – Nézett rám én pedig igennel feleltem majd együtt beálltunk a kabinba és hosszú percekig csókolóztunk és kényeztettük egymást, majd az ágy felé vettük az irányt.

- Ez egész jó volt. – Nézett rám mikor már a mellkasán feküdtem. – Még nem csináltam kórházba.

- Én sem. – Kuncogtam fel. – Gondolkoztam a dolgokon. – Ültem fel és élveztem, ahogy a hátamat simogatja. – Nem akarok nélküled, lenni és ha lementek az ünnepek első dolgom az lesz, hogy felmondok és hozzád költözöm.

- Tényleg megteszed? - Csillant fel barátom szeme.

- Igen, mert szeretlek. – Mondtam és éreztem, hogy egy hatalmas kő gördül le a szívemről. Mikor Lolita bejött a kórterembe, hogy újra megnézze Kittit figyelmeztetett, hogy vár a barátom a szobába, és ahogy szomorú tekintetét láttam tudtam én nyertem és bár nem szép ilyet mondani mielőtt kiléptem volna még odaszúrtam neki. – Köszi, és kérlek, ne zavarj meg minket, hiszen most békülünk.

- Én is szeretlek Lili és köszönöm. – Csókolt meg majd a fáradság hatalmas erővel ragadott el aminek én azonnal átadtam magam.

Stephan: 

Reggel arra ébredtem, hogy fázom és láttam, hogy a takaróm a földön hever én pedig csak egy szál alsóba aludtam. Megtöröltem álmos szemem majd a telefonom óráját néztem és elképedtem mikor láttam, hogy már tíz is elmúlt. Idegesen kapkodtam fel a ruháimat, majd kinéztem az ablakon ahol hatalmas havazás volt. Gyorsan elvégeztem a reggeli dolgaimat majd barátnőm kórterme felé siettem, és megijedtem mert nem volt a helyén. Azonnal a nővér pult felé szaladtam, ahol már nem Lolita volt hanem egy idősebb nő.

- A barátnőm nincs a helyén. – Mondtam neki köszönés nélkül. – Hol van?

- Fiatalember nyugodjon meg. – Kezdte kedves hangon. – Jelenleg vizsgálatokon vesz részt, mint például röntgen, ultrahang és egyebek.

- Ki van vele?

- A nővére, de kérem nyugodjon meg ezek csak rutin dolgok amik a hazameneteli nap előtt szükségesek.

 - Hazameneteli nap? – Kaptam fel a fejemet.

- Igen, ugyanis a kisasszony csodával határos módon gyors felépülésen megy át aminek csak örülhet. de a orvosok biztosak akarnak lenni abba, hogy semmi nem kerülte el a figyelmüket.

- Köszönöm, mikor jönnek vissza?

- Nem sokára, de addig üljön le és várja meg nyugodtan. – Mutatott a székre, de én jobbnak láttam, ha inkább bemegyek barátnőm kórházi szobájába és éppen időben érkeztem, így felkaptam Kitti csörgő mobilját.

- Igen. – Szóltam bele majd egy ismerős férfi hangot hallottam.

- Szia Albin vagyok, és csak érdeklődök, hogy van Kitti.

- Szia most van vizsgálatokon, de már sokkal jobban. – Osztottam meg vele és örültem, hogy a férfi is érdeklődik.

- Akkor jó, mikor jöhet haza? A karácsonyt is bent tölti?

- Remélem nem, de ha haza is megy pihennie kell. - Válaszoltam és reméltem fogja az adást.

- Persze én is így gondolom, sőt még januárba sem akarom, hogy dolgozzon ezt pedig kifizetem neki.

- Köszönjük, de nem kell a pénz. – Szóltam, mert más se hiányzott volna mint, hogy Kitti ez miatt is rosszul érezze magát.  

- Ahogy gondolod, de mi lesz most a hazaútjával? Mindig hazarepül karácsonyra.

- Nem tudom, de még nem szóltunk a szüleinek, de én nem is annyira merek. – Vallottam be.

- Szóljak én?

- Még ne, ezt Kittivel és a testvérével is szeretném átbeszélni. – Jutott eszembe Lili aki biztos nem örült volna ha a háta mögött szervezkedek.

- Rendben, most mennem kell, és kérlek mondd meg neki, hogy üdvözlöm és jobbulást neki.

- Megmondom és köszönöm, hogy érdeklődtél. – Tettem le és ahogy megfordultam svéd barátom arcát láttam az ajtóba kezébe két kávéval. Elfogadtam tőle majd elmeséltem neki a vizsgálatot és azt, hogy Albin hívott.

- A szüleinek joga van tudni, hogy a lányuk kórházba van. – Kezdte Zlatan. – Én is tudni szeretném ha Maxival valami történik.

- Igen, de Lili biztos kiakadna, hiszen fél a szüleitől.

- Ezt akkor sem lehet eltitkolni Stephan. - Nézett rám szigorú szemekkel és egy húzásra ledöntötte az italát.

- Igazad van, de akkor sem merem megtenni.

- Majd én. – Állt fel de mielőtt tárcsázott volna beléptek a lányok. Kitti tolókocsiba ült és egy idősebb férfi tolta be Lili pedig mellettük lépkedett a doktorral aki megműtötte barátnőmet.

- Doktor úr rendben van minden? – Léptem hozzá aggódva.

- A vizsgálatok jó eredményeket mutattak tehát már holnap hazamehet ha este még nem lesz láza vagy ilyenek.

- Köszönöm, - Hálálkodtam Lili pedig megölelte.

- Megmentette a testvérem életét. – emelte rá könnyes szemeit.

- Ez csak a munkám. – Szerénykedett az orvos, és magunkra hagyott. A délután jól telt és Kitti is többet volt már fent így tudtunk beszélgetni. Lili és Zlatan pedig elmentek a lakásra, hogy együtt főzzenek valami ennivalót a lánynak. Kint már sötét volt a decemberi délután és csak a kislámpa világította meg a szobát.

- Olyan jó, hogy már holnap otthon leszek. – Mosolygott rám szerelmem. – Köszönöm, hogy itt voltál velem végig.

- Ez csak természetes, hiszen nem hagylak magadra, ahogy Lili és Zlatan sem.

- A tesóm nagyon boldog.

- Igen, remélem így is marad. – Néztem smaragd szemeibe ahol hirtelen szomorúságot fedeztem fel. – Valami baj van Kitti?

- Mondanom kell valamit Stephan. – Kezdte. – Mikor magamhoz tértem bent volt egy nővér aki az a lány…. tudod.. Lolita.

- Igen persze mi van vele?

- Beszélgettek Zlatannal, és a lány megcsókolta őt. – Mondta egy nagy levegő vétel után. – Nem értettem, hogy miről folyik a szó, és lehet meg sem történt csak még nem ment ki akkor teljesen az altató vagy ilyesmi, de annyira valóságosnak tűnt az egész.

- A lány csókolta meg vagy Zlatan? – Kérdeztem és éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Ez a szemét ha megint megbántja a barátnőmet letépem a tökeit is.

- A lány és bár minden Spanyolul folyt annyit felfogtam, hogy Zlatan eltolta magától, és Lolita ezt nem tolerálta de egy idő után kiment. Szerinted elmondjam Lilinek?

- Biztos a lány volt a kezdeményező?

- Igen, ez biztos. – Bizonygatta ami picit jobb fényben tünteti fel barátomat, de akkor is csókolóztak. Eldöntöttem, hogy rákérdezek majd nála ha megjönnek ami fél órán belül be is következett. Egy nagy kosárral a kezükbe mosolyogva léptek be a szobába. Lili arca kipirult a hidegtől és mindkettejük ruháját hó borította.

- Borzalmasan hideg van kint. – Osztotta meg Lili miközben lekabátoltak.

- A sok hótól pedig alig lehet eljutni bárhova is. Beállt az egész város. – Mormogta Zlatan is.

- Egy kis tésztát hoztunk neked ami különleges szósszal van leöntve. - Kapott ki a kosárból egy kisebb műanyag edényt Lili. – Csak vigyázz nehogy hirtelen egyél.

- Nem, és köszönöm, már nagyon hiányzik az otthoni koszt. – Túrta bele villáját Kitti és jóízűen enni kezdett Zlatanék pedig figyelték és büszkén mosolyogtak.

- Milyen lett? – Érdeklődött Lili.

- Nagyon szuper. Köszönöm ez a gombás szósz szuper volt.

- Zlatan ötlete volt. – Bújt közelebb a férfihoz és nekem eszembe jutottak Kitti szavai. Vajon tényleg megtörténtek a dolgok vagy csak képzelődött. Kitti elfogyasztotta az utolsó falatot is a doboztól majd Zlatan elvette tőle, mert Lili kiment telefonálni. Meglepetésemre Lolita lépett be a kórterem ajtaján fáradt arccal.

- Jó estét hogy van a beteg? – Mosolygott Kittire és láttam mennyire zavarba van barátom jelenléte miatt.

- Jól, és már jól is laktam. – Nevetett fel Kitti.

- Ennek örülök, de azért még csak módjával. – Lépett oda hozzá és egy lázmérőt nyújtott felé.

- Nem úgy volt, hogy ma nem dolgozol? – Nézett rá Zlatan.

- De igen, de közbe jött pár dolog így én ugrottam be. Ez gomba? – Szagolt bele a levegőbe és arca azonnal falfehér lett.

- Igen, a tésztához volt gombás szósz... – Kezdte Kitti, de a lány nem várta meg, mert a mosdóba szaladt és újra csak hányt.

- Talán beteg? – Pillantott rám Kitti.

- Nem csak három hónapos terhes. – Vágta rá Zlatan mire barátnőm viccesen csak ennyi felelt.

- Ki az apja csak nem te? – Nézett Zlatanra és mikor leesett mindkettőnknek a kérdés már mindketten tudtuk a választ. 

3/22 ⚽️ Kavargó érzelmek ⚽️

Zlatan:

Kedd reggel Kittit levették a lélegeztető gépről, ami jó jel volt, de Lili még mindig aggodalmaskodott. Hiába próbáltam nyugtatgatni úgy tűnt semmit sem hat. A lány néha- néha magához tért, de akkor is csak pillanatokra volt fent így beszélgetni nem lehetett vele. Mivel picit fáradt voltam Stephannal együtt elindultunk a kórház egyik automatájához. A büféhez egyikünk sem akart lemenni, mert tartottam attól, hogy esetleg rájönnek a tartózkodási helyünkre amire a sajtó tuti, hogy ráharapna. Beledobtam néhány pénz érmét és a gép kiadta a két kávét, majd komótosan visszasétáltunk a szobához. Mivel vizit volt úgy gondoltuk jobb lesz ha kint várakozunk.

- Jól vagy? – Kérdeztem meg most először Stephantól mióta ideértünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a kapcsolata Kittivel, és láttam rajta, hogy ő sincs teljesen a helyzet magaslatán. Szemei eléggé fáradtan csillogtak és arca is elgyötörtnek tűnt.

- Jól, csak kicsit félek ettől az egésztől. – Ismerte be - Mikor magához tért azt hittem felismer, vagy valami, de semmi. Csak mered rám olyan furcsa szemekkel, utána pedig visszaaludt. Bármi történik vele az az én hibám lesz.  

-  Ne mondj ilyet Stephan. Baleset volt. – Nyugtattam majd egy nagyot húztam az italomból ami eléggé rossz minőségű volt.  

- Szólnom kellett volna, hogy kapcsolja vissza az övét, de csak azzal voltam elfoglalva, hogy veszekedtünk és vádoltam, amiért újra a munkát választja helyettem.

- Ezek a lányok már csak ilyenek. – Próbáltam elviccelni a dolgot. – Első a munka és utána a szerelem.

- Igen, ez így van. Amúgy akkor ti most Lilivel újra együtt vagytok? – Kérdezte és hangjából kicsengett az izgatottság.

- Nem tudom, tényleg. Még nem tisztáztuk le a dolgokat, de nem hiszem, hogy most lenne itt az ideje ennek az egésznek. Pedig mindjárt Karácsony és örültem volna neki, ha velem tölti az ünnepeket.

- Nem most lesz a Boxing Day?

- De, huszonhatodikán már focizok, ami lehet, neki nem is tetszene. Mindenesetre szeretném helyrehozni a dolgokat köztünk és az este eléggé jól sikerült. – Osztottam meg vele és reméltem vette a lapot.

- Értem én…

- Figyelj Stephan tudom, hogy te és Lili nem voltatok jóba hónapokig, és ehhez én is eléggé hozzájárultam.

- Igen, ez így van, de ha Lili szeret téged, nem fogom hátráltatni a döntésében. Sőt, azt mondom legyetek boldogok haver. – Nézett rám és nagyon elszánt volt. A válasza meglepett, de végre kimondta azt, amit már rég mondania kellett volna.

- Stephan én…

- Zlatan félre állok, vége, ha ő téged választott, akkor nem fogok többé akadékoskodni, nem fogok kétértelmű dolgokat tenni és nem próbálom meg visszahódítani. Mindketten tudjuk, kiért van oda és én is beláttam a tegnap egyedül végig szenvedett várakozás során míg Kitti a műtőbe volt, hogy őt szeretem. Kitti kell nekem. Szóval akkor vigyázz rá és kérlek ne bántsd meg még egyszer. – Nyújtotta felém a kezét én pedig elfogadtam, majd átöleltem. Nagyon jól esett, hogy Stephan belátta, hogy Lili tényleg engem szeret és tudtam ezentúl tényleg vigyáznom kell a lányra. Az orvosok kijöttek majd a fiú odament hozzájuk és barátnője hogyléte felől érdeklődött, de mivel nem akartam zavarni bementem a szobába és örömmel láttam, hogy Kitti kinyitotta a szemét és testvére szívószálon keresztül vizet itat vele.

- Szia. – Köszöntem neki mire a lány is visszaköszönt, bár hangja eléggé erőtlen volt még. Lili szemei ellenben örömtől könnyesen csillogott. Leültem az egyik fotelba és onnan figyeltem őket. Beszélgetésükből semmit nem értettem, hiszen magyarul folyt. Elméláztam, hogy nem lenne- e jó ötlet a szüleiknek is szólni, hiszen legjobb tudomásom szerint Kitti minden ünnepnél hazalátogat, és ez most valószínűleg nem fog megtörténni, ám Lili biztos kézzel lábbal tiltakozna az ötletem miatt. Kicsit később Stephan is belépett és ő is majd kicsattant a boldogságtól mikor barátnője felismerte. Gyorsan mellé ült és látszott rajta, hogy ki sem lehet majd robbantani a beteg ágy mellől. Talán picit elaludhattam, mert arra eszméltem, hogy Lili szólongat édes hangján.

- Bocsi én csak azt hiszem bealudtam. – Töröltem meg a szemeimet.

- Semmi baj. – Mosolygott rám. Kint már eléggé sötét volt, a szobába pedig felkapcsolták a kislámpát. Kitti békésen aludt így barátnőm suttogásra váltott át. – Arra gondoltunk Stephannal, hogy hazaugrunk egy pár ruhát összeszedni a húgomnak, de maximum egy óra és már itt is vagyunk. Vigyázol addig rá?

- Mi lenne ha én mennék és Stephan maradna. Elmehetnék kettesbe? – Álltam fel és közelebb léptem hozzá, majd átkaroltam a derekát. Olyan szép volt nekem pedig bevillantak az éjszaka képei amitől az a bizonyos testrészem kezdett beindulni. – Én is tudok segíteni a pakolásba és talán megbeszélhetnénk…

- Most nem ez a legfontosabb. – Fordult el tőlem. – Stephannal megyek, mert el kell hozni a másik autóját is. Szerencsére a rendőrséggel lebírta tisztázni a dolgokat.

- Jó akkor én maradok? – Sóhajtottam fel. – Remek.

- Ha nem akarsz segíteni, akkor nem kell. – Fordult felém mérgesen. – Felőlem haza is mehetsz, nem kell pátyolgatni. 

- Lili nem erről van szó, de nem értem miért olyan nagy baj, ha én akarok veled menni. Nem is ismerem annyira Kittit és amúgy is alszik.

- Bármelyik percben felébredhet újra és kérhet vizet, vagy akármit. Szívtelen vagy, de mindegy nem is tudom mit vártam tőled. Pakolj össze és menj haza, a munkát pedig majd megbeszéljük, addig nem kell fizetned egy eurót sem.

- Most miért vagy ilyen? – Mérgelődtem. – Nem mondtam, hogy nem maradok, csupán csak félek, mert nem ismerem annyira a testvéredet és utálom a kórházakat. Már így is túl sok amit itt töltöttem. Lili szeretlek ne legyél már ilyen. Kérlek, tudom, hogy csak ideges vagy és fáradt. Nem kell visszajönnöd, csak reggel. Aludd ki magad rendben? – Húztam magam közel hozzá és felemeltem a fejét, hogy belenézzek az újra zöld szemeibe.

- Jó, oké, de nem alszok ott, csak picit pihenek és visszajövök.

- Ahogy szeretnéd. – Suttogtam majd nem bírtam ellenállni csodálatos ajkainak és megcsókoltam. Szerencsére ő sem ellenkezett csak szorított magához, majd mikor már nem bírtuk levegővel elváltunk egymástól.

- Zlatan nekem még nagyon sok mindent kell átgondolnom magamba kettőnkről. Ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, és bár tényleg jó volt az együtt töltött éjszaka, nekem nem elég ennyi. Bizonyítanod kell.

- Bármit megteszek érted. – Bizonygattam és újra rákaptam ajkaira.

- Akkor megyünk? – Lépett be Stephan is a szobába mi pedig szétreppentünk mi valami ijedt madár. – Bocsi, nem akartam semmit megzavarni. Beszéltem a rendőrséggel, meg azokkal akik elvontatták a kocsimat. Most taxival megyünk és majd visszajövünk a másik autómmal. Köszönöm, hogy vigyázol rá Zlatan. – Hálálkodott majd Kitti ágyához lépett. Egy darabig elnézte a lányt majd egy puszit nyomott alvó arcára. – Próbálunk sietni, de ha bármi van kérlek hívj fel, mert a telefonom be lesz kapcsolva.

- Az enyém is, engem is hívhatsz, és köszönöm. – Nézett rám Lili majd egy gyors puszi után kimentem a kórteremből én pedig közelebb ültem Kittihez. Elővettem a telefonomat és írtam Alexandrának egy üzenetet, hogy már ideje lenne megbeszélni a Karácsonyt, hiszen szerettem volna ha Maxi velem lenne. Míg volt feleségem válaszára vártam az éjszakás nővér lépett be a szobába az én szívem pedig hatalmasat dobbant és annyira meglepődtem, hogy majdnem kiejtettem a telefonomat a kezemből.

- Jó estét meghoztam az esti gyógyszeretek és elvégzek pár vizsgálatot. – Kezdte kedvesen, de  mikor felfogta kivel áll szembe majdnem kicsúszott a tálca a kezéből amin a vérnyomás mérő, valami folyadékkal teli tasak és pár szem gyógyszer volt. Egy pillanatig csak riadtan meredtünk egymásra, majd mikor rendezte magát közelebb lépet és lerakta az ágy melletti pultra a tálcát. Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy nagyon zavarba van, hiszen keze is végig remegett míg a vérnyomás mérővel bajlódott. Félt rám nézni, ami engem is rosszul érintett. Dús barna haját összefogva horda, de egy pár tincs még így is kuszán keretezte az arcát ami vörösben pompázott. Fehér köpenye alatt, zöld pólót és nadrágot viselt ami elég feszes volt ahhoz, hogy kiemelje teste idomait amik pont ott kereskedtek ahol szükséges volt. Három évvel volt fiatalabb Lilitől, de a hasonlóság még így is elképesztő volt. Ahogy végzett a vérnyomás méréssel rám emelte zavartan csillogó szemeit megköszörülte a torkát és kedves hangon így szólt.

- Az infúziót ki kéne cserélnem. Oda engednél?

- Persze, bocsánat. – Pattantam fel mire egy folyadékkal teli tasakot vett le a tálcáról. Próbáltam utat adni neki,de mivel nem várta meg míg odébb állok szembe kerültünk egymással. – Oda engednél? – Tette fel újra és ekkor belenézett a szemembe. Furcsa volt az egész helyzet és talán kicsit vicces is, hiszen nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok vele újra találkozni.

- Rendben van minden? – Próbáltam valami értelmes dolgot kinyögni.

- Igen, a vérnyomása jó, most pedig kap egy kis fájdalom csillapítót, és egy kis nyugtatót, hogy reggel kipihenten ébredjen.

- Felfog épülni?

- Igen, már rendben lesz. Ez a barátnődnek is megmondhatod. – Szólt szomorúan és én éreztem, hogy bocsánatot kellett volna kérnem tőle akkor mikor ez az egész kirobbant.

- Akkor jó éjszakát, néha benézek, ha nem baj, de nem szándékozok zavarni. Van egy privát szoba ahol te is tudnál aludni, ha szeretnél. – Ajánlotta fel és furcsán érintett, hogy ennyire kedves. Miért nem ordít velem vagy vág a fejemhez dolgokat?

- Nem, én megígértem Stephannak és Lilinek, hogy itt maradok.

- Ahogy gondolod, akkor jó éjszakát. – Mondta, de még mielőtt kiment volna utána szóltam.

- Lolita én nem akartam, hogy ez történjen, és én tényleg sajnálom. Nem volt jogom kihasználni téged.

- Már nem számít, túltettem magam rajtad. – Fordult vissza. – Nekem is bocsánatot kell kérnem a cikk miatt, csak annyira megalázottnak éreztem magam, és úgy gondoltam, ha kiteregetem a dolgokat, akkor talán valamivel jobb lesz, de nem lett egy kicsivel sem. Viszont veled ellentétben én nem bántam meg semmit, és újra megtenném.

- Lolita ne mondd ezt.

- Nem fogok hazudni neked Zlatan, mert így van. El kellett jönnöm Angliából, hogy ne botoljak mindenhol olyan dologba, ami rád emlékeztet, ugyanis az a kórház ahol előtte dolgoztam és gyakorlaton voltam pont arra van amerre a stadion is. De mondhatnám azt, hogy ha bekapcsoltam a televíziót, akkor is sokat mutattak, vagy elmentem az újság árusnál és alig volt olyan hét, hogy valamelyik sport újság csak picit ne írt volna rólad ami már sok volt. Erre meg itt találkozunk.

- Mióta dolgozol itt?

- Két hónapja vettek át, és nagyon jó a program, ez mellett pedig tanulok. Vagyis próbálok, mert eléggé drága az iskola, és azért vállaltam éjszakai műszakot, mert jobban fizet mint a normál, de valamiből élni is kell és nem mindenkinek lehet olyan szerencséje, hogy kedvére szórhatja a pénzt. – Fúrta smaragd szemeit az enyémekbe.

- Segítek ha szeretnéd. – Kaptam az alkalmon, majd mikor a tárcámból kivettem egy nagyobb összeget felé nyújtottam. – Fogadd el ezt olyan bocsánat kérés gyanánt.

- Nekem nem a pénzed kellett volna hanem a szíved, de azt már más lefoglalta amiről szólnod kellett volna és akkor nem zúgtam volna beléd ennyire és most nem tartanék itt ahol vagyok.

- Lolita nem akartalak megbántani, csak azon az éjszakán, egy idióta voltam.

- Tudnom kellett volna, hogy barátnőd van! – Mondta mérgesen és mikor Kitti mozgolódni kezdett csendesebbre váltott. – Nem kellett volna eltitkolnod és rosszul esett, hogy az a lány kirángatott az ágyadból és megalázott előtted, meg a barátnőim előtt akik a színes bőrű fiúval voltak. Nem kis időbe telt visszaállítanom az önbizalmamat, de már nem érdekes. Legyél boldog vele, hiszen csak ez számít nem? Neked ő a tökéletes nő én pedig csak egy kis botlás voltam.

- Bocsáss meg. – Suttogtam, mert tudtam igaza van. Soha nem használtam még ki a hírnevemet előtte és azóta sem tettem ilyet. Tudtam, hogy a viselkedésemre egyszerűen nincs mentségem, de reménykedtem, hogy amíg Kitti a kórházba van tudunk normálisan kommunikálni. Belenéztem a szemeibe amiből hatalmas szomorúságot olvastam ki és legszívesebben eltöröltem volna az egész együtt töltött éjszakánkat, csak hogy ne bántsam meg ezt a törékeny lányt. Közelebb mentem hozzá és megfogtam a kezét. Éreztem, hogy próbálja tartani magát előttem, de ez egyre nehezebben megy.

- Nem akartalak megbántani, ezt tiszta szívből mondom, és reménykedek, hogy még ha nem is bocsájtasz meg nekem teljesen azért még tudnunk értelmesen viselkedni egymással.

- Megpróbálom, megígérem, de ha szeretnéd, átkérem magam máshova és holnaptól egy másik nővér lesz az éjszakás.

- Nem akarom, hogy ezt tedd miattam, de ha neked könnyebb lenne, akkor tedd, amit szeretnél.

- Arról inkább ne beszéljünk, hogy én mit szeretnék. – Nevetett fel fájdalmasan.

- Mert miről volna szó? – Értetlenkedtem mire magához húzott és puhán megcsókolt én pedig nem ellenkeztem.

 Lili:

 Furcsa volt újra belépni abba a lakásba ahonnan barátom pár hónapja dobott ki. Az úton nem szóltunk egymáshoz és én nagyon szerettem volna tisztázni a helyzetet, de sehogy sem tudtam hogyan kéne kezdeni. Kitti szobája felé vettem az irányt majd egy kisebb táskát vettem elő és belepakoltam a szerintem szükséges ruhákat. Remélem Pénteken már hazaengedik, hiszen szerettem volna vele tölteni az ünnepeket. Mikor ezzel elkészültem a fürdőszoba felé vettem az irányt, hiszen tisztálkodó szerekre is szükséges volt amíg bent fogják. Nem gondolkoztam és nem is kopogtam csak egyszerűen benyitottam, majd azonnal zavarba lettem a látványtól, ugyanis Stephan éppen tusolt.

- Basszus én… - Habogtam zavartam, és a szemem elé kaptam a kezem, bár nem sok értelme volt, hiszen azonnal felfogtam tekintetemmel a tökéletes testét amiről csordogált le a víz.

- Lili, nem tudsz kopogni? – Meredt rám, bár ő nem tűnt annyira zavarnak, mint én. – Mit akarsz? – Kapott végül maga elé egy törölközőt.

- Csak Kitti fogkeféjéért jöttem, meg egy tusfürdőért és nem gondoltam volna, hogy éppen itt vagy.

- Nem hallottad, hogy csobog a víz?

- Nem, bocsánat. – Mondtam és próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy még mindig tökéletesen néz ki ruha nélkül. – Szólj ha bejöhetek. – Néztem rá majd kihátráltam a fürdőből, miközben próbáltam kirázni fejemből a képet. Hátamat a falnak döntöttem és magamba elméláztam a látottakon. Basszus még mindig milyen jól néz ki, hiszen még mindig annyira izmos, de már nem olyan kisfiús mint mikor megismerkedtünk. Sokkal férfiasabb és sokkal izgatóbb.

- Jöhetsz. – Hallottam újra a hangját majd vettem egy nagy levegőt és újra beléptem a párás helységbe. – Ez az ő részlege, bár gondolom észrevetted a sok pipere miatt.

- Igen, köszönöm, és bocsi. – Pirultam el, de ő nem válaszolt hanem kiment. Gyorsan összeszedtem a dolgokat majd fejben leellenőriztem, hogy minden elraktam e. Jó volt, hogy már a kórházba írtam egy listát, így a konyhába ülve pipáltam ki azokat amiket már elraktam.

- Nem vagy éhes? – Jött ki Stephan ezennel már felöltözve. – Kéne enned valamit.

- Ahogy neked is. – Néztem rá a papírból. – Készítsek valamit? Mi van itthon? – Álltam fel és hűtőhöz léptem.

- Nem sok minden, de nekem elég egy szendvics is, mert nem hiszem, hogy több kaja lemenne most a torkomon. Rosszul esik, hogy nem vagyok mellette.

- Hidd el nekem is, de Zlatan vigyáz rá. – Nyugtattam meg.

- Mi van ha bealszik és nem veszi észre, ha Kitti szól. – Pánikólt, de én próbáltam leinteni.

- Nyugi, sok mindent ellehet rá mondani, de biztos vagyok benne, hogy figyel a tesómra. Jó ember és sokat változott.

- Bocsánat, hogy megzavartalak titeket. – Bökte ki mikor már a szendvicset készítette.

- Semmit nem zavartál meg.

- Akkor te meg ő…

- Nem tudom. – Vágtam a szavába, mert tudtam mi érdekli. – Fogalmam sincs mit tegyek. Szeretem nagyon is, de még mindig félek. Tudod nem volt egyszerű összeszednem magam Lolita után, tudva, hogy egy ilyen gyönyörű lánnyal lépett félre.

- Ez ugye tudod, hogy egy nagy ökörség.

- Dehogy is Stephan, az a lány vékony és akkor mellei vannak, mint két hatalmas lufi és…

- Az a Lolita pont olyan mint te. – Vágta rá ekkor hirtelen úgy állt mintha lefagyott volna.

- Step. jól vagy? – Érdeklődtem hiszen sehova sem tudtam tenni a viselkedését. – Valami baj van?

- Mit dolgozik az a lány?

- Fogalmam sincs, de nem is érdekel. Egy számító liba gondolom aki rámászik híres pasikra. Biztos sok férfit fogott már meg így. – Meséltem, és még a gondolattól is undorodtam, hogy erről a nőről kell beszélni.

- Akkor nem tudsz róla semmit csak a nevét. – Ült le mellém majd miután bólintottam csendben ettünk és nekem eszembe jutottak azok az idők mikor még végig beszélgettük és végig nevetgéltünk az egész vacsorát. Hiányoztak azok az idők és szerettem volna legalább csak picit visszahozni, de barátom mélyen a gondolataiba temetkezve ette a vacsoráját.

- Stephan én köszönöm, hogy ennyire szereted Kittit. – Kezdtem bele.

- Ezt nem kell megköszönnöd. – Állt fel. – Természetes dolog.

- Hiányzol. – Mondtam neki mielőtt kilépett volna a konyhából. – Hiányzik minden ami veled volt. Mármint a barátságod és az elmúlt három hónapban ha bármi jó vagy rossz dolog történt velem azonnal téged akartalak hívni, de mikor már a kezembe volt a telefon eszembe jutott, hogy csak magamnak okoznék fájdalmat, hiszen nem vennéd fel.

- Lili nem akarok erről beszélni. Ha befejezted próbálj meg aludni, de nekem vissza kell mennem a kórházba.

- Én sem maradok egyedül. – Vágtam rá gyorsan.

- Lili neked pihenned kell…

- Ahogy neked is, de mindegy is, hogy én mit mondok. Nem hallgatsz meg. Tedd amit akarsz. – Mérgelődtem majd olyan erővel vágtam be a mosogatóba a tányért, hogy az majdnem ketté tört.

- Nekem is hiányzol. – Hallottam kedves hangját. – Nekem is lett volna annyi minden amit veled akartam megosztani, csak erősebb volt az egóm mint, hogy bocsánatot kérjek tőled. Sosem akartalak megbántani és sosem az volt a célom, hogy hónapokig ne beszéljünk egyszerűen csak belefáradtam akkor abba, hogy bármit papolok neked te mész a saját fejed után és hajtod a szerelmet amit tudjuk jól, hogy csak egy ember iránt érzel igazán.

- Rosszul esett, hogy kidobtál, aztán pedig küldtem neked egy csomó üzenetet, és hívtalak, de egyre sem válaszoltál. Azt hittem utálsz.

- Sosem utáltalak Lili, hiszen nagyon- nagyon szeretlek, de már csak barátként. Megkértem a húgod kezét. – Pillantott rám és eleresztett egy szégyenlős mosolyt.

- Komolyan? – Lelkendeztem. – Ez fantasztikus, annyira gratulálok. – Majd boldogan magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy egy hatalmas súly hullik le a szívemről ám mikor rá emeltem újra a tekintetemet Stephan nem mosolygott, hanem szomorú arcot vágott.

- Még nem tudom mi lesz a válasza, mert éppen akkor jött belénk az autó, és…

- Stephan tuti, hogy igent fog mondani, de tudod mit nem is vagyok álmos. Gyorsan kapjuk össze magunkat és menjünk vissza hozzá.

- Biztos nem akarsz pihenni? – Nézett rám megilletődve.

- Nem, dehogy is, gyere már. – Húztam az ajtó felé, majd téli kabátot vettünk és a garázs felé indultunk ahol barátom kiállt a másik autójával. Egész úton beszélgettük és nevetgéltünk azon, hogy mindenféle idióta dolgokat tervezek az esküvőjükre. Volt ami bejött neki, de volt olyan ami eléggé lehetetlen lett volna kivitelezni, de nekem már az is hatalmas örömöt okozott, hogy végre úgy beszélgettünk mint régen.

- Stephan nálad jobb férjet nem tudnék elképzelni Kitti mellé.

- Köszönöm Lili. – Mosolyodott el majd átölelt. Nagy csomaggal és hatalmas mosollyal az arcomon közeledtem a testvérem kórterme felé, de még oda sem értünk mikor egy dús barna hajú lány lépett ki az ajtón kezébe egy tálcával. Csak pár pillanatig néztünk egymásra, de bennem megfagyott a vér is és az agyam azonnal elborult.

- Te meg mit kerestél a húgom szobájába? – Kiabáltam rá, de mintha meg sem hallotta volna sietőssé tette lépteit. – Nem hallottad, hogy neked szóltam te ribanc?

- Lili hagyd kérlek. – Próbált csitítani Stephan és hangomra Zlatan is kijött a kórteremből.

- Minek neveztél? – Fordult felém végre Lolita.

- Jól hallottad. – Értem utol. – Egy ribancnak, vagy kurvának. Melyik tetszik jobban?

- Nem vagyok egyik sem, mert ha nem látnád nővér vagyok. – Nézett mélyen a szemembe és engem rendkívül idegesített, hogy nyugodt volt, ellenben én majdnem felrobbantam.

- Nővér? – Nevettem fel gúnyosan. – Melyik orvost kellett leszopnod, hogy ideáig eljuss?

- Lili fejezd be. – Állt elém Zlatan is. – Hagyd őt békén.

- Mit kerestél a testvérem szobájába?  - Szegeztem neki kérdést, amire újra csak nyugodtan válaszolt, sőt még mosolygott is, amiért megtudtam volna tépni.

- Mint láthatod itt dolgozok, mint nővér, és ehhez nekem nem kellett széttennem a lábam. Ellenőriztem a testvéred vérnyomását és kicseréltem az infúzióját. Most pedig sértegetsz még vagy mehetek?

- Nem akarom, hogy még egyszer betedd ebbe a szobába a lábad. – Mutattam az ajtóra.

- Akkor keressetek valaki mást, most pedig még más betegeim is vannak. – Szólt majd haját hátra vetette és leforrázva hagyott magamra. 

3/21 ⚽️ Melletted a bajban ⚽️

Stephan:

 Szombaton egy vesztes mérkőzés után értem haza Torinóból és semmi másra nem vágytam, mint, hogy Kittit végre magamhoz öleljem. Mióta Lili elment a kapcsolatunk teli volt hullámvölgyekkel, ami nekem annyiból volt jó, hogy semmi másra nem koncentráltam csak a focira. A tabellán a második helyen foglaltunk helyet, amin a legutóbbi Juventustól kapott zakó sem javított. Bár hiányzott Lili, de mikor feltörtek bennem az érzelmek akkor felhívtam Helénát vagy Manuelt és megnyugodtam, hogy a lány jó kezekben van, és bátyámék vigyáznak rá. Arról is tudomást szereztem, hogy Lili szakított Lapadulával és már kezdtem volna reménykedni, de egyik telefonbeszélgetés alkalmával Manuel megemlítette, hogy Zlatannal fog dolgozni, ugyanis svéd barátom felkérte őt egy fotózásra. Tudtam, hogy ezzel Ibrának nyert ügye van és egyenes út fog vezetni Lilien bugyijába. Képtelenségnek tartottam volna, ha a lány ellen tudna állni a férfinak így mielőtt léptem volna felé, csak vettem egy mély levegőt és elengedtem a helyzetet. Jóval éjfél felé járt az idő mikor beléptem a lakásomba. Kitti az előszobába elhelyezett kanapén aludt egy puha takaróval körbetekerve, a televízió fénye pedig megvilágították az arcát, ami békességet mutatott. Ajkai apró résre volt nyitva és átfutott az agyamon, hogy egy csókkal juttatom a tudatára, hogy hazaérkeztem, de nem akartam megtörni ezt az édes pillanatot, így mellé ültem és csendben néztem őt hosszú percekig, és talán én is elbóbiskoltam mellette, mert gyengéd simogatásra észleltem. Ahogy pilláim fáradtan kinyitottam barátnőm arcát láttam magam előtt.

- Mikor érkeztél? – Érdeklődött miközben közelebb húzódott hozzám és a karjaim közé bújt.

- Olyan órája.

- Ne haragudj, hogy nem vártalak meg, de néztem ígérem. – Hadarta el gyorsan és nekem mosolyognom kellett ettől az édes magyarázkodástól.

- Sajnos nem voltam kezdő és már- már azt hittem be sem állítanak, de…

- Aztán az edző rájött, hogy akkor a legjobb, ha a pályán vagy. – Vágott bele a szavamba. – Majd kiugrott a szívem mikor végre felmutatták a táblát.

- Én is boldog voltam, de sajnos az eredményen nem tudtam változtatni.

- Majd a következő mérkőzésen. – Bíztatott.

- Neked legyen igazad. Hidd el én is nagyon szeretnék még ebbe az évben gólt rúgni, de sajnos már csak egy mérkőzésünk lesz csütörtökön.

- Hazai pályán?- Kíváncsiskodott mikor kikászálódott a takaró alól és felkelt a kanapéról akkor vettem észre, hogy egy piros tangát és a mezemet viselte. Az álmosság ami kezdett újra rám telepedni egy csapásra elillant, és még mielőtt Kitti a konyha felé indult megfogtam a kezét és magamhoz húztam.

- Nem is tudtam, hogy hordod. – Simítottam ki egy tincset az arcából.

- Minden mérkőzéseden felveszem, mert lehet, beleképzelem, de szinte érzem az illatodat és így könnyebb, hogy nem vagy velem. Tudod eléggé nehéz egy focista barátnő élete.

- Komolyan így gondolod? – Emeltem fel a fejét.

- Igen, hiszen alig vagyunk együtt és be kell valljam egyre jobban hiányzol. – Osztotta meg velem, annyira édesen, hogy muszáj volt megcsókolnom.

- Kitti gyere velem a következő meccsemre. – Ajánlottam fel, de a lány sajnos nemlegesen bólogatott.

- Nem lehet Stephan, mert dolgozom.

- Akkor kérj egy szabadnapot, vagy egy szabad estét.

- Stephan, nekem most van a szabad estém.

- De mindig akkor vagy szabadságon, ha idegenbe játszok, és ha Rómába, akkor sosem.

- Sajnálom, hidd el. – Nézett rám szemlesütve. – De van egy ötletem. – Húzódott kicsit közelebb. – Megígérem neked, hogy csütörtökig a bár közelébe sem megyek és az egész hetet együtt tölthetjük.

- Komolyan? – Csillant fel a szemem. – Megígéred?

- Igen, elvégre én is szeretnék veled lenni minél többet, hiszen nagyon fontos vagy nekem Stephan. De mi lenne, ha ketten letusolnánk és elmennénk aludni?

-  Benne vagyok. – Mosolyogtam rá majd egy összebújós zuhanyzás után egy összebújós éjszaka következett. A Vasárnapot lustálkodással és este egy nagy sétával zártuk a városba. Nem érdekelt ki lát meg és ki fotózhat le mert csak egymással voltunk elfoglalva és én borzasztóan boldog voltam, hogy végre Kittivel tölthetem az elkövetkező pár napot. Már beterveztem előre minden napot és igyekeztem olyan dolgokat kitalálni ami Kittinek is tetszhet, és nem fogunk összefutni sok emberrel. Bár szerelmem sosem mondta, tudtam nem szereti, ha sok rajongó vesz körül. Hétfőn lebeszéltem az edzőmmel, hogy felmentést kérek a napi edzésről, és örömmel láttam, hogy Kitti örül, mikor felajánlottam, hogy menjünk el a kedvenc éttermébe vacsorázni.

- Jó leszek így? – Lépett be a szobába egy feszes bőr csőnadrágba és egy mélyen kivágott zöld felsőbe. Egyszerűen a szavam is elállt mikor megláttam kerek fenekét. Szinte még arról is elfelejtkeztem, hogy az ingemet hogy kell begombolni. Kittit pedig rettentően mulatta a bénázásom.

- Stephan majd én segítek. – Nevetett fel, közelebb lépett és pár mozdulattal begombolta az ingemet. – Nagyon jóképű vagy és jobban örülnék, ha nem be hanem ki kéne gombolnom a ruhád, de arra még ráérünk a vacsora után. – Mosolyodott el huncutul.

- Te sem panaszkodhatsz. Szeretlek Kitti. – Szorítottam magamhoz majd kezem egyre lentebb vándorolt és a fenekéhez ért. A testem akaratlanul is reagált rá és szívem szerint nem is érdekelt, hogy asztalfoglalásunk van, csak behúztam volna magam mellé az ágyba.

- Stephan higgadj le. – Tolt el magától. – Nem akarok elkésni.

- Oké. – Sóhajtottam fel megadóan. Az étterembe nagyon jól éreztem magam és láttam a lányon, hogy ő is élvezi az estét. Már rég volt ennyire meghitt a hangulat köztünk, még úgy is ha néha érintettük a focit és a bár dolgait. Mikor már a desszertnél voltunk Kittinek megcsörrent a telefonja és elnézést kérve kiment a mosdóba. Furcsa volt, hogy miért nem beszél előttem, de jobbnak láttam, ha nem rontom el az estét a féltékenykedésemmel. Mikor azonban visszajött már teljesen más arckifejezést vágott. Sehova nem tudtam tenni, hiszen az előbb önfeledtem mosolygott, most pedig tekintete teli volt gondterheltséggel. Nem mertem rákérdezni, de a vacsora további részébe barátnőm már nem volt ott fejbe. Az édességek után fizettem és elindultunk a kocsi felé. Úgy terveztük, hogy vagy iszunk még valamit az egyik szórakozó helyen vagy egy kései mozira térünk be ahol kevés az ember. Sajnos ha megakartam nézni egy filmet mindig lehetetlen időpontokba kellett moziba mennem, így a fél tizenkettes vetítési idő hétfő este pont jónak ígérkezett.

- Akkor hova szeretnél menni? – Néztem rá kíváncsian. Gyönyörű volt ahogy a kinti hidegtől az arca kipirult és zöld szemei csak úgy szikráztak a kintről bejövő lámpa fénybe.  – Mozi vagy buli? Melyiket választod? Amúgy ha moziba mennénk akkor sincs gond és tudom, hogy eléggé sokára lesz vége, de holnap nem kell főznöd, mert meghívott az egyik csapattársam ebédre minket. – Újságoltam neki.

- Én inkább hazamennék. – Mondta csendesen és kinézett az ablakon, amin a hulló hópelyhek megálltak.

- Igazán? – Kaptam fel a fejem. – Egy összebújós estében is benne vagyok. – Kacsintottam rá miközben indítottam az autót és hazafelé vettem az irányt. A hó egyre jobban esett és az út is csúszósabbá vált, így a sebességet is visszavettem.

- Nem erről van szó Stephan. – Kezdte és újra idegessé vált a hangja. – Nekem holnap korán kell kelnem.

- Ugyan miért? – Nevettem fel. – Már mondtam, hogy nem kell főznöd, sőt semmi dolgod nincs csak velem lenni, hiszen beszéltem Spallettivel és engedéllyel vagyok távol a héten az összes csapatmunkától.

- Stephan hallgass már végig! – Csattant fel és nagyon meglepett a hirtelensége.

- Én nem érek rá holnap, sőt nem érek rá egész Péntekig.

- Mégis hogy érted ezt? – Húztam össze a szemöldököm.

- Az a helyzet, hogy az egyik lány megbetegedett és be kell ugranom dolgozni ,és…

- De Kitti nem ezt beszéltük meg. – Mondtam neki és nagyon rosszul esett, hogy megint előtérbe helyezi a munkát a kapcsolatunktól, mikor én is megtettem neki azt, hogy lemondtam az összes heti edzésemet, pedig Spaletti nem szereti ha ellógunk róla.

- Tudom, de a nagyfőnök engem írt be a helyettesítésre.

- Édesem te vagy a második ember a bárba. Ha te nem akarsz akkor bemegy más, írd át a munka naplót vagy akármit. Megígérted. – Néztem rá vádlón, és mérgembe jó erősen ráléptem a gázra. Semmi másra nem vágytam már, csak hogy időben hazaérjünk és lezárjuk ez a tökéletesnek indult napot.

- Sajnálom. – Suttogta szomorú hangon.

- Sajnálom? – Mérgelődtem még mindig. – Ennyit tudsz csak mondani?

- Mégis mit mondhatnék?  - Vágott vissza mikor megcsörrent a mobiltelefonja és kikapcsolva a biztonsági övet hátul kezdett kotorászni a táskájába, de mire előkapta a telefont az már elnémult, és a lány nem hívta vissza az illetőt így folytattam a mérgelődést.

- Talán megmagyarázhatnád, miért nem tudsz velem lenni?

- Stephan én szeretnék, de kell ez a munka és hálával tartozom Albinnak….

- Már megint ez a töketlen svéd.

- Ne beszélj így róla! – Védte meg újabb löketett adva a mérgemnek.  – Több hónapig segített nekem és kifizette a nyelvtanfolyamomat is. Nem sétálhatok csak ki úgy és hagyhatok ott csapot, papot.

- Oké mennyi volt?

- Micsoda?

- A tanfolyam. – Vágtam rá.

- Rengeteg, és ezért nem volt elég a fizetésem, amit a táncolással kerestem és Svédország sem olcsó hely. Minden drága volt a kaja, a lakás és ő mindenben segített. Értsd meg nélküle nem itt tartanék. – Magyarázkodott tovább miközben forrt bennem a méreg.

- Mondj egy számot és kifizetem az utolsó Euróig, utána pedig felmondhatnál.

- Persze, és akkor mégis mit csinálnék? – Nevetett fel gúnyosan.

- Hozzám jöhetnél és lennének gyerekeink és olyanok lennénk, mint egy nagycsalád. A focival annyi pénz keresek, hogy nem kell dolgoznod. – Vázoltam fel az álmaimat mire Kitti nagy szemekkel nézett rám. Mikor kicsodálkozta magát izgatott hangon kérdezte:

- Te most megkérted a kezem?

- Tessék? – Néztem rá és rájöttem mi is szaladt ki a számon. Arcom azonnal vörösbe változott és most rajtam volt a magyarázkodás.

- Kitti én…

- Megkérted a kezem. – Suttogta és szemei csillogtak a boldogságtól.

- Lehetséges, és akkor mi a válaszod? – Sürgettem, és ekkor egy hatalmas csattanást hallottam majd elsötétült előttem a világ.  Szirénázó mentőket hallottam és mikor magamhoz tértem hatalmas fájdalmat éreztem a fejembe. Próbáltam megmozdulni, de nagyon erőtlennek éreztem magam. Egy mentős lépett oda hozzám.

- Uram, jól van? – kérdezte és én bólintottam, hogy igen, és örültem, hogy kinyílt a légzsák, ami valószínűleg megvédett egy súlyosabb sérüléstől. Az ajtó kinyílt és a férfi segített kiszállni.

- Örülhet, hogy be volt kapcsolva. – Hallottam kedves hangját amint a mentőkocsihoz kísért. Kaptam egy meleg takarót és egy nő megvizsgálta a fejem és mindenféle kérdéseket tett fel nekem. Egy kicsit szédültem, és ahogy az ütközés előtti kérdésekre válaszoltam bevillant Kitti.

- Elnézést hol van a barátnőm? – Tört rám a pánik, ami még jobban felerősödött mikor megláttam szerelmemet a hordágyon feküdni. Nyakmerevítő és lélegeztető pumpa volt rajta amit az egyik nővér nyomkodott.

- Kitti. – Szaladtam hozzá, de ő semmire nem reagált. – Kitti itt vagyok veled hallod. Nyisd ki a szemed kicsim. - Fogtam a kezét, ami jéghideg volt.

- Kérem, hagyja, és engedje, hogy tegyük a dolgunkat. Azonnal be kell vinni a kórházba. – Tolt el mellőle az egyik mentős fiú miközben hátra betették a kocsiba.

- Vele megyek. – Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon és örültem, hogy ők sem ellenkeznek. A sziréna bekapcsolt mi pedig útnak indultunk. Mindenféle orvosi szavak röpködtek és kérdéseket szegeztek nekem, ami nagyon idegesített, hiszen a fejem újra fájni kezdett. Kitti hófehér arcát figyeltem, amikor a nővér bekötötte neki az infúziót. Az időt sem érzékeltem, csak akkor tudatosult bennem, hogy odaértünk mikor kinyílt a mentő ajtaja és becsapódott a hideg Decemberi levegő. Barátnőmet kivették és azonnal közre fogták az orvosok és a nővérek.

- Kitti itt vagyok veled! – Fogtam meg újra a kezét. – Mondja, mi lehet a baja? Miért nem tér magához? – Érdeklődtem az egyik őszebb hajú orvostól.

- Valószínű belső sérülései vannak, de amíg nem tudunk biztosat mondani kérem kint várakozzon, mi pedig felkészítjük a műtétre. – Mutatott egy műanyag székre.

- Műtétre? – Estem kétségbe.

- Lehetnek belső vérzései, amiket el kell állítani, vagy akár megrepedhetett valamelyik létfontosságú szerve. Sajnos nem volt bekötve így a sérülései komolyan is lehetnek, bár úgy tűnik törései, nincsenek ami meglepő. – Magyarázott. – Ha esetleg szeretné értesíteni valamelyik hozzátartozóját azt megteheti amíg az operációval végzünk, de mi is telefonálhatunk.

- Nem, én ismerem a nővérét, majd őt értesítem, mellesleg kérhetném, hogy ezt privátan kezeljék. Tudja…

- Ez csak természetes Mr. Shaarawy. Innen a sajtó nem fog megtudni semmit, de most ha megbocsájt, megmenteném a barátnőjét.

- Köszönöm. – Hálálkodtam, majd miután leültem a székre előkaptam a mobilom.  A telefonom hajnali hármat mutatott és reméltem, hogy Lili azért még felveszi. Az utóbbi időbe nem tárgyaltunk, és ez is idegesített, de örültem, hogy szerencsével jártam. Ahogy az üzenetet továbbítottam leraktam a telefonom és a kezembe temettem az arcom. Nagyon nehéz volt egyedül a várakozás, hiszen a percek csigalassúsággal teltek. Átgondoltam az egész estét és minden mozzanatát. Nem mentem gyorsan és az, hogy megálltam mikor a lámpa már sárga volt elővigyázatosságból tettem. Tudtam akkor jöhettek belénk. Utáltam magam, hogy nem figyelmeztettem barátnőmet mikor kikapcsolta az övét. Szerettem volna beszélgetni valakivel, de ilyenkor nem akartam senkit sem zargatni.

- Uram egy kávét hozzak? – Jött oda egy nővér, aki valahonnan borzasztóan ismerős volt. – Vagy esetleg valami ennivalót?

- Köszönöm nem, én várok. – Néztem fel rá.

- Van egy privát szobánk ahol nyugodtan ledőlhet.

- Nem, én… - Kezdtem és bármilyen férfiatlan is volt a viselkedésem eleredtek a könnyeim. Az jutott eszembe, ha valami történik a barátnőmmel soha nem leszek már olyan mint régen. Tudatosult bennem, hogy szeretném, ha a feleségem lenne, és mellette akarom leélni az egész életem. A nővérke mellém ült és kedvesen vigasztalt. Jó volt beszélgetni valakivel és talán egy kicsit elterelte a gondolataimat. Kint már kezdett hajnalodni és én még mindig a nővérkével beszélgettem. Jó volt, mert elmesélte nekem, hogy valószínű mi lehet Kitti baja és elmagyarázta részletesen a dolgokat. Megtudtam, hogy nemrég kezdett el gyakornokoskodni a kórházba, és szeretne orvosi egyetemre menni, de nincs rá pénze így marad nővér. Beszélgettünk a fociról is, és ekkor kinyílt a műtő ajtaja és kitolták a lányt. Azonnal felpattantam és odaindultam a doktorhoz.

- Hogy sikerült?

- Nyugodjon meg a műtété remekül sikerült. Most sok pihenésre van szüksége.

- Mikor fog felébredni? – Türelmetlenkedtem.

- Nem tudom megmondani, de ha minden jól megy, akkor, ha kimegy az altató hatása. Egyenlőre az intenzíven tartjuk megfigyelés alatt, és ha ilyen az állapota, akkor akár már holnap átrakhatjuk egy szobába.

- Kérhetnék egy magánszobát?

- Ez csak természetes. – Mosolygott rám megnyugtatóan és mielőtt tovább indult volna visszaszólt. – Stephan nyugodjon meg, minden rendbe jön.

- Tényleg köszönöm, és önnek is, hogy tartotta bennem a lelket. – Fordultam a nővérkéhez.

- Lolita már csak ilyen segítőkész. – Kacsintott rá a doktor úr majd tovább állt.

- Bemehetek hozzá? – Tudakoltam Lolitától mire igenlően bólintott és bekísért Kittihez. Szájában még mindig ott volt az intubációs cső és egy szívmonitor volt mellé állítva. Arca nyugodt volt és békésen szuszogott. Mellé ültem majd mikor letettem a fejem az ágyra azonnal elnyomott az álom.

Lili:

- Úr isten. – Hallottam Zlatan hangját, de nem jutottak el a tudatomig a szavak. Még mindig olasz barátom pánikszerű szavai víz hangzottak a fülembe. A húgom eszméletlen állapotban fekszik egy római kórházba és én nem vagyok mellette. Nem védtem meg, csak a saját magánéletem érdekelt. – Lili mi lesz most? – Sürgetett Zlatan én pedig mint aki ekkor ébredt az álomvilágból ráemeltem tekintetemet.

- Foglalok egy jegyet Rómába és… - Mondtam gépiesen.

- Ne, nem kell. Mindjárt telefonálok és elrepülünk a gépemmel. Várj. – Kapta elő mobilját majd intézkedni kezdett, én pedig éreztem, hogy mozdulnom kéne, de a hír súlya hatalmas teherként nehezedett rám és béklyóba kötötték végtagjaimat. Pár perc telefonálás után Zlatan elém térdelt és mélyen a szemembe nézett.

- Elintéztem mindent kicsim, ha akarod most azonnal indulhatunk. Már taxit is hívtam, szóval ha gyorsan elindulunk nem sokára testvéred mellett lehetsz.

- Így nem mehetek a kórházba. – Néztem végig a ruhámon.

- Vannak még itt dolgaid, ha szeretnéd, lehozom őket a szobámból. Én is magamra kapok egy másik ruhát. Lehozom őket, addig próbálj meg megnyugodni. – Adott egy csókot majd elszaladt, hogy átöltözzön, és én még akkor is az ágy szélén ültem mikor visszatért kezébe egy rég nem látott pólómmal és farmer nadrágommal.

- Lili vedd fel ezeket. – Nyújtotta felém a ruhákat, de én csak üveges szemmel meredtem rá, mire mellém ült az ágyra. – Édesem nem lesz semmi baj, és…

- … és ha mégis. Mi történik, ha mégis?

- Nem szabad ilyenekre gondolni Lili, csak arra, hogy jól van. Lehet, mire odaérünk, már kinyitja a szemét és vidáman fog mosolyogni. – Biztatott, de akármennyire is szerettem volna hinni neki nem tudtam, csak újra kitört belőlem a sírás, így átölelt, fejem a mellkasába fúródott miközben gyengéden simogatta a hátam.

- Ugye velem jössz? – Néztem fel rá.

- Persze, hogy veled megyek Lili ez nem is kérdés, csak öltözz át, mert a taxi bármelyik pillanatban ideérhet. Gyere. – Húzott fel én pedig felvettem a Zlatan által lehozott ruhákat. Kis idő múlva pedig hallottuk a taxi dudálását. Kezembe fogtam a kis táskámat, majd kézen fogva léptünk ki a házból, és pár perc alatt a repülőtérre érkeztünk. Egy szűk és kanyargós folyosón mentünk keresztül ahol szinte senkivel nem találkoztunk. A Decemberi hideg levegő a csontomig hatolt, és egyedül csak a kezem volt meleg amit Zlatan erősen szorított. Az agyam teljesen kikapcsolt így csak a mellettem lépkedő férfira hagyatkoztam. Mogyoró szemeiben aggodalommal vegyes riadalmat láttam valahányszor rám tekintett. Zlatan beszélt pár szót a pilótával, amíg én türelmesen vártam a hidegbe. A gép nem volt nagy, és meglepődtem, hogy szerelmem felajánlotta, de visszagondolva kényelem és gyorsaság szempontjából kiváló döntés volt. Felértünk a fedélzetre és miután lepakoltuk a dolgainkat fáradtan rogytam le a vajszínű ülések egyikébe. Nagyon furcsa volt, mert nem ültem még sosem magángépen és meglepődtem a berendezésen, ami a négy fotelen kívül egy asztalból egy televízióból és egy nagyobb kanapéból állt amiben ketten is kényelmesen elfértünk. A felszállás simán ment majd csak az elsuhanó felhőket láttam az ablakból, amik olyanok voltak mint egy hatalmas vattacukor.

- Kértek valamit inni? – Lépett be egy fiatal lány, piros légi utas kísérő ruhája csinosan állt rajta és csábító szemekkel nézett Zlatanra, de ilyen állapotban még ez sem tudott felhúzni. Gondolataim továbbra is húgom körül kavarogtak.

- Sara ő itt a barátnőm Lilien. – Mosolygott rá szerelmem és bemutatott minket egymásnak. A lány finoman végigmért majd rám villantott egy műmosolyt. – Sara a repülő pincére, aki mindig készen áll, ha utazom valamerre. Az édesapja nagyon jó barátom, és mivel Sara amúgy is ilyen munkakörbe dolgozik, mindig szívesen fogadom a szolgálatait.

- Értem. – Bólogattam, de teljesen hidegen hagyott a lány, mert borzalmas fáradság lett úrrá rajtam.

- Szóval akkor mit hozhatok? – Kérdezte újra Sara, mire Zlatan válaszolt.

- Egy kávét és egy nyugtatót tát.

- Máris hozom. – Bólintott majd kiment az ajtón és elhúzta a paravánt.

- Szép lány. -  Állapítottam meg mikor kettesbe maradtunk.

- Igen, és nagyon fiatal. Most töltötte a húszat. – Nézett rám és mikor végignéztem rajta eszembe jutott a fotózás, ugyanis a saját márkás fekete szabadidőjét húzta magára.

- Mi lesz a munkával? – Tettem fel a kérdést.

- Ne foglalkozz most ezzel. – Próbált nyugtatni és gyengéden megsimogatta a combom. – Már intézkedtem és átrakjuk egy olyan időpontba, ami neked jó.

- De ez…

- Lili semmi nem fontosabb annál, mint, hogy most a húgod mellett légy. A munka jelenesetbe várhat.

- Kicsim annyira sajnálom, és annyira félek, hogy nem érek oda időbe és…

- Csssss, mondtam, hogy ne gondolj erre. – Szólt majd egy gyengéd csókkal belém fojtotta a szót én pedig hagytam magam elmerülni az édes pillanatba, aminek Sara vetett véget.

- Meghoztam az italokat. Mást kértek? – Pillantott Zlatanra aki kivette a tálcát a lány kezéből és lerakta az asztalra.

- Nem csak azt, hogy a landolásig senki ne zavarjon.

- Oké. – Bólintott majd miután kiment behúzta az ajtót. Zlatan a kanapéra mutatott.

- Feküdj le ide kicsim, ezen ketten is elférünk, bár előbb idd meg ezt. – Nyújtotta felém a bögrét.

- Tudod, hogy utálom a teát.

- Nem érdekel, mert ez jót fog tenni. Ne makacskodj, hanem idd meg! – Parancsolta szigorúan és én nagy duzzogva lehúztam a forró italt. Igaza volt szerelmemnek, az ital hatására a görcsösség kezdett feloldódni én pedig újra egyre álmosabb lettem

- Gyere ide. – Húzott közel magához és én bekuckóztam a karjai közé. Fejemet a mellkasára hajtottam és kezemet becsúsztatta a pólója alá. Éreztem szívverését és mellkasának egyenletes emelkedése engem is megnyugtatott.

- Köszönöm, hogy velem vagy. – Néztem bele csodálatos szemeibe, amibe imádtam elveszni.

- Lili nem csak akkor állok melletted, ha minden szuper. Ez a kapcsolat lényege. Jóban-, rosszban.

- Hú ez most úgy hangzott mint egy házassági fogadalom. – Szaladt ki a számon és látta, hogy felcsillan a szeme.

- Bocsánat én csak…

- Lili én komolyan gondoltam és most, hogy újra megbocsájtottál készen állok akár elvenni téged. Persze ha akarod. – Tette hozzá az utolsó mondatot félve.

- Honnan veszed, hogy megbocsájtottam?

- Talán az együtt töltött csodálatos éjszaka miatt? Vagy neked nem jelentett semmit?

- De csak én még mindig bizonytalan vagyok.

-  Vagy esetleg bennem nem bízol?

- Igen. – Vallottam be szemlesütve. Nekem még mindig fáj, ami közted és Lolitával történt.

- Soha többé nem lesz ilyen, ígérem!

- Ezekkel az ígéretekkel már többször megégettem magam. – Csattantam fel.

- Lili ne veszekedjünk, csak ma ne. – Esdekelt én pedig belementem. Amúgy is fáradt voltam így jobbnak láttam, ha nem feszegetem tovább ezt a témát, hanem engedem, hogy a fáradság úrrá legyen rajtam és beborítsa az egész testem. Már bőven hajnalodott mikor szerelmem ébresztgetett, és ahogy leszálltunk a taxival azonnal a kórházba kértük magunkat. Idegesen és félelemmel a szívembe rohantam a folyosókon miután a recepción megmutatták merre kell menni. Berontottam az ajtón, és ahogy a szobába értem Stephant és a húgomat pillantottam meg. Barátom fejét az ágyra hajtva aludt és Kitti szemei is csukva voltak. Mellette a szívmonitor egyenletesen pityegett és a lélegeztető gép is tette a dolgát. Nem akartam Stephant felébreszteni, de talán megérezte jelenlétemet, hiszen kinyitotta a szemét és álmosan nézett rám. Haja össze-vissza állt, csodálatos szemei alatt pedig nagy karikák éktelenkedtek.

- Lili én annyira sajnálom. – Állt fel suttogva. – Nekem kellett volna vigyáznom rá, de…

- Nem hibáztatlak Stephan. – Nyugtattam meg, majd átöleltem és szorosan magamhoz szorítottam majd mindkettőnkből kitört a sírás és csak öleltük egymást hosszú percekig.