2017. március 15., szerda

3/17 ⚽️ A visszatérő múlt. ⚽️

Nagyon jól indult az Novemberem és Gianluca is jól teljesített. A Palermo ellen egy csodálatos gólt is rúgott aminek nagyon örültem. Büszke voltam rá és jó volt látni, hogy mennyire csillog a szeme a boldogságtól, és örültem, hogy jó formában van hiszen a Palermo után az Empoli kapujába is betalált. Ráadásul nem is egyszer. Sajnos az idegenbeli mérkőzésekre nem tudtam elkísérni a csapatot, mert Paolo ígéretéhez híven egy másik melóval is megbízott és ehhez az ország másik pontjába kellett utaznom. Alig voltam Milánóba ami abból volt jó, hogy keveset találkoztam Zlatan édesanyjával aki beköltözött Helénáékhoz és ha véletlenül kettesbe maradtunk, nem tudta kihagyni mennyire szeretné, ha újra együtt lennék a fiával. Persze én próbáltam hárítani, de mivel a szívem mélyén én sem vágytam másra nehéz volt megjátszani magam előtte. Gianlucával jól elvoltunk és nem akartam, hogy bármi is beárnyékolja a kapcsolatunkat, bár egyre többször telefonálgatott és akkor elvonult. Kicsit furcsálltam, de úgy voltam vele ez az ő magánügye és nekem is vannak telefonjaim, amihez semmi köze. Pár héttel az Európa Liga mérkőzés után leutaztam Rómába meglátogatni a húgomat, végül is nem láttam már majdnem két hete és ha telefonon hívtam alig beszéltünk, mert a munkájára hivatkozva letette. A két hete otthonomnak mondott lakás előtt álltam, mély levegőt vettem majd megnyomtam a kapucsengőt. Pár másodperc múlva kattant a zár és reménykedtem, hogy Kitti itthon van és ő nyitja ki az ajtót. Reménykedésem valahol a hullatott könnyeim tengerében fulladt, ugyanis Stephan nyitott ajtót.
- Szia. Kittihez jöttem. Itthon van? – Kérdeztem gyorsan, hogy be ne csapja az ajtót előttem.
- Gyere be. – mormogta. – A szobájában van.
- Köszi. – és már indultam is a testvérem szobájába. Nyitva volt az ajtó így beléptem. – Szia Kitti. – Köszöntem bár még nem láttam, hogy merre van.
- Szia Lili. – Mosolygott rám.
- De jól nézel ki, hova mész?- Egy rózsaszín kivágott felsőt és hozzá tartozó szoknyát viselt. -  Elmehetnénk egy kicsit valamerre, aztán összeszedem az itt maradt ruháimat.
- Az új éttermünk megnyitójára, de már így is késésben vagyok, szóval ezt majd máskorra elnapoljuk. Úgyhogy szia. – Adott két puszit, majd elköszönt a barátjától és kisietett az ajtón.
- Nos akkor én már mennék is. – Léptem ki a szobából mikor az itt maradott ruháimat elpakoltam a táskámba.
- Jó ötlet. – Mormogta Stephan kimért hangon. – Tudod merre van az ajtó.
- Stephan ne legyél már ilyen, azt mondtad mindig mellettem fogsz lenni, hiszen te vagy a legjobb barátom.
- Sosem akartam a legjobb barátod lenni. – Nézett rám azokkal a csodálatos szemeivel amiket annyira vonzónak találok benne. – Én az az ember akartam lenni az életedben, aki mindig ott van melletted mint a szerelmed. Akivel reggel együtt ébredsz és este együtt fekszel. Az aki miatt mosolyogsz, mert akkor még gyönyörűbb vagy. Már rég gyerekeink lehetnének ha nekem is adsz egy második esélyt. Nem úgy mint a svédnek. Sőt abban is biztos vagyok, hogy Gianluca még mindig nem tudja mi történt közted és Ibra között, és pont te leszel a legrosszabbul ha a pasid otthagy valakiért.
- Ne kezd megint Stephan! Te is  tudod, hogy jól megvagyunk Gianlucáva, bár igaz, hogy mostanában sokat telefonál valakivel, és olyankor elvonul és furcsa, de nem érdekel, mert szeret és ezt a tudtomra is adja. – Mondtam és elakartam menni. Már nyitottam az ajtót, de ő utánam szólt.
- Én nem mondtam elégszer, hogy szeretlek? Szerinted a szakításunk után jó pár évvel is azért vagyunk jóban, mert ne szeretnélek? Hányszor mondjam még el, hogy te vagy számomra a mindenség és ha nem lennél hű a tesódhoz. – lépett olyan közel hozzám, hogy már lélegezni is nehezemre esett. – köztünk már ruha sem lenne. – Suttogta és szemei vággyal fűtött tekintete szinte felforrósította a bőrömet.
- Fejezd be Step! Elég volt, szia. – Csaptam rá az ajtót majd lerohantam a nyüzsgő római utcára. A fejem teli volt Stephan hülyeségével és igazán dühös voltam rá. Miért ilyen nehéz ez az egész? Szerettem őt, és szükségem volt rá, és ez ő pontosan tudta, erre meg ilyeneket mond? Az órámra néztem és láttam, hogy még van negyed órám a gépem indulásáig, ami reméltem a hóesés ellenére nem fog késni egy percet sem, ugyanis megígértem Gianlucának, hogy elmegyek az edző központba. Úgy gondoltam beülök Kittihez egy kávéra és már éppen kezdtem volna tárcsázni a húgomat, de Stephan hangját hallottam a hátam mögött.
- Lili várj!
- Stephan te jó ég! Azonnal húzz fel valami kabátot, esik a hó. – Adtam ki az utasítást neki mikor láttam, hogy csak egy szál pólóba jött le.
- Nem érdekel, én csak nem akarom, hogy így menj el.
- Stephan nem akarom hallani a vádalmaidat és…
- Nem erről van szó. Nem fogok vádaskodni, csak elmondani mindent újra.
- Mégis miért? Nincs értelme. Te Kittivel jársz én meg Gianlucával.
- De kit szeretsz úgy igazán? – Fogta meg a kezem és annyira édes volt, ahogy a tökéletes haját egyre jobban belepték a hópelyhek.
- Te is tudod, hogy kit. – Tártam szét a karom.
- Segítek neked újra összejönni vele. – Csillant fel a szeme.
- Nem kell Stephan, mert az a kapcsolat már rég befejeződött. – Mondtam szomorúan és jobbnak láttam, ha bemegyünk a lépcsőházba még mielőtt barátom megfázna.
- Lili semmi más nem tesz boldoggá, csak ha te boldog vagy és most nem vagy az…
- De az vagyok! – Háborodtam fel. – Nem is tudod mit érzek és amúgy se akarom, hogy bele avatkozz a dolgaimba. Hidd el ha igazán összeakarnék jönni Ibrával össze is jöhetnék, de nem akarok!! Fogd már fel.
- Úgy látom, tényleg semmit sem tehetek. Te tényleg már más vagy. Viszlát. – Mondta szomorúan majd felszaladt a lépcsőn én pedig újra csak egyedül maradtam. Bassza meg miért kell így véget vetni egy barátságnak? Miért kell Stephannak mindent tönkretenni? Fájdalommal a szívemben ültem fel a repülőgépre és rossz, volt a gondolat, hogy nem hogy még a húgommal sem beszélhettem normálisan, de a szakadékot is tovább növeltem ami Stephan és én köztem kialakult. Borongós időben szálltam le Milanóba és gyorsan az edző központhoz kérettem magam. Előtte felhívtam Amandát, hogy engedélyt kérjek tőle a bemenetelre és szívesen fogadtam a segítségét mikor a fiúkhoz kísért. A pályán már ott voltak a játékosok és egy pár csapathoz tartozó személy. Csendben megálltam a korlátnál és vártam, hogy szerelmem mikor vesz észre. Szerencsére erre nem sokat kellett várni, mert egy fiatalabb játékos odaszólt neki.
- Hé haver itt a csajod. – Mutatott felém mire én azonnal elpirultam, de örültem, hogy Gianluca észre vett.
- Milyen kis csinos. – Mondta egy magasabb fiú akiben a Milan fiatal kapusát ismertem fel.
- Fiúk fejezzétek be! – Szólt rájuk barátom, majd újra felém fordult és oda szólt nekem. – Lili nem jössz ide?
- Nem gond? – Kérdeztem vissza félve, mire mindannyian megrázták a fejüket így bártan átbújtam a korlát alatt és mikor odaértem forrón megcsókoltam csatár barátomat. A többiek pedig hangos huhogásba kezdtek, de mi nem foglalkoztunk velük és egészen addig élveztük egymás ajkait, amíg barátomnak csörögni kezdett a mobilja. Mikor a képernyőre nézett zavartan tekintett fel rám.
- Valami gond van? – Érdeklődtem.
- Nem, csak ezt fel kell vennem. Mindjárt jövök fiúk. – Szólt oda a csapattársainak majd egy gyors puszi után elvonult a folyosó felé.
- Készíthetek rólatok pár képet? – Fordultam Gigió felé, aki korához képest már nagy hírnévnek örvend és ezt a fantasztikus tehetségének is köszönheti. Magassága pedig megegyezett Zlatanéval. Neki is a mellkasáig értem így alaposan fel kellett rá néznem. A másik közös pont közük az ügynökük volt, bár reméltem a kapust nem fogják úgy eladni, mint anno Zlatant.
- Persze miért ne, milyen beállást csináljak? – Állt be azonnal pózba, de én mosolyogva leintettem.
- Nem kell semmi. Majd ha játszotok akkor kattintanék párat. Az úgy sokkal valósabb.
- Rendben. – Szólt majd egy pár perc csönd után megkérdezte: - Mióta vagytok együtt Gianlucával?
- Pont ma vagyunk három hónaposak. – Húztam ki magam büszkén.
- Boldognak tűnsz.
- Az is vagyok, hiszen Gianluca tökéletes partner aki mellett biztonságban érezhetem magam.
- Három hónap még nem nagy idő. – Állapította meg.
- Igen, de minél többet vagyunk, együtt annál jobban megismerjük egymást és jobban egymásra hangolódunk.
- Te tudod, de ha elfogadsz egy tanácsot, akkor azért vigyázol vele. – Sütötte le a szemét és a mondata szöget ütött a fejembe.
- Mire akarsz kilyukadni Gigio?
- Ó én semmire csak úgy mondtam. – Vont vállat. – Most pedig megyek is. Jön Gianluca és Montella is. Majd még dumálunk.
- Jó akkor én leülök és fényképezgetek. – Mondtam a kapusnak, és ekkor hátulról éreztem, hogy átkarolnak.
- Mondták már mennyire jó a feneked ebbe a nadrágba? – Suttogta Luca a fülembe mire én csak zavartan pillantottam oda ahol a többi fiú állt.
- Drágám ne már. – Bújtam ki az öleléséből. – Inkább menj a többiekhez. Nem akarom, hogy miattam megrójanak, hogy nem tudsz figyelni. – Öleltem át a nyakát. – Inkább leülök és fotózok.
- A bénázásainkat? – Mosolyodott el.
- Nem is tudtok olyat, de menj te is. – Sürgettem.
- Rendben, de végig maradsz?
- Persze megvárhatlak.
- Nagyon jó lenne, de tényleg megyek. – Szólt majd egy gyors csók után a focisták felé indult. Én is a korlát felé vettem az irányt mikor egy kemény dologra lettem figyelmes a fűbe amibe Luca telefonját fedeztem fel. Nem szóltam neki, mert jobbnak láttam, ha magam mellé teszem, majd kabátomat szorosabbra húztam magamon, ezután pedig fényképezni kezdtem a csapatot. Nagyon rég csináltam már ilyet, de élveztem minden percét. Jó volt látni rajtuk mennyire összhangban dolgoznak és figyelnek minden utasításra. Nem is foglalkoztam a telefonnal, hiszen a fiúk fotózása és az, hogy egy ilyen remek edzésben vehetek rész teljesen felvillanyozott, egészen addig míg csipogni nem kezdett mellettem. Luca nem vette észre én pedig nem tudtam mit kéne tennem, és nem voltam sosem olyan aki a párja dolgaiba kutakodik. Viszont mikor már vagy harmadszorra csippant meg mellettem kíváncsi lettem és magamhoz kaptam a telefont. Gianlucának három üzenete jött egy bizonyos Anna nevű lánytól. Mégis ki a fene ez? Futott át az agyamon. Sosem mesélt nekem róla, így egy kicsit elkapott a harci szellem, és azon kapta magam, hogy a pasim üzeneteibe vájkálok. Az elsőbe ez áll: „ Gianluca nem akarom ezt tenni, beszéljük át még egyszer” A második: „ Lejárt a féléves kiküldetésem, te is tudtad, hogy ez lesz. Hazarepüljek? Jelentkezz!!” Harmadik: „ Jó akkor holnap hazarepülök. Örülnék ha kijönnél elém. Puszi Anna” Vajon miért írogat ilyen üzeneteket? Nem tudtam mit kéne tennem és eszembe jutott amit a kapus fiú mondott. Vajon mit tudhat ő amit én nem? Remélem nem lettem hülyére nézve Gianluca által, mert nem esne jól egy újabb csalódás. Úgy voltam vele, hogy nem foglalkozok a dologgal és hiába kutatta régebbi üzenetek után minden előzmény ki volt törölve. Az edzés után a kocsiba ültünk és éreztem, hogy rá kéne kérdeznem erre, de nagyon féltem a választól. Miközben Ginalucát figyeltem magam mellett a válaszra várt kérdés csak úgy nyomta a mellkasomat.
- Holnap meccs van? – Tettem fel a kérdést végül, hogy valamiről beszélgessünk, ami eltereli a gondolataimat.
- Igen, holnap itthon játszunk. Kijössz?
- Igen, nagyon szeretném élőben is látni, hogy gólt rúgsz.
- Az még nem olyan biztos. – Mosolyodott el szerényen.
- Ugyan már szívem, az utóbbi mérkőzéseken nagyon érezted merre van a kapu.
- Igen, ez igaz, a múlt hónapom nagyon jól sikerült és nem szeretném ezt a sorozatot megtörni.
- Bízom benned! – Mondtam és láttam, hogy jól estek neki a szavaim. Mivel egyedül nem igazán szerettem mérkőzésekre járni, felhívtam Kamillát, aki bár furcsállta a hívásomat, de elfogadta az ajánlatomat. Szerettem volna vele újra összecsiszolódni mielőtt a fotózásra kerülne a sor, hiszen mostanában eltávolodtunk egymástól. Kamilla alapjáraton kedves lány, és mivel Magyar jó vele lenni, és jó vele beszélgetni. Mivel fél egykor kezdődött a meccs Gianluca már időben felkelt és egy könnyebb étkezést iktattunk be a városba ahova Kamillával beszélte meg a találkozót.
- Kamilla is magyar? – Tudakolta szerelmem mikor már a forró kávénkra vártunk.
- Igen, olyan bő féléve ismerem körülbelül, mert Heléna születésnapi bulijába segített, és együtt voltunk az Európa Bajnokságon is.
- Az jó lehetett, két csinos lány akik odáig vannak a fociért. Gondolom jó sok pasit behálóztatok.
- Ugyan már..- Sütöttem le a szemem és nem is akartam azokra az időkre gondolni. Nem tudtam mi lehet a párizsi lakásunkkal, mert mindent elhoztam onnan mikor vége lett a bajnokságnak és Zlatan Angliába költözött, de úgy voltam vele, ha meglenne, akkor sem jelentene semmit, hiszen nincs arra semmi időm, hogy Franciaországba rohangáljak csak úgy a magam kedvéért.
- Megjött Kamilla. – Csillant fel a szemem mikor megláttam az ajtóba a fekete hajú lányt. Nagy téli kabátján a kinti hópelyhek csillogtak, és örültem, hogy észrevette kalimpálásomat. Nagy mosollyal közeledett az asztalunk felé és mikor odaért fújtatott egyet és lekapta a sapkáját a fejéről.
- Eléggé hideg van kint. – Huppant le hozzánk és bemutatkozott barátomnak, aki hasonlóan tett elidőzve kicsit a hideg miatt pirosabb arcán. – Mikor kezdődik?
- Már nem sokára szóval jobb lenne, ha indulnánk. – Nézett az órájára Gianluca.
- Jó, én nem kérek semmit, csak egy picit kifújom magam, ha nem baj.
- Nem persze. – Nyugtattam meg, és ekkor újra megcsörrent Luca mobilja, de ő nem vette fel csak zavartan pillantott rá majd inkább kinyomta.
- Miért nem veszed fel? – Érdeklődtem és a fejembe az járt, biztos az az Anna hívta.
- Nem fontos. – Szólt és próbált kicsit mosolyt erőltetni az arcára. Mikor Kamilla is felmelegedett egy picit elindultunk a stadion felé és végre leülhettünk a helyünkre. Mivel eléggé hideg volt így a kabátomat nem vettem le, de a mezem még így is rajtam volt.
- Kivel játszanak? – Kérdezte Kamilla és reméltem, hogy nem fog egész végig ilyen unott képet vágni. Tudtam, hogy nem annyira bírja a focit, de akkor is megerőltethetné magát.
- A Ctoronéval, szóval van esély a győzelemre. – Kacsintottam rá és ekkor kijöttek a fiúk majd a szokásos pénz feldobás után elkezdődött a mérkőzést. Alig bírtam a seggemen ülni, és egész végig csak kiabáltam. Egyszerűen magával sodort az egész hangulat. Helyzetek voltak minden a két oldalon is, de sajnos a huszonhatodik percben az ellenfél szerezte meg a vezetést.
- Basszus. – Mérgelődtem magamba, és tekintetemmel szerelmemet kerestem, aki alig állt meg a pályán. Nagyon sokat futott és reméltem nem töri meg őket ez a gól, és még ez a félidő lefújása előtt kitalálnak valamit.
- Mi van akkor, ha a csapat nem nyer? – Kérdezte Kamilla és rohadtul idegesített, hogy a mobilját nyomkodja. Kezdtem megbánni, hogy elhívtam magammal. Hiába meccset nézni mégis csak Helénával a legjobb, akivel mindig teli torokból kiabáltunk.
- Akkor ugrik a három pont, pedig az kell, mert eddig nagyon jól áll a csapat. Lehet még a Bajnokok Liágát érő hely is meglehet az évvégén. Bár igazság szerint én egy Európa Liga indulással is megelégednék már.
- De az mégis kisebb sorozat.
- Igen, de az is valami és nézd GÓÓL!! – Mutattam a pályára ahol Pasalic egy gólt fejelt. Végre valami, ami bizakodást jelenthetett a továbbiakra nézve. A fiúk így 1-1-el vonultak le az öltözékbe, mi pedig a fotózásról beszélgettünk egy kicsit Kamillával. Volt egy pár játékos, akit nem raktam volna már fel a második félidőbe, de hát Montella nagyon favorizálta őket. A második játékrészben a sárga lapok száma is megnövekedett, majd a számhoz kaptam mikor Gianlucát buktatták és szerelmem egy pár percig a földön maradt.
- Ugye nem lett baja? – Kérdeztem riadtan, és egy megkönnyebbült sóhaj tört ki belőlem mikor felállt. A bíró szabálytalannak látta az esetet és a csapat szerencséjére büntetőt ítélt.
- Miért nem Luca rúgja a tizit? – Tudakolta Kamilla és ez nekem is nagyon furcsa volt. Elvégre őt buktatták így neki járt volna, de Niang addig kapadozott a labdáért még Luca odaadta neki. A kivetítőn láttam, hogy kicsit csalódott fejet vág, és én is ugyanazt éreztem. Nem volt ellenszenves egyik focista sem de Niang nagyon sokszor rontott és féltem ez most sem lesz másképpen. A jóslatom beigazolódott, mert a fekete fiú kihagyta a büntetőt így az állás maradt 1-1. Szomorúan ültem vissza a helyemre és mérges voltam amiért ilyen idióták is viselhetik a csapat mezét. Már majdnem beletörődtem a döntetlenbe és magamba számolgattam, hogy akkor hányadik helyen is végez a csapat mikor Luca került helyzetbe és berúgta a maga gólját. A szemem könnyes lett és büszke voltam rá, hogy bár volt egy hatalmas ordító helyzete ami kimaradt, most mégis megmutatta, hogy mennyire jó játékos. Levette a mezét és csak futott, amíg a többiek utol nem érték majd mindenki a nyakába ugrott. Természetesen a mez levételéért sárga lapot kapott, de ez engem egyáltalán nem zavart. Sőt ilyenkor mindig eszembe jut mekkora idióta szabály ez a mez levétel utáni sárga lapozás. Mikor lefújták a mérkőzést Kamillával leszaladtunk az öltözőkhöz, és míg barátnőm Mario Pasaliccal beszélgetett én Gigioval vártam amíg szerelmem végez és végre indulhatunk haza.
- Tetszett?
- Szerinted? – Néztem fel a magas kapusra aki már elegáns szerelésben állt mellettem. – Ez nem kérdést, fantasztikus volt. Még akkor is élveztem volna ha nem nyertek, de így sokkal jobb érzéssel gondolok vissza.
- Harmadikak vagyunk a tabellán. – Büszkélkedett a fiú és ez engem is örömmel töltött el.
- Lili te meg? – Hallottam barátom csodálkozó hangját, mikor utcai ruhába kilépett az öltözőből.
- Gratulálok Luca. – Öleltem meg. – Annyira büszke vagyok rád, és persze az egész csapatra.
- Azért volt egy hatalmas helyzetem ami kimaradt. – Mondta szomorúan.
- De kijavítottad a hibádat, és ha úgy vesszük megnyerted a meccset a csapatodnak. Megyünk haza? – Tudakoltam és elköszöntem Kamillától majd kézen fogva a kocsi felé indultunk, és a telefon újra megszólalt. Nagyon idegesített, és már nem bírtam befogni a számat. Ahogy Luca indított neki szegeztem a kérdést.
- Mondd ki a jó ég az az Anna? – Tettem fel és láttam, hogy a férfi arca először elfehéredik majd pirossá válik, és mivel nem szólt semmit újra feltettem a kérdést. – Luca ki ez a nő aki folyamatosan hívogat és üzenetekkel bombáz?
- Miért nézel bele a telefonomba Lili? Én sem vájkálok a dolgaidba.
- Nekem nincsenek titkaim, de újra megkérdezem, ki ez a nő? Talán a szeretőd?
- Nem, dehogy is, sosem csalnálak meg Lili. – Szorította meg a kezem. – Ő a volt menyasszonyom, aki elhagyott egy fél éves Afrikai orvosi kiküldetés miatt, majd ott összeszűrte a levet mással. Szakítottunk, de körülbelül két hete jelentkezett újra, hogy hazajön és beszéljük meg a dolgokat. Nem akartam, hogy tudj róla Lili, mert nem érdekes és…
- Ő volt neked a nagy Ő ugye? – Kérdeztem mire némán bólintott. – Most hogy hazajön te mit szeretnél csinálni?
- Lili én nem tudom, de ma száll le a gépe és megígértem, hogy kimegyek elé.
- Igazán? – Csodálkoztam és egyszerűen hihetetlennek tűnt az egész dolog. – Mikor akartad volna ezt közölni ha nem kérdezek rá? Talán majd ha hazahozod Luca? – Kiabáltam vele. – Azt hitted, hogy nem jövök rá vagy mi? Ennyire hülyének nézel?
- Nem Lili dehogy is…
- Ennyit jelentet neked a három hónap?? Mégis mit képzelsz rólam, hogy játszadozol velem??? Hogy képzelted ezt?
- Sajnálom Lili, de nekem ő az életem szerelme. – Nézett a szemembe és csokoládé szemei annyira őszintének tűntek. Mikor megálltunk a ház előtt elővettem a táskám és minden ruhámat belepakoltam.
- Lili kérlek beszéljük meg, hiszen nem csináltam semmit, és nem is gondoltam, hogy adnék ennek még egy esélyt…
- DE Ő AZ ÉLETED SZERELME!! – Vágtam bele a szavába. – Sajnálom Luca, de nem leszek második senki életébe sem. Vigyázz magadra és légy boldog. – Szóltam könnyes szemmel majd kiléptem a lakásból és meg sem álltam Kamilla házáig. Három hónap után újra egyedül vagyok, és ezt egy igazán bulis csajjal fogom átvészelni.


2017. március 6., hétfő

3/16 ⚽️ Már megint ez a rohadt meló!!!! ⚽️

Csütörtökön álmos fejjel keltem fel Helénáék lakásába majd mikor megnéztem a telefonomon az időt újra láttam, hogy főnököm egy új sms-t küldött. „ Ha tudsz hívj fel. Előre is köszönöm Paolo.  Remek. Gondoltam, de azért feltárcsáztam az ismert számot.
- Szia, Paolo. – Köszöntem a készülékbe és próbáltam vidám hangulatúnak tűnni – Csak felöltözöm, és már megyek is.
- Nem kell! – Vágta rá gyorsan. – Nem kell kapkodni ugyanis akivel találkozni kéne, annak a mai nap nem jó. Legyen inkább Péntek. Benne vagy?
- Igen, persze ez csak természetes. Amúgy miről van szó? – Érdeklődtem.
- Semmiség, csak egy fotósorozatot kéne készítened, egy híres sportolóról.
- Megtudhatom, kiről van szó? Csak, hogy utána nézzek egy kicsit.
- Az a baj Lili, hogy én sem tudom. – Mondta és hangja őszinteséget sugallt. Lemondóan felsóhajtottam majd megbeszéltem, hogy akkor holnap délelőtt beugrok hozzá. Szépen komótosan felöltöztem majd átgondoltam mit akarok ma csinálni. Először Gianlucához fogok menni, de még nem döntöttem el, hogy a stadionba, vagy valahol máshol szeretnék vele találkozni. Eszembe jutott, hogy ma van Európa Liga és valószínű Stephan is és Zlatan is ma játszik. Reméltem barátom benne lesz a kezdőbe és jól fog teljesíteni. Legszívesebben felhívtam volna, hogy sok szerencsét kívánjak neki, de mikor kopogtatást hallottam az ajtómon elvetettem az ötletet.
- Igen. – Szóltam mire Heléna szőke fejét és hatalmas mosolyát láttam meg.
- Szia Lili. Csak hallottam, hogy telefonálsz, így gondoltam nem alszol.
- Nem, éppen Paolóval beszéltem és azt mondta, hogy a modell nem ér rá ma, csak holnap.
- Értem. – Szólt. – Az én édesanyám is csak holnap tud jönni, szóval szabad vagyok egész nap. Mi a terved mára?
- Fogalmam sincs. Gianlucával szeretnék találkozni. – Néztem fel rá.
- Elakarod mondani neki, ami a tesómmal történt? – Húzta fel a szemöldökét meglepetten.
- Nem. – Ráztam meg a fejem. – Nem mondom meg neki, mert félek, hogy szakítana velem.
- Te tudod. Nem vagy éhes? Én folyamatosan az vagyok, szóval elmehetnénk kajálni, utána pedig vásárolni.
 - Ahogy gondolod. – Mondtam majd egy gyors reggeli után vásárolni indultunk. Szerencsére az utóbbi melómból egész szép kis összeget akasztottam le még úgy is, hogy Márkótól kellett a fele információt elkérnem. Kicsit átdolgoztam az én stílusomra és örültem, hogy Paolo megvolt vele elégedve. Még sosem csináltam ilyen, hogy kölcsön cikkből dolgoztam, de hát a szükség nagyúr. Egy kellemes reggeli után elmentünk vásárolni és bár én sok mindent nem vettem azért elég jól elvoltam így is, és Heléna is szívesen fogadta a tanácsaimat.
- Alig jön rám valami és még csak nőni fogok. Lassan akkora vagyok, mint egy nagyobb bálna. Bár legalább a melleim is nőnek. – Mondta miközben a próbafülke tükrében nézegette magát.
- Merre van Manuel? – Tettem fel a kérdést.
- Elment Stephan meccsére. Tudod, ma Európa Liga van, szóval este meccs nézés lesz. – Kacsintott rám és nekem kicsit görcsbe rándult a gyomrom. – Szóval még be kell szereznem a nassolni valót is. Meg jön egy barátnőm is. Remélem nem baj.
- Én lehet inkább Gianlucával tölteném az estét. – Mondtam zavarodottan.
- Oké ahogy gondolod. De mikor mész hozzá?
- Nem tudom, de mindjárt felhívom. – Majd előkotortam a telefonom és betárcsáztam barátom számát, aki azonnal felvette és búgó hangon beleszólt.
- Szia, kicsim hogy vagy?
- Szia jól és itt vagyok a városba. – Osztottam meg vele.
- Máris? De hát nem régen repültél vissza.
- Igen, de most egy kicsit hosszabb ideig fogok maradni. – Válaszoltam és elkapott a szomorúság.
- Valami történt Lili? – Kérdezte, mert ő is kihallotta a hangomból a fájdalmat.
- Inkább élőbe mesélném el. Találkozhatnánk most? Merre vagy?
- Az edző központban, de kb fél óra múlva végzek. Mi lenne, ha az épület előtt találkoznánk?
- Inkább Helénáéknál találkozzunk. Most éppen ott lakok.
- Ott laksz? Ennyire nagy a baj?
- Majd élőbe. – Csuklott el a hangom és elmorzsoltam egy lehullott könnycseppet.
- Ahogy csak szeretnéd édes, de most megyek. Akkor Helénáéknál találkozunk. Szeretlek.
- Jó edzést. – Köszöntem el és ekkor vettem észre, hogy barátnőm végig figyelt miközben telefonáltam.
- Nem hívtad fel Stephant ma?
- Nem, nem merem. – Ismertem be mikor már a sétáló utcán gyalogoltunk a kocsink felé. – Félek, hogy nem venné fel és az csak még jobban fájna. Tudod már ez miatt is lelkiismeret furdalásom van.
- Pedig nem kéne. Na hívd már fel és mondd neki, hogy sok sikert meg ilyesmi. – Bíztatott én pedig elfogadtam és mikor beértünk a lakásba bevonultam a szobába és hatalmas szívdobogások közepette próbáltam feltárcsázni Stephant, aki szerencsére felvette bár hangja eléggé hűvösen csengett.
-  Mondd Lili.
- Szia Stephan én csak…tudom, hogy ma Európa liga meccsed van és.. csak.. sok sikert akartam kívánni.
- Köszönöm, még valami?
- Stephan én… kérlek, ne beszélj velem ilyen hangon.
- Milyen hangon? – Tette a hülyét még mindig szigorúan.
- Ilyen keményen. Kérlek Stephan kell, hogy a barátom legyél! Kell, mert én..
- Lili nem érek rá. Mennem kell. Köszi, hogy hívtál. Szia. – Darálta és végül már csak a telefonom üres búgását hallottam. A kezembe temettem az arcom és eszembe jutott az amikor Zlatan pakolt ki a Párizsi lakásunkból még az E.B. alatt. Akkor Stephan megígérte, hogy bármi lesz, mindig barátok leszünk, és mindig ott leszünk a másiknak, ha kellünk. Azt mondta, hogy ő lesz az én biztos pontom erre meg kidob a lakásából. A könnyeimtől nem láttam, és tudtam hibát követek el, de megírtam neki sms-be a következőket: „ Azt ígérted te leszel az én biztos pontom és mindig mellettem leszel. Hol vagy akkor most mikor szükségem lenne rád lélekbe? Hol van az a Stephan?” Majd a küldés gombra nyomtam és vártam a válaszát, de semmi nem jött. Csalódottan botorkáltam ki az előszobába és egy kicsit jobb kedvem lett mikor Heléna bevezette Gianlucát. Szerelmem kicsit össze-vissza álló hajjal fehér pólóba és sötét nadrágba állt. Imádtam mikor pólóba van, mert szerettem, ha látszottak a tetoválásai.
- Szia, édesem jól vagy? – Kérdezte és szemei aggodalmasan pillantottak felém miközben lágy csókot nyomott ajkaimra.
- Igen, csak picit összebalhéztam Stephannal. – Néztem csokoládé szemeibe. – Szóval elköltöztem tőle és itt lakok Helénáéknál.
- Miért nem jöttél hozzám?
- Nem akartalak a terhedre lenni és…
- Lili sosem vagy a terhemre. – Simogatta meg az arcom. – Elmeséled nekem min vesztetek össze? – Ült le velem a kanapéra. Heléna érezte, hogy komoly dologról van szó így bevonult a saját szobájukba.
- Nem igazán érdekes. – Mondtam és nem mertem a szemébe nézni. – Csak… butaság az egész.
- Lili ha nem mondod el nem tudok rajtad segítni.
- Nem kell, hogy segíts, mert elég, hogy velem vagy. – Bújtam a karjai közé miközben felhúztam a lábam a kanapén.
- Kicsim, de tényleg elmondhatsz nekem bármit. – Bizonygatta, de én csak hárítottam, majd végül kitaláltam, hogy az volt a baj, hogy nem mentem vele a mai meccsére. Persze ez nem volt igaz, és tudtam Stephan ilyenért sosem lenne mérges. Örültem, hogy Gianluca beérte ennyivel. Mivel Heléna esti meccsnézést tervezett az egyik barátnőjével én jobbnak láttam, ha elmegyek Gianlucával vacsorázni és örültem, hogy eltölthettem vele egy tökéletes éjszakát. Fantasztikus volt és örültem, hogy szeretkezés közben minden gondolatomat arra a férfira összpontosítottam, akivel kölcsönösen kényeztettük egymást.  Reggel pedig arra ébredtem, hogy szerelmem apró puszikkal borítja be a gerincemet, amitől azonnal felállak a pihék a hátamon. Jólesően felsóhajtottam mire ő egyre lejjebb haladt, viszont én leállítottam.
- Luca állítsd le magad. – Fordultam a hátamra és magamra húztam a takarót, hogy eltakarjam fedetlen melleimet.
- Sajnos nem megy. – Csókolt bele a nyakamba és éreztem, hogy megkíván. – Ma semmi dolgom nincs, csak veled lenni, egész nap. - Búgta édes hangon. – Vasárnap lesz a következő mérkőzésem így lehetnél akár velem. Hozd ide a ruháidat és költözz hozzám.
- Még nem túl korai? – Néztem bele vággyal fűtött tekintetébe.
- Miért volna az? Majdnem két hónapja együtt vagyunk és… mikor múlt héten Stephan bulijánál kimentetek a mosdóba beszélgettem vele. Azt mondta örül, hogy együtt vagy velem és reméli, sokáig kitartunk egymás mellett. – Osztotta meg  
 és eszembe jutott az, hogy mennyire más volt még minden egy héttel ezelőtt. Nem kellett volna elvállalnom azt a hülye melót és akkor nem veszítettem volna el a legjobb barátomat. Minden másképpen alakult volna. Bassza meg Zlatan!!
- Lili rendben van minden? – Rángatott vissza gondolataimból Luca.
- Igen, csak elméláztam egy kicsit. De most nekem öltöznöm kell és még Helénához is be kell ugranom, átöltözni.
- Miért öltöznél át?
- Mégsem mehetek ilyen ruhába a főnököm elé. – Néztem végig a tegnap esti szettemen, ami egy mélyen dekoltált fekete csipkés felsőből és nagyon passzos, piros cicanadrágból állt. – Ezt csak a te kedvedért vettem fel, de Paolo elé nem állíthatok be így. Szóval akkor megyek is.
- Mit szólnál hozzá, ha veled tartanék? Semmi dolgom nincs ma és legalább megnézem az irodádat.
- Nekem nincs irodám. – Nevettem fel. – Bár van egy kis sarok egy asztallal ahol néha ötletelek az egyik munkatársammal, de semmi városra néző nagy ablakos, bőr foteles irodám nincs. Az csak azoknak jár, akik keveset vannak úton. Ellenben én állandó mozgásba vagyok, és ez is a jó benne. Nem is tudnék 8-4- ig egy asztal mellett görnyedni miközben a világba történnek az események, amiket meg kell örökítenem a legjobb fényképezőgépemmel.
- Szereted csinálni? – Érdeklődött miközben ő is magára kapta a ruháit.
- Imádom. Az, hogy fotózom az életem része lett, és, hogy még pluszba írok is csak hab a tortán.
- Ha választani kéne, melyiket csinálnád szívesebben?
- A fotózást, mert az előírt sablonos kérdések nem igazán jönnek be. A képeknél pedig úgy állítom be az adott dolgokat, ahogy én akarom. Na és ha nem jó még ott a retus, bár nem igazán szeretem használni, mert akkor az már nem a valóság.
- Annyira édes vagy, ahogy a munkádról áradozol. Én is hasonlóan szeretem a focit és úgy érzem, jó csapatba vagyok.
- A világ legjobb csapatában focizol Gianluca. – Öleltem át majd egy csók után beültünk az autóba és Helénáék felé tartottunk.
- Csak átöltözöm jó? Mindjárt kész vagyok. Nem jössz be? – Néztem a mellettem ülő férfira mikor barátnőm házához értünk.
 - Nem, én, megvárlak és elintézek pár telefont.
- Ahogy gondolod. – Villantottam felé egy mosolyt és gyors léptekkel beindultam a lakásba.
- Megjöttem Heléna. – Kiabáltam ám a konyhából nem a szőke hajú lány jött ki hanem az édesanyja. Meglepődtem mikor az asszony rám nézett. Barna szemeibe megláttam a gyerekeit. Mindketten zavarba lettünk, bár ő jobban kezelte a helyzetet.
- Te vagy Lili ugye? – Nézett rám mire én csak némán bólintottam. – Heléna elment bevásárolni, de mondta, hogy itt laksz. – Mondta kicsit tört angolsággal, de még így is jobb volt, mint legutóbb.
- Én csak átöltözöm, és már megyek is. Kint vár a barátom. – Hadartam gyorsan és a szobám felé indultam, ám a nő nem hagyott.
- Talán a kisfiammal találkozol?
- Én… nem. Mi nem vagyunk együtt. – Fordultam felé.
- Pedig azt hittem, Zlatan is itt van a városba. – Mondta és mikor meghallottam a mondatot, egy picit pánikba estem. Villámgyorsan átöltöztem egy szolidabb ruhába, ami egy zöldeskék ceruza szoknyából, fehér ingből és a szoknyához passzoló blézerből állt. Felvettem a fekete magassarkúmat, amit csak fontos megbeszéléseknél hordok, majd újra Zlatan anyukájához mentem.
- Azt mondta Zlatan itt van a városba? – Tettem fel félve a kérdést.
- Igen, ma érkezett egy munka megbeszélésre, és délután pedig velem találkozik. Végre az én drága kisfiam. – Mélázott el és nekem mosolyognom kellett. A 195 cm- magas férfit korán sem lehetett volna kicsinek titulálni.
- Megmondaná Helénának, hogy hívjon fel, ha hazaért? Nem igazán szeretnék belerondítani a családi hangulatba, ha esetleg Zlatan idejönne.
- Nem hiszem, hogy belerondítanál Lili. Főleg úgy, hogy a fiamnak hiányzol.
- Mennem kell. – Szóltam, de mielőtt kiléptem volna az ajtón még utánam szólt:
- Lilien én szeretném, ha te is ott lennél a ma esti vacsorán.
- Sajnos nem tehetem, nekem már van másik kapcsolatom… és… nem akarom látni Zlatant. Így is eléggé nagy bajba keveredtem miatta és egy nagyon fontos személlyel is összerúgtam a port.
- Miattam sem tennéd meg? A lányom esküvőjén is olyan jól elbeszélgettünk, és nagyon kedvellek Lili. – Bizonygatta, és bár jól estek a szavai akkor sem bólinthattam rá az invitálásra.
- Sajnálom, de nem. – Mondtam majd otthagytam a lakásba és beültem Gianluca autójába.
- Csinos vagy. – Dicsért meg és biztos voltam benne, hogy látja, mennyire rosszul esik ez az egész helyzet. Mégis mit keres Zlatan a városba és miért kellett az anyukájának ennyire kedvesnek lennie velem? Régebben persze ez volt minden álmom, hogy az édesanyja szeressen, de mikor elérem már nem érdekes. Legalábbis jobb, ha ezt hazudom magamnak.
- Köszönöm édes vagy. – Adtam az arcára egy puszit, majd eltájoltam a szerkesztőség felé és mikor odaértünk egy nagy levegő vétel után kiszálltunk és beléptem szerelmemmel az ajtón. A szívem is kihagyott egy ütemet mikor megláttam, hogy főnököm irodája előtti folyosón Zlatan ült.  Előrehajolva a telefonját nyomkodta. Gianluca azonnal megfogta a kezem és szorosabban húzott magához. Cipőm kopogására Zlatan is felfigyelt majd széles mosollyal üdvözölt. Felállt a székről és a farzsebébe mélyesztette a mobiltelefonját. Sötét zöld pulóvert és sötét farmert viselt, haját pedig összefogva hordta. Tudtam, hogy a két fiú ismeri egymást, de személyesen még nem találkoztak így bemutattam egymásnak őket.
- Gianluca ő itt Zlatan. Zlatan ő pedig Gianluca.
- Lili barátja. – Szólt az olasz férfi majd miután felmérték egymást némán kezet fogtak. A svéd fiú jóval magasabb volt barátomnál így neki fel kellett néznie rá, ami jól láthatóan tetszett Zlatannak.  Borzalmasan kínos volt az egész helyzet, amit még a láng vörös fejem sem tett kellemesebbé.
- Mondd, mit keresel itt? – Fordultam kérdőn Zlatan felé. – Neked valahol még Hollandiába kéne lenned nem?
- Az tegnap volt, de nem repültem vissza a csapattal, hanem idejöttem, mert van egy kis meló. Meg az anyám is itt van, és szeretném látni. – Mondta és én nem akartam elárulni, hogy már találkoztam vele. – De amiért idejöttem az az, hogy van egy munka, amit megbeszéltem Paolóval és ehhez kellenél te.
- Én? – Lepődtem meg.
- Igen, de majd bent megbeszéljük, szóval felőlem mehetünk is. –Szólt kedves hangon és elindult az ajtó felé mi pedig Gianlucával követtük.
- Bocsi haver, de csak Lili jöhet. – Állította le Zlatan barátomat, aki meglepődve nézett rá.
- Mi? – Kérdezett vissza mérgesen.
- Ez egy munka megbeszélés, amihez neked semmi közöd.
- Rendben van, de tudd, hogy Lili úgyis mindent elmond nekem. – Bizonygatta.
- Igazán? Tényleg úgy gondolod, hogy mindent tudsz? Mert szerintem a felét sem tudod azoknak a dolgoknak, amik a gála esten történtek. Vagy mégis? – Eresztett el egy gúnyos mosolyt én pedig legszívesebben lekevertem volna neki egyet.
- Fejezd be! – Szóltam rá mérgesen. – Inkább menjünk be és beszéljük meg a részleteket.
- Lili mit akar ez jelenteni? – Láttam Gianluca zavart fejét.
- Ugyan már Zlatan csak össze- vissza beszél. Ugye? - Pillantottam fel rá, és mivel csak a szemeit forgatta még egyszer rákérdeztem nyomatékosabb hangon. – UGYE?
- Igen. – Sóhajtott fel és én húzni kezdtem befelé az irodába.
- Nemsokára végzek. – Néztem bele olasz barátom szemeibe. – Ha gondolod, várj meg, de haza is mehetsz, és majd találkozunk utána.
- Nem, mindenképen megvárlak. – Mosolygott majd magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem szól, vagy Zlatannak aki idegesen szuszogott mellettünk, és mikor már nem bírta cérnával ránk szólt.
- Mennénk már? Veletek ellentétben nekem ezer dolgom van.
- Persze. – Váltunk el egymástól Gianlucától és végre beléptünk főnököm irodájába. Paolo láthatóan már várt minket, mert az asztalon két pohár, némi sütemény és valami különleges ital helyezkedett el egy tálcán. Gondolom Zlatannak akart felvágni.
- Végre Lilien is megérkezett. – Csillant fel a szeme. – Akkor akár neki is kezdhetnénk. Üljetek le. – Mutatott a bőr fotelekre és mi helyet foglaltunk.
- Miről van szó Paolo? – Vágtam bele. – Miért kellett ide jönnöm és mit keres itt Ő! – Kérdeztem gúnyos hanggal, és mivel főnököm nem szólt Zlatan vette át a szót. Mélyen a szemembe nézett és magyarázni kezdett.
- Tudod, van egy ruha márkám. Most pedig, hogy mindjárt itt a Karácsony újabb termékkel jöttünk ki. Ehhez pedig promóciós képek kellenek, amiket szeretném ha te készítenéd el.
- Álmodba.  – Nevettem fel. – Nem fogsz újra felhasználni a hülyeségeidre, hogy aztán megint játszadozz velem Zlatan. Nem fogok egy olyan emberrel dolgozni, aki még a száját sem tudja befogni!!
- Lili ez most nem a kapcsolatunkról szól. – Hárított.
- Nincs is semmiféle kapcsolatunk….
- Pedig lehetne, de te….
- Lehetett VOLNA, de te minden féle ribancokkal henteregtél és…
- Mégsem én ugrok bele azonnal egy kapcsolatba és nem engem néznek kurvának.
- Na pont te nem ítélhetsz el és….
- Gyerekek álljatok le és próbáljuk meg nyugodt hangon tárgyalni. – Csillapított minket Paolo.
- Nem lesz semmi féle munka. – Álltam fel. – Velem biztos nem. – Majd az ajtó felé indultam, de Zlatan megfogta a csuklómnál a kezem.
- Te vagy a legjobb! Kérlek Lili. – Nézett fel rám azokkal a csodálatos szemeivel, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni.
- Rendben. – Ültem vissza megadóan majd válaszomat hallva széles mosolyra húzta a száját. Bassza meg, hogy én mennyire imádom ezt a lökött idiótát. – Kiket kell fotózni?
- Van egy női modellem, aki kolumbiai származású és nagyon tehetséges bokszoló. Cecilia Braekhus. Az a beceneve, hogy First Lady. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam róla. Még egy Vitamin Welles akcióról ismerem. Olyan a stílusa, mint nekem és nagyon szép. Már vele is beszéltem és szívesen elvállalná a munkát, de ha akarsz vele egyeztetni megadom a számát.
- Köszönöm, és ki a férfi modell?
- Természetesen én. – Mondta olyan hangsúllyal, mint aki még a kérdést is sértésnek venné. Átfutott az agyamon, hogy a múltkori Párizsban történt fotósorozat is nagyon jól sikerült. Igazság szerint szerettem őt fotózni, mert fegyelmezett és egyszerűen bármilyen ruha jól áll neki. Na és ahogy azokkal a szemekkel az optikába tud nézni. Akaratlanul is felsóhajtottam a gondolatra, de aztán észbe kaptam és keményen megkérdeztem:
- Mi van, ha nem vállalom el?
- Szerintem igenis elfogod vállalni. Már csak azért is, mert nagyon jól megfizetlek. Mit szólnál ehhez az összeghez? Természetesen euróba. – Majd egy papír fecnire leírt egy 8 számjegyből álló összeget, amitől majdnem kifordultam a fotelból – Ha pedig jók a képek amikhez semmi kétségem sincs megtoldom még egy pár száz, esetleg ezer euróval. Ez már alku tárgya. – Mondta lassan és kimérten. Rengeget minden cikázott keresztül az agyamon és még mindig a papír fecnit és a rajta lévő hatalmas számot bámultam. Sosem kerestem még ennyit, és ez ha jól számolom több éves fizetésem egybe. Egy fotósorozatért. Ennyi pénzből akár egy saját lakást is vehetnék egy olyan környéken, ami Milánó szívébe helyezkedik el.
- Elfogadod az ajánlatot? – Nézett rám Zlatan reménykedően, és én főnökömre pillantottam. Paolo olyan te döntesz képet vágott, amitől csak még jobban összezavarodtam.
- Mikorra tervezed? – Kérdeztem és éreztem, hogy a szám kiszárad és talán szédültem is egy kicsit. Az oda készített italból öntöttem hát magamnak miközben a focista tovább magyarázott - December 20. Az Európa Liga után, de még a Boxing Day előtt. Azt hiszem az egy keddi nap.
- Mondd miért én? Annyi más remek fotós van, és nem hiszem, hogy bárkinek is kéne könyörögnöd.
- De nekem te kellesz! – Mondta mély hangon. – Téged ismerlek és veled már dolgoztam együtt. Nézd, Lili ez most ne kettőnkről szóljon, hanem a munkáról. Szóval még mindig nem hallottam a válaszodat.
- Rendben legyen, de kell mellém valaki, akivel dolgozhatok és segít nekem. Olyan asszisztens féle és őt is meg kell fizetned! – Emeltem fel az újam fenyegetésként.
- Ígérem az lesz, amit csak akarsz.
- Jó akkor én Kamillát kérem magam mellé. Persze ha lehet. – Fordultam főnökömhöz.
- Akit csak szeretnél Lili. Amúgy köszi, hogy elvállaltad mert így a szerkesztőség is szép kis summát kap. – Mondta csak úgy tárgyilagosan.
- Jó akkor December 20. – Álltam fel indulásra készen.
- Igen, és köszönöm Lili. – Ölelt magához szorosan, ami borzasztóan jól esett. Nem volt benne semmi durvaság, semmi kényszer csak egy hálás mozdulat volt tőle nekem. Mikor elváltunk Paolóhoz fordultam.
- Még valami?
- Semmi, végeztünk, de a hónapba még lesz munkád kicsi lány. – Kacsintott rám. – De majd még jelentkezek.

- Várni fogom a hívásodat főnök. Szia Zlatan, vigyázz magadra. – Majd válaszát meg sem várva kiléptem az ajtón ahol már Gianluca várt. A hozzájuk vezető úton végig ezen a melón járt az agyam és reménykedtem, hogy tényleg jó döntést hoztam és nem csak a rengeteg pénz vette el az eszemet. Előkotortam a táskámból a lenémított telefonom és picit szomorúan konstatáltam, hogy barátom nem válaszolt az üzenetemre. Bárcsak elújságolhatnám neki ezt a remek melót, de tudtam egyenlőre időt kell adjak neki és várni, hogy ő tegye meg az első lépést. 

2017. március 5., vasárnap

3/15 ⚽️ Egy barátság vége? ⚽️

- Lili kelj már fel! – Rontott be Heléna a szobámba. – Indulni kéne a repülő térre.
- Ó persze, persze. – Dörzsöltem meg álmos szemeimet és kikeltem az ágyból. Magamra kaptam a ruháimat és a tegnap estén gondolkoztam. Lelkiismeret furdalásom volt a csók miatt, és az kattogott a fejembe, hogy vajon bevalljam e Gianlucának. Elvégre ez is valamilyen szinten megcsalás, de ha elmondom neki akkor mi lesz? Mi van ha szakítani fog velem?
- Kész vagy már? – Érdeklődött barátnőm miközben csodálatos szőke haját kontyba tűzte.
- Igen mehetünk. – Fogtam meg a kis táskámat és elindultunk a repülőtér felé.
- Akkor merre mész? – Nézett rám Heléna mikor a járatokat böngésztük.
- Nem tudom, én… lehet, mégiscsak hazamegyek Rómába.
- Ugye Zlatan miatt mondtad neki azt, hogy szeretlek? – Utalt Gianlucára.
- Igen. Még sosem mondtam neki mióta együtt vagyunk, ő meg szinte azonnal. Nekem ez túl gyors és én annyira össze vagyok zavarodva.
- Lili mit tennél szíved szerint? – Nézett rám komoly képpel.
- Elmondom, de meg kell ígérned, hogy még véletlenül sem adod tovább Zlatannak rendben?
- Igen, megígérem. – Biztatott mire belekezdtem.
- Jó, én legszívesebben most azonnal felhívnám Zlatant és egy kávé mellett megbeszélném vele hogy próbáljuk meg, de csakis úgy ha ideköltözök és együtt lakhatunk.
- Nem tudnál bízni benne?
- Az elején még biztos nem. Bizonyítani kell Heléna. Neked mi volt az a pont amikor már nem féltél, hogy Manuel megcsal?
- Sosem jön el az a pont. – Vágott szomorú fejet hirtelen. – De remélem, hogy az eskünk és a fiunk a hasamba visszahúzó erő neki. 
- Olyan nagyon szeretném ha jó lenne minden, mert… én…. az a tegnapi csók. Szerinted megmondjam Gianlucának?
- Nem, semmi képen ne mondd meg, hiszen azzal megbántod és… olyan leszel a szemébe, mint Zlatan.
- Igazad van. – Sóhajtottam.
- Akkor hova repülsz? – Pillantott rám kérdőn és én azonnal tudtam a választ.
- Egyelőre haza és Stephannal is beszélnem kell, és még.
- Jó akkor én megyek. Vigyázz magadra Lili. Nagyon szeretlek! – Ölelt magához.
- Én is Heléna és vigyázz a babára és persze magadra is. Ha bármi van, hívj fel.
- Rendben. Hogyha Milánóba jössz, ugorj el. – Mondta majd külön váltunk, hiszen mindkettőnknek indult a gépe. Természetesen Stephan jött ki elém, akinek mindent elmeséltem. Az egész estét beleértve a csókot is. Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött és gyönyörű szemei szinte szikrákat szórtak felém.
- Mi a szarért kellett ez tenned Lili? – Hallottam méregtől fűtött hangját majd olyan gyorsan indította az autót, hogy kerekei csikorogtak az aszfalton. – Idióta és hülye vagy!! – Sehova sem tudtam tenni miért ilyen ideges. Lehet nem kellett volna elmondanom neki? De akkor kinek panaszkodtam volna? Stephannal mindent megbeszélünk és ő a legjobb barátom.
- Bocsánat. – Suttogtam, bár tudtam igazából nem tőle kéne bocsánatot kérnem.
- BOCSÁNAT?? Azt hiszed, ezzel minden elvan intézve? Mit szólt Gianluca? – Sandított felém mikor a piros lámpánál álltunk. Mivel nem válaszoltam csak némán kinéztem az ablakon újra felháborodott hangon folytatta.
- Nem mondtad meg neki?
- Mégis mit képzelsz Stephan. Hogy mondhatnám meg neki?– Fordítottam felé a fejem és mélyen a szemébe néztem. – Lehet, szakítana velem és azt nem szeretném.
- Mintha annyira érdekelne mit is érez a másik. – Szólt egy kicsit halkabban, miközben indított, de így is jól hallottam a válaszát.
- Hogy érted ezt?
- Sehogy. – Vágta rá és úgy láttam ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést, de én nem akartam annyiba hagyni.
 - Stephan mondd meg, hogy mit gondolsz róla és...
- Nem érdekel, nem akarok erről beszélgetni!  - Állított le és örültem, hogy kicsit csend van az autóba, ám hazaérve továbbra sem volt nyugtom. Lepakoltam a dolgaimat majd Stephan ajtaján kopogtattam.
- Gyere. – Szólt mire beléptem és leültem az ágyára.  – Stephan mi volt ez a kirohanás a kocsiba?
- Semmi, nem érdekes. – Vetette oda és még csak rám sem nézett a számítógépéből.
- De igen az, mert tudni akarom. Köze van ennek ahhoz amit múltkor mondtál? Tudod amikor levittük Danit a szüleihez. – Puhatolóztam, de ő csak megvonta a vállát mire feljebb ment bennem a pumpa. Mégis mi a franc baja van és miért nem figyel rám. Odamentem az asztalához, majd hirtelen lecsaptam a laptopja tetejét. Ekkor felnézett rám, de tekintetébe semmi kedvesség nem vegyült.
- Ezt miért kellett??
- Talán mert leszarod amit mondok. Stephan mi a baj! Kérlek én…
- Tudod mi a bajom Lili. Az, amit csinálsz az. Szakítottál Zlatannal erre meg összejössz Gianlucával. Együtt vagytok egy hónapot erre meg újra mással smárolsz. Jaaa és még te csodálkozol, hogy kurvának állítanak be. Kész vicc vagy! – Vágta a képembe amik eléggé fájtak.
- Stephan ne mondd ezt.
- De tudod mi az ami mégis a legjobban fáj? Az, hogy mindenkinek adtál esélyt csak nekem nem soha. – Szólt majd engem kikerülve a konyhába indult. A szavai keményen hatottak rám és a lelkemig értek. Egy nagy levegőt vettem és követtem őt. Leültem az egyik székre majd figyeltem ahogy kenyeret, vajat meg pár zöldséget vesz elő. Nagyon helyes pasi volt és rájöttem mennyire igaza volt. Egész kapcsolatunk alatt próbált teperni, de én sosem adtam neki újabb esélyt. Pedig lehet akkor most nem itt tartanánk. Befogadott a lakásába amiért csak hálás lehetek és minden idiótaságomnál ott állt. Sosem szólt semmit. Rám emelte csodaszép szemeit és megkérdezte.
- Kérsz te is?
- Nem. Én… Stephan figyelj lehet igazad van, de…
- Lili sajnálom ezt gondolom meg azt is, hogy csak egy csettintés kellene Zlatannak és azonnal visszamennél hozzá. Ellenben velem… miért?
- Nem tudom. – Hajtottam le a fejem. – De te már a húgommal jársz. Mégis mit akarsz?
- Hagyjuk.
- Nem fogsz lerázni Stephan! - Álltam elé.
- Lili fejezd be, mert ennek semmi értelme. Nem is értem miért vagy Gianlucával ha továbbra is Zlatant szereted.
- Ezt te nem érheted.
- Ó dehogy is nem. Neked mindig kellett valaki aki felemelte az önbizalmadat. Csak tudnám miért mikor te játszol mindenkivel. Elhiteted velünk, hogy szerelmes vagy aztán puff. Komolyan mondom ez már nem is az a Lili akit elütöttem a biciklivel. Az a Lili annyira más volt, és most nem az új csinosabb kinézetedről beszélek hanem arról amilyenné váltál belülről. Azt a Lilit még a barátomnak tudtam nevezni, de ezt már nem.
- Mi van? Én még mindig ugyanaz vagyok Stephan. Zlatan csókolt meg és nem feküdtem le vele holott nagyon is megtehettem volna. Nem értem miért vagy kiakadva.
- Neked nem is kellett volna Gianlucával összejönnöd, hiszen nem is szereted. – Kiabált rám.
- Nem is tudod miket érzek iránta szóval baromiba nem ítélkezhetsz felettem. Világos? Te a húgommal jársz és hozzám, ha úgy vesszük semmi közöd. 

- Ó igazán? – Emelte fel megint a hangját – Szóval így állunk. Akkor kérlek, költözz ki holnap a lakásomból. Ezentúl nem érdekel, kivel mit csinálsz, és hogy teszed tönkre az életed. Befejeztem Lili. – Ezután otthagyott egyedül a konyhába. Mikor felfogtam a mondatainak értelmét pánikba estem és kérés nélkül lerohantam a szobájába.
- Te most kiakarsz dobni?
- Ez nem kidobás csupán csak egy kérés amit örülnék ha betartanál.
- Mondd mivel ártottam neked? Azzal, hogy elmondtam neked mindent… és…
- NEM! Nem az a baj Lili hanem az, hogy Zlatan bármit is fog tenni azonnal visszamész hozzá, de én bármit tettem sosem viszonyultál így hozzám. Ez pedig szarul esik. Tudom, hogy van pasid de undorító dolognak tartom, hogy mégis mással smárolsz és másra gondolsz. Felmerül bennem a kérdés, hogy a három év alatt mennyiszer gondoltál Zlatanra? Lehet sosem szerettél igazán, mert én is egy pótlék voltam akit csak úgy kilehet dobni. Nem kérek ebből többet Lili. Nem fogom nézni azt mikor Gianluca itt lesz, hogy játszod előtte a szerelmes lányt. Az a baj, hogy hiába vagyok Kittivel még mindig téged szerelek Lili. Kittivel is baromi jó, mert jó az ágyba és minden klappol, de nem te vagy. NEM TE VAGY!!!! Kérlek most pedig pakolj és holnap költözz ki, mert ez nem tudom tovább csinálni. Bocsáss meg, de azt hiszem a mi barátságunknak befellegzett. – Mondta majd miután kitessékelt  szobából az orrom előtt becsapta az ajtót én pedig úgy álltam ott mint akit leforráztak. A hülyesége miatt elveszítettem azt az embert akinek a barátsága a világot jelentette nekem. Beindultam a szobába, pakolni kezdtem és úgy gondoltam jobb lesz ha bevallom a bűnömet Gianlucának is. Persze azt, hogy hol fogok lakni még mindig nem tudtam. Gianlucához nem akartam költözni, mert ezt korainak éreztem így Helénát hívtam fel aki örömmel biztosított róla, hogy addig vagyok náluk ameddig csak akarok. Jól esett, hogy mellettem van, és bár vele is voltak hullámvölgyeim valahogy mindig helyre tudtuk hozni a dolgokat. Mérges voltam Stephanra amiét ilyeneket gondolt. A három év alatt csak rá koncentráltam és szerelmes voltam belé. Arról pedig igazán nem tehetek, hogy újra megláttam Zlatant és újra beleszerettem. Egész este nem szóltunk egymáshoz és mivel Kitti sem volt otthon nagyon fagyos volt a helyzet. Felhívtam őt is és elmeséltem neki mindent, bár azt kihagytam, hogy Stephan újfent szerelmet vallott nekem. Kitti nagyon szerette Stephant és nem teszem a kapcsolatukat tönkre. Reggel taxival mentem ki a repülő térre és ahogy az utolsó csomagomat is kivittem a csomagtartóba láttam, hogy Stephan az ablaknál áll.
- Kérhetek egy pár percet? – Kérdeztem a taxistól aki igenlően bólintott én pedig visszaszaladtam a lakásba. – Stephan tényleg ezt akarod?
- Igen, jobb lesz így mindkettőnknek Lili. Én nem látom, te mit csinálsz… és nem látlak téged, te pedig azzal kavarsz akivel akarsz. Csak megóvni akartalak mindig, de te sosem hallgattál rám.
- Te vagy a legjobb barátom. – Fogtam meg a kezét. – Kérlek…
- Ne Lili. – Fordult el. – Eldöntöttem és ennyi. Nem akarlak látni többet.
- Rendben akkor szia. – Mondtam egy nagy levegő vétel után kiléptem a lakásból majd beültem a taxiba. Annyira bántott ez az egész dolog. Amióta megismertem Stephant nagyon fontos szerepet töltött be az életembe és fogalmam sincs hogyan fogom megoldani azt, hogy nélküle legyek. Bármi történt őt hívtam fel és ő is így volt velem. Neki meséltem el az első munkámat és ő is az elsők között osztotta meg velem, hogy a Rómához igazol. Hihetetlenül szerettem őt, de ha neki így jó akkor megadom azt amire vágyik. Remélem azért helyre fog jönni minden és fogunk még beszélni egymással. A gépen jóval délután szállt le majd mikor megérkeztem Helénáékhoz Manuel segített bevinni a csomagjaimat. Nem tudtam vajon tud- e testvére dolgairól, de jobbnak láttam ha ne hozom fel.
- Holnap jön az édesanyám is. – Mondta Heléna mikor este egy pohár bor mellett ültünk a kanapén.
- Igazán? – Kérdeztem és hangomba nem titkolt pánikkal.
- Igen, tudod itt szeretne lenni velem az utolsó hónapokba. – Tette édes pocakjára a kezét és megsimogatta azt. – De nyugi elfogtok férni, és tényleg addig maradhatsz ameddig akarsz.
- Köszönöm, de nem akarok felesleges lenni. Holnap első dolgom, hogy keresek egy lakást ami közel van a munkahelyemhez.
- Nem tenne neked jót ha egyedül laknál. Akkor már költözz Gianlucához. Amúgy ő tudja, hogy újra a városba vagy?
- Nem, de holnap edzésük lesz és beszéltem Amandával, hogy elmehetek az edzést megnézni.
- Rendben, de most jobb lenne ha aludnánk nem? Eléggé eseménydús volt ez a mai nap.
- Igen igazad van. – Mondtam csendesen és a kijelölt szobám felé indultam ám visszafordultam az ajtóból. – Heléna köszönöm.

- Ugyan Lili nem kell megköszönnöd. – Jött felém és szorosan megölelt. Mielőtt elaludtam volna még a telefonomra pillantottam és láttam, hogy egy üzenet jött főnökömtől, hogy holnap látni akar. Reméltem ezentúl valami értelmesebb megbízást fogok kapni. Reménykedve vártam a holnapot és reméltem akkor már kicsit jobb lesz mint a tegnapi és a mai napom. 

2017. február 26., vasárnap

Blogon kívüli!!!!


Sziasztok!!!!

Ez most nem kapcsolódik a bloghoz, de muszáj leírnom, kiírnom magamból, mert annyira boldog vagyok. Ma volt a Manchester United - Southampton Ligakupa döntő, ahol a fiúk 3-2-re nyertek egy olyan meccsen, ahol Zlatan 2 GÓLT!!! is szerzett, és megnyerte a 32. kupáját, és a meccs emberének is megválasztották!! 


Nagyon jó meccs volt és amennyire tartottam tőle, olyan jól alakult. Kicsit zavarosan kapkodok most ide-oda, tudom, de még mindig a hatása alatt vagyok, pedig nem láttam élőben. Mégis megkönnyeztem a végét. Jó persze most lehet mondani, hogy egy jogos gólt nem kapott meg az ellenfél, de hát ilyen a foci. Ezért (is) szeretem. 



Amennyire év elején bántották és kritizálták, meg ugye mikor 6 meccsen nem rúgott gólt, mindenki leírta már, hogy jaj, de szar, meg ilyenek, de ő megmutatta, hogy igenis ő a legjobb!! Egy KLASSZIS!!! Így, ahogy van, még ennyi idősen (35) is. A mai mérkőzés után is kb. látszott rajta, hogy mennyire ki van fulladva és mennyire hajtott. Számomra ő a legjobb és nem csak azért, mert piszkos mód jóképű (persze az én drágám után) , hanem mert jó játékos. A motivációs videói pedig nagyon sokszor átsegítettek... főleg nyáron, mikor volt egy-két mélypontom. (Azt hiszem, akkor szerettem meg őt igazán) 

Szóval csak tisztelni tudom az ilyen embert, mint ő!!!  










UI: A Milan is nyert, de sajnos Gianluca nem lépett pályára. :(.
Este pedig RÓMA!! Hajrá Stephan!! <3

3/14 ⚽️ Engedd, hogy boldog legyek....mással!!! ⚽️


Lili: 
Tekintetünk találkozott majd pár percig csak álltunk egymással szembe. A lábam szinte a földbe gyökerezett. Magas alakján tökéletes állt az öltöny, mogyoró szemei pedig végigmértek lentről fölfelé, mint valami szkenner és úgy láttam tetszik neki a látvány, mert pimasz mosolyra húzta száját. Nagy nehezen észbe kaptam és a terembe vezető ajtó felé indultam.
- Lili te meg mit keresel itt? – Hallottam erős hangját és nem is értettem a kérdést. Talán Heléna nem mondott neki semmit? – Lili! – Szólt újra és érintését éreztem a karomon. Egy óvatos rántással pedig maga felé fordított. – Hogy hogy itt vagy? – Tette fel újra és szinte kényszerített, hogy a szemeibe nézzek. Megéreztem azt a parfümöt, amit még tőlem kapott és kicsit elolvadtam a tökéletes illattól.
- Dolgozom. – Vetettem oda neki miközben a szívem olyan gyorsan dobogott, hogy féltem meglátja. – Elengednél?
- Milyen csinos vagy. – Szólt és még mindig fogta a karom bár már egy kicsit engedett a szorításból.  – Kivel érkeztél?
- Egyedül jöttem az újságtól, Milánóból pedig Helénával, most pedig bocsáss meg, de vissza kell mennem.
- Mikor végzel?
- Soká. – Válaszoltam hűvösen mikor meglátta a gyűrűmet.
- Ez meg mi?
- Gianlucától kaptam ajándékba.
- Eljegyzési gyűrű? – Nézett rám riadtan. – Hozzámész ehhez a pasihoz?
- Igen. Lehetséges – Hazudtam neki mire hatalmas döbbenet ült ki arcára. – Igen, hozzámegyek, mert úgy érzem megtaláltam az igazit.
- Nem akarom, én azt szeretném, ha az én barátnőm lennél.
- Ó igazán? – Nevettem fel gúnyosan. Mégis mi a fenét képzel magáról? - Sajnálom, de ez már elvan döntve. Volt rá lehetőséged, de elbasztad. SZÓ SZERINT!!
- Mi van azzal, hogy nem akarsz soha házasságot? Mi lett abból a Liliből, aki kiáll magáért és nem hisz a házasság szentélyében?
- Az a Lili nincs többé. Eltűnt, mert egy pasi, akit az élete szerelmének hitt összetörte a szívét és széttépte minden jövőképét. Én már más vagyok, és nem tör elő belőlem az a Lili, aki mindig sírt. Megkeményedtem, mert muszáj volt. Gianluca pedig tökéletes pasi, mellette jól érzem magam. Szerettelek, de még mennyire, de már nem. Nem tudsz meghatni sem a mosolyoddal sem a szemeiddel és….
- Valóban? – Jött közelebb, átfogta a derekam, és végigsimított az arcomon. Nagy erő kellett, hogy ne omoljak a karjai közé.
- Igen. Most pedig mennem kell vissza dolgozni. Kérlek, engedj el. – Bújtam ki az ölelésből és az ajtó felé indultam, de még utánam szólt.
- Rohad mód hiányzol Lili. Majdnem hat meccse nem rúgtam gólt és baszogatnak. Viszont én csak rád tudok gondolni és arra, hogyan kéne helyre hoznom a dolgokat. Jól indult a szezon aztán ez történt és én nem tudok ott lenni fejben a pályán. Olvasom a híreket pedig sosem tettem ez előtt és láttalak ennek a másik férfinak az oldalán és én…
- Nem hibáztathatsz engem, amiért nem megy a játék! – Fordultam vissza és mérgesen a szemébe néztem. – Nem én szedtem össze mindenféle ribancokat és húztam az ágyamba.
- Lili csak egy botlás volt. – Hajtotta le a fejét és a falnak dőlt. - Megtörtént, és már nem tudom visszacsinálni, de soha nem akartam még ennyire senkit, mint téged.
- Üres szavak. – Szóltam.
- Tényleg szereted az a pasit?
- Igen. – Vágtam rá, de kerültem a pillantását, és nem is akartam többet rá pazarolni, hiszen már így is egy csomó dologról lemaradtam. – Minden jót Zlatan. Viszlát. – De mikor a kilincsen volt a kezem újra magához húzott és megcsókolt. Nem számítottam rá így esélyem sem volt kivédeni a hirtelen mozdulatot. Szenvedélyes volt és mohó, ahogy szinte falta az ajkaimat. A falhoz nyomott így szabadulni sem tudtam, bár akkor nem is akartam, sőt. Élveztem, ahogy végigsimítja a hátam és egyre lentebb halad a fenekemig majd mikor elérte megszorította.
- Menjünk ide.  – Suttogta és egy ajtóra mutatott, ám ekkor kitisztult a fejem és rájöttem mit csinálok. – Lili gyere már.
- Nem tehetem Zlatan, nekem barátom van. – Szóltam keményen. – Nem lett volna szabad megcsókolnod te szemétláda. Mégis mit képzelsz magadról?? – Kiabáltam bár igazából magamra voltam mérges. De nagyon. Istenem, de egy idióta vagyok.
- Lili ne kiabálj csak gyere velem. – Invitált tovább kedves hangon.
- NEM! – Járkáltam idegesen.
- Miért tiltakozol mikor éreztem, hogy mennyire akarsz… és… - Jött újra közelebb majd újra megakart csókolni, de ekkor már olyan dühös voltam, hogy pofon vágtam.
- BASZÓDJ MEG! – Ordítottam rá és úgy voltam vele, hogy leszarom a munkát és lesz, ami lesz, otthagytam az egész rendezvényt. Majd kiviharzottam a teremből. Még mindig éreztem ajkaimon Zlatan csókját és a testemben azt a vágyat, amit csak ő válthat ki belőlem. Akartam őt és ezt már nem tudtam volna tagadni. A szívem mélyén nagyon is bementem volna vele azon a bizonyos ajtón, hogy szenvedélyesen egymásnak essünk. Már csak a gondolattól is, hogy az inge alatt a tökéletesen kidolgozott testét látnám tűzbe jöttem, de nem akartam olyan lenni, mint ő. Nem csalhatom meg azt, akivel járok. Fogtam egy taxit és a szállodához kértem magam. A szobánkba belépve barátnőmet láttam, aki az ágyon feküdt körülötte nagydoboz vanília fagyi, egy halom zsebi és éppen a Grace Klinikát nézte.
- Te jó ég Lili jól vagy? – Nyitotta nagyra szemeit mikor belépte az ajtón.
- Nem én… - nagyon.. nem… vagyok… jól…. – Kapkodtam a levegőt minden szónál, ahogy zokogtam. – Zlatan…
- Jaj NE MÁR!! – Állt fel és az ágyhoz kísért. – Mit csináltatok?
- Én semmit, tényleg Heléna még bujkáltam is előle, aztán elmentem mosdóba és ő is akkor jött ki mikor én. Beszélgetni kezdtünk aztán… megcsókolt és… eltoltam magamtól, vagyis… akkor nem, de utána igen és pofon vágtam.
- Basszus Lili.
- Az a baj, hogy annyira jó volt érted? Nem hittem volna, hogy ennyire hiányzik és azt gondoltam már nem hat rám. Istenem Heléna mi lesz így velem? Nem tudom elfelejteni hiába is akarom. Még azt is hazudtam neki, hogy Gianluca megkérte a kezem és én igent mondtam neki.
- Akkor nem csodálom, hogy ezt tette. – Állapította meg és ekkor kopogtattak az ajtón.
- Ki ez? – Néztünk egymásra és Heléna a kukucskálón keresztül kinézett.
- Zlatan az.
- Mi? Mit keres itt? – Pánikoltam. 
- Szerintem nem engem. – Nézett rám mire Zlatan újra kopogott ezúttal már erőteljesebben.
- Nézd, bevonulok a fürdőbe és addig leszek ott, amíg el nem megy. Vagy jobb lenne, ha azt mondanád nem vagyok itt és..
- Heléna engedjetek be! – Kiabált kintről a férfi.
- Oké akkor én a fürdőbe vagyok. Ne engedd be oda. – Mutattam majd bevonultam és a tusoló alá álltam. Jóleset magamra folyatni a hideg vizet, ami talán kicsit enyhített vággyal fűtött testemen. Kiszálltam és egy törölközőt tekertem magam köré. Zlatan még mindig itt volt, amiért mérges voltam rá. Miért nem megy már ez a jó fenébe?
- Mikor jön már ki? – Hallottam Zlatan mérges hangát. – Addig maradok, amíg ki nem jön, ugyanis beszélnem kell vele.
- Nem kell! Hagyd őt békén és engedd el. Hagy legyen boldog Gianlucával. Totál összekuszáltad a gondolatait megint.
- Nem nézem ölbe tett kézzel, hogy elvegye tőlem.
- Értsd már meg tesó, hogy vége. Fogadd el és menj el innen. – Hallottam Heléna parancsoló hangját.
- Szeretem hát nem érted, és még ő sem közömbös irántam. Éreztem, amikor megcsókoltam, hogy szinte remegett. Ugyanúgy vágyik rám még mindig. Azt mondd, amit akar, de a csókja nem hazudik. Ismerem már. – Szólt Zlatan és ekkor a telefonom csörgését hallottam. „ Bassza meg” Káromkodtam el magam, de nem volt más választásom muszáj volt kijönnöm az eddig biztonságot nyújtó fürdőszobából. Törölközőmet szorosabban tekertem magamra és kivonultam a szobába. Próbáltam tudomást sem venni Zlatanról. Felkaptam a telefonom majd beleszóltam.
- Szia Gianluca.
- Szia, drágám. Hogy vagy? Dolgozol még? – Hallottam kedves hangját.
- Nem, már visszajöttem a szállodába, mert elfáradtam. – Válaszoltam. Háttal álltam Helénának és Zlatannak, de pillantásuk szinte lyukat égetett a hátamba.
- Holnap mész haza?
- Igen, de még nem tudom, lehet, hogy visszamegyek hozzád, Milánóba.
- Komolyan? – Szólt bele örömmel.
- Igen, de még ne éld bele magad.
- Nagyon boldoggá tennél szerelmem. Ha kell, kimegyek, eléd csak írd meg, mikor érkezel.
- Ugyan, egyedül is eltalálok hozzád.
- Rendben, akkor aludj jól Lili. Nagyon szeretlek. – Búgta édesen.
- Én is szeretlek Gianluca. – Mondtam ki most először és hallottam mennyire jól esnek neki a szavaim. Még jó, hogy csak én tudtam miért mondtam pont most ki. Leraktam és feléjük fordultam.
- Szia Zlatan. – Köszöntem könnyelműen mintha csak most vettem volna észre.
- Szia Lili, én azt hittem még ott vagy. – Mondta és tudtam hazudik. Nagyon is tudta már, hogy eljöttem a gáláról különben nem jött volna ide ilyen hamar.
- Heléna én lefekszek. Jó éjt! – Majd újra bevonultam a fürdőbe, és magamra kaptam a hálóingem. Épen a hajamat fésültem mikor Zlatan testvére dorgálása ellenére bejött.
- Beszélhetnénk végre?? – Nézett rám és tekintete szinte levarázsolták rólam az alvós ruhám.
- Semmit nem kell megbeszélni. – Vetettem oda könnyelműen. Elhatároztam, hogy nem fogok róla tudomást venni.
- Ez a csók…
- Milyen csók? Jaa az… csak egy botlás volt amit nem tudtam kivédeni.
- Vagy nem is akartál.
- Fejezd be! – Állítottam le majd kikerülve a szobámba indultam. Az orra előtt becsaptam az ajtót és nagyot sóhajtottam. Végre megértette, ám az örömöm korainak bizonyult, mert rám törte az ajtót.
- Lili ne csináljuk már ez annyira…gáz.
- Gáz? – Nevettem fel. – Csak egy botlás volt. Nekem vőlegényem van nem emlékszel?
- Na persze. – Ült le az ágyamra.
- Te is tudod milyen az nem? Ilyen botlásokba nagyon otthon vagy nem igaz? – Néztem mélyen a szemébe, mire csak a fejét ingatta.
- Beindít annyira mint én? – Kérdezte hirtelen és egy pár másodperc után rá vágtam.
- Igen, de ez nem számít, mert ő egy kedves…
- Neked mindig is számított. – Állt fel újra és levette a zakóját, kilazította a nyakkendőjét. Vettem egy mélyebb lélegzetet majd mivel nem akartam, hogy lássa, milyen fejet vágok az ablakhoz mentem.
- Már nem számít annyira. Egy kapcsolat nem kell, hogy csak a szexből álljon.
- Lili imádtál velem lenni.
- Már nem az vagyok aki voltam. – Néztem ki továbbra is a város fényeit.
- Mit tennél, ha újra megcsókolnálak?
- Talán újra felképelnélek és… - Fordultam meg és még magam is meglepetett mennyire közel jött hozzám.
- …. és mi? – Húzta fel a szemöldökét majd újra azzal a bugyi lehúzós mosolyával nézett végig rajtam. – Lili hiányzol és minden éjszaka mióta szakítottunk csak arra vágyok, hogy, mellettem feküdj, átöleljelek.
- Ne mondj, már ilyeneket kérlek. – Csattantam fel és utáltam, hogy én is hasonló állásponton vagyok. – Most pedig menj ki, mert fáradt vagyok, és mivel eljöttem a gáláról holnap az egyik volt kollégától még anyagokat kell kérnem.
- Nem megyek el. – Szólt makacsul és újra leült az ágyam szélére.
- Nem érted meg, hogy vőlegényem van? De maradj, leszarom, átmegyek Helénához.
- Istenem édesem mindketten tudjuk, mit akarunk a másiktól. Legalább csak egy éjszakát adj és megmutatom, hogy sokkal több van bennem, mint az olaszodba.
- Nem is ismered, szóval ne mondj róla véleményt. Gianluca egy kedves, megértő fiú, aki remekül focizik. A szemei egyszerűen csodálatosak. Fantasztikusan csókol és okos tudod? Nem találkoztam még ennyire okos, és intelligens focistával mint ő és… bazd meg ne röhögj!!!! – Szóltam rá mérgesen.
- Úr Isten Lili nekem nem kell bizonygatnod semmit.
- Nem bizonygatás. Kérlek, menj már innen! – Néztem rá. – Zlatan megcsaltál és fáj még mindig. Nem tudok benned megbízni, és ha most le is feküdnénk, azzal sem lennénk előrébb, mert az a tüske mindig bennem maradna és az a kép is, ami akkor tárult elém mikor benyitottam az ajtón.
- Soha többé nem tennék ilyet, mert, ahogy elhagytál teljesen magamba zuhantam Lili. Megéltem azt milyen nélküled és nem kell többé. Nem akarok, nélküled lenni. Mondd, meddig kell, még szenvedjek??? Teperek, mint valami idióta és… azt hiszed, csak azért vagyok itt, hogy a farkamra húzzalak, és itt hagyjalak? Nem ez a szándékom, hanem egy hosszú kapcsolat veled. – Nézett rám és mogyoró szemei túlságosan őszinték voltak, de nem törhettem meg, hiszen a felét se élte át, amit én éreztem.
- Nem lehet. Én nem csalom meg azt, akivel együtt járok.
- Akkor ennyi? – Állt fel. – Tényleg vége?
- Igen. Most pedig menj el, és felejtsük el egymást. Ha esetleg mégis találkoznánk, valamikor akkor nyilván beszélgethetünk elvégre felnőtt emberek vagyunk, de ne keress vagy ilyesmi.
- Jó, megpróbálom. Légy boldog az olaszoddal. Jó éjt. – Nézett rám mérhetetlenül szomorú pillantással majd kilépett az ajtón. A könnyeim közben csendben hullottak a szememből és mikor Heléna beszólt, hogy tiszta a levegő az ágyra vetettem magam és nagy zokogásba törtem ki.
- Lili annyira szar így látni mindkettőtöket. – Bújt be mellém az ágyba majd mind egy védelmező nagytestvér átölelt és hagyta hagy sírjak a karjai között. – Ő is szenved.
- Jó döntést hoztam. . Bizonygattam de inkább csak magamnak mint barátnőmnek.
- Mi van, ha mégse? – Kérdezte Heléna és egy zsebkendőt nyújtott felém.
- Nem csalom meg Gianlucát. Erős voltam és kiálltam a kapcsolatomért Heléna.
- Tényleg nem érdemelne még egy esélyt?
- Nem.
- Lili Manuel is megcsalt, és megbocsájtottam neki mindent most pedig boldogok vagyunk. Zlatan imád téged és te nem láttad mennyi fájdalom volt a tekintetébe, amikor kilépett tőled. Lehet, azt gondolod, hazabeszélek, mert mégiscsak a tesóm, de gondold át.
- Még nem. – Makacskodtam.
- Te tudod, de tényleg gondold át jól a dolgokat, mert hiába vagy hűséges testileg, ha gondolatban már százszor megcsaltad. Jó éjt. – Szólt és csendben becsukta maga mögött az ajtót. A könnyeim némán hulltak a párnára majd csendben belealudtam a sírásba.

Zlatan:

Kiléptem a szállodából, és beültem a taxiba. Alapjáraton tökös gyereknek tartom magam, de most eltört bennem valamit és a torkomat a sírás fojtogatta. Vajon mit kellett volna tennem, hogy elérjem azt, amit akartam? Talán erősebben kellett volna akarnom őt, és még a szobába is megcsókolhattam volna. Biztos voltam benne, hogy nem tudott volna ellenállni nekem úgy, mint ahogyan az estélyen. Még mindig éreztem bódító illatát és magam előtt láttam gyönyörű alakját abban a ruhába, amit a húgom adott neki kölcsön. Tökéletesen állt rajta. A felső kiemelte a melleit és a szoknya is sokat megmutatott a lábaiból. Vajon tényleg boldog az olasz pasi mellett? Nem tudtam sokat erről a gyerekről, csak, hogy az Ac. Milanba focizik, és hogy Gianluca Lapadulának hívják. Legalább jó csapatot választott, és ha már a 9-es mezt viseli, akkor tényleg tudhat valamit. A szavai még mindig keményen hatottak rám és az a mondata, amit a megcsalásról mondott a szívemig ért. Nem lépne félre és nem csak azért, mert szereti az a fiút, hanem mer tudja milyen érzés mikor megcsalnak valakit. Hogy lehetettem ennyire aljas? Lili annyira törékeny, kedves és gyönyörű. Nem is fogja fel mennyire jó nő, mert mindig máshoz hasonlítgatja magát. Mégis hogy kéne visszaszereznem? Mit tegyek, hogy elvarázsoljam annyira, hogy szakítson az olasszal és visszajöjjön hozzám? Talán a fotózás. – Suhant át a gondolatomon. – Igen, ez az, hiszen most lesz esedékes az A-Z új ruha kollekciójának a bemutatása a karácsonyi hajrá előtt. Felkérem, hogy készítse ő a kampány fotóimat, és ha látja mennyire normális vagyok talán újra elérem, hogy előjöjjön belőle az a lány aki rajongásig szerelmes volt belém. Kiszálltam a taxiból és tudtam ez lesz a megoldás. Holnap fel is hívom a főnökét és pontosítok vele egy időpontot.