3/8 ⚽️ Építsük újra.... együtt ⚽️

Reggel nagy fejfájásra ébredtem, majd felültem az ágyon, és mivel hirtelen nem tudtam hol vagyok kicsit megijedtem. Körülnéztem a halvány zöld szobába, ami igazi fiús volt. Érmek lógtak a falról és egy kisebb vitrinbe kupák sorakoztak. Egy asztalon laptop volt, az ággyal szemben pedig egy nagy televízió. A ruhás szekrény mellett pedig csapat fotók lógtak a falon. Már rájöttem, hogy Gianlucánál vagyok, és ahogy eszembe jutott minden belém hasított a fájdalom, és még egy érzés. A szégyen, amiért ez a férfi ennyire szétcsapva látott. Basszus még hánytam is. Vajon mit gondolhat rólam? Megnéztem a vadonatúj mobilomat ahol Helénától jött egy üzenet. Kérlek jelentkezz!! Annyira aggódom érted! H! Kikászálódtam az ágyból és szemügyre vettem a díjakat. Elmosolyodtam, mennyire tehetséges ez a fiú és ekkor a hátam mögött halkan kinyílt az ajtó.

-          Jó reggelt. – Hallottam Gianluca hangját. Megfordultam és a férfi mosolygó arcát láttam. Fehér pólóba és vajszínű nadrágba állt előttem. Öltözékébe nem volt semmi különös, de ahogy rám emelte sötét szemeit egyből zavarba jöttem.

-          Szia, én csak megnéztem ezt, de nem kutattam sehol vagy ilyenek. – Kezdtem és próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy csupán egy francia bugyi és fekete csipke melltartó van rajtam.

-          Nem baj, nyugodtan megnézheted. Elhoztam a dolgaidat a hotelból. Remélem nem baj.

-          Honnan tudtad meg, hogy hol szálltam meg? – Ültem vissza az ágyba.

-          Tegnap este mondtad és nem szeretném, ha visszamennél oda. Már mindent lerendeztem és mivel szinte semmit nem vettél ki a táskádból könnyű volt össze pakolni. Szeretnéd, akkor behozom és nyugodtan átöltözhetsz.

-          Rendben. – Bólintottam majd újra magamra hagyott én pedig előkaptam a telefonom és tárcsázni kezdtem a legjobb barátnőmet.

-          Lili végre! – Szólt bele a szőke lány aggódó hangon. – Hol a jó égbe vagy?

-          Egy ismerősömnél Milánóba.

-          Itt vagy a városba és nem hozzám jöttél? Mi a fene történt és mik ezek a hülye újság cikkek? – Juttatta eszembe azt, amiért tulajdonképpen idekeveredtem.

-          Minden szava igaz Heléna. – Buggyantak ki a könnyeim. – A tesód egy utolsó szemétláda volt velem.

-          Sajnálom, de…

-          Figyelj, tudom, hogy őt véded, de akkor is megcsalt és akkor is egy szemét paraszt. Ne haragudj, hogy így beszélek a testvéredről, de…

-          Megértem. Hidd el én is alaposan lekiabáltam fejét. – Osztotta meg velem. – Azonnal felhívtam mikor Manuel megmutatta. Csak össze- vissza habogott. Mindent bevallott, és dühös vagyok rá. Viszont megbánta és…

-          Heléna kérlek neee!!! – Vágtam bele a szavába. – Ne mentegesd nekem!!!

-          Lili ez nem mentegetés. Tudom, hogy téged szeret. Figyelj, nem tudom ki az az ismerősöd, de én…

-          Gianluca Lapadula.

-          Az a Lapadula? – Hallottam csodálkozó hangját.

-          Igen, ő AZ a Lapadula. Tegnap bulizni voltam és eléggé beittam. Ő pedig hazahozott magához. De semmi nem történt köztünk, csak nem akart magamra hagyni és visszagondolva jól is jött, mert fogalmam sincs, hogy jutottam volna el a hotelba.

-          Basszus Lili, nagyon szeretnélek látni! Nem ugranánk össze?

-          Meglátom jó? Egyelőre nem sok erőm van semmihez, csak megakarok halni!!

-          NE!!! Kérlek, ne lásd ennyire borúsan a dolgokat!

-          De Heléna én mindig egyedül maradok!! Megbízok valakibe aztán ez lesz… mindig magamra hagynak!

-          Nem vagy egyedül barátnőm!!! Én veled vagyok, és Stephan is majd halálra aggódja magát. Szeret a húgod is és biztos vagyok benne, hogy ez a Milanos focista is nagyon kedvel. NEM VAGY EGYEDÜL!!!

-          Majdnem otthagytam az állásomat. – Szipogtam. – Minden feladtam volna érte.

-          Tudom, de beszélj vele!

-          Nem, soha többé nem akarom látni! – Csattantam fel. – SOHA ÉRTED?? SOHA!

-          Nyugodj meg! – Hallottam kedves hangját. – Meddig maradsz még nála?

-          Fogalmam sincs, mert egyedül akartam lenni, de most jó, hogy mellettem van.

-          Lili le kell tennem, de ha egy barátnőre is szükséged van, akkor hívj fel és semmi őrültség ne járjon a fejedbe. Megígéred? Imádom a tesómat, de nem ér annyit, hogy tönkre tedd magad miatta.

-          Megígérem Heléna. – Válaszoltam és bontottam a vonalat. Gianluca éppen akkor lépett be a szobába, kezébe a táskámmal.

-          Csak ennyi volt ugye? – Mutatott rá mire bólintottam. – Akkor lerakom és öltözz nyugodtan.

-          Használhatnám esetleg a fürdőt? – Kérdeztem félve.

-          Persze, nyugodtan. Mindent használhatsz ebbe a házba. – Mosolygott.

-          Te hol aludtál? – Kérdeztem mikor a fürdő felé indultunk.

-          A vendégszobába. – Vonta meg a vállát. – Itt is van. Addig csinálok valami ennivalót és kávét.

-          Igazán kedves vagy, de nem vagyok éhes, és…

-          Lili tudom, hogy nem könnyű, de teljes mértékbe tudom, mit érzel. Szeretném, ha egy kicsit mosolyognál. – Simogatta meg az arcom mire egy erőltetett mosolyra húztam a számat, ám ez a férfit nem hatotta meg. – Valami őszintébbre gondoltam.

-          Olyan még nem megy. – Pillantottam le szomorúan majd bevonultam a fürdőbe. Jól esett a víz és legalább Gianluca nem hallotta feltörő sírásomat. Egész addig álltam ott míg kopogott az ajtón.

-          Lili jól vagy? – Érdeklődött és én gyorsan elzártam a vizet.

-          Persze, megyek. – Majd törölközőt tekertem magam elé és kiléptem a fürdőből. – Ne haragudj, csak elgondolkoztam.

-          Semmi baj. Kész a reggeli és a kávé.

-          Köszönöm. Csak felöltözöm és jövök. Mellesleg ha van valami programod, akkor nem kell vigyáznod rám vagy ilyesmi.

-          Semmi dolgom nincs ma csak veled lenni, és ahogy te mondtad vigyázni rád.

-          Akkor jó, de nem szeretnék a barátaid vagy a barátnőd közé állni.

-          Nincs barátnőm. – Mondta és szemein valami szomorúság suhant végig. Eszembe jutott, amit még az asszisztens lány mondott a fotózáson és jobbnak láttam, ha nem kérdezősködök többet. Megvizsgáltam a bőröndöm tartalmát majd egy bordó cső farmert és egy sötét kék hosszított kardigánt vettem fel és kiléptem a konyhába.

-          Nem tudtam, hogy szereted ezért mindent idekészítettem. Cukor, tej, tejszínhab.

-          Annyira kedves vagy. – Huppantam le a székre majd kevergetni kezdtem a forró italomat. – Nem is érdemlem meg.

-          Dehogy nem. – Fogta meg a kezem, ami nagyon jól esett. Vajon ő mennyi lányt vágott már át? Hány szívet tört össze? Elvégre ő is csak egy pasi, akinek a saját érdeke a lényeg. Na és még focista is, aki bármelyik lányt megkaphatna egyetlen éjszakára. Biztos sokszor élt már a lehetőséggel.

-          Min jár az eszed?

-          Semmi csak....nem érdekes. – Ezután gyorsan lehajtottam a reggeli italomat és jobbnak láttam, ha vissza vonulok. Mivel elhoztam a laptopom úgy gondoltam megnézem hátha Paolo írt valami melót a következő hónapra. Megköszöntem a kávét és mivel nem bírtam enni Gianluca kétségbe esett arcát semmibe véve elhagytam a konyhát.  A nagyszobába egy csodálatos zongorát pillantottam meg. Imádtam, hallgatni, de már rég volt hozzá módom.

-          Ez a tiéd? – Mentem közelebb hozzá és végighúztam a kezem a billentyűjükön.

-          Igen.

-          Tudsz is játszani? – Csillant fel a szemem.

-          Igen, néha szoktam… ha időm engedi, és ha kell egy kis kikapcsolódás.

-          Ezek nagyon jó zenék és modernek. – Néztem a kottákra.

-          Egyik havertól kaptam őket.

-          Szuperek én… imádom ezt a zenét. – Emeltem fel az egyik kottát.

-          Este majd játszok, rajta ha szeretnél. – Ajánlotta fel.

-          Igen nagyon imádom hallgatni, mert olyan megnyugtató.

-          Akkor este és.. – Kezdte volna, de megcsörrent a telefonja így odébb állt én pedig bevonultam a szobámba és kicsit dolgozgattam. Paolo egy számomra ismeretlen sportolóval akart interjút készíttetni így a neten kerestem róla pár információt. Bőven délfelé járt az idő mikor újra Heléna hívott és egy találkozót kért a városba. Úgy gondoltam már régen találkoztam vele és mivel amúgy is kellett egy pár dögösebb ruha.

-          Elmegyek egyik barátnőmmel találkozni. – Mentem Gianlucahoz aki a televíziót nézte. – Nem tudom, mikor jövök, de…

-          Ki ez a lány? – Nézett fel rám.

-          Heléna Ibrahimovic. – Osztottam meg vele majd a név kimondása után vettem egy nagy levegőt.

-          Nem kéne vele találkoznod, mert az Ő testvére.

-          Tudom, de a legjobb barátnőm és…

-          Eszedbe fogja juttatni. – Állt fel és közelebb lépett hozzám. – Inkább menjünk el ketten valamerre ebédelni, mert én szeretnék rád vigyázni és én szeretnélek jobb kedvre deríteni. Bármit megtennék, hogy jobb kedved legyen.

-          Gianluca mennem kell. – Toltam el a kezét majd bokacsizmát és kabátot húztam. Heléna egy eldugottabb étterembe várt és mikor meglátott felpattant és szorosan magához húzott. Mivel egy nagy napszemüveg is volt rajtam bátrabban eleredhettek a könnyeim. Barátnőm szinte sugárzott és pocakja már nagyon édesen gömbölyödött így öt hónapos terhesen. Szőke haját összefogva horda és nulla smink nélkül is gyönyörű volt. Mikor szomorúan a szemembe nézett megláttam tekintetébe Zlatant. Mennyire utáltam ez a hasonlóságot.

-          Lili jól vagy? – Fogta meg a kezem miután rendeltünk és meglátta szemüveg nélküli vörös szemeimet.

-          Nem, de már jobb. Gianluca sokat segít és…

-          Ugye nem fogsz beleugrani egy másik kapcsolatba?

-          Mi? Dehogy Heléna. – Tagadtam, de titkon eljátszottam ezzel a gondolattal is.

-           Gianluca csak barát. Most kezdem csak megismerni közelebbről.

-          Mégis mi történt, hogy Zlatan ilyet tett?

-          Nem tudom, csak Vasárnap este még beszéltünk és azt mondta, hogy ez neki így nem megy, mert azt akarja, ha mellette lennék. Mielőtt elzárta volna a gépet azt mondta, hogy úgy látja, nem szeretem eléggé és még beszélünk, aztán meg sem várta, hogy reagáljak egyszerűen kikapcsolta a gépet. Érted???

-          Nem tudom erre mit mondani, de ő sincs valami jól.

-          Persze. – Nevettem fel. – Akkor hívja fel Lolitát!!! Úgyis olyan jól elvoltak…

-          Lili ne mondd ezt! – Nézett rám és szemeiből szomorúság csillogott. Kihozták az ebédünket majd pár percig csendben ettünk. Végül barátnőm törte meg a csendet.

-          Tudom, azt hiszed, csak őt akarom védeni, viszont akkor is megbeszélhetnétek.

-          Mondd te mit éreztél mikor Manuel megcsalt és tudomásodra jutott? – Tettem fel és tudtam nem tisztességes ilyet kérdeznem Helénától főleg most, hogy babát vár.

-          Nagyon fájt, mert egy semminek éreztem magam, és azt hiszem összetörtem legbelül.

-          Én is ugyanezt érzem. Soha nem tartottam magam sokra, és egyedül a munkám az, amibe úgy érzem, jól vagyok. Heléna én sosem voltam az a 10/10-es csaj, és meglepődtem még azon is, hogy Stephan anno velem volt. Egy ilyen pasi érted? Stephan még mindig nagyon jóképű és az évek múlásával csak helyesebb lesz. Nem is beszélve Zlatanról aki…. Nem is tudom mit képzeltem?

-          Miért mondod ezt?

-          Ha láttad volna Lolitát, akkor nem kérdeznél ilyet. Az a lány tényleg gyönyörű és nem olyan, mint Alexandra, hanem másképp. Persze Alexandra is nagyon szép, de Lolita. Dús barna haja és hatalmas mellei voltak, és olyan vékony, hogy nem is csodálom, ha a tesód rákattant.

-          Én úgy láttam nagyon hasonlít rád. Sőt még össze is kevertem a képen az arcotokat.

-          Zlatan is ezzel takarózott. A hasonló szemünkkel meg, hogy végig rám gondolt. Mekkora idiótaság ez? – Pillantottam fel az ebédemből, de barátnőm csak magába hümmögött. Az ebéd többi részébe már nem a kapcsolatom volt a fő téma, hanem a házasságuk és a baba. Örültem, hogy barátnőm boldog és annak is, hogy egy kisfiút hord a szíve alatt.

-          Gratulálok nektek! Manuel biztos nagyon jó apa lesz.

-          Igen, totál be van zsongva. Már babaszobánk is van. Nem szeretnél eljönni vacsorára, mondjuk holnap este? Megmutatnám a házunkat. – Ajánlotta fel és mivel majd kicsattant az örömtől nem akartam elvenni a kedvét.

-          Rendben ott leszek. – Bólintottam. A Gianluca lakásához vezető utat gyalog tettem meg és jó volt ez az Októberi napsütés, ami kicsit felmelegítette a lelkem is. Imádtam ez a várost, hiszen itt kezdtem új életet, itt lett először munkám és itt talált rám a szerelem. Kétszer is. Ahogy sétálgattam az utcákon éreztem, hogy rezeg a telefonom és Stephant olvastam le.

-          Szia. – Köszöntem bele jókedvűen, de beszélgető társam eléggé mérges hangulatba szólt vissza.

-          Csak nem, hogy felvetted!! Miért nem hívtál vissza?

-          Stephan mizu?

-          MIZU? Mégis mi az, hogy MIZU?? Lili nem hívtál és már nem bírtam várni!! Mikor jössz már haza?? – Árasztotta felém a kérdés áradatot telefonon keresztül.

-          Milánóba vagyok egy kedves barátomnál és fogalmam sincs, mikor megyek haza, de majd valamikor.

-          Miért nem hívtál mikor baj volt?

-          Mert én egyedül akartam lenni.

-          De én vagyok a legjobb barátod!!! Nagyon aggódtam miattad és Zlatan is aggódik.

-          Nem akarom hallani!! Hogy van a húgom?

-          Lili kikészültél és téged most más érdekel??  Szeretnélek látni, és már ne haragudj, de rosszul esik, hogy nem hívtál eddig, és másnál vagy. Egyáltalán a barátodnak gondolsz még?

-          Stephan persze, de értsd meg, hogy kellett az egyedüllét!!

-          Egy másik pasival?? – Kérdezett vissza még mindig mérgesen.

-          Ne haragudj rám. – Kérleltem, de csak néma szuszogást hallottam. – Kellett az egyedüllét és eléggé becsíptem. Gianluca pedig a segítségemre sietett aztán hazahozott magához.

-          Lefeküdtél vele?

-          Nem, de…

-          Lili nem Lapadulánál kell keresni a boldogságot, hanem meg kell találni a lelki békéd és…

-          Mondd, miért gondolja mindenki, hogy azonnal Gianluca karjaiba vetem magam?

-          Ki mindenki? – Csodálkozott.

-          Te és Heléna.

-          Talán, mert ismerünk és tudjuk milyen az igazi Lili. Nézd, felőlem lefeküdhetsz vele.

-          Jó akkor örülök, hogy megengeded. – Mosolyogtam bele a telefonba. Nem is tudja, mennyire szeretem őt és mennyire jól esik, hogy ennyire aggódik miattam.

-          Csak arra kérlek vigyázz magadra és lehetőleg gyere haza!

-          Jó, igyekszem. – Ígértem meg neki majd leraktam a telefont. Beértem a lakásba és egy fekete hajú, szemüveges nagy mosolyú lánnyal találtam magam szembe.

-          Szia. – Köszönt nekem. – Te vagy Lili ugye?

-          Igen. – Bólintottam félve. – te pedig…

-          Daniella vagyok. – Nyújtotta felém a kezét. – Bocsi, csak Gianluca és David elmentek valamerre és mivel neked nem volt kulcsod felajánlottam a fiúknak, hogy addig tartom a frontot. Amúgy David menyasszonya vagyok.

-          David? – Húztam össze a szemöldökömet.

-          Gianluca testvére. Biztos fogod majd látni. – Szólt majd egy üveg vizet vett elő.

-          Biztos azt gondolod ide tolakodtam.

-          Ugyan már. Luca mondta, hogy mi a helyzet.

-          Biztos idegesíti már a jelenlétem.

-          Szerintem meg pont ellenkezőleg. – Kacsintott rám.

-          Hogy érted ezt?

-          Csak ha nem lennél neki ennyire, hogy is mondjam. – Forgatta meg barna szemeit. – Szimpatikus akkor hagyott volna a francba, de mivel eléggé kedvel….

-          Úgy érted, hogy?

-          Hogy a vak nem veszi észre, hogy bejössz neki. – Nevetett fel. – Megjöttek. – Pattant fel a székről, majd bemutatott Davidnak is, aki szinte le sem tagadhatta volna öccsét. Négyesben beszélgettünk és jó volt kicsit megismerni Gianluca családját és boldog voltam, hogy másra is tudtam gondolni, mint Zlatan. Rendeltünk majd jókedvűen mind a négyen megvacsoráztunk. A lánynak talán igaza lehetett, mert Luca tényleg sokszor nézett rám olyan szemekkel, amitől nagyon zavarba lettem. Tíz óra körül Danielláék elmentek haza én pedig elvonultam a szobába és írtam főnökömnek, hogy holnap bemegyek hozzá és a válaszára vártam mikor meghallottam, hogy Gianluca zongorázik. Csodálatos volt. Gyorsan kikapcsoltam a gépem majd a hang irányába indultam. Nem vette észre, hogy én is ott vagyok, majd amikor vége lett a dalnak így szóltam.

-          Nagyon ügyes vagy. -  Szóltam oda neki mire mosolyogva megfordult.

-          Nem vettelek észre. Nem jössz közelebb?

-          Éppen a főnököm válaszát várom. – Osztottam meg vele, de azért közelebb lépkedtem a zongorához.

-          A testvéred és a barátnője nagyon kedvesek voltak velem. Ahogy te is, mert befogadtál meg minden. Ígérem, nem leszek sokáig, csak még holnap együtt vacsorázok a legjobb barátnőmmel. Aztán másnap már itt sem vagyok.

-          Addig vagy itt ameddig szeretnél. Igazából örülök is, hogy nem vagyok egyedül és tudok valakihez szólni. Amióta a barátnőm elhagyott. – Kezdte. – Kicsit magányosnak érzem magam ebbe a lakásba.

-          Mióta vagy egyedül? – Érdeklődtem félve.

-          Június óta, mert megcsalt és azóta nem nagyon tudok megbízni senkiben.

-          Üdv a klubban. – Nevettem fel keserűen.  – Nagyon padlóra küldött?

-          Eléggé, de belefeledkeztem a munkába és akkor vettem ezt a zongorát is, amivel kicsit elterelem a gondolataimat.

-          Csodálatosan játszol. Nagyon megnyugtató hallgatni. – Osztottam meg vele mire eleresztett egy gyors mosolyt és újra játszani kezdett én pedig csak hallgattam. Annyira megható volt az egész és egyszerre voltam boldog és szomorú is. Szememből kibuggyantak a könnyek amit Gianluca észrevett.

-          Valami baj van? Nem érzed jól magad?

-          De, csak olyan gyönyörűen zongorázol és egy kicsit sok volt ez a hét.

-          Lili nem akarom, hogy bánatos legyél egy olyan férfi miatt, aki nem érdemli meg.

-          Tudom, de.. – Néztem fel rá majd mikor tekintetünk találkozott ő közelebb jött és lágyan megcsókolt. Zlatan óta nem csókolóztam senkivel Gianluca nyelve pedig selymesen ért az enyémhez. Karjai szorosan a derekam köré fonódtak én pedig beletúrtam a hajába.  A lágy csókból egyre hevesebb csókcsata alakult ki, de mikor rájöttem mit is csinálok eltoltam magamtól.

-          Ne. – Lihegtem. – Ez még korai és nem kéne. Ne haragudj. – Ezután gyorsan bevonultam a szobámba és átkoztam magam, hogy ennyire gyenge vagyok, de nem gondolkozhattam, sokat mert egy halk kopogás után Gianluca lépett be. Tekintete nagyon szomorúan csillogott. Leült mellém az ágyra majd megfogta a kezem.

-          Ne haragudj, nem akartalak letámadni, csak már…

-          Semmi baj, én is lehettem volna erősebb. Fogalmam sincs, mikor fogok tovább lépni és mikor lesz olyan, hogy újra boldog leszek.

-          Lili már a fesztivál óta tetszel. – Ismerte be és ezzel nagyon meglepett. – Az, hogy velem vagy tekinthetjük véletlennek is, de én azt mondom ez a sors és… szerintem próbáljuk meg, hogy milyen együtt.

-          Tessék? – Fogtam fel a férfi szavait.

-          Nyilván idiótának nézel, de te is egyedül vagy és én is… semmi olyan nem történne, amit valamelyikünk nem szeretne és mindkettőnknek jár a boldogság.

-          Gianluca nekem nem megy. Még nem! – Suttogtam.

-          Hagyok időt neked. – Állt fel majd otthagyott a szobába a temérdek gondolattal, amik a fejembe kavarogtak. 

3/7 ⚽️ Végleg összetörve!! ⚽️

Lili:

Boldogan szálltam ki a repülőből és még az esős Angliai levegő ellenére sem lohadt le a kedvem, mert már elképzeltem barátom arcát mikor bejelentem neki a nagy hírt. Mivel a telefonom sajnos döglődő állapotban volt nem tudtam értesíteni az érkezésemről. Láttam ugyan a hívásokat tőle, amik jóval éjfél után jöttek, de az érintő képernyőm nem reagált semmire. Nagyon reméltem nincs semmi komoly, és gondoltam, ha találkozunk, majd elmondja, amit telefonba szeretett volna. Míg vártam, hogy a táskám legördüljön a futó szalagról körbe néztem a váróba. Egy páron akadt meg a szemem, akik boldogan néztek egymásra. Mindkettőjük kezén ott csillogott a karika gyűrű és távolabb egy három év körüli kislányt figyeltek, aki pufi arccal nevetett szülei felé. Elméláztam a gondolaton, hogy milyen jó lenne már egy kislány, vagy egy kisfiú. Zlatané és az enyém. Maxi biztos megértené, sőt talán még örülne is egy kistestvérnek, hiszen már elég nagy hozzá, hogy felfogja a helyzetet. Tudtam, hogy ha szerelmemmel akarok lenni, akkor nincs más választásom. Neki van igaza, hiszen bárhol tudok fotózni, és talán Paolotól elég jó ajánlót fogok kapni, hogy felvegyenek egy másik újsághoz Angliába. A csomagom legördült a szalagról majd magam után húzva indultam a kijárat felé. Fogtam egy taxi és bemondtam a címet. Hihetetlenül izgultam, de fejben már túl voltam a felmondáson is. Úgy terveztem, ha elmondom Zlatannak Milánóba repülök és beadom a felmondásomat. Bíztam benne, hogy Paolo nem fogja rossz néven venni a döntésemet, és mellém áll, ha egy kis segítségre lesz szükségem. Mikor megállt a ház előtt a taxi a szívem már a torkomba dobogott. Kifizettem az utat majd a kapu kód benyomása után beléptem az üvegezett ajtón. Kicsit meglepett, hogy nyitva van, de úgy gondoltam akkor Zlatan biztos otthon van.

-          Zlatan itthon vagy? – Kiabáltam, de nem kaptam választ. – Zlatan, Lili vagyok! Itthon vagy? – Ismételtem meg miközben lepakoltam a dolgaimat a kanapéra. Meglepetésemre azonban nem Zlatan hanem Paul Pogba lépett ki az egyik vendégszobából két szőke lánnyal az oldalán, akik azonnal a fürdő felé vették az irányt.

-          Te meg mit keresel itt? – Nézett meglepetten a fekete fiú.

-          Ezt én is kérdezhetném. Csak nem buli volt tegnap?

-          Olyasmi. – Vágta rá.

-          Hol van Zlatan? – Érdeklődtem remélve, hogy megkapom a választ. – Talán alszik?

-          Lehet, de… nem. Elment.

-          Hova? – Kérdeztem és furcsa volt, hogy egyre idegesebbnek láttam. Tudtam, hogy titkol valamit.

-          Kérsz egy kávét? Vagy valamit? – Ment a konyha felé.

-          Nem, inkább felmegyek és megnézem Zlatant hátha mégis alszik. – Néztem rá és már alig vártam, hogy szerelmem karjai közt legyek.

-          De lehet, éppen öltözik. – Fogta meg a kezem és lehúzott a lépcsőről. Erre a mondatra nevetnem kellett.

-          Paul azt hiszed nem láttam még meztelenül?

-          De, de igen… csak… - Habogta össze- vissza majd a két lány kijött és az egyik így szólt hozzám.

-          Hol hagytad Zlatant Lolita?

-          Nem tudom, még csak most érkeztem. – De ő csak buta szemekkel, értetlenül nézett rám. Látszott rajta, hogy nem az eszéért szeretik a férfiak.

-          Bocsi akkor összekevertelek vele, de a szemeid olyan… nagyon Lolitásak.

-          Így van. – Helyeselt a másik lány is.

-          De ki az a Lolita? – Érdeklődtem és picit még jól is esett a tudat, hogy lehet, valami híres modellre hasonlítok. Ám a lány csak lazán így szólt.

-          Akivel Zlatan odafent hentereg.

-          Mi? – Jutott el tudatomig a mondat, majd a lépcső felé indultam, de Paul megállított.

-          Lili ne! Csak össze- vissza beszélnek… lehet inkább én megyek fel előbb és…

-          Engedj el! – Kiabáltam rá és szerelmem szobája felé vettem az irányt. Az ajtóban megálltam és féltem kinyitni. Tudtam, ha a szőkének igaza van minden álmom és minden eddigi jövő képem amit Zlatannal elképzeltem darabokra hullik. A család, a gyerekek és a boldog szerelmes jövő semmibe vész. Ráraktam a kilincsre a kezem és benyitottam. Zlatan hanyatt feküdt az ágyon, izmos mellkasán pedig ott pihent egy lány, aki akár az ikrem is lehetne. A felfogott kép után szemeim könnybe lábadtak és hisztérikus zokogásba törtem ki. Nem tudtam megmozdulni, mert végtagjaimat átjárta a zsibbadás. Zlatan sírásom hangjára felébredt majd mogyoró szemeibe riadalommal vegyes érzelmet láttam. A lány is felébredt mellőle, mert Zlatan rá ordított.

-          TAKAROD KI AZ ÁGYAMBÓL!!! – Rángatta ki és még meg sem várta, hogy ruháit felvegye a földről. Én még mindig csak álltam és zokogtam. Ahogy a lány kiment becsapta az ajtót utána.

-          Lili kérlek… - jött oda hozzám és megfogta a kezem. – Ez nem az, aminek tűnik én…

-          Miért? – Néztem fel rá. – Miért tetted?

-          Sajnálom, én…  - Kezdte volna a magyarázkodást, de nem akartam hallani. Felvettem a földről a lány ruháit és kiindultam a szobából. Zlatan pedig utánam.

-          Kérlek, várj meg!!! Lili beszéljük meg… én….

-          NEM KELL MAGYARÁZKODNI!!!! – Ordítottam és a lent álló lányhoz hajítottam a ruháit.  – Itt vannak a gönceid te büdös kurva!!! Most pedig mindenki takarodjon innen ki! – Mondtam mire Paul és a lányok is elmentek. Kettesbe maradtunk a lakásba és a szívembe egyre jobban felerősödött a fájdalom.

-          Lili figyelj… én…

-          Ne! Én is megyek, csak azt akartam, hogy ezek a ribancok ne lássák, amint összeomlok.

-          Kicsim. – Próbált közeledni.

-          Nem dőlök be újra a hazugságaidnak. Csak egy napot kellett volna kibírnod!!!

-          Nem vetted fel a telefont! – Támadt nekem.

-          Mert elromlott. Sajnálom, bedöglött az érintője és…. de nem is értem miért én magyarázkodok neked!  - Vettem fel a táskám.

-          Hova mész? Nem beszéljük meg?

-          Mégis mit? – Kérdeztem nyugodt hangon, mert minden érzés kihalt belőlem– Hogy megcsaltál? Hogy összetörted az álmaimat. Ha tudni akarod hozzád akartam menni. Ma akartam volna elmondani neked, hogy igent mondok és feladom az álmaimat MIATTAD!!! De te… JESSZUSOM ÉS MÉG TE FÉLTÉKENYKEDSZ GIANLUCARA!!!! – Nevettem fel kínomba.

-          Lili hiányoztál ez a lány pedig…. olyan volt, mint te és elvesztettem a fejem, de végig csak rád gondoltam. Hinned kell nekem! A szemei a haja és….

-          Soha nem csalnálak meg. SOHA! – Támadtam neki.

-          Lili!!

-          NE ÉRJ HOZZÁM!!! – Szóltam rá mikor megakarta fogni a kezem. Ezután pedig kiindultam a lakásból, de utánam szaladt. Szeméből hatalmas fájdalmat olvastam ki, de tudtam ez is csak a szín játék része. Vajon hány lánnyal feküdt össze, míg nem voltam itt?

-          BOCSÁSS MEG! – Fordított maga felé, majd magához húzott és megcsókolt. Vadul és szenvedélyesen, ahogy még soha. Örülten akartam, miközben a könnyeim csak hulltak a szememből. Fájdalmas volt és csodálatos ez a csók.  

-          Ne hagyj el. - Suttogta bele a fülembe, azonban ellöktem magamtól és keményen rá néztem.

-          Vége van… annyira vége! Ja és még valami. – Majd levettem a gyűrűm és a kezébe nyomtam. – Tartsd meg és ég veled!! - A reptérre kérettem magam egy taxival és meg sem álltam Milánóig. Egész úton csak zokogtam. Próbáltam nagy szemüveg mögé rejteni vörös szemeimet majd egy hotelba foglaltam szobát. Soha nem voltam még ott, de olyan hely kellett ahol nem ismernek meg, és nem találkozok olyannal, sem akit én ismernék. Nem érdekelt semmi, mert belül teljesen üres voltam és csalódott. A fájdalom szürke ködként telepedett rám. Minden hangot tompán érzékeltem és mikor becsuktam magam mögött az ajtót a földre rogytam. Nem tudom mennyi ideig bőgtem, mert arra eszméltem, hogy a földön fekszek és kopogtatnak az ajtón. Úgy látszik belealudtam a sírásomba. Feltápászkodtam a földről és kinyitottam az ajtót.

-          A vacsorája kisasszony. – Mosolygott rám a szoba pincér.

-          Köszönöm, de nem vagyok éhes.

-          Ez a hotel ajándéka. – Kedveskedett, majd mivel nem akartam megbántani felsóhajtottam és elvettem a tálcát. Busás borravalóval köszöntem meg a figyelmességét, amit hálálkodva fogadott. Leraktam a tálcát a kis asztalra és megnéztem a tartalmát. Volt rajta hús, gyümölcs és még egy kis csokoládé is desszertként. Cseppet sem voltam éhes így visszatettem a fedelét. Mivel a földön alvástól megfájdult a nyakam jobbnak láttam, ha veszek egy forró fürdőt. A telefonom újra csipogni kezdett, és láttam, hogy Zlatan hív. Már vagy huszadszorra mióta elmentem tőle. Örültem, hogy nem tudom felvenni, és elhatároztam holnap veszek egy másikat és megváltoztatom a telefon számom. Amíg folyt a víz bekapcsoltam a tabletemen zene lejátszót és véletlen lejátszási listára állítottam. Kellően felhangosítottam majd kényelmesen beleültem a vízbe. A habok magukkal ragadtak és a víz selymes érintése is jólesett fáradt lelkemnek. Teljesen üresnek éreztem magam, és a szemem teljesen felpuffadt a sok könnytől. Ez most más érzés volt, mint mikor eligazolt Párizsba vagy Manchesterbe, mert akkor tudtam szeret, és talán kitart mellettem, de most? Ahogy becsuktam a szemem újra magam előtt láttam azzal a zöldszeművel. Miközben a Pessenger let her go című száma ment a lejátszómon. A kezembe vettem majd nagy könny hullatások közepette a képeket kezdem nézegetni és gondolkodás nélkül eltávolítottam az össze Zlatannal kapcsolatos képemet. Vége volt és talán nem is az fájt, hogy vége hanem ahogyan vége lett. Szeretett engem egyáltalán? Vajon tudna engem szeretni akárki is anélkül, hogy megcsalna? Stephan is megcsalt és az is ugyanúgy fájt mint most. Minden férfi egyforma fasz és én újra csak magamra maradok. Nem kellett volna ennyire közel engednem magamhoz Zlatant mert megtanult játszani az érzelmeimmel. Lebuktam a víz alá és átfutott az agyamon, hogy fel sem jövök. Vajon mikor vennék észre, hogy meghaltam? Egyáltalán hiányoznék valakinek? Azoknak biztos nem akit tiszta szívvel szerettem. Ott van anyám és apám. Ha annyira akarnának látni biztos kiutaznának, de nem. Nem szabadott volna ennyire kötődnöm hozzá, hogy fájdalmat érezzek. Mégis hol van az a Lili aki Olaszországba jött? Az akarok lenni, aki keményen kiállt magáért és nem érzett semmit. Vissza kell őt hoznom, mert nem bánhatnak még egyszer így velem. Nem engedhetem meg, hogy összetörjek egy férfiért, aki csak a saját álmait kergeti és egy nagyképű idióta. Miért nem vettem eddig észre, hogy mégis milyen az igazi Zlatan?? Mennyiszer megígértem magamnak, hogy erős leszek és mégis akárhányszor megláttam ŐT a szívem kiugrott a helyéről. Hogy tehette ezt velem? A fejembe egymás után kavarogtak a gondolatok, majd mikor elfogyott a levegőm kidugtam a fejem a vízből, majd felkaptam az alvó ruhám és bebújtam az ágyba ahol azonnal elaludtam.

 Stephan:  

Reggel arra ébredtem, hogy Kitti hatalmas hanggal közelít a szobánk felé. Nem tudom mikor jött haza, és nem is értem miért nem alszik még hiszen ma nem kellett bemennie a bárba.

-          Stephan ébredj fel ezt látnod kell!! – Lépett be az ajtón majd egy magazint nyomott a kezembe.

-          Mi ez? – Pillantottam fel álmosan rá.

-          Olvasd már!! – Mutatott a cikkre ahol Zlatan, Lili és valami zöld szemű csaj képe volt. A cím pedig: „Vége a szerelemnek?”  - Mi a szar ez? – Néztem újra Kittire aki mérges pillantást vetett rám, és én olvasni kezdtem a cikket amibe az állt, hogy Zlatan félre lépett egy bizonyos Lolita Sánchez nevű lánnyal és Lili éppen rajta kapta őket. A lány nyilatkozott, hogy nem tudta, hogy Zlatannak van barátnője és kellemetlenül érintette az eset, hiszen Zlatan nagyon agresszívan viselkedett vele. Megfogta a karját és kiráncigálta az ágyból. A cikkben még az is benne volt, hogy Lili valószínűleg visszaadat a gyűrűt mert egy tegnapi repülőtéren elkapott kép szerint már nincs rajta. Ahogy elolvastam felnéztem barátnőmre és így szóltam. – Mondd, hogy ez nem igaz!!! 

-          Fogalmam sincs. A tesóm nem veszi fel és Zlatan számát pedig nem tudom.

-          Majd én. – Kászálódtam ki és kis kutakodás után Lili számát tárcsáztam, de hiába hiszen nem kaptam választ. Egyre idegesebb lettem, mert tudtam, ha ez igaz Lili újra kikészül. Nem volt más választásom így Zlatant is felhívtam, aki szerencsére felvette, bár a hangja nagyon furcsa volt.

-          Igen? – Szólt bele.

-          Hello én… Lili ott van veled? – Vágtam bele a közepébe.

-          Nincs, elment… én….. – Kezdte de nem fejezte be…

-          Jól vagy haver?

-          Nem, én…. 

-          Szóval igaz a cikk. Mégis hogy tehetted ezt Zlatan?? Lili már majdnem mindent feladott, te meg ezt csinálod??

-          Ne kiabálj velem, mert szétmegy a fejem. – Mondta.

-          Pont leszarom. Mit tettét már megint vele?? Ennyire… - Kerestem a szavakat. – HOL VAN LILI?

-          Nincs nálatok? – Kérdezte és mintha kitisztult volna a feje. – Azt hittem visszament Rómába.

-          Én meg azt, hogy veled van és már a közös jövőtöket tervezitek. Lili nagyon be volt zsongva, és kész lett volna mindent itt hagyni MIATTAD!!!!

-          Stephan de akkor hol van Lili? – Tette fel újra és hangja pánik szerűen csengett.

-          Fogalma sincs, de ha valami baja lesz…

-          Ne mond ezt!! – Állított le. – Összevesztünk, mert lefeküdtem egy lánnyal ő pedig ránk nyitott.

-          Hogy lehetsz ennyire ökör? – Csattantam fel. – Hogy engedhetted el??

-          Sajnálom én…

-          Egy rohad szemétláda vagy! – Vágtam rá majd kikapcsolta a telefonom és idegesen járkáltam a szobába Kitti pedig csak értetlenül nézett. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Lili túlságosan is gyenge jellem és nagyon hamar összetörik az események.

-          Kitti hol készült ez a kép? – Kérdeztem, de ő csak a fejét ingatta.

-          Nem tudom, mert az nem írják. Szerinted valami rosszat tesz magával?

-          Fogalmam sincs. A tesód nagyon labilis és az ilyen helyzeteket nagyon rosszul reagálja le. Ismerem már egy ideje és nagyon hamar összetörik. Vajon hol lehet? 

Lili:  

Napsütéses reggelre ébredtem majd kiléptem a teraszra és jólesően teleszívtam a tüdőmet az Októberi levegővel. Miután felöltöztem első dolgom az volt, hogy új telefont vegyek. Bementem a boltba ahol kedvesen fogadtak. Próbáltam mosolyogva az utasításokra figyelni és a kérdésekre. Nagyon sokféle telefont vettek elő amik árban sem voltak utolsók. Előkaptak egy olyan készüléket ami Zlatannak van és ekkor újra eszembe jutott.

-          Jól van? – Tudakolta az eladó.

-          Persze.. csak.. bocsánat. – Töröltem le a könnyeimet majd egy nagy levegő után biztatóan rámosolyogtam. – Ilyen nem kell. – Toltam félre majd legvégül egy Windows telefonra esett a választásom. Tulajdonképpen olyan mint az előző csak két kategóriával jobb.

-          Ha gondolja a telefon számait áttudom rakni, így semmi sem veszik el róla. – Ajánlotta a kedves lány.

-          Rendben az jó lenne köszönöm. Az új számom mi lesz?

-          Az marad ugyanaz.  – Mondta.

-          Nem lehetne másikat? – Érdeklődtem.

-          De ez is megoldható természetesen, de akkor….

-          Várjon. – Gondoltam át. – Nem kell másik szám. Maradhat az enyém. – Mentem bele majd pár perc múlva már a vadonatúj készülékemmel sétáltam vissza a hotelba. Az első hívásom Stephantól jött. Szinte éreztem, hogy tudja mi történt, mert Zlatan esetleg rajta is kereshetett engem. Nagyot sóhajtottam és beleszóltam.

-          Igen?

-          Te jó ég Lili hol vagy? – Hallottam aggódó hangját.

-          Milánóba, mert…

-          Mindent tudok és sajnálom, és kérlek, gyere haza. Ne foglalkozz a pletykákkal és azzal, amit összeírtak.

-          Hogy érted ez, hogy összeírtak? – Tudakoltam, de azonnal rájöttem miről van szó. Egy újságárus előtt haladtam el és az egyik lap címoldalán ott volt a képünk. Zlatané, enyém és az a ribancé. – Te jó ég.

-          Lili gyere haza!!

-          Visszahívlak. – Csaptam le és vettem egy lapot. Remegő kezekkel nyitottam szét és elolvastam a cikket. Mintha egy újabb kést szúrtak volna a mellkasomba minden egyes szóval. Nem sírtam, mert a könnyeim már elapadtak. Mégis hogy derült ki ilyen hamar mindez? Vajon mennyit fizettek ennek a ribancnak ezért a hírért? Mérgesen pattantam fel a padról és újra a hotelba kötöttem ki. Beléptem a szobába és levetettem magam az ágyra. Kis idő múlva a telefonom csörgött, de nem akartam felvenni és mivel még alig állítottam be rajta pár dolgot a rögzítő kapcsolt be amit valamilyen folytán kihangosítva hallottam.

-          Lili kérlek, ne nyomd ki. – Hallottam Zlatan hangját és a szívem egyre hevesebben vert. – Nem kell felvenned, ha nem akarod, csak hallgass végig. – Mondta mintha a gondolataimba olvasott volna. - Tudom a tettemre nincs mentségem és nem is fogom magam mentegetni. Ahhoz túlságosan messzire mentem, de szeretlek és adnod kell még egy esélyt. Lili én az életembe nem voltam még ilyen szerelem és sosem könyörögtem egy lánynak se soha. Nem az a fickó vagyok, aki könnyen meghatódik, vagy túl érzelgőssé válik, viszont most… - Mondta és hallottam, hogy elcsuklik a hangja. – Most nem akarok semmit csak téged és még egy esélyt kapni, hogy megmentsük ez a kapcsolatot. Tudom, hogy képesek vagyunk rá. Szeretlek Lili, és hívj fel. – Fejezte be és bontotta a vonalat én pedig újra és újra meghallgattam az üzenetet, holott csak kínoztam magam vele. A hangja és minden hiányzott. Kimentem a fürdőbe és még magamon is meglepődtem mennyire vörösek a szemeim. Hálát adtam az égnek, hogy nem kell a munkámra koncentrálni hiszen holnap van lapzárta és én időbe leadtam az anyagom.  Mivel eléggé éhes voltam rendeltem a szobába egy könnyű ebédet majd Zlatan hangjára újra elaludtam. Mindezek után is még mindig szerettem. Bőven este volt mikor magamhoz tértem. Úgy gondoltam belevetem magam a Milánói éjszakába majd felvettem egy dögös ruhát, és csináltam egy szexi sminket majd az egyik ismert szórakozó hely felé vettem az irányt. Gyorsan rendeltem egy erős italt és azonnal lehúztam. Szinte éreztem, hogy az alkohol végig fut a testemen és jólesően húztam mosolyra a számat. Ki nem szarja le Zlatant?? Ezer pasi akad nekem. Majd én megmutatom neki. Elmentem az első fiúval táncolni, aki felkért. Egy magas barna hajú, barna szemű igazi olasz pasi, akinek csak úgy szikrázott a tekintete és mozgásától felforrt a vérem. Az alkoholtól egyre ködösebb lettem és kezdtem fantasztikusan érezni magam. Szerencsére több tánc partnerem is akadt, de idővel mindegyikőjük hazaindult. Már hajnalodott, de én még mindig a pultot támasztottam. Miközben azon törtem a fejem, hogyan fogok visszajutni a hotelba egy ismerős hang szólalt meg mellettem.

-          Lili te meg mit keresel itt? – Felemeltem álmos fejem majd Gianluca arcát pillantottam meg.

-          Szia. – Nyújtottam felé karom, és majdnem leestem a bár székről, de ő a segítségemre sietett.

-          Lili te részeg vagy. Mi a fene történt? – Kérdezte aggódó hangon. – Gyere menjünk ki a levegőre. – Majd derekamnál fogva kikísért  ahol kiadtam gyomrom tartalmát. Picit szégyelltem magam, főleg mikor Gianluca egy zsebkendőt nyújtott amivel megtörölhettem a számat. A hideg kitisztította fejem és bánatos képpel néztem fel rá.

-          Bocsánat, én nem szoktam inni. – Osztottam meg vele.

-          Mi történ Lili? – Húzott egy padhoz és amíg én meséltem simogatta a hátam. Mindent elmeséltem neki töviről hegyire. A tervemet, a megcsalást és az újság cikket is. Gianluca pedig figyelmesen hallgatott és adogatta a zsepiket amikkel felitattam a könnyeimet.

-          Édes Lili. Hazaviszlek jó?

-          Nekem a csomagom…

-          Nem foglak egyedül hagyni. – Nézett mélyen a szemembe, és letölt egy könnycseppet az arcomról. – Menjünk. – Sürgetett és beültetett fekete kocsijába, és én azonnal elaludtam. Arra eszméltem, hogy átölel majd felkarol és kiemel az autóból. Karjaimat szorosan a nyaka köré fontam fejemet pedig a vállára hajtottam. Felnéztem szép barna szemeibe és így szóltam.

-          Mondták már, hogy mennyire szépek a szemeid?

-          Lili sokat ittál. – Mondta, de azért eleresztett egy kis mosolyt ami nagyon édessé tette. Bevitt egy szobába és gyengéden az ágyra rakott.

-          Aludj Lili. – Majd puha ajkait éreztem az arcomon, de a szemeimet már nem tudtam kinyitni a fáradságtól, de tudtam mellette jó kezekbe vagyok.