Valami elkezdődik... :).

-          Jó reggelt! – Köszöntöttem kedvesen.

-          Neked is. Mikor mentél haza és kivel?

-          Taxival és nem sokkal azután, hogy beszéltünk. Stephannal nem messzire jutottunk, mert kijött Viki és…

-          Te akkor leléptél.

-          Igen, a tesónak akartam szólni, hogy hazahozna- e.. de ő egy fekete hajú lánnyal volt elfoglalva.

-          Alexandrával volt. Végre!

-          Remek.  Mit csinálsz ma?

-          Nem tudom… van kedved velem ebédelni? – Ajánlotta fel.

-          Igen… itthon nem akarok maradni, mert Stephan hazahozta a vöröskét.

-          Micsoda?

-          Sajnos ez van. – Szomorodtam el. – De nem baj. Mikor jössz értem?

-          Fél óra?

-          Addigra én is elkészülök.

-          Rendben akkor majd felkopogok. Szia.

-          Hello. – Majd leraktam a telefonom. Ennek az egész bulinak az volt az egyedüli pozitívuma, hogy Helénával jóba lettem. Nagyon örültem, hogy ilyen remek barátnőre találtam. Kisétáltam a szobámból és a konyha felé vettem az irányt. Stephan akkor jött vissza. Gondolom kikísérte Viktóriát. Egymásra nézünk és fogalmam sem volt mit kell ilyenkor mondani. Gondoltam, hogy nem hiába volt itt a volt barátnője.

-          Szia. Rendeljek valami kaját?

-          Nem… én Helénával megyek ebédelni.

-          Nem kell elmenekülni előlem.

-          Ez nem menekülés, csupán…

-          Lili figyelj én….

-          Nem kell mentegetőzni. Ő a barátnőd… vagy a volt barátnőd. Teljesen mindegy, mert nem vagyunk együtt. Csak lakótársak vagyunk. Ha lefeküdtél vele akkor… nem tartozol bocsánat kéréssel vagy ilyesmivel.

-          Nem viselkedhettem volna így veled. Velem kellett volna hazajönnöd. Csak mikor elmentél sokat ittam, és szomorú voltam. Viktória pedig ott volt, és csak úgy megtörtént. Viszont többé nem fordul elő. Megígérem. Én nem szeretem már őt.

-          Mégis lefeküdtél vele. – Vágtam vissza.

-          Igen,mert… elmentél.

-          Szóval én vagyok a hibás? – Kérdeztem meglepődve.

-          Nem, nem ezt mondtam, csak… ha velem lettél volna akkor nem ez történik.

-          Mégis akkor minek kellett volna történnie? Barátok vagyunk, semmi több. Most pedig elkészülök. Ne haragudj.

-          Rendben van, Ahogy akarod. – Majd szomorúan bement a szobájába. Borzasztóan rosszul éreztem magam és szívem szerint bementem volna hozzá és jól rákiabálok, hogy mért csapott be és mért okozott ennyire nagy fájdalmat, de tudtam, hogy semmi jogom nincs hozzá. Gyorsan felvettem egy farmer nadrágot és egy fehér toppot majd egy enyhe sminket tettem fel. Heléna pár perc után jött és egy nagyon hangulatos teraszos étterembe ebédeltünk. Megbeszéltük a tegnap történteket és elhatároztam, hogy semmit nem fogok lépni Stephan irányába. Még akkor is ha nehéz.

-          Szerintem adj neki egy kis időt. – Tanácsolta. – Várj mondjuk egy hónapot és ha Viktória nem jelentkezik akkor végleg eltűnt.

-          Gondolod?

-          Biztos vagyok benne. Amúgy meg az a nő egy hisztérika. Úgy tudom, hogy ők is olyan kapcsolatba voltak két és fél évig mint Zlatan és Alexandra. Csak Alexandra sokkal rendesebb mint ez a buta liba. Na és még tisztességes munkája is van nem úgy mint ennek a naplopó Vikinek.

-          Mit dolgozik? – Tudakoltam mikor már egy nagy adag fagyi volt előttem.

-          Lakberendező. A tesóm lakását is ő rendezte be… furcsa mód így jöttek össze.

-          Ez aranyos.

-          Igen az.

-          Na és neked ki volt az a fiú? – Érdeklődtem.

-          Ő csak egy….haver. Nagyon helyes, de ennyi. Semmi több nem lesz, mert én nem akarok pasit. Tudod meséltem, hogy jól átvágtak, és ezért költöztem el. Még az országból is elfutottam. Nem akartam látni a másik lánnyal a boldogságát.

-          Pedig nem szabadott volna. Sőt ki kellett volna állni és megmutatni, hogy csak azért is.

-          Na persze. – Nevettük el magunkat. Mikor Heléna mobilja megcsörrent, és miután lerakta így szólt:

-          Van kedved eljönni a Milan kezdő meccsére?

-          Nekem?

-          Igen a tesóm hívott. Én se annyira rajongok a fociért, de ez nagyon jó. Komolyan… a hangulat, a minden. Zlatan nagyon jó helyre tud jegyet szerezni.

-          Még sosem voltam semmilyen meccsen.

-          Akkor meg épp itt az ideje.

-          Nem is tudom mikor lesz.

-          Azt hiszem, hogy jövővasárnap, itt a városba.

-          Én nem is tudom… Stephan is ott lesz?

-          Persze hogy ott lesz. Sőt még játszik is. Még amúgy se láttad őt focizni nem igaz?

-          Nem. – Ingattam a fejem.

-          Szeretnéd? – Állt elő a kérdéssel amire nyilván tudta a választ.

-          Igen… jó lenne persze.

-          Akkor oké. Mindjárt mehetünk, csak visszacsörgök neki. – Majd újra a telefonja felé nyúlt és lebeszélte a dolgot. Az ősz nagyon jól telt. Sok volt a munka és Helénával sokat jártunk az AC Milan meccseire. A hangulat tényleg fergeteges volt, és néha még idegenbeli meccsekre is elnéztünk. Már úgy éreztem, hogy tiszta drukker lett belőlem. Stephannal nagyon jó barátok lettünk. Átvettem tőle ezt a sokat bulizunk stílust, és nem volt olyan hét mikor ne mentünk volna valahova. Egyszer- kétszer nem sokon múlt, hogy ne lépjünk át egy bizonyos határt, de Viktóriától való félelmem miatt továbbra is a baráti zónába próbáltam maradni. Igaz azóta semmit nem hallottam felőle. December elején nagy hóesésben fotóztam, és már alig vártam, hogy vége legyen. Borzasztó hideg volt, és elhatároztam, hogy beszaladok egy forró csokira míg megtankolják a kölcsön autómat. Pont a pénztárnál álltam mikor azt hittem káprázik a szemem. Egy újságban láttam Stephant és engem. A szalagcímen pedig valami olyasmi volt, hogy egy pár. Fogtam a lapot és vettem belőle egyet. Próbáltam nem figyelembe venni a pénztáros furcsa mosolygását. Amilyen gyorsan csak bírtam megittam a csokit és hazafelé vezettem. A lakásba érve Zlatant és Stephant láttam az előszobába. Éppen az XBOX- ot nyomták. Körülöttük nagy pizzás doboz és félig üres kólás üveg volt. Borzasztóan mérges voltam az újság miatt és az asztalra dobtam a magazint.

-          Ezt láttátok már? – Kérdeztem, mire Stephan egy pillantást vetett rá majd ezt kérdezte:

-          Mért olvasnék ilyeneket?

-          Csupán mert benne vagyunk.

-          És? Ez olyan nagy baj?

-          Ha odafigyelnél tudnád, hogy miről van szó benne. – Válaszoltam, majd kikapcsoltam a tv-t.

-          Ne már épp nyerésbe voltam. – Kiáltott rám Zlatan.

-          Nem érdekel. Nézzétek meg és csodálkozzatok ti is.

-          Mi a fene? – Kapott az újság után Zlatan. - Tényleg haver. Mekkora már.

-          Nagyon nem az. Még nem olvastam el, mert azonnal felment bennem a pumpa mikor megláttam.  

-          Haver ez hatalmas cikk. – Nevetett Zlatan. – Azt írja, hogy együtt vagytok, már több hónapja.

-          De ez nem igaz. – Akadtam ki újra. – Stephan mondj már valamit te is. – Néztem rá.

-          Ja… tényleg kamu. – Majd lerakta a konzolt és bement a szobába.

-          Valami rosszat mondtam?

-          Te tényleg ennyire vak vagy, vagy tetteted? Mert akkor baromira jó vagy benne.

-          Te meg bunkó vagy. Miért beszélsz így velem?

-          Azért mert nagyon megbántottad Stephant. De hagyjuk én lépek.

-          Várj már. Ezt nem értem. – Álltam elé, bár eléggé vicces volt, hogy pont én akarom megállítani Zlatant aki majdnem két méter magas….. és tényleg őrületesen jóképű.

-          Akkor gondolkozz el rajta. Majd hétvégén találkozunk. Csá. – Köszönt el és elment. Elpakoltam a fiúk után a rumlit, majd nagy levegőt vettem és bekopogtam Stephan szobájába.

-          Bejöhetek? – Kérdeztem. Éppen az ágyon feküdt. Zenét hallgatott és egy foci labdával játszott.

-          Persze. Mi az?

-          Valami rosszat mondtam az előbb? Mert ha igen, akkor bocsánatot kérek.

-          Nem mondtál semmit, csak felfújtad ez a hülye cikket. Amúgy olvastam. Eléggé valószínűtlen dolgokat írnak benne, és főleg azért mert…

-          Mondd én tetszem neked? – Álltam elő egy meggondolatlan kérdéssel.

-          Tessék?

-          Semmi… csak kicsúszott a számon. - Mondtam gyorsan és közben szidtam magam, hogy ennyire idióta vagyok, de Stephan elmosolyodott és magához húzott. – Mért kérdezted ezt?

-          Nem tudom… csak… néha olyan vagy, hogy…

            - Én bejövök neked? – Nézett a szemembe és én csak bólintani bírtam. Ekkor közelebb jött és megcsókolt. Egyszerűen fantasztikus volt és varázslatos. Az ágyra feküdtünk és vadul csókolóztunk. Úgy éreztem nem bírom abbahagyni. Stephan pedig csak csókolt és kényeztetett. Levette a ruhámat és én is az övét majd gyengéden egymásba olvadtunk. Nem tudom mikor éreztem magam ennyire jól egy férfi mellett, de ahogy figyeltem az arcát alvás közben egyszerűen hatalmas öröm töltötte el a szívemet. Kedvem lett volna fel kiáltani örömömbe. Persze nem tettem helyette egy puszit adtam az arcára és én is álomba szenderültem.

2.fejezet - Nem várt fordulatok

 Egy pénteki estén egy meghívóval állt elém. 

  - Mi ez? – Néztem rá a kártyára. 

  - Egy buli. Az egyik legjobb barátom szülinapja. Nagyon sokan lesznek ott, akikkel jóba vagyok. Sokan lesznek a Milánóból és más csapatokból is.

  - Értem, de nekem ehhez mi közöm van? – Értetlenkedtem. 

  - Örülnék ha eljönnél velem – Nézett rám reménykedve. 

  - Mégis miért, hiszen én senkit nem ismerek onnan, sőt még a focit se szeretem. Totál kirívok a társaságból. 

  - Ez a meghívó két személyre szól, és én szeretném ha elkísérnél.

  - Figyelj….

  - Nem szeretném, ha egyedül lennél itthon. Alig jársz el valahova, és így megismerkedhetnél egy pár emberrel is. Lesznek ott fotósok is akik lehet, hogy még munkát is tudnak ajánlani. 

  - Rendben van. Akkor megyek, és köszönöm a meghívást – Hálálkodtam, de akkor eszembe jutott egy kérdés: - Stephan mégis milyen ruhába kell menni? Nagyon kiöltözős, vagy inkább laza? 

  - Ez egy privát party amire én pl elegánsan leszek felöltözve. Ing meg fekete nadrág.

  - Akkor nekem is olyan ruha kell amibe nem maradsz szényenben velem. 

  - Van egy ötletem – Ült le a székre. – A legjobb haverom tesóját megkérhetem, hogy segítsen neked felderíteni a boltokat, és valami szexi ruhát választanátok. 

  - Figyelj majd elmegyek valami….

  - Mért nem fogadod el a segítségemet? 

  - Én elfogadom, csak nem akarok felesleges bajokat okozni – Néztem rá, mire közelebb jött és megfogta a kezem. 

  – Érted számomra semmi sem felesleges – Szólt és ahogy a szemembe nézett egy pillanatra azt hittem megcsókol. Mivel ezt mindenképpen elakartam kerülni ezért én törtem meg az idilli percet. 

  - Én holnap ráérek egész nap. Mondd meg a lánynak, hogy akkor jó mikor neki jó. 

  - Persze… persze. Megyek és beszélek vele – Majd kiment én pedig az előbb történteken gondolkoztam. 

Reggel Stephan kopogtatott be a szobámba.

  - Jó reggelt! Beszéltem Helénával és pont jó mert ő is ma szerette volna megvenni a ruháját. 

  - Az jó. Még jó, hogy én se kaptam mára megbízást. 

  - Azt mondta, hogy olyan tíz körül itt lesz érted. 

  - Szuper addigra biztos elkészülök. Na és te merre leszel? 

  - Én edzésre megyek, aztán valami ajándék után nézek. 

  - Rendben van. Ugye Heléna rendes lány? 

  - Igen. Nagyon kedves és rendes. Szerintem nagyon jóba lesztek. Legalábbis remélem.

  - Én is. Tudod jó lenne egy barátnő, hiszen akikkel dolgozok meg a suliba nem sok szoros barátságot kötöttem. 

  - Heléna nagyon közvetlen. Totál ellentétje a testvérétől. Ha Zlatant megismered, már előre szólok, nem olyan, mint ahogy előadja magát. 

  - Miért? – Kérdeztem miközben az ágyamat rendeztem el. 

  - Ő ilyen ki ha én nem típus. Kicsit talán nagyképűnek hat a kiállása elsőre, de én mindenben számíthattam rá eddig. Igazi jó haver. A testvére pedig pont az ellenkezője. Főleg azért, mert ő nagyon szép. 

  - Csak nem, hogy bejön neked? – Viccelődtem. 

  - Nem, dehogyis. Nekem….mostanában más csaj jön be. – Nézett rám és újra kínos csend állt be. 

  - Értem. De… akkor én öltözök – Mondtam neki, mire észbe kapott és magamra hagyott. Annyira nem tudtam, hogy mire gondoljak a mondandója alapján. Szerettem volna Stephantól többet kapni mint „jó éjt, jó reggelt” , de nem mertem lépni. Néha teljesen úgy éreztem mintha másképp nézne rám viszont az is eszembe jutott, hogy ha én próbálkoznék és nem is rólam beszél nem akarok besülni. Gondolatmenetemből az ajtócsengő hangja rángatott vissza a valóságba. Stephan kinyitotta majd én is kimentem az ismeretlen vendég elé. Az ajtóba két embert láttam. Nagyon zavarba voltam, hiszen egyiket sem ismertem. Egy csodaszép hosszú szőke hajú lányt és egy magas kissé szigorú tekintetű hosszú hajú, nagyon jóképű férfit láttam magam előtt. Olaszul beszélgettek amit nagyjából megértettem. 

  - Szia, Heléna vagyok – Köszönt barátságosan a lány. Manikűrözött kezét felém tartva. Nyári virágos szoknyát és mélyen dekoltált kék pántos felsőt viselt. - Gondolom te vagy Lili. 

  - Igen. 

  - Stephan már nagyon sokat mesélt rólad  – Szólt mélyebb hangon a férfi. –Zlatan vagyok. 

  - Lili – Mosolyogtam rá. 

  - Hogyhogy te is itt vagy? – Érdeklődött Stephan. 

  - Csak úgy gondoltam, hogy beugrom érted. Na és megnéztem kivel vásárolgat a tesóm. 

  - Nyugi nem fogok nagy pénzköltésbe kezdeni.

  - Kész vagy? – Nézett Heléna. 

  - Azt hiszem igen – Vágtam rá zavartan. 

  - Stephan már eléggé sokat mesélt rólad. Azt gondolom nem csapott be amikor….

  - Mi lenne ha leülnénk és csinálok egy kávét, hogy mindenkinek jobban teljen a nap – Vágott bele Stephan barátja szavába. 

  Gyorsan megkávéztunk, majd Helénával a nyakunkba vettük a várost. A csodaszép napsütéstől még a kedvem is megjött az egész napos mászkáláshoz. Heléna pedig nagyszerű segítségnek bizonyult. Nagyon rendes és vicces lányt ismertem meg benne. Mesélte, hogy fodrászként dolgozik és mellette van egy kisebb ruha boltja is Svédországból jött ide kb. két éve és szerencséjére azonnal kapott munkát. Egyre többször keresik fel, és a testvére által több híres vendége is akad. Délután négy körül rengeteg ruhapróba és nevetés után egy elegáns üzletbe tértünk be. Heléna azonnal levett egy aranyszínű ruhát. 

  - Ezt próbáld fel! – Adta a kezembe. 

  - Nem szeretem az arany színt. 

  - Nem baj, tuti jól fog állni rajtad, és Stephannak elakad majd a szava. 

  - Én nem akarom, hogy elálljon – Mosolyogtam rá, de azért bementem a fülkébe. 

  Felvettem és meglepő módon az eddigi ruhadarabok közül ez tetszett a legjobban, bár a dekoltázsa miatt kicsit hivalkodónak találtam, de ezt kivéve borzasztóan tetszett. 

  - Na milyen? – Kukkantott be Heléna. – Wow ez nagyon ott van. Még a végén tőlem is jobban fogsz kinézni. 

  - Azt nem hiszem. 

  - Ha gondolod megcsinálom a hajad, meg a körmöd és…

  - Én nem akarom, hogy….

  - Mit? Ne már. Stephan nem hiába hívott el. 

  - Azért hívott el, hogy ne legyek egyedül otthon és ő se legyen egyedül a bulin. Biztos kínosnak találja, vagy ilyesmi – Vágtam rá miközben levettem magamról a ruhát. 

  - Ez butaság! Zlatan azt mesélte, hogy mióta megismert téged csak rólad beszél és nem úgy mint lakótársa. 

  - Akkor mégis hogyan? Remélem nem akar úgy bemutatni este, mint barátnőjét. 

  - Mért volna gond? Talán neked nem jön be? 

  - De igen. Nagyon helyes, komolyan, de félek – Ismertem be.

  - Mégis mitől? – puhatolózott. 

  - Lehet, hogy te is és a tesód is félre értitek őt. Mi van ha nyomulni kezdek rá, és… pofára esek  – Néztem rá kérdőn miközben kifizettem a ruhát. 

  - Szerintem csak gyáva vagy. 

  - Ez nem így van – Tagadtam. 

  - Oké akkor mondj legalább öt dolgot amit szeretsz Stephanon. 

  - Lássuk csak…. – gondolkoztam. – Szeretem azt, hogy kedves, intelligens, figyelmes, szeretem a szemeit és a haját, és…

  - Mondtam – Vágott bele a szavamba ahogy kiléptünk a zajos utcára. – Látszik a szemeden, hogy érzel valamit iránta mikor rá gondolsz. 

  - Rendben van, igazad van. Tudod mikor arra gondolok, hogy milyen lehetne megcsókolni akkor… kiráz olyan jóleső borzongás. 

  - Megígéred, hogy beveted magad szombaton? 

  - Én….

  - A kedvemért! – Kérlelt. 

  - Megpróbálom, megígérem – Mosolyodtam el és együtt beültünk a kocsiba. 

  Szombaton annyira ideges voltam, hogy minden kiesett a kezemből, vagy eltörtem vagy elszakítottam a legtöbb dolgot amit megfogtam. Stephan elment edzésre én pedig Helénát vártam. Köntösbe rohangáltam a lakásba mikor csöngettek az ajtón. Gyorsan kinyitottam, de nem Heléna hanem Zlatan állt a bejárat előtt. Meglepődtem és egy pillanatra a szavam is elállt. Zlatan nagyon jóképű volt és nagyon magas. Zavarodottságomba csak ennyit bírtam kinyögni: 

  - Szia. Stephan nincs itt. 

  - Jó nem baj. Már nekem is ott kéne lennem ahol ő van, de megígértem a tesómnak, hogy ezeket beadom neked – Majd egy zacskót adott át. 

  - Mik ezek? – Érdeklődtem. 

  - Női cuccok. Nem értek annyira hozzá, mert a barátnőm nem pakolászza ki előttem a dolgait. 

  - Ó! – Lepődtem meg, bár gondolhattam volna, hogy egy ilyen helyes pasi nem lehet parlagon. – Ő is jön este? 

  - Nem… mi éppen… nem nagyon vagyunk együtt. De mindegy is… én megyek. Szia. 

  - Hello, és köszi – Szóltam még utána.

   A zacskóba egy csodaszép fehérnemű szett és egy drága parfüm volt. Épp azon tűnődtem mikor jön már Heléna mikor megszólalt a telefonom. 

  - Gyere le, kérlek! – Hallottam Helénát. – Kicsit nehéz a cuccom. 

  - Sietek – Majd elé szaladtam. Mindenféle csavarókat hozott, és egy nagy dobozt. 

  - Mi van ebbe a dobozba? – Érdeklődtem. 

  - Egy pár menő ruha. 

  - De már van ruhám. 

  - Igen, de ha ezeket is felpróbálnád…

  - Ne már Heléna! Az arany jó, és kész. Inkább csináld meg a hajamat és haladjunk. Stephan bármelyik pillanatban visszaérhet. 

  - Látom Zlatan beadta a zacskót. 

  - Igen, volt itt és eléggé furcsán viselkedett. 

  - Biztos reggel van még neki. Nem tett megjegyzést a dolgokra? 

  - Nem… csak annyit, hogy a barátnője nem szokta elé kirakni ezeket. 

  - Alexandra…. Inkább hagyjuk. 

  - Valami olyasmit mondott, hogy épp nincsenek együtt. 

  - Tudod… nekik eléggé különleges a kapcsolatuk. Fél éve jöttek össze úgy, hogy Alexandra berendezte a lakását. Zlatan nagyon szereti Alexandrát, de ő meg… mondjuk úgy, hogy szabad szellemű. 

  - Pedig ha ilyen helyes barátom lenne sosem akarnék mást – Mondtam őszintén. 

  -A tesóm rengeteget változott miatta. Még ennél is arrogánsabb és bunkóbb volt – Gyere mossuk meg a hajad – Invitált a hajmosóhoz. Este hétórára ragyogó fényben, új hajjal és új manikűrrel felszerelkezve álltam Helénával a tükör előtt. A fiúk megjöttek és mi bevonultunk a fürdőszobába. 

  - Csajok mennünk kéne! – Kopogtatott be Zlatan az ajtón. – Már eléggé rég ott vagytok. 

  - Megyünk – Majd kinyitottuk az ajtót és kivonultunk. Helénán egy krémszínű ruha volt egy fekete selyem övvel a derekán. Csodaszép szőke haját hullámosra vasalta. Az én hajam oldalt eltűzve omlott a vállamra. 

  - Huh ti aztán odateszitek magatokat – Jöjj ki Stephan a szobából. – Nagyon szép lettél. 

  - Te is jól nézel ki – Dicsértem meg, majd megfogta a kezem és beültünk az autóba. 

  A party nagyon hangulatos volt. Egy diszkó volt. A zene hatalmas buli hangulatot alakított ki. Sok hírességgel találkoztam és pár koktélt is elfogyasztottam. Az ünnepelt egy volt Milan játékos   volt akit Stephan bemutatott nekem: Philippe Mexes.

  - Szia. Boldog szülinapot! 

  - Hello, köszi. Örülök, hogy rábírtak beszélni, hogy el gyere. 

  - Köszönöm, hogy meghívtál. 

  - Remélem jól érzed magad. 

  - Igen, nagyon szuper minden. 

  - Na mizu? – Jött oda Stephan. 

  - Csak beszélgettünk – Válaszoltam. 

  - Bocsi, nekem most mennem kell. 

  - Rendben majd még összefutunk – Szolt utána Stephan majd hozzám fordult. – Nem akarsz velem táncolni?

  - De igen. – Csillant fel a szemem. 

  Rengeteget táncoltunk és nagyon jól éreztem magam. Szinte úgy éreztem, hogy nekem csak Stephan van a terembe. Olyan jó érzés volt egész este átölelni. Helénáról teljesen   megfeledkeztem, de reméltem ő is legalább ennyire jól mulat mint én. 

  - Nagyon szép vagy – Nézett mélyen a szemembe. 

  - Csak egy kis smink és egy új ruha. 

  - Olyan jó, hogy velem vagy… tudod én… úgy gondolom, hogy mi nem véletlenül találkozunk, mert.. én…

  - Stephan te jó ég! – Egy vörös hajú tetőtől talpig fekete piros ruhába bújó nő ugrott Stephan nyakába és szájon csókolta.

   Ott rögtön lemerevedtem. Hirtelen azt hittem, hogy rosszul látok. De mikor befejezték a lány felém fordult. 

  - Be sem mutatsz a táncpartnerednek szívem? 

  - Viktória mi már nem vagyunk együtt két hónapja. 

  - Na persze…. Viktória vagyok. Stephan barátnője. 

  - Lili - mutatkoztam be, de belül úgy éreztem mindjárt megnyílik alattam a föld. 

  . Ő nem a barátnőm. Már nem vagyunk együtt két hónapja. Mikor veled találkoztam már nem voltunk együtt – Mentegetőzött. 

  - Azért aludt nálam múlt héten...

  - Nem aludtam nálad… 

  - Igaz is, hiszen nem is aludtunk – Mosolygott huncutul és újra megcsókolta. 

  Úgy döntöttem elég volt ebből és a pulthoz mentem. Heléna éppen egy szőke hajú fiúval társalgott de mikor meglátott odajött hozzám. 

  - Mi a baj? 

  - Menjünk ki kérlek a levegőre! 

  - Rendben van – Majd kimentünk az udvarra. 

  - Stephan becsapott… és te is.. és mindenki! – Kiabáltam mit sem törődve, a bámuló tömeggel.

  - Várj, mégis mért?  

  - Barátnője van. 

  - Mi van? 

  - Igen, van barátnője akiről te még csak említést sem tettél. 

  - Ne haragudj, de fogalmam sincs kiről beszélsz. Tudomásom szerint egyedül van.

  - Viktória, nem ismerős név? 

  - De hát már nincsenek együtt… Stephan dobta, mert egy olcsó lotyó aki csak focistákra utazik, hogy aztán az újságba parádézzon.

  - Nézd nem érdekel, de előbb odajött és megcsókolta Stephant. Csak úgy… és aztán azt mondta, hogy múlt héten mielőtt beköltöztem ott aludt nála és lefeküdtek. 

  - Nyugi…

  - Lili már mindenhol kerestelek – Jött ki Stephan. 

  - Menj vissza a barátnődhöz! – Csattantam rá mérgesen. 

  - Nem a barátnőm. Csak egy… volt nagy szerelem. 

  - Hagyjál jó! Nem akarok senki közé állni. Tényleg. Én…. 

  - Lili kérlek! 

  - Én bemegyek. Beszéljétek ezt meg ketten – Szolt Heléna és kettesbe hagyott minket.

  - Figyelj, azért hívtalak el téged, mert veled akarok lenni és nem vele. 

  - Igazán mondhattad volna, hogy…

  - Csak egy éjszaka volt, és nem laktál még nálam. 

  - Nézd, végül is nem vagyunk együtt, szóval azt csinálsz amit akarsz. Én hazamegyek. 

  - Ne, ne menj el! Legyél velem, kérlek! – Majd megfogta a kezem és magához húzott. Éreztem az illatát és egy percre talán még be is adtam volna a derekam, viszont ekkor kijött Viktória. 

  - Drágám nem jössz be? 

  - Én…. 

  - Menj csak! – Majd otthagytam őket és a parkett felé indultam. 

   Zlatannal akartam beszélni, hogy vigyen haza, de ő éppen egy fekete hajú lánnyal smárolt. Úgy gondoltam Helénának írok majd egy sms-t, hogy leléptem. Hívtam egy taxit és hazaindultam. Mivel nem jött álom a szememre kapcsolgattam a tv-t és Stephanon járt az eszem. Becsapottnak éreztem magam, de tudtam, hogy nem volt rá okom, hiszen nem vagyunk egy pár, mégis fájt, mert átverve éreztem magam. Addig járt az eszem amíg elaludtam. 

  Reggel nagy csörömpölésre ébredtem a konyhából. Gondoltam Stephan volt az. Kikászálódtam az ágyból, de a konyhába nem őt hanem Viktóriát láttam meg. Egy férfiinget viselt és egy piros tangát. Mezítláb próbálta felszedni a törött bögre darabjait mikor észrevette, hogy bejöttem. 

  - Jó reggelt! – Mosolygott rám, kedvesen. 

  - Neked is. Segítsek? 

  - Nem kell, csak Stephannak akartam bevinni egy kávét, de még másnapos vagyok kicsit. 

  - Renden van, de Stephan nem szereti azt. Mostanában mindig ezt issza – Majd egy másik üvegből sima kávét vettem elő. 

  - Értem, akkor köszi. – Szólt, és hangjából úgy éreztem, jobb ha lelépek. 

   Bementem a fürdőmbe, és átöltöztem. Gondoltam felhívom Helénát hogy mit csinál ma, de csak az üzenet rögzítője kapcsolt be. Rábeszéltem, hogy ha felébredt hívjon fel, majd bekapcsoltam a laptopom és megnéztem a jövő heti munkámat. Három megbízásom volt, amit kicsit sajnáltam, mert szerettem ha sok munka van. Az iskola két napjára nem vállaltam sosem melót, mert eléggé lefárasztottak az órák, viszont ez a három nagyon kevés. Tizenegy körül megszólalt a telefonom és Heléna volt a kijelzőn. 

1.fejezet - Új lakás

- Én pedig még nem laktam lánnyal. De gyere, nézz szét!  – zárta le gyorsan a beszélgetést, és előre ment, hogy kinyissa nekem a nagy vasajtót.  – A szomszédok nagyon rendesek. Én a negyediken lakok, ami azt jelenti, hogy nincs lift, de remek testmozgás és nem sok lépcső van - mesélte, miközben felfelé tartottunk. - Én 3500 Eurót fizetek havonta ami szerintem nem annyira sok. Persze az én fizetésemhez képest ez nagyon jó. Van benne jacuzzi, kandalló és a kilátás nagyon szép a terasztól. Akkor gyere be – nyitotta ki az ajtót.
 
   Mikor beléptem az jutott eszembe, hogy ez csodaszép. A lakásba 2 fürdőszoba egy nagy konyha és 2 nagyobb szoba volt. A nappali közepén pedig egy csodaszép hófehér kandalló állt.
  - Nem annyira szoktam begyújtani, de ilyen melegbe azt gondolom nem is kell.  Inni valamit? – ment a konyha felé.
  - Ez… - a látványtól még a lélegzetem is elakadt. - Nagyon szép. - nyögtem ki. - Egy pohár vizet elfogadok.
  - Nézz szét nyugodtan. Van egy tök üres szoba, ahol régebben az egyik volt csapattársam lakott, oda költözhetnél te. Mivel két fürdőszoba van, ezen nem fogunk veszekedni,  kioszthatjuk, hogy melyik legyen a  tiéd, és melyik az enyém.
  - Melyiket szoktad használni? – kérdeztem, mialatt Stephan szobájába nyitottam be, a falakon mezek lógtak, középen pedig egy hatalmas francia ágy töltötte be a teret.
  - Wifit is használhatsz, mert az ingyenes. Gyere be! – lépett a hátam mögé, kezében a pohár vízzel.
  - Nem akarok a személyes dolgaid között…
  - Akkor nézd meg a kilátást - vágott közbe. - Ilyenkor nagyon szép.
  - Oké – egyeztem bele, majd a terasz felé vettük az irányt, a város fényei csodaszépek voltak.
  - Mit lépsz rá? – állt mellém két pohárral. – Tessék a víz  – majd átnyújtotta nekem az egyik poharat.
  - Köszi. Gondolkoztam, és csodaszép a lakásod, és közelebb is van a munkámhoz mint a mostani, de….
  - Mi lenne ha próbaidőt tartanánk? Maximum akkor két hónap, ha neked ez megfelel, és hogyha nem tetszik akkor nem sértődöm meg ha bejelented, hogy nem akarsz már velem lakni, csak próbáljuk meg – nézett rám, majd édesen rám mosolygott. – A gép ára.
  - Mennyi ideig gondolkodhatok az ajánlaton? – érdeklődtem.
  - Bármeddig, még nincs más lakó a láthatáron, borzasztóan utálok egyedül lakni.
  - Én is – ismertem be. – Hazavinnél? Holnap korán kelek és még a fotókat is átkell néznem.
  - Rendben van, hozom a kocsi kulcsot -  szólt és én követtem.
   Még egyszer végignézem a lakáson és máris kedvem lett volna beköltözni. Hazaérve megköszöntem a szép estét és elbúcsúztunk.
  - Akkor még jelentkezem – szólt ki az ablakon Stephan.
  - Rendben van. Ígérem, hogy a hónap végére megadom a választ – mosolyogtam rá, aztán beléptem az ajtómon.

   Rákövetkező hónapban elég sokat gondolkoztam Stephan ajánlatán, és rajta is, nagyon megfogott a stílusa és a kisugárzása. Sokszor azon kaptam magam, mikor dolgoztam, hogy mennyire jó lenne lefotózni őt is. Remek modell lenne, nem csak azért mert helyes hanem mert a munkája miatt sok fotót készítettek már vele, sajnos azonban nem sokat tudtunk találkozni, mert mindkettőnket lekötött a saját élete. Egy szerdai napon épp munka közben csörgött a telefonom, a lakásom tulaja volt az, kicsit félve vettem fel a telefont és mint kiderült van is rá okom.
  - Szia Lili. Találtál már új helyet magadnak? – tudakolta és hangjából reménykedést véltem kihallani.
  - Én…. nem tudom, mert keresgéltem és van egy pár jó hely, viszont még nem vagyok benne biztos melyik lenne a megfelelő.
  - Az annyira nem jó.
  - De miért? Hiszen még van időm – mondtam tárgyilagosan.
  - Az a baj, hogy már nem sok. Tudom, hogy szeptembert mondtam, de jobb lenne ha már augusztusban bebírna költözni a rokonom. Ne haragudj!
  - Addig már csak két hét van – válaszoltam riadtan. – Mégis honnan találok ilyen hamar….
  - Úgy gondolom, hogy volt rá elég időd – reagált  nyersen. – Sajnálom, de ez van. Sok sikert a további életedhez. Majd a részletekért újra felhívlak. Szia – Mmjd csak a telefon üres pityegését hallottam.
   Azonnal elfogott a tehetetlenség, annyira tanácstalan voltam és szomorú, eszembe jutott Stephan, de kicsit féltem őt felhívni. Mikor befejeztem a fotózást erőt vettem magamon és tárcsáztam Stephan számát, egy álmos hang szólt bele a telefonba:
  - Hallo. Ki az?
  - Szia. Lili vagyok… ő… én remélem nem most keltettelek fel.
  - De igen, viszont semmi baj. Már amúgy is kelnem kellene. Tegnap kicsit elvoltunk a haverokkal. Miért hívtál? Jól vagy?
  - Jól…. Vagyis… nem annyira… - Hebegtem össze- vissza a kagylóba.
  - Mi a baj?
  - Az, hogy előbbre hozták a kiköltözésem időpontját és, ha esetleg még megvolna az a plusz szoba…akkor én…
  - Ez csak természetes. Már holnap költözhetsz, ha szeretnéd segítek dobozolni, vagy ilyesmi.
  - Nem, ezt elintézem egyedül is… csak.. remélem tényleg nem zavarok majd.
  - Ugyan… sőt annyira örülök neki – Hangjából őszinteséget hallottam ami nagyon jól esett. – Mikor pakolsz? Én tényleg nagyon szívesen segítek neked.
  - Na jó. A munkával olyan… három körül végzek, és utána felhívlak.
  - Szuper, pont ráérek ma. Akkor, majd hívj!
  - Rendben, szia – aztán leraktam a mobilom.
   Alig vártam már, hogy vége legyen a fotózásnak, egy plázába készítettük el a képeket, amit szeretek, mert a fények jók és egy helyen mégis több stílusú képet tudok csinálni.
   Négykor hazaértem és feltárcsáztam Stephan számát, majd ő fél óra múlva egy nagy költöztető kocsival ott termett.
  - Nincs is ennyi cuccom – Nevettem el magam mikor láttam a kocsit.
  - Nem baj, akkor nem kell annyit fordulni – motyogta és napszemüvege megcsillant a napsütésbe.
   Mivel szinte csak ruháim voltak ezért már este nyolckor az új szekrénybe pakoltam be, a szobám csodaszép volt. Egy hatalmas francia ágy foglalta el középen a szobát, lila bútorokkal körülvéve, és az ablak alatt egy dolgozó asztal, amire rápakolhattam a laptopom, a falon pedig egy nagy plazma tévé volt amit az ágyból kényelmesen tudtam nézni. Vacsora után, már borzasztó fáradt voltam és csak arra vártam, hogy bebújjak az ágyba, mikor Stephan egy ötlettel állt elő.
  - Mi lenne ha tartanánk egy beköltözési bulit? Áthívom pár haverom és te is megismerkedhetnél velük.
  - Mondd te mindig bulizol? – néztem rá.
  - Nem, csak ha alkalom van. Viszont nagyon szeretek.
  - Szerintem inkább holnap jó? Tényleg fáradt vagyok, és eléggé korán keltem.
  - Rendben. Akkor én bemegyek a fürdőbe és holnap beszélünk.
  - Oké. Jó éjt.
  - Jó éjt, és örülök, hogy itt vagy – köszönt el, és én is elvonultam az én fürdőmbe.
   Nagyon kényelmes volt az ágy és, ha nem állítottam volna be az órám biztos elkések az iskolámból. Stephant nem találtam otthon, gondoltam biztos elment edzésre vagy ilyesmi. Nagyon jól éreztem magam az új lakásban és Stephannal is nagyon jól kezdtünk összecsiszolódni.
   Egy pénteki estén egy meghívóval állt elém.

Resta Con Me - Prológus

  A nyár hamar jött, és azon kaptam magam, hogy mindjárt július van. Éppen egy határidős munkával készültem bemenni az ügynökségre, mikor hívott a lakásom tulajdonosa.

- Halló? – Szóltam bele, miközben a képeket nézegettem a fényképezőn.

- Szia Lili! Alex vagyok – Hangja furcsán csengett, és az futott át az agyamon, hogy talán valami rosszat talált, amivel nem volt megelégedve mikor legutóbb nálam járt.

- Szia. Mondd! Valami baj van?

- Lenne egy kis probléma, tudod a lakás amibe laksz, szóval… szeretném, ha szeptembertől már más lakást keresnél.

- Tessék? – A hír hideg zuhanyként ért. – De miért?

- Mert jött egy másik…

- Talán nem tartom elég rendbe?

- Nem erről van szó, hanem egy nagyon jó barátom fia költözne be és… Én pedig aggatok… - felelte letörve. - Nézd, úgy gondolom, hogy elég időbe szóltam. Még maradhatsz ebbe és az augusztusi hónapban, de szeptembertől már költözz ki. Van egy pár címem amit esetleg…

  - Nem kellenek. Köszönöm, hogy szóltál, szia – Válaszoltam kicsit nyugodtabb hangon, majd letettem a kagylót.

   Fogalmam sincs mit csináljak, mert eddig olyan jól mentek a dolgaim, és ez a lakáskeresés nem hiányzott újra. Szerettem ezt a kis lakást, mert közel volt a munkámhoz és az iskolához is. Nem volt túl nagy, és nem volt drága, ami külföldön ritkaságnak számított. Ahogy ezen tűnődtem, egy nagy ütést éreztem, majd a földre estem a gépem pedig kiesett a kezemből.

  - Ó, én annyira sajnálom, csak nem figyeltem. Jól vagy? – mentegetőzött az ismeretlen fiú, aki miután jól megnéztem magamnak, helyesnek is mondhattam volna.

  Szemei szürkéskéken csillogtak és riadtan tekintettek rám. Öltözködésében nem volt semmi kihívó. Csupán egy szürke póló, és itt-ott koptatott mintázatú farmer volt. Viszont a haja nagyon extravagáns volt. Most mégis rettentően mérges voltam rá.

  - Kifizetem - vágta rá azonnal, miközben én alig figyeltem rá, mert a masinát kattintgattam. – Tényleg kifizetem, sőt van egy haverom aki profi az ilyenekben. Megtudja javítani, csak kérlek ne haragudj!

  - Sajnos eltűntek a képek róla – szomorodtam el. – Tudod én ezzel dolgozok, ha tényleg megbírod csinálni akkor odaadom, és erre a címre küld vissza. Jó lenne ha hétfőig végezne vele az ismerősöd, mert…

  - Megígérem, hogy már vasárnap kész lesz.

  - Sajnálom, hogy nem figyeltem – néztem rá félénken. – Megígéred, hogy kész lesz, és eljuttatod hozzám?

  - Igen, mindenképpen. A nevem pedig Stephan.

  - Lili – nyújtottam a kezem felé, kézfogása erős férfias jellemről árulkodott.

  - Igazán örülök, hogy találkoztunk, de ne haragudj nekem mennem kell, és hidd el még szombaton kész lesz a gép –  majd felpattant a biciklire és elsietett.

  Utána néztem és kicsit furcsán jó érzés fogott el. Egy ilyen helyes fiúval még sosem találkoztam, talán csak a modell fiúkkal, akikkel néha napján együtt dolgozom.

  A hétvégét lakás kereséssel töltöttem, és sétáltam a városba. Vasárnap épp a reggelimet készítettem elő, mikor csöngettek az ajtón. Leszaladtam majd nagy örömömre azt a fiút láttam akivel összeütköztem. Reméltem megbírta csináltatni a gépemet.

  - Szia. Hogy vagy? Reméltem, hogy jó helyre jöttem – mosolygott rám, majd egy csomagot nyújtott felém.

  - Köszi. Sikerült megcsináltatni?

  - Igen. Szerencsére, sőt még a képeid is megvannak.

  - Az remek, annyira-, de annyira köszönöm – hálálkodtam. – Gyere beljebb – invitáltam lakásomba. – Mindjárt hozom a tárcámat. Bocsi a rendetlenségért, csak éppen lakást keresek és kinyomtattam a lehetséges jelölteket.

  - Igaz nem kell semmivel fizetned – kiabált utánam.

  Kis idő múlva előkotortam a táskámból a tárcám, majd Stephanhoz mentem aki éppen a lakáshirdetéseimet nézegette.

  - Itt vagyok. Szóval mennyivel is tartozom?

  - Igazából, semmivel. Tényleg – nézett rám, és annyira jóképűnek tűnt.

   - Ez nem válasz. Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy én nem bírok fizetni, vagy ilyesmi.

  - Rendben van. Ha mindenképpen „fizetni” szeretnél, akkor volna egy ajánlatom. Furcsa, de én épp lakótársat keresek, mert az előző eligazolt másik klubba, és egyedül nem szeretek lakni. Nagyon jó helyen van a városban, és a lakbérnél kiegyezhetünk annyiba is amennyit itt fizettél.

  - Igazán kedves vagy, de nem fogadhatom el.

  - Talán találtál jobb lakást? Esetleg olcsóbbat? Azt is megoldhatjuk…

  - Nézd, alig ismerlek. Igazán köszönöm, hogy megcsináltad a fényképezőgépemet, de…

  - Rendben van. Ismerkedésnek akkor mit szólnál egy vacsorához? Esetleg ma este?

  - Stephan… figyelj én...

  - Talán van barátod? Nem baj, ha van – vágta rá én, pedig elnevettem magam.

  - Nem, nincs pasim. Én egyedül vagyok. Még barátaim sincsenek, csak úgy felszínes kapcsolataim, tudod dolgozok, és tanulok, és ez minden energiámat kivesz.

  - Én meg meccsekre járok, és edzésekre, na meg persze bulizni a haverokkal.

  - Kérsz esetleg valamit inni, enni? - kinálgattam ismeretlen vendégemet.

  - Nem, majd este. Mondjuk hétre érted jövök – szólt majd felállt a székről, és az ajtó felé indult. – Ígérem, hogy nem fogsz csalódni bennem. Tényleg jó lenne, ha velem laknál.

  - Még átgondolom, és hétre kész leszek. Szia.

  - Szia – köszönt, majd beült az ezüstszínű autójába, és elhajtott.

   Egész nap Stephan járt az eszembe. Vajon mit akarhat tőlem és egyáltalán megbízhatok-e benne?

   Nem tűnt olyan agresszív típusnak. Sőt, a lelkem mélyén egy kicsit tetszett is a stílusa. Ez a laza, vagány mégsem nagyképű kisugárzása. A haját meg imádtam. Na és a szemeit…  és… hirtelen azon kaptam magam, hogy azon töröm a fejem milyen lenne vele lakni.

  Nagyon meleg volt kint ezért egy lenge fehér és kék egybe ruhát vettem fel, és egy fehér szandált. Reméltem nem leszek alul öltözött. A hajam kiengedtem és oldalt egy hajcsattal tűztem meg. Egy leheletnyi sminket tettem az arcomra, majd pontban hét órakor megérkezett az ezüst Audi. Még gyorsan megnéztem magam a tükörbe és ajtót nyitottam. Stephan fehér inget és farmert viselt.

  - Hello! – mosolyogtam rá. – Mindjárt hozom a táskámat.

  - Nem kell annyira sietni. Van időnk bőven. Mihez lenne kedved inkább? Egy koktélhoz vagy vacsorához.

  - Nem tudom. Te szerintem jobban ismered a várost mint én – válaszoltam, majd együtt kiléptünk a nyári napsütésbe. - Nagyon szép kocsid van – csodálkoztam elismerően, mikor beültem mellé.

  - Céges autó. Az egész csapat ilyennel rohangál. Persze nem ezért csinálom, csak szeretem, és a foci az életem.

  - Szóval focista vagy - jegyeztem meg magamnak, de ő is hallotta.

  - Igen. Te szereted a focit?  - kérdezte miközben indította az autót.

  - Nem igazán van időm rá, hogy szeressem.

  - Szóval nem. - válaszolt helyettem.

  - Rendben most lebuktam. Szerintem még életemben nem néztem végig egy focimeccset sem. Nem tudom mi jó abba, ha össze-vissza rugdosnak egy golyót.

  - Ez tipikus női hozzáállás. Az egyik haveromnak a húga pont ilyen. Mondjuk ő azért kijár meccsekre, ha valami nagy rangadó van. - ecsetelte, miközben az utat figyelte.

  - Egyszer talán én is kimegyek egyre, és megnézem, hogy játszol.

Az jó lenne. Itt is volnánk – állt meg az autó, egy elegáns koktélbár előtt.

  Rengeteg ember volt, de Stephant és engem ez egyáltalán nem zavart. Egyik koktélt ittuk a másik után. Nagyon sokat beszélgettünk és olyan jó volt megismerni őt. Stephan is érdeklődve figyelte mikor magamról meséltem, ami igen jólesett. Már jócskán benne voltunk az iszogatásba, mikor ránéztem az órámra, mely tizenegyet mutatott.

  - Te jó ég! Már ennyi ideje itt vagyunk?

  - Eléggé megy az idő, ha az ember jó társaságba van – nézett rám szürkéskék szemeivel. – Na, és estére még van egy meglepetésem.

  - Már ez is sok. Így is sokkal tartozom neked. Az innivaló és a vacsora.

  - De hiszen ez nem is volt igazi vacsora.

  - Már ez is több, mint amit eltudtam volna képzelni – mondtam és tényleg így gondoltam. - Nagyon jólesett, hogy ennyire figyelmes vagy velem, és kedves.

  - Azért megmutathatom amit szeretnék még ma?

  - Rendben van – egyeztem bele.

  - Remélem tetszeni fog.

  - Akkor fizetek, és mehetünk is.

  - Fizetem a felét - ajánlottam fel.

  - Nem kell - vigyorgott.

  - Oké, még kiszaladok a mosdóba – mondtam, majd felkaptam a táskám, és kimentem a mellékhelységbe.

  Kicsit féltem, de kíváncsi is voltam, vajon mivel rukkol még elő Stephan, úgy éreztem egyre jobban vonzódom hozzá, amitől kicsit megrémültem, hiszen nem hiányozna most egy kapcsolat.     Megigazítottam a sminkem a tükörbe, és Stephan-hoz mentem aki már az ajtóba várt. Hatalmas és széles mosolyától, és kisugárzásától szinte majd kiugrott a szívem a helyéből. Visszaültünk az autóba majd Stephan gázt adott és indultunk.

Mondd már meg,hogy hova megyünk?

Ne siettess és ne legyél türelmetlen. – Nézett rám. – De már most kijelentem, hogy ebbe semmilyen hátsószándékot ne gondolj bele, csak meg akarom könnyíteni a választásodat.

Igaz, hogy fogalmam sincs miről van szó, de állok elébe. – Néztem rá mire Stephan elnevette magát. Pár perc autókázás után egy négyemeletes panel ház előtt álltunk meg.

Hol vagyunk? – Érdeklődtem.

  - Hazajöttünk. Csak megmutatom a lakásomat, és remélem, hogy annyira fog tetszeni, hogy összeköltözöl velem.

  - Stephan én…

  - Ne mondj semmit kérlek! Neked lakás kell, nekem pedig lakótárs. Semmit nem kell tenned érte, és attól még, hogy együtt laknánk nem kell, hogy…

  - Még sosem laktam fiúval – vágtam bele a szavába.