⚽ Megismerni és megszeretni 13.⚽

Sziasztok!!! Tudom, hogy hamarabb ígértem a részt, de annyi felé mászkálok, és sok az elintézni valóm, így nem sok időm jutott írni. Élvezem a napsütést, a jó időt, és azt, hogy minden úgy van, ahogy lenni kell. Most tényleg egy hatalmas lelki nyugalom van rajtam, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy a családom és a barátaim teljes mértékben mellettem vannak, és rengeteg erőt, és pozitivitást adnak. Úgy vélem ennél nem is kell több és hagyom, hogy minden megtörténjen, aminek már nagyon itt volt az ideje. A részek pedig lehet azért is jönnek ilyen döcögősen, mert sokkal jobban élvezem a való világ történéseit, és nincs szükségem az álomvilágomra. 

De most jöjjön az új fejezet, aminél a segítséget köszönöm Eszternek.  

Chiara:  Mivel Stephan beleegyezett az interjúba visszahívtam Claudiát és megbeszéltem vele egy találkozót. Előtte este már nagyon izgatott voltam, és még mindig a ruháimat válogattam a fotózásra, mikor Stephan lépett be az ajtón és karba tett kézzel figyelte mozdulataimat, de miután megunta leült az egyik puffra és csendesen így szólt.

- Nem unod még? Egész este ezzel foglalkoztál. Inkább gyere aludni, hiszen holnap figyelned kell. Nellat már elaltattam, és gondoltam talán mi összebújhatnánk kicsit.

- Stephan még nem döntöttem mit veszek fel. - néztem rá - úgy érzem semmi nem jó, és egyik ruhát sem érzem fotózásra valónak.

- Kicsim mindenben gyönyörű leszel, de szerintem adnak szponzor ruhát nem?

- Arról nem beszéltünk. - magyaráztam. - mindent csak az interjú után fogok megtudni.

- Hol fogtok találkozni? - érdeklődött és ő is nézegetni kezdte a dolgaimat.

- Egy étterembe, ami közel van a szalonhoz. Előtte még vannak ügyfeleim, amiket nem akartam lemondani, de az egész délutánt át kellett adnom a többieknek.

- Akkor nincs gond. Mások megcsinálják, és amúgy is te vagy a főnök. Akkor mész be, amikor csak akarsz.

- Ez nem így van. Szerinted ez jó lesz? - húztam ki egy sötétkék ruhát, aminek a háta nyitott volt, így a kedvenc tetoválásom is jól látszott benne.

- Nagyon tetszik. - csillant fel szeme. - az olvasók elájulnak majd, ha meglátják, és biztos minden pasi csak téged akar majd, de te már az én barátnőm vagy.

- Jaj Stephan, fejezd be. - léptem el tőle és elutasítottam a csókot, amit egy sóhajjal vett tudomásul.

- Chiara nézz rám! - fordított maga felé. - ne görcsölj rá semmire jó? Ez csak egy interjú és egy fotózás. Nem a világ, és ha valami nem jó úgyis javítanak a képeken.

- Te könnyen beszélsz, mert szinte minden héten részt veszel ilyeneken.

- Azért nem minden héten, de gyakran. Ez rutin, és itt nem neked kell felkészültnek lenni, hanem nekik. Az újságírónak, és a fotósnak. Bízz magadban, és minden tökéletes lesz.

- Remélem, mert nem akarlak bajba sodorni egy meggondolatlan válasszal. Istenem kár, hogy nem tudom a kérdéseket. - sóhajtottam fel, és én is éreztem, hogy álmos vagyok, így engedtem szerelmem csábításának, és bebújtam mellé az ágyba.

Reggel a megszokottnál is idegesebb voltam, és egy falat sem ment le a torkomon. Stephan elvitte Nellat az iskolába, majd edzésre indult. A fotózásra elkészített ruhámat egy zacskóba raktam, és úgy voltam vele, majd megmutatom Claudiának.  Csak tizenegyig dolgoztam majd miután leadtam a feladatok a többieknek az étterem felé indultam. A pincér már tudta ki vagyok, és azonnal egy galériás asztalhoz vezetett, ahol senki nem volt. Az emberek a lenti részen étkeztek. Egy ásványvizet rendeltem, és vártam, amíg megérkezik a riporterem, közben végignéztem a helyen. Igazán barátságos volt a sok faburkolattal, és a sok növénnyel. Bőven elmúlt dél is mikor egy rövid barna hajú nagy bundakabátos ötvenes éveiben járó hölgy lépett be. A pincér az asztalomhoz kísérte, ő pedig hatalmas mosollyal üdvözölt.

- Ne haragudj a késésért, de kicsit nagy volt a forgalom. - szabadkozott, és ő is rendelt egy üveg vizet.

- Semmi baj. Örülök, hogy sikerült ideérned. - nyugtattam meg, és magamban megcsodáltam aranybarna kosztümjét, ami nagyon szépen kiemelte alakját. Szemei zölden néztek rám, majd táskájába nyúlt, amiből diktafont, füzetet és tollat vett elő.

- Először is nagyon köszönöm, hogy elfogadtad az interjút és a fotózást. Biztos sok a dolgod.

- Igen, de szerencsére a munkatársaim besegítettek és átvállalták a megbízásaimat.

- Jó, hogy ezt mondod. Vagyis, hogy a munkatársaim, és nem a beosztottjaim. Én is igyekszem megtartani a jó légkört az újságnál, és próbálom azt, hogy ne mint főnökként nézzenek rám, hanem egyenlő fél ként.

- Sosem éreztem magam igazán főnöknek. - szóltam félénken. - úgy gondolom, kölcsönösen segítjük egymást, és mindenki azt  teszi, amibe a legjobb.

- Nagyon jó főnök lehetsz. - nevetett fel, majd komolyabb arccal folytatta. - szerintem kezdhetnénk az interjút, ha neked megfelel.

- Persze, igen. - bólogattam, és a szívem újra gyorsabban kezdett verni, de ő kedvesen megfogta a kezem.

- Ne légy ideges, és ha valamire nem akarsz válaszolni, nem kell.

- Köszönöm, ezt jó tudni. - szóltam halkan ő pedig belekezdett.

- Igazi 21. századi nő vagy: gyereket nevelsz és egy jól működő vállalkozásod van. Mesélnél róla?

-  A neve Chaoos, és már lassan nyolc éve működik. Eleinte kicsit döcögött, de szerencsére volt egy ismertebb vendégem, akit sokat tetováltam, ő pedig sok embernek ajánlott, majd szépen lassan kezdtem feltörni. Ma pedig már azt mondom, jó irányba haladok. Ezen kívül van egy tíz éves lányom, aki imádja a kézilabdát, és fantasztikus kislány, akinek mindenről megvan a véleménye. Napról napra okosabb, és kezd nyitni a világ felé.

- Miért épp tetováló szalon? - jött a következő kérdés, amire egy kis gondolkodás után úgy éreztem őszintén fogok válaszolni.

- Mikor teherbe estem ott kellett hagynom az iskolát, és akkor jött egy olcsóbb tanfolyam én pedig úgy gondoltam valamilyen szinten ez is egy művészeti ág. Elvégeztem, majd nyitottam egy szalont. A tetoválásokat mindig is az önkifejezés eszközének tartottam, és láthatod nekem is van jó pár darab. Akik tetováltatnak, azok az életük fontosabb eseményeit szeretnék megőrizni a bőrükön, ezért minden munkámra teljes figyelmet fordítok. Vannak, akik már határozott ötlettel jönnek hozzám, de olyan is akad, akivel közösen agyaljuk ki a mintát. Én személy szerint ezt szeretem a legjobban, hiszen ilyenkor szárnyalhat a fantáziám, és mindig boldog vagyok, ha tetszik, amit elkészítettem.

- Kislányként is erről illetve a művészetről álmodoztál?

- Mondhatom, hogy igen, és hogy nem. - nevettem fel. - a művészet nagyon fontos szerepet játszik az életemben, de eredetileg festő szerettem volna lenni, és gyerekeket tanítani. Igaz, hogy az álmom nem teljesen jött be, de én így is nagyon boldog vagyok.

- Több helyen olvashattuk, hogy egy híres focistával randevúzol. Mesélnél nekünk arról, hogy ismerkedtetek meg? Milyen így az életed focista barátnőként?

- Kicsit furcsa, hogy sok helyen megismernek, és olyan képek készülnek rólam, amiről nincs tudomásom, viszont nagyon boldog vagyok. Stephannal a legjobb barátnőm lakodalmában találkoztam először. Már akkor is nagyon vonzó volt, de nem léptem felé, aztán Giulia már megunta, hogy folyamatosan a rossz randevúimról mesélek neki, így összehozott minket egy vacsorára. Nagyon kedves és figyelmes embert ismertem meg benne, aki még a lányommal is jól kijön. Számomra ez mindennél fontosabb.

- Terveztek komolyabb dolgot?

- Nemrégen költöztünk össze, és most éppen szokjuk a közös életet. Számomra ez elég komoly dolog, ahogy a lányomnak is. Eddig minden remekül alakul, és úgy érzem, nagyon szerelmes vagyok, és megtaláltam azt az embert, akire mindig is vártam.

- Mik a  terveid a jövőt illetően?

- A szalonnal kapcsolatban még rengeteg tervem van. Február vége felé Kínába utazom, ugyanis részt veszek egy találkozón ahol a világ minden részéről érkeznek művészek, és amatőrök. Úgy gondolom ezek jó lehetőségek arra, hogy új emberekkel, és új technikákkal ismerkedjek meg. Szeretnék terjeszkedni, és máshol is hasonló szalonokat nyitni, amik az én nevem alatt futnak. Magánéletben pedig ezt az életformát fenntartani, ami most is tart.

- Köszönöm szépen, hogy őszintén válaszoltál a kérdéseimre.

- Én köszönöm a lehetőséget. - válaszoltam, ő pedig eltette az interjúhoz szükséges dolgait. A fotózást délután három órára időzítettük, így a kérdések után megrendeltük az ebédünket és továbbra is kellemesen elbeszélgettünk. Sok mindent megtudtam a fotózással és az újságírással kapcsolatban is. Claudia igazán jó társaság volt, aki mellett egy percet sem unatkoztam. A kezdeti idegességem az ebéd végére már teljesen elmúlt. Kiderült, hogy Stephannak volt igaza, és a ruhámra nem lesz szükség. A fotózásra Claudia autójával mentünk, és egy városszéli épületnél álltunk meg, ahol a fotóstúdió volt. Három lány azonnal közre fogott, és miután átöltöztem egy vagányabb szerelésbe, következett a hajam, utána pedig a sminkem. Igazán élveztem ezt a nagy figyelmet, és mosolyogva álltam be egy világosabb fal elé. Körülöttem két lámpa világított. A fényképész Thomas, harmincas körüli férfi, aki elmagyarázta mire számíthatok, és biztosított, hogy tökéletes képek készülnek majd. Természetesen a testemen lévő minták voltak a hangsúlyosak, így sokféle ruhába öltöztem át. Az első egy vagányabb, a második egy köznapi a harmadik pedig egy nagyon szexi piros mélyen dekoltált ruhaköltemény volt, amiből az egyik combom kilátszódott. Én ebben éreztem a legjobban magam. A munka remekül ment, én pedig egyre jobban belejöttem a pózolásba, és a mosolygásba. Mikor a beltéri képek elkészültek a kültériek következtek. Felvettem egy szűk fekete bőr ruhát, felrakták a póthajam, és egy erősebb sminket is kaptam, amit biztos nem használnék sehol, de nagyon tetszett. A képek pedig olyan jól sikerültek, hogy csak ámultam, és hitetlenkedve néztem a fotón szereplő lányt, aki én voltam.

- Milyenek lettek? - kérdezte tőlem Thomas és kíváncsi szemekkel meredt rám. 

- Fantasztikusak. Nagyon profi vagy. Köszönöm szépen. - hálálkodtam, és barátságosan megöleltem őt. Egy pár dolgot még megbeszéltünk, Claudia pedig megígérte, hogy még a megjelenés előtt elküld nekem egy példányt, hogy lássam milyen lett a végeredmény. Szinte szárnyaltam a boldogságtól mikor beléptem a házba, ahol Nella a nappaliba tanult, Stephan pedig éppen az egyik csapattársával társalgott a közelgő mérkőzésről telefonon. 

- Sziasztok. - léptem be, és miután leraktam a kabátom Nellahoz indultam. - szia, kicsim. Hogy haladsz a tanulással? Segítsek? 

- Nem kell, köszönöm. - válaszolta, és furcsa szemekkel nézett rám. 

- Valami gond van? - ültem mellé, de ő csak megrázta a fejét, és inkább felállt. Éreztem, hogy szeretne mondani valamit, és biztos voltam benne, hogy fél. - Nella történt valami? Olyan furcsa vagy. 

- Nem, dehogy. Inkább felmegyek a szobámba. - pakolta el a könyveit, de szokatlan izgatott viselkedése nem hagyott nyugodni. 

- Történt valami az iskolában? 

- Nem, semmi. 

- Nella mi a baj? Látom, hogy valamit mondani szeretnél, csak nem mered. Talán rossz jegyet kaptál, vagy valaki bántott? 

- Nem, dehogy. - ült le újra és egy mély levegő után belekezdett. - tudod mikor jöttem ki az iskolából és vártam Stephant, odajött hozzám a mama. 

- A mama? Carlo anyukája? - csodálkoztam, és nem értettem mit akarhat a lányomtól. 

- NEM! Galiano mama. 

- Anya?! -  kerekedett ki a szemem, és a szívem nagyot dobbant. - Mit akart tőled? 

- Nagyon kedves volt, és mondta, hogy már nagyon régóta akar velem és veled is beszélni. Tudja, hogy mostanában lesz a születésnapom, és azt mondta szeretné, ha kicsit többet találkoznánk, és talán veled is beszélhetne. 

- Még csak az kéne. - háborodtam fel. - remélem elküldted őt. 

- Miért küldtem volna? Nagyon kedves volt, és kaptam tőle ajándékot. - mutatta az apró plüss kutyust, amit a tolltartójába dugott. - Azt mondta ez csak előleges ajándék és majd kapok egy nagyobbat a szülinapomra. 

- Nem kellett volna elfogadod, és nem is kellett volna szóba állni vele! - mérgelődtem, és a fotózás okozta örömöm átváltott haragba.

- Anya nagyon kedves volt, és jót beszélgettünk. Mesélte, hogy már régóta szeretné veled is felvenni a kapcsolatot, de nem tudja a telefonszámodat, a szalont pedig nem merte hívni. 

- Jobb is így! Remélem nem adtad meg neki. - néztem rá szigorúan ám Nella hallgatása mindent elárult. - Istenem Nella nem hiszem el, hogy ezt tetted!! Azt hittem megbeszéltük, hogy nem tartjuk velük a kapcsolatot. Kicsi korod óta nem érdeklődnek irántunk, és...

- De most érdeklődött, és nagyon aranyos volt. - sírta el magát lányom, mire Stephan is bejött. 

- Mi folyik itt? Miért sír Nella, és te...

- A lányom megadta a telefonszámomat anyámnak!!! 

- Nem gondoltam, hogy ez ekkora baj! - zokogott Nella tovább, és könnyeit törölgetve figyelte a reakcióm. Sajnáltam őt, de belül borzalmasan dühös voltam. 

- Miért gond az, ha az édesanyád fel akarja venni veled a kapcsolatot? - értetlenkedett szerelmem, és tudtam akármit mondok neki, nem fogja megérteni. - mégiscsak a mamája. 

- Aki az elmúlt években le se ejtett minket. Nem is értem miért pont most teper? Egyáltalán honnan jutott eszébe, hogy Nellán keresztül tud rólam meg dolgokat. 

- Azt mondta látott az újságba Stephannal, és..

- Szóval ez az! - csattantam fel. - nyilván csak azt hiszi, hogy ő is bekerül majd valamelyik lapba. Megáll az eszem! 

- Nem tűnt olyannak, aki pénzt akar. - bizonygatta Nella. - tényleg olyan aranyos volt, és én szeretném velük tartani a kapcsolatot anya. Miért baj az, ha jóba vagyok vele? 

- Nella nem érted a dolgokat, mert még kicsi vagy ehhez, de én tudom, hogy mi az, amit kaptam, vagy éppen nem kaptam tőlük. Sajnálom, hogy kiabáltam veled, de nem kellett volna megadnod a számom. Nem akarok vele beszélni, mert nem akarok tőlük semmit. 

- Legalább csak próbáld meg. Kérlek anya! - pillantott rám, és könnyes kérlelő tekintetének nem tudtam nemet felelni. 

- Jó, rendben, ha hív és éppen lesz időm rá, felveszem. De ugye azt nem mondtad meg, hogy merre lakunk? - puhatolóztam tovább,  mert az főleg nem hiányzott, hogy ideállítson Stephan házához. 

- Nem, azt mondtam neki, hogy még a régi lakásnál lakunk. Nem akartam Stephant bajba sodorni. 

- Ez aranyos volt, köszi. - mosolygott rám focistám, én pedig egy megkönnyebbült sóhaj után átöleltem lányom és megígértem neki, hogy egyszer legalább beszélek anyámmal. Vacsora után azonban még mindig ez járt a fejembe, és Stephan hiába próbált a fotózáson történtekkel terelni én mindig a szüleimhez tértem vissza. Stephan persze nem értette miért vagyok ennyire ellenséges, és úgy vélte mindenki megérdemel még egy esélyt. 

- Te ezt nem értheted, és Nella sem. Ő csak azt látja, amit az anyám magából akar mutatni. A kedves és megértő nőt, akit most hirtelen érdekelni kezdett a saját lánya, és az unokája. Lehet, ha nem látott volna rólunk cikket még most is hidegen hagyná a dolog. 

- Úgy véled, csak azért közeledik, hogy pénz kérjen? 

- Fogalmam sincs, mit akar, de félek, hogy nem lesz jó vége, és nem akarom, hogy Nella kötődni kezdjen aztán meg sérüljön, és olyanokat éljen át, amiket én. 

- Szerintem nem kéne ennyire borúsan látnod a dolgokat. - szólt nyugodt hangon. - az emberek változnak, és a szüleid is lehet rájöttek mekkora hibát követtek el mikor a lányod született. Talán lelkiismeret furdalásuk van, és szeretnék helyrehozni. Erre pedig talán Nella szülinapja jó alkalom lehetne. Meghívhatnánk őket a bulira. 

- Erről hallani sem akarok Stephan, és ajánlom, hogy Nella előtt se mondd ezt. Legyen elég annyi, hogy ha felhív, felveszem és beszélek vele, de többet nem ígérek. Eddig is mindent egyedül értem el, és ez után sem kell, hogy segítsenek. Semmit nem kérek tőlük. 

- De hát a szüleid. - tárta szét karját kétségbeesetten. 

- Igen, azok, de ők sajnos ezt elfelejtették már tíz éve. Ne haragudj, de nem akarok erről többet beszélgetni, hiszen a mai nap alaposan lemerített. - indultam lányom szobája felé, ám Stephan még visszahúzott, átkarolta a derekam és mélyen a szemembe nézett. 

- Ígérd meg, hogy beszélsz vele. 

- Ígérem, de neked miért olyan fontos ez? - mosolyogtam rá. 

- Azért, mert jó, ha az embernek vannak szülei, és neked mégiscsak ők a családod. Ne feledkezz meg erről, és békülj ki velük. 

- Meglátom, mit tehetek. - simogattam meg arcát és a lányom szobája felé indultam. 

Másnap nagy hajtás volt a munkában és szinte még enni is alig volt időm. Szerencsére a fotózás alatt a többiek remekül helyt álltak, de azért így is sok ember maradt rám. A telefonomra pedig alig néztem rá. Már majdnem megfeledkeztem a tegnap történtekről mikor egy ismeretlen szám jelent meg a kijelzőmön. Átfutott agyamon, hogy talán anyám hív, és nem tudtam mit tegyek. Csak bámultam a számot és a telefonomat, ami egyre hangosabban csörgött. 

- Nem veszed fel? - érdeklődött Monica, a kolleganőm. 

- Én nem tudom... nem tudom... 

- Lehet egy ügyfél. - találgatott, mire felkaptam a telefont és beleszóltam. 

- Halló. 

- Chiara te vagy az? - szólt bele az a hang, amit már nagyon rég nem hallottam. 

- Igen, én vagyok. 

- Itt pedig anya, de jó, hogy felvetted. Nella adta meg a számodat és..

- Nézd, örülök, de most nem érek rá. Dolgozom. Mit akarsz? - kérdeztem és igyekeztem nagyon szigorú lenni, még akkor is, ha legbelül nagyon jól esett hallani édesanyám majdnem elfeledett hangját. 

- Csak beszélgetni szeretnék. 

- Figyelj, jelenleg nem érek rá, nagyon sok a munkám. 

- Nekem bármikor jó. - vágta rá gyorsan. - esetleg munka után? Mikor végzel? 

- Nem tudom, talán öt óra körül, de...

- Az jó, akkor mit szólnál, hogyha találkoznánk a szalonoddal szembeni kávézóban és esetleg meginnánk egy forró csokit, vagy egy süteményt. Gyere oda és elmondom, mit tervezek Nella szülinapjára. 

- Anya én már tudom mi lesz a szülinapján, és neked ehhez semmi közöd. 

- Jó, rendben, de akkor legalább csak találkozzunk. - erősködött tovább.

- Anya, nem tudom, hogy mit akarsz, és miért éppen most kerestél fel minket, de nem érdekel. 

- Elmondok mindent, de szeretnélek látni. Ötkor a kávézóban jó? Én ott leszek, és kérlek, gyere el te is kislányom. - hallottam lágy hangját, és nem tudtam nemet mondani rá, ám onnantól kezdve alig bírtam a munkára figyelni. Inkább csak a sablonokat készítettem, és vártam, hogy eljöjjön az öt óra. Mikor a többiek hazaindultak nekiláttam a szalon kitakarításának. Az idő már közelebb volt a negyed hathoz, mint az öthöz, és féltem talán anyám nem lesz ott a megbeszélt helyen. Alaposan felöltöztem, lekapcsoltam a villanyt és a szemközti kávézóhoz indultam. Belépve megcsapott a sütemények édes illata, és a hely jólesően melegsége. Tekintetemmel az asztalokat pásztáztam, és könnybe lábadt a szemem mikor megpillantottam édesanyámat, aki mosolyogva integetett felém. Félve indultam el felé, és reméltem bármi lesz, ezen túl nem fogok csalódni benne. 

Vár egy új kezdet!

Sziasztok!! 

A mai nappal lezárult egy olyan fejezete az életemnek ami öt évig tartott, és a  mindennapjaimat képezték. Úgy vélem az életbe minden úgy történik, ahogy lenni kell, és úgy gondolom ennek pont most volt itt az ideje.

Az öt év alatt rengeteget tanultam, magamról, másról, a dolgokhoz való hozzáállásról, és olyan embereket ismertem meg akikre a mai napig örömmel gondolok vissza, és olyan barátságokat köthettem amiket ritka kincsként őrzök és bízom benne, hogy az évek múlásával megmaradnak.


Szerencsére minden akkor csöppen az öledbe mikor nem számítasz rá, és ezzel én így vagyok, hiszen olyan lehetőséget kaptam most ami a továbbiakban sokat segíthet rajtam, de mielőtt bármit is lépnék alaposa átgondolom a dolgokat.

Az írást továbbra sem fogom feladni, sőt a kapott lehetőséggel csak még jobban erősödik bennem az, hogy az álmokért igenis harcolni kell.

Szóval én harcolok, és akármi is lesz mindenhez pozitívan állok hozzá, hiszen az Angyalkák mindig segítenek fentről!!


További szép napot Nektek! Andrea  

⚽ Helyzetjelentés ⚽

Sziasztok!

Már csak pár hét van hátra a melóig, és én minden percét igyekszem kiélvezni. Szerencsére sok időm van azzal és azokkal foglalkozni amik igazán fontosak nekem, így a blogomra is bőven jut időm.

Tudom, hogy mostanában elmaradoztam a Megismerni és megszeretni történetem részeivel, de őszintén megmondom Nektek, hogy a másik blogomnál a Szerelemből ötös-nél nagyon beindultak az események, és az én agyam is kicsit többet pörög most azokon a részeken. De megígérem, hogy ha holnap nem is, de a jövő hét elején ide is hozom a következő fejezetet.

De, most nézzük mi történt a fiúkkal, hiszen már rég hoztam egy ilyen posztot, pedig mindig történik velük említésre méltó dolog.

Zlatan csapata eléggé hullámzó teljesítményt nyúlt mostanában, és ő is. A városi rangadó előtt természetesen mentek a két csapat közötti odamondogatások, amiből nyilván Ibra nem maradhatott ki. A másik csapatban játszik Carlos Vela, aki jelenleg az MLS legjobb (nyilván nem) játékosa, és jelenleg vezeti a MLS góllövő listát. A mérkőzés előtt kérdezték Zlatant, hogy még mindig magát tartja a legjobbnak? Ő pedig azt mondta (mi mást vártunk), hogy igen. Hozzátenném, én is így gondolom, és most nem csak az elfogultság beszél belőlem, de neki akkor is igaza van. Úgy vélem ennyi idősen, mint ő már bőven sok dolgot letett az asztalra ahhoz, hogy magát tartsa az MLS legjobbjának, még ha ez a gólokon nem is látszik. Hiszen ha egy kicsit is foci szerető embertől megkérdezzük, hogy ki az a Carlos Vela lehet, nem tudja kiről van szó, de ha meghallja Zlatan Ibrahimovic nevét, akkor biztos vagyok benne, hogy ismeri. Legyen akár negatív vagy pozitív véleménnyel róla. Vela mondjuk nem ment bele nagyon a szócsatába, és csak simán rávágta ő nem tart Ibrától. Lehet kellett volna. Őszintén megmondva eléggé tartottam ettől a meccstől, mert mikor Zlatan ilyen hangzatosakat nyilatkozik, rendszerint beleszalad egy nagy verésbe, de most nagyon fantasztikusan játszott, és mesterhármast rúgott, én pedig annyira örültem, és borzasztóan sajnáltam, hogy nem láthattam a mérkőzést. De számomra újra csak bebizonyította, hogy az ilyen Vela félék a nyomába sem érhetnek. Természetesen megválasztották a meccs legjobbjának és bekerült a hét álomcsapatába is. 

Az utána következő mérkőzést a csapat Zlatan nélkül játszotta, hiszen egy kupa sorozat, amibe őt nem nevezték, bár nem tudom miért nem, és őszintén megmondva nem teljesen vagyok tisztába ezzel a sorozattal. A lényeg, hogy nagyon rezgett a léc, hiszen csak a büntető rúgásokkal sikerült továbbjutni a csapatnak. Úgy gondoltam, hogy ez a mesterhármas, majd annyi erőt, és energiát ad a csapatnak, hogy a következőt is simán behozzák majd. Persze miért is lenne így? Az eredmény 4-0 - lett, és volt két piros lap is. Szerencsére nem Ibra kapta, aminek örülök, de az, hogy egy jó mérkőzés után ennyire 0 teljesítményt nyújt, elfogadhatatlannak tartom. Előtte megint jöttek a nagy szövegek tőle, és újra összeállította az álomcsapatát ahova MINDEN posztra saját magát rakta, még edzőnek is. Nyilván vicces, és imádom meg minden és csak azért csinálja, hogy felhívja magára a figyelmet, de egy ilyen égés után mindig úgy érzem, nem ártana, ha visszafogná magát, és a munkájára koncentrálna. 

Szerda hajnalban újra megrendezték az MLS All Star mérkőzést, amelynek keretébe Zlatan is pályára lépett, az Atletico Madrid ellen. Ibra újra találkozhatott a régebbi csapattársaival, és szerintem jó mérkőzés lehetett, attól függetlenül, hogy még a félidő előtt lehozták.  Az eredmény itt igazából nem érdekelt, mert 3-0-ra kikaptak. A lényeg itt a jótékonykodás volt. Hozzátenném, hogy a kékes, lilás mez nagyon jól állt neki, és olyan sok jó kép készült róla, és annyira, de annyira jóképű volt mindegyiken. 

Holnap idegenben játszanak az Atlanta ellen, és nagyon bízom benne, hogy jól fognak játszani, Zlatan pedig újra betalál. Mondjuk, ha nem az se nagy baj, mert ha győznek nekem már az is boldogság. 

Viszont most térjünk át Stephanra, akiről nem is tudom, mit írhatnék. Még mindig borzasztóan csalódott és szomorú vagyok az átigazolása miatt, viszont úgy gondolom, sokkal jobban viselem, mint mikor Ibra igazolt Amerikába. Igazság szerint továbbra sem értem a döntését. Nem néztem utána a Kínai bajnokságnak, hiszen még annyira sem érdekel, mint az MLS. Amióta Stephan odaigazolt már lejátszottak 4-vagy 5 mérkőzést. Ezek közül Stephan eddig 1-en lépett pályára úgy (bár bocsánat, ha rosszul tudom), hogy végigfocizta a mérkőzést. A mai napon sem lépett az elejétől pályára, csak a 62. percben cserélték be. Ezért aztán baromira megérte odaigazolni, de tényleg. Tudom, hogy nem szép dolog, hogy ilyet írok, de remélem nem fog bejönni neki ez a Kínai túra és miután megszedte magát (hiszen úgyis ez volt a cél) észhez kap, és visszaigazol Európába, mert padozni bárhol tud. 

Köszönöm, hogy elolvastátok a fangörcsös agymenéseimet, és remélem továbbra is velem tartotok. Hamarosan hozom a következő fejezetet. 

⚽ Megismerni és megszeretni 12.⚽

Chiara: Ahogy visszatértünk Rómába azonnal szervezni kezdtük a költözést. A kezdeti tiltakozás ellenére örültem, hogy végül rábólintottam, hiszen tényleg sokkal könnyebb volt az élet, ha nem mászkálunk egymáshoz, hanem együtt élünk. Nella is nagyon jól viselte a változást, és boldognak tűnt, ami megnyugtatott. Stephan háza tényleg sokkal nagyobb volt, mint a miénk, és végre volt egy saját gardrób szobám, ahova elfért az összes ruhám, cipőm, és táskám is. A munkahelyemre is sokkal könnyebb volt eljutnom, és Stephan betartotta ígéretet, így sokszor ő vitte Nellat iskolába, vagy ő hozta haza, ha sokáig dolgoztam. A lakásomat azért nem adtam el, hiszen sosem tudhattam mit hoz még a jövő. A sajtót természetesen azonnal bejárták a szilveszterkor készült képeink, de engem, cseppet sem zavart. Sőt büszke voltam rá, hogy egy olyan férfi oldalán lehettem, aki nem csak jóképű, de tehetséges is. A szalonban is minden remekül ment. Az új segédeim egész ügyesen betanultak, így egy hosszú távú szerződést kötöttem velük. Így már négyen vittük a boltot, én pedig Stephan unszolására a saját álmaimmal is foglalkozhattam. Sokszor festegettem, vagy rajzoltam csak úgy kedvemre, és a különböző képzéseket néztem az interneten, viszont egyik sem tűnt annyira jónak, hogy lecseréljem a mostani munkám. Szerelem mindig mondogatta, hogy a rajzaimat, vagy a képeimet akár árulhatnám is, de erről még hallani sem akartam. Az első két hét döcögősen ment, de végül egészen beleszoktam az új otthonomba, és úgy véltem a Stephanhoz néha bejáró személyzetet is mellőzhetjük, hiszen én is tudok főzni, mosni és takarítani is, ha kell, ám Stephan nagyon ellenezte, így végül rábólintottam az idős asszony maradására. Marina egy hatvan év körüli őszes, csillogó kék szemű, nagyon kedves hölgy volt. Stephant már több éve gardírozza és láttam rajta, hogy úgy szereti akár csak az unokáit, akikről sokszor mesélt miközben együtt pakolásztunk.

- Nagyon jó, hogy végre lesz itt valaki, aki vigyáz rá. - szólt kedvesen egyik este mikor a vacsorát készítettük.

- Azért előttem is biztos voltak itt lányok. - kezdtem, mire bólintott.

- Igen, persze, de ők csak jöttek és mentek. Biztos éred, mire gondolok.

- Volt olyan, aki többször jött ide, vagy esetleg itt is lakott? - puhatolóztam, hiszen Stephan volt barátnői sosem merültek fel témának közöttünk. Gondolom úgy volt vele, hogy az enyémet tudja és neki elég ez.

- Itt lakni előtted még senki, de azét volt, aki több hónapig járt ide. Általában a nagy bulik után árasztották el a házat különböző lánykák, akik dekoratívak voltak ugyan, de látszott rajtuk, hogy nem is akarnak komolyabb kapcsolatot Stephannal, csak jó volt a név. De ez még inkább a Milános korszakára volt jellemző. Mióta átköltözött ezek már egyre ritkábbak lettek, ő pedig egyre komolyabb lesz, aki remélhetőleg tényleg megmarad már melletted.

- Ezt én is nagyon remélem, hiszen én sem a kaland miatt vagyok vele. - ismertem be, és mire megterítettünk Stephan is hazaért a lányommal, majd vacsora után Marina is hazament. Nella a szobájában volt, mi pedig kettesben ültünk a televízió előtt, és alig bírtuk abbahagyni a csókolózást.

- Még nem is mondtam, hogy a hétvégén mérkőzésem lesz. Nem akartok kijönni? - nézett rám, és kisimított egy tincset arcomból.

- Nem tudom mi lesz hétvégén, de ha ráérek, szívesen elmegyek. Itt lesz ugye?

- Igen, évkezdő. Remélem, nyerünk.

- Ebben biztos vagyok. - bújtam egyre közelebb. - amúgy beszélgettem Marinával a volt barátnőidről?

- Igazán? - nézett rám kérdőn és kezdett elpirulni. - Miket mondott?

- Csak, hogy azért volt egy pár, akik sokszor jártak hozzád.

- Sosem tagadtam, hogy előtted is voltak csajaim.

- Persze, csak azt hittem, te olyan jó fiú voltál, aki nem élt az egy éjszakás kalandokkal.

- Nézd, voltak időszakaim, de akkor még fiatalabb voltam, és igen, az alkalmi kapcsolatokat sem vettettem meg. Mikor Milánóba befutottam sok buliba vettem részt, vagy én szerveztem, és oda rengeteg gyönyörű lány jött el, akiket szívesen láttam az ágyamba. De azokból sosem lett komolyabb. Csak jól éreztük magunkat és ennyi. Remélem ez nem zavar téged, hiszen amióta megismertelek senki más nem érdekel, csak te, és ha kapok is valami ajánlatot, nem érdekel, hiszen egyedül csak te kellesz.

- Ezt jó tudni. - mosolyogtam, és ekkor Nella szaladt le nagy hanggal hozzánk.

- Anya, anya nézd!! - mutatott egy képet, amin egy komplett kézi labda felszerelés volt. - A legújabb mez és cipő. Annyira szeretném szülinapomra, és a mostani cipőm amúgy is kezd kicsi lenni. Látod milyen szép? - dugta orrom alá a képet, amin egy márkás fekete-rózsaszín cipő, a hozzátartozó mez és kiegészítők voltak.

- Nella, én...

- Lehet hozzá zoknit, térdvédőt és még akár labdát is venni. Már mindenkinek a legújabb van, ez pedig olyan menő, és ha versenyekre megyek, magammal vihetem, vagy az edzéseken is hordhatnám. Erre is rá lehet íratni a nevem, és annyira szuper lenne!! Kérlek anya!! - könyörgött csillogó szemekkel. - Ugye megkapom!!! Ugye??

- Nella, én nem tudom, mert ez rengeteg pénzbe kerül, és mi lenne, ha mondjuk, megkapnád csak a cipőt, és...

- De már mindenkinek a legújabb dolgok vannak. - ült le szomorúan mellém, és Stephan kivette kezéből a papírt.

- Nagyon jól néznek ki. - szólt.

- Ugye?? - fordult felé a lányom. - Nagyon szeretném.

- Megbeszéljük rendben. - simogattam meg a hátát. - Mindenképpen kapsz valamit, csak még eldöntöm, hogy mit.

- Lehetne egy hatalmas buli is, ahova meghívhatnánk a barátaimat. Tudod, hogy tavaly volt az egyik kézilabdás társamnak bulija, és engem is elhívtak. Annyira jó volt.

- Nella még csak tíz éves vagy, nem kell buli. Megünnepeljük együtt, úgy, hogy ha szeretnéd, kinézhetsz valami éttermet, és elmegyünk vacsorázni.

- De az már annyira unalmas.

- Nella...

- Akkor legyen buli! - szólt közbe Stephan, aminek a lányommal ellentétben abszolút nem örültem, és szigorú szemekkel néztem a fiúra, aki viszont tovább folytatta. - akár itt is megszervezhetnénk, és elhívhatnád ide is a barátaidat.

- Tényleg megengednéd?

- Igen, hiszen itt van elég hely, és akár úszni lehet, hiszen a belső medencét is használhatjátok.

- Hú de király lenne!! - Állt fel lányom, és szorosan megölelte Stephant. - Köszönöm Stephan. Összeírom, hogy kiket hívok meg, és hogy miket szeretnék. De jó!!! - ugrándozott, és mielőtt bármit is mondtam volna felszaladt a szobájába.

- Ez nem kellett volna! - álltam fel és dühösen focistám szemébe néztem. - tudod mennyi pénz ez az egész??? Nem csak az ajándékok, de ha idejön egy csomó gyerek, akkor azoknak egy rakat enni és innivaló kell. Nyilván még kellenek dekorációk, és...

- Majd Marina segít, és nyilván én is.

- Nem arról van szó, hogy nem tudnék megcsinálni egy bulit, hanem arról, hogy ez az egész pénzbe kerül, főleg úgy, hogy nem olcsó ajándékokat akar. Jobb lett volna, ha előbb velem beszéled meg ezeket, mielőtt kijelented!!

- Chiara, én csak azt szeretném, hogy örüljön. - mentegetőzött, de ez egy cseppet sem hatott meg.

- Eddig is nagyon jól elvoltunk minden szülinapján. Kapott valami ajándékot, beültünk egy étterembe, sütöttem tortát ennyi. Nem volt felhajtás, csak egy nyugis ünneplés.

- Jó, de te is láttad rajta mennyire boldog volt, és mennyire szeretné ezt a bulit, és ne nézd az anyagiakat! Én találtam ki, ezért majd én állok mindent.

- Na persze, még csak az kéne. - horkantam fel - nem fogom elvárni tőled, és ajánlom, hogy Nellat is nagyon gyorsan beszéld le erről az idióta ötletről.

- Chiara miért lenne idióta? Hiszen most lesz tíz éves, és ez egy különleges ünnep neki, és szerintem neked is. Vagy talán tévedek?

- Nem. - suttogtam, és lágyabb hangom folytattam. - tudod rengeteg minden történt velem a tíz év alatt. Voltak csodálatos éveim, de volt olyan is, amikor azt hittem nincs kiút, és úgy éreztem nem tudom tovább csinálni. Egyedül voltam a lányommal, és senki sem segített. Mindent egyedül intéztem, és amíg a barátaim buliztak, meg a diplomaosztójukra készültek, én egy gyerek mellett igyekeztem fenntartani magam, és ételt tenni az asztalra.

- Viszont már nem vagy egyedül, és ha rajtam múlik, soha nem is fogsz. Nem hagylak egyedül, se téged se őt. Szeretlek Chiara. - csókolt meg lágyan, nekem pedig a szívemig értek a szavai.

- Én is szeretlek Stephan, és ha szeretnéd, akkor legyen meg a buli, de annyit kérek, hogy legalább a felét én álljam.

- Jó egyezzünk meg annyiban, hogy én leszervezek mindent, ami egy zsúrhoz kell, te pedig elhívod az embereket, és beszerzed az ennivalókat.

- Meg az ajándékokat.

- Oké, ahogy szeretnéd.

- Biztos nem baj? - pillantottam rá, de tekintete nagyon elszántan csillogott.

- Dehogy is. - ölelt meg szorosan, és újra megcsókolt.

- Köszönöm Stephan. Olyan jó vagy velünk.

- Ezt sosem kell megköszönöd. - állt fel, és miután ágyba dugtam Nellat mi is álomra szenderültünk.

Másnap munkába menet megcsörrent a telefonom majd egy ismeretlen számot láttam a kijelzőn. Úgy gondoltam biztos, az egyik megrendelőm, így vidáman szóltam bele a készülékbe. A vonal túl oldaláról egy kedves, ismeretlen női hang szólt.

- Jó napot én Claudia Fererra vagyok, a V. Inc magazin egyik főszerkesztője és Chiara Galianot keresem.

- Én vagyok, az miben segíthetek? - tudakoltam, és az jutott eszemben, mégis mit akarhat tőlem egy újságíró?

- Ez remek. Azért hívtam, mert nagyon szeretnék önnel egy interjút és egy címlap fotót a magazinunk jövő havi számában. Természetesen nem ingyen.

- Velem? - csodálkoztam miközben beértem a szalonba.

- Igen, tudja eléggé felkapott lett mostanában, és mi is felfigyeltünk önre. Maga nagyon csinos, és nagyon példa értékű életet élő nő. Remek tetováló művész, és így remek alany lenne egy interjúhoz a lapunknak.

- Bocsánat, de mégis honnan van meg a számom, és honnan tudnak rólam ennyi mindent?

- Ezeket az információkat nem adhatom ki, de mi nagyon szeretnénk magával együttműködni. A fotózás jövő héten lenne, ahogy az interjú is. Természetesen még megbeszéljük a részleteket. Kérem, gondolkozzon el rajta.

- Rendben, de nem hiszem, hogy vállalom. - mondtam, mire a hang kicsit szomorúbban csengett.

- Pedig higgye el, maga nagyon jó példakép lenne az olvasóink számára. Gondolja át. Még jelentkezek. - köszönt el, és lerakta a telefont, én pedig csak néztem magam elé, és nem tudtam mit kéne tennem. Hihetetlennek tartottam, hogy valaki velem akar interjút és fotósorozatot készíteni. Ahogy ezen méláztam a többiek is megjöttek akikkel megosztottam a telefon beszélgetést. Mindhármuk azt javasolta, hogy fogadjam el, és kérjek egy nagy összeget a képekért. Úgy voltam vele majd átgondolom, de ahogy bejött az első vendégem már csak a munkára koncentráltam, és ez így is volt egészen az utolsó vendégemig. Este kicsit fáradtan mentem haza a havas úton, és úgy gondoltam felhívom Giuliát és elmesélem neki a reggel történtetek. Barátnőm nagyon örült, és ő is azon a véleményen volt, mint kollégáim.

- Mi van, ha valami olyat kérdeznek, ami rosszul esik, vagy ilyesmi? - tűnődtem hangosan.

- Chiara ezek újságírók, akiknek fontos a példányszám. Mint mondta te most felkapott lettél, és Stephan miatt egyre többen fognak veletek, veled foglalkozni.

- Nem akarom, hogy ez legyen, mert ez csak kettőnkre tartozik.

- Tudom, de a média ilyen és Stephan híres, és ez ezzel jár. Te gyönyörű vagy, és okos. Az életed példaértékű, ami sok embernek segíthet. Egyedül neveltél fel egy gyereket, és egy saját üzletet is felépítettél. 

- Nem volt más választásom, ha nem akartam éhen halni, és a gyerekemet sem hagyhattam el. 

- Tudom, de ezt lehet mások nem így oldották volna meg, de te erős nő vagy. Úgy vélem semmit nem veszíthetnél vele, ha elvállalnád. 

- Azért még gondolkozom rajta, elvégre ez Stephanra is hatással lesz. Mi van, ha a kapcsolatunkról is kérdeznek? - méláztam el, ahogy egyre közelebb értem Stephan házához. 

- Chiara ha valami olyat kérdeznek, ami számodra kínos, vagy nagyon magánjellegű akkor arra nem válaszolsz, és ennyi. Nem gondolnám, hogy kényszeríteni fognak. Mindenesetre beszéld meg Stephannal, és dönts szíved szerint, de ha rám hallgatsz, nem hagysz ki egy ilyen jó lehetőséget. 

- Komolyan fontolóra veszem a dolgot. Köszönöm Giulia. - köszöntem el tőle, és beléptem az ajtón. Stephan és Nella a nappaliba ültek. Előttük hatalmas pizzás doboz, és egy nagy jegyzetfüzet, amibe színes tollal különböző dolgokat írtak. 

- Sziasztok. Ti meg mit csináltok? - huppantam le melléjük, és egy ölelést, és csókot adtam nekik. Stephan csillogó szemekkel nézett rám, Nella pedig nagyon izgatottnak tűnt. 

- Csak Stephannal a bulit szervezzük. Annyira jó lesz. 

- Rendben. - vettem magam elé a füzetet. - de ez mégis mennyibe fog kerülni? - pillantottam Stephanra aki édesen elpirult. 

- Azzal ne foglalkozz. Inkább egyél egy pizzát. - tolta felém a dobozt, amibe még egy szelet árválkodott. Kivettem hát belőle, és amíg megbeszéltük mire gondoltak elfogyasztottam, utána átnéztem Nella dolgait, és lefekvés előtt picit engedtem játszani a számítógépén. 

- Nemsokára benézek hozzád, de remélem, akkor már aludni fogsz.

- Megígérem anya. - mosolygott rám. - ja és anya. - nézett felém. - nagyon köszönöm, hogy belementél. Stephan nagyon jó fej. 

- Ennek nagyon örülök szívem, de ne legyél telhetetlen. - mentem újra közelebb, és egy puszit adtam fejére. - ő nagyon jó lelkű fiú, és én is nagyon szeretem, az pedig, hogy te is így gondolod, boldoggá tesz. 

- Anya, én tudom, hogy ő nem az apukám, de néha szeretném, ha az lenne. 

- Istenem Nella. - lábadt könnybe a szemem, és nem igazán tudtam mit kéne mondanom. 

- Apa nem is érdeklődött irántam mióta visszament, és biztos nem is tudja, hogy mikor van a szülinapom, de Stephan tudja, és készül rá, pedig apának kéne készülnie. 

- Kicsim apa biztos  tudja, hogy mikor van a szülinapod, de most éppen nagyon sok mindent kell rendeznie a másik családjával, de ha szeretnéd, elhívhatjuk őt is. 

- Lehet nem is jönne el. - szomorodott el, és ekkor eldöntöttem, hogy akármi lesz Carlonak igenis itt kell lennie a lánya tízedik születésnapi zsúrján.

- Én biztos vagyok benne, hogy eljön, de tudod mit, inkább aludj, hiszen holnap még edzésed is lesz, és szeretném, ha kipihenten ébrednél. Nagyon szeretlek Nella, és hidd el apukád is. Meg persze Stephan. - öleltem át és hálás voltam, amiért nem alkudozott, hanem azonnal ágyba bújt. Egy darabig még néztem az alvó kislányomat, és miután én is letusoltam Stephan mellé bújtam a hálóba, és elmeséltem neki a ma reggeli telefonhívásomat. Focistám nagy szemekkel meredt rám, de egyben büszke is volt. 

- Chiara ez fantasztikus! - pillantott rám elismerően. - remélem igent mondtál. 

- Még nem döntöttem el, mert először téged akartalak megkérdezni. 

- Mégis miért? - értetlenkedett. 

- Azért, mert miattad ismernek az emberek, és nyilván való, ha nem a te barátnőd lennék, akkor nem is érdekelném őket. 

- Jó igazad van, de ez egy nagyon jó dolog, és szerintem az üzletnek is jót fog tenni.

- Szóval azt mondod vállaljam el? 

- Mindenféleképpen, és ne izgulj. - simogatta meg az arcom. 

- Még sosem csináltam ilyet. Mi van, ha véletlenül valami olyan csúszik ki a számon, ami kellemetlen helyzetbe hoz téged, és....

- Kicsim fejezd már be! - fojtotta belém a szót. - mindent annyira túlaggodalmaskodsz. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz butaságot mondani, és minden kérdésre okos válaszokat adsz majd, szóval kérlek, fogadd el, és ne beszéljünk erről többet. - húzott magához, majd leoltotta a lámpát, és miközben forrón megcsókolt, már eldöntöttem, hogy elvállalom az interjút. 

⚽ Minden jót Stephan ⚽

Sziasztok!!

Sajnos a hír igaz, és - bár még mindig alig térek magamhoz - úgy gondoltam, ha kiírom magamból a gondolataimat, és azt Liliként tolmácsolom, könnyítek kicsit a lelkemen, és talán könnyebb lesz elfogadnom a dolgokat.

Lili szemszöge: A nap már lemenőben volt, én pedig még az utolsó képeim szerkesztésével foglalatoskodtam. Nyolc körül járt az idő. Alexander már békésen aludt, ahogy Maya és Zlatan is. Egy egész jó hétvégét zártunk, hiszen szerelmem két gólt is rúgott, mi pedig igazán meghitten ünnepelhettük a Függetlenség napját. Úgy éreztem, minden tökéletes, és én is kezdek egyre jobban beleszokni az új munkahelyembe. Mielőtt lefeküdtem volna még átnéztem pár munkát, és átfutottam a híreket. Csak görgettem a sport oldalakat, és nem is nagyon figyeltem, mikor a szemem megakadt egy olyan szövegcímen, ami azonnal fejbe kólintott. A cikk szerint Stephan egy számomra ismeretlen csapathoz igazolt Kínába egy halomnyi pénzért, három évre. Először azt gondoltam, hogy ez csak valami vicc, és mivel már rég nem beszéltem olaszul biztos félre fordítottam, így gyorsan utána kerestem más oldalaknak is, de szinte mindenhol ez jött szembe velem. Akár angolul, akár magyarul néztem. Úgy gondoltam ilyen nincs, hiszen miért menne Stephan Kínába, mikor még van egy éve a szerződéséből? Azonnal tárcsáztam, és nem érdekelt, hogy Rómában még csak a hajnali órákban jár az idő. Ám Stephan nem vette fel, így az aggodalmam egyre nagyobb lett. Megpróbáltam húgomat is, és örültem mikor egy álmos hang szólt a készülékbe.

- Lili mit akarsz ilyen korán? - kérdezte, én pedig azonnal neki szegeztem a kérdést.

- Mi ez a Kína?

- Tessék?

- Istenem Kitti mondd, hogy nem igaz az, hogy Stephan Kínába megy?? - kérdeztem és hangom eléggé zaklatottan csengett. Testvérem hallgatása pedig egyre jobban nyomasztott. - Kitti mondj már valamit???

- Nézd Lili fel akart hívni, csak minden annyira gyorsan történt és..

- Na, nem!! Ezt nem mondod komolyan??

- Figyelj, ez egy szuper ajánlat, és...

- Szuper ajánlat?? Azt hiszem, személyesen kell vele beszélnem, és észre kell térítenem!

- Ide akarsz jönni? - csodálkozott, de válaszra sem méltatva kinyomtam a telefont és a hálóba siettem, hogy felkeltsem az alvó férfit!

- Zlatan kell a géped!!!

- Mi van? - tért magához álmából.

- Kell a repülő!! Rómába megyek!! Hol a telefonod? Melyik Sara száma?

- Lili mi a franc ütött beléd? - kelt fel nagy nehezen. - Mi az, hogy Rómába kell menned? Történt valami?

- A legjobb barátomnak úgy látszik teljesen elment az esze!!

- Még mindig nem világos.

- Stephan Kínába akar igazolni!!!!

- Komolyan, de hát hogy, és...

- Jaj Zlatan ne kérdezz már, inkább hívd fel Sarat! Nem érek rá, és ha most elindulok, Európai idő szerint estefelé ott vagyok.

- Lili nem mehetsz el, és nem tartóztathatod fel. Valószínű már eldöntötte, és ezen kár aggódni.

- Kár aggódni? Ő a legjobb barátom, aki élete egyik legnagyobb ökörségét követi el.

- Kicsim nézd, én is tudok róla, bár akkor még úgy volt, hogy nem fogadja el. Valószínű mos mégis.

- Nem szóltál róla nekem? - meredtem rá, és végre megtaláltam Sara számát.

- Nem, mert akkor még nem volt hivatalos, de akkor ezek szerint már az. Nézd, ne hívd Sarat! Késő van, és majd beszélsz Stephannal máskor.

. Itt nincs máskor Zlatan!! Ha ma nem megyek oda, akkor... akkor... én... Istenem tényleg el akar menni?? - realizáltam és szomorúan az ágyra roskadtam.

- Lili figyelj, ez nem a te ügyed. Ez az ő dolga, és nem tudod megakadályozni! Biztos megvan az oka, hogy miért döntött így.

- De még csak nem is szólt. Miért nem mondta meg nekem??

- Azért, mert lehet ideje se volt. Ilyenkor baromi gyorsan pörögnek az események.

- Már pedig én akkor is Rómába megyek, és ha még csak egy utolsó esély is van rá, hogy eltérítsem ettől, megpróbálom.

- Nem kéne beleszólnod!!! Mondtam, hogy ez nem a te ügyed! - szólt keményebben, de ügyet sem vetettem rá, és megrendeltem a repülőt, amit szúrós szemmel figyelt, majd mikor leraktam egy kisebb utazó táskát vettem elő, és beledobáltam az éppen kéznél lévő ruháimat.

- Mondd, mit akarsz tenni, egy olyan szerződés ellen, ami már hivatalos? Valószínű semmit, és..

- Nem tudom, de ő a legjobb barátom, aki éppen tönkre vágja a karrierjét.

- Nem értem miért vágná tönkre? Egy olyan csapathoz igazolt, ahol anno Drogba is játszott. A csapat sikeres, hiszen háromszor nyerte meg a bajnokságot, és...

- NEM ÉRDEKEL!! Akkor sem egy olyan liga, ami jó, hiszen az ott élő focistákat nem hívják be sehova, és nehezen lehet követni a pályafutásukat.

- Lili nem ismered a részleteket. Kérlek, maradj!

- NEM! Istenem, ha már lemegy a térképről miért nem jött ide, a bohóc ligába! - csúszott ki a számon, és azonnal tudtam nagyon rosszat szóltam.

- Bohóc liga?? Szerinted az Amerika bajnokság is semmit érő??

- Én nem ezt mondtam, én..

- Szerinted én nem harcolok meg keményen a győzelemért, és nem edzem ki a belem is?? Mégis mit gondolsz, hogy Stephan majd csak ülni fog és lábat lógatni? Ő is keményen fog edzeni, és keményen fog felkészülni a mérkőzésekre. Nem hiszem el, hogy ennyire általánosítasz, és lenézel egy olyan bajnokságot, amit nem ismersz!! Nem csak az európai bajnokságok jók!

- Ezt nem hallgatom tovább!! Mondd meg Mayának, hogy vigyázzon a fiamra, és amint tudok, visszajövök. - léptem ki és azonnal a reptérre hajtottam. Szerencsére már várt a gép, én pedig szinte az egész utat végigaludtam, és délután hét körül szálltam le. Azonnal taxit kértem, és meg sem álltam Stephan házáig. Idegesen kopogtattam, mikor végre Kitti nyitott ajtót.

- Lili te meg mit keres itt? -  láttam döbbent arcát.

- Mondtam, hogy eljövök!! Hol van Stephan? - léptem be és a fiú után kutattam aki, egy halom bőrönd előtt tanakodott, és mikor meglátott láttam rajta, hogy tudja, lebukott. Zsebéből akkor húzta ki az útlevelét, amit miután meglátott azonnal visszacsúsztatta fekete nadrágjába. Kék inge a széken pihent, indulásra készen.

- Szia Stephan, utazni készülsz? - kérdeztem kemény hangon, és mikor felocsúdott felém indult, hogy üdvözöljön.

- Lili, de jó, hogy látlak!! Mi szél hozott erre?

- Szerintem azt te is nagyon jól tudod! Mi ez a baromság a kínai bajnoksággal? - vetettem oda hűvösen.

- Kaptam egy nagyon jó ajánlatot, amit nem utasíthatok vissza. Ma indul a gépem, és holnap már orvosi vizsgálaton veszek részt. - magyarázta higgadtan, szemembe pedig egyre jobban gyűltek a könnyek. -  úgy volt, hogy nem fogadom el, de aztán átgondoltam és arra jutottam, hogy belevágok, és rábólintottam az ajánlatra. Szólni akartam neked, de úgy látszik a hír már eljutott Los Angelesbe is, és megelőztél.

- De miért oda Stephan? - ültem le a kanapéra, a fiú pedig mellém telepedett. - nem lett volna más lehetőség? Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lett volna olyan csapat Európában, aki ne örült volna, ha ott focizol. Ennyire sokat jelent a pénz?

- Ez egy új kaland, és...

- ÚJ KALAND?? - álltam fel mérgesen, és már nem is akartam titkolni a könnyeimet. - Mégis hogy gondoltad ezt?? Elmész egy olyan országba, ahol a kutya se szarik rád.. és..

- Lili ne mondd ezt! - csitított Kitti, de mikor mérges pillantásomat látta, inkább csendben kivonult a szobából, és hagyta hagy zúdítsak mindent Stephanra. - onnan szerinted mikor fogsz bekerülni a válogatottba?? SOHA!! Mit képzelsz magadról? Mikor lettél te ennyire anyagias??

- Ez nem csak a pénzről szól.

- Ó dehogy nem!! Elvakítottak a milliók! Manuel miért nem akadályozta meg?

- Mert szerinte is jó ötlet. - tárta szét karját.

- Ja, hát persze, hiszen ő is szarrá keresi majd magát rajtad!! - hisztiztem tovább.

- Lili kérlek, nyugodj meg, és engedd, hogy elmagyarázzam.

- Nem érdekel, mert hatalmasat csalódtam benned tudod!! A barátom vagy... vagyis csak voltál.

- Ne mondd ezt légy szíves! - kérlelt és most először láttam őszinte érzelmeket rajta mióta itt vagyok, így visszaültem mellé, és megfogtam a kezét, ő pedig folytatta. - Szerettem a Rómába focizni, és csak hálás lehetek a csapatnak, de úgy érezem, nem vagyok fontos. Nem vagyok mindig kezdő, és nem vagyok az a személy, aki először jut eszébe az edzőnek. Sok barátom eligazolt a csapatból, és én egyedül maradtam. Az új vezetőséggel is más a kapcsolatom. Totti is elmegy, és már De Rossi sincs ott. Akik számítanak, azokat elengedik, hogy máshol játszanak. Minden megváltozott és úgy érzem, az egész csapatot szétszedik,  és én nem akarom mindig csak a padot koptatni. Kína a lehető legjobbkor jött, és hidd el nem csak a pénz számított, hanem az, hogy belevágjak egy olyan dologba, ami teljesen megváltoztatja az életem. Nem akarom, hogy csalódj bennem, és nem akarom, hogy ne legyünk barátok Lili, de meg kell értened, hogy új dolgokra vágyok, és egy számomra teljesen idegen helyen akarom próbára tenni magam. Kell, hogy olyan helyen is bizonyítsak, ami szöges ellentéte, Európának.

- Akkor már miért nem Amerika? - törölgettem még mindig a szemem.

- Mert onnan nem kaptam szerződést. - vont vállat, és újra belenézett szemembe. - Kell, hogy fontosnak érezzem magam, és ott stabil kezdő lennék. Számítanak rám érted?? Ez nagyon jó érzés.

- Itt is számítottak rád!

- Lehet, de ha még több új igazolás lesz a helyemre, újra csak kiszorulok. Nekem pedig játszanom kell!! Én focizni akarok, és gólokat rúgni. Boldog akarok lenni, és élvezni a mérkőzéseket.

- Te voltál a legjobb az elmúlt idénybe a Rómába!! Nagyon sok szép gólt rúgtál.

- Igen, de ez sem volt elég.

- Mi lesz a válogatottal? Jövőre Világbajnokság, és... látod, hogy Pelle is elment, és az óta sem került a nemzeti tizenegy közelébe se.

- Tudom, de bízok benne, ha jól játszok, megkapom a meghívómat. Lili én nem bánkódom, és kérlek, te se tedd ezt!

- Mi lesz a rajongóiddal? Ők hogy fogják ez megemészteni?  Rájuk miért nem gondolsz?

- Gondolok rájuk, és úgy vagyok vele, hogy ha szeretnek, és látják az örömömet ők sem fognak sokáig szomorkodni.

- Mi van, ha nem jön össze?

- Akkor visszajövök, és majd akkor gondolkozunk, hogy mi legyen.

- De huszonhat éves vagy, és három év múlva már... - de egyszerűen nem tudtam folytatni a fuldokló sírásomtól. . Kérlek, ne menj el!!! Nagyon kérlek, maradj Európába, mert így nem fogom látni, ahogy játszol!! Kérlek Stephan!!!!

- Minden rendben lesz! - ölelt magához szorosan. - érzem, hogy jó lesz. De most mennem kell, mert hamarosan indul a gépem. - felelte és gyorsan átvette felső ruházatát.

- Kimehetek veled? - vetettem rá reménykedően tekintetem.

- Igen, és majd Kitti visszahoz, mert ő később repül utánam. Manuel pedig már ott van, és a lakásomat rendezi.

- Legalább nem leszel egyedül. - szóltam és némán figyeltem, ahogy a fiú összepakolja a bőröndjét és az ajtó felé megy. Egy taxival indultunk ki a repülőhöz, de én egész úton nem szóltam, csak hallgattam, amiket Kitti és Stephan beszélnek meg az úttal kapcsolatban. Nem volt nagy tömeg, de a két testőr végigkísérte utunkat, egészen addig, míg már csak ő mehetett tovább. Először testvéremhez fordult, aki nem sírt és egyáltalán nem volt bánatos. Sőt inkább izgatott és mosolygós volt. Végül felém fordul és láttam az ő szemében is könnyek csillognak. Némán ölelt magához, és én még mindig azt suttogtam, hogy maradjon, és ne hagyjon itt.

- Vigyázz magadra Lili, és vigyázz Alexanderra és Zlatanra is! Ne aggódj miattam, mert jól leszek, és csak jó dolgok történhetnek velem.

- Olyan messze leszel. - néztem bele csodálatos szemeibe.

- Tudom, de már bármikor beszélhetünk, amikor csak akarsz. - szipogott. - nem felejtelek el, és mindig a legjobb barátom leszel, akárhol is vagyok.

- Nagyon szeretlek Stephan! - öleltem át újra szorosan és éreztem nem bírom elengedni. Egyszerűen nem megy.

- Én is szeretlek Lili. Ne sírj, mert így nem tudok elmenni. - törölte le könnyeimet.

- Akkor maradj!! - esdekeltem, de ő csak megrázta a fejét.

- Nem tehetem, mert már megegyeztem velük.

- Akkor mondd vissza!!

- Ez nem így megy, de most már tényleg mennem kell! Engedj! – suttogta, és óvatosan ellépett tőlem - Minden jót Lilien!

- Minden jót Stephan sok sikert! - köszöntem el, és megadva magam nem kérleltem tovább. Csak néztem, ahogy távolodik tőlem. Ezután elköszöntem Kittitől, és felszálltam a saját gépemre, hogy hazarepüljek. Egész Los Angelesig csak sírtam és egyedül kisfiam közelébe és Zlatan ölelő karjaiban találtam megnyugvást.