3/47⚽️ Nemvárt vacsora meghívás ⚽️

 Semmi nem zavarhatta meg a jókedvemet, hiszen az, amiket Paolo mondott hihetetlen boldogsággal töltötték meg a szívemet. Elgondolkoztam a nevemen is, hogy milyen jól hangzana. Kovács Lilien hivatásos fotós. Mosolyognom kellett a megnevezésen, de igazán tetszett. Úgy gondoltam, talán ez beindíthatja a karrieremet, és végre elismert fotós lehetnék. Igaz persze, hogy Zlatan kampánya után is kaptam üzeneteket, amik mind elismerően szóltak a munkámról, mégis úgy gondoltam azért nem kapok megkeresést, mert mindenki tudja, hogy ő a párom. Sokaknak pedig úgy tűnhet, csak azért fogadott fel engem, mert szerelmes belém. Reméltem, hogy ha összejön a kiállítás, sokkal több felkérést kapok, és a babázás sem fog gátolni semmibe. Annyira élveztem a napsütést, és azt, hogy kedvenc városomba lehetek, hogy úgy gondoltam megérdemlek egy kis babaruhás bevásárlást. Szerencsére útba esett az egyik legjobb bolt, így Helénának, és a saját kisfiamnak is nagy csomag ruhácskát vásárolhattam. Nagy szatyrokkal tértem vissza a szőke hajú lány lakására, és már az előszobából hallottam, hogy Heléna telefonál.

- Zlatan ez nem lesz így jó. Lili nem fog neki örülni! - Hallottam a mondandóját, és bár nem akartam hallgatózni, mégis csöndben vártam a folytatást.

- Akkor sem teheted ezt meg vele. Ő egy önálló nő, és vannak gondolatai. Mégis mit képzelsz mit fog erre lépni? Nem fizetheted le egy ilyennel. - Mondta, és annyira kíváncsi voltam miről lehet szó. Vajon mit tervez Zlatan aminek nem fogok örülni? Remélem, nem valami drága dolgot akar nekem ajándékozni, mert abba nem megyek bele. Az autót is túlzásnak éreztem, és nem akarok több dolgot tőle. - Nézd, tudom, de ez... Hallgass már meg!! Jó akkor befejeztem, mert úgy látszik a sok morfium elvette az agyadat. Vigyázz magadra, mert az idiótaságaid ellenére nagyon szeretlek. Szia. - Rakta le, majd egy nagy sóhajt hallottam, és a lépcső ütemes hangját, ami annyit jelentett, hogy barátnőm eltűnt az emelet irányába.

- Szia, Heléna. - Kiabáltam, mint aki most jött. - Megjöttem, és nézd miket vásároltam!

- Jövök egy pillanat, csak megnéztem a fiatalembert. De még édesen alszik. - Láttam meg mosolygós arcát, és pár perc múlva már a nappaliba néztük a ruhákat. Örültem, hogy mindegyiknél jó a méret, és annak, hogy Heléna ízlését is eltaláltam. Igyekeztem igazán aranyos ruhákat válogatni, de fejembe folyamatosan egy kérdés járt. Vajon miről beszélgettek Zlatannal.

- Heléna beszéltél mostanában a tesóddal?

- Igen, most nem rég. Téged nem hívott? - Nézett rám kérdő tekintettel.

- Sajnos nem, de remélem, hamarosan engem is értesít. Miről beszélgettetek?

- Csak a szokásosról, hogy miket csinál egész nap, és, hogy anyámat elküldte haza. Nem bírja, ha megmondják neki, mit tegyen, anya pedig ilyen.

- Akkor nem sokat voltak együtt. - Állapítottam meg.

- Nem, de hát Zlatan ilyen, és ez ellen anya sem tud tenni, és mivel nem akar összeveszni vele, jobbnak látta, ha hazamegy.

- Engem nem érdekelne, hogy kiabál. - Kezdtem bele. - Tudom, hogy milyen, ha ideges, vagy mérges, és mégis szeretem.

- Hihetetlen, hogy ennyi év után is így rajongsz érte.

- Ez nem rajongás Heléna. Nem a rajongója vagyok, hanem a barátnője, a gyereke anyja, és nem hinném, hogy eltelhetne annyi év, hogy én ne legyek belé szerelmes. – Mondtam és már éppen ráakartam kérdezi a folytatásra, de a szöszi lány megelőzött.

- Ennek örülök, amúgy meg mi volt a megbeszélésen Paolóval? Mit mondott a képeidre? - Érdeklődött én pedig elmeséltem neki, amit volt főnököm mondott. Heléna nagy szemekkel hallgatta a lelkendezésemet, majd megdicsért, ám mikor kezdtem újra Zlatanra terelni a beszélgetést megjött Kitti és már nem akartam feszegetni ezt a témát. Este Heléna megmutatta, hogy fürdeti Vincentet én pedig segítettem, amiben csak tudtam. A szombati nap babázással telt, és úgy éreztem, egy kicsit kezd elszállni az idegességem, ami a terhesség miatt jött ki. Este felé pedig Kittivel jártuk a várost, és végre megint kezdtem közel érezni magamhoz. Húgom mesélte mennyire boldogok Stephannal, és reméli holnap jól fog játszani. Előjött a munkahely majd miután otthon megmutattam neki a képeket, szinte elámult rajtuk. Nagyon jólesett, hogy ilyen véleménnyel van a munkámról. Mikor Vincent elaludt beraktuk a Grace Klinika következő részét, és végig kommentáltuk az eseményeket. Mosolyogva bújtam ágyba, és jó volt arra gondolni, hogy holnap újra Milan mérkőzésen vehetek részt. Egész vasárnap idegesen mászkáltam össze-vissza, és nagyon bevoltam pörögve. Kitti még ki is nevetett, hogy ennyire bezsongok egy foci meccstől, de Heléna tudta mennyit jelent nekem ez a klub. Előkotortam a Gianlucatól kapott bérletemet, amit Heléna csodálkozva nézett.

- Mondd, ez honnan van? Mióta vagy te bérletes?

- Ezt még tavaly kaptam, mikor lefotóztam a fiúkat. A pénz mellé ezt kaptam, prémiumként.

- Csak nem a volt pasidtól? - Tért a lényegre Kitti.

- Nem teljesen. Az igaz, hogy ő adta át, de a csapattól kaptam. Na és akkor még nem is volt a pasim.

- De már akkor is bejött.

- Nézd Kitti, Gianlucát mindig is jó pasinak tartottam, de lehet elég volt belőle az a két hónap. Sosem akarom, hogy visszatérjenek azok az időszakok. - Hajtottam le búsan a fejem mikor eszembe jutott mennyire rémes állapotban talált rám a férfi.

- Mi lett volna, ha nem szakítotok? Jobb volt vele, mint Ibrával? - Emelte rám szemeit, én pedig zavartan néztem Helénára. Nem tudtam mit is kéne válaszolnom, hiszen nem akartam rosszat mondani Zlatanra, de hazudni sem akartam.

- Talán annyiba volt jobb, hogy mellette nem éreztem ezt a bizonytalanságot. Nála mindig tudtam, hogy ha azt mondja, kettőre itt vagyok, akkor abból nem lesz negyed három. Értitek? Zlatan ilyen, és még mindig nem érzem azt a biztonságot, amit elvárnék egy férfitól. Másrészt, sosem szerettem még senkit ennyire, mint őt, és valószínű nem is fogok sosem. Nem csak a külsőségek miatt vonzódom hozzá, hanem a stílusa miatt Az egész ember mindig is úgy vonz, mint a mágnes, és még ha mérges is vagyok rá, akkor sem tudnám utálni.

- De akkor eléggé utáltad. - Utalt Heléna a régebbi időkre.

- Persze, hogy utáltam. Hiszen megcsalt Heléna! Hogy ne utáltam volna? Gianluca pedig ott volt, és segített átélni a rossz dolgokat. Mondjuk más kérdés, hogy nem voltam belé teljesen szerelmes. Viszont én is csak egy vigasz voltam neki, hiszen mikor a barátnője visszatért elmondta mi a helyzet. Nem drámázva szakítottunk, hanem rendesen. Úgy gondolom barátokként váltunk el.

- Mi lesz, ha meglátod ma este? - Érdeklődött húgom mire én csak megvontam a vállam.

- Semmi. Mi lenne? Majd köszönök neki és ennyi. Nyilván észreveszi, hogy babát várok.

- Igen, ez eléggé nyilván való, de akkor felhívom a bébi csőszt. Mindjárt jövök. - Állt fel Heléna és felment a szobába. Úgy láttam mintha rosszul érintették volna a válaszaim, és ezt mindenképen tisztázni akartam vele. Bekopogtam a babaszobába, ahol éppen tisztába tette kisfiát. Vincent nagy kacagások közepette tűrte, hogy anyukája puszilgassa a hasát, és arcocskáját.

- Bejöhetek? - Kérdeztem félve mire a lány bólintott. - Talán megbántottalak?

- Nem, dehogy is, csak furcsa, amiket a tesómról mondtál. Hogy nem érzed a biztonságot mellette, pedig ő mindent megtesz, hogy ne szenvedj hiányt.

- Heléna én nem csak az anyagiakra gondolok.

- Tudom, de akkor is kemény szavakkal illetted. Jó nem mindig a pontosságáról, vagy a kedvességéről híres, de hidd el, nagyon szeret téged. Sőt, egyszerűen imád, és nagyon hiányzol neki. A telefonba is érdeklődött irántad, és...

- Akkor miért nem hív fel? - Túrtam bele a hajamba. - Miért csak üres szavakat puffogtat? Tudod, mennyire szeretném hallani a hangját? A videó üzenetét megnézem minden este, és minden reggel, és néha nagyon nehéz kibírnom, hogy nem hívom. Mégsem teszem, mert nem akarok összeveszni vele.

- Lili annyira negatívként állítod be.

- Ez nem igaz, Heléna. De ha felhívnám, kiakadna, hogy miért telefonálok. Tudom, hogy csak letolást kapnék.

- Szeret téged, és alig várja, hogy együtt legyetek. De gyere, ideje készülődni. - Mondta majd mindenki elvonult a szobájába. Heléna idegesen hagyta a bébi csőszre Vincentet. Próbáltam elterelni a figyelmét, és kicsit jobbkedvre deríteni. Örültem, hogy sikerült és annak, hogy a délutáni beszélgetés nem hagyott nyomot a hangulatunkon. A húgommal együtt El Shaarawy mezben díszelegtünk, és alig vártuk, hogy kijöjjenek a fiúk a pályára.

- Miért nincs a kezdőben Stephan? - Nézett rám kérdőn testvérem, és nekem is ezek a gondolatok futottak át az agyamon. Biztos voltam benne, hogy Stephan szeretne a pályára lépni. Kettős érzések kavarogtak bennem, ahogy a zöld gyepet figyeltem. Annyi minden jutott eszembe, a csapattal kapcsolatban. Előjöttek régi emlékek, mikor még nem Róma mezben szurkoltam barátomnak, és nem azt vártam, hogy Donnarumma hibázzon mikor a labda a háló felé tör. Az első félidő eléggé eseménydúsan telt, hiszen a Róma legjobbja kétszer is a hálóba talált, így a félidő végén nyugodtan ültünk vissza a helyünkre.

- Mi lenne, ha lemennénk az öltözőkhöz? - Nézett rám testvérem. - Annyira szeretném látni Stephant.

- Gondolod, akkor menj nyugodtan, de nekem most nincs kedvem átverekedni a  tömegen. - Néztem rá, mire csak vállat vont és otthagyott minket.

- Nem furcsa ez az egész? - Nézett rám Heléna.

- Nekem mondod. - Mosolyogtam rá. - Pont azok az idők járnak a fejembe mikor veled elkezdtünk mérkőzésekre járni.

- Jó sok minden történt azóta.

- Az biztos, de örülök, hogy a mi barátságunk nem változott Heléna. - Néztem mélyen szemeibe.

- Én is Lili. - Ölelt magához, amit Kitti szakított félbe.

- Hogy van Stephan? Mikor fog beállni? - Néztem rá.

- Elvileg nemsokára, és üdvözöl titeket. Képzeld Lili a fekete hajú barátnőd Donnarummával kavar.

- Fekete hajú? - Húztam össze szemöldökömet, hiszen hirtelen nem jutott eszembe kiről is lehet szó. Ám amikor megvilágosodtam szinte leesett az állam.

- Heléna, Kamilla Gigioval kavar! - Osztottam meg barátnőmmel.

- Aki veled volt Párizsba?

- Igen, ő. Mondta, hogy itt lesz, mert az egyik focistával alakulgat valami, de sosem gondoltam volna, hogy pont Donnarumma.

- Jó sok a korkülönbség köztük.

- Igen, eléggé, de ha szeretik egymást. Mondjuk, fogalmam sincs, hol találkozhattak. - Magyaráztam, majd kicsit bent akadt a levegőm, hiszen a kivetítőn Lapadulát pillantottam meg, aki bezsebelt egy sárga lapot könyöklés miatt. Furcsa volt annyi hónap után újra látni, barna szemeit, ajkait. Kíváncsi voltam milyen lehet az élete, és, hogy együtt vannak- e a barátnőjével. A mérkőzés hatvanadik percébe lecserélték Perottit és végre Stephan léphetett a pályára. Kittivel azonnal felugrottunk helyünkről, és a nevét kiabáltuk.

- Örülök, hogy igaza lett, és tényleg beállt. - Nézett rám húgom, majd sokkal hangosabban szurkoltunk a Rómának, mint eddig. A fiúk egész jól tartották magukat, de a hetven hatodik percben a hazaiak megszerezték a szépítő találatok amit Pasalic értékesített. Úgy voltam vele ez még belefér, és a kedvenc csapatom megérdemli. Stephannak is voltak szép helyzetei, viszont egyiket sem sikerült lövésre váltani, egészen a hetvennyolcadik percig amikor Dzekotól kapott egy jó labdát és a kapuba bombázta. Nagyon szép lövés volt, és a társai egyből a nyakába ugrottak, de ő, jó volt Milanosként nem ünnepelte meg a gólját. Bár tudtam azért belül nagyon is boldog, hogy újra betalált. Nagyon büszke voltam rá, és reméltem ezzel újra elindul felfelé. Stephan már nem szerzett több találatot, viszont továbbra sem vált unalmassá a mérkőzés. Egy Paletta kiállítás után, a Róma pedig egy jogos büntetőhöz jutott, amit végül De Rossi értékesített. A találkozó végleges eredménye, így 4:1- lett a Róma javára. Örültem is neki, és egy kicsit fájt is a szívem, és ahogy az öltözők felé lépkedtünk csak még több emlék tódult az agyamba. Szinte magam előtt láttam mikor Zlatannal az egyik falnak dőlve csókolóztunk, vagy az mikor Stephanra vártam az egyik edzés után. Mikor megláttuk a fiúkat Kitti azonnal Stephan nyakába ugrott, majd mi is egyenként gratuláltunk neki, és a csapat többi tagjának, ahogy jöttek ki a folyosóra.

- Jól vagy? - Kérdezte tőlem.

- Persze, csak sok minden jár a fejembe. - Néztem Stephanra. - Sok emlék.

- Az nekem is elő szokott jönni mikor itt vagyok, de most boldog vagyok, és próbálom ezeket elhessegetni. Tedd te is azt, és örülj a győzelmünknek Lili. Rendben? - Emelte meg a fejem, de mielőtt mondhattam  volna valamit hátulról valaki a nyakamba ugrott.

- Lilien. - Hallottam Kamilla örömteli hangját.

- Kamilla. - Fordultam meg és átöleltem a lányt, aki kapusmezben díszelgett. Haját lazán összefogta, körmei pedig piros- fekete színben pompáztak. - Mi ez a felszerelés?

- A mezemre gondolsz? - Nézett rám ártatlan szemmel, majd, mint aki most vette volna észre Stephant kedvesen köszöntötte. - Szia Stephan, gratulálok a győzelemhez. Nagyon szép gólt rúgtál, és ügyes vagy. Tényleg.

- Köszönöm Kamilla, milyen csinos vagy. - Bókolt neki barátom mire a lány arca vörösben pompázott. Furcsa volt a helyzet, és kicsit zavarba is lettem. Emlékeztem még, hogy Kamilla mennyire szerelmes volt barátomba, és bár Stephan sosem mondta mit érez, biztos voltam benne akkor ő is érzett dolgokat iránta. Még ha csak egy éjszakára is. - Csak nem Donnarummával kavarsz?

- Alakulgat a dolog, és most is hozzá indulok. Kicsit megvigasztalom a bekapott gólok miatt. Nem akarsz te is jönni Lili?

- Én? - Csodálkoztam.

- Gyere már! - Húzott a kezemnél fogva, és mikor visszanéztem a vállam felett Stephan nekem mindegy arcát láttam. Kamilla megállt az öltöző előtt, és széles mosollyal az arcán felém fordult.

- Oké, már biztos rájöttél, hogy kivel vagyok együtt. De ez még nagyon friss, szóval nem tudom. Egy rendezvényen találkoztunk körülbelül két hete. Sokat beszélgettünk, és nagyon szimpatikus volt.

- Kamilla majdnem tíz évvel fiatalabb. Szinte még gyerek. - Forgattam meg a szemeimet.

- Igen, de nagyon értelmes, és kedves és...

- Sziasztok, lányok. - Szakította félbe beszélgetésünket az említett fiú. - Lili, de jó, hogy látlak.

- Szia Gigio. - Néztem fel magas alakjára, és örülte, hogy lehajol, egy puszira. - Sajnálom, hogy ilyen mérkőzésre jöttél Kami'.

- Semmi baj, majd a következő jobb lesz. - Nézett rá a lány és szemei csak úgy csillogtak, ahogy a kapusfiúnak is. Szinte érezhető volt a vibrálás köztük, és jobban megnézve őket, igazán aranyos páros voltak.

- Remélem is, de most gyorsan átöltözöm. Megvártok? Utána elmehetnénk valamerre inni, vagy enni. A többiek is jönnek. Nektek lenne kedvetek?

- Persze, még szép. - Kapott az alkalmon Kamilla, de én hárítottam a meghívást.

- Szerintem én visszamegyek Stephanékhoz, de máskor bepótoljuk.

- Ahogy gondolod, de akkor te jössz? – Nézett újra barátnőjére.

- Igen, persze, hogy megyek, csak siess, hiszen lassan már mindenki kijön. - Utalt a kiáramló játékos tömegre. Gigio egy gyors puszi után pedig besietett a hófehér ajtón.

- Akkor én is megyek. További kellemes estét Kamilla, és örülök, hogy boldog vagy.

- Vigyázz magadra Lili. - Ölelt magához. - Meddig leszel a városba?

- Fogalmam sincs, mert... - kezdtem, és ekkor Lapadula lépett ki az ajtón. Fekete szabadidő nadrágba, sötétkék pólóba és fejére húzott sapkába. Mikor észrevett kicsit megtorpant, majd alig észrevehetően végignézett rajtam.

- Szia, Lili. - Köszönt rám és hangja ugyanolyan kedvesen csengett, mint régebben. - Nem is tudtam, hogy itt vagy.

- Stephan miatt jöttem. - Csúszott ki a számon meggondolatlanul, de szerencsére Gianluca nem bántódott meg. - Azzal a bérlettel, amit még tőletek kaptam.

- Megőrizted?  - Csodálkozott, de tekintetéből kiolvastam, hogy jólesett neki a válaszom. - Nem hittem volna, hogy elteszed, és főleg nem, hogy megőrzöd. - Mondta, és mintha most jött volna rá, hogy nem kettesbe vagyunk, gyorsan témát váltott. - Nem volna kedvetek bejönni az öltözőbe?

- Köszönöm, de én visszamegyek a többiekhez. Stephan már biztosan átöltözött, és mindenki engem vár.

- Én szívesen bemennék, ha lehet. - Kapott azonban az alkalmon Kamilla, mire Gianluca bekísérte én pedig elindultam a vendég öltözők felé, ahol megláttam barátomat, aki kézen fogva andalgott húgommal, mellettük pedig Heléna nézett rám szigorúan és mikor odaírtam mérgesen nekem esett.

- Hol voltál már?

- Csak Kamilla bemutatott Gigionak, és találkoztam Lapadulával is, akivel beszélgetni kezdünk, és leragadtam.

- Igazán? - Horkantott fel, miközben barátaimat követtük az autó felé.

- Talán valami gond van?

- Miért beszélgetsz a volt pasiddal?

- Mert nem vagyok bunkó, és nem haraggal váltunk el. - Magyaráztam.

- A hátad mögött smsezgetett a nőjével. - Szólt oda Stephan is a válla fölött.

- Ez nem teljesen igaz, hiszen a csaj nyomult. - Próbáltam védeni a Milan focistát, de ők csak tovább mondták a magukét.

- Na persze, és ahogy visszajött azonnal ugrott is vissza hozzá.

- Jó, befejeztem. - Szálltam be mérgesen a kocsiba. - De akkor sem értem miért baj, az, ha beszélgetek vele pár szót. Attól mi lett volna jobb, ha bunkózok vele?

- Hozzá se kellett volna szólni Lili. - Nézett rám Heléna, mire jobbnak láttam, ha megtartom magamnak a gondolataimat. A lakásba érve Heléna lebeszélte a dolgokat a bébi csősszel mi pedig neki készülődtünk a kései vacsorának. Kitti még mindig nagyon ügyes a konyhába, és hihetetlen gyorsan tudta összehozni az ételt. Már bőven elmúlt tizenegy is, mikor megcsippant a telefonom. Idegesen kaptam fel, remélve Zlatan írt, de kicsit csalódva olvastam a jött sorokat, amik Gianlucatól jöttek. ˇˇSzia, Lili, nagyon örülök, hogy láttalak ma. Nem volt időm megmondani, de nagyon csinos voltál, és jólesett beszélgetnem veled. Nem tudom, meddig leszel a városba, de ha van kedved, szívesen összefutnék veled. Mondjuk egy vacsora holnap? Vigyázz magadra, üdv: Gianluca Lapadula". Mikor elolvastam enyhe pánik futott rajtam végig. Mégis, mit kéne tegyek? Vacsora?? Talán nem látja, hogy terhes vagyok, vagy nem tudja, hogy Zlatannal járok? Akkor meg mi ez az üzenet? Sehogy sem tudtam mit kéne tennem, és jobbnak láttam, ha kimegyek a teraszra egy kis friss levegőért. Elhúztam a tolóajtót,  és nagyot szippantottam a Májusi levegőből. Tekintetemet végigfuttattam a kivilágított városon, és jólesően gondoltam arra, hogy itthon vagyok. Milánó az én otthonom, ahol szeretném felnevelni a gyerekemet, és itt szeretnék befutni, és megöregedni is. Más kérdés persze, hogy Zlatannal ez eddig lehetetlennek tűnik.

- Még fent vagy? - Jött ki Stephan. - Már mindenki alszik.

- Nem bírok aludni. - Vontam meg a vállam.

- Valami bánt? Vagy Zlatan miatt vagy ideges?

- Igen, és nem. Mutathatok neked valamit? - Kerestem elő mobilamból az üzenetet majd nagy szívdobogások közepette megmutattam barátomnak, aki elolvasta, majd kérdőn nézett rám.

- Mi ez?

- Egy üzenet Lapadulától.

- Azt én is tudom, de... miért írt neked?

- Nem tudom, hiszen hidd el semmi olyat nem mondtam, ami ezt indokolná.

- Elmész?

- Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Szerinted elmenjek?

- A randira? - Kérdezte megrökönyödött hangon. - Lili tedd azt, amit akarsz, de a pasik nem nagyon szoktak üzenetetek irkálni. Mi nem vagyunk ilyen fajták, és ha Lapadula írt neked, főleg ilyen későn akkor azt jelenti, hogy végig az agyába voltál. Gondolt rád.

- Mit kéne tennem? - Néztem rá tanácstalanul.

- Mit szeretnél? Én nem dönthetem el helyetted.

- Fogalmam sincs. Hallottál valamit róla? Megvan még a barátnője?

- Nem tudom Lili, Nem igazán követem más focisták magánéletét. Pár csapattársamról tudok infókat, de más klub játékosairól nem.

- Igazából szeretnék elmenni, hiszen nem lenne semmi, és ez nem egy randi. Csupán csak egy szimpla vacsora. Tudod, szükségem van az ilyenekre. - Ismertem be mikor magam is rádöbbentem helyzetemre.

- Milyenekre Lili? 

- Hogy valaki megdicsérjen és szépnek tartson, mert amióta Zlatan nincs velem, nagyon hiányzik az önbizalom löket. Folyamatosan kételkedek magamba, és talán ha Gianlucával találkozok, eltereli egy kicsit erről a figyelmem.

- Mi nem vagyunk ehhez elegek? - Kérdezte és hangjából kihallatszott a megbántottság. - Egy másik férfi kell, hogy jobb kedved legyen? 

- Nem erről van szó Step', de most jól esett ez az üzenet.

- Akkor menj! Bánom is én mit csinálsz. - Tárta szét a karjait. - De akkor sem tartom jó ötletnek, hogy mással randizgass. 

- Ez nem randi! Ez csak vacsora! - Emeltem meg a hangomat tagadóan.

- Ez randi és tök mindegy mindek nevezed. Na, jó éjt, én megyek aludni. - Pufogott majd egyedül

hagyott a teraszon. Egy pár percig még mérges szavain gondolkoztam, majd szívemre hallgatva egy válasz üzenetet küldtem Gianlucának: " Rendben. Este 7- kor a stadion előtti téren várlak”. Azonnal izgatott lettem a holnapi nap miatt, és reméltem nem fogok elszúrni ezzel semmit.

3/ 46 ⚽️ Lili a feltörekvő tehetség? ⚽️

Stephan: Már bőven benne jártunk az éjszakába, én pedig szerelmemmel beszéltem telefonon mikor kopogtattak a hotelszobám ajtaján. Nem tudtam ki lehet az, hiszen nem rendeltem semmit, ám mikor a kopogás erősödött elköszöntem Kittitől és az ajtóhoz léptem.

- Szia Stephan. - Láttam Lili mosolygós arcát magam előtt.

- Szia. Az előbb voltam fent nálad, de nem volt ott senki. - Magyaráztam, neki mire kérés nélkül kikerült és leült az ágyamra. Haja lazán omlott a vállára. Sötétkék ruhája pedig szépen kiemelte kerekebb idomait. Lerúgta a bokacsizmáját, majd kényelembe helyezkedett.

- Most jöttem a kórházból vissza, és arra gondoltam megnézhetnénk, mikor indul a következő járat hazafelé. - Hallottam csilingelő hangját, és sehová sem tudtam tenni ezt a különleges jókedvet. Pásztáztam az arcát, hátha rájövök valamire, de csak vörös szemei árulkodtak arról, hogy az imént sírt. - Úgy gondoltam tényleg jobb lesz, ha Zlatan nélkülem folytatja a kezelést, és nem is kellek én ide. Sokkal jobb lesz nekem Rómába veletek. Még Kittinek is besegíthetek az esküvői szervezkedésbe.

- Mi ez a hirtelen megvilágosodás? - Érdeklődtem és én is mellé telepedtem az ágyra. - Délután még nagyon tiltakoztál.

- Igen, lehet úgy tűnt, de már akkor is így gondoltam. Csak egy kicsit húztam az agyad. - Túrt bele játékosan a hajamba, és bár szélesen mosolygott ismertem már annyira, hogy tudjam, itt valami hibázik. Lili normál esetben ki se látna a könnyeitől, most meg úgy vigyorog, mint ha beszívott volna.

- Mondd jól vagy? - Néztem rá kérdőn.

- Persze, miért ne lennék Stephan? - Vonta meg a vállát és a hajával kezdett babrálni. - Minden tökéletes. Megyek veled haza, Zlatan pedig itt marad, a nővérekre, és az orvosokra. Nem is kellek én ide, hiszen úgyse értek hozzá. - Állt fel és a mini hűtőmhöz vette az irányt. - Mit tartogatsz itt bent?

- Csak víz van, de ihatsz belőle. - Szóltam és előkészítettem két poharat. Lili kitöltötte mindkettőnknek majd az ablakhoz ment. Néztem az arcát és annyira szerettem volna tudni, mi járhat a fejébe. Biztos voltam benne, hogy nem mutatja ki a fájdalmát, de nem akartam felhozni neki.

- Megnézed akkor a járatokat? Minél hamarabb Rómába akarok menni. - Fordult felém és miután lehúztam a vizet beizzítottam a laptopom, majd kis keresgélés után megtaláltam az oldalt.

- Mi a helyzet? Van még gép? Ha nem talán Zlatanéval is hazatudnánk menni.

- Úgy látom, még van egy, ami két óra múlva indul, de eléggé drága a jegy, ha ilyen későn akarsz venni.

- Ugyan már, van pénzem! - Kiáltott fel. - Foglald csak le nyugodtan. Egy percet sem akarok itt lenni, mint amennyit tényleg szükséges.

- Lili tényleg jól vagy? - Kérdeztem most már komolyabb hangon. - Ha valami gond van, elmondhatod nekem. Nem zavar, ha sírsz, csak ne legyél ilyen.

- Mégis milyen? - Értetlenkedett.

- Ilyen fura, mintha.... nem is tudom... nem is te lennél.

- Pedig én vagyok, és nem értem miért lennék fura! Talán az a baj, hogy nem sírok, vagy nem török-zúzok? Nem kellek Zlatannak és? Nem áll meg attól a világ.

- Ugye tudod, hogy ez nem igaz? - Emeltem meg a fejét, hogy smaragd szemeibe nézhessek, amiből rengeteg fájdalmat olvastam ki. - Nem erről van szó, hogy nem kellesz neki. Igenis szeret, és csak védeni akar, magától és a körülményektől.

- Védeni? - Nevetett fel gúnyosan. - Mondd mitől kéne megvédenie engem?

- Saját magától, és ettől az egésztől.

- Igazad lehet, hiszen Zlatan mindig is tudta mi a jó nekem. Lefoglaltad már a jegyet? - Kérdezte és én rákattintottam a foglalásra.

- Köszönöm, akkor én most elmegyek a szobámba és összepakolom a dolgaimat. Mikor találkozzunk? Kérjek taxit?

- Nem, majd én elintézek mindent, te csak pakolj, és én bekopogok hozzád. - Mondtam, mire felém küldött egy széles mosolyt és távozott a szobámból. Mialatt pakoltam Lilin járt az eszem és a furcsa viselkedésén. Nem értettem miért akarja azt mutatni, hogy mennyire rendben van minden, mikor látszik rajta az ellenkezője. Hívtam egy taxit, majd bőröndömet magam után húzva elindultam a lány szobájához. Az ajtóhoz érve nem kopogtam inkább csak hallgatóztam, és fájdalmasan vettem tudomásul, hogy Lili sír odabent. Szomorúsága a csukott ajtón keresztül is hallatszott én pedig nem tudtam mit tegyek. Csak tétován álltam a folyosón és mikor kicsit enyhült a hang bekopogtam.

- Lili, Stephan vagyok. Ha elkészültél felőlem mehetünk.

- Persze, egy pillanat, várj! - Szólt ki majd orrfújás hangját hallottam, ezután pedig ugyanazzal a mű mosollyal az arcán nyitott ajtót, amit a szobámba is láttam tőle. Segítettem neki a bőröndjeit cipelni, és végig mellette voltam a becsekkolásnál is. Mivel az ülésünk egymás mellé szólt könnyebb volt figyelemmel kísérnem a mozdulatit, a tekintetét és mindenét. Ahogy elindult a repülő Lili azonnal elaludt, bekuckózva a karjaim közé. Különleges érzések, és még különlegesebb gondolatok jártak a fejembe, ahogy egyre közelebb ér hozzám. Már lezártam a szerelmi kapcsolatunkat, most mégis jó volt, hogy mellettem van, és átölelhetem. Beszippanthatom hajának édes illatát, és hallgathatom egyenletes szuszogását. Addig méláztam ezen a gondolatmeneten, míg engem is elnyomott az álom, és már csak arra ébredtem, hogy a repülőgépen hangosan megjegyzik, hamarosan leszállunk. A lányra néztem, aki még mindig a kezeim között pihent, és bár végtagjaim eléggé zsibbadtak a világért sem akartam megzavarni álmodozásából. Elnéztem szépséges arcát, ami kicsit kerekebb lett a pocakjában növekvő csöppség miatt. Mintha érezte volna, hogy figyelem mozgolódni kezdett, majd kinyitotta szemeit.

- Merre járunk? - Nézett rám álmos tekintettel.

- Mindjárt Rómába érünk, szóval kapcsolt be az övedet. - Ajánlottam mire a lány így tett. Hajnali órába értünk oda és még elbírtam kapni Kittit mielőtt a munkába indult volna. Amíg Lili kipakolt a régi szobájába mi gyorsan élveztük egymás társaságát a zuhany alatt.

- Hogy van a tesóm? - Érdeklődött szerelmem mikor már a ruhánkat húztuk.

- Szerintem elég rosszul, csak nem akarja beismerni.

- Miért nem? - Nézett rám a lány, miközben megtűzte a haját.

- Nem tudom, előttem nem sír, de látom rajta, hogy padlón van. Az a baj, hogy nem értem miért nem bízik bennem, és rosszul esik ez az egész. Én vagyok a legjobb barátja. - Akadtam ki mire Kitti felnevetett.

- Stephan lehet, hogy csak te képzeled be ezeket a dolgokat.

- Hallottam, hogy sír. - Mondtam konokul. - Nem vagyok idióta sem, és tudom milyen, ha rosszkedvű.

- Én nem vettem rajta észre.

- Mert te nem ismered annyira, mint én.

- Butaságokat beszélsz. - Zárta le majd egy puszi után így szólt. - Köszönöm, a kellemes tusolást, és este találkozunk. Szeretlek.

- Én is szeretlek. - Köszöntem el tőle, majd bezuhantam az ágyamba és csak jóval délután ébredtem fel. Átcsoszogtam Lilihez, de a lány már nem volt a szobájába. Furcsa volt az egész és nem tudtam mire vélni a dolgokat. Elővettem a mobilom és idegesen felhívtam.

- Szia Stephan! - Szólt bele, és nem tudtam eldönteni, hogy ez mű jókedv, vagy igazi.

- Szia, merre vagy?

- Csak kijöttem a városba, mert már régen jártam itt. Kicsit körülnézek és fotózgatok picit. Elhoztam a gépemet, és olyan szépek a tavaszi színek, hogy mindenképen megörökítem. - Mondta kedvesen. - Nem lesz bajom nyugi, csak kell egy kis egyedüllét.

- Biztos? - Tudakoltam és hangomból kihallatszott az aggodalom.

- Stephan! Rendben leszek, és majd viszek valami kaját is. Mit szeretnél vacsorázni?

- Rád bízom, de Kitti szerintem főzött valamit. - Néztem be a hűtőbe, hol egy nagy tál foglalt helyet.

- Mi van benne? Lehet már nem is jó. Ne edd meg, kitudja mikor főzte.

- Úgy látom, valami krémleves féle. - Szagolgattam, mire Lili felnevetett. - Inkább hozz valamit, addig én felhívom a csapattársaimat, hogy mikor menjek holnap.

- Rendben, ígérem, nemsokára otthon leszek.

- Jó, szia, Lili.

- Szia, Stephan. - Köszönt el, majd leraktuk a készüléket. A napok csak úgy suhantak és Lili egyre kevesebbet tartózkodott itthon. Volt, hogy egész nap nem láttam, és egyre kevesebbet beszélgettünk. Mikor kérdeztem merre jár, ő mindig csak a fotózásra hivatkozott, és arra, hogy kell neki az egyedüllét. Nagyon reménykedtem benne, átlendül a helyzeten és - bár sosem beszéltünk róla - tartják a kapcsolatot Zlatannal.

Lili: Furcsa volt újra itt lenni Rómába, és élvezni az Olasz emberek társaságát. Több mint egy hét telt el mióta megjöttünk Amerikából és  minden napom azzal telt, hogy reggel felkeltem, megnéztem a telefonom, majd nyakamba kaptam a várost. Voltak kedvenc helyim, amikre sokszor visszalátogattam, és az embereket, vagy a tájat fényképeztem. Sok különleges pillanatot próbáltam elkapni, és ezeket folyamatosan feltöltöttem a privát Instagramm fiókomra. A nyilvánossal nem igazán foglalkoztam, hiszen úgy gondoltam nincs olyan dolog az életembe, amit jelen pillanatban megosztanék másokkal. Zlatan a búcsúzás óta, csak egyszer hívott és állapotáról semmit nem tudtam. Fájt a dolog, de elviseltem, és sosem próbáltam meg én hívni. A babám szépen nőtt, és gyakran jártam babaruhácskákat vásárolni. Szerettem ezt az állapotot, hiszen már kivehető volt a pocakom, de mégsem tűntem bálnának. Amikre igazán büszke voltam az a melleim mérete. Sosem rendelkeztem nagy keblekkel, most mégis a kétszeresére nőttek, és egyre érzékenyebbek lettek. Este sokszor eszembe jutott, mennyire más lenne, most szerelmem mellett feküdni, és vajon hogy viselkedne a testem, ha megérintene. Be kellett látnom, egyre kívánósabb lettem szex téren is, de mikor kicsit rám jött a dolog, beálltam a tus alá és elkergettem a pajzán gondolatokat a fejemből. Borzalmasan vágytam Zlatan után, de tudtam, ki kell, tartsak, és megkellett mutatnom, hogy egyedül is képes vagyok megállni a helyem. Minden este rákerestem a nevére, hátha van valami hír, de pár kósza találgatáson kívül semmit nem találtam. Egyik este éppen a fotóim feltöltésével voltam elfoglalva mikor megjelent egy felkérés az üzeneteim között. Gyorsan megnyitottam és a szívem hatalmasat dobbant. Egy videó üzenet jött szerelmemtől. Annyira meglepődtem, hogy még meg sem nyitottam, máris könnyekben törtem ki. Végre adott magáról valami jelet. Rákattintottam az elindítás gombra, és lélegzet- visszafojtva vártam. A videó majdnem tíz perces volt, és mikor elkezdődött azonnal tudtam, imádni fogom.

- Szia, Lili. - Hallottam Zlatan hangját, majd én is elmosolyodtam, ahogy megláttam a csillogást a szemébe. Haját lazán összefogva viselte. Kórházi köpenyét, pedig egy sima fehér pólóra cserélte. Egy integetés után belekezdett mondandójába, azon a megnyugtató hangján, amitől annyira elvarázsolódok - Tudom, hogy nem hívtalak mostanában, de kicsit sok volt a program. Kivették a varratokat, és eltávolították a csöveket is belőlem. Kicsit kellemetlen volt, de kilehetett bírni. Már lábra álltam, és mankóval megtettem pár lépést. Persze erőltetni még nem szabad, de a tornagyakorlatok sokat segítenek. Nem is tudom, mit kéne, mondjak, mert csak egy szó jut eszembe. Hiányzol, és szeretnélek magamhoz ölelni, és megcsókolni, mégis azt kérem, bírjuk ki még egy kicsit egymás nélkül. Hidd el a találkozás sokkal jobb lesz, ha még húzzuk az időt. Remélem a babánk is jól van, és minden rendben van vele. Ezt az üzenetet azért készítettem, mert telefonba nehéz lett volna elmondani, és félek, ha meghallom a hangod, csak még rosszabb lesz nélküled. Mindenki nagyon kedvesen bánik velem, és lesik minden kívánságomat. Mondjuk a gyógytornász elég kemény, de nem is baj. Minél hamarabb a pályán szeretnék lenni. Úgy terveztem hamarosan hazamegyek és Carringtonba fogok tovább edzeni. Akkor már együtt lehetünk, és újra átölelhetlek, de ehhez még várni kell néhány hetet. Bízom benne, addigra nem felejtesz el, és még mindig annyira szeretsz, mint én téged. - Mondta majd kicsit komolyabb hangot váltott. - Lehet megbántottalak, de hidd el nem szándékosan tettem, és kérlek, ne legyél szomorú, és próbálj meg beszélni Stephannal. Aggódik érted, és engem hibáztat, amiért újra magadba fordultál, és igaza is van. De én nem ezt akartam ezzel elérni Lili. A tegnapi napom borzalmas volt. Lábra álltam és mankó nélkül tettem meg néhány lépést. Úgy éreztem mintha tőrrel szurkálnák a lábam, de mivel önfejű voltam többet akartam menni, mint eddig bármikor. De nem sikerült, ezért teljesen kiborultam és ordítottam mindenkivel, aki körülvett. Csalódott voltam magamba, és úgy éreztem elbuktam, és már sosem leszek az a focista, aki voltam. Be kell, hogy valljam, ez egyre többször megfordul a fejembe, ám ekkor mindig megszólal a hangodon valami, hogy, ugyan Zlatan megtudod csinálni, és én elhiszem. Bizonyítani fogok neked, és mindenkinek. Vigyázz magadra, mert nagyon szeretlek. Csókollak. Zlatan. - Mondta, majd kikapcsolta a kamerát. A videót többször is végignéztem, és még a telefonomra is átraktam. Boldogság töltötte el a szívem, de féltem is egy kicsit. Féltettem ezektől a kétségektől, hiszen tényleg nem akartam, hogy úgy érezze, elbukott. Küldtem neki egy sms-t, hogy megkaptam az üzenetet és nagyon szeretem. A hang pedig csak jót mondd. Ezután már nem foglalkoztam a képeimmel, hanem gyorsan ágyba bújtam. Reggel pedig korábban keltem, mint Stephan, és Kitti majd nekiálltam a reggelinek. Kitti imádja a gofrit ezért gyorsan annak láttam neki. Szépen beleöntöttem a tésztát a sütőbe, majd kivettem egy üveg Nutellát és rácsorgattam a meleg szeletekre. Éppen időben lettek kész, mire a gerlepár előbújt a szobájából.

- Milyen jó illatok vannak. - Lépdelt ki Kitti a szobából, virágos hálóingbe miközben hosszú haját fogta össze. - Csak nem te készítetted?

- De igen. Hogy vagy? - Érdeklődtem. - Már olyan rég beszéltünk.

- Jól, csak sok a meló, és sok az esküvői teendő is. Próbálok a kettő között egyensúlyozni, és eddig egész jól megbirkóztam a feladattal.

- Hogy halad a bár?

- Jól, már sok a törzsvendégünk és Albinnal úgy gondoljuk, jobb lenne, ha kicsit más lenne a kinézete.

- Vagyis? - Tettem fel a kérdést, majd kivettem egy narancslevet a hűtőből.

- Vagyis, hogy nem bár lenne, hanem sima étterem, a lányokat pedig tovább képeznénk és lehetnének ők a pincérlányok. Persze ez még egy kósza ötlet, és semmi sem biztos. Lehet ők csak a táncoláshoz értenek, és nem is akarnának tovább tanulni. - Mélázott el, mire Stephan is megjelent, cuki alsóba. Haja össze-vissza meredezett nekem pedig bevillant egy gondolat az agyamba.

- Mondd Step' mikor beszéltél Zlatannal utoljára?

- Mikor is? - Vakarta meg álmos fejét. - Azt hiszem a héten, de miért?

- Nem mondtál neki valamit rólam? - Érdeklődtem és együtt letelepedtünk az asztalhoz. Stephan nem válaszolt azonnal a kérdésemre, hanem kivett pár szelet gofrit, és kerülte a pillantásomat. Mivel türelmetlen voltam újra feltettem a kérdést.

- Szóval akkor mondtál neki valamit?

- Lili lehet volt rólad is szó, de nem tudom.

- Nem tudod? - Horkantottam fel. - Pedig szerintem igenis tudod, és én is szeretném.

- Talán változik ettől valami?

- Igen, ugyanis tegnap küldött egy videó üzenetet, amibe téged is megemlített, és, hogy őt hibáztatod, amiért én befordultam. Holott erről szó sincs. Nem fordultam be, csak egyszerűen nem beszélgetek veletek. Ti elvagytok ebbe a rózsaszín buborékba, amibe én már nem férek bele, és....- kerestem a szavakat - mégis őt hibáztatod mikor ő a beteg? Ha valami bajod van, akkor azt nekem mondd, és ne neki. Főleg ne a hátam mögött világos?

- Tudod beszéltem volna veled erről, de te nem vagy itthon sose. - Nézett rám szigorúan. - Hogy a fenébe beszéljek veled, mikor azt sem tudom, merre jársz egész nap?!

- Fotózok, és élvezem a napsütést. Vásárolgatok a gyerekemnek, akinek az apja kórházba fekszik, és akit te minden ok nélkül vádolgatsz! - Álltam fel és már egyre mérgesebb lettem.

- Minden ok nélkül? Az talán nem ok, hogy este hallom, ahogy sírsz?

- Na, jó, én azt hiszem, köszönöm a reggelit tesó. - Állt fel Kitti és egy puszit nyomott mérges arcomra. Tányérjait bedobta a mosogatóba, majd szó nélkül távozott a szobájába. Nem akartam Stephannak válaszolni, hiszen igaza van, tényleg fáj, hogy Zlatan csak úgy ellökött magától, és nem kérte a segítségemet.

- Sajnálom. - Bökte ki szinte alig hallhatóan. - Nem akartalak kibeszélni, csak te vagy a legjobb barátom és mikor történik veled valami, arról én mindig tudok. Most is tudtam, hogy nem voltál jól, de te mégis hazudtál nekem.

- Ez nem igaz, csak nem akartalak ezzel terhelni. - Ültem közelebb hozzá. - Én is sajnálom, és megígérem, hogy többet leszek itthon, és többet fogunk beszélgetni.

- Nagyon szeretlek Lili, és talán ezért is voltam olyan mérges Ibrára. Tegnap előtt mikor hazaértem hallottalak sírni a szobádba, és bevallom őszintén kiakadtam. Azonnal felhívtam őt és alaposan leteremtettem. Kicsit összevesztünk, de nem érdekelt, sőt nagyon meg sem vártam mit lép a szidalmaimra, csak ledaráltam neki mindent, majd lecsaptam a telefont. Nem volt szép dolog tőlem, de elértem, amit akartam, hiszen végre kommunikált veled.

- Jaj Stephan, máskor ne csinálj ilyet. - Álltam fel és pakolászni kezdtem a reggeli maradványait.

- Megígérem. Mellesleg mi a terved mára? - Állt fel ő is.

- Még nem tudom, de azon járt az eszem, hogy belerondítok itt a cukormázatokba, és talán elmehetnék Milánóba. Megmutatnám Paolónak a képeimet, és találkozhatnék a keresztfiammal is.

- Mehetünk együtt, ugyanis a hétvégén pont Milánóba játszunk. - Újságolta széles mosollyal.

- Csak nem Milan- Róma rangadó lesz? - Csillant fel a szemem.

- De igen, és megint előjön majd az a fura érzés, amit mindig érzek mikor a San Siroba járok. Szeretném, ha nyerne a csapatom, és azt is, ha gólt szereznék, másrészt a Milan volt az otthonom, és abba a klubba lettem sikeres.

- Sajnálom, hogy már nem ott játszol, de az élet sajnos ilyen. Mindig az jön, amit nem igazán szeretünk, és mégis ki kell hozni belőle a legjobbat. - Vontam meg a vállam.

- Mióta lettél te ilyen bölcs? – Cukkolt kedvesen.

- Amióta eljöttem Amerikából. Sok mindenen gondolkoztam, de főleg Zlatannal való kapcsolatomon. Rájöttem, hogy nagyon ráfüggtem arra, hogy együtt legyünk. Amióta nincs munkám, csak vele akartam lenni, és nem bírtam elviselni az egyedül létet. Rávettem magam, hogy foglalkozzak a lelki dolgaimmal is, és erre volt jó ez a sok magányos séta, és kép készítés. Szeretem őt továbbra is, ugyanazzal a szerelmemmel, mint eddig, de ha bármi lenne, akkor nekem kell felnevelni a fiamat. Egyedül, és erősnek kell lennem.

- Sosem lennél egyedül. - Jött már szinte olyan közel, hogy megéreztem parfümje illatát. - Én mindig veled lennék.

- Köszönöm, de...

- Vigyáznék rátok és.... - simogatta meg az arcom, és a helyzet újra különleges volt. Stephan nem fejezte be a mondatot, mert Kitti lépteit hallottuk.

- Akkor én megyek melózni. Jó leszek így? - Pördült meg előttünk, és szemügyre vehettem citromsárga felsőjét és világoskék cső farmerjét. Igazán csinos volt, magas alakjára pedig a felsőjével harmonizáló cipő is rátett egy lapáttal. Haját most apró hullámokba rendezte, ami a hátáig ért.

- Gyönyörű vagy. - Dicsértem meg és láttam Stephanon, hogy ő sincs más véleményen. - Vigyázz magadra.

- Ti is, és este találkozunk, bár lehet, kicsit későn jövök, ugyanis ahhoz, hogy eltudjak menni Milánóba, felkellett vennem pár plusz órát.

- Mégis eljössz velem a mérkőzésre? - Kérdezte Stephan és láttam rajta mennyi jól esik neki a húgom döntése.

- Igen, elmegyek. - Mondta majd felsóhajtott. - Legalábbis nagyon szeretnék és remélem sikerül.

- Köszönöm kicsim. Szeretlek. - Ölelte át majd ott előttem forró csókba forrtak össze. Jobbnak láttam, ha nem zavarom meg a romantikázásukat így inkább bevonultam a szobámba, ahol Helénát tárcsáztam. Jó volt újra beszélni barátnőmmel, akitől megtudtam, hogy Zlatan őket sem nagyon értesíti állapotáról. Ez valamilyen szinten megnyugvással töltött el, hiszen akkor nem csak engem hanyagol, hanem a családja többi tagját is. A beszélgetésünk után Stephannal jobb lett a kapcsolatunk, és izgatottan vártam a Milan elleni derbit. Mivel Olasz barátom a csapattal jött, Kittivel úgy határoztuk, hogy már pénteken Helénáékhoz indulunk. Barátnőm egyedül tartózkodott a lakásba, hiszen Manuel üzleti úton volt, édesanyja pedig visszarepült Svédországba. Még szinte le sem pakoltuk a bőröndünket Kitti már le is lépett arra hivatkozva, hogy megnéz pár üzletet, amit már előtte kinézett magának a neten.

- Hogy bírod a babázást? - Kérdeztem szőke hajú barátnőmet, akinek alakján nem látszott meg a szülés. Ugyanolyan csinos volt, mint előtte, és nem is tudom, hogy fért bele egy ilyen dundi kisfiú. Rózsaszín ruhája tökéletesen állt rajta, haja pedig újra visszanyerte fényét.

- Már egész jól beletanulok, csak most, hogy Manu nincs itthon picit félelmetes. Anya pedig elutazott Zlatanhoz, szóval örülök, hogy itt vagytok. - Ölelt magához, ami nagyon őszintének tűnt, ám megakadtam egy szaván.

- Anyukád Zlatannál van? Én úgy tudtam Svédországba utazott.

- Igen, tegnap ment, és addig lesz ott ameddig a tesóm is.

- Érdekes, azt hittem nem akarja, hogy bárki is mellette legyen az orvosi stábon kívül. - Méláztam el.

- Igazából ez így is van, de anya addig- addig mondogatta, hogy mellette szeretne lenni, amíg engedett neki. Hiába mégis csak a híres fiacskájáról van szó nem igaz? - Állt fel majd újra töltötte a limonádés poharainkat. - Mikor lesz a mérkőzés?

- Vasárnap, és arra gondoltam, hogy összetalálkoznék Paolóval.

- Miért? - Csodálkozott.

- Mert vannak képeim, amiket csak úgy kedvtelésből készítettem, Rómába, és Manchesterbe. Érdekelne a véleménye.

- Milyen fotók? Sportosak?

- Nem, igazából embereket és a természetet helyeztem most előtérbe. Egy- egy különleges mozdulatot, vagy élethelyzetet. Nem tudom, hogy lehet-e kezdeni velük valamit, és nem is tudom mennyire jók. Ezért kéne Paolo segítsége. Tudod ő mindig megmondta, ha valami nem jó, vagy másképpen kéne csinálnom. Igazi kritikus személyiség, és nekem most pont erre van szükségem. Kemény szavakra a munkámmal kapcsolatban. 

- Én már látatlanban is megmondom, hogy szuperek. 

- Aranyos vagy, de azért egy szakmai tanács is jól jönne. - Magyaráztam mire mozgolódást hallottunk a gyerekszoba felöl. 

- Felkelt a keresztfiad. Szeretnéd megfogni?

- Még nem tudom, hogy kell megfogni egy kisbabát. - Habogtam zavartan miközben követtem Helénát a szoba felé. Ám mikor megláttam azt a gyönyörű, fekete hajú kisfiút nem is gondolkoztam. Valahogy automatikusan jött az egész, én pedig óvatosan kiemeltem a kiságyból és magamhoz szorítottam a kis testet. 

- Mennyire kicsi még, és milyen édes. Nem is sír, pedig nem te vetted fel. 

- Az utóbbi hetekben annyian vették fel, hogy szerintem teljesen megszokta, hogy más kezében van, és nem az enyémbe. Igazán jól áll, lehet kéne küldeni egy képet a tesómnak, ahogy fogod Vincentet. 

- Nem hiszem, hogy foglalkozna vele. Ha Stephan nem teremti le, valószínű telibe ejtene még mindig. 

- Ugye tudod, hogy ez nem igaz? - Nézett rám komolyan a lány. - Csak biztos sok a dolga. Elvégre tornákra jár, meg ilyesmik. Lehet, alig van ideje bármit is csinálni. 

- Persze. - Forgattam meg a szemem. - Ezt még te sem gondolhatod komolyan Heléna. Zlatan elvan a maga világába, ahova én jelen pillanatban nem férek bele. Ezt el kell fogadnom, és bármit is akarok tenni ellen, nem tudok. Szeretem őt, de még mennyire, de igazán rosszul esett, amit tett velem. Minden pillanatban ott voltam mellette, és így hálálja meg? 

- Lili megérhetnéd őt is. 

- Lehet, de nem akarom, mert mindig az volt a kapcsoltunk eddigi éveibe, hogy neki engedtem, és tudom, hogy szeretem annyira, hogy ezután sem lesz másképp. 

- Azért csak csináljuk meg ezt a fotót. - Mosolygott rám biztatóul én pedig belementem. A kisfiúval a kezembe fényképezkedtünk és Heléna azonnal elküldte Zlatannak a képet, aki meglepetésemre azonnal reagált egy édes üzenettel és sok szívecskével. Az ebédet hárman fogyasztottuk el, majd délután magamhoz vettem a fotó mappámat, nyakamba kaptam a várost és meg sem álltam Paolo irodájáig. Beszéltem pár szót Kamillával, aki örömmel újságolta, hogy jön a vasárnapi mérkőzésre. Eléggé titokzatos volt, mikor megkérdeztem, hogy kivel, és csak annyit felelt, hogy az alakulóban lévő barátja a pályán játszik. Úgy voltam vele, nem zaklatom, és ha ott van az ideje, biztos tudni fogok róla. Kicsit idegesen bekopogtam volt főnököm irodája ajtaján, majd mikor kiszólt benyitottam.

- Lilien, de jó, hogy látlak. - Állt fel azonnal és üdvözlés képen átölelt. - Mi szél hozott erre? 

- Csak mutatni szeretnék pár munkámat, amiket az utóbbi hónapokban fotóztam. Nem annyira sportos téma, de úgy gondolom, te értesz az ilyenekhez, és szeretném a véleményedet kikérni. Csak pár fotóról lenne szó. Minden extra nélkül fotóztam, csak a sima gépemmel, és ha van benne egy kicsi fantázia is, te talán megtudod mondani.

- Foglalj helyet és mutasd meg. - Kért, én pedig izgatottan átnyújtottam neki a mappámat, amit még Rómába készítettem. Paolo sorba megnézte a képeimet és hosszú percegik csak hümmögött. Lélegzet visszafojtva vártam a válaszát, és reméltem, ha nem is mester munkák, de érdemesek annyira, hogy megüssék a mércét. 

- Szóval? - Érdeklődtem mikor már nem bírtam visszafogni a kíváncsiságomat. - Annyira borzalmasak? 

- Nem, épp ellenkezőleg. Nagyon jól elkaptad a pillanatokat, és ha még végzel rajtuk pár utómunkálatot egész jónak mondható képek. Mindig is tudtam, hogy ügyes vagy, és van jövőd a fotózás világába. - Nézett rám kedvesen szavai pedig alaposan meglebegtették az egómat.

- Mit szólnál hozzá, ha beajánlanék pár jobban sikerült képedet egyik barátomnak? 

- Az igazán jó lenne, de miről van szó? 

- Úgy  tudom, nemsokára lesz itt egy kiállítás, ahol a feltörekvő tehetségek képeit állítják ki. Te is köztük lehetnél? 

- Egy kiállítás ezekből? - Csodálkoztam. - Ezek csak nyers képek. 

- Mikorra tudod őket olyan szintre hozni, hogy tökéletesek legyenek? 

- Akár már a jövő héten is. 

- Megbeszéltük, de addig is, elteszem ezt a négy képet. - vette ki a neki legjobban tetszőket a csoportból. - Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál nekem Lili, és hamarosan értesítelek. 

- Én köszönöm Paolo, hogy fogadtál, és nem húztad le őket. - Hálálkodtam szinte már könnyek között.

- Ami ilyen jó, azt nem lehet lehúzni. Vigyázz magadra és a pocaklakódra. - Köszönt el, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon mentem vissza (csak miattad Niki! ) a Humbák Művekbe. 😂😂 – Heléna lakására-

3/45 ⚽️Hagyj egyedül! ⚽️

Egymást átölelve léptünk be a kórházba, és együtt mentünk Mino felé, aki még mindig ott ült a műanyag széken. Mellette odakészítve a szendvicsem és a kávém. 

- Szia Mino, bemutatatom neked a barátomat Stephan El Shaarawyt. - Mondtam és rámutattam az olasz fiúra. 

- Már nagyjából ismerjük egymást, de akkor Mino Raiola. Menedzser, játékos ügynök. Örülök, hogy találkoztunk. - Állt fel és kezet nyújtottak egymásnak. Stephan is letelepedett mellénk és belém diktálta az ételt, amitől tényleg jobban éreztem magam. Most, hogy Stephan itt volt már nem voltam annyira ideges. Beszélgettünk, Kittiről, az esküvőről, és Heléna babájáról is. Jó volt, megtudni, hogy milyen már a kicsi és Stephan képeket is mutatott róla. A fotókon egy pufók kisfiú mosolygott rám, akinek szemeiben megláttam Zlatant, de arca többi része nagyon El Shaarawy géneket örökölt. 

- Ugye te most a Rómába játszol? - Érdeklődött Mino, mire barátom bólintott. - Hogy megy? 

- Jól, köszönöm. Szeretek ott focizni. 

- A testvéred az ügynököd igaz? 

- Igen, ő, és nem is kell más.  - Vágta rá, mikor érezte Mino mit akar kihozni ebből az egészből. 

- Azért, ha meggondolnád magad, csak tedd el! - Nyújtott egy névjegykártyát barátomnak, és én tudtam, hogy azért fogadja el, mert nem akar bunkó lenni. - Szerintem nagyon remek játékos vagy, és hidd el, olyan csapatba vinnélek, amelyikbe hatalmas sikereket érnél el. 

- Köszönöm, de megfelel nekem az As. Roma, és a testvérem. Tudja, a maga fajta ügynökök csak a pénzt látják egy- egy játékosba, és nem a lelket.

- Ez nem teljesen így van, hiszen Zlatannál sem én döntöttem el, az Unitedet, sőt én jobban örültem volna, ha egy Amerikai vagy egy Arab csapatba igazolt volna. 

- Még csak kellene! - Kaptam a mondatán és szemeim szinte villámokat szórt. - Hogy elmenjen messzire, és sose lássam? 

- Ugyan már Lilike, sajnos te már örökké a nyakán maradsz ezzel a gyerekkel a hasadba. - Nézett végig rajtam, és éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Ám mielőtt nekiestem volna, Stephan megfogta a kezem és közbeszólt. 

- Megmutatnád a büfét Lili? 

- Mi? - értetlenkedtem. - A büfét? Persze. - álltam fel, majd kicsit nyugodtabban szóltam vissza Minonak. - Tudod, én sosem akartam a nyakán maradni, és nem is fogok, mert van önálló vagyonom, és önálló gondolataim, álmaim, amikért kiállok. Ez a baba a hasamba pedig szerelmünk gyümölcse, és hidd el én tiltakoztam a legjobban mikor kiderült terhes vagyok. Ha Zlatan csak egy szóval is azt mondaná, menjek el, megtenném. De tudom, hogy neki is jólesik majd, mikor kinyitja a szemét és engem lát. Mellette leszek, mert ez a kötelességem, és nem csak jótékonyságból csinálom, hanem szerelemből is. A legmélyebb és legőszintébb szerelmet érzem iránta, és ez sosem fog változni, teljen el akár öt akár tizenöt év. - Mondtam, majd Stephanra néztem, aki csodálkozva hallgatta az enyhe kitörésemet. - Megmutatatom, merre van a büfé, gyere. - Fogtam kézen, majd a lifttel lementünk a földszintre. Amerika azért is volt jó, mert nem voltunk annyira ismertek, és a fotósok sem tódultak az utunkba. Persze hazudnék, ha azt mondanám nem követtek ide is, de a számuk rohamosan megcsappant, így barátommal együtt szabadabban mozoghattunk az épületbe.

- Ez nagyon szép gondolat volt. - Nézett mélyen a szemembe Stephan mikor már egy kisasztalnál ültünk. Barátom rendelt egy kávét én pedig egy csokis süteménynek készültem nekiállni. Hiába ez az édesség iránti vágyam nem csökkent a terhesség alatt, csak nőtt. 

- Köszönöm. - Mosolyodtam el. - Tudod én tényleg így érzek iránta, és most is aggódok, hiszen ott fekszik, és mi van, ha nem sikerül? 

- Ne gondolj ilyenre Lili. - Simogatta meg kedvesen a kezem. - Csak arra, hogy minden jól fog menni. 

- Olyan jó, hogy itt vagy Stephan! Hihetetlen, de jó, és boldog vagyok, hogy nem azzal az idiótával kell eltöltenem a várakozás óráit. Honnan tudtad mikor műtik Zlatant, és melyik kórházba? 

- Előtte felhívott telefonon, és megkért, hogy repüljek ide, és legyek melletted. Természetesen azonnal igent mondtam. 

- Nem lesz mérkőzésed? - Érdeklődtem. 

- Csak vasárnap, de addig hazaérek. Figyelj, mondanom kell még mást is! - Kezdte kicsit furcsa hangon és az asztalon lévő kávépálcikával kezdett játszani. 

- Valami gond van? - Kérdeztem mikor láttam, hogy zavartan pislog, és nem mer teljesen a szemembe nézni. 

- Mikor Ibra megkért, hogy jöjjek ide, mondott még mást is, amiért konkrétan itt vagyok. 

- Miről van szó? - Húztam össze a szemöldökömet. Fogalmam sem volt róla mégis mit beszélt meg ez a két férfi a hátam mögött.

- Lili lehet, hogy most azt fogod először mondani, hogy nem, de én nagyon szeretném, ha amellett döntenél, hogy visszarepülsz velem Rómába. - Darálta le egybe, és mikor mérges arcom látta, gyorsan hozzátette. - De felőlem Milánóba is lehetsz. 

- Mégis mi ez a hülyeség már megint? 

- Lili, Zlatannak nem jó, hogy itt vagy. - Magyarázta, de én csak a fejemet ingattam. Sosem mondta, hogy baja lett volna azzal, hogy itt vagyok. Sőt még örült is neki, hogy fogom a kezét és segítek neki. - Ez nem igaz Stephan!

- Lili nézd mikor telefonon beszéltünk azt mesélte, hogy te segítesz neki mindenben. 

- Ez így is van. Segítek neki fürödni, felöltözni, meg amibe csak kell. Mellette vagyok végig.

- De nem vagy ápolónő, vagy ilyesmi. A barátnője vagy, aki állapotos, és akinek nem kéne, egy ilyen nehéz embert mozgatni jobbra-ballra.

- Nem nehéz, és nem nehezedik teljesen rám. Mindig lassan és óvatosan megyünk, és vigyázok rá, hogy ne essen el. 

- A babádra nem gondolsz? 

- De igen, gondolok. - Válaszoltam és nem is értettem, hogy jön ide a gyerekem. - Zlatannak szüksége van rám. A műtét után még többet kell majd segítenem neki, hiszen nem érheti víz a sebet, és a mosdóba sem tud majd kimenni, ezért én....

- Lili ez neki annyira megalázó! - Vágott bele a szavamba. - Nem veszed észre, mennyire rosszul érzi magát ez miatt? Nem tud kimenni majd mosdóba, te pedig adogatod a tálat? 

- Ez ezzel jár! - Makacskodtam. 

- Lili ő egy erős férfi, akit nem ilyennek ismertél meg, és ő nem akarja, hogy gyengének és tehetetlennek lásd. Ez egy férfinak iszonyatosan megalázó, főleg egy olyannak, mint Ibra. Sőt ha annyit mondok inkább ez égő kategória neki. 

- Égő kategória? - Nevettem fel gúnyosan. - Mi ebben az égő? 

- Lili ne már! - Szorította meg a kezem. - Csak gondold át, hogy hasonló esetbe mit éreznél, és ha sikerül mondd el. De most gyere, lehet, már mindjárt kitolják. 

- Rendben, de csak, hogy tisztázzuk, még véletlenül sem megyek veled vissza Olaszországba. 

- Akkor sem, ha ő kér rá? - Állított magával szembe a folyosó kellős közepén. 

- Akkor nem tudom, de remélem nem fog ilyenre kérni, mert az nagyon fájna. - Néztem mélyen a szemébe majd letöröltem egy könnycseppet a szememből. Komótosan visszaindultunk a folyosóra, ahol még mindig nem történt semmit. Az órám már bőven elütötte a delet és én kezdtem egyre idegesebb lenni. Csak fel és alá járkáltam egyik faltól a másikig, és se Stephan se Mino szavai nem hatottak rám. Lassan az idegösszeomlás szélén álltam mikor végre nyílt az ajtó, majd kitolták szerelmemet, aki csukott szemmel feküdt a zöld asztalon. Mögötte a két doktor, akik az operációt végezte. Mino azonnal érdeklődött, de engem jelen pillanatban semmi nem érdekelt. Ballagtam a hordágy mellett és próbáltam kommunikálni az alvó férfivel. 

- Jelenleg még alszik. - Mesélte a nővér, aki mióta itt vagyunk végig szerelmem mellett tartózkodott. Ő mutatta meg, hogy hogyan kell segítenem Zlatannak, hogy ne legyen túl nehéz, vagy fájdalmas pár mozdulat. - Bevisszük az őrzőbe, és ott tartjuk huszonnégy óráig. 

- Magához fog térni? 

- Igen, de még az altatók hatása alatt van, így ez még beletelik jó pár órába. 

- Bemehetek hozzá? 

- Igen, de mindenképen fel kell venni egy zöld sapkát, és egy védő köpenyt. 

- Jól sikerült a műtét? - Tértem rá a lényegre mikor betolták a szobába, én pedig csak az üvegablakon keresztül figyelhettem. 

- Igen, minden rendben ment, és Lilien ne idegeskedjen. Az altatás után, míg ébredezik, előfordulhat hányinger, vagy hányás. Kérem, ezekre mindenképen figyeljen, ha bent van nála, és éber állapotban látja. Egyelőre még szilád ételt nem ehet, és vizet is csak kortyonként vehet magához. Valószínű az intubációs cső miatt szomjas lesz, de ez enyhülni fog. Felléphet esetleges szédülés, és az elején félre is beszélhet. De ez mind csak az altató hatása, és nem kell megijedni, mert amint kiürül a szervezetéből, a tünetek elmúlnak. 

- Köszönöm, hogy elmondja nekem ezeket. - Hálálkodtam, majd átöleltem a nőt aki meglepődött ugyan, de kedvesen megsimogatta a hátam. 

- Evett ma már valamit? 

- Igen, egy szendvicset és egy csokis sütit.

- Nézze, a maga állapotába az lenne a legjobb, ha megnyugodna. Zlatan innentől kezdve csak a gyógyulásra fog koncentrálni, és már sokkal jobb lesz minden.

- Remélem igaza lesz. - Mosolyodtam el. - Akkor bemennék hozzá. - Szóltam, majd felvettem a maszkot és a zöld köpenyt. Halkan lépdeltem be, miközben a szívmonitor egyenletes pityegése törte meg a szoba csendjét. Zlatan még mindig aludt, mellkasa egyenletesen emelkedett föl és le. Műtött lábán ott volt a kötés és két tasak lógott az ágy oldalára. Mindkettőben fura színű lötty volt és folyamatosan telítődött. Leültem mellé és megfogtam a kezét, majd csak néztem, és arra gondoltam mennyire helyes, és remélem Stephan csak butaságokat beszél, és nem  teher neki az ittlétem. Már több mint két órája ott ültem mellette, de még mindig nem történt semmi. Néha bejött Stephan, Mino vagy a nővér, hogy megnézze a vérnyomását, de ő továbbra sem reagált semmire. 

- Lili lehet haza kéne menned. - Szólt Stephan. 

- Miért kéne? - Néztem fel rá a vállam fölött. - Nem megyek el addig, amíg fel nem ébred.

- Lehet ma nem fog magához térni. 

- De lehet, hogy igen. Nem megyek sehova rendben? Ha gondolod  te elmehetsz, bár nem tudom, hol szálltál meg. 

- Ugyanott, mint te.

- Akkor jó, menj! 

- Mégis meddig akarsz itt ülni? - Kérdezte és a hangjában felháborodást véltem felfedezni.

- Stephan mi a baj? Addig vagyok....

- Lili miért nem fogadsz szót Stephannak? - Szólalt meg álmos hangon Zlatan és végre kinyitotta a szemét. Rám nézett és megpróbált felém küldeni egy fáradt mosolyt, amitől a szívem gyorsabban kezdett verni.

- Zlatan itt vagyok! - Álltam fel és - bár tilos volt - ráültem az ágyára, hogy közelebb legyek hozzá. - Hogy érzed magad? Nem fáj semmi, vagy hozzak valamit? Esetleg...

- Cssss. - Állított le. - Ne beszélj ennyit! Mindig túl sokat beszélsz, és túlságosan buzgó vagy. 

- Csak segíteni akarok. - Ismertem be. 

- Nem kell, mert itt vannak a nővérek és hidd el, körbe vagyok ugrálva. 

- Tudom, de.... 

- Stephan kérlek, vidd haza magaddal Rómába. - Nézett rá én pedig ledöbbentem a szavaitól. 

- Rendben van, megígérem, hogy este már ott leszünk. 

- Leszünk? - Kaptam fel a vizet. - Miért akarod, hogy elmenjek? - Néztem Zlatanra vádlón. - Talán nem volt jó, hogy itt vagyok? Segítettem mindenbe, és így hálálod meg? 

- Nem erről van szó, de nem akarom, hogy így láss. Már ez is túl megalázó, mert nem ilyennek ismertél meg engem és most azt a képet leromboltam ezzel. Most pedig csak még tehetetlenebb vagyok. Lili ne sírj. - Törölte le az arcom. - Csak annyit kérek, hogy menj vissza, és hagyd, hogy az orvosok, nővérek segítsenek nekem. 

- Nem szeretsz már? - Emeltem fel a fejem mire csak a  fejét ingatta. 

- Lili, téged szeretlek a világon a legjobban, és köszönöm, amit eddig értem tettél. Sokat jelentett nekem. Megígérem, ha nem is minden nap, de felfoglak hívni, és beszámolok az állapotomról. Rendben van? 

- Én is hívhatlak?

- Nem, te inkább ne hívj. Az időeltolódás miatt amúgy is másképp vannak a dolgok itt, mint Európába, és... - köhögött, majd nem folytatta a beszédet. A szívmonitor hangos csipogásba kezdet mire a nővér haragos képpel azonnal ott termett.

- A betegnek pihenésre van szüksége, és nem beszélgetésre. Még csak most kelt fel, kérem, távozzanak! - Hallottam szigorú hangját, de makacs módon nem mozdultam a helyemről, Stephan viszont azonnal kiment. A nővér ellenőrizte az infúzióját, majd egy mérges pillantás kíséretében a kijárat felé vette az irányt. Zlatan azonnal visszaaludt, én pedig csak néztem az alvó férfit és a könnyeimet törölgettem. Annyira jóképű volt, ahogy a haja lazán omlott a párnára, arca pedig a teljes békességet sugározta felém. Olyan volt, mint egy alvó herceg. Az én Svéd hercegem, akit sosem tudnék magára hagyni. Megfogtam a takaró alól kilógó kezét és csendesen beszéltem neki. 

- Sajnálom, ha valamiért csalódást okoztam neked, vagy úgy gondolod, nem vagyok jó arra, hogy melletted legyek. Úgy gondolom mindent megtettem, és néha erőmön túl is próbáltam mosolyogni, mikor legszívesebben sírnom kellett. Még Minoval se vesztem össze, pedig voltak mondatai, amik igazán fájtak. Engem nem érdekel, hogy a csúcson vagy, vagy éppen egy kórházi ágyon fekszel, hiszen az élet nem csak erről szól. A közös életünk, pedig nem csak csillogásból fog mindig állni. Hiszen senki sem lesz fiatalabb, és előbb utóbb megkopik a csillogás, vagy a tökéletes test, de egy kedves szó, mosoly, vagy egy pillantás mindig maradandó lehet, én pedig szeretem, ahogy mosolyogsz, vagy meglátom a tüzet a szemeidbe. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen babát fogok várni, és menyasszony leszek, és sokáig nem mertem bízni bennünk, és nem hittem volna, hogy ez működik. De az utóbbi hónapokban tökéletesen működtünk együtt, és nem akarom, hogy ez megszakadjon. Nagyon kérlek ne kényszeríts arra, hogy magadra hagyjalak, mert egyedül nem bírom ki. Látnom kell, hogy halad a felépülésed és... - De nem bírtam tovább folytatni, mert kitört belőlem a csendes zokogás, és lehajtott fejjel sírtam nagy foltot ejtve a sötétebb takarón. Úgy tűnt belealudtam a könnyeimbe, mert arra eszméltem, hogy valaki a hajammal babrál. Kint már sötét volt, és a folyosón is felkapcsolták a lámpákat. Álmosan keltem fel, és Zlatanra néztem. Ébren volt, de tekintete eléggé fájdalmasan nézett rám. 

- Lili, azt hittem már elmentél. - Mondta rekedt hangon. 

- Nem, maradtam, és nem érdekelt a nővér. - Mosolyodtam el. 

- Kérhetnék egy kis vizet? 

- Mindjárt hozom, de csak kortyolhatod. Várj, segítek felülni. - Mondtam majd megemeltem a párnáját és őt is. - Jobban érzed magad? 

- Igen, bár kicsit fáj a térdem, de majd elmúlik. 

- Kérjek fájdalom csillapítót? 

- Nem, nem kell. - Szólt és felém nyújtotta az üres poharat. - Miért nem mentél el? 

- Mert elaludtam. - Vágtam rá gyorsan, és visszahuppantam a helyemre.

- Stephan itt van még? 

- Nem tudom, de nem is érdekel. - Vontam meg a vállam. - Lehet visszament a hotelba és felhívta édesanyádat és Helénát is. 

- Az jó. - Bólogatott, majd komoly arccal nézett rám. - Lilien nézd, nagyon nehéz ez a helyzet nekem, és köszönöm, hogy eddig kitartottál mellettem. Szeretlek, és pont ezért akarom, hogy ne itt idegeskedj, hanem a családom körében, vagy Stephannal legyél. Itt neked nem jó, és nem akarlak egyedül hagyni. Ha egy kicsit is szeretsz, akkor fogod magad és visszarepülsz, hogy én nyugodtan rehabilitálódjak. Megértetted? - Hallottam kemény szavait. - Jelenleg is tasakba vizelek, ami eléggé undorító, de míg nem tudok lábra állni ez lesz. Utána pedig, csak még kellemetlenebb lesz a helyzet. Lehet kiabálni és mérgelődni fogok, ha valami nem sikerül, és nem akarom, hogy a dühöm rajtad csattanjon, mert te nem ezt érdemled. 

- Akkor most tényleg elküldesz? - Tettem fel a magától értetődő kérdést, és rájöttem itt nincs visszaút. Ha Zlatan ezt akarja, el kell fogadnom és lelépnem. 

- Igen, tényleg. 

- Rendben, akkor összepakolok, és holnap indulok is. - Álltam fel és az ablakhoz léptem. Nem akartam, hogy lássa mennyire fájnak a szavai, de biztos voltam benne, hogy ezt ő is érzi. 

- Kicsim kérlek, ne haragudj rám. Csak neked akarok jót, és a babánknak, akivel annyi időt szeretnék eltölteni majd amennyi csak lehetséges. 

- Jó, oké, akkor én megyek is, csomagolni, és felhívom Stephant. - Léptem újra közelebb, mire megfogta a kezem és magához húzott egy csókra. Egyszerre volt érzéki és vad, nekem pedig teljesen beindultak tőle a hormonjaim. Nem akartam, hogy vége legyen, és olyan szorosan öleltem magamhoz amennyire csak lehetett. Vágytam rá, kedvem lett volna szeretkezni vele, és az, hogy nem lehetett kínként éltem át. Beletúrtam a hajába és élveztem, hogy elveszek a selymes fürtökbe. Eltoltam magamtól, és próbáltam lecsillapítani heves szívverésemet. 

- Nem kell még ma menned. Várd meg a holnapot. 

- Nem, jobb lesz, ha már ma este útnak indulunk. Még talán elérjük az utolsó járatok egyikét. 

- Istenem Lili annyira gyönyörű vagy, hogy ha lehetne, azonnal rád ugranék. Tudd, irtózatosan fogsz hiányozni.  

- Te is nekem. - Suttogtam, és kisimítottam egy tincset az arcából. - Mindenképen hívj fel, ha van valami változás. 

- Ígérem, és te is küldj üzenetet, hogy mi van babánkkal. 

- Rendben van. Szeretlek Zlatan.

- Én is Lili. Légy erős, és ne járjon butaságokon az az okos fejed, értve vagyok? 

- Igen, megígérem. Nézd, ha bármi van, vagy csak meggondoltad magad, azonnal visszajövök. 

- Nem fogom meggondolni magam kicsim. - Mondta konokul, és én nagy nehezen otthagytam őt a kórházba. A hotelig vezető utat végigsírtam, és tudtam Zlatan teljesen lemondott rólunk.

Sziasztok. Remélem tetszett ez a rész, mégha kicsit szomorú is lett a vége. Kíváncsi vagyok mit gondoltok erről, a helyzetről. A következő részt is remélem hamarosan tudom hozni. Annyit elárulok, hogy egy rég nem látott személy fog felbukkanni, aki sokat segít majd Lilinek. Sok puszi Nektek Andrea.

3/44 ⚽️Csak bízni kell ⚽️

Stephan: Hazafelé indultam mikor a telefonom csörgése törte meg Kitti körüli gondolataimat. Meg sem nézve ki keres, megnyomtam a gombot, és beleszóltam a készülékbe. 

- Hello. Mondd akárki is vagy! 

- Szia Stephan, Zlatan vagyok. - Hallottam a Svéd focista kicsit ideges hangját.

- Mondd haver, hogy vagy? 

- Jól, bár kicsit fáj a lábam, de már hamarosan túlleszek a műtéten és remélhetőleg minden jó lesz. 

- Mikor műtenek meg? - Érdeklődtem és egyből eszembe jutott Lili, akiről tudtam végig a férfi mellett tartózkodik. 

- Szerdán, és, hogy őszintén megmondjam eléggé berezeltem már tőle, de Lili előtt nem mutathatom ki. 

- Gondolom eléggé ráparázott már ő helyetted is. 

- Igen, és azért hívtalak, mert szeretném, ha segítenél. De persze nemleges választ is elfogadok, hiszen neked is edzések vannak, és mérkőzések, vagy...

- Zlatan! Mondd, mit szeretnél, és átgondolom. 

- Mivel Szerdán műtenek, ami altatásban fog történni,  ő egyedül lesz egész nap. Bár Mino itt van, de tudom, hogy annyira nem bírják egymást elviselni. Figyelj nekem elég, ha csak a műtétem napjára iderepülsz és másnap, mikor magamhoz térek, visszarepülsz. Lili annyira érzékeny és annyira tragikusan fogja fel ezt az egész procedúrát. Pedig nem is egy akkora dolog.

- Zlatan ez nagydolog! Minden műtét lényeges, és fontos. Nem csoda, hogy félt, hiszen a fia apja vagy. Érthető, hogy ilyenkor sok minden átfut az agyán. 

- Igazad van, de túlreagálja és így én sem tudok pozitívan gondolkozni. De ami a legjobban zavar, hogy nem tudok segítség nélkül fürödni, lábra állni, sőt még mosdóba sem tudok elmenni egyedül. Ehhez pedig Lili segítségét kell kérnem, ami már egyre jobban megalázó. Az operáció után még így sem állhatok lábra pár napig, és nem akarom, hogy azt lássa, szenvedek, vagy az ágyba kell végeznem a dolgomat. Rá kéne beszélned, hogy repüljön vissza veled. 

- Nézd, Ibra, odamegyek és mellette leszek, ameddig csak tudok, de, Lili nagyon makacs. Nem gondolnám, hogy egyedül hagy. 

- Csak próbáld meg! - Kérlelt mire rábólintottam. - Még egy kérés mielőtt elköszönünk. - Szúrta oda gyorsan. - Ne mondd Lilinek, hogy idejössz, legyen neki meglepetés.

- Megegyeztünk, és vigyázz magadra! 

- Rendben, igyekszek. Köszönöm Stephan! - Hálálkodott majd kinyomta a készüléket, én pedig amint hazaértem, megbeszéltem Kittivel mindent. Örültem, hogy rábólintott, hiszen nem akartam, hogy feszültség legyen köztünk ez miatt. Gyorsan lefoglaltam a jegyem Amerikába, és reméltem Lili örülni fog a látogatásomnak.

Zlatan: Vasárnap este indultunk útnak és - bár kicsit tartottam tőle- örültem, hogy minden rendben ment. Érezhető volt ugyan a feszültség, de szerelmem és ügynököm tűrhetően viselkedtek egymással. A leszállás után azonnal a kórházba indultunk, majd megkaptam a privát szobámat és Lili segítségével kipakoltam a dolgaimat. Jóérzéssel néztem körbe a helyiségbe, hiszen nem volt kórterem kinézete. A csontszínű falakon apró virágos tapéta csík futott végig, a krémszínű függöny pedig jól harmonizált a bútorokkal, ami az ágyon kívül egy nagyobb szekrényből és egy bőr kanapéból állt. A szobámból nyílt még a fürdő, amibe a wc, kézmosó és egy tusoló foglalt helyet. Mondhatnám, hogy jó érzés volt itt lenni, de azért annyira mégsem. A kórház nagyon nagyvonalú volt velem, így kaptam egy magánkódot, amivel használhattam az internetet így tartani tudtam a kapcsolatot a barátaimmal és a családommal is. Jóérzés volt magányos időszakaimba végigpörgetni az üzeneteim között, és látni, mennyien gondolnak rám, és mielőbbi jobbulást kívánnak nekem. A rajongók mellett, sok mostani és régebbi csapattársam is üzent, és egy páran még telefonon is felhívtak. Hétfőn megkezdődött a műtétre felkészítés, és végre személyesen is találkozhattam az orvosaimmal. Az operációt két jó nevű doktor végezte, akik közül egyikük Hon-Kongba való. Bíztam bennük és minden kérdésre csakis őszinte választ adtam. Nem volt mellébeszélés, hiszen a karrierem múlt azon a pár órán, amíg a kezeik között fogok feküdni. Kedd este már vacsorához készülődtünk Lilivel és Minoval mikor belépett a doktor, az egyik nővérrel, hogy egy újabb vért csapoljon le az ereimből, és ellenőrizze, hogy bevettem- e az éjszakára felírt nyugtatókat.

- Jó estét Zlatan. Hogy van? Meghoztam a röntgen eredményét, ami sokkal tisztábbá teszi azt, hogy milyen eljárással kezdünk neki a műtétnek.

- Köszönöm. - Néztem rá kedvesen. - Nagyon durva?

- Nem, már láttam ennél rosszabbat is. Nyugodjon meg minden rendben fog menni.

- Igyekszek, csak kicsit régen voltam már kórházba.

- Mennyi ideig fog tartani? - Kérdezte Lili azon az aggódó hangján, amit mostanában mindig hallok tőle. Az orvos fentebb tolta a szemüvegét majd ránézett és folytatta.

- Úgy számolom, hogy Zlatan lesz az első, és már nyolc órakor betoljuk a műtőbe. Előtte kapni fog egy gyógyszert, ami elveszi az idegességét. Ezt kaphatja, szájon bevehető tablettával, vagy kaphat egy injekciót is. Majd akkor eldönti és szól a nővérnek. - Mutatott a mellette álló rózsaszín ruhás, barna hajú nőre. - De, hogy a kérdésére egyszerű választ adjak, ha a műtét kompiláció mentesen halad már délben az őrzőben lehet. Semmi fájdalmat nem fog érezni, hiszen a beavatkozás altatásban történik majd. Még reggel átnézem a friss eredményeket. Nyugodjon meg, próbáljon aludni, és kérem, éjfél után már ne igyon és ne egyen semmit. Jó éjt, Zlatan. Reggel találkozunk. - Mondta, majd már éppen menni készült mikor Lili utána szólt.

- Kérem, még csak annyit mondjon meg, hogy mennyi idő a teljes felépülés? 

- Hat, nyolc hét legalább. Utána pedig rehabilitációt javaslok.  - Osztotta meg, de látszott Lilin, hogy mindjárt kitör belőle a sírás. - Kisasszony, Zlatan hamar lábra áll, hiszen remek erőnlétbe van.

- Köszönöm. - Bólogatott szerelmem, és nekem átfutott az agyamon, hogy ő sokkal idegesebb, mint én, mégsem hibáztathattam érte, mert sosem volt egy erős jellem. Mégis hálás voltam, hogy végig mellettem állt, és mindenben segített. Ezzel bebizonyította, hogy tényleg szeret, és akkor is mellettem áll, ha a padlón vagyok. 

- Mikor léphet leghamarabb pályára?  - Hozta fel megint Mino, mire én csak megforgattam a szemem. Örültem volna, ha már nem kérdeznek annyit a doktortól, és végre mindenki hazamenne, és hagynának kicsit pihenni. 

- Mégis, hogy gondolod, hogy ilyeneket kérdezel? - Nézett rá szúrós szemekkel Lili. - Most mondta a doktorúr, hogy hat, nyolc hét, szóval valószínű nem azonnal. Zlatan annyit fog pihenni, amennyit csak akar. Világos? - Állt fel és mérgesen dús barna hajába túrt. - Az a fontos, hogy jól legyen. Nem a foci az első! 

- Már megint hülyeségeket beszélsz drágaságom. Ha nem tudnád ő egy focista! A karrierje a legfontosabb! 

- Igen, de... 

- Nagyon kérem, ne kiabáljanak, hiszen ez egy kórház, a betegnek pedig szüksége van pihenésre. Megkérném önöket, hogy távozzanak. - Szólt közbe az orvos és én hálás voltam, hogy nem nekem kellett leállítani őket. - Egyelőre legyünk túl ezen és az első hónapokon. Talán Szeptember végére már fogjuk látni, hogy mikor focizhat. De leszögezem semmit nem szabad siettetni. - Nézett mindhármunkra szigorúan. Ahogy a doktor kilépett Lili dühöngve csapkodott és magyarul káromkodott. Biztos voltam benne, hogy Minora haragszik, mégis megakartam nyugtatni. 

- Lili gyere ide! - Nyújtottam ki a kezem felé. - Édes kérlek! 

- Csak akkor beszélek veled, ha ő kimegy! - Mondta és szemei villámokat szórtak Mino felé. 

- Sajnos én még maradok. - Huppant le ügynököm az egyik fotelba. 

- Miért nem mész már el és hagysz minket kettesbe? 

- Mert van egy pár üzleti dolog, amit átkell beszélnünk.

- Igaza van kicsim, és hidd el az is nagyon lényeges. Neked pedig viasza kéne menned a hotelba. Késő van. 

 - Nem akarlak itt hagyni. - Ült végre az ágyam szélére, és szép szemeiből folyamatosan peregtek a könnyek. - Annyira félek a holnapi naptól.

- Édesem semmi baj nem lesz. - Emeltem meg a fejét. - Megkapom a bódító gyógyszerem, alszok egy jót, és ennyi. Lili ennek az orvosnak ez csak egy rutin meló, és nem egy szívműtétről beszélünk, hanem egy térd operációról. Látom rajtad, hogy fáradt vagy. Menj haza, és gondolj a babánkra, akivel rengeteget fogok játszani majd. Ne légy szomorú. - Töröltem le a könnyeit, majd megköszörültem a torkomat. Bár nem ilyen állapotában akartam erről beszélni, de előbb- utóbb ezen is túl kellett esnem. Komoly arccal néztem rá és folytattam: - Tudod, a széfben még van pénz, de írattam egy nyilatkozatot megelőzésként. Ez arról szól, hogy ha megszületik a fiunk onnantól kezdve egy bizonyos összeget minden évben átutalnak neked abból a pénzből, ami jelenleg az enyém. Ha pedig eléri a tizennyolcat teljes hozzáférést kap a számlámhoz. 

- Miért mondod most ezt nekem? 

- Mert úgy gondolom, mindenre felkell készülni.

- Butaság! Nem kell a pénzed. Egy fillér sem, és nem akarom, hogy ilyeneket mondj!!! 

- Szerelmem kérlek.

- Zlatan nem tudnék nélküled élni, szóval nagyon kérlek, ne készülj a halálodra. 

- Ez csak egy kis elővigyázatosság. De most menj! Holnap találkozunk, és tudd, nagyon szeretlek! 

- Én is szeretlek. Holnap már korán itt leszek. - Szorította meg a kezem, közelebb jött, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. Nehezen engedtem el, és mikor Minoval az üzleti ügyeket beszéltük át, még mindig rajta jártak a gondolataim.

Lili: Egyedül sétáltam vissza a hotelba, és végig Zlatan szavain gondolkoztam. Nem is értettem miért hozta fel nekem ezeket a dolgokat, amik a pénzről szóltak. Sosem kellett tőle egyetlen fillér sem. A munkáim után mindig megkaptam a fizetésem, és teljes mértékben eltudtam látni magam. Francia országi mélyrepülésem után takarékoskodni kezdtem, hiszen nem akartam, hogy oda jussak, mint akkor. Beléptem a szobámba és a tus alá álltam. Próbáltam elkalandozni, és jólesett, hogy a meleg víz permetezi a bőrömet. Eljátszottam a gondolattal, hogy szerelmem mellettem áll a tus alatt és gyengéden kényeztet. Szinte testi fájdalmat éreztem, hogy csak képzeleteimbe játszódhat le ez az aktus, és rossz érzéssel bújtam be ágyamba, hogy reggel korán újra Zlatan mellett legyek. Már reggel hatkor ébren voltam és amilyen gyorsan csak tudtam összepakoltam a dolgaimat és már indultam is a kórházba. Tudtam, hogy ennem kéne valamit, de túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy csak egy falat is lemenjen a torkomon. Betrappoltam a kórterembe, és láttam, hogy Zlatan jön ki a fürdőből, egy nővér segítségével. Azonnal lekabátoltam és a segítségükre siettem.

- Hogy aludtál? - Érdeklődött és próbált mosolyt erőltetni arcára. 

- Jól. - Hazudtam. - Te? 

- Fogjuk rá. - Mormogta majd fájdalmas arccal az ágyra ült. Segítettem neki felülni majd mindenféle dologról beszélgettünk. Mino is bejött, de szerencsére nem volt velünk sokáig. Jólesett csak kettesbe lenni vele. Melléfeküdtem és rádőltem a mellkasára, ahol idegességtől dübörgő szívverését hallgattam. 

- Lili ébredj fel. - Hallottam egy gyengéd hangot mire kinyitottam a szemem. 

- Elaludtam? - Ültem fel, és álmosan körbe néztem. 

- Ahogy hozzám bújtál szinte azonnal. - Simogatta meg az arcom. - De most volt itt a nővér, és hozta a gyógyszeremet, amit a műtét előtt kell bevennem. 

- Renden, akkor vedd be. - Álltam fel és engedtem egy pohár vizet. Zlatan bevette, majd pár perc múlva már mindenféle dolgokat mondott nekem, amik megmosolyogtattak,  de nagyon jól estek. Persze tudtam, hogy az orvosság mellékhatása miatt ilyen laza, és ilyen közlékeny. Még sosem láttam ezt a kiütött énét. Már éppen azt ecsetelte, hogy mit csinálna velem, ha most nem fájna a lába mikor bejött az orvos és egy pár műtős fiú is. Megkértek, hogy menjek ki, majd már csak azt láttam, hogy a műtőbe tolják. Végigkísértem és fogtam a kezét, addig, míg lehetett, és végül egy puszival köszöntem el tőle. Szomorúan és idegesen ültem a váróba és nem is vettem észre, hogy Mino is mellettem áll. Jelenlétét csak akkor észleltem mikor az orrom elé dugott egy doboz kávét, és egy szendvicset. 

- Ezt neked vettem. - Szólt majd leült a mellettem lévő műanyag székre. 

- Köszönöm, de nem kérem. - Toltam el magamtól. 

- Nem mérgeztem meg egyiket sem. Fogadd el, mert állapotos vagy, és a babának szüksége van ezekre. A kávé amúgy koffein mentes, és a szendvics is  teljes kiőrlésű. Zlatan mondta, hogy ezeket szereted. 

- Igen, ez így van. - Néztem bele mélyen a szemébe és ekkor megkordult a gyomrom.

- Lili enned kell! Attól még, hogy koplalsz nem lesz jobb. 

- Jó, igazad van, de előbb kikell mennem egy kicsit a levegőre. - Álltam fel, és a liftek felé indultam. Kiléptem az Április levegőre és mélyeket szippantottam belőle. A szemeimből eleredtek a könnyek és magamba elmondtam Zlatanért egy imát, bár sosem voltam vallásos. Már  több mint fél órája kint ültem a padon és jobbnak láttam, ha visszamegyek mikor a hátam mögül egy ismerős hangot hallottam, amint a nevemet kiabálja. 

- Lili, Lili! - Szólt és csak egyre erősödött. Megfordultam és nem hittem a szememnek. 

- Stephan! - Kiáltottam fel örömömbe, majd felé szaladtam és szorosan magamhoz öleltem. Mikor elszakadtunk egymástól belenéztem csodaszép szemeibe és megkérdeztem: - Te meg mit keresel itt? 

- Úgy hallottam, ma nehéz napod lesz, és gondoltam szükséged lesz egy barátra. 

- Köszönöm, hogy eljöttél. - Bújtam újra a karjai közé és tudtam, ha ő itt van, már nem leszek magányos. 

Sziasztok!! Végre megírtam ezt is. Remélem tetszett nektek, és örömmel olvastátok. Furcsa volt egy ilyen műtétes részt írnom, hiszen én már rengetegszer voltam ilyen helyzetbe. Szerencsére az utolsó műtétem óta sokkal jobban érzem magam. Jelen pillanatban a költözés teszi ki minden időmet, és lehet, hogy egy ideig nem lesz gépem. Nem tudom, mikor fogom hozni a következő részt, de amint helyreállt a rend és tényleg berendezkedtünk, újra jelentkezek. Addig is sok puszi Nektek! Andrea.