Lili:
Július 30.-án mutatták be Zlatant egy Galata elleni meccsen
ahol rögtön gólt is szerzett a 4. percben. A televízión keresztül követtem a
mérkőzést, és a szívem hevesen dobogott mikor szerelmemet mutatták. A távolság
borzasztóan megviselt és tudtam igaza van Stephannak, de a pihenő időmig még
majdnem egy hét volt és ebbe mindent beleakartam suvasztani munka terén. A
Milanói fesztiválon sok olyan focistával dolgozhattam, akikre felnézek és
becsülöm a munkájukat. Legyen akár Interes vagy Ac. Milanos. Az utóbbi klubba
rengeteg volt a fiatal tehetség akikkel hamarabb egy hullámhosszra kerültem és
örömmel fogadtam, hogy lelkemre kötötték, ha fotósorozatot kell készíteni
akkor csak én legyek az aki elvállalja. Megismertem egy remek focistát Gianluca
Lapadula személyébe aki folyamatosan bókolt és talán flörtölt is velem? A
hazavezető úton is ez járt a fejembe, és mosolyogva gondoltam arra, hogy mit
szólna Zlatan ha ezt tudná. Helyes fiúnak tartottam, de úgy gondoltam ez jobb
ha megmarad az én személyes kis titkomnak. Otthon kicsit furcsa volt a hangulat,
amit sehogy sem tudtam hova tenni. Mind testvérem mind Stephan nagyon különösen
kerülték egymást. Egyik este éppen Zlatannal beszéltem Skypon mikor Kitti
kopogott az ajtón.
- Igen. – Szóltam ki és húgom fejét láttam az ajtóba.
- Zavarok? – Nézett rám majd a laptopomra ahol éppen
barátom kicsit fáradt arca volt látható.
- Nem, gyere, csak arról beszéltünk, hogy holnap után
utazok.
- Remek. – Huppant le mellém az ágyra, majd a kamerába
integetett és svédül mondott Zlatannak valamit mire ő felnevetett és ugyanúgy
visszaválaszolt.
- Héé én is itt vagyok. – Szóltam rájuk tettetett
felháborodással.
- Nyugi szívem csak megkérdezte hogy vagyok majd én
visszaválaszoltam neki.
- Igazán? – Néztem rájuk kérdőn mire bőszen bólogattak. –
Rendben. Mit szeretnél Kitti?
- Csak majd ha ráérsz akkor mondom. – Szólt kicsit zavart
tekintettel.
- Kicsim, nekem mennem kell. – Szólt közbe barátom. – Már
úgyis sokat beszélgettünk és várlak holnap után.