Új blog... :). Közérdekű közlemény!!!!!!!!

Sziasztok!!! Van egy másik blogom is amit egy másik kedves blogos ismerősömmel vezetek.

Látogassátok meg azt is és iratkozzatok fel vagy írjatok véleményt. Remélem elnyeri a tetszéseteket és követi fogjátok.

Kirakom azt is az oldalamra: De itt van a blog elérhetősége:  http://letagadottelet.blogspot.hu/


Puszi nektek  és holnap reményeim szerint már hozom az új részt. :).

2/3. fejezet. Válasz utak!!

Hello. Biztos veletek is megesett már, hogy nem tudtátok, hogyan kéne folytatni a történetet, hogy jó legyen. Most én is ebbe a "bajba" kerültem. Nem tudom mi legyen Lili megfelelő válasza ezért felvázoltam két lehetséges opciót. Szerintetek melyik a jobb?? 

Ha Lili nemmel felel:

Csak néztem erre a csodaszép gyűrűre és nem tudtam mit kéne válaszolnom. Stephan tekintete reménykedően csillogott rám.

- Szóval? – Kérdezte. „ fenébe tudnom kellett volna, hogy erre készül!! Mért nem vettem észre?? TE JÓ ÉG??? Én meg… mit feleljek?”

- Step…. Nekem… bocsánat, de ki kell mennem a levegőre. – Majd otthagytam szegényt. Pár perc múlva azonban ő is követett.

- Lili… szóval akkor nem a válasz? – Hallottam szomorúságtól teli hangját.

- Stephan ez nekem annyira hirtelen… és….

- Hirtelen?? Három éve együtt vagyunk. Mi ebbe olyan hirtelen???

- De tudod, hogy házasság ellenes vagyok? Miért nem lehetne csak egyszerűen együtt lenni… gyűrű nélkül.

- Mert akkor mi értelme a sok álomnak, amit együtt terveztünk el? A gyerekek meg az összeköltözés??

- Stephan kérlek… én még csak 27 éves vagyok… és…

- Igazából ez most eléggé rosszul esik, mert lehet én vagyok a naiv, de úgy gondoltam, hogy majd a meghatottságtól könnyekbe törsz ki és a nyakamba borulva igennel felelsz.

- Nem tudok igennel felelni Stephan, mert….

- Talán van valaki más?

- Step…. – Néztem rá és tudtam itt kell színt vallani. – Igen van.

- Értem…. És… ki az? Vagy… nem ismerem?

- De… igen. Zlatan az és tegnap amikor azt mondtam, hogy egy kolléganőmmel találkozom igazából vele voltam egy… hotelba.

- Ezt nem tudom elhinni Lili.

- Sajnálom Stephan, de őt szeretem… én mindig is őt szerettem. Bocsáss meg.

- Bocsáss meg,? ENNYIT TUDSZ MONDANI???  Fizetek és menjünk. – Szólt hűvösen, majd miután rendezte a dolgokat hazafelé indultunk. Az autóba semmit nem szólt hozzám, és én annyira rosszul éreztem magam amiért megbántottam.

- Stephan kérlek… lehetnénk még… barátok.

- BARÁTOK?? Mégis hogy lehetnék én veled barát azok után, amit tettél?? – Majd miután kiszálltunk a kocsiból mérgesen a ház felé vette az irányt.

- Stephan mit akarsz csinálni? – Álltam elé, de ő eltolt magától. Tekintete szinte villámokat szórt mikor belépett a lakásba. Az előszobába megtalálta Zlatant majd egy hatalmas ütést mért rá, aki a váratlan ütéstől, egy kicsit megtántorodott, de nem esett hanyatt.

- Stephan kérlek!!

- HOGY TEHETTÉTEK EZT?? – Kiabálta. Még sosem láttam ilyennek és nagyon megrémisztett ez a látvány. Próbáltam nyugtatni miközben Zlatan vérző orrán markolászta.

- Stephan mi  történt és… miért?? Ó te jó ég drágám!! – Hallottam Alexandra hangját. – Mi történt? Hozzak jeget?

- Hogy mi történt?? Ez a szemét LEFEKÜDT A BARÁTNŐMMEL!!!

- Tessék? – Kérdezte Alexandra és ekkor Heléna is csatlakozott hozzánk, kezébe egy nagy fagyasztott borsóval.

- Ezt rakd rá. – Adta testvérének, majd csak úgy fejbe kólintotta.

- Ezt meg tőled miért kaptam? – Kapott oda az ütés helyére Zlatan.

- Szerinted??? Mégis mit csináltatok??

- Szeretjük egymást talán baj? – Mondta Zlatan és mellém lépett.

- Mégis mióta tart ez a viszony? – Érdeklődött Stephan.

- Nem volt viszony… csak… mikor ideértünk akkor rájöttünk, hogy még mindig érzünk dolgokat a másik iránt és… tegnap pedig már biztossá vált, hogy… nem bírjuk ki egymás nélkül. – Mondtam csendesen. – Sajnálom Stephan nem akarunk megbántani.

- Te tudtad, hogy mit tervezek mára… és… még csak nem is szóltál? – Ült le a kanapéra és a fejét a kezébe temette. A haragja elmúlt és csak mérhetetlen fájdalmat láttam a szemébe.

- Akkor te megcsaltál engem? – Kérdezte Alexandra is.

- Igen… de hiszen már te is tudod, hogy ez nem kapcsolat Alexandra.

- Én próbáltam helyre hozni, de…

- Nem kell helyre hozni egy olyat ami sosem működött igazán. Szeretem Lilit és ő is engem. Vettem egy lakást itt Párizsba és én oda költözök…. És… jobb lesz ha elválunk.

- Mi lesz Maxival? – Kérdezte Heléna aki Stephant vigasztalta.

- Erről majd később…remélem tudunk kultúrátlan viselkedni Alexandra.

- Nem hagyom, hogy elvedd tőlem a fiam. Mellesleg te meg… - nézett rám. – mégis hogy képzeled ezt, hogy egy olyan férfival bújsz ágyba akinek családja van??? HOGY KÉPZELTED?

- Szeretem Zlatant… és sajnálom Stephan.

- Nem kell… én elmegyek. – Állt fel, majd bement a szobába.

- Nagyon kérlek beszéljük meg. – Mentem utána.

- Mit Lili? Te nem is tudod mennyire fáj ez az egész? Én… tényleg elhittem, hogy szeretsz és… voltak terveim veled, és te két perc alatt szétromboltad. Tönkre tetted az álmaimat… most meg férfi létemre mégis bőgök mint valami idióta. – Szipogott ahogy a ruháit pakolta.

- Sajnálom… én… nem akartalak megbántani.

- Pedig baromira sikerült… és nem csak az fáj, hogy megcsaltál… és… kikosaraztál hanem, hogy Zlatan végig tudta mi a tervem és nem állított le hanem hagyta, hogy teljesen hülyét csináljak magamból… és… a legjobb barátomat is elvesztettem ezzel az egésszel Lili.

- Mégis hova akarsz menni? Ilyenkor már semmi nem száll fel! – Álltam elé az ajtóba.

- Elmegyek egy hotelba. Kérlek ne hívj fel és… ne is beszéljünk többet. Most… kell egy kicsi… magány. – Került ki majd az ajtóba még visszaszólt. – Mellesleg boldog Karácsonyt.

Ha Lili igent mond:

- Stephan egy csodaszép. – Hatódtam meg. – Igen, igen. – Öleltem át és megcsókoltam. – Természetesen hozzád megyek.

- Annyira örülök, hogy ezt a választ kaptam tőled. Rohadtul ideges voltam.

- Komolyan?

- Igen, várj rendelek pezsgőt. – Mosolygott majd intett a pincérnek aki pár perc múlva már hozta is az italt. Stephan kitöltötte majd felemelte a poharát. – Igyunk a világ legcsodálatosabb nőjére, aki mostantól a menyasszonyom.

- Stephan ugyan már. – Jöttem zavarba. – Inkább kettőnkre és arra, hogy mindig együtt leszünk.

- Rendben. - Szólt majd az est további részében már az esküvőről beszélgettünk. Jóval éjfél után értünk haza, de meglepetésemre csak Maxi aludt. Heléna, Alexandra és Zlatan is az előszobába ültek és valami karácsonyi filmet néztek.

- Sziasztok. – Léptünk be jókedvűen.

- Na mi volt? – Kérdezte Heléna és tekintetéből izgalom csillogott.

- Megkérték a kezem!! – Mutattam ujjongva a gyűrűmet a lányoknak, akik velem együtt örültek.

- Ez csodaszép!! – Mondta Alexandra. – Gratulálok neked is Stephan.

- Köszi. Zlatan bent van?

- Persze.. édes nem jössz ki?

- De… de igen. – Jött ki és mikor meglátta a gyűrűm tudtam, hogy levágja, hogy nem mondtam Stephannak semmit kettőnkről.

- Köszönöm haver a biztatás. Ha te nem lettél volna, sosem kérem meg Lili kezét.

- Örülök neki és… gratulálok. – Mondta, de láttam rajta, hogy cseppet sem örül a válaszomnak. A lányok gyorsan hoztak öt poharat és hiába tiltakoztunk Stephannal addig nem engedtek minket lefeküdni, amíg nem koccintunk a nagy eseményre. Hajnaltájban kimentem a mosdóba és láttam, hogy a konyhába ég a villany. Félve léptem be és láttam, hogy Zlatan ül az asztalnál előtte egy pohár sörrel.

- Szia. Nem bírsz aludni? – Kérdeztem tőle halkan.

- Nem…. és… semmi kedvem Alexandra mellé feküdni. – Nézett rám és szemei nagyon pirosak voltak.

- Jól vagy? – Ültem le mellé és mikor megpróbáltam megfogni a kezét elhúzta tőlem.

- Nem… nem vagyok jól Lili…. És tudod miért, mert nem ezt beszéltük meg… és… én azt gondoltam a tegnap este után, hogy… hogy akkor mi most együtt leszünk. Tudom, hogy Stephan valószínűleg kiakadt volna, de… én akkor is veled terveztem el a jövőmet. VELED!! Nem mással… és már vettem is egy kisebb lakást és mivel tudom, hogy szereted a csöndesebb helyeket ez egy nyugodtabb környék. Veled akartam oda költözni érted? Még egy pár haverommal is beszéltem, akik különböző magazinokba fotóznak, hogy legyen melód és az egyiknek küldtem egy párat a képeidből…és… Januártól már kezdhetnél is. De ha gondolod még írhatnál is, mert... van olyan végzettséged is beleegyeztek ebbe a lehetőségbe is.

- Te munkát szereztél nekem? – Kérdeztem meglepetten és nagyon meghatott a nagylelkűsége.

- Igen, mert úgy gondoltam, ha nemmel felelsz Stephannak akkor azonnal ideköltözhetnél hozzám és együtt lennénk. Fél éves lenne ez a meló, mert utána máshova igazolok és akkor már semmi értelme, hogy Párizsba dolgozz. Mindent megteszek érted, amit csak akarsz Lili.

-  De… Zlatan én már nem változtathatom meg a véleményemet.

- Miért nem??

- Ugyan már hogy nézne az ki? Először igent mondok aztán meg nemet?? – Álltam fel és töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Bármi lesz én… akkor is elköltözök Alexandrától, mert ez nem bírom… ezt a látszatot. Te csinálhatod, de én nem fogom. – Szolt és lehúzta a sörét.

- Jó döntést hoztam Zlatan!! Neked feleséged van és… gyereked, nekem pedig jó lesz Stephan mellett, mert szeret és én is szeretem. Egy idő után amúgy is elmúlna a szerelem és csak barátság maradna.

- Mondd akkor az a szerelem mikor fog elmúlni, amit irántad érzek? Ez már több éves… és…

- Idővel minden megváltozik, és ha nem találkozunk, akkor… nem fog ez az egész… akadályt jelenteni.

- Akadályt? Neked ez akadály? Tegnap nem ezt mondtad… sőt… a tested sem ezt mondatta mikor csókoltalak és kényeztettelek. Mindkettőnkben ott van az egymás iránti vágy és be kell, valljam, nem volt elég belőled ennyi. Többet akarok még belőled, és tudom, hogy te is így érzel. Neked sem volt elég ennyi - Jött a hátam mögé és ajkai a nyakamat érintették. Hitelen villámcsapásként ért ez a mozdulat. A borzongás végigfutott a gerincemen és megállt az ágyékom tájékán. –  Mert most is mást mond a tested, mint amit te akarsz nekem bemesélni Lili. - Suttogta tovább.

- Vissza kell mennem. – Léptem előre, de megfogta a kezem és maga felé fordított.

- Mondd a szemembe, hogy már nem érzel semmit és akkor elhiszem.

- Kérlek, ne kényszeríts erre. – Suttogtam és nem mertem belenézni mogyoró szemeibe, csak idegesen néztem ide- oda.

- Semmi baj… élj akkor ebbe a látszat kapcsolatba. – Nézett rám szigorúan majd ott hagyott egyedül a tehetetlenség érzését maga után hagyva a szívembe, mégis tudtam csakis az esküvő az egyedüli helyes választás. 

2/ 3. Fejezet. Karácsonyi lánykérés??

Zlatan szavain gondolkozva bújtam vissza Stephan mellé. Vajon milyen kérdésre kell meggondolt választ adnom? Nem értem mire akar kilyukadni. Másnap reggel Helénával elhatároztuk, hogy elmegyünk a közeli parkba egy kicsit futni. Alexandrát is hívtuk, de mivel az ő szülei az ünnepek alatt elutaznak, így most rendezik le a nagy karácsonyi ajándékozást. Már a harmadik körünkön voltunk mikor Heléna azt tanácsolta pihenjünk meg egy kicsit.

- Mondd, mi van veled?? – Nézett rám.

- Hogy érted ezt? Semmi, csak fáradt vagyok, mert ennyit nem futottam mostanában.

- Tudod szerintem hogy értem.

- Én… csak… mondanom kell valamit. – Emeltem fel a fejem. – Szóval tegnap amikor… amikor mindenki vásárolni volt reggel… tudod… szóval akkor kimentem a konyhába… és nem is tudtam, hogy a tesód kint van és…

- Ugye nem csináltál hülyeséged? – Kapta a szája elé a kezét.

- Nem én kezdtem Heléna.

- Mégis mi a szart csináltatok?? Mondd, hogy nem feküdtél le vele???

- Nem, de… azt gondolom nem sokon múlt… de nem én voltam Heléna. A tesód megcsókolt és én… nem ellenkeztem, sőt úgy szorítottam magamhoz mintha sose akarnám elengedni és így is gondolom.

- De te Stephannal jársz Lili, neki pedig felesége van!!! – Állt fel és annyira lesújtó pillantással nézett rám, hogy nagyon elszégyelltem magam.

- Mondtam már, hogy nem én kezdtem ki vele… én be akartam menni a szobába, de ő megfogta a kezem.

- Nem hiányzik a balhé… és Stephan szeret téged…. Hidd, el vele kell maradnod.

- Miért maradnék olyannal, akit nem szeretek teljes szívemből? Sajnálatból??

- Verd ki Zlatant a fejedből Lili. – Szólt mérgesen.

- Mégis hogy mikor tegnap este is úgy nézett rám….

- Én nem vettem észre.

- Jaj dehogy nem. – Háborodtam fel. – Tudom, hogy te is észrevetted. Este pedig nem tudtam aludni és ő sem és kijött a konyhába és beszélgettünk egy kicsit. Te tudtad, hogy ott akarja hagyni a PSG-t?

- Igen… megy…. Valamerre…. De nem tudom hova igazol.

- Remélem marad Európába. – Tűnődtem el mikor már sétáltunk hazafelé.

- Neked teljesen mindegy, hogy ő hova igazol. Egyelőre Stephan jövőjére kéne koncentrálni.

- Jó persze. – Válaszoltam csendesen és sehogy sem értettem miért nem tud Heléna legalább egy kicsit is az én oldalamon állni. Elvégre ő a legjobb barátnőm és ő tudja mennyire szerettem a tesóját és mennyi mindent jelentett nekem Zlatan, erre meg úgy érzem, én vagyok a rossz.

- Figyelj, Lili ne haragudj, hogy nem támogatom ezt a hülyeséget, ami közted és a tesóm között van, de ne felejtsd el, hogy van itt egy négyéves kisfiú is aki odáig van az apjáért… és…nem arról szól, hogy Alexandrát védem, vagy… jobban bírom őt mint téged hanem Maxi miatt kéne észen lennetek. Rendben van?

- Akkor mondd ezt Zlatannak is, mert…. Ő hello…. – Köszöntem ndki aki éppen akkor ért vissza a lakáshoz, mint mi.

- Merre jártatok csajok? – Érdeklődött. Fekete pufi dzsekibe, sapkába és nagy napszemüvegbe szinte alig lehetett felismerni.

- Csak futottunk.

- Ilyen hidegbe?

- Jól esik egy kicsit kiszellőztetni a fejünket. – Mosolyogtam rá.

- Mondd ti holnap este mentek valamerre Alexandrával? – Érdeklődött Heléna, de Zlatan csak a fejét ingatta.

- Pedig elvihetnéd valamerre… biztos örülne neki.

- Pont leszarom. – Mondta közönyösen mikor beléptünk a lakásba. Alexandra még mindig nem ért haza, aminek örültem. Idegesített, hogy Heléna ellenem van, de nem tehettem semmit. Ahogy beértünk a lakásba Stephan fogadott széles mosollyal.

- Holnapra van egy meglepetésem és azt szeretném, ha nem csinálnátok programot jó?

- Rendben van, de miről van szó? – Néztem rá kérdőn.

- Majd megtudod. – Csókolt meg és olyan titokzatosan mosolygott, majd elvonult.

- Ti tudtok valamit? – Néztem Zlatanra és Helénára, de mindketten csak zavarnak magyaráztak valamit, hogy majd megtudom. Reméltem Stephan nem valami drága dologra készül, mert én nem nagyon költekeztem túl. Barátnőmnek csörgött a mobilja és így újra kettesbe maradtam Zlatannal a konyhába. Zavartan próbáltam elfoglalni magamat valamivel és kivettem egy narancslevet a hűtőből, de annyira szorosan rá volt csavarva a kupak, hogy nem bírtam kinyitni. Borzalmasan égő szituáció volt, főleg, hogy ő végignézte a bénázásomat és gondolom mikor már megunta így szólt?

- Segítsek?

- Nem… én…

- Add ide. – Kapta ki a kezemből majd egy csavarással kibontotta. A franba azokkal a pasis izmokkal. – Tessék. – Nyújtotta felém a poharat, amibe beletöltötte az italt.

- Köszi. – Néztem mogyoró szemeibe és igyekeztem nem kilöttyinteni a narancslevet.

- Figyelj én…. van egy ötletem. – Jött közelebb és ettől a közelségtől megborzongtam. – Mit szólnál hozza, ha este elmennénk valamerre? Csak te és én… mert… itt nem lehet rendesen beszélgetni és…

- Miért?

- Mert.... veled akarok lenni. – Mondta tárgyilagosan.

- Nem gondolnám, hogy ez jó ötlet és amúgy is Stephannak mit mondok?

- Azt, hogy találkozol egy fotós kollégáddal.

- De hát nem ismerek senkit Párizsba.

- Improvizáció. Engem már sokszor kimentett mikor nem akartam Alexandrával elmenni valahova vagy vele lenni.

- Én ezt nem tehetem meg. – Pillantottam fel rá. – Nem volna jó ötlet.

- Akkor nem is érdekel mit akarok mondani?

- De… én… miért nem mondod el itt?

- Mert ehhez túl sokan vagyunk itthon… és ha kettesbe vagyok veled még… mást gondolnak.

- Hol akarsz találkozni és mikor?

- Az egyik szállodába? Nagyon diszkrétek tudnak lenni ha olyan emberek magánéletéről van szó mint az enyém… és.. – simogatta meg az arcom. – nem fog senki semmiről tudni.

- Nem jó ötlet a szálloda. Inkább egy olyan hely ahol többen vannak.

- Nem akarok embereket. Épp ez a lényeg, hogy csak te meg én. Kérlek Lili, ma este…. Itt olyan nyolc körül jó? – Nyomott a kezembe egy papírdarabot amire az egyik szálloda neve volt írva

- Nem tudom….. nem akarok megígérni semmit, mert…. nem lehet.

- Csak tőled függ…. És… jusson eszedbe amit tegnap este mondtam. A te döntésedtől függ a kapcsolatunk…. Én ott leszek ezt megígérem neked… és remélem te is, mert… - és ekkor olyan közel jött, hogy szinte csak a magam elé tartott pohár volt köztünk. Mennyire jó lett volna megcsókolni. – Szeretlek, és….

- Khmm. – Hallottam Heléna hangját majd gyorsan szétváltunk. – Zavarok?

- Nem… mi csak beszélgettünk. – Szóltam, de mindketten tudtunk, hogy simán levágta a szituációt.

- Rendben van és miről?

- Semmi közöd hozzá. – Vágta rá mérgesen Zlatan majd otthagyott mindkettőnket. Egész délután Maxival voltunk elfoglalva aki Stephant teljesen levette a lábáról. Láttam rajta mennyire jól elvan a kisgyerekkel. Alexandra úgy gondolta jó lenne ha elmennénk vacsorázni mindannyian így hat körül elindultunk egy neves étterembe. Borzalmasan fel volt dobva, hogy körül veszik fotósokkal. Ám ez engem nagyon zavart.

- Olyan jó, hogy, itt vagyunk mindannyian nem? – Mosolygott Alexandra és megfogta Zlatan kezét aki láthatóan cseppet sem volt boldog. Nem is értem Alexandra ez nem veszi észre vagy csak nem akarja? Hogy lehet így élni?

- De igen… jó végre itt lenni, veletek. Nem is baj, hogy most nem mentünk haza. – Hallottam Heléna hangját. A desszertnél Zlatan váratlanul így szólt. – Bocsi nekem mennem kell.

- De hát hova mész?

- Akadt egy kis dolgom. Majd jöttök… én nem tudom mikor érek haza. – Szólt és sokatmondó pillantást vetett rám.

- De Zlatan ilyenkor?

- Igen Alexandra kérlek ne kérdezősködj.

- Jó. – Sóhajtott Alexandra és megsimogatta Maxi fejét. Ahogy Zlatan elment Alexandra bánatosan ette tovább a süteményét.

- Jól vagy? – Kérdezte tőle Stephan.

- Igen persze…csak… nem tudom miért ilyen… ilyen… távolság tartó. Én mindent megteszek, hogy szeressen, de ő….olyan mint egy jégcsap. – Mondta szomorúan és tudtam, hogy most borzalmas lelkiismeret furdalásomnak kéne, hogy legyen, de belül örültem, hogy nincsenek jól.

- Majd csak jobb lesz. Lehet, hogy csak a munka miatt ilyen. – Nyugtatta meg Stephan, de Alexandra csak a fejét ingatta. Ekkor megcsörrent a telefonom és Zlatan számát láttam.

- Nem veszed fel? – Érdeklődött Heléna.

- De… persze. – Majd beleszóltam a készülékbe.

- Szia Lili… már itt vagyok… és esetleg te is jöhetnél…. Nézd mondd azt, hogy egy volt kollégád hívott és most menned kell.

- Nem tudom… én…

- Ez még semmit nem jelent. Kérlek Lili.

- Jó meglátom, mit tehetek.

- Lili… - Szólt bele erőteljesen. – Megvan a cím nem?

-  Persze. Ott leszek. – Majd leraktam a telefont.

- Ki volt az drágám?

- Az egyik volt kolléganőm és… találkozni akar velem most és…. én… elmegyek.

- Most? – Csodálkozott.

- Igen…mert csak most ér rá… és nagyon jóba voltunk… és… majd megyek valamikor.

- Miért nem hívod őt ide?

- Stephan kérlek. – Adtam neki egy csókot majd az ajtó felé indultam, de ekkor Heléna ért utol.

- Vele leszel?

- Tessék? – Néztem rá és próbáltam leinteni egy taxit.

- Nem vagyok hülye… és….

- Csak megbeszéljük a dolgokat. Ne ítélj el Heléna. – Mondtam és beszálltam a taxiba. Egy csodaszép szálloda előtt állt meg az autó és a látványtól csak ámultam. Igazán jól felszelet volt és minden a gazdagságról árulkodott. Beléptem és nem tudtam mit kéne mondani a recepciósnak, de úgy gondoltam, hogy a nevemet mondom be.

- Jó estét én Kovács Lili vagyok. – Mutatkoztam be és ekkor egy kedves hölgy a kezembe nyomott egy kártyát és tört angolsággal így szólt: - Az úr már várja önt… a 134-es szobába. Esetleg megkérjek valakit, hogy odakísérje?

- Én… igen köszönöm. – Vágta rá zavartan és egy helyes fiatalember lépett mellém. Szállodai uniformisa megfeszült izmos testén és a lift felé invitált. Nagyon zavarba éreztem magam és az járt a fejembe, hogy vajon mit gondolhatnak most rólam? Ha ismerik is Zlatant reménykedtem nem egy olyan lánynak néztek, akit csak fel lehet hívni és jön egy menetre.

- Itt is volnánk. – Mosolygott rám a fiú mikor megállt a lift. Kiszálltam és a szobaszámokat néztem. Megtaláltam a szobát majd nagy levegőt vettem és bekopogtam.

- Szia. Már váltalak.

- Hello. Itt vagyok… - Léptem beljebb. – Te jó ég ez csodaszép. – Ámultam el a látványon.

- Ez az egyik legjobb szoba. Nem veszed le a kabátod?

- De persze….. viszont nem akarok sokáig maradni, mert.. Stephan eléggé meglepődött… és Heléna tudja, hogy hozzád jövök.

- Nem érdekel. – Ült le az ágyra, majd kilazította a nyakkendőjét. – Nem fogok senkinek beszámolni a dolgaimról. Ez az én magánéletem….

- Jó hagyjuk. Miről akarsz velem beszélgetni?

- Lili hova sietsz? – Jött közelebb és tudtam, hogy nem gyengülhetek el.

- Mondtam, hogy Stephanhoz nem érted?? Mit akarsz? Mondd el és ennyi…

- Jó oké nézd Lili én…borzasztóan örülök, hogy végre kettesbe vagyunk, és amikor megcsókoltalak akkor én…. annyira megkívántalak és… most is jól nézel ki és…

- Na jó… semmi értelme nem volt, hogy eljöttem. – Nyúltam a levetett kabátom után, de kikapta a kezemből. – Figyelj, ha csak ezeket akarod elmondani, akkor…. nincs értelme, mert… mindketten tudjuk, hogy nem lehet és add vissza a kabátom!!!

- Nem!!!!

- Akkor a nélkül megyek haza.

- Annyira idióta vagy Lili és gyerekes.

- Gyerekes? – Nevettem fel. – ÉN VAGYOK GYEREKES??? Kiveszel egy szobát abba a hitbe, hogy megdugsz, de tudod, hogy úgyis nemet fogok mondani, de... itt magyarázkodsz…

- Nem gondoltam, hogy megduglak.

- Nem? – Csodálkoztam.

- Persze ha… szeretnéd. – Mosolygott rám kajánul. – De előbb igyuk meg ezt a pezsgőt.

- Már eleget ittam az étterembe.

- Kérlek Lili ez egy eléggé jó minőségű.

- Rendben. – Fogadtam el az italt. – Ez nagyon jó. – Mosolyogtam rá mikor megízleltem az innivalót. Egyszerre volt gyümölcsösen édes és frissítő is. Leültem mellé az ágyra majd Zlatan bekapcsolta a televíziót amin valami idióta francia film ment. Nem tudom meddig bámultuk a képernyőt, miközben Zlatan folyamatosan újra töltötte a poharam.

- Jól nézel ki.  – Szolt és egy újabb üveg italt vett ki a mini bárból.

- Köszi… te is. – Mosolyogtam rá és ő újra töltött a poharamba. - Leakarsz itatni?

- Nem…. de… nagyon édes vagy mikor egy kicsit be vagy állva.

- Ugyan már nem is vagyok még beállva. – Mosolyogtam, és ő közelebb jött majd kivette a kezemből a poharat. – Mi az? – Néztem bele barna szemeibe és átfutott az agyamon mennyire jóképű. – Gyönyörűek a szemeid.

- Igazán?

- Igen… mindig is a szemeidet szerettem és utána a….szádat és…. a…. – de nem bírtam már befejezni mert egy csókkal belém fojtotta a szót. A pezsgőtől és ettől az egész hangulattól elvesztettem a fejem és hagytam, hogy az ágyra döntsön. A keze a ruhám alá csúszott én pedig megpróbáltam kihámozni az ingéből. Négy év után újra azt éreztem amire mindig is vágytam. Az egész testem felforrósodott és csak szorítottam magamhoz mint aki sosem akarja elengedni. Már kezdtünk belemelegedni mikor a telefonom csörgésére lettem figyelmes.

- Ezt fel kell vennem. – Toltam el magamtól.

- Ne… kérlek.

- Stephan az.  – Néztem rá és szapora légzésemet próbáltam kordába tartani.  – Fel kell vennem.

- Ahogy akarod. – Mondta majd felkelt az ágyról és a másik szobába sietett. Tudtam, hogy most megbántottam, de nem volt más választásom.

- Szia. – Szóltam bele.

- Drágám mikor jössz haza?

- Még nem tudom… nagyon jól elvagyunk… és… lehet elmegyünk valamerre bulizni.

- Igen és hova? Elmehetnék én is.

- Még nem tudom, de ha ott leszünk majd hívlak. Viszont most le kell tennem.

- Lili én szeretlek. – Stephan hangja nagyon furcsa volt és átvillant az agyamon, hogy talán sejti mit teszek. Egy mentő kérdéssel úgy gondoltam megmenthetem magam.

- Stephan Zlatan hazaért már?

- Nem…. még ő sem. Nem tudom merre van. De akkor vigyázz magadra.

- Igyekszek. – Ígértem és kinyomtam a készüléket. Zlatan a másik ágyon feküdt és a telefonját nyomkodta. Mellébújtam, de nem szóltam egy szót se. Láttam, hogy sport híreket böngész.

- Mi van Stephannal?

- Semmi…csak érdeklődött mikor megyek haza, de azt mondtam neki, hogy nem tudom.

- Őt választod?

- Mi? – Ültem fel és értetlenül néztem rá.

- Őt választod nem? Persze nem baj, csak az előbb is mást éreztem és lehet, csak a négy év távollét miatt, vagy mert veled fantasztikus a sex, de teljesen úgy éreztem megkaptalak az előbb. Erre meg mikor már épp célba érnénk, megcsörren a telefonod és ellöksz magadtól, hogy ugorj mikor Stephan hív.

- Ő a barátom.

- De nem a szerelmed.

- Zlatan kérlek.

- Mondd el mit érzel ha velem vagy?

- Boldog vagyok és….csodálatosan érzem magam veled. Az előbbi is…a francba. – Mondtam majd kivettem a kezéből a  telefont és a csípőjére ültem. Vadul megcsókoltam és ő sem ellenkezett. Szorosan magához húzott majd levette rólam a melltartómat és a melleimet kényeztette. Pár perc múlva már én feküdtem a hátamon.

- Megint úgy csillog a szemed. – Mosolygott. – Ezt szerettem volna már látni. Ezt a csillogást…. Mert… ilyenkor tudom, hogy szeretsz.

- Szeretlek….. igen szeretlek. – Suttogtam. – Amióta csak elhagytál….

- Ne… ne beszéljünk erről…csak élvezzük egymást, amíg lehet.

- Jó.... – Húztam újra közelebb és semmi másra nem gondoltam csak, hogy hogyan tudtam ennyi évet kibírni nélküle. Reggel arra ébredtem, hogy gyengéden simogatják a hátamat. Felnéztem és felé fordítottam a fejem.

- Jó reggelt drágám. Jól aludtál?

- Aludni??? – Nevettem el magam.  – Jó volt, a nem alvás.  – Csókoltam meg majd kimentem a fürdőbe. Előkerestem a ruháimat majd felöltöztem. Ahhoz képest, hogy öt óra volt egész fittnek éreztem magam. Zlatan is a tegnapi öltözékébe feszített. Őrületesen sexi volt öltönybe.

- Megint úgy csillog a szemed. – Mondta.

- Hagyj már…. Csak elméláztam mennyire helyes vagy így is…. Akkor megyünk? Vagy külön távozzunk, hogy ne ismerjenek fel?

- Nem… együtt megyünk ki. Nincs mit titkolnom nem igaz?

- Igen persze. – Majd kézen fogva léptünk ki a szobából.

- Ma megmondod neki? – Tette fel a kérdést a liftben.

- Mit?

- Stephannak…. Hogy együtt vagyunk?

- Zlatan én….még nem mondhatom el.

- Mert???

- Majd ha hazamentünk.

- Lili, de… ma este… Stephan….ő….

- Igen? – Kérdeztem, de mikor elmondta volna megállt a lift mi pedig kiszálltunk. Elhúztam tőle a kezem, mert nem akartam, hogy felismerjenek, és együtt lássanak, még így is, hogy a korai téli időpont miatt még kicsit sötét volt. Attól még, hogy szeretem nem akartam, hogy Stephan egy lapból tudja meg a dolgokat. Beültünk a taxiba és hazamentünk.

- Lehet jobb lenne ha… külön mennénk be. – Tanácsoltam, de Zlatan hallani sem akart róla. Mivel eléggé korai volt az időpont így még szinte mindenki aludt, kivéve Helénát aki a konyhába tartózkodott.

- Na végre. – Jött felénk. – Ilyenkor kell hazajönni? – Szegezte nekünk a kérdést mint egy mérges anya akinek a gyerekei későn értek haza a buliból. – Öt óra van.

- Igen… tudom. – Mondta Zlatan. – Még sötét van kint.

- Igen, de… mégis mit képzeltek? Csak leléptek egy légyottra??

- Tesóm hagyj békén… fáradt vagyok.

- Én elmegyek Stephan mellé.

- NEM MENTEK SEHOVA!!!!  - Állt elénk. – Ez… amit tesztek nem jó…

- Felfogjuk vállalni.

- Igen és mikor?

- Ma Lili elmondja Stephannak… úgyis mennek valamerre este nem? – Nézett rám.

- De.. igen… majd ma elmondom neki Heléna, de most borzalmasan fáradt vagyok és…. kérlek, hagyj békén. – Majd elvonultam Stephan mellé aki békésen szuszogott. Reggel már mindenki Karácsonyi hangulatba volt. Maxi miatt feldíszítettük a lakást majd a fiúk elmentek fáért. Alexandra süteményt sütött és azt mondta ő bevállalja az ünnepi vacsorát. Remek volt minden és én is nagyon jól éreztem magam. Stephan egész nap ideges volt, de még így is nagyon aranyos. Este hét órakor mentünk el a lakásból.

- Mégis mi a terved mára? – Érdeklődtem.

- Majd meglátod. Maradjon meglepetés. – Szólt. Egy csodaszép étterembe mentünk ahol egy eldugott asztalnál ültünk. Nagyon jó volt a hangulat. Nagyon sokat nevettünk és végre azt éreztem, hogy hosszú hónapok óta újra tudunk önfeledten beszélgetni, és talán ebbe az is közre játszott, hogy még véletlenül sem érintettük a focit. Stephan is annyira helyes volt ahogy minden történetnél olyan olaszosan gesztikulált. Imádtam. Már éppen a vacsora végéhez értünk mikor Stephan rám nézett és megfogta a kezem.

- Lili mi már több mint három éve együtt vagyunk, és…. szóval. – Mondta és láttam rajta, hogy iszonyúan zavarba van, és a zsebeibe kutakodik. – Tudom, hogy mostanában nem úgy jött ki a lépés mint gondoltuk és eléggé sokat veszekedtünk, deeee….én úgy gondolom, ez csak erősebbé tette a kapcsolatunkat, és… Lili én nagyon szeretlek és…. én… - Nézett rám és ekkor felállt az asztaltól majd a lábam elé térdelt. – Kovács Lilien hozzám jönnél feleségül? – Kérdezte majd kinyitotta kis dobozt, amibe a világ legcsodálatosabb gyűrűje csillogott amit valaha csak láttam.  

2/2. Fejezet Kételyek között!!

    Az est további része számomra már nem volt ugyanolyan. Pedig próbáltam mindenhez jó képet vágni. Mégis mi a fenéért kellett neki ilyenek mondani? Annyira utálnom kéne, de nem bírom. Heléna sajnos másnap már visszautazott és én újra egyedül maradtam. Az ősz csak jött és ment és már a Karácsonyi ajándékok utáni rohangáló nagy tömeg közepette találtam magam. Ha a Stephannal való kapcsolatomat nem számítom az életem kezdett a normális kerékvágásba terelődni. Még mindig elég sokat veszekedtünk és már kedvem sem volt hazamenni hozzá. Ő sem érezte jól magát a csapatában, mert kevés lehetőséget kapott, és amikor kapott is akkor sem játszott úgy, ahogy ő szeretett volna. December 19. –én volt az utolsó meccse, amit idegenben és győzelem nélkül zártak. Eléggé morcosan ért haza késő este. - Szia. Láttalak és nyugi jó voltál… - Üdvözöltem. - Befejeztem. Ennyi volt… én ezt már nem csinálom itt tovább. - Mégis mit? – Ültem le mellé a konyhába. – Nem vagy éhes? - Nem… én csak ideges vagyok, hogy mindent megteszek és mindent 100%- osan beleadok, a dologba erre ezt érdemlem? Ennyi az egész? - Ne legyél ideges, ez nem csak rólad szól. Biztos a többieknek is ugyanolyan rossz. - Holnap elutazok Párizsba. Akarsz velem jönni? - De miért? Azt hittem együtt töltjük a Vasárnapot. Csak kettesbe. - Igen, de beszélnem kell egy barátommal és… lehet, hogy Januártól már máshol játszok. - Tessék? Ezt mégis hogy érted? - Úgy, hogy van egy kölcsön ajánlatom egy klubbal és… nagyon gondolkozok rajta, hogy elfogadom. - Ezt mégis mikor szándékoztad volna közölni velem? Mikor már csomagolni kell? - Nem… most mondom. – Nézett rám. – Ha minden jól megy, már soha többé nem kell a Monacóba játszanom. - De ez nem így megy! – Csattantam fel. – Velem mi lesz? Én is itt vagyok. Éppen kezdem kialakítani a kapcsolataimat és most ezt csak így bejelented? - Lili nézd eddig az volt a bajod, hogy nem találod a helyed… - Igen, de már kezdenek rendbe jönni a dolgaim. – Érveltem. – Igazán megbeszélhetted volna ezt velem. Hiszen együtt vagyunk és mivel egy pár vagyunk, akkor úgy gondolom, hogy közösen kell meghozni a döntéseket. - De ez a karrieremről szól. Az álmaimról. - Úgy gondolod, hogy nekem nincsenek álmaim? – Kérdeztem és megbántottnak éreztem magam, hogy neki az én dolgaim semmit sem jelentenek. - De persze, de te bárhol tudsz fotózni vagy írni… én viszont csak olyan helyen tudok futballozni, ahol jól érzem magam és jóba vagyok mind az edzővel, mind a csapattársaimmal. - Soha nem mondtad, hogy bajod lenne velük? - Mert alig beszélünk. – Mondta csendesen és szemeiben szomorúság csillogott. - Mi a fene van velünk? Az elmúlt fél évben alig volt egy jó hetünk együtt. Régebben olyan más volt minden. – Néztem rá szomorúan.

 - Nem tudom. Nagyon sajnálom, hogy ennyit vagyok külön és, hogy ilyen sokat vagyok ideges. Ezt pedig rajtad vezettem le. Bocsáss meg. - Nincs baj, majd megoldjuk és túl leszünk rajta. – Mentem közelebb hozzá és átöleltem. – Ki ez a barátod, akivel találkoznod kell? Ismerem? - Igen. Az egyik legjobb barátom. Zlatan. - Ezt nem mondod komolyan ugye? – Kérdeztem ingerülten. – Mondd mért követed mindig annak a parasztnak a tanácsait? - Ő a legjobb barátom, aki mellesleg az egyik legjobb focista. Valamilyen szinten példaképem és… - Te jobb, vagy mint ő. - Igazán? Akkor mért nem rúgok minden meccsen gólt… ahogy Ő. - Nem tudom, de… ne akarj olyan lenni, mint Zlatan. - Mért mondod ezt??? - Mert ő egy…. – Kerestem a megfelelő szavakat, de nem tudtam rosszat mondani rá. Tudtam igaza van Stephannak, de akkor sem örültem, hogy vele barátkozik, mert így én is közel kerülök újra hozzá. – Ő nem jó barát. - Ez butaság. Holnap elmegyek és kész. Ha akarsz, jössz, ha nem akkor maradsz. Amúgy is egy az ügynökünk szóval mindenképpen találkozom, kell vele. - Akkor menj! – Hagytam ott és beviharoztam a szobába. Nem tudom mikor ment el reggel, de mire felébredtem csak egy levelet találtam a konyha asztalon: „Szia. Elmentem Párizsba. Vannak még járatok, ha gondolod, utánam repülhetnél, ha ma nem akkor akár holnap. Ez nekem nagyon fontos. Szeretlek Step.” Majd egy borítékba egy nyílt repülő jegyet találtam, amit bármikor felhasználhatok. Ajj mi a fenét kéne tennem???? Feltárcsáztam a számát majd mivel nem vette fel a rögzítőjére beszéltem. Leültem a gép elé és egy kicsit dolgozgattam. Ez a karácsonyi időszak remek alkalmakat hozott. Sok volt a rendezvény és imádtam a nagy forgatagba fotózgatni. Szerettem megörökíteni az örömöt az emberek arcán Délután mikor a várost jártam megszólalt a telefonom. A szám ismeretlen volt, de mivel mostanában sok ismeretlen ember hív felvettem a készüléket. - Halló. Kovács Lili. Tessék? - Hello. Zlatan vagyok. – Hallottam azt a hangot, amit ezer közül is felismernék. – Beszélhetünk? – Úgy gondoltam ez az ember még egy percet sem érdemel meg az életemből ezért így válaszoltam: - Bocsi, de borzasztóan sok a dolgom ezért bocsi, de hívj később. - Várj már! Ez fontos. Stephanról van szó. - Oké. Mondd… mi van vele? - Szerintem te is tudod, hogy mennyi baj van a csapatával…. és beszéltem az ügynökünkkel és arra gondoltam mivel ő az Ac. Milanba van kölcsönbe először is velük kell beszélni… - Hé… állj! Én nem értek ehhez. Mért mondod el ezt nekem? Jelen pillanatban még a Monacóban játszik és nem akarom, hogy elmenjen innen. - Mert? – Csodálkozott. - Azért, mert végre kezd beindulni az életem itt. - De Stephannak gólokat kell rúgni és az itt nem megy. Meg nyáron E.B. és neki be kéne kerülni a nemzeti 11-be, de így nem fog előrébb jutni. Szóval ha… - Az én álmaimra senki nem kíváncsi? – Kérdeztem feldühödve. – Te is csak a saját érdekeidet nézed. Semmit sem változtál. Ugyanolyan bunkó, tapló paraszt, vagy mint voltál. - Hú ez egész jó volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy a szókincsed. Nézd, gyere el Párizsba és te is beszélhetsz Stephannal. - Zlatan én… nem mehetek el. - Mért nem? Párizsba csodaszép a karácsony. Mi lenne, ha itt ünnepelnétek? A tesóm is jön. - Azt akarod, hogy ott töltsük az ünnepeket? – Érdeklődtem, és felmerült bennem, hogy nem bírnék Alexandrával egy légtérbe lenni. - Zlatan nekem nem megy. Nem akarom… én… - Megértem, miattam van nem? - Hogy mi van? – Ment fel bennem újra a pumpa. Az egy dolog, hogy igaza van, de nem hiszem el, hogy még mindig azt hiszi, körülötte forog a világ. - Mégis mit képzelsz? Azt hiszed, minden körülötted forog?? - - Lili csak vicc volt. – Mondta nevetve. – Bár úgy látom, eléggé hevesen tiltakozol és ez azért jelent valamit nem? - Semmit nem jelent!! – Vágtam vissza mérgesen és kedvem lett volna nyakon hajítani így telefonon keresztül is. – De nem érdekes akkor, hogy mindenki örüljön, holnap elmegyek Párizsba. – Szóltam és lecsaptam a telefont. Hazamentem felhívtam Stephant és megbeszéltem vele, hogy holnap utazok. Repülővel nem sok. Mondjuk kocsival is megtehettem volna, de nem volt kedvem hat órán át vezetni. Megbeszéltük, hogy Stephan jön ki elém, de sehol nem találtam. Csak álltam a váróba magányosan és mikor már vagy a sokadik hívásra sem vette fel a telefont kezdtem aggódni. Mivel eléggé nagy volt a hó reméltem, hogy csak beszorult a dugóba. Ám ekkor megláttam Helánát a repülőtér egyik shopjába. Örömömbe majd kiugrottam a bőrömből. - Szia. – Öleltem át. - Jaj de jó hogy itt vagy. Mióta vársz? – Nézett rám barátnőm, aki nagy bőröndöt húzott maga után. - Már több mint fél órája. Nem tudom, hol lehet Stephan. – Néztem rá aggodalmasan. - Ó te még akkor nem tudod. Nem ő jön ki elénk, mert becsúszott egy megbeszélés. Mindenképpen el kellett mennie, de óóó végre….. hello itt vagyunk…. - Na ne! Ezt nem akarom! – Akadtam ki mikor láttam, hogy Heléna kinek integet. Pár méterrel arrébb Alexandrát láttam. Karjába egy szemüveges szöszi hajú kisfiú volt. - Heléna nekem ez nem fog menni. – Suttogtam neki. - Ne bomolj már! Nyugi nem lesz baj. – Majd magával húzott és így kénytelen voltam mosolyt erőltetni az arcomra és mindenhez jó képet vágni. Az úton a két lány beszélgetett én pedig hallgattam. Alexandra semmit nem változott. Talán csak annyiban, hogy most Maxival többet törődik. Tényleg csodaszép kisfiú, aki hasonít az apjára. A szemei ugyanolyan értelmesen csillogtak, mint Zlatannak. A ház hatalmas volt nagy kerttel. Csodaszép előtér, konyha és hatalmas tágas szobák. Minden olyan kifinomult és mégis modern. - Én rendeztem be. – Mosolygott Alexandra. – Persze Zlatannal együtt. - Még mindig a lakberendezésben dolgozol? – Ültünk le. - Igen. Nem hagytam abba, mert szeretem ezt csinálni és sok az ügyfelem, és nekem mindig is fontos volt az anyagi függetlenség. Nem fogok Zlatanon lógni.Soha nem tudhatom mi lesz. Gyere édes. – Emelte fel Maxit majd bementek a szobába. - Mikor jönnek haza a fiúk? – Érdeklődtem mikor a vacsorát csináltuk. Segítettem Alexandrának az előkészületekben, és mivel Maxi Helénával játszott így volt időnk kettesben beszélgetni. - Nem tudom. Valami megbeszélésre mentek, bár szerintem már hamarosan itthon lesz mindkettő. – Mosolygott rám, majd mikor nem szóltam semmit így folytatta - Nézd, tudom, hogy ez nehéz, de mindenhol megtalálod a számításaidat. Előbb vagy utóbb. - Nekem most jött el az, hogy jól érzem magam itt, erre meg puff. - Mennyi időre van kölcsön szerződése? – Érdeklődött. - Fogalmam sincs, de azt hiszem fél évre. Mostanában nincs nagyon formába és ez a kapcsolatunkra is rányomja a bélyegét. Azt gondoltam, talán ha elmegy, akkor mehetne a távkapcsolat. - Roma jó hely, és legalább újra visszakerülsz Olaszországba nem? - Roma? – Csodálkoztam. – Miért mondod ezt? - Zlatan azt mondta, hogy oda akarják kölcsönbe adni? - Mért nem megy akkor vissza az eredeti klubjához? - Fogalmam sincs. Nem értek ehhez. – Mosolyodott el Alexandra. – Én csak ennyit tudok, de itthon tabu a munka. Mindkettőnknek. Azt, hogy nyertek vagy vesztettek, még ha nem is nézem, a meccseiket már az első perctől tudom, hogy Zlatan belépett az ajtón. Minden az arcára van írva. - Stephan is ilyen. És…. - Hello. – Hallottam a fiúk hangját. Bejöttek a konyhába és mindkét fiú majd kicsattant az örömtől. Levették a kabátjukat, majd Stephan jött oda hozzám. - Szia, édes. De jó, hogy itt vagy. Tudnánk beszélni? - Persze. – Majd kézen fogva bementünk a számunkra kijelölt szobába. Leültünk az ágyra majd megfogta a kezem. Tudtam, hogy amit most mondd, az nagyon fontos a jövőnkre nézve. - Nézd ma elmentem Zlatannal és beszéltem az ügynökömmel. Mivel itt szerencsére a szerződésem is lejár és egyik fél sem kíván hosszabbítani így Januártól már máshol focizok. - A Rómába? – Tettem fel neki a kérdést. - Honnan tudod? – Lepődött meg. - Alexandra mesélte és eléggé rosszul esik, hogy erről még csak említést sem tettél. - Mert még nem volt biztos, de most úgy tűnik ez lesz a jó megoldás. Egyelőre csak kölcsönbe mennék, aztán lehet, a téli átigazolási szezon után már ez lenne a tényleges csapatom. - Mi lesz az Ac. Milánnal? - Sajnos, úgy néz, ki nem akarják, hogy ott focizzak és… nekik is jó ha eladnak. – Nézett rám és tudtam, hogy szomorú, mert igazán szeretett ott játszani. Elvégre ott vált híressé. - Most haragszol rám Lili? - Nem… csak… nem tudom, mi lenne a jó neked és nekem. - Szeretném, ha tudnád bármi lesz is veled akarom átélni, mert szeretlek. - Én is téged. – Csókoltam meg majd ágyba bújtunk. Reggel álmos fejjel botorkáltam ki a konyhába ahol Zlatan éppen kávét főzött. Csak úgy egy szál alsóba és kiengedett hajjal. Mikor megláttam úgy gondoltam jobb, ha visszamegyek a szobába, de zavarodottságomba nekimentem a széknek és így észrevette, hogy ott vagyok. - Jó reggelt. – Köszönt rám mire kellemetlenül visszafordultam. - Neked is. Hol vannak a többiek? – Érdeklődtem. - Karácsonyi ajándékokra vadásznak, de nekem semmi kedvem nem volt velük tartani így itthon maradtam. - Értem. Mondd neked luxus felöltözni?? – Vetettem oda és igyekeztem nem arra gondolni mennyire jól néz ki ruha nélkül. - Nem, de itthon vagyok… és csak kijöttem felrakni a reggeli kávét. Kérsz? - Igen, köszi. – Válaszoltam majd egy nagy bögrét tett elém. - Köszi, akkor én most ezt beviszem és felöltözök. Nekem is van még dolgom. – Indultam ki, de megfogta a kezem. - Várj már Lili… szeretnék veled beszélni. - Miről?? Nekünk semmi megbeszélni valónk nincs. – Néztem rá és próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomba. - Haragszol még rám? - Szerinted? - Szóval… igen. – Jött közelebb. – Nézd Lili én tényleg rettentően sajnálom és… - Nem érdekel. Pont ez miatt nem akartam eljönni tudod, mert.., nem vagyok kíváncsi erre és való igaz, miattad nem akartam ide jönni. De nem azért, mert bármit is akarnék még tőled, hanem, mert… nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra. Már lassan négy éve volt… és… annyi minden változott. Te is én is és… a kapcsolatom Stephannal jó… és… ő szeret.- Boldog vagy? - Igen… boldog vagyok. Mellette nem kell félnem, hogy mikor vág át, vagy mikor kopogtat be valaki, hogy van egy gyereke tőle. - Szerelmes vagy belé? – Nézett mélyen a szemembe. - Mégis milyen idióta kérdés ez? – Háborodtam fel. - Csak azt kérem, hogy válaszolj őszintén, de… magamtól is megtudhatom a választ. – Mondta, majd közelebb hajolt és megcsókolt. Annyira gyorsan történt minden, hogy a sok érzelem, ami ott hatalmába kerített szinte lezsibbasztott. Beletúrtam a hajába és csak szorítottam magamhoz. - Megjöttem. – Hallottuk Alexandra hangját mire ijedten váltunk szét én pedig villámgyorsan beviharzottam a szobába. 
     Stephan szemszöge: 
    
    Helénával elmentünk vásárolni, mert neki szinte ugyanakkora az úja mint Lilinek. - Szóval akkor ez lesz a karácsonyi ajándékod? – Érdeklődött én pedig mosolyogva bólogattam. – Biztos Lili az örömtől kiugrik majd a bőréből. - Valami romantikus helyre gondoltam. Párizs már alapból romantikus, de… szerinted mi lenne a legjobb? - Nem tudom… a kilátó? Vagy a torony??, - Igazad lehet, de mivel mindenki a toronyba kéri meg a barátnője kezét marad a kilátó. Az úgyis magasabb, mint az Eiffel torony. De lehet még Zlatantól megérdeklődöm. - Húú de jó lesz nektek. – Mondta és betértünk az ékszerészhez. Vicces volt, mert szinte mindenki azt gondolta Helénának veszem a gyűrűt és mindenki sok sikert kívánt nekünk. Imádtam nézelődni és alig vártam, hogy valamelyiket is Lili kezén lássam. Már három éve együtt vagyunk és nem akartam már egy pillanatot sem várni. Éreztem, hogy megérkeztünk ahhoz a ponthoz ahol komolyabbá is tehetjük a dolgokat. Heléna nagyon sokat segített nekem, mert én is ismertem Lilit, de ez az egész olyan csajos dolog és ő nagyon jó volt az ilyenekbe. Nem is értem az idióta tesóm miért nem becsülte meg eléggé. Elhatároztam, hogy Karácsony előtt egy nappal fogom feltenni neki a nagy kérdést Annyira izgatott voltam mikor kiléptünk a bolt ajtaján és annyira boldog, hogy nem is tudom, hogy fogom még ezt a pár napot így kibírni. Szerencsére Lili csak délután csatlakozott hozzánk, majd mikor láttam mennyire jól elvannak egyedül hagytam a két lányt és visszamentem Zlatan lakásába. 
     
     Lili szemszöge: Mi a fenének kellett ezt tennie?- Ültem a szobába és csak bámultam magam elé. Újra eszembe jutott a csók és az egész testemet átjárta forróság. Vajon ha nem jön, Alexandra hol kötünk ki? Talán az ágyba? Próbáltam elhessegetni a gondolataimat arról, milyen fantasztikus lehet vele három év után szeretkezni. Úgy határoztam, jobb ha én is ajándékok után nézek és feltárcsáztam Helénát majd elindultam én is ajándék vadászatra. Este a két fiú a melóról beszélgetett mi pedig bevonultunk a gyerek szobába és egy kicsit Maxival foglalkoztunk. Igyekeztem elfelejteni a reggeli dolgokat, de Zlatan mindig ÚGY nézett rám mint aki mindjárt megfektet és ez borzalmasan zavart. Stephan szemszöge: - Végre elvonultak a csajok. – Mondtam megkönnyebbülve. – Ezt nézd. - Mutattam a gyűrűt Zlatannak, aki meglepődött képet vágott. - Mi ez a gyűrű? - Nem érted??? Megkérem Lili kezét. – Újságoltam és úgy vigyorogtam, mint valami idióta. – Holnap után. Alig várom. Szerinted tetszik majd neki? - Biztos. – Mondta és láttam rajta, hogy valami baja van. - Mi a baj haver? - Semmi csak fáradt vagyok. Alexandra túl sok volt mára. - Ugyan már tök jól megvagytok. Látom rajtatok és ez a kis krapek is milyen édes. Milyen jó lenne már nekünk is egy gyerek. - Előbb még legyen meg az esküvő. - Persze, persze… de olyan izgatott vagyok haver. Ő az a csaj érted?? Nekem Ő az igazi. - Igen tudom. – Állt fel és bontott magának egy sört. - Bocsi, de azért nagyobb lelkesedést vártam. - Mert?? Nem az én kezemet kéred meg. - Igen, de nem is örülsz neki? - Stephan ne csináld már… Lilinek kell örülnie majd. - Jó, és szerinted hol kéne megkérnem? - Ahol akarod. Párizsba sok szép hely van. - Te hova szoktad elvinni Alexandrát, ha egy kicsit romantikázni akarsz vele? - Sehova. Nem viszem el, mert nem akarok vele romantikázni. – Mondta és otthagyott.
  
      Zlatan szemszöge:  Csak forgolódtam és nem bírtam elaludni. Lilin és Stephanon járt az agyam, meg, hogy miért vagyok ennyire hülye. Nem kellett volna megcsókolnom, de hiányzott és a szemei teljesen elvarázsoltak. Tudom, hogy szeret, és ha így ugrik bele egy házasságba azt ő is meg fogja bánni. Mégsem szólhatok neki, mert elrontom Stephan meglepetését. Te jó ég mennyire be van zsongva. Borzalmasan szereti Lilit, csak az a baj, hogy én is és teljesen biztos vagyok benne, hogy ő sem közömbös még mindig. Éreztem mikor átöleltem. De nem fogok beleavatkozni, mert Stephan a barátom. Már megint csak ott vagyok, hogy türelemjátékot játszok és reménykedek benne, hogy szétmenjenek és… - Mért nem alszol édes? – Bújt közelebb Alexandra. - Nem vagyok álmos. Kimegyek inni. - Hoznál nekem is? - Persze… mindjárt jövök. – Majd kimentem a konyhába ahol Lilit láttam. Mikor meglátott egyből zavarba jött. Mennyire aranyos. - Nem kell elmenned. – Álltam elé. - Mindig ezt fogod csinálni? – Nézett fel rám. - Nem, csak ha ezt látom jónak. Úgy látom, te sem bírsz aludni. - Nem igazán. – Ült vissza. – Csak… egy kicsit sok minden jár a fejembe. - Nekem is. – Ismertem el és leültem mellé. – Figyelj bocsánatot akarok kérni a reggeli dolog miatt és… - Nem akarom ezt felhozni. - De én szeretnék erről beszélni. Megtudtam, amit akartam és… ha te úgy döntenél, hogy… esetleg szakítanál Stephannal akkor én itt vagyok. Készen állok elhagyni Alexandrát. - Mi van? – Csodálkozott. - Jól hallottad. Már nincs az apjának befolyása a csapatra és… amúgy is év végén elhagyom a PSG-t. - Igazán? Mégis hova mész? - Az titok. – Mosolyogtam rá. – De… hidd, el komolyan mondom és… ha te is így gondolod, akkor lehetnénk újra együtt. Mint régebben és… érted bevállalnék bármit. – Mentem közelebb hozzá és megfogtam a kezét. – Tudom, hogy annyiszor megbántottalak, de most komolyan gondolom. - Hova igazolsz? – Tette fel a kérdést. - Nézd, ezt még én sem tudom biztosra és… - De ugye nem Amerika vagy… Kína vagy ilyen akármi ahol nem láthatnálak játszani? - Tényleg nem tudom, mert sok lehetőség van. Szeretnél látni? - Igen… hiszen most is követem a játékodat... még ha nem is vallom be magamnak se. Nem akarom, hogy egy világ másik részén lévő klubhoz menj. Gyere vissza Olaszországba Gyere vissza a Milánba, kérlek!! – Pillantott fel és a szemeibe annyi remény volt. - Fogalmam sincs, hiszen még lesz egy E.B. –is. - Igen tudom…. remélem Stephant is kiviszik. - Jó srác és nem akarom megbántani, de ez ellen, amit irántad, érzek, nem tudok mit tenni. Te nem így érzel? – Néztem rá, de ő nem válaszolt csak némán nézett maga elé. - Tényleg megtennéd értem azt, hogy itt hagyod a gyerekedet és Alexandrát… - Nem a gyerekem hagyom el csak Alexandrát, de amúgy igen. Megtenném. Már nem tudnak semmivel sakkban tartani. - Nem bánthatom meg Stephant és szeretem. Én tényleg szerelmes vagyok belé Zlatan. – Állt fel, de mintha csak magának akarná bemagyarázni ezeket az érzéseket. - Szeretném, ha megfontolt választ adnál majd a kérdésére. - Milyen kérdésére? – Kérdezett vissza. - Majd meglátod. – Szóltam utána, és ő visszament a szobába.

2. ÉVADKEZDŐ!! 1 fejezet...... Viszontlátás!

Semmi másra nem vágytam, csak egy jó erős kávéra valami eldugott helyen. A tegnapi veszekedés még mindig az agyamba dübörgött. Fogalmam sincs mit kéne tennem, de arra jutottam ez így nem mehet tovább. Stephan és én már három éve együtt vagyunk. Mellettem volt mikor lediplomáztam én pedig akkor mikor átkerült Monacóba. Sajnos az óta alig volt egy nap is, hogy ne kaptunk volna valamin össze. Rengeteget edz, és dolgozik, hogy jó legyen a pályán, de nem megy olyan jól, mint szeretné. Persze eddig nem sok meccse volt, de mégis tudom, hogy bizonyítani akar. Mint nekem, mint pedig saját magának. Mióta átkerültünk az én munkám sem úgy megy, ahogyan azt szeretném. Persze vannak megbízásaim, de még egy ügynökségnél sem sikerült elhelyezkednem, mint normál fő állású fotós. Gyakran vagyok koncerteken, fontosabb eseményeken, amiket aztán tovább küldök egy- egy magazinnak és vagy bejön nekik vagy nem. Hiányzott Milánó és persze a barátim is. Meg a régebbi lapom, ami itt nem vett át. Pedig még egy két éves sport újságírói kurzust is elvégeztem amit Stephan állt. Fotóztam civil embereket és modelleket is. Beültem egy csendesebb helyre. Rendeltem egy fánkot és egy kávét. Elővettem a laptopom és a tegnapi koncert képeket nézegettem. Este komoly meccs lesz, mert Stephan a PSG ellen lép pályára.  Sokat tanakodtam azon, hogy elmenjek- e a mérkőzésre, de végül a nem mellett döntöttem. Kicsit még féltem saját magamtól és az érzelmeimtől mikor esetleg Zlatant mutatnák a nagy kivetítőn. Persze Stephan győzködött és még ez is egy ütköző pont volt, aminél végül be lehetett dobni az „Én soha nem támogatom” kártyát. Nyáron voltunk több helyen, ami közelebb hozott minket, de mióta újra elkezdődött a szezon már egyre rosszabb. Tudom, hogy neki sem jó így, de nem akarok én engedni folyton. Megnéztem a leveleimet és láttam, hogy két helyen is elfogadták a képeimet. Ez kicsit boldoggá tett. Már épp befejeztem a fánkomat, ami egyszerűen fenséges volt mikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, hiszen erre a hívásra nem számítottam, de örömmel vettem fel a kagylót.

- Heléna, szia. Mi van veled? – Kérdeztem nagy örömmel a hangomban.

- Merre vagy?

- Jelenleg egy kis étterembe.

- De Monacóba nem? – Tudakolta és hangjából izgatottságot véltem kihallani.

- Igen…. és..

- Szuper. Én is itt vagyok és mivel már majdnem egy éve nem láttuk egymást jó lenne találkozni nem, gondolod?

- Itt vagy a városba? Ez fantasztikus. – Ugrottam fel és gyorsan kikapcsoltam a laptopomat. Annyira hihetetlen, hogy az egyik legjobb barátnőmmel fogok találkozni. Nem szakadt meg a kapcsolatunk csak ezek a havi üzenetek a Facebookon nem voltak olyanok, mint az élő találkozások. Megadtam neki a címemet majd fizettem és elindultam hazafelé. Mikor megláttuk egymást szinte egymás nyakába ugrottunk az örömtől. Beinvitáltam a lakásunkba, ami jóval nagyobb, mint a Milánói volt, de én igazán szerettem.

- Milyen szép. – Nézett körbe barátnőm.

- Köszönöm. Stephannal közösen választottuk mikor ide jött játszani. Kérsz valamit inni, vagy enni?

- Nem köszi. – Nézett rám Heléna és beültünk a nappaliba.

-  Amúgy mi hozott erre téged? – Kíváncsiskodtam.

- Ne már… nem hiszem el, hogy nem gondolod. Az esti meccs… és persze ez közelebb is volt, mint Párizs. Nem tudom, te merre ülsz, de mehetnénk együtt. Vagy te Stephannal mész?

- Nem megyek….

- Mi? De mért nem? Dolgod van? – Nézett rám bánatos szemekkel.

- Eléggé összejöttek a dolgok, és….

- Lili ugye nem a tesóm miatt nem akarsz jönni? – Pont bele a közepébe. Tudom, hogy barátnőm is tudja még mindig nem felejtettem el Zlatant teljesen, hiszen kérdés nélkül is mesélt róla olykor, amiért igazán hálás voltam neki. Hihetetlen, hogy már itt vagyunk egy ideje, de még mindig attól tartok, hogy összefutok vele. Azt a fájdalmat, amit nekem okozott már sosem fogom elfelejteni.

- Nem csak miatta van… Stephan és én sem jövünk ki annyira jól, mint régebben. Eléggé sokat balhézunk… én pedig azon gondolkozok, hogy visszamegyek Milánóba. Azt gondolom akkor kezdődött ez az egész, amikor ideköltöztünk.

- Sajnálom. Azt hittem megvagytok. A tesóm tartja vele a kapcsolatot.

- Igen tudom. Szoktak beszélni telefonon… meg néha összefutnak.

- Zlatan azt mondta, hogy úgy tervezte bármi lesz is a végeredmény megisznak valamit a meccs után.

- Nekem erről Stephan egy szót sem szólt. – Tűnődtem. – Bár mostanában szinte alig beszélünk.

- Nézd, biztosan jólesne neki, ha eljönnél. Ez nagyon fontos meccs.

- Lehet, már jegy sincs.

- Ne viccelj már… ő tuti tud neked szerezni.

- Az mondjuk igaz. – Mosolyodtam el.

- Akkor meg mire várunk. Van mezed?

- Persze, hogy van.

- Szuper nekem is… a tesómé, de szerintem nem számít, csak, hogy szurkoljunk teljes hangerőből.

- Az már igaz. Várj, kicsöng. – Hallottam a telefon búgását majd egy kedves hang szólt bele.

- Szia. Tessék? – Hallottam Stephant a vonal másik végén.

- Szia, drágám, csak lenne egy fontos kérdésem.

- Igazán? Mi lenne az?

- Először is találkoztam Helénával, és most azon tanakodunk, hogy mégis szeretnék elmenni az esti meccsre.

- Ez jól hangzik.

- Igen szerintem is. Csak az a probléma, hogy nincs jegyem. – Mondtam neki tettetett szomorúsággal a hangomban.

- Á már értem. Helénával ezt jól kiterveltétek. Természetesen tudok jegyet nektek.

- Csak egy kell, neki már van. – Vágtam rá gyorsan.

- Remek akkor csak neked kell. Figyelj, bent leszel, ennyit ígérek oké?

- Köszönöm Stephan. Mikor érsz haza? Látlak még a meccs előtt?

- Nem tudom pontosan. Lehet, hazaugrok még egy két dolog miatt, de inkább találkozzunk valahol a meccs után. Amúgy is összefutok egy pár haverommal utána.

- Ok… köszönöm, és szia.

- Szia. Szeretlek. – Mondta majd lerakta a telefont.

- Sikerült! – Kiáltottam fel.

- De jó. Akkor újra együtt szurkolunk. Már jó régen volt ilyen.

- Igen. Jártál már a városba? A meccsig még van időnk nézelődni.

- Még nem voltam… szóval mutathatnál egy- két jó helyet. - Nyakunkba vettük a várost és sok nevezetességet megmutattam neki. Elvittem a kedvenc helyemre ahol néha ebédelni szoktam.

- Mesélj, mi van veled? Eddig szinte csak magamról beszéltem.

- Elvagyok. Egyre jobban megy a szalon és a márka bolt is kezd fejlődni. Persze pasi nincs, de úgy gondolom, jön, amikor jönnie kell. Nem igazán járok haza Svédországba. Dolgozok és ennyi. Eltelik a nap. Felvettem pár embert még magam mellé így van már helyettesem és mikor a tesóm felhívott igent tudtam mondani neki.

- Mégis mi történt Manuellel?

- Semmi… nem úgy alakult, ahogy akartuk. Akkor fájt, de már ennyi. Persze nem azt mondom, hogy nem volna jó vele lenni, de nem volt időnk egymásra és annak, hogy távkapcsolatba legyünk nem sok értelmét látom…. Meg lehet, hogy félrelépett, bár ezt erősen tagadja. – Hajtotta le a fejét szomorúan.

- Párizsba nem jársz?

- Nem sokat. Jelenleg azon gondolkozok, hogy más területeken is legyen márkaboltunk, fodrászatunk és, hogy a nevem érjen valamit a szakmába. Ezt saját erőből akarom elindítani és a vezetéknevemmel már így is hátrányba vagyok, hiszen mindenki a tesómmal azonosítja. Zlatan segítene, de nem akarom, hogy beleavatkozzon. Ez az én ügyem és én akarom véghezvinni.

- Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Alexandrával sem szoktál beszélni?

- Néha de annyira nem érdekel. Csakis magával van elfoglalva. Jó nem mondom, hogy rossz anya, hiszen Maxit fantasztikusan neveli, csak túl sokat enged meg magának és sok betekintést enged a sajtónak a magánéletükről. Ez a tesómat idegesíti, de semmit nem tud tenni ellene.

- Én nem tennék ilyet. Néha már az is kellemetlen mikor lefotóznak Stephannal ha valamerre megyünk. Amúgy mit szólnál hozzá, ha egy kicsit pihennénk meccs előtt?

- Remek benne vagyok. – Mosolygott rám és a desszert után haza indultunk. A mérkőzés fél kilenckor kezdődött és ígéretéhez híven Stephan bejuttatott a stadionba. Előtte még találkoztunk és kezembe nyomott egy kártyát, amit fel kellett mutatnom.

- Minden jót drágám. – Öleltem át. – Bármi lesz nekem, te vagy a bajnok.

- Szeretlek Lili. Jó lenne győzni, de elég erős a másik csapat.

- Simán levered őket. – Mosolyogtam rá.

- Azért csak maradjunk reálisak. Megyek, mert még elkések a kezdőrúgásról. – Mondta majd egy csók után elbúcsúztunk egymástól.  Helénával végig kiabáltuk az egész mérkőzést. Én El Shaarawy ő pedig Ibrahimovic mezben feszített. Remek volt és minden olyan volt, mint régen. Azt kívántam bár soha ne lenne vége ennek a pillanatnak, de mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Stephan nem rúgott gólt és 3-0- ra kikaptak.

- Sajnálom őket, de őszintén megmondva örülök, hogy Zlatanék nyertek. – Mosolygott barátnőm mikor már kifelé jöttünk a lelátóról.

- Nem megyünk le az öltözőkhöz? – Kérdeztem.

- Felőlem. – Vonta meg a vállát és utánam jött. Csodálkoztam, hogy ezzel a kártyával minden hová beengedtek, de valamilyen szinten büszkeséggel is töltött el.

- Kicsit előre megyek, mert lehet Stephan már átöltözött.

- Jó én meg majd a vendég öltözőnél várlak.

- Rendben. – De mikor leérünk éppen akkor jött ki egy magas barna hajú férfi, akit már lassan négy éve próbálok elkerülni.

- Zlatan. – Szaladt oda Heléna hozzá, én pedig úgy álltam ott a folyosón, mint valami szobor.

- Szia. Hogy vagy? Kivel jöttél? – Hallottam erős, férfias hangját.

- Lilivel. – Mutatott felém Heléna mire mindketten rám néztek én pedig észbe kaptam és feléjük indultam. Próbáltam nyugodtnak látszani, de a szívem őrületes módon kalapált. Még mindig hihetetlenül helyes volt, és ahogy kék színű meze rá feszült mindenféle gondolatok futottak át az agyamon.

- Szia. – Köszöntem és próbáltam elkerülni a szemkontaktust, de nem tudtam ellenállni annak, hogy belenézzek a gyönyörű barna szemeibe.

- Szia. Lilien. – Köszönt oda nekem. – Nagyon csinos vagy. – Majd közelebb jött és adott két puszit. Megéreztem az illatát, ami kicsit izzadsággal keveredő férfi parfüm volt.

- Hello. Nagyon jó voltál. – Néztem rá és éreztem, hogy a kelleténél kicsivel lelkesebb vagyok. Muszáj leállítanom magam.

- Köszi. Bár nem rúgtam gólt, de majd legközelebb.

- Az én tesóm a legjobb és annyira hiányzott. – Ölelte át Heléna.

- Stephan nem jött még ki? - Érdeklődött.

- De…. vagyis, nem tudom…. – Habogtam.

- Visszamegyek átöltözni. – Szólt végül és visszament én pedig a hazai öltöző felé vettem az irányt.

- Itt vagyok. – Mosolyogtam Stephanra mikor kilépett a helységből. Fekete póló és rövid farmer nadrágot viselt.  

- Örülök. – Csókolt meg üdvözlés képen.

- Jó voltál. – Dicsértem meg.

- Kikaptunk. – Hajtotta le fejét bánatosan.

- Nekem akkor is te voltál a legjobb. – Mondtam és kézen fogva elindultunk Zlatanék felé, akik már vártak minket. Jó volt újra így együtt lenni és jó volt újra Zlatan közelébe éreznem magam. Az étterembe elmentem mosdóba és mikor kiléptem a szűk folyosóra vele találtam szembe magam. Próbáltam kikerülni, de elém állt. Magassága miatt esélyem sem volt kikerülni.

- Nem engedsz vissza? – Tudakoltam.

- Jó, hogy újra látlak… tudod furcsa, hogy ezt mondom, de hiányoztál.

- Vissza kell mennem. – Vágtam rá és próbáltam nem figyelni arra, amit mondd.

- Lili figyelj akkor mikor elmentem én…

- Ne! – Állítottam le. – Nem akarom felhozni ezt. Stephannal járok és nagyon nehéz volt újra elhitetnem magammal, hogy ő az, aki kell nekem. Kérlek csak legyünk túl ezen az estén, mint két régi barát és ennyi. Nem találkozunk többet.

- Azért több volt köztünk, mint barátság. – Vetette oda és pimaszul mosolygott. Ó, hogy én mennyire imádom mikor így mosolyog, de nem láthatja meg rajtam, hogy elgyengültem.

- Volt! – Nyomtam meg. – Most pedig engedj el, mert gyanús lesz, hogy ennyi ideig vagyunk itt.

- Figyelj, tudom, hogy Stephannal vagy és örülök, hogy a legjobb haverom boldog komolyan, de… sokat gondolok rád.

- Akkor mért nem jelentkeztél soha? – Kérdeztem mérgesen.

- Nem tudom, de a fiam és Alexandra elvették az időt.

- Ez egy értelmetlen kifogás és….. hagyjuk. – Hagytam ott és visszamentem Stephan mellé az asztalunkhoz.