2017. október 22., vasárnap

3/48 ⚽️ Rádöbbenés az igazságra? ⚽️

Lili: Reggel furcsa izgalom futott át rajtam, ahogy az esti vacsorára gondoltam. Stephan és Kitti úgy döntöttek még a mai nap visszautaznak Rómába, de én úgy határoztam, jobb lesz nekem Milánóba maradni addig, míg Zlatan Amerikába tartózkodik. Nem akartam belerondítani a rózsaszín buborékukba, és inkább barátnőmmel vagy keresztfiammal terveztem eltölteni a - reményeim szerint- már csak pár napot. A kocsinál álltunk Stephannal és Kittit vártuk, hogy lehozza az utolsó csomagjait is. Barátom eléggé távolság tartó volt a tegnapi beszélgetés óta. Néhány percig csöndben álltunk, míg végre megszólalt.
- Akkor mi lesz este?
- Úgy döntöttem elmegyek, és találkozok Gianlucával. - Néztem a szemébe, és láttam nem erre a válaszra számított.
- Heléna mérges lesz, és Zlatan is.
- Nem kell, hogy tudjanak róla. Helénák azt mondom majd, hogy mással lesz találkozóm.
- Hazudsz a legjobb barátnődnek? - Kérdezte és egyre mérgesebbnek tűnt.
- Stephan, kérlek, ne kelts bennem lelkiismeret furdalást!
- Nem akarok, de akkor is ez az igazság, persze nyilván azt csinálsz, amit akarsz. Felnőtt nő vagy, én pedig úgy látom, indulhatunk. - Szólt kicsit kedvesebb hangon, mikor Kitti kihozta utolsó bőröndjét. - Szeretlek Lili, vigyázz magadra, és nagyon kérlek, ne csinálj semmi idiótaságot! - Ölelt magához szorosan.
- Bízz bennem Stephan. - Suttogtam a fülébe, majd elköszöntem testvéremtől is, és besiettem a lakásba. Mivel nem volt egy normálisabb ruhám, úgy gondoltam elmegyek vásárolni. Sajnos szöszke barátnőm nem akart velem tartani, így eszembe jutott, hogy elhívom Kamillát. Lebeszéltem vele, hogy először találkozzunk a kedvenc kávézónkban, majd gyorsan elkészültem és már indultam is.
- Mi ez a vásárlási láz? - Érdeklődött a fekete hajú lány, akivel jólesett magyarul beszélgetni.
- Csak este találkozóm lesz, és nagyon sok rendesebb ruhám maradt Manchesterbe.
- Kivel találkozol? - Csillant fel tekintete.
- Az titok. - Mosolyogtam, de a lányt nem elégítette ki válaszom.
- Nem, ez nem ér!! Tudni akarom, ha már egyszer én is segítek kiválasztani az öltözékedet.
- Kicsit fura a helyzet, mert olyan emberről van szó, akivel régebben jártam.
- De ki az?? Nevet kérek Lili!! - Kíváncsiskodott tovább, én pedig egy mély levegő után megosztottam vele.
- Gianluca Lapadula.
- Ne már!!! - Csodálkozott. - Ő az exed.
- Igen, és tegnap kaptam tőle egy üzenetet. Ezt. - Mutattam neki miután kikerestem a telefonomból.
- Randira hívott? - Cukkolt.
- Ez nem randi. - Ráztam meg határozottan a fejem. - Csak egy vacsora, elvégre tudja, hogy babát várok.
- Igen, de akkor is ez érdekes, bár lehet, hogy ez miatt volt ilyen befelé forduló tegnap este.
- Tegnap?
- A mérkőzés után elmentünk egy páran inni. Lapadula is velünk tartott, de nagyon szomorúnak tűnt. Végig a telefonját nézegette, aztán fáradságra hivatkozva hazament. - Magyarázta a lány.
- Részeg volt?
- Ugyan, dehogy. - Vágta rá gyorsan, ami kicsit megnyugtatott. Nem örültem volna, ha mámoros állapotban jutottam volna eszébe.
- Szerinted jó ötlet volt igent mondanom? - Tettem fel neki is a kérdést, és örültem, hogy Kamilla másképp reagál, mint Stephan.
- Persze, hiszen semmi nincs egy vacsorába.
- Stephan mérges rám, és nem tartotta jó ötletnek. Azt mondta, Zlatan mérges lesz rám.
- Mégis honnan a jó fenéből tudná meg?
- Nem tudom. - Vontam meg a vállam. - De ha rájön, abból mondjuk tényleg elég nagy balhé lesz. Azt pedig nem akarom. - Mondtam. - Basszus Kamilla tudod, mennyire hiányzik?
- Mikor beszéltél vele utoljára?
- Azóta csak egyszer, mióta eljöttem Amerikából, és múlt héten küldött egy videó üzenetet, de azóta semmi. Minden nap azzal az üzenettel kelek és fekszek. - Meséltem neki búsan.
- Mikor jön haza?
- Nem tudom, de lassan kikészülök a hiányától. Nagyon szeretem Kami' és néha úgy érzem, nem sokon múlik, hogy ne telefonáljak neki. De mégsem merem, mert félek, hogy letol érte. Este is sokszor csak forgolódok, és... őszintén megmondom, hogy annyira kívánós vagyok, és nem csak kajába értem ezt.
- Szex hiányod van? - Nevetett fel, mire az arcom azonnal vörösbe váltott át.
- Már egyre jobban, de nem csak a testiség hiányzik, hanem az egész ember. A hangja mielőtt elalszok, vagy a csókja, és ahogy mosolyog rám, mikor meglát, és... - Csuktam be a szemem, mire a lány meglökött.
- Hééé, el ne olvadj már!
- Nyugi nem fogok, de bevallom őszintén elég intenzív volt a testi kapcsolat köztünk, ami egyik napról a másikra eltűnt. Lassan megőrülök, és már nem is keresek rá, mert akkor csakis olyan képek jönnek szembe, amelyiknél nincs rajta felső.
- Vagy csak alapból olyanokat nézel. – Piszkált kedvesen, én pedig, hogy lehűtsem magam belekortyoltam a hideg narancslémbe.
- Mi még nem voltunk együtt Gigioval. - Magyarázta kicsit szégyenlősen. - De remélem, hogy hamarosan túlleszünk rajta.
- Nem rossz, hogy fiatalabb?
- Nem, dehogy, mert annyira komoly fiú. Nem is látszik rajta a kora, és ez jó.
- Remélem, sokáig együtt lesztek.
- Én is, de akkor nem indulunk vásárolni? - Nézett rám kérdőn, majd fizettünk és járni kezdtük a boltokat. Jobbnál jobb ruhákat sikerült vásárolnom, és igazán elégedett voltam a szerzeményeimmel, majd egy gyors ebéd után, megköszöntem Kamillának a segítséget és hazafelé vettem az utam. A lakásba érve Heléna Vincenttel játszott a nagy szőnyegen.
- Szia. - Huppantam le melléjük és a kanapéra raktam a szatyrokat.
- Mi ez a sok holmi? - Csodálkozott.
- Csak itt alig van ruhám, és szeretem az olasz divatot. Sokkal jobb cuccok vannak itt, mint Manchesterbe.
- Arra gondoltam, hogy este elmehetnénk valamerre. Elhívom a bébi csőszt, és kicsit kiruccannánk. Csak te meg én.
- Sajnálom, de nem érek rá este. - Mondtam zavartan, és próbáltam kerülni a pillantását.
- Merre mész?
- Csak egy ismerősömmel lesz találkozóm.
- Kivel? - Kérdezgetett még mindig.
- Nem ismered, de akkor megyek is készülődni. Még hajat kell mosnom, és van pár dolog előtte, amit elakarok intézni. - Álltam fel és még mindig zavarba voltam. Nem szerettem hazudni barátnőmnek, de jelenleg nem volt más választásom.
-  De mégis mi ez az egész? Talán egy munka?
- Heléna, ne kérdezősködj! Csak egy egyszerű vacsora. - Állítottam le, majd mielőtt újra kérdezett volna otthagytam. A hajmosás után az új szerzeményeim közül válogattam, és kiválasztottam egy sötétkék cicanadrágot, és egy vajszínű feszes tunikát, amit az oldalán egy masni díszített. Ezt egy hasonló színű kardigánnal kombináltam, a lábamra pedig egy fekete balerina cipőt húztam, amit szintén egy masni díszített. Már a tükör előtt sminkeltem magam, mikor Helénát láttam meg a hátam mögött a tükörbe.
- Nagyon csinos vagy. - Dicsért meg, ahogy végigmért, de hangja eléggé különösen csengett. - Biztos nagyon fontos lesz ez a vacsora.
- Annyira nem, de azért jól akarok kinézni. - Vontam meg a vállam, majd vörös rúzst kentem ajkaimra. Heléna tovább nézte a mozdulataimat, és kis idő múlva így szólt.
- Beszéltem Stephannal.
- Odaértek?
- Igen, de mást is mondott. - Kezdte és szemei szinte villámokat szórtak felém.
- Igazán, és mit?
- Megmondta kivel találkozol ma este.
- Sosem tudja befogni a száját. - Forgattam meg a szemem és már majdnem kikerültem a lányt, de megragadta a karom és dühösen pillantott rám.
- Szerinted jó ez így?
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Jaj dehogy is nem Lili! Az exeddel találkozgatsz miközben a párod...
- Le se szar! - Emeltem fel a hangom.
- Ez nem igaz Lili.
- De! Nagyon is igaz. Ellökött magától mikor a legnagyobb szüksége volt rám. Tudom, mert ismerem, és mégsem enged közel magához, holott elvileg jóban- rosszban kiállunk a másik mellett. Én ott voltam, de ő nem hagyta! - Mérgelődtem, majd egy kicsit nyugodtabb hangon folytattam. - Nyugodj meg, ez csak egy vacsora és nem lesz folytatása, mert Zlatant szeretem, de kell valami, ami eltereli a gondolataimat róla, és erről az egész helyzetről.
- Mi van, ha a tesóm megtudja?
- Kitől, tőled?
- Esetleg! - Fenyegetőzött.
- Nem teheted ezt velem Heléna. Jogom van jól érezni magam, és hidd el semmi nem lesz köztünk. Megígérem! - Bizonygattam, de a lányt nem sikerült meggyőznöm.
- Nem érdekel, felőlem le is feküdhetsz vele. Kárt már tud benned tenni. Jó szórakozást! - Vettette oda hűvösen, majd felment az emeletre, én pedig szomorúan vettem fel a kabátkámat és indultam a találkozóra. Nagyon fájt, amiket barátnőm a fejemhez vágott, és kicsit féltem, hogy elmondja szerelmemnek a dolgokat. Úgy éreztem sarokba szorított, és tehetetlen vagyok ez ellen. Gyalog indultam el a térre és örömmel láttam, hogy Gianluca már vár rám. Mosolyt erőltettem az arcomra és kedvesen rá köszöntem.
- Szia, Luca!
- Lili, de csinos vagy. - Dicsért meg és adott két puszit.
- Köszönöm, te is nagyon elegáns vagy. - Válaszoltam én is, miközben végignéztem ruházatán, ami hosszú fekete ballonkabátból állt, amit kigombolva viselt. Így jól látható volt, világosbarna pulóvere, amihez színben passzoló cipőt vett fel és egy szakadtabb farmernadrágot.  - Merre megyünk?
- Itt a közelben van egy étterem, és gondoltam beülhetnénk.
- Remek, akkor menjünk. - Bólogattam és egymás mellett sétálva indultunk el, miközben a fociról és a tegnap esti mérkőzésről beszélgettünk. Az étterem nagyon hangulatos volt. A sötétzöld székek kényelmesek voltak és jól harmonizáltak a fa bútorokkal. A zenét pedig egy vörös hajú nő szolgáltatta, aki olasz dalokat énekelt.
- Jó estét! Hozhatok inni valamit? - Lépett az asztalunkhoz egy kedves arcú pincérlány.
- Egy pohár vörösbort kérnék, és...
- Egy narancslét! - Rendeltem én is, ezután újra visszatértünk a foci témához. Kihozták az italokat, és ekkor megrendeltük az ételt. Én csak egy könnyű csirke mellet kértem, sok zöldség körettel, míg partnerem egy nagy tányér fehérboros lazacot rendelt.
- Ugye nem zavar, ha halat eszem? - Nézett rám udvariasan.
- Nem, aranyos vagy, hogy megkérdezted, de már túlvagyok ezen a hányingeres időszakomon. Veled mi van mostanában?
- Elvagyok, focizok és edzésekre járok, és hamarosan apa leszek. - Mesélte csillogó szemekkel, én pedig a meglepetéstől félrenyeltem a narancslémet, ami enyhe köhögő görcsöt hozott rám.
- Jól vagy?
- Igen, csak kicsit meglepett a hír. Ne haragudj, de gratulálok.
- Köszönöm, bár még élőbe nem láttam, de azt hiszem, olyan két hónapos lehet, és az anyukája pocakjába növekszik.
- Ez remek, csak nem Anna a baba anyukája?
- De igen. - Nézett rám, majd mesélni kezdett. - Tudod mikor szakítottunk veled, megbeszéltük a dolgokat Annaval, és úgy döntöttünk folytatjuk a dolgokat. Akkor már a házasság időpontja elavult, de újra megkértem a kezét. Igent mondott, de kikötötte, hogy még egy fél évet szeretne visszamenni Afrikába, hogy befejezze a munkáját. Belementem, és eleinte jó is volt, ez a távkapcsolat. De már eléggé unom, és kicsit magányosnak érzem magam. A fél év kicsit kitolódott, mert plusz egy hónapot kért.
- Akkor már hamarosan hazaért. - Bíztattam és megsimogattam az asztalon pihentetett kezét.
- Igen, de annyira nehéz így egyedül, és... örülök, hogy tegnap találkoztunk, és lehet meglepődtél az üzenetemtől.
- Az igaz. - Mosolyogtam. - Furcsa volt a helyzet, és bevallom őszintén nem is tudtam hirtelen mit reagálja rá.
- Azt gondoltad randira hívlak? - Kérdezett rá a lényegre, és én egy aprót bólintottam rá. - Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Tudom, hogy Zlatannal jársz, és persze látom, hogy állapotos vagy. Igazából az is eszembe jutott, hogy mire Anna hazaér berendezném a babaszobát, de egyedül nem tudom. Persze már megvan a helye, amit én festettem ki, és vettem pár bútort és a kiságy is megvan. Te már berendezted?
- Nem, még én sem, mert nem vagyok Manchesterbe. - Meséltem neki kicsit szomorúan. - Eredetileg Zlatannal akartam, de fogalmam sincs mikor ér haza, és nem tudom mikor lesz kész.
- Lenne kedved segíteni nekem ebbe? Tudod, nem igazán vagyok otthon az ilyen témába, és te pedig éppen ilyen helyzetbe vagy. Nem is tudom mi kéne egy kisbabának.
- Szívesen segítek neked Gianluca. - Szóltam és egy hatalmas kő esett le a szívemről, majd mikor kihozták az ételt egész végig Annaról és a baba témáról beszélgettünk. Örültem, hogy kicsit felszabadultabb lett a beszélgetés, és a végére már mindenfélén nevetgéltünk. Mivel desszertet nem kértem Gianluca fizetett, majd távoztunk az étteremből.
- Köszönöm a vacsorát és nagyon jól éreztem magam.
- Én is Lili, de akkor találkozunk holnap?
- Persze, szívesen segítek neked.
- Köszönöm. - Ölelt magához majd elbúcsúztunk egymástól. Boldogan sétáltam a szöszi lány lakására, majd csendben lefürödtem, és a szokásos Zlatan videóm után álomba merültem. Reggel hangos babasírásra keltem fel, majd  Heléna bosszankodó arcát láttam a konyhába.
- Jó reggelt. Mi a baj?
- Vincent nem akar enni, és nem tudom mi a baja. Lehet, fáj a hasa, de nem tudom. - Szólt szomorú arccal. - Olyan jól aludt, de most meg sír.
- Lehet csak nem éhes, vagy ilyesmi. - Néztem rá a kisfiúra, akinek arcocskáján nagy könnycseppek gördültek le. Heléna kivette az etetőszékből és gyengéden csitítgatta.
- Mi volt tegnap? Mikor értél haza?
- Olyan éjfél körül, és jó volt. Sokat beszélgettünk, és ma is találkozunk délután, de még mielőtt bármit is mondanál, nem kell rosszra gondolni.
- Én nem szólok bele a hülyeségeidbe.
- Heléna félre érted, és én megmagyarázom.
- Nem érdekel Lili. Nyugodj meg, nem beszélek Zlatannal, de jó lenne, ha magadba néznél egy kicsit.
- Heléna, várj már egy kicsit!! - Szóltam rá mérgesen. - Félre érted, mert Gianluca csak a segítségemet kérte. Egyedül érzi magát, és örült, hogy találkoztunk. A barátnője babát vár, és hamarosan visszatér Afrikából. Gianluca pedig a segítségemet kérte, hogy berendezze a babaszobát. Érted már?
- Akkor nem akar tőled semmit?
- Persze, hogy nem! Ezt magyaráztam egész végig, de te meg Stephan nem hallgattatok rám. Semmi mást nem akar, csak nem ért ezekhez a baba dolgokhoz, és mivel én benne vagyok pont kapóra jöttem neki. - Mondtam mire Heléna lerakta a kicsit a szőnyegre és váratlanul átölelt.
- Sajnálom Lili, de attól féltem már nem szereted a testvéremet, és új kapcsolatot akarsz.
- Ugyan, ez nem igaz Heléna, de én is egyedül éreztem magam.
- Ne haragudj, hogy kételkedtem benned. - Mondta bűnbánó hangon.
- Nem hibáztatlak, mert tudom, hogy Zlatan miatt voltál kiakadva. Amúgy ha van kedved, te is eljöhetnél velünk. Biztos sok hasznos tanácsot tudnál adni te is.
- Aranyos vagy, de most inkább Vincenttel vagyok, és várom haza Manuelt, aki talán estére ideér.
- Végre. - Mosolyogtam, és egy gyors reggeli után készülődni kezdtem. A délelőttöt a képeim munkálataival töltöttem, és mikor kész lettek elküldtem Paolonak. Délután pedig magamra kapkodtam a ruháimat, és elindultam a megbeszélt helyre. Egész nap a baba boltokat róttuk, és próbáltam nem csak ruhákat vetetni vele, hanem hasznos a terhesség alatt használható dolgokat is. Este felé pedig Luca elhívott magához, hogy meglessem a félig kész babaszobát. Furcsa volt újra abba a lakásba menni, ahova anno a részeg bulim után hozott, de igyekeztem elhessegetni a negatív érzéseimet.
- Gyere beljebb! - Invitált, majd levettem a kabátom és a férfi után lépkedtem.
- A vendégszobába rendeztem be a babaszobát. Szeretnénk majd másik otthont, de addig nem akarok semmibe dönteni, míg Anna nem ér haza.
- Ez jó ötlet. - Mosolyogtam rá.
- Egyelőre így néz ki!  - Nyitotta ki előttem az ajtót, és a szavam is elállt. A szoba oldalán egy csodálatos világos kék kiságy helyezkedett el, előtte fehér puha szőnyeg. A fal színe pedig egyezett a bútorokéval, amik hófehér színben pompáztak.
- Ez csodálatos Gianluca. - Néztem körbe miközben beljebb mentem.
- Kicsit még hiányos, de...
- Ez fantasztikus. - Mosolyogtam rá.
- Én festettem ki és én raktam rá ezeket a csillagokat is. - Mutatta a falakon lévő díszeket. - Igazából nem tudom még, hogy milyen nemű lesz, ezért sem raktam tele rózsaszínnel, vagy világos kékkel.
- Ez a fehér mindegyik babának jó lesz. - Simítottam végig a bútorzatot. - Nagyon ügyes vagy.
- Köszönöm Lili a mai segítséget. - Lépett közelebb és barna szemeiből nagy hálát olvastam ki.
- Nagyon szívesen, és ha kell még valami, szívesen segítek. Egyelőre még itt vagyok Milánóba.
- Behozzuk a dolgokat?
- Persze. - Vágtam rá, majd kipakoltuk a vásárolt babaholmikat, utána pedig elköszöntem tőle, magamba pedig hálát adtam, hogy a férfi nem akart tőlem semmit.

Zlatan: Már megint felhúzott a doktor és megint dühbe gurultam. Utáltam, hogy még mindig nem tudok rendesen lábra állni. Persze mindenki nyugtatgat, hogy ez ilyenkor még rendben van, de én akkor sem vagyok nyugodt. A térdem már megint iszonyatosan fáj, és erre még a fájdalomcsillapító sem gyógyír. Sajnos erősebbet nem adnak, hiába is könyörgöm. Persze én is felfogom ésszel, hogy még egy hónap sem telt a műtétemig, viszont akkor sem viselem el, ezt a fájdalmat. Egyre többet és többet akartam gyakorolni, és mikor leállítottak, ordítoztam a körülöttem lévőkkel. Idegesen és fáradtan mentem vissza a szobámba. Újra elfogott a csalódottság, majd megint eszembe ötlöttek a negatív gondolataim. Miért nem tudok úgy haladni, ahogy azt szeretném? Mikor tudok teljes értékű edzésmunkát végezni? Helyre jön a térdem valaha is? Egy hirtelen ötlettől vezérelve felnyitottam a laptopom és a nevemre kerestem. Kíváncsi voltam miket hord rólam össze a sajtó. A keresőre mentem, majd a nevem után a hírekre kattintottam. Újra szembe jött velem a sok negatívum, és már majdnem bezártam volna a gépem mikor Lili neve villant fel az egyik, ismeretlen hírnél. Kíváncsian nyitottam meg, és az agyam fokozatosan öntötte el a sötét köd, ahogy a sorokat olvastam, és a képeket nézegettem. A cikk pedig így szólt: 

Ki a gyerek igazi apja?  A napokban egyre többször látták Milánóba a fotósként dolgozó Kovács Lilient, (28) aki legutóbbi információink szerint a Svéd Zlatan Ibrahimovic (35) mennyasszonya. Sokan tudni vélik, hogy Lilien a jelenleg sérült, és Amerikában tartózkodó focista gyerekével várandós, és bár egyik fél sem erősítette meg, mindeddig úgy tudtuk a kapcsolatuk stabil lábakon áll. Ám az utóbbi napokban egyre több kép készül róla és a jelenleg az Ac Milanban játszó Gianluca Lapaduláról, (27) ahogy sétálnak a városba, vagy együtt vacsoráznak. Mindezt meghitten és igazán romantikus hangulatban. Az egyik képen pedig jól látható, hogy több van köztük, mint barátság, hiszen eléggé közel állnak egymáshoz. A mai napon pedig egy baba boltból láttuk őket kijönni, ahonnan nagy csomagokkal távoztak és felmentek a férfi lakására is. Vajon saját gyereküknek vásárolnak? Ki a kicsi igazi apja, és ha esetleg Lapadula akkor mit fog ehhez szólni Zlatan? Sajnos megkeresésünkre egyik fél sem reagált, a Svéd focistáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el. Mindenesetre kíváncsian várjuk a részleteket.

Ahogy elolvastam a hírt, és felfogtam a jelentését, a dühtől szinte törni-, zúzni tudtam volna. Mi ez a sok szar amit összehordanak, és mi a jó francért találkozgat Lili megint ezzel az idiótával? Annyira dühös voltam, hogy a falnak vágtam, ami a kezem ügyébe került,  így egy pohár, és tabletem is áldozatul esett a rongálásomnak. Már a kezembe volt a telefonom, mikor bejött Mino.
- Zlatan mi szart csinálsz? 
- HAGYJ BÉKÉN ÉS TAKARODJ KI INNEN! - Ordítottam. 
- Mi a franc történt? 
- MINDEN SZAR!! ELEGEM VAN! 
- Zlatan a tornán volt valami gond? - Kérdezte csendesen, majd közelebb lépett hozzám és próbált visszatessékelni a helyemre. - Nyugodj meg és mesélj el mindent. 
- A torna egy nagy szar volt. Sosem leszek olyan, mint voltam. SOHA, de ha még nem lenne elég, akkor olvasd el ezt. - Fordítottam ügynököm felé a laptopom. Mino gyorsan átfutotta cikket, és tüzetesen megnézte a fotókat. 
- Mi a lószar ez? - Nézett rám mikor végzett. 
- Nem tudom, mert Lilinek nem is Milánóba kéne lennie, hanem Rómába. Stephannal, de az a hülye nem vigyáz rá.
- Szerintem nem Stephan a hibás. Lehet a barátnőd akart maradni, és te is tudod mennyire makacs. Ez pedig egy baromság. 
- Miért találkozott ezzel? 
- Azt nem tudom, de nézd. - ült le mellém. - Tudod, hogy nem igazán bírom a barátnődet, de hidd el, hogy száz százalékosan biztos vagyok abban, hogy tiéd a gyerek és ez a lány szeret téged. Lehet egyedül érezte magát, és társaságra vágyott.
- De pont ERRE? Ott van a húgom, és Stephan is, és...
- Zlatan ezért te is hibás vagy! Ha nem mondtad volna, hogy menjen el akkor nem történt volna ilyen. Egyáltalán mikor beszéltél vele utoljára? 
- Már régen. - Mondtam halkan és rájöttem teljesen igaza van Minonak. Ha Lili más férfival találkozgat az leginkább az én bűnöm. Én löktem oda másnak. - Mi a fenét tegyek? Mi van, ha újra van köztük valami? 
- Ugye tudod, hogy Donnarumma is az ügyfelem? 
- Igen, tudom. 
- Ha szeretnéd, megérdeklődöm tőle, ezt a dolgot akár már most is. Ő biztos tudja, hogy mi a helyzet.
- Megtennéd? - Néztem rá reménykedve mire bólintott és kiment a szobámból. Újra a képeket nézegettem, és egyszeribe elkapott a szomorúság. Lili egyszerűen csodálatos volt, én pedig nem voltam mellette. Még csak nem is hibáztathattam érte, hiszen neki is jár a boldogság. Megtöröltem enyhén bekönnyesedett szemem és elhatároztam, amilyen gyorsan csak lehet, hazarepülök, és otthon folytatom a rehabilitációt, és ha még egy kicsi esély is van Lili szerelmére, nem pazarolhatom el. 
- Itt is vagyok. - Rángatott vissza ábrándozásomból Mino.
- Mit mondott a kapus? 
- Azt mondta Lapadulának is gyerek lesz, és azért találkozott a csajoddal, mert ő segített neki baba dolgokat nézni. 
- Komolyan mondod? Nincs köztük semmi? 
- Nincs. - Válaszolta és kitört belőlem a megkönnyebbült sóhaj. - De akkor sem nézheted ezt ölbe tett kézzel. 
- Igazad van. Már nem hívom fel Lilit, hiszen Milánóba késő este van, de holnap beszélek az orvossal, és megpróbálom meggyorsítani az ittlétemet, hogy minél hamarabb hazatudjak repülni.
- Rendben van. - Állt fel. - Nyugodj meg, ez a lány teljesen odáig van érted. Jó éjszakát Zlatan. 
- Jó éjt Mino, és köszönök mindnet. - Hálálkodtam, és mikor kiment elgondolkoztam a szavain. Reméltem az orvos jó hírekkel szolgál holnap, és a lehető leghamarabb repülhetek kedvesemhez, bárhol is van, holnap pedig az első dolgom lesz, hogy telefonálok neki.

6 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy felébresztetted Zlatant! Kicsit sok volt már a feszültség. Üdv 😉

    VálaszTörlés
  2. Igen, már ideje volt, hogy észhez térjen. Puszi. :).

    VálaszTörlés
  3. Szia Andrea!

    Érrhető Zlatan testvérének a reakciója, de örülök hogy elnézést kért..

    Mino meglepett...:)
    Zlatan döntésének örülök..

    Köszönöm szépen hogy ezt a részt is olvashattam!
    További szép napot Kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  4. Szia. Köszönöm, hogy olvastad, és hozzászóltál. :) Nagyon örülök neki. Puszi Andrea :).

    VálaszTörlés