3/23 ⚽️ Titkok amiket jobb nem tudni ⚽️

Zlatan:

- Mégis mi a faszt csinálsz? – Toltam el magamtól a lányt mikor ráeszméltem arra amit éppen művelünk. – Hogy gondoltad ezt?

- Bocsánat, én csak..

- Ne magyarázkodj! – Csattantam fel hirtelen és nem is érdekelt, hogy Kitti bármelyik pillanatban felébredhet. Rohadtul mérges voltam magamra meg az előttem álló lányra akinek szemeiből vágyat olvastam ki.

- Azt gondoltam, te is akarod.

- Már hogy akarnám ezt? – Nevettem fel gúnyosan és idegesen a hajamba túrtam, majd zavartan néztem a betegágy felé ahol Kitti még mindig az igazak álmát aludta. Kicsit megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és ismét a spanyol szépségre vetettem tekintetem.

- Azt mondtad, tegyem amit szeretnék. – Hallottam közönyös hangját. – Én pedig megakartak csókolni, és mivel te sem ellenkeztél gondoltam..

- Mit, hogy lesmárollak és behúzlak valamelyik kórterembe?

- Én csak….

- Lolita, te gyönyörű vagy, komolyan de én nagyon sokat szenvedtem azért, hogy visszakapjam a barátnőmet. Sőt még most sem tudom hányadán állunk, ezért még egy hiba nem fér bele. Én Lilit szeretem, és őt akarom feleségül venni.  – Mondtam és láttam a lányon, hogy rosszul esnek neki a szavaim. Talán megijedtem magamtól is és a helyzettől hiszen Lili bármelyik pillanatban betoppanhatott volna a kórterembe.

- De nem is akar hozzád menni. – Tárta szét karjait.

- Ezt meg honnan gondolod? – Meredtem rá és nem tudtam honnan van ilyen információja a dolgaimról.

- Tudod vannak olyan dolgok amiket úgy hívnak, hogy internet, és újság és sokszor olvastam, hogy kikosarazott amit én nem tennék.

- A firkászok hazudnak.

- Jó te tudod, de szerintem ha valaki igazán szeretne valakit nem kosarazná ki.

- Sosem kosarazott ki. – Tagadtam. – Igenis feleségül fogom venni.

- Akkor legyetek boldogok.  – Suttogta végül majd picit szomorú szemekkel fordult el tőlem, megfogta a magával hozott tálcát és kihátrált a szobából. A bűntudat azonnal elhatalmasodott rajtam miközben visszaültem Kitti mellé aki mintha éppen akkor csukta volna be a szemét mikor újra felé fordultam, de reméltem csak a szemem káprázott. Újra elővettem a mobilomat, de abban a pillanatban újra a zsebembe dugtam, mert a folyosóról Lili hangját véltem hallani. Kiléptem és láttam, hogy barátnőm vörösödő fejjel támadt a lányra majd mindenféle jelzőkkel illeti. Lolita meglepetésemre nem vette fel a kesztyűt hanem nyugodtan tűrte a sértegetést, ami egy ponton már nekem is sok volt így jobbnak láttam ha közbe szólok.

- Lili fejezd be, hagyd őt békén.

- Mit kerestél a testvérem szobájába? – Szegezte neki ingerülten a kérdést és Lolita mosolyogva elmagyarázta, hogy ő itt dolgozik és végül egy hatalmas mosollyal az arcán odébb állt Lili pedig ott maradt és szinte tajtékzott a dühtől.

- Kicsim nyugodj meg. – Léptem oda hozzá, de eltolta a kezem.

- Te is bent voltál vele?

- Igen, mert vigyáztam Kittire mikor belépett és megmérte a vérnyomását és kicserélte az infúziót.

- Kettesbe voltál vele? – Pillantott felém és szemei szinte szikrákat szórtak.

- Lili ne kiabálj már! – Próbálta Stephan is csitítani, amiért hálás voltam neki. Nem hiányzott volna, ha kiraknak minket csendháborításért az épületből.

- Igen, mert tudni akartam, hogy rendben van-e a húgod, és megnyugodhatsz mert Lolita azt mondta, hogy jól van. Lili nem kell semmi rosszra gondolni. – Fogtam meg a kezét és örültem, hogy Stephan magunkra hagyott minket és bement barátnőjéhez. – Gyere üljünk le ide és elmondom, hogy mi volt rendben?

- Oké. – Bólintott egy aprót majd mellém ült a székre.

Lili:

Nagyon mérges voltam, de ahogy Zlatan elmesélt mindent hangulatom kezdett nyugodttá válni.

- Miért jöttetek vissza ilyen hamar? Nem úgy volt, hogy lepihensz?

- De igen, csak Stephan elmesélte, hogy megkérte a húgom kezét és én erre felbuzdulva úgy gondoltam jobb lesz ha minél hamarabb megtudja a választ. – Osztottam meg vele és láttam rajta, hogy valamit mondani szeretne, de csak furcsán néz ide- oda. – Valami gond van?

- Nem, csak kicsit fáradt vagyok. – Eresztett el egy fáradt mosolyt.

- Úgy tudom van itt egy privát szoba ahol nyugodtan ledőlhetnél, és esetleg kipihenheted magad. – Álltam fel. – Szólok a nővérnek és megkérdezem, hol van a szoba. – Néztem rá és szándékosan nem akartam kiejteni Lolita nevét. – Mindjárt jövök. – Kezdtem, de mielőtt elindultam volna utánam szólt.

- Szeretsz még engem? – Tette fel a kérdést.

- Tessék? – Ütköztem meg a kérdésen.

- Én csak azt kérdeztem, hogy szeretsz még engem, ugyanis még mindig nem beszéltük meg a dolgokat és én holnap már visszautazok.

- Figyelj ezt egy nyugodtabb környezetben szeretném megbeszélni. – Fordultam felé.

- De mégis mikor? Most is kettesben vagyunk, és szeretném ha tisztáznánk a dolgokat.

- Zlatan mindjárt éjfél, én is fáradt vagyok, ezért most nem tudok erre koncentrálni.

- Akkor megint hagyjuk az egészet a levegőbe? – Állt fel ő is majd egy hosszabb ásítás után rám nézett és komoly hangon így szólt. – Jobb ha hazamegyek, mert holnap amúgy is edzésem volna. Legalább nem hiányzok. Döntsd el, hogy mit akarsz, de ne viselkedj velem így.

- Elakarsz menni? – Esett le mit mondott. – Csak hétvégén lesz mérkőzésed.

- Lili nem bízol bennem, nem akarsz hozzám jönni, semmit nem akarsz ami a kettőnk dolgával kapcsolatos. Mégis mit gondolsz meddig fogom ezt tűrni? Sosem csináltak még velem ilyet, és meg kell mondjam nem is engedném meg senkinek sem ezt a viselkedést velem szembe. Te is tudod, hogy nem vagyok egy érzelgős típus, vagy olyan akivel szarozni lehet.

- Maradj még egy éjszakát. – Léptem közelebb hozzá és felnéztem álmost szemeibe. – Talán adhatnál még egy kis motivációt. – Mosolyodtam el és örültem, hogy felfogta a célozgatásaimat.

- Telefonálok párat. – Vágta rá kis idő után majd előkapta a telefonját és félre vonult, én pedig bementem Kittihez. Stephan éppen vizet itatott testvéremmel, és láttam rajta mennyire féltően ér hozzá. Tekintetéből hatalmas szeretet áradt húgom felé és ez örömmel töltötte el a szívem.

- Köszönöm. – Hálálkodott Kitti és visszaadta a műanyag poharat barátjának, majd egy álmos mosoly után visszafeküdt hófehér párnájára.

- Aludj kicsim – Suttogta Stephan majd egy pár perc elteltével Kitti egyenletes szuszogását hallottuk.

- Nem vagy álmos? – Léptem közelebb olasz barátomhoz aki gondolataiba merülve simogatta Kitti kezét.

- Talán csak egy picit, de túlélem.

- Stephan nemsokára meccsed van, és pihenned kéne. Zlatan itt alszik az egyik privát szobába és ha gondolod neked is kérhetek egyet.

- Nem. – Rázta fejét makacsul. – Nem mozdulok innen, és ha fáradt vagyok akkor majd ráfekszem az ágyra.

- Nézd én is aggódom, de láthatóan és szerencsére Kitti már fényévekkel jobban van mint amit remélhettünk tegnap. Én itt leszek vele és vigyázok rá.

- Nem. – Makacskodott tovább mire egy megadó sóhajjal vettem tudomásul, hogy Stephan hajthatatlan így elővettem az ágy alól egy másik széket és mellé telepedtem.

- Merre van Zlatan?

- Csak elintéz pár telefont.

- Lili te meg ő….- Kezdte és idegesített, hogy nem elég, hogy Zlatan is ezzel nyaggat még Stephan is ezt hozza fel.

- Nézd nem tudom, hiszen nem terveztem ezt és egyedül csak a fotózás miatt repültem Manchesterbe. Arról nem volt szó, hogy lefekszek vele, csak Kamilla nem bírt a seggén maradni így elmentünk bulizni ahol újra összefutottam vele és megtörténtek a dolgok. - Magyaráztam és a Lunás részt szándékosan kihagytam a történetből, mert nem akartam, hogy Stephan hülyének nézzen.

- Akkor tényleg lefeküdtél vele? – Kérdezte megilletődve.

- Igen, és bármennyire is fantasztikus és jó volt akkor is ott lebeg előttem a tudat, hogy…

- Megcsalt. – Fejezte be helyettem a mondatot.

- Igen, és félek, hogy újra megteszi, nem bírnám újra elviselni azt a fájdalmat.

- Miatta lettél szőke?

- Nem, ez már Gianlucával való szakításom hozta ki belőlem.

- Nagyon csinosan áll, és bár alig ismertelek fel már kezdek hozzászokni. – Mosolygott rám édesen ami melegséggel töltötte el a szívem, majd komoly képpel folytatta. – Szerintem ha szereted ne gondolkozz sokat, mert lehet, hogy végleg elveszíted és annál nincs rosszabb, és bármit teszel az erőfeszítéseid a semmibe vesznek. – Nézett újra Kitti felé majd szemei mintha megteltek volna könnyel. – Nem válaszolt még a kérdésemre és lehet nem is akar, hiszen miattam került ide.  Valószínű nem fog hozzámenni olyanhoz aki nem tud rá vigyázni.

- Ugyan már, hiszen baleset volt és ezt te is tudod. Nem te voltál a hibás hanem aki belétek jött. – Érvelem, de ő hajthatatlannak bizonyult és makacsul folytatta az önsanyargatást.

- Csörgött a telefonja és nekem akkor is szólnom kellett volna, hogy kapcsolja be az övét vagy jobban kellett volna figyelnem a lámpáknál. – Temette kezei közé a fejét és én átöleltem.

- Pihenned kéne Stephan, hidd el jót tenne neked.

- Lehet igazad van, de nem akarom, hogy te beszélj Lolitával, mert a végén még olyat tennél ami nem hozzád méltó. Majd elhozom én a kulcsot és megkérdezem, hogy kaphatnék- e én is egy magán szobát.

Stephan:

A folyosón láttam Zlatant aki svédül magyarázott valamit így úgy gondoltam nem foglalkozom vele így sietős léptekkel a nővér pult felé vettem az irányt ahol Lolita ült és éppen a számítógép billentyűzetét nyomogatta miközben az előtte álló papírkupacra meredt.

- Bocsánat. – Hívtam fel magamra a figyelmet mire a lány rám emelte tekintetét nekem pedig átfutott az agyamon, hogy már értem miért is zavarodott meg tőle Zlatan. A lánynak az egész lénye melegséget, és kedvességet sugárzott tekintete és ajkai pedig bármelyik férfit úgy vonzott mint a mágnes. Gyorsan kiráztam fejemből a gondolatokat és elmagyaráztam neki miért jöttem.

- Persze van másik szobánk is, és az is felszerelt mindennel, bár mivel ez nem szálloda az ágyak nem annyira kényelmesek. – Mosolygott rám kedvesen. – Ha vársz egy pillanatot előkeresem a kulcsokat.

- Semmi baj, nekem elég egy ágy is és szerintem Zlatan is megelégszik ennyivel. – Mondta mire a lány kicsit zavarodott lett és egy mozdulattal lelökte a papírkupacot az asztaláról.

- Majd segítek. – Léptem oda gyorsan és együtt szedtük fel az iratokat, majd egy orvosi szórólap akadt a kezembe ami nagy betűkkel hirdette: "Abortusz vagy adoptálás?"

- Az az enyém. – Kapta ki azonnal a kezemből Lolita és arca vörösbe váltott át. – Köszönöm, hogy segítesz, de ne turkálj a dolgaimba.

- Ez csak véletlen volt, nem akartam turkálni. – Magyarázkodtam miközben a lány a kulcsokat kereste és hogy oldjam a feszültséget feltettem egy kérdést. – Csak nem terhes vagy? – Néztem rá, de a viccnek szánt kérdésem nem úgy sült el ahogy terveztem mivel Lolita vörös arca azonnal fehérré vált.

- De igen,  jelenleg a harmadik hónap körül járhatok, és mivel az alkatom eléggé jó nem vettem észre a jeleket. Túl sok a stressz mostanában így azt gondoltam a szédülések és a hányinger csak az iskola és a munka miatt vannak, de mikor nem jött meg az a bizonyos akkor már gyanakodtam, és sajnos már késő.

- Gratulálok neked.

- Gratulálsz? – Nevetett fel, de ez a nevetés inkább keserűnek és lemondónak hallatszott. – Nem kell, mert nem akartam megtartani és ezért is választom az adoptálást. Tudod jelen pillanatban sem pénzem, sem időm nincs egy gyerekre.

- Na és az apja? – Érdeklődtem. – Ő mit lépett rá?

- Az apja nem tud róla és ez jobb is így. Nem akarok újra zavart kelteni a tökéletes életébe, hiszen semmit sem jelentettem neki. Csak egy hülye éjszaka volt én pedig meggondolatlanul viselkedtem. – Törölt le arcát amit végigszántott pár könnycsepp.  – Azt hittem megtaláltam az igaz szerelmet, de hatalmasat csalódtam.

- Lehet ha tudná boldog lenne nem gondolod?

- Biztosan tudom, hogy nem, hogy nem örülne, de még pénzt is adna arra, hogy befogjam a számat.

- Akkor miért nem kérsz tőle, és neveled fel így?

- Tudod eléggé vallásos családból származom, a szüleim pedig kitagadnának egy gyerekkel akinek nincs apja.

- De hát van, és lehet csak te gondolod így, mert…

- Stephan nagyon édes vagy, de hidd el ismerem azt az embert és tudom mit lépne rá. Itt vannak a kulcsok.

- Elkísérnél? – Kértem mire egy aprót bólintott majd a folyosó legvége felé vettük az irányt ahol Zlatan éppen akkor fejezte be a telefonálást majd álmos fejjel ránk tekintett.

- Itt van az egyik szoba kulcsa, ez pedig a mellette lévőé. – Adta a kezembe a fém tárgyat majd leolvastam az ajtón lévő feliratot „ különleges személyek részére”.

- Köszönjük. – Szólt Zlatan mire a lány zavartan babrálni kezdett a hajával, de nem mert svéd barátomra nézni így csak egy halk szívesen hagyta el ajkait, majd tovább sietett. Átadtam Zlatannak a kulcsokat és végre én is beléptem a szobámba ahol egy francia ágy, televízió és kis asztal töltötte ki a szobát a fürdőbe pedig egy w.c. és egy zuhanyzó kabin foglalt helyet.

- Na milyen a szobád? – Kukkantott be barátom nagy mosollyal az arcán. – Az ágy nem annyira kényelmes, de biztos vagyok benne, hogy azonnal elalszok amint belefekszek.

- Én is így vagyok vele. – Ültem le az enyémnek a szélére ami hangosan felnyikordult.

- Szólok Lilinek és megpróbálom elrángatni Kitti mellől.

- Jó, neki is kell a pihenés és Lolita majd benéz rá gyakran.

- Igen,de már te is megnyugodhatsz hiszen ezerszer jobban van. – Ült le mellém és most örültem,  hogy Zlatan is itt van és akármennyire is próbáltam utálni sosem tudtam igazán, hiszen az egyik legjobb barátom már évek óta.

- Köszön, hogy eljöttél Lilivel. Tudom mennyire utálod a kórházakat, és tudom, hogy ez nagy erőfeszítés.

- Liliért mindent megtennék, a húga pedig remélhetőleg hamarosan a sógornőm lesz, bár ahogy a helyzet áll. – Sóhajtott fel.

- Kitti sem mondott még semmit. – Meséltem neki. – Lehet nem is akar hozzám jönni.

- Hülyeségeket beszélsz Stephan, az a lány… - Kezdte de nem fejezte be, mert Lolita lépett be az ajtón és egy tálcán sokféle ennivalót hozott.

- Úgy gondoltam ti sem ettetek még semmit és bár majdnem reggelinek is hívhatnánk és elalvás előtt nem jó enni, de nektek is szükségetek van a normális ételre. – Tette le a kis asztalkára a tálcát.

- Ó én ettem mielőtt elhoztuk Kitti ruháit még otthon. – Mondtam, de jólesett a kedvessége és az, hogy ennyire figyel ránk, bár ezt lehet annak is betudhattuk, hogy mindketten híres sportolók vagyunk. – Nem vagyok éhes. – Magyaráztam tovább viszont Zlatan azonnal rávettette magát az ételre és úgy evett mint aki évek óta most jutott volna kajához. Egy búra alatt volt a desszert aminek édes illata azonnal betöltötte a szobát ahogy Zlatan leemelte róla a tetejét. Lolita arca falfehérré változott majd szája elé kapta a kezét és a fürdő felé szaladt ahol jól hallhatóan kiadta a gyomra tartalmát.

- Ebbe meg mi ütött? – Nézett rám barátom miközben elfogyasztotta az édességet.

- Terhes. – Suttogtam, mert nem akartam, hogy Lolita rájöjjön kiadtam a titkát. Barátom hümmögve vette tudomásul majd mikor a lány kijött a mosdóból rá emelte szemeit.

- Köszönöm ez jól esett, de jól vagy? Lehet haza kéne menned.

- Nem, jól vagyok. Már csak ez az utolsó éjszakám, holnap szabadnapos vagyok. Csak egy kis gyomorrontás vagy ilyesmi. – Emelte fel az immáron üresen álló tálcát. – Akkor én még benézek a barátnődhöz meg a többi beteghez és folytatom a papírmunkát. Ha kellett a nővérpultnál leszek, de mindkét szobába van csipogó. – Mutatott a lámpa melletti lelógó zsinórra ami egy piros gombba végződött.

- Szólnál a barátnőmnek, hogy várom. – Kérte Zlatan mire Lolita szemein egy szomorú fény suhant át majd miután bólintott kilépett a szobából.

- Jól bekajáltam, most pedig alszok egy jót. – Állt fel Zlatan és az ajtóba ment, hogy Lilit várja.

-  Már én is kicsit nyugodtabb vagyok. – Szóltam.

- Furi ez a csaj. Nem is látszik rajta, hogy állapotos. – Állapította meg Zlatan. –  Mennyi idős lehet?

- Három hónapos. – Vágtam rá. – De örökbe akarja adni, hiszen nincs apja.

- Ez baromság…

- Jó nyilván van, de azt mondta nem fogja elmondani neki és nem tud róla az a pasi.

- Mekkora szemét lehet, hogy felcsinálta és otthagyta. – Mérgelődött és én is ezen az állásponton voltam. Nem hittem volna magamról, hogy nem vállalnám fel a tetteimet akár kínos akár nem mégis az én gyerekem lenne.

- Kitti elaludt. – Lépett be Lili majd megcsókolta Zlatant és mindenki elvonult a szobájába.

Lili:

- Úgy örülök, hogy Kitti már jobban van, így én is eltudom magam engedni. – Huppantam le az ágyra, ami kicsit megnyikordult alattam.

- Mondtam, hogy minden rendben lesz. – Csókolt bele barátom a nyakamba, amitől kirázott a hideg. – Mi lenne ha együtt tusolnánk és megbeszélnénk a dolgokat? – Nézett rám én pedig igennel feleltem majd együtt beálltunk a kabinba és hosszú percekig csókolóztunk és kényeztettük egymást, majd az ágy felé vettük az irányt.

- Ez egész jó volt. – Nézett rám mikor már a mellkasán feküdtem. – Még nem csináltam kórházba.

- Én sem. – Kuncogtam fel. – Gondolkoztam a dolgokon. – Ültem fel és élveztem, ahogy a hátamat simogatja. – Nem akarok nélküled, lenni és ha lementek az ünnepek első dolgom az lesz, hogy felmondok és hozzád költözöm.

- Tényleg megteszed? - Csillant fel barátom szeme.

- Igen, mert szeretlek. – Mondtam és éreztem, hogy egy hatalmas kő gördül le a szívemről. Mikor Lolita bejött a kórterembe, hogy újra megnézze Kittit figyelmeztetett, hogy vár a barátom a szobába, és ahogy szomorú tekintetét láttam tudtam én nyertem és bár nem szép ilyet mondani mielőtt kiléptem volna még odaszúrtam neki. – Köszi, és kérlek, ne zavarj meg minket, hiszen most békülünk.

- Én is szeretlek Lili és köszönöm. – Csókolt meg majd a fáradság hatalmas erővel ragadott el aminek én azonnal átadtam magam.

Stephan: 

Reggel arra ébredtem, hogy fázom és láttam, hogy a takaróm a földön hever én pedig csak egy szál alsóba aludtam. Megtöröltem álmos szemem majd a telefonom óráját néztem és elképedtem mikor láttam, hogy már tíz is elmúlt. Idegesen kapkodtam fel a ruháimat, majd kinéztem az ablakon ahol hatalmas havazás volt. Gyorsan elvégeztem a reggeli dolgaimat majd barátnőm kórterme felé siettem, és megijedtem mert nem volt a helyén. Azonnal a nővér pult felé szaladtam, ahol már nem Lolita volt hanem egy idősebb nő.

- A barátnőm nincs a helyén. – Mondtam neki köszönés nélkül. – Hol van?

- Fiatalember nyugodjon meg. – Kezdte kedves hangon. – Jelenleg vizsgálatokon vesz részt, mint például röntgen, ultrahang és egyebek.

- Ki van vele?

- A nővére, de kérem nyugodjon meg ezek csak rutin dolgok amik a hazameneteli nap előtt szükségesek.

 - Hazameneteli nap? – Kaptam fel a fejemet.

- Igen, ugyanis a kisasszony csodával határos módon gyors felépülésen megy át aminek csak örülhet. de a orvosok biztosak akarnak lenni abba, hogy semmi nem kerülte el a figyelmüket.

- Köszönöm, mikor jönnek vissza?

- Nem sokára, de addig üljön le és várja meg nyugodtan. – Mutatott a székre, de én jobbnak láttam, ha inkább bemegyek barátnőm kórházi szobájába és éppen időben érkeztem, így felkaptam Kitti csörgő mobilját.

- Igen. – Szóltam bele majd egy ismerős férfi hangot hallottam.

- Szia Albin vagyok, és csak érdeklődök, hogy van Kitti.

- Szia most van vizsgálatokon, de már sokkal jobban. – Osztottam meg vele és örültem, hogy a férfi is érdeklődik.

- Akkor jó, mikor jöhet haza? A karácsonyt is bent tölti?

- Remélem nem, de ha haza is megy pihennie kell. - Válaszoltam és reméltem fogja az adást.

- Persze én is így gondolom, sőt még januárba sem akarom, hogy dolgozzon ezt pedig kifizetem neki.

- Köszönjük, de nem kell a pénz. – Szóltam, mert más se hiányzott volna mint, hogy Kitti ez miatt is rosszul érezze magát.  

- Ahogy gondolod, de mi lesz most a hazaútjával? Mindig hazarepül karácsonyra.

- Nem tudom, de még nem szóltunk a szüleinek, de én nem is annyira merek. – Vallottam be.

- Szóljak én?

- Még ne, ezt Kittivel és a testvérével is szeretném átbeszélni. – Jutott eszembe Lili aki biztos nem örült volna ha a háta mögött szervezkedek.

- Rendben, most mennem kell, és kérlek mondd meg neki, hogy üdvözlöm és jobbulást neki.

- Megmondom és köszönöm, hogy érdeklődtél. – Tettem le és ahogy megfordultam svéd barátom arcát láttam az ajtóba kezébe két kávéval. Elfogadtam tőle majd elmeséltem neki a vizsgálatot és azt, hogy Albin hívott.

- A szüleinek joga van tudni, hogy a lányuk kórházba van. – Kezdte Zlatan. – Én is tudni szeretném ha Maxival valami történik.

- Igen, de Lili biztos kiakadna, hiszen fél a szüleitől.

- Ezt akkor sem lehet eltitkolni Stephan. - Nézett rám szigorú szemekkel és egy húzásra ledöntötte az italát.

- Igazad van, de akkor sem merem megtenni.

- Majd én. – Állt fel de mielőtt tárcsázott volna beléptek a lányok. Kitti tolókocsiba ült és egy idősebb férfi tolta be Lili pedig mellettük lépkedett a doktorral aki megműtötte barátnőmet.

- Doktor úr rendben van minden? – Léptem hozzá aggódva.

- A vizsgálatok jó eredményeket mutattak tehát már holnap hazamehet ha este még nem lesz láza vagy ilyenek.

- Köszönöm, - Hálálkodtam Lili pedig megölelte.

- Megmentette a testvérem életét. – emelte rá könnyes szemeit.

- Ez csak a munkám. – Szerénykedett az orvos, és magunkra hagyott. A délután jól telt és Kitti is többet volt már fent így tudtunk beszélgetni. Lili és Zlatan pedig elmentek a lakásra, hogy együtt főzzenek valami ennivalót a lánynak. Kint már sötét volt a decemberi délután és csak a kislámpa világította meg a szobát.

- Olyan jó, hogy már holnap otthon leszek. – Mosolygott rám szerelmem. – Köszönöm, hogy itt voltál velem végig.

- Ez csak természetes, hiszen nem hagylak magadra, ahogy Lili és Zlatan sem.

- A tesóm nagyon boldog.

- Igen, remélem így is marad. – Néztem smaragd szemeibe ahol hirtelen szomorúságot fedeztem fel. – Valami baj van Kitti?

- Mondanom kell valamit Stephan. – Kezdte. – Mikor magamhoz tértem bent volt egy nővér aki az a lány…. tudod.. Lolita.

- Igen persze mi van vele?

- Beszélgettek Zlatannal, és a lány megcsókolta őt. – Mondta egy nagy levegő vétel után. – Nem értettem, hogy miről folyik a szó, és lehet meg sem történt csak még nem ment ki akkor teljesen az altató vagy ilyesmi, de annyira valóságosnak tűnt az egész.

- A lány csókolta meg vagy Zlatan? – Kérdeztem és éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Ez a szemét ha megint megbántja a barátnőmet letépem a tökeit is.

- A lány és bár minden Spanyolul folyt annyit felfogtam, hogy Zlatan eltolta magától, és Lolita ezt nem tolerálta de egy idő után kiment. Szerinted elmondjam Lilinek?

- Biztos a lány volt a kezdeményező?

- Igen, ez biztos. – Bizonygatta ami picit jobb fényben tünteti fel barátomat, de akkor is csókolóztak. Eldöntöttem, hogy rákérdezek majd nála ha megjönnek ami fél órán belül be is következett. Egy nagy kosárral a kezükbe mosolyogva léptek be a szobába. Lili arca kipirult a hidegtől és mindkettejük ruháját hó borította.

- Borzalmasan hideg van kint. – Osztotta meg Lili miközben lekabátoltak.

- A sok hótól pedig alig lehet eljutni bárhova is. Beállt az egész város. – Mormogta Zlatan is.

- Egy kis tésztát hoztunk neked ami különleges szósszal van leöntve. - Kapott ki a kosárból egy kisebb műanyag edényt Lili. – Csak vigyázz nehogy hirtelen egyél.

- Nem, és köszönöm, már nagyon hiányzik az otthoni koszt. – Túrta bele villáját Kitti és jóízűen enni kezdett Zlatanék pedig figyelték és büszkén mosolyogtak.

- Milyen lett? – Érdeklődött Lili.

- Nagyon szuper. Köszönöm ez a gombás szósz szuper volt.

- Zlatan ötlete volt. – Bújt közelebb a férfihoz és nekem eszembe jutottak Kitti szavai. Vajon tényleg megtörténtek a dolgok vagy csak képzelődött. Kitti elfogyasztotta az utolsó falatot is a doboztól majd Zlatan elvette tőle, mert Lili kiment telefonálni. Meglepetésemre Lolita lépett be a kórterem ajtaján fáradt arccal.

- Jó estét hogy van a beteg? – Mosolygott Kittire és láttam mennyire zavarba van barátom jelenléte miatt.

- Jól, és már jól is laktam. – Nevetett fel Kitti.

- Ennek örülök, de azért még csak módjával. – Lépett oda hozzá és egy lázmérőt nyújtott felé.

- Nem úgy volt, hogy ma nem dolgozol? – Nézett rá Zlatan.

- De igen, de közbe jött pár dolog így én ugrottam be. Ez gomba? – Szagolt bele a levegőbe és arca azonnal falfehér lett.

- Igen, a tésztához volt gombás szósz... – Kezdte Kitti, de a lány nem várta meg, mert a mosdóba szaladt és újra csak hányt.

- Talán beteg? – Pillantott rám Kitti.

- Nem csak három hónapos terhes. – Vágta rá Zlatan mire barátnőm viccesen csak ennyi felelt.

- Ki az apja csak nem te? – Nézett Zlatanra és mikor leesett mindkettőnknek a kérdés már mindketten tudtuk a választ.