3/22 ⚽️ Kavargó érzelmek ⚽️

Zlatan:

Kedd reggel Kittit levették a lélegeztető gépről, ami jó jel volt, de Lili még mindig aggodalmaskodott. Hiába próbáltam nyugtatgatni úgy tűnt semmit sem hat. A lány néha- néha magához tért, de akkor is csak pillanatokra volt fent így beszélgetni nem lehetett vele. Mivel picit fáradt voltam Stephannal együtt elindultunk a kórház egyik automatájához. A büféhez egyikünk sem akart lemenni, mert tartottam attól, hogy esetleg rájönnek a tartózkodási helyünkre amire a sajtó tuti, hogy ráharapna. Beledobtam néhány pénz érmét és a gép kiadta a két kávét, majd komótosan visszasétáltunk a szobához. Mivel vizit volt úgy gondoltuk jobb lesz ha kint várakozunk.

- Jól vagy? – Kérdeztem meg most először Stephantól mióta ideértünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a kapcsolata Kittivel, és láttam rajta, hogy ő sincs teljesen a helyzet magaslatán. Szemei eléggé fáradtan csillogtak és arca is elgyötörtnek tűnt.

- Jól, csak kicsit félek ettől az egésztől. – Ismerte be - Mikor magához tért azt hittem felismer, vagy valami, de semmi. Csak mered rám olyan furcsa szemekkel, utána pedig visszaaludt. Bármi történik vele az az én hibám lesz.  

-  Ne mondj ilyet Stephan. Baleset volt. – Nyugtattam majd egy nagyot húztam az italomból ami eléggé rossz minőségű volt.  

- Szólnom kellett volna, hogy kapcsolja vissza az övét, de csak azzal voltam elfoglalva, hogy veszekedtünk és vádoltam, amiért újra a munkát választja helyettem.

- Ezek a lányok már csak ilyenek. – Próbáltam elviccelni a dolgot. – Első a munka és utána a szerelem.

- Igen, ez így van. Amúgy akkor ti most Lilivel újra együtt vagytok? – Kérdezte és hangjából kicsengett az izgatottság.

- Nem tudom, tényleg. Még nem tisztáztuk le a dolgokat, de nem hiszem, hogy most lenne itt az ideje ennek az egésznek. Pedig mindjárt Karácsony és örültem volna neki, ha velem tölti az ünnepeket.

- Nem most lesz a Boxing Day?

- De, huszonhatodikán már focizok, ami lehet, neki nem is tetszene. Mindenesetre szeretném helyrehozni a dolgokat köztünk és az este eléggé jól sikerült. – Osztottam meg vele és reméltem vette a lapot.

- Értem én…

- Figyelj Stephan tudom, hogy te és Lili nem voltatok jóba hónapokig, és ehhez én is eléggé hozzájárultam.

- Igen, ez így van, de ha Lili szeret téged, nem fogom hátráltatni a döntésében. Sőt, azt mondom legyetek boldogok haver. – Nézett rám és nagyon elszánt volt. A válasza meglepett, de végre kimondta azt, amit már rég mondania kellett volna.

- Stephan én…

- Zlatan félre állok, vége, ha ő téged választott, akkor nem fogok többé akadékoskodni, nem fogok kétértelmű dolgokat tenni és nem próbálom meg visszahódítani. Mindketten tudjuk, kiért van oda és én is beláttam a tegnap egyedül végig szenvedett várakozás során míg Kitti a műtőbe volt, hogy őt szeretem. Kitti kell nekem. Szóval akkor vigyázz rá és kérlek ne bántsd meg még egyszer. – Nyújtotta felém a kezét én pedig elfogadtam, majd átöleltem. Nagyon jól esett, hogy Stephan belátta, hogy Lili tényleg engem szeret és tudtam ezentúl tényleg vigyáznom kell a lányra. Az orvosok kijöttek majd a fiú odament hozzájuk és barátnője hogyléte felől érdeklődött, de mivel nem akartam zavarni bementem a szobába és örömmel láttam, hogy Kitti kinyitotta a szemét és testvére szívószálon keresztül vizet itat vele.

- Szia. – Köszöntem neki mire a lány is visszaköszönt, bár hangja eléggé erőtlen volt még. Lili szemei ellenben örömtől könnyesen csillogott. Leültem az egyik fotelba és onnan figyeltem őket. Beszélgetésükből semmit nem értettem, hiszen magyarul folyt. Elméláztam, hogy nem lenne- e jó ötlet a szüleiknek is szólni, hiszen legjobb tudomásom szerint Kitti minden ünnepnél hazalátogat, és ez most valószínűleg nem fog megtörténni, ám Lili biztos kézzel lábbal tiltakozna az ötletem miatt. Kicsit később Stephan is belépett és ő is majd kicsattant a boldogságtól mikor barátnője felismerte. Gyorsan mellé ült és látszott rajta, hogy ki sem lehet majd robbantani a beteg ágy mellől. Talán picit elaludhattam, mert arra eszméltem, hogy Lili szólongat édes hangján.

- Bocsi én csak azt hiszem bealudtam. – Töröltem meg a szemeimet.

- Semmi baj. – Mosolygott rám. Kint már eléggé sötét volt, a szobába pedig felkapcsolták a kislámpát. Kitti békésen aludt így barátnőm suttogásra váltott át. – Arra gondoltunk Stephannal, hogy hazaugrunk egy pár ruhát összeszedni a húgomnak, de maximum egy óra és már itt is vagyunk. Vigyázol addig rá?

- Mi lenne ha én mennék és Stephan maradna. Elmehetnék kettesbe? – Álltam fel és közelebb léptem hozzá, majd átkaroltam a derekát. Olyan szép volt nekem pedig bevillantak az éjszaka képei amitől az a bizonyos testrészem kezdett beindulni. – Én is tudok segíteni a pakolásba és talán megbeszélhetnénk…

- Most nem ez a legfontosabb. – Fordult el tőlem. – Stephannal megyek, mert el kell hozni a másik autóját is. Szerencsére a rendőrséggel lebírta tisztázni a dolgokat.

- Jó akkor én maradok? – Sóhajtottam fel. – Remek.

- Ha nem akarsz segíteni, akkor nem kell. – Fordult felém mérgesen. – Felőlem haza is mehetsz, nem kell pátyolgatni. 

- Lili nem erről van szó, de nem értem miért olyan nagy baj, ha én akarok veled menni. Nem is ismerem annyira Kittit és amúgy is alszik.

- Bármelyik percben felébredhet újra és kérhet vizet, vagy akármit. Szívtelen vagy, de mindegy nem is tudom mit vártam tőled. Pakolj össze és menj haza, a munkát pedig majd megbeszéljük, addig nem kell fizetned egy eurót sem.

- Most miért vagy ilyen? – Mérgelődtem. – Nem mondtam, hogy nem maradok, csupán csak félek, mert nem ismerem annyira a testvéredet és utálom a kórházakat. Már így is túl sok amit itt töltöttem. Lili szeretlek ne legyél már ilyen. Kérlek, tudom, hogy csak ideges vagy és fáradt. Nem kell visszajönnöd, csak reggel. Aludd ki magad rendben? – Húztam magam közel hozzá és felemeltem a fejét, hogy belenézzek az újra zöld szemeibe.

- Jó, oké, de nem alszok ott, csak picit pihenek és visszajövök.

- Ahogy szeretnéd. – Suttogtam majd nem bírtam ellenállni csodálatos ajkainak és megcsókoltam. Szerencsére ő sem ellenkezett csak szorított magához, majd mikor már nem bírtuk levegővel elváltunk egymástól.

- Zlatan nekem még nagyon sok mindent kell átgondolnom magamba kettőnkről. Ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, és bár tényleg jó volt az együtt töltött éjszaka, nekem nem elég ennyi. Bizonyítanod kell.

- Bármit megteszek érted. – Bizonygattam és újra rákaptam ajkaira.

- Akkor megyünk? – Lépett be Stephan is a szobába mi pedig szétreppentünk mi valami ijedt madár. – Bocsi, nem akartam semmit megzavarni. Beszéltem a rendőrséggel, meg azokkal akik elvontatták a kocsimat. Most taxival megyünk és majd visszajövünk a másik autómmal. Köszönöm, hogy vigyázol rá Zlatan. – Hálálkodott majd Kitti ágyához lépett. Egy darabig elnézte a lányt majd egy puszit nyomott alvó arcára. – Próbálunk sietni, de ha bármi van kérlek hívj fel, mert a telefonom be lesz kapcsolva.

- Az enyém is, engem is hívhatsz, és köszönöm. – Nézett rám Lili majd egy gyors puszi után kimentem a kórteremből én pedig közelebb ültem Kittihez. Elővettem a telefonomat és írtam Alexandrának egy üzenetet, hogy már ideje lenne megbeszélni a Karácsonyt, hiszen szerettem volna ha Maxi velem lenne. Míg volt feleségem válaszára vártam az éjszakás nővér lépett be a szobába az én szívem pedig hatalmasat dobbant és annyira meglepődtem, hogy majdnem kiejtettem a telefonomat a kezemből.

- Jó estét meghoztam az esti gyógyszeretek és elvégzek pár vizsgálatot. – Kezdte kedvesen, de  mikor felfogta kivel áll szembe majdnem kicsúszott a tálca a kezéből amin a vérnyomás mérő, valami folyadékkal teli tasak és pár szem gyógyszer volt. Egy pillanatig csak riadtan meredtünk egymásra, majd mikor rendezte magát közelebb lépet és lerakta az ágy melletti pultra a tálcát. Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy nagyon zavarba van, hiszen keze is végig remegett míg a vérnyomás mérővel bajlódott. Félt rám nézni, ami engem is rosszul érintett. Dús barna haját összefogva horda, de egy pár tincs még így is kuszán keretezte az arcát ami vörösben pompázott. Fehér köpenye alatt, zöld pólót és nadrágot viselt ami elég feszes volt ahhoz, hogy kiemelje teste idomait amik pont ott kereskedtek ahol szükséges volt. Három évvel volt fiatalabb Lilitől, de a hasonlóság még így is elképesztő volt. Ahogy végzett a vérnyomás méréssel rám emelte zavartan csillogó szemeit megköszörülte a torkát és kedves hangon így szólt.

- Az infúziót ki kéne cserélnem. Oda engednél?

- Persze, bocsánat. – Pattantam fel mire egy folyadékkal teli tasakot vett le a tálcáról. Próbáltam utat adni neki,de mivel nem várta meg míg odébb állok szembe kerültünk egymással. – Oda engednél? – Tette fel újra és ekkor belenézett a szemembe. Furcsa volt az egész helyzet és talán kicsit vicces is, hiszen nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok vele újra találkozni.

- Rendben van minden? – Próbáltam valami értelmes dolgot kinyögni.

- Igen, a vérnyomása jó, most pedig kap egy kis fájdalom csillapítót, és egy kis nyugtatót, hogy reggel kipihenten ébredjen.

- Felfog épülni?

- Igen, már rendben lesz. Ez a barátnődnek is megmondhatod. – Szólt szomorúan és én éreztem, hogy bocsánatot kellett volna kérnem tőle akkor mikor ez az egész kirobbant.

- Akkor jó éjszakát, néha benézek, ha nem baj, de nem szándékozok zavarni. Van egy privát szoba ahol te is tudnál aludni, ha szeretnél. – Ajánlotta fel és furcsán érintett, hogy ennyire kedves. Miért nem ordít velem vagy vág a fejemhez dolgokat?

- Nem, én megígértem Stephannak és Lilinek, hogy itt maradok.

- Ahogy gondolod, akkor jó éjszakát. – Mondta, de még mielőtt kiment volna utána szóltam.

- Lolita én nem akartam, hogy ez történjen, és én tényleg sajnálom. Nem volt jogom kihasználni téged.

- Már nem számít, túltettem magam rajtad. – Fordult vissza. – Nekem is bocsánatot kell kérnem a cikk miatt, csak annyira megalázottnak éreztem magam, és úgy gondoltam, ha kiteregetem a dolgokat, akkor talán valamivel jobb lesz, de nem lett egy kicsivel sem. Viszont veled ellentétben én nem bántam meg semmit, és újra megtenném.

- Lolita ne mondd ezt.

- Nem fogok hazudni neked Zlatan, mert így van. El kellett jönnöm Angliából, hogy ne botoljak mindenhol olyan dologba, ami rád emlékeztet, ugyanis az a kórház ahol előtte dolgoztam és gyakorlaton voltam pont arra van amerre a stadion is. De mondhatnám azt, hogy ha bekapcsoltam a televíziót, akkor is sokat mutattak, vagy elmentem az újság árusnál és alig volt olyan hét, hogy valamelyik sport újság csak picit ne írt volna rólad ami már sok volt. Erre meg itt találkozunk.

- Mióta dolgozol itt?

- Két hónapja vettek át, és nagyon jó a program, ez mellett pedig tanulok. Vagyis próbálok, mert eléggé drága az iskola, és azért vállaltam éjszakai műszakot, mert jobban fizet mint a normál, de valamiből élni is kell és nem mindenkinek lehet olyan szerencséje, hogy kedvére szórhatja a pénzt. – Fúrta smaragd szemeit az enyémekbe.

- Segítek ha szeretnéd. – Kaptam az alkalmon, majd mikor a tárcámból kivettem egy nagyobb összeget felé nyújtottam. – Fogadd el ezt olyan bocsánat kérés gyanánt.

- Nekem nem a pénzed kellett volna hanem a szíved, de azt már más lefoglalta amiről szólnod kellett volna és akkor nem zúgtam volna beléd ennyire és most nem tartanék itt ahol vagyok.

- Lolita nem akartalak megbántani, csak azon az éjszakán, egy idióta voltam.

- Tudnom kellett volna, hogy barátnőd van! – Mondta mérgesen és mikor Kitti mozgolódni kezdett csendesebbre váltott. – Nem kellett volna eltitkolnod és rosszul esett, hogy az a lány kirángatott az ágyadból és megalázott előtted, meg a barátnőim előtt akik a színes bőrű fiúval voltak. Nem kis időbe telt visszaállítanom az önbizalmamat, de már nem érdekes. Legyél boldog vele, hiszen csak ez számít nem? Neked ő a tökéletes nő én pedig csak egy kis botlás voltam.

- Bocsáss meg. – Suttogtam, mert tudtam igaza van. Soha nem használtam még ki a hírnevemet előtte és azóta sem tettem ilyet. Tudtam, hogy a viselkedésemre egyszerűen nincs mentségem, de reménykedtem, hogy amíg Kitti a kórházba van tudunk normálisan kommunikálni. Belenéztem a szemeibe amiből hatalmas szomorúságot olvastam ki és legszívesebben eltöröltem volna az egész együtt töltött éjszakánkat, csak hogy ne bántsam meg ezt a törékeny lányt. Közelebb mentem hozzá és megfogtam a kezét. Éreztem, hogy próbálja tartani magát előttem, de ez egyre nehezebben megy.

- Nem akartalak megbántani, ezt tiszta szívből mondom, és reménykedek, hogy még ha nem is bocsájtasz meg nekem teljesen azért még tudnunk értelmesen viselkedni egymással.

- Megpróbálom, megígérem, de ha szeretnéd, átkérem magam máshova és holnaptól egy másik nővér lesz az éjszakás.

- Nem akarom, hogy ezt tedd miattam, de ha neked könnyebb lenne, akkor tedd, amit szeretnél.

- Arról inkább ne beszéljünk, hogy én mit szeretnék. – Nevetett fel fájdalmasan.

- Mert miről volna szó? – Értetlenkedtem mire magához húzott és puhán megcsókolt én pedig nem ellenkeztem.

 Lili:

 Furcsa volt újra belépni abba a lakásba ahonnan barátom pár hónapja dobott ki. Az úton nem szóltunk egymáshoz és én nagyon szerettem volna tisztázni a helyzetet, de sehogy sem tudtam hogyan kéne kezdeni. Kitti szobája felé vettem az irányt majd egy kisebb táskát vettem elő és belepakoltam a szerintem szükséges ruhákat. Remélem Pénteken már hazaengedik, hiszen szerettem volna vele tölteni az ünnepeket. Mikor ezzel elkészültem a fürdőszoba felé vettem az irányt, hiszen tisztálkodó szerekre is szükséges volt amíg bent fogják. Nem gondolkoztam és nem is kopogtam csak egyszerűen benyitottam, majd azonnal zavarba lettem a látványtól, ugyanis Stephan éppen tusolt.

- Basszus én… - Habogtam zavartam, és a szemem elé kaptam a kezem, bár nem sok értelme volt, hiszen azonnal felfogtam tekintetemmel a tökéletes testét amiről csordogált le a víz.

- Lili, nem tudsz kopogni? – Meredt rám, bár ő nem tűnt annyira zavarnak, mint én. – Mit akarsz? – Kapott végül maga elé egy törölközőt.

- Csak Kitti fogkeféjéért jöttem, meg egy tusfürdőért és nem gondoltam volna, hogy éppen itt vagy.

- Nem hallottad, hogy csobog a víz?

- Nem, bocsánat. – Mondtam és próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy még mindig tökéletesen néz ki ruha nélkül. – Szólj ha bejöhetek. – Néztem rá majd kihátráltam a fürdőből, miközben próbáltam kirázni fejemből a képet. Hátamat a falnak döntöttem és magamba elméláztam a látottakon. Basszus még mindig milyen jól néz ki, hiszen még mindig annyira izmos, de már nem olyan kisfiús mint mikor megismerkedtünk. Sokkal férfiasabb és sokkal izgatóbb.

- Jöhetsz. – Hallottam újra a hangját majd vettem egy nagy levegőt és újra beléptem a párás helységbe. – Ez az ő részlege, bár gondolom észrevetted a sok pipere miatt.

- Igen, köszönöm, és bocsi. – Pirultam el, de ő nem válaszolt hanem kiment. Gyorsan összeszedtem a dolgokat majd fejben leellenőriztem, hogy minden elraktam e. Jó volt, hogy már a kórházba írtam egy listát, így a konyhába ülve pipáltam ki azokat amiket már elraktam.

- Nem vagy éhes? – Jött ki Stephan ezennel már felöltözve. – Kéne enned valamit.

- Ahogy neked is. – Néztem rá a papírból. – Készítsek valamit? Mi van itthon? – Álltam fel és hűtőhöz léptem.

- Nem sok minden, de nekem elég egy szendvics is, mert nem hiszem, hogy több kaja lemenne most a torkomon. Rosszul esik, hogy nem vagyok mellette.

- Hidd el nekem is, de Zlatan vigyáz rá. – Nyugtattam meg.

- Mi van ha bealszik és nem veszi észre, ha Kitti szól. – Pánikólt, de én próbáltam leinteni.

- Nyugi, sok mindent ellehet rá mondani, de biztos vagyok benne, hogy figyel a tesómra. Jó ember és sokat változott.

- Bocsánat, hogy megzavartalak titeket. – Bökte ki mikor már a szendvicset készítette.

- Semmit nem zavartál meg.

- Akkor te meg ő…

- Nem tudom. – Vágtam a szavába, mert tudtam mi érdekli. – Fogalmam sincs mit tegyek. Szeretem nagyon is, de még mindig félek. Tudod nem volt egyszerű összeszednem magam Lolita után, tudva, hogy egy ilyen gyönyörű lánnyal lépett félre.

- Ez ugye tudod, hogy egy nagy ökörség.

- Dehogy is Stephan, az a lány vékony és akkor mellei vannak, mint két hatalmas lufi és…

- Az a Lolita pont olyan mint te. – Vágta rá ekkor hirtelen úgy állt mintha lefagyott volna.

- Step. jól vagy? – Érdeklődtem hiszen sehova sem tudtam tenni a viselkedését. – Valami baj van?

- Mit dolgozik az a lány?

- Fogalmam sincs, de nem is érdekel. Egy számító liba gondolom aki rámászik híres pasikra. Biztos sok férfit fogott már meg így. – Meséltem, és még a gondolattól is undorodtam, hogy erről a nőről kell beszélni.

- Akkor nem tudsz róla semmit csak a nevét. – Ült le mellém majd miután bólintottam csendben ettünk és nekem eszembe jutottak azok az idők mikor még végig beszélgettük és végig nevetgéltünk az egész vacsorát. Hiányoztak azok az idők és szerettem volna legalább csak picit visszahozni, de barátom mélyen a gondolataiba temetkezve ette a vacsoráját.

- Stephan én köszönöm, hogy ennyire szereted Kittit. – Kezdtem bele.

- Ezt nem kell megköszönnöd. – Állt fel. – Természetes dolog.

- Hiányzol. – Mondtam neki mielőtt kilépett volna a konyhából. – Hiányzik minden ami veled volt. Mármint a barátságod és az elmúlt három hónapban ha bármi jó vagy rossz dolog történt velem azonnal téged akartalak hívni, de mikor már a kezembe volt a telefon eszembe jutott, hogy csak magamnak okoznék fájdalmat, hiszen nem vennéd fel.

- Lili nem akarok erről beszélni. Ha befejezted próbálj meg aludni, de nekem vissza kell mennem a kórházba.

- Én sem maradok egyedül. – Vágtam rá gyorsan.

- Lili neked pihenned kell…

- Ahogy neked is, de mindegy is, hogy én mit mondok. Nem hallgatsz meg. Tedd amit akarsz. – Mérgelődtem majd olyan erővel vágtam be a mosogatóba a tányért, hogy az majdnem ketté tört.

- Nekem is hiányzol. – Hallottam kedves hangját. – Nekem is lett volna annyi minden amit veled akartam megosztani, csak erősebb volt az egóm mint, hogy bocsánatot kérjek tőled. Sosem akartalak megbántani és sosem az volt a célom, hogy hónapokig ne beszéljünk egyszerűen csak belefáradtam akkor abba, hogy bármit papolok neked te mész a saját fejed után és hajtod a szerelmet amit tudjuk jól, hogy csak egy ember iránt érzel igazán.

- Rosszul esett, hogy kidobtál, aztán pedig küldtem neked egy csomó üzenetet, és hívtalak, de egyre sem válaszoltál. Azt hittem utálsz.

- Sosem utáltalak Lili, hiszen nagyon- nagyon szeretlek, de már csak barátként. Megkértem a húgod kezét. – Pillantott rám és eleresztett egy szégyenlős mosolyt.

- Komolyan? – Lelkendeztem. – Ez fantasztikus, annyira gratulálok. – Majd boldogan magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy egy hatalmas súly hullik le a szívemről ám mikor rá emeltem újra a tekintetemet Stephan nem mosolygott, hanem szomorú arcot vágott.

- Még nem tudom mi lesz a válasza, mert éppen akkor jött belénk az autó, és…

- Stephan tuti, hogy igent fog mondani, de tudod mit nem is vagyok álmos. Gyorsan kapjuk össze magunkat és menjünk vissza hozzá.

- Biztos nem akarsz pihenni? – Nézett rám megilletődve.

- Nem, dehogy is, gyere már. – Húztam az ajtó felé, majd téli kabátot vettünk és a garázs felé indultunk ahol barátom kiállt a másik autójával. Egész úton beszélgettük és nevetgéltünk azon, hogy mindenféle idióta dolgokat tervezek az esküvőjükre. Volt ami bejött neki, de volt olyan ami eléggé lehetetlen lett volna kivitelezni, de nekem már az is hatalmas örömöt okozott, hogy végre úgy beszélgettünk mint régen.

- Stephan nálad jobb férjet nem tudnék elképzelni Kitti mellé.

- Köszönöm Lili. – Mosolyodott el majd átölelt. Nagy csomaggal és hatalmas mosollyal az arcomon közeledtem a testvérem kórterme felé, de még oda sem értünk mikor egy dús barna hajú lány lépett ki az ajtón kezébe egy tálcával. Csak pár pillanatig néztünk egymásra, de bennem megfagyott a vér is és az agyam azonnal elborult.

- Te meg mit kerestél a húgom szobájába? – Kiabáltam rá, de mintha meg sem hallotta volna sietőssé tette lépteit. – Nem hallottad, hogy neked szóltam te ribanc?

- Lili hagyd kérlek. – Próbált csitítani Stephan és hangomra Zlatan is kijött a kórteremből.

- Minek neveztél? – Fordult felém végre Lolita.

- Jól hallottad. – Értem utol. – Egy ribancnak, vagy kurvának. Melyik tetszik jobban?

- Nem vagyok egyik sem, mert ha nem látnád nővér vagyok. – Nézett mélyen a szemembe és engem rendkívül idegesített, hogy nyugodt volt, ellenben én majdnem felrobbantam.

- Nővér? – Nevettem fel gúnyosan. – Melyik orvost kellett leszopnod, hogy ideáig eljuss?

- Lili fejezd be. – Állt elém Zlatan is. – Hagyd őt békén.

- Mit kerestél a testvérem szobájába?  - Szegeztem neki kérdést, amire újra csak nyugodtan válaszolt, sőt még mosolygott is, amiért megtudtam volna tépni.

- Mint láthatod itt dolgozok, mint nővér, és ehhez nekem nem kellett széttennem a lábam. Ellenőriztem a testvéred vérnyomását és kicseréltem az infúzióját. Most pedig sértegetsz még vagy mehetek?

- Nem akarom, hogy még egyszer betedd ebbe a szobába a lábad. – Mutattam az ajtóra.

- Akkor keressetek valaki mást, most pedig még más betegeim is vannak. – Szólt majd haját hátra vetette és leforrázva hagyott magamra.