2017. április 14., péntek

3/24 ⚽️ Ne hagyj kétségek között ⚽️

Sziasztok!!!

Először is Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek. Remélem jól telik a szünet és kellően kitudjátok magatokat pihenni. 

Sok puszi Nektek és jó olvasást.  Várom a véleményeket. akár negatív akár pozitív. 
Puszi Andrea 😉




Lili:
Rövid telefonálás után, amit a főnökömmel folytattam le, beléptem a szobába, ahol igazán fagyos hangulat fogadott. A mosdóból öklendezés hangjait hallottam ki. A két fiú meredten nézett egymásra, Kitti pedig zavartan tekintgetett egyikről a másikra.
- Miről maradtam le? Valami gond van? – Érdeklődtem, mert nagyon furcsálltam ezt a viselkedést. – Kitti mi a probléma? – Próbálkoztam újra, mikor Lolita elgyötört arcát pillantottam meg, aki sápadtan lépett ki a fürdőszobából.
- Jól vagy? – Néztem rá, és még engem is meglepett, de aggódtam a lányért. Nem tekintettem már ellenfélnek, és ha jobban belegondoltam, még hálás is lehetettem neki, hiszen ő ajánlotta fel a szobákat, ahol ki tudtuk magunkat pihenni, és igazán nagy figyelmet fordított a húgomra.
- Igen, csak egy kicsit elrontottam a gyomrom. – Tekintett ránk zavartan. – Meg kell csinálnom az esti rutint a testvéreden és a többi betegen.
- Szerintem inkább haza kéne menned és kipihenned magad. – Tanácsoltam, de ő nemet intett loboncos fejével.
- Majd holnap. – Szólt, majd eleresztett egy bágyadt mosolyt és elvégezte a vizsgálatokat. Örültem, hogy Kittinek nem volt láza, így bízhattam a holnapi hazatérésben. Stephannak holnap volt az évbeli utolsó mérkőzése, amit mindenáron kiakart hagyni, de én nem engedtem neki. Megnyugtattam, hogy Kitti jó kezekbe van, míg ő a pályán focizik és örültem, hogy belement. Lolita kiment, és miután segítettem Kittinek megtisztálkodni, úgy gondoltam, szólok barátomnak, hogy elmehetnénk lepihenni, úgy ahogy Stephan is tette, viszont sehol nem találtam.
- Stephan elment aludni? – Nézett rám Kitti miközben kilépett a tusoló kabinból. A varratok miatt nagyon kellett ügyelni, hogy azt a részt még véletlenül se érje víz, de szerencsére minden könnyen ment.
- Azt hiszem, igen, bár furcsa, hogy nem köszönt el tőled.
- Igen, szerintem is, de nem baj, a lényeg, hogy pihenje ki magát, mert muszáj lesz koncentrálnia holnap.  – Szólt testvérem és én is egyetértettem vele. Segítettem feladni a pizsamáját, és visszakísértem az ágyba.
- Te nem mész aludni? – Érdeklődött. – Már majdnem tizenegy.
- Nem baj, addig nem megyek el, míg ébren vagy és…
- Lili, nem kell félni, már sokkal jobban vagyok. – Nyugtatott meg. – Szerencsére semmi nem fáj és a kedvem is sokkal jobb.
- Annyira aggódtam miattad. – Ismertem be. – Sajnálom, hogy elhanyagoltalak az utóbbi időben.
- Nincs semmi baj, hiszen neked is megvoltak a saját bajaid a szakítással és a munkával kapcsolatban.
- Na, igen, a Gianluca-ügy eléggé padlóra tett, viszont kezdem összeszedni magam és jó, hogy Zlatan itt van mellettem. Sokat jelent, hogy érzem a szerelmét. – Osztottam meg vele.
- Akkor adsz neki még egy esélyt?
- Igen, és alig várom már, hogy összeköltözzünk és egy család legyünk. Eléggé sok időbe telt mire idáig eljutottunk, és semmi kedvem újra elveszíteni őt, főleg nem a saját idiótaságom miatt. Számomra ő a nagy ő.
- Nekem pedig Stephan. – Mosolyodott el.
- De még mindig nem válaszoltál a kérdésére. Miért nem? – Érdeklődtem és kíváncsi voltam a válaszára. – Stephan alig várja már, hogy igennel felelj neki, Kitti.
- Tudom, és én is szeretném már látni az örömét, de előbb szeretném, ha lejátszaná az utolsó meccsét, és majd utána elmondom neki.
- Szóval akkor igennel fogsz felelni neki? – Löktem meg lágyan, mire felnevetett és bólintott.– Annyira örülök nektek.
- Biztos nem baj?
- Miért lenne baj? – Értetlenkedtem. – Örülök, hogy Stephan is megtalálta azt a lányt, aki mellett boldog. Hidd el, senki mást nem tudnék elképzelni mellé.
- Már nem érzel iránta semmit?
- Stephan mindig is a szívem egy különleges részében lesz, hiszen ő a legjobb barátom.
- Ugye ő is szeret engem? – Kérdezte félve.
- Persze, hogy szeret! Ne gondolj butaságokat, és most inkább pihenj. – Igazítottam meg a takarót. – Ne tarts ilyenektől. Most pedig aludj, hiszen reggel már megyünk haza.
- Alig várom. – Hallottam izgatott hangját, de mikor már az ajtóban voltam utánam szólt. – Lili, mondanom kéne valamit.
- Igen? – Fordultam vissza és láttam rajta, hogy feszeng. – Mi a baj talán fáj valamid?
- Nem, én csak mondani szeretnék valamit, amiről tudnod kell.
- Mégis mit?
- Ülj vissza jó, és ígérd meg, hogy nem akadsz ki, és nem csinálsz jelenetet.  
- Miről van szó? – Rémültem meg.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz jelenetet. – Nézett mélyen a szemembe. – Lili ez fontos nem akarom, hogy mérges legyél.
- Kitti, mit titkolsz?
- Ígérd meg. –Erősködött.
- Jó, megígérem, de mondd már. – Sóhajtottam fel megadóan, mire testvérem belekezdett a történetbe. Miután végighallgattam csalódottan néztem magam elé, és emésztettem a hallottakat, ami Zlatan és Lolita körül forgott.
- Lehet csak egy vízió volt, amit beképzeltem az altató miatt és… - De nem tudta befejezni mert mérgesen felpattantam. – Lili, megígérted, hogy nem csinálsz semmit.
- Ne csináljak semmit? – Mérgelődtem. – Mégis hogy gondoltad, hogy ölbe tett kézzel fogom nézni ezt?
- De elutasította.
- Honnan tudod nem is értetted miről volt szó? – Érveltem. – Lehet, csak egy randit beszélnek meg.
- Tiszta hülye vagy. – Vetette oda.  – Nem is kellett volna elmondanom.
- Jól tetted, hogy elmondtad Kitti, de most mégis mit kéne tennem?
- SEMMIT! – Állított le. – Megígérted.
- Az a rohadt kurva megint elérte, amit akart. – Szipogtam. – Reméltem olyan betegséget kapott, ami megkeseríti az életét. – Mondtam mérgesen, bár tudtam, nem szép dolog másnak rosszat kívánni. Gyűlöltem ezt a lányt.
- Ugyan már Lili, hiszen terhes.
- Babát vár? – Ütköztem meg a hallottakon. – De ha van párja mi a fenének smárolgat Zlatannal? AZ ÉN ZLATANOMMAL.
- Lili nyugodj meg, és inkább menj aludni. – Szólt csendesen és láttam rajta, hogy fáradt.
- Mégis hogy feküdjek le mellé, mikor ilyet tesz?
- Megoldod, csak ne tudja, hogy tudod. – Suttogta és mivel nem akartam terhelni, adtam egy puszit neki és magára hagytam. A kórteremből kilépve a nővérpult felé vettem az irányt, de még mielőtt bármit is tehettem volna, barátom lépett ki a szobája ajtaján.
- Már azt hittem, nem is jössz. – Dőlt neki az ajtónak és rám villantotta azt a mosolyát, amit egyszerűen imádok. Túl jóképű volt és én túlságosan is szerelmes voltam belé ahhoz, hogy mással is osztozzak rajta. Tehetetlennek és csalódottnak éreztem magam, de próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Zlatant azonban nem lehetett megtéveszteni, így amikor végre becsukta a szobaajtót, kérdően rám emelte barna szemeit.  
- Elmegyek letusolni. – Kerültem a tekintetét és elindultam.  
- Jó, de siess, mert alig várom, hogy összebújjunk. – Hallottam vággyal fűtött hangját és mielőtt bementem volna a tusolóba, megfogta a kezem és a falnak nyomott. – Egész nap erre vágytam. – Csókolt meg, de mielőtt elhatalmasodott volna a vágy rajtam, bevillant egy kép ahogy ő és Lolita forrón szeretkeznek és eltoltam magamtól.  
- Fáradt vagyok. – Hazudtam, de sajnos nem lehetett átverni.
- Lili mi van veled?
- Semmi, csak rohadt fáradt vagyok, és csak egy zuhanyra van szükségem meg egy alapos alvásra.
- Akkor mehetünk. – Kapott az alkalmon és újra csak elmosolyodott, amitől a szívem hevesen kezdett verni. Miért csinálja ezt velem, mikor tudja, mennyire szeretem.
- Egyedül akarok tusolni. – Néztem fel rá erélyesebb hangon. – Hagyj egyedül.
- Lili mi a fene, van veled? Holnap repülök vissza és…
- Mi? – Vágtam bele a szavába és éreztem, hogy méregbe gurulok.
- Kicsim, miért vagy ilyen? – Emelte meg fejem és szinte kényszerített, hogy belenézzek gyönyörű barna szemeibe, amitől mindig megborzongtam. Miért kellett Kittinek elmondani a dolgokat, és miért érzem megint azt, hogy Lolita nyert.
 – Mondd mi bánt? – Kérdezte gyengéd hangon és letörölte a könnyeket amik végigszántották az arcomat. Úgy gondoltam, nem fogom tovább húzni és kíváncsi voltam a reakciójára is, így kiböktem, ami a szívemet nyomta.
- Mikor akartad elmondani nekem, hogy megcsókoltad Lolitát?
- Tessék? – Értetlenkedett zavartan. – Ezt meg…. mégis honnan tudod?
- Akkor nem csak egy képzelgés volt. – Léptem el a faltól majd szomorúan lehuppantam az ágyra.
- Kicsim honnan….
- Kitti látta, de azt hitte, hogy csak képzelődik, de a reakciód alapján erről szó sincs.
- Véletlen volt és nem én akartam. – Ült le mellém. – Nem fogok magyarázkodni, és igen, megtörtént, de Lolita csókolt meg, aminek én azonnal véget vetettem, és elmagyaráztam neki, hogy számomra csak te vagy a fontos. – Fogta meg a kezem és megszorította.
- Annyira nem tudom, hogy mit gondoljak, hiszen ahogy Kitti is mondta, a lány állapotos. Ha van barátja, miért közeledik hozzád?
- Nem tudom, talán a hormonjai bezavartak nála valamit. – Vágta rá. – De Lolita nem érdekel, csak te. – Jött közelebb, de nem akartam engedni a vágyaimnak, így inkább felálltam mellőle, majd bevonultam a fürdőbe, és még mielőtt bármit is mondott volna, magamra zártam az ajtót.

Zlatan:
Tudom, nem szép ilyet gondolni, de rohadt mérges voltam Kittire. Nem elég, hogy Lolita gyereke körül forognak a gondolataim még ez a hülye csók is kitudódott.  Mivel kiment a szememből az álom jobbnak láttam, ha kimegyek és szívok egy kis friss levegőt. Felvettem a kabátomat, majd a lift felé vettem az irányt, ám mikor meghallottam Stephan hangját úgy gondoltam változtatok a tervemen és átkopogok hozzá.
- Gyere. – Hallottam a szobából majd gyorsan elköszönt és rám nézett.
- Csak Manuellel beszéltem.
- Jól vannak?  - Érdeklődtem, mikor eszembe jutott a húgom. Már majdnem egy hete nem beszéltem vele.
- Igen, minden rendben, Heléna pedig már jobban viseli a dolgokat.
- Akkor jó. – Eresztettem el egy mosolyt, majd belekezdtem mondandómba. – Csókolóztam Lolitával, de nem akartam és a barátnőd elmondta Lilinek, aki természetesen kibukott, én pedig megint csak ott vagyok, ahonnan elindultam. Ha ez még nem lenne elég, aggódom  amiatt is, hogy Lolita esetleg az én gyerekemmel állapotos, ami rohadt mód nem hiányzik. Nem csak a sajtó miatt, de ha ez igaz, Lili az életben nem jönne vissza hozzám. Pedig sosem szerettem még így senkit. Egy ilyen után biztosan nem ad még egy esélyt. Most teljesen tehetetlennek érzem magam, életemben először elhagyott az önbizalmam és félek is egy kicsit. – Öntöttem ki a szívem, Stephan pedig csak némán hallgatott, majd így szólt.
- Ezt csak egy módon tudhatod meg.
- Mégis hogy?
- Beszélned kell a spanyol lánnyal.
- Nem merek. – Túrtam idegesen a hajamba. – Mi van, ha az enyém.
- Arra ráérsz akkor gondolni, de egyelőre még tudd meg a választ.
- Miért kellett Kittinek elpofáznia? – Mérgelődtem és belerúgtam az ott lévő kukába.
- Nyugi már, Zlatan. Kitti nem tehet róla, hogy megint a farkad után mentél.
- Te is tudod, hogy nem erről van szó, csak megint elvesztettem a fejem. Viszont ha igaz, őt sem akarom magára hagyni. Olyan törékeny és anyagi gondjai is vannak. Hiába gürcöl, nem jut előrébb. Nem akarom, hogy a gyerekem anyja nélkülözzön, és emiatt kelljen örökbe adnia a kicsit.
- Szerintem elvből elutasítaná. – Állapította meg olasz barátom. – Ez a lány makacsabb, mint Lili.
- Pont most, mikor már minden olyan jól alakult volna, és Lili is belement abba, hogy felmond és hozzám költözik.
- Komolyan ezt mondta? – Csodálkozott mire mosolyogva bólintottam. – Akkor ez tényleg gáz.
- Az, teljesen tehetetlen vagyok. – Álltam fel és az ablakhoz mentem. Kint még mindig szakadt a hó, és beborította az épület előtt parkoló autókat. Sosem éreztem még magam ilyen kényelmetlenül, viszont tudtam, csak egy módon deríthetem ki az igazságot, és ehhez szembe kell nézni a spanyol lánnyal. – Holnap este beszélek vele.
- Holnap este? Miért nem most? Azt mondta, holnap már nem ő lesz az éjszakás, és amúgy is visszautazol. Szerintem jobban tennéd, ha most azonnal odamennél a nővérpulthoz, és addig kérdezgetnéd, amíg beadja a derekát és elmondja az igazságot.
- Jó, akkor megyek, és kiderítem. – Vettem egy nagy levegőt, de a gyomrom liftezni kezdett. Indulás előtt visszatértem a szobába, ahol Lili már békésen szuszogott. Annyira gyönyörű volt, és nekem összeszorult a szívem, hogy már meg miattam sírt. Sosem akartam, hogy miattam szomorkodjon, és mindent meg akartam adni neki, hogy boldog legyen. Szőke haja szétterült a párnán, ajkai pedig picit résnyire voltak nyitva. A vágyam erősebb volt, mint az eszem így mellé ültem és végigsimítottam az arcán mire kinyitotta álmos szemeit.
- Hány óra van? – Kérdezte.
- Fél egy körül.
- Jössz aludni? – Húzódott odébb várva, hogy mellé bújjak.
- Még van egy kis elintézni valóm. – Hárítottam, mire kérdőn nézett rám és elhatároztam, hogy jobb lesz, ha elmondom neki a sejtésemet. – Beszélnem kell Lolitával.
- Mégis miért? – Ült fel és kérdőn fürkészte az arcom. – Nem akarom, hogy beszélgess vele.
- Én sem szeretnék, de sajnos túl kell esnem rajta.
- Miről van szó? – Kíváncsiskodott.
- Te is tudod, hogy a lány állapotos és pont egybe esne az időpont azzal, amikor velem volt ezért…
- Azt gondolod te vagy az apja? – Suttogta és láttam rajta, hogy az érzelmek végigfutnak az arcán. Először rémület, majd mérhetetlen szomorúság.
- Lehetséges.
- Ha ez kiderül, mi lesz velünk?
- Ez csak rajtad múlik, hiszen nem tőle terveztem gyereket. Ez semmit nem kell, hogy jelentsen. – Nyúltam keze után, de elhúzta. – Lili értsd meg, nem számít semmit ez a lány.
- Ha ez igaz, akkor köztünk mindennek vége. – Nézett konokul a szemembe. – Én nem fogok egy olyannal lenni, aki nem elég, hogy megcsalt, de még gyereket is csinált másnak. – Sorolta az úján a dolgokat. – Menj és derítsd ki, addig itt várok rád. – Mondta, de mielőtt elindultam volna megfogta a kezem, magához húzott, és úgy csókolt meg, mint még soha.

Lili:
Zlatan szavai mélyen a szívemhez értek és féltem attól, hogy mit mond Lolita. Nem akartam elveszíteni őt, de tudtam, nem tudnám végigcsinálni így ezt a kapcsolatot. Én akartam megajándékozni gyerekkel és azt akartam, hogy miattam legyen boldog. Az a szerelem, amit iránta érzek egyszerűen mindennél többet ért, és itt már nem csak a külsőségekről volt szó hiszen azon kívül, hogy elolvadtam valahányszor rám mosolygott vagy belenéztem mogyoró szemeibe, imádtam azt a kettőséget amit felém és a média felé mutat. Ismertem a védelmező énjét, aki bármit megtenne a fiáért és értem is. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy önimádó, nagyképű bunkóra, akinek csak a szája jár, pedig rengeteg mindent letett már az asztalra.  Ez az egész csak a média része, amit már direkt kihasznál, és maga felé fordít, én pedig csak jókat mosolygok egy-egy mondatán. Lekaptam róla a fölsőjét és élveztem, ahogy ő is az enyém alá nyúlva cirógatja a melleimet.
- Lili, nagyon szeretlek. – Nézett bele a szemembe. – Nem akarlak elveszíteni.
- Én sem. – Suttogtam és alig vártam, hogy maga alá gyűrjön. Lekaptuk egymásról az összes ruhát és végre megkaptam, amit akartam. Lábamat szorosan a csípője köré fontam majd átadtam magam a gyönyörnek, míg végül lihegve gördült le rólam.
- Ne menj el holnap. – Bújtam hozzá. – Maradj velem és töltsük együtt a karácsonyt.
- Kicsim nekem kezdődik a Boxin day és huszonhatodikán már focizok.
- Utálom az angol focit. – Szaladt ki a számon. – Ne haragudj, de még mindig nehéz elfogadni, hogy ott játszol.
- Lili, megígérem neked, hogy szakítok rád időt, és lesz olyan, amikor az egész hétvégét együtt tölthetjük.
- Soha nem lesz olyan. – Ültem fel és a takarót szorosan felhúztam a mellemig. – Főleg, ha kiderül, hogy lesz egy gyereked.
- Még semmi sem biztos. -  Nézett rám, de láttam, hogy ő is bizonytalan a mondatában.
- Persze. – Szisszentem fel mérgesen. – Mikor fog kiderülni?
- Igazság szerint most akartam elmenni hozzá, és kérdőre vonni.
- Akkor ne várj sokáig. – Kérleltem.
- Jó, akkor megyek. – Felöltözött és kilépett az ajtón. Én imádkoztam, hogy Lolita gyereke ne Ibrahimovic legyen.

Zlatan: 
 Egy tökéletes együttlét után Lili újra eszembe juttatta a problémámat. Összekaptam magam, majd miután benéztem Kittihez – aki nyugodtan aludt – elindultam a nővérpult felé. Szinte mázsás súlyokat éreztem szívemen és mindenféle jövőkép ugrált előttem. Abban biztos voltam, hogy ha az én gyerekem semmiképpen nem engedem, hogy örökbe adja, és mindent megteszek azért, hogy segíthessek neki. A lányhoz érve megköszörültem a torkom, hogy felhívjam magamra a figyelmet, mire Lolita felnézett a kórlapokból. Szemei alatt hatalmas karikák látszódtak, arca pedig a fáradtságtól elnyúzott volt.
- Mit szeretnél?
- Azt gondolom, beszélnünk kéne. Volna rám egy kis időd?
- Figyelj, rengeteg dolgom van, és még ezeket is be kell vinnem a gépbe mielőtt a váltás megjön.
- De ez nem várhat. – Erősködtem. – Én reggel visszautazok Manchesterbe, de nem így akarok visszarepülni.
- Hogy? – Értetlenkedett.
- Ilyen kétségek között.
- Ezt nem igazán értem. – Állt fel majd kilépett a pult mögül. – Csinálok egy kávét és jövök.
- Majd utána iszol, ez nem várhat egy percet sem. – Fogtam meg a kezét és talán kicsivel jobban is megszorítottam a kelleténél, mert fájdalmas képpel meredt rám.
- Engedj el.
- NEM!! Előbb mondd meg az igazat.
- Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni.
- Arra, amit titkolsz előlem. – Emeltem fel a hangom és éreztem, hogy agyam egyre jobban elborítja a méreg.
- Nem titkolok semmit, amiről neked tudnod kéne. – Nézett bele konokul a szemembe.
- Ne hazudj! – Csattantam fel és egyre erősebben szorítottam a csuklóját, amit fájdalmas nyögéssel próbált kiszabadítani. – Ki a gyereked apja? – Vágtam bele az arcába és mikor felfogta a vádalmaimat hatalmas nevetésben tört ki.
 – Mit nevetsz?
- Semmi közöd hozzá, Zlatan.
- De igen is van, főleg, ha az enyém. – Böktem ki.
- Te komolyan azt gondolod, hogy te vagy a gyerekem apja?
- Három hónapja voltunk együtt, és te is három hónapos terhes vagy. – Érveltem.
- Azt gondolod, hogy csak veled voltam? – Forgatta meg zöld szemeit. – Mégis mit képzelsz, hogy te vagy az egyetlen férfi, akivel lefeküdtem?  
- De Lolita…
- Zlatan, mikor kirobbant ez az egész, akkor a barátnőim mellettem álltak és az őszi szünetben elmentünk Párizsba, ahol összeismerkedtem egy férfival és megtörténtek a dolgok.
- Ki az a férfi? – Húztam össze a szemöldököm. – Megkereshetnéd és beszélhetnél vele.
- Nem tehetem, mert barátnője van, és ha kiderülne, a sajtó rám szállna.
- Tehát ő is egy híresség? – Kérdeztem és elengedtem a kezét. – Vagy ő is focista?
- Nem tartozik rád, most pedig ha megbocsájtasz. – Akart kikerülni, de elé álltam. – Eressz.
- Lolita, nem akarok így elrepülni. Szeretnék segíteni.
- Ez nem a te dolgod. A barátnőm eléggé jól mozog a focisták világába. Azon az estén, mikor te és én… akkor is vele mentünk a VIP részlegbe. Párizsban pedig volt egy szuper buli, ahol nagyon sok focista volt a régebbi csapatodból. A barátnőm bemutatott szinte az egész bandának. Volt ott egy vakítóan kék szemű olasz fiú, aki azonnal tudta, hogy kell udvarolni. Én nem ismerem őket, hiszen semmit sem konyítok a focihoz, így nem tudtam róla semmit. Egyikkőjükről sem, de azok a kék szemek és a kedves szavak elvették az eszem és megtörtént, aminek nem kellett volna. – Magyarázott.
- Lola azt hiszem, tudom, kire gondolsz. – Esett le a leírás alapján.
-  De csak egy éjszaka volt, és felejteni mentem oda.
- Engem? – Váltottam kedvesebb hangra, és mivel nem szólt semmit a választ igennek vettem.
- Sajnálom, most mennem kell, rengeteg a dolgom.
- Lolita, ugye Marcóról van szó? – Kérdeztem mikor kicsit arrébb ment.

- Igen. A gyerekem apja Marco Verrati. – Ismerte be szomorúan, majd belépett az egyik kórterembe. Én pedig, bár sajnáltam, mégis megkönnyebbültem mosolyogtam magam elé és örültem, hogy mégsem leszek idő előtt apa. Viszont Marconak akkor is tudnia kell erről. 



2 megjegyzés: