3/8 ⚽️ Építsük újra.... együtt ⚽️

Reggel nagy fejfájásra ébredtem, majd felültem az ágyon, és mivel hirtelen nem tudtam hol vagyok kicsit megijedtem. Körülnéztem a halvány zöld szobába, ami igazi fiús volt. Érmek lógtak a falról és egy kisebb vitrinbe kupák sorakoztak. Egy asztalon laptop volt, az ággyal szemben pedig egy nagy televízió. A ruhás szekrény mellett pedig csapat fotók lógtak a falon. Már rájöttem, hogy Gianlucánál vagyok, és ahogy eszembe jutott minden belém hasított a fájdalom, és még egy érzés. A szégyen, amiért ez a férfi ennyire szétcsapva látott. Basszus még hánytam is. Vajon mit gondolhat rólam? Megnéztem a vadonatúj mobilomat ahol Helénától jött egy üzenet. Kérlek jelentkezz!! Annyira aggódom érted! H! Kikászálódtam az ágyból és szemügyre vettem a díjakat. Elmosolyodtam, mennyire tehetséges ez a fiú és ekkor a hátam mögött halkan kinyílt az ajtó.

-          Jó reggelt. – Hallottam Gianluca hangját. Megfordultam és a férfi mosolygó arcát láttam. Fehér pólóba és vajszínű nadrágba állt előttem. Öltözékébe nem volt semmi különös, de ahogy rám emelte sötét szemeit egyből zavarba jöttem.

-          Szia, én csak megnéztem ezt, de nem kutattam sehol vagy ilyenek. – Kezdtem és próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy csupán egy francia bugyi és fekete csipke melltartó van rajtam.

-          Nem baj, nyugodtan megnézheted. Elhoztam a dolgaidat a hotelból. Remélem nem baj.

-          Honnan tudtad meg, hogy hol szálltam meg? – Ültem vissza az ágyba.

-          Tegnap este mondtad és nem szeretném, ha visszamennél oda. Már mindent lerendeztem és mivel szinte semmit nem vettél ki a táskádból könnyű volt össze pakolni. Szeretnéd, akkor behozom és nyugodtan átöltözhetsz.

-          Rendben. – Bólintottam majd újra magamra hagyott én pedig előkaptam a telefonom és tárcsázni kezdtem a legjobb barátnőmet.

-          Lili végre! – Szólt bele a szőke lány aggódó hangon. – Hol a jó égbe vagy?

-          Egy ismerősömnél Milánóba.

-          Itt vagy a városba és nem hozzám jöttél? Mi a fene történt és mik ezek a hülye újság cikkek? – Juttatta eszembe azt, amiért tulajdonképpen idekeveredtem.

-          Minden szava igaz Heléna. – Buggyantak ki a könnyeim. – A tesód egy utolsó szemétláda volt velem.

-          Sajnálom, de…

-          Figyelj, tudom, hogy őt véded, de akkor is megcsalt és akkor is egy szemét paraszt. Ne haragudj, hogy így beszélek a testvéredről, de…

-          Megértem. Hidd el én is alaposan lekiabáltam fejét. – Osztotta meg velem. – Azonnal felhívtam mikor Manuel megmutatta. Csak össze- vissza habogott. Mindent bevallott, és dühös vagyok rá. Viszont megbánta és…

-          Heléna kérlek neee!!! – Vágtam bele a szavába. – Ne mentegesd nekem!!!

-          Lili ez nem mentegetés. Tudom, hogy téged szeret. Figyelj, nem tudom ki az az ismerősöd, de én…

-          Gianluca Lapadula.

-          Az a Lapadula? – Hallottam csodálkozó hangját.

-          Igen, ő AZ a Lapadula. Tegnap bulizni voltam és eléggé beittam. Ő pedig hazahozott magához. De semmi nem történt köztünk, csak nem akart magamra hagyni és visszagondolva jól is jött, mert fogalmam sincs, hogy jutottam volna el a hotelba.

-          Basszus Lili, nagyon szeretnélek látni! Nem ugranánk össze?

-          Meglátom jó? Egyelőre nem sok erőm van semmihez, csak megakarok halni!!

-          NE!!! Kérlek, ne lásd ennyire borúsan a dolgokat!

-          De Heléna én mindig egyedül maradok!! Megbízok valakibe aztán ez lesz… mindig magamra hagynak!

-          Nem vagy egyedül barátnőm!!! Én veled vagyok, és Stephan is majd halálra aggódja magát. Szeret a húgod is és biztos vagyok benne, hogy ez a Milanos focista is nagyon kedvel. NEM VAGY EGYEDÜL!!!

-          Majdnem otthagytam az állásomat. – Szipogtam. – Minden feladtam volna érte.

-          Tudom, de beszélj vele!

-          Nem, soha többé nem akarom látni! – Csattantam fel. – SOHA ÉRTED?? SOHA!

-          Nyugodj meg! – Hallottam kedves hangját. – Meddig maradsz még nála?

-          Fogalmam sincs, mert egyedül akartam lenni, de most jó, hogy mellettem van.

-          Lili le kell tennem, de ha egy barátnőre is szükséged van, akkor hívj fel és semmi őrültség ne járjon a fejedbe. Megígéred? Imádom a tesómat, de nem ér annyit, hogy tönkre tedd magad miatta.

-          Megígérem Heléna. – Válaszoltam és bontottam a vonalat. Gianluca éppen akkor lépett be a szobába, kezébe a táskámmal.

-          Csak ennyi volt ugye? – Mutatott rá mire bólintottam. – Akkor lerakom és öltözz nyugodtan.

-          Használhatnám esetleg a fürdőt? – Kérdeztem félve.

-          Persze, nyugodtan. Mindent használhatsz ebbe a házba. – Mosolygott.

-          Te hol aludtál? – Kérdeztem mikor a fürdő felé indultunk.

-          A vendégszobába. – Vonta meg a vállát. – Itt is van. Addig csinálok valami ennivalót és kávét.

-          Igazán kedves vagy, de nem vagyok éhes, és…

-          Lili tudom, hogy nem könnyű, de teljes mértékbe tudom, mit érzel. Szeretném, ha egy kicsit mosolyognál. – Simogatta meg az arcom mire egy erőltetett mosolyra húztam a számat, ám ez a férfit nem hatotta meg. – Valami őszintébbre gondoltam.

-          Olyan még nem megy. – Pillantottam le szomorúan majd bevonultam a fürdőbe. Jól esett a víz és legalább Gianluca nem hallotta feltörő sírásomat. Egész addig álltam ott míg kopogott az ajtón.

-          Lili jól vagy? – Érdeklődött és én gyorsan elzártam a vizet.

-          Persze, megyek. – Majd törölközőt tekertem magam elé és kiléptem a fürdőből. – Ne haragudj, csak elgondolkoztam.

-          Semmi baj. Kész a reggeli és a kávé.

-          Köszönöm. Csak felöltözöm és jövök. Mellesleg ha van valami programod, akkor nem kell vigyáznod rám vagy ilyesmi.

-          Semmi dolgom nincs ma csak veled lenni, és ahogy te mondtad vigyázni rád.

-          Akkor jó, de nem szeretnék a barátaid vagy a barátnőd közé állni.

-          Nincs barátnőm. – Mondta és szemein valami szomorúság suhant végig. Eszembe jutott, amit még az asszisztens lány mondott a fotózáson és jobbnak láttam, ha nem kérdezősködök többet. Megvizsgáltam a bőröndöm tartalmát majd egy bordó cső farmert és egy sötét kék hosszított kardigánt vettem fel és kiléptem a konyhába.

-          Nem tudtam, hogy szereted ezért mindent idekészítettem. Cukor, tej, tejszínhab.

-          Annyira kedves vagy. – Huppantam le a székre majd kevergetni kezdtem a forró italomat. – Nem is érdemlem meg.

-          Dehogy nem. – Fogta meg a kezem, ami nagyon jól esett. Vajon ő mennyi lányt vágott már át? Hány szívet tört össze? Elvégre ő is csak egy pasi, akinek a saját érdeke a lényeg. Na és még focista is, aki bármelyik lányt megkaphatna egyetlen éjszakára. Biztos sokszor élt már a lehetőséggel.

-          Min jár az eszed?

-          Semmi csak....nem érdekes. – Ezután gyorsan lehajtottam a reggeli italomat és jobbnak láttam, ha vissza vonulok. Mivel elhoztam a laptopom úgy gondoltam megnézem hátha Paolo írt valami melót a következő hónapra. Megköszöntem a kávét és mivel nem bírtam enni Gianluca kétségbe esett arcát semmibe véve elhagytam a konyhát.  A nagyszobába egy csodálatos zongorát pillantottam meg. Imádtam, hallgatni, de már rég volt hozzá módom.

-          Ez a tiéd? – Mentem közelebb hozzá és végighúztam a kezem a billentyűjükön.

-          Igen.

-          Tudsz is játszani? – Csillant fel a szemem.

-          Igen, néha szoktam… ha időm engedi, és ha kell egy kis kikapcsolódás.

-          Ezek nagyon jó zenék és modernek. – Néztem a kottákra.

-          Egyik havertól kaptam őket.

-          Szuperek én… imádom ezt a zenét. – Emeltem fel az egyik kottát.

-          Este majd játszok, rajta ha szeretnél. – Ajánlotta fel.

-          Igen nagyon imádom hallgatni, mert olyan megnyugtató.

-          Akkor este és.. – Kezdte volna, de megcsörrent a telefonja így odébb állt én pedig bevonultam a szobámba és kicsit dolgozgattam. Paolo egy számomra ismeretlen sportolóval akart interjút készíttetni így a neten kerestem róla pár információt. Bőven délfelé járt az idő mikor újra Heléna hívott és egy találkozót kért a városba. Úgy gondoltam már régen találkoztam vele és mivel amúgy is kellett egy pár dögösebb ruha.

-          Elmegyek egyik barátnőmmel találkozni. – Mentem Gianlucahoz aki a televíziót nézte. – Nem tudom, mikor jövök, de…

-          Ki ez a lány? – Nézett fel rám.

-          Heléna Ibrahimovic. – Osztottam meg vele majd a név kimondása után vettem egy nagy levegőt.

-          Nem kéne vele találkoznod, mert az Ő testvére.

-          Tudom, de a legjobb barátnőm és…

-          Eszedbe fogja juttatni. – Állt fel és közelebb lépett hozzám. – Inkább menjünk el ketten valamerre ebédelni, mert én szeretnék rád vigyázni és én szeretnélek jobb kedvre deríteni. Bármit megtennék, hogy jobb kedved legyen.

-          Gianluca mennem kell. – Toltam el a kezét majd bokacsizmát és kabátot húztam. Heléna egy eldugottabb étterembe várt és mikor meglátott felpattant és szorosan magához húzott. Mivel egy nagy napszemüveg is volt rajtam bátrabban eleredhettek a könnyeim. Barátnőm szinte sugárzott és pocakja már nagyon édesen gömbölyödött így öt hónapos terhesen. Szőke haját összefogva horda és nulla smink nélkül is gyönyörű volt. Mikor szomorúan a szemembe nézett megláttam tekintetébe Zlatant. Mennyire utáltam ez a hasonlóságot.

-          Lili jól vagy? – Fogta meg a kezem miután rendeltünk és meglátta szemüveg nélküli vörös szemeimet.

-          Nem, de már jobb. Gianluca sokat segít és…

-          Ugye nem fogsz beleugrani egy másik kapcsolatba?

-          Mi? Dehogy Heléna. – Tagadtam, de titkon eljátszottam ezzel a gondolattal is.

-           Gianluca csak barát. Most kezdem csak megismerni közelebbről.

-          Mégis mi történt, hogy Zlatan ilyet tett?

-          Nem tudom, csak Vasárnap este még beszéltünk és azt mondta, hogy ez neki így nem megy, mert azt akarja, ha mellette lennék. Mielőtt elzárta volna a gépet azt mondta, hogy úgy látja, nem szeretem eléggé és még beszélünk, aztán meg sem várta, hogy reagáljak egyszerűen kikapcsolta a gépet. Érted???

-          Nem tudom erre mit mondani, de ő sincs valami jól.

-          Persze. – Nevettem fel. – Akkor hívja fel Lolitát!!! Úgyis olyan jól elvoltak…

-          Lili ne mondd ezt! – Nézett rám és szemeiből szomorúság csillogott. Kihozták az ebédünket majd pár percig csendben ettünk. Végül barátnőm törte meg a csendet.

-          Tudom, azt hiszed, csak őt akarom védeni, viszont akkor is megbeszélhetnétek.

-          Mondd te mit éreztél mikor Manuel megcsalt és tudomásodra jutott? – Tettem fel és tudtam nem tisztességes ilyet kérdeznem Helénától főleg most, hogy babát vár.

-          Nagyon fájt, mert egy semminek éreztem magam, és azt hiszem összetörtem legbelül.

-          Én is ugyanezt érzem. Soha nem tartottam magam sokra, és egyedül a munkám az, amibe úgy érzem, jól vagyok. Heléna én sosem voltam az a 10/10-es csaj, és meglepődtem még azon is, hogy Stephan anno velem volt. Egy ilyen pasi érted? Stephan még mindig nagyon jóképű és az évek múlásával csak helyesebb lesz. Nem is beszélve Zlatanról aki…. Nem is tudom mit képzeltem?

-          Miért mondod ezt?

-          Ha láttad volna Lolitát, akkor nem kérdeznél ilyet. Az a lány tényleg gyönyörű és nem olyan, mint Alexandra, hanem másképp. Persze Alexandra is nagyon szép, de Lolita. Dús barna haja és hatalmas mellei voltak, és olyan vékony, hogy nem is csodálom, ha a tesód rákattant.

-          Én úgy láttam nagyon hasonlít rád. Sőt még össze is kevertem a képen az arcotokat.

-          Zlatan is ezzel takarózott. A hasonló szemünkkel meg, hogy végig rám gondolt. Mekkora idiótaság ez? – Pillantottam fel az ebédemből, de barátnőm csak magába hümmögött. Az ebéd többi részébe már nem a kapcsolatom volt a fő téma, hanem a házasságuk és a baba. Örültem, hogy barátnőm boldog és annak is, hogy egy kisfiút hord a szíve alatt.

-          Gratulálok nektek! Manuel biztos nagyon jó apa lesz.

-          Igen, totál be van zsongva. Már babaszobánk is van. Nem szeretnél eljönni vacsorára, mondjuk holnap este? Megmutatnám a házunkat. – Ajánlotta fel és mivel majd kicsattant az örömtől nem akartam elvenni a kedvét.

-          Rendben ott leszek. – Bólintottam. A Gianluca lakásához vezető utat gyalog tettem meg és jó volt ez az Októberi napsütés, ami kicsit felmelegítette a lelkem is. Imádtam ez a várost, hiszen itt kezdtem új életet, itt lett először munkám és itt talált rám a szerelem. Kétszer is. Ahogy sétálgattam az utcákon éreztem, hogy rezeg a telefonom és Stephant olvastam le.

-          Szia. – Köszöntem bele jókedvűen, de beszélgető társam eléggé mérges hangulatba szólt vissza.

-          Csak nem, hogy felvetted!! Miért nem hívtál vissza?

-          Stephan mizu?

-          MIZU? Mégis mi az, hogy MIZU?? Lili nem hívtál és már nem bírtam várni!! Mikor jössz már haza?? – Árasztotta felém a kérdés áradatot telefonon keresztül.

-          Milánóba vagyok egy kedves barátomnál és fogalmam sincs, mikor megyek haza, de majd valamikor.

-          Miért nem hívtál mikor baj volt?

-          Mert én egyedül akartam lenni.

-          De én vagyok a legjobb barátod!!! Nagyon aggódtam miattad és Zlatan is aggódik.

-          Nem akarom hallani!! Hogy van a húgom?

-          Lili kikészültél és téged most más érdekel??  Szeretnélek látni, és már ne haragudj, de rosszul esik, hogy nem hívtál eddig, és másnál vagy. Egyáltalán a barátodnak gondolsz még?

-          Stephan persze, de értsd meg, hogy kellett az egyedüllét!!

-          Egy másik pasival?? – Kérdezett vissza még mindig mérgesen.

-          Ne haragudj rám. – Kérleltem, de csak néma szuszogást hallottam. – Kellett az egyedüllét és eléggé becsíptem. Gianluca pedig a segítségemre sietett aztán hazahozott magához.

-          Lefeküdtél vele?

-          Nem, de…

-          Lili nem Lapadulánál kell keresni a boldogságot, hanem meg kell találni a lelki békéd és…

-          Mondd, miért gondolja mindenki, hogy azonnal Gianluca karjaiba vetem magam?

-          Ki mindenki? – Csodálkozott.

-          Te és Heléna.

-          Talán, mert ismerünk és tudjuk milyen az igazi Lili. Nézd, felőlem lefeküdhetsz vele.

-          Jó akkor örülök, hogy megengeded. – Mosolyogtam bele a telefonba. Nem is tudja, mennyire szeretem őt és mennyire jól esik, hogy ennyire aggódik miattam.

-          Csak arra kérlek vigyázz magadra és lehetőleg gyere haza!

-          Jó, igyekszem. – Ígértem meg neki majd leraktam a telefont. Beértem a lakásba és egy fekete hajú, szemüveges nagy mosolyú lánnyal találtam magam szembe.

-          Szia. – Köszönt nekem. – Te vagy Lili ugye?

-          Igen. – Bólintottam félve. – te pedig…

-          Daniella vagyok. – Nyújtotta felém a kezét. – Bocsi, csak Gianluca és David elmentek valamerre és mivel neked nem volt kulcsod felajánlottam a fiúknak, hogy addig tartom a frontot. Amúgy David menyasszonya vagyok.

-          David? – Húztam össze a szemöldökömet.

-          Gianluca testvére. Biztos fogod majd látni. – Szólt majd egy üveg vizet vett elő.

-          Biztos azt gondolod ide tolakodtam.

-          Ugyan már. Luca mondta, hogy mi a helyzet.

-          Biztos idegesíti már a jelenlétem.

-          Szerintem meg pont ellenkezőleg. – Kacsintott rám.

-          Hogy érted ezt?

-          Csak ha nem lennél neki ennyire, hogy is mondjam. – Forgatta meg barna szemeit. – Szimpatikus akkor hagyott volna a francba, de mivel eléggé kedvel….

-          Úgy érted, hogy?

-          Hogy a vak nem veszi észre, hogy bejössz neki. – Nevetett fel. – Megjöttek. – Pattant fel a székről, majd bemutatott Davidnak is, aki szinte le sem tagadhatta volna öccsét. Négyesben beszélgettünk és jó volt kicsit megismerni Gianluca családját és boldog voltam, hogy másra is tudtam gondolni, mint Zlatan. Rendeltünk majd jókedvűen mind a négyen megvacsoráztunk. A lánynak talán igaza lehetett, mert Luca tényleg sokszor nézett rám olyan szemekkel, amitől nagyon zavarba lettem. Tíz óra körül Danielláék elmentek haza én pedig elvonultam a szobába és írtam főnökömnek, hogy holnap bemegyek hozzá és a válaszára vártam mikor meghallottam, hogy Gianluca zongorázik. Csodálatos volt. Gyorsan kikapcsoltam a gépem majd a hang irányába indultam. Nem vette észre, hogy én is ott vagyok, majd amikor vége lett a dalnak így szóltam.

-          Nagyon ügyes vagy. -  Szóltam oda neki mire mosolyogva megfordult.

-          Nem vettelek észre. Nem jössz közelebb?

-          Éppen a főnököm válaszát várom. – Osztottam meg vele, de azért közelebb lépkedtem a zongorához.

-          A testvéred és a barátnője nagyon kedvesek voltak velem. Ahogy te is, mert befogadtál meg minden. Ígérem, nem leszek sokáig, csak még holnap együtt vacsorázok a legjobb barátnőmmel. Aztán másnap már itt sem vagyok.

-          Addig vagy itt ameddig szeretnél. Igazából örülök is, hogy nem vagyok egyedül és tudok valakihez szólni. Amióta a barátnőm elhagyott. – Kezdte. – Kicsit magányosnak érzem magam ebbe a lakásba.

-          Mióta vagy egyedül? – Érdeklődtem félve.

-          Június óta, mert megcsalt és azóta nem nagyon tudok megbízni senkiben.

-          Üdv a klubban. – Nevettem fel keserűen.  – Nagyon padlóra küldött?

-          Eléggé, de belefeledkeztem a munkába és akkor vettem ezt a zongorát is, amivel kicsit elterelem a gondolataimat.

-          Csodálatosan játszol. Nagyon megnyugtató hallgatni. – Osztottam meg vele mire eleresztett egy gyors mosolyt és újra játszani kezdett én pedig csak hallgattam. Annyira megható volt az egész és egyszerre voltam boldog és szomorú is. Szememből kibuggyantak a könnyek amit Gianluca észrevett.

-          Valami baj van? Nem érzed jól magad?

-          De, csak olyan gyönyörűen zongorázol és egy kicsit sok volt ez a hét.

-          Lili nem akarom, hogy bánatos legyél egy olyan férfi miatt, aki nem érdemli meg.

-          Tudom, de.. – Néztem fel rá majd mikor tekintetünk találkozott ő közelebb jött és lágyan megcsókolt. Zlatan óta nem csókolóztam senkivel Gianluca nyelve pedig selymesen ért az enyémhez. Karjai szorosan a derekam köré fonódtak én pedig beletúrtam a hajába.  A lágy csókból egyre hevesebb csókcsata alakult ki, de mikor rájöttem mit is csinálok eltoltam magamtól.

-          Ne. – Lihegtem. – Ez még korai és nem kéne. Ne haragudj. – Ezután gyorsan bevonultam a szobámba és átkoztam magam, hogy ennyire gyenge vagyok, de nem gondolkozhattam, sokat mert egy halk kopogás után Gianluca lépett be. Tekintete nagyon szomorúan csillogott. Leült mellém az ágyra majd megfogta a kezem.

-          Ne haragudj, nem akartalak letámadni, csak már…

-          Semmi baj, én is lehettem volna erősebb. Fogalmam sincs, mikor fogok tovább lépni és mikor lesz olyan, hogy újra boldog leszek.

-          Lili már a fesztivál óta tetszel. – Ismerte be és ezzel nagyon meglepett. – Az, hogy velem vagy tekinthetjük véletlennek is, de én azt mondom ez a sors és… szerintem próbáljuk meg, hogy milyen együtt.

-          Tessék? – Fogtam fel a férfi szavait.

-          Nyilván idiótának nézel, de te is egyedül vagy és én is… semmi olyan nem történne, amit valamelyikünk nem szeretne és mindkettőnknek jár a boldogság.

-          Gianluca nekem nem megy. Még nem! – Suttogtam.

-          Hagyok időt neked. – Állt fel majd otthagyott a szobába a temérdek gondolattal, amik a fejembe kavarogtak.