3/12 ⚽️ Egy kis foci, egy kis szülinap ⚽️

Gianluca másnap visszarepült és nem is tudtam mikor fogok vele legközelebb találkozni. Annyit mondtam, hogy szeretném, ha Stephan születésnapjára rendezett vacsorára eljönne. Az elmúlt évekkel ellentétbe nem terveztem nagy bulit, de azért mégiscsak szerettem volna megemlékezni erről a különleges napról, hiszen Stephan a legjobb barátom és hatalmas hálával tartoztam neki. Ha ő nem lenne sosem ismertem volna meg ezeket a remek embereket, akiket a barátaimnak hívok és mellette sokkal könnyebben tudok a munkámra koncentrálni, hiszen ha valamit nem tudok egy-egy ismertebb sportolóról ő az én élő Wikipédiám. Már korán reggel talpon voltam és mivel én voltam a soros nekiálltam a reggeli készítésének. Megfőztem a kávét és beraktam pár pirítóst, és hogy húgomnak is kedvezzek gofri sütésre adtam a fejem.

- Azt hittem szabadnapot kértél! – Hallottam Stephan mérges hangját majd egy nagy ajtó csapkodás és újra csönd. Úgy gondoltam nem foglalkozok velük, és inkább a reggelire koncentráltam, ám egy pár perc múlva Kitti is kijött és követte Stephant a fürdőbe, beszélgetésükből semmit nem hallottam. Szépen kiraktam a tányérokat, poharakat és még cuki szalvétával is díszítettem az asztalt. Egész megvoltam magammal elégedve, viszont tudtam, hogy tesóm csak melegen szereti a gofrit így jobbnak láttam, ha szólok nekik. Már éppen az ajtó felé indultam és Kittit láttam magam előtt.

- Kész a reggeli. – Mosolyogtam rá.

- Nem vagyok éhes. – Mordult rám.

- De még gofrit is csináltam.  – Mentem utána mire Stephan is kijött, ám ő rögtön a konyha felé vette az irányt. – Kitti mi a baj? Gyere enni.

- Mondtam már, hogy nem vagyok éhes!! Csak mérges vagyok.

- Mi történt? – Ültem le az ágyára miközben öltözködött.

- Stephan nem érti meg, hogy ígéretemmel ellentétbe nem tudok ma elmenni a hülye meccsére.

- Hülye meccsére Kitti?? – Háborodtam fel. – Ez nagyon sokat jelent neki…

- Úgysincs a keretbe.

- Mégis hogy lehetsz ilyen. Nem leszólni kell, hanem támogatni, és segíteni. Ő igenis remek focista te pedig a barátnője vagy, akinek kötelessége, hogy kiálljon mellette még akkor is, ha rosszul játszik.

- Ugyan már Lili te könnyen beszélsz, mert te hozzá voltál szokva, hogy ha elmész egy mérkőzésre, akkor ott a pasid biztos gólt rúg.

- Jó ezt most inkább nem hallottam. - Éreztem, hogy Kitti nem Gianlucára gondol. – Szégyellhetnéd magad!!! Ez egy Európa Liga meccs, de persze te azt sem tudod, miről van szó, hiszen még annyira sem tartod a barátodat, hogy érdeklődj a dolgairól. – Néztem mérgesen a szemébe, és mielőtt húgom mondott volna valamit kiléptem az ajtón majd a konyhába igyekeztem ahol Stephan vagy három pirítóst pakolt a tányérjára.

- Köszi, a reggelit. Egy tündér vagy. – Nézett fel rám teli szájjal.

- Mikor kezdődik a meccs? – Huppantam le én is a székbe és vastag Nutella réteget kentem a gofrimra. Ha már a tesóm nem eszik belőle, ne vesszen kárba.

- Kilenc után öt perccel, de én már kint leszek bőven előtte.

- Jó akkor készítsek valamit neked?

- Nem kell semmi, mert Radja haverommal ebédelek és valószínű egész nap az edző terembe leszek. A mérkőzés után majd összefutunk.

- Ideges vagy? – Néztem rá, de ő csak kerülte a szemkontaktust. – Stephan???

- Nem, csak jó lenne kezdeni, meg esetleg végig játszani a meccset.

- Én is szeretném, hidd el. Kérsz még kávét?

- Nem, köszi, de már megyek is, mert nyolctól csapatösszevonás a komplexumba. – Állt fel és rám emelte csodálatos szemeit. – Akkor egyedül jössz?

- Nézd én…

- Nem baj, csak… jó lett volna, hiszen megígérte és...

- Stephan még simán meggondolhatja magát. – Vigasztaltam.

- Nem fogja, mert a bár fontosabb neki, meg lehet hogy az a svéd pasi is. – Hajtotta le a fejét szomorúan.  – Úgy látszik, ti ilyen egyformán vagytok bekötve a férfiak terén.

- Mi van? Milyen svéd pasiról beszélsz?

- Arról az Albinról. – Vágta rá. – Múlt héten visszajött és Kitti azóta teljesen más és rengeteget dolgozik.

- Nézd, Kitti csak téged szeret, és most menj be és beszéljétek meg jó? – Unszoltam. – Majd én összepakolok.

- Oké, köszi, Lili. – Ölelt meg és próbálkoztam elvonatkoztatni magam a gondolattól, hogy még mindig nem kérdeztem rá a múltkori kijelentésére. Gyorsan összepakoltam és bevonultam a szobába. Felhívtam Gianlucát és már majdnem fél órája beszéltünk telefonon, de nem volt elég.  Egy kicsit hiányzott, pedig tegnap ment el. Észre sem vettem, hogy Kitti toppan be a szobába, nagykabátba, kezében táskával.

- Édes tudod tartani? – Kérdeztem.

- Lili mennem kell, majd még beszélünk. Jó drukkolást estére. Szeretlek.

- Vigyázz magadra Luca. – Köszöntem el majd bontottam a vonalat és testvérem felé néztem.

- Mondd.

- Stephan már elment én pedig majd jövök valamikor. Neked mi a napi programod?

- Egyelőre nincs semmi, csak még Manuellel is beszélnem kell a csütörtöki buli miatt. Azért remélem, az nap nem akarsz dolgozni. - Vettettem felé epésen.

- Nem, akkor nem dolgozok. – Vágta rá.

- Beszéltetek? – Érdeklődtem, mire Kitti a szemét forgatta és szó nélkül az ajtó irányába ment, de én megfogtam a kezét és magam felé fordítottam.

- Nem is mondtad, hogy újra itt van Albin.

- Mit kéne mondani róla? Ő a főnököm akkor jön, amikor akar. Nyilván odateszem magam, ha itt van.

- Vagy úgy… és hova teszed magad talán az ágyába?

- Hülye vagy? Sosem csalnám meg Stephant.

- Akkor legyél vele!!! Kérlek Kitti!!! – Könyörögtem.

- Nézd, Lili nem ígérek semmit, de megpróbálom. Nem is tudod, mennyire szeretnék, de Albinnak nem tetszik az, ahogyan vezetem a helyet és annyi baromságot kell még pluszba csinálni és én dolgozok a papír munkával is. Egy ekkora hely rengeteg papírozással is jár. Itt nem csak arról van szó, hogy kiszolgálom a szomjas vendégeket. Zárás után az irodába ülök, és majd kinézem, a szemem mikor az elszámolásokat olvasom, vagy ilyenek.

- Miért nem veszel fel valakit?

- Szerinted nem gondoltam rá? Albin nem engedi, mert szerinte nagyon sok a kiadás és még az a négy alkalmazott is sok, ami van. Ne haragudj, de megyek. – Ölelt meg és kilépett az ajtón. Úgy gondoltam ideje felhívnom Manuelt és egyeztetni vele a szülinapi terveimet. Örültem, hogy pár csörgés után felvette ám nem Manu szólt bele, hanem Heléna.

- Szia, mondd Lili. – Hallottam hangját. A vacsora óta nem beszéltünk és még eléggé nehezteltem rá.

- Hello. Manuel nincs ott? – Érdeklődtem.

- Kiugrott valamerre, de mondd, mit szeretnél? Hátha áttudom adni neki.

- Csak Stephan szülinapjáról akarok beszélni.

- Ó igen, akkor Csütörtökön lesz?

- Igen, mert máskor fociznak a fiúk, meg ekkor van a napja is. Úgy gondoltam, hogy este hat körül elmehetnénk vacsorázni, majd ha Stephan akar bulizni is, de én csak egy nyugodtabb ünneplésre gondoltam.

- Jó, az jó lenne. Nem igazán szeretnék ilyen nagy pocakkal sok ember közé menni.

- Oké akkor megmondanád Manuelnek, hogy mindenképpen legyetek itt bőven hat előtt?

- Igen, mindenképpen.

- Köszönöm. – Mondtam és majdnem leraktam a telefont mikor Heléna megszólalt

- Lili ne haragudj rám. Nem akarok veled rosszba lenni, csak…

- Aljas húzás volt tőled az a múltkori.

- Igen igazad van, de Zlatan még mindig szenved miattad. – Hallottam szomorú hangját. Kérlek, bocsáss meg neki.

- Heléna, ezt nem lehet megbocsájtani. – Szóltam szigorúan.

- Azért lehetne, hogy mi barátnők maradnánk?

- Igen. – Sóhajtottam fel. – Persze, hiszen hiányzol nekem és talán pont ezért is esett ez ennyire rosszul, mert te tudtad, hogy nem akarom látni. Ismersz engem Heléna!

- Sajnálom. Soha többé ne fogok ilyet tenni. – Sírta el magát. – Bocsi, csak a terhesség miatti hormonok miatt túl érzékeny vagyok.

- Semmi baj. – Nyugtattam meg és elmeséltem neki Gianlucával való kapcsolatomat. Örültem, hogy újra beszélhetek Helénával. Délután megejtettem a nagybevásárlást majd az időpont közeledtével elindultam a stadion felé. Az utcán már hatalmas volt a hangulat. Mindenhol Róma és Wien drukkerekbe botlottam, akik vidáman énekeltek, beszélgettek. Elfoglaltam a helyem és egyre jobban előjött belőlem a drukker énem. Persze még mindig az Ac. Milan volt a kedvenc csapatom, de mikor barátom a pályán volt, nem érdekelt milyen mezt visel, csak, hogy győzzenek. Imádtam ez a fantasztikus hangulatot. Még bő negyed óra volt a kezdésig mikor Kitti ült le mellém.

- Te meg? – Csodálkoztam, de örültem, hogy itt van.

- Hosszú, de gondolkoztam és igazad volt. Szeretem Stephant és támogatnom kell.

- Annyira örülök, hogy itt vagy. – Öleltem át. – Gyere, menjünk le az öltözőkhöz.

- Azt szabad? – Kérdezte félve.

- Nekünk mindent szabad, mellesleg itt az újságírói igazolványom szóval elvileg mindenhova bemehetek. – Osztottam meg vele mire felnevetett. A fiúk már a folyosón gyülekeztek és mikor Stephan meglátta Kittit felcsillant a szeme és hatalmas mosoly terült el édes arcán.

- Ti meg? – Kérdezte majd szorosan magához húzta a tesómat.

- Úgy gondoltam nekem is jár, hogy a pasimmal legyek. – Csókolta meg Kitti.

- Nem lesz belőle bajod? – Aggodalmaskodott.

- Nem érdekel, de akkor megyünk. Sok szerencsét és mindent bele. – Köszöntünk el tőle mikor az edző már szólt a fiúknak, ám Kitti még utána szólt.

- Stephan. Csak, hogy tudd te vagy a legjobb és nagyon szeretlek.

- Én is Kitti és köszönöm, hogy itt vagytok lányok. Sokat jelent. – Szólt majd csatlakozott a csapattársaihoz.

- Igazán boldoggá tetted Kitti. – Szóltam mikor már a Róma himnuszának dallamai csendültek fel a stadionba, ami totál libabőrt okozott.

- Sokat gondolkoztam és rájöttem, hogy nagyon szeretem őt és nem fogom elbaltázni ezt a kapcsolatot.

- Ez egy okos döntés volt, de nézd, jönnek ki. – Mutattam a pályára ahol már felsorakoztak a fiúk. A szokásos összeállításukat viselték. Alig bírtam a fenekemen maradni, hiszen a fantasztikus hangulat engem is magával ragadott. Sajnos az első gól viszonylag hamar jött és az sem Stephan csapata rúgta, hanem az ellenfél.

- Basszus ez nem jó. – Mérgelődtem, ám egy pár perc múlva Stephan egy szép átadásból megszerezte a labdát és egy csodálatos emeléssel a labda a hálóba kötött ki.

- STEPHAN!!! – Kiáltottunk fel mindketten és úgy ugráltunk, mint az óvodások. Ezzel eddig 1-1. A hangos bemondó pedig az ő nevét kiabálta, amibe beleborzongtam. A második gólra sem kellett sokáig várni, és aki értékesítette az szintén Stephan volt.

- Ez egyszerűen fantasztikus Lili. – Nézett rám Kitti és láttam a szemébe, hogy örömébe könnyek csillognak. Az én szívem is tele volt boldogsággal és együtt kiabáltam Stephan nevét a hangos bemondóval. Rajta is láttam, hogy boldog és büszkén fogadja a társai gratulációit. Az első félidőbe több esemény nem történt és a fiúk magabiztosan vonultak le a pályáról.

- Annyira örülök Lili.

- Látod mennyit jelent, ha itt vagy? Sokkal jobban akar bizonyítani és erőd adsz neki Kitti. Nem hiába hajt úgy a pályán, ahogy.

- Igazad lehet. – Mondta. A második félidőbe Stephant sajnos lecserélték, de levonulásakor hatalmas tapsot kapott. 

- Felőlem akár le is fújhatnák. – Kiabáltam Kittinek, de mivel erről nem mi döntünk ez nem történt meg, sőt még Florenzi is megrúgta a gólját, majd a fiúk úgy tűnt túlságosan is elbízták magukat, mert a fantasztikus előnyt nem tudták megtartani így az utolsó tíz percben gyorsan kaptak két gólt és a végeredmény 3-3 lett. Mégsem voltam szomorú, mert barátom két csodálatos gólt is beírhatott magának. Megvártuk még Stephan elkészül és együtt indultunk haza. Jobbnak láttam, ha elvonulok és kettesbe hagyom őket, hagy ünnepeljenek. Csütörtökön már tűnök ültem pedig nem is az én szülinapom volt. Szerencsére Stephan edzésen volt és délután is házon kívül tartózkodott.

- Na hogy állunk? – Érdeklődött Kitti és én éppen akkor raktam le a telefonom és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, mert minden a legnagyobb rendben volt az étterembe.

- Mindennel remekül. Megvan a torta, a pezsgő, a privát asztal és a kaja is jó lesz. Már csak Manueléket kell megvárni. Remélem nem lesz baj, hogy csak olyan családiasan oldom meg. Az utóbbi pár évben eléggé nagy bulik voltak. – Mondtam és visszaemlékeztem a tavalyira, aminek a végén az ágyban kötöttem ki Zlatannal és akkor is megígért fűt- fát. Basszus mennyire naiv voltam és mennyire elvakított a varázsa.

- Jól vagy? – Emelet vissza kérdésével testvérem a valóságba.

- Persze, csak elgondolkoztam. Bocsánat. Szóval akkor mindent lerendeztem. Az ajándékok megvannak?

- Igen mindent becsomagoltam és elkészítettem.

- Köszönöm.

- Mondd, mikor jön Gianluca?

- Majd csak négy után, de már várom.

- Örülök neki. Na, én megnézem, milyen ruhába megyek.

- Rendben, Lehet én is átnézem a szekrényemet. – Osztottam meg vele majd a fogasomat pásztáztam és úgy döntöttem, hogy egy sötétkék picit kivágott csipke ujjú ruhát választok. A háta nem volt zárt így a tetoválásom nagyon jól látszódott benne. Büszke voltam rá és mindig mikor ránéztem eszembe jutott miért csináltattam. Gianluca pontosan négy órakor kopogtatott az ajtón majd a nyakába ugorva üdvözöltem.

- De jó, hogy itt vagy. Nemsokára indulunk. Stephan már itthon van. Persze sejt valamit, de nem tudja mennyire készültem rá. – Meséltem majd mikor Luca lekabátolt bementünk a szobába.

- Neked nagyon fontos ugye? – Tette fel a kérdést és komoly arccal nézett rám.

- Igen, mert a legjobb barátom és sokat köszönhetek neki. Nagyon szeretem. – Mondtam, és mikor Luca zavart képét láttam gyorsan hozzátettem. – Mint legjobb barát. Ő a legjobb barátom már lassan öt éve.

- Ti voltatok együtt ugye?

- Igen, először fél évet, aztán… kicsit szüneteltünk és három évet húztunk rá.

- Miért szakítottatok?

- Először azért, mert megcsalt, de helyre tudtuk hozni. Utána pedig… azért, mert… én…. beleszerettem egy másik férfiba.

- Zlatanba? – Tette fel és már a neve említésére is nyomást éreztem a mellkasomba.

- Igen, miatta, de.. ez a kapcsolat sem volt hosszú életű és… - Kezdtem és próbáltam eltitkolni a könnyeimet.

- Én sosem foglak megcsalni Lili. – Fogta meg a kezem majd puhán megcsókolt. Reméltem, hogy hihetek neki és vele tényleg révbe fogok érni. Eldöntöttem, ha törik, ha szakad, akkor is boldog leszek Gianlucával. Hat előtt Stephan és Kitti elindultak az étterembe és nem sokára Heléna és Manuel is csatlakozott hozzánk. Jó volt újra Helénával lenni, akinek annyira édesen gömbölyödött a pocakja. Stephant nagyon meglepte az a sok ajándék, amiket tőlünk kapott és láttam rajta mennyire örül, hogy így együtt vagyunk. Már javában tartott a vacsora mikor Heléna arca hirtelen falfehér lett és kirohant a mosdóba.

- Majd én utána megyek. – Nyugtattam Manuelt mikor ideges képpel meredt arra ahol előbb még felesége ült. Berontottam a mellékhelyiségbe és hallottam, hogy barátnőm a vacsora adagját adja ki magából.

- Jól vagy? – Mentem az ajtaja elé.

- Igen, csak sok volt a jóból. – Hallottam vékonyka hangját.

- Nem kell orvost hívni vagy ilyesmi?

- Ugyan már, ez csak hányás. Már megszoktam. Nemsokára jobb lesz.

- Megvárlak, és ha kell, valami szólj. – Dőltem neki az ajtónak és örültem, hogy csak ketten vagyunk a mosdóba. Kicsit rosszul esett hallani barátnőm öklendezéseit főleg, hogy nagyon szerettem volna segíteni neki, de nem tudtam.

- Biztos ne segítsek semmit? – Érdeklődtem újra és ekkor megcsörrent a telefonja.

- Vedd fel a telefonom. – Szólt én pedig a táskájából kikerestem a készüléket ám mikor megláttam ki van a kijelzőn csak meredten néztem a telefonra.

- Lili ki az? Vedd már fel!! Akárki is az mondd, hogy visszahívom.

- Én ezt nem veszem fel, mert a tesód az.

- Csak vedd fel!!! Már végeztem! – Mondta és lehúzta a mosdót így megnyomtam a zöld gombot és beleszóltam a telefonba.

- Hello. – Majd Zlatan hangját hallottam, aki Svédül kezdett magyarázni, de még mielőtt nagyon belemelegedett volna leállítottam.  – Nem Heléna vagyok hanem…

- Lili. – Ismerte fel a hangom. – Mit keres nálad a tesóm telefonja?

- Mert éppen a mosdóba vagyunk, és ő nem tudja felvenni. Stephan szülinapját ünnepeljük és eljöttünk egy étterembe, de a húgod kicsit sokat evett, vagy nem tudom és.. most éppen…

- Hány. – Állapította meg mire barátnőm falfehér arcát láttam az ajtóba.

- Igen, de már végzett is, szóval adom neki.

- Lili várj! Beszéljünk még. – Szólt, de én úgy tettem, mint aki nem hallottam a szavait és leraktam a mosdókagylóra majd én is bevonultam az egyik fülkébe és megvártam, míg Heléna lebeszéli testvérével a történteket. Közben persze átkoztam magam, hogy miért kellett felvennem és miért kellett ennyire kikészülnöm a hangjától.

- Most én kérdezem jól vagy? – Kopogtatott be Heléna az ajtómon.

- Persze, mehetünk. – Töröltem meg szemem majd együtt kiléptünk a többiekhez. A vacsora végén a torta következett, amin pontosan huszonnégy gyertya foglalt helyet.

- Hú ez király. – Nézett ránk Stephan majd elfújta az égő rudakat, és csillogó szemmel ránk nézett. – Annyira édesek vagytok, hogy mindannyian itt vagytok. Köszönöm, és örülök, hogy csak hatosban ünneplünk. Ti vagytok a családom és fontosak vagytok nekem. Szeretlek benneteket. – Nézett körbe rajtunk mire Heléna csendes sírásba tört ki.

- Öcsi fejezd be az érzelgősséget!!

- Rendben, befejeztem a beszédemet. Inkább együnk tortát. - Bőven kettő után értünk haza, és én örültem, hogy Stephannak ennyire jól sikerült a buli.

- Mindjárt leragad a szemem. – Dőlt le Luca az ágyamra.

- Nekem is, még jó, hogy Stephan nem akart bulizni. Azt hiszem, nem bírtam volna ebbe  cipőbe a strapát.

- Viszont nagyon csinos voltál.

- Köszönöm. Képzeld, van egy jó hírem. – Bújtam be mellé a takaró alá. – Holnap visszamegyek veled Milánóba, mert lapzárta és Paolo kiadja az újabb melót.

- Ó ez fantasztikus. Akkor nálam is aludhatsz és akár eljöhetnél a következő meccsünkre is.

- Remek ötlet, az egész hétvégét együtt tölthetjük. – Csókoltam meg ezután elaludtunk. Pénteken a korai géppel repültünk Milánóba, mert Paolo csak délután egyig volt a szerkesztőségbe. Kicsit fáradtan léptem be munkahelyemre e majd álmos fejjel kopogtattam főnököm ajtaján.

- ÁÁ Lilien. – Mosolygott rám. – Foglalj helyet nyugodtan. Kérsz valamit inni, esetleg enni?

- Nem, köszönöm, - Mondtam, bár jól esett volna egy kávé, viszont nagyon furcsálltam ezt a kedvességet. – Milyen lett a cikk?

- Fantasztikus és bocsáss meg, hogy nem te fotóztál, de hát másnak is lehetőséget kell adnom. Tudod, hogy van ez.

- Igen, persze. – Bólogattam. – Paolo mi lesz a következő munkám? – Tettem fel a kérdést mire a férfi zavarba jött és öntött magának egy italt.

- A következő melód?? Egy jótékonysági eseményre kéne menned Hétfőn. – Kezdte, de még, mindig nem mert a szemembe nézni. – Ugye tudod, hogy Márkót sajnos elvesztettük, mint munkatárs és, hogy a nem olasz vonatkoztatású részlegen ő dolgozott. 

- Igen tudom. Sikerült valakit felvenni a helyére?

- Még nem, de már vannak jelentkezők, viszont addig is te fogsz elmenni arra az eseményre.

- Mit lehet erről tudni?

- Ez egy UNICEF-es rendezvény, ami egy aukció is egyben. Nekünk azért is fontos ezen részt venni, mert megállapodtam egy szervezettel, hogy a jövő hónapi bevételt a gyerekeknek adományozzuk.

- Ez nagyon szép gesztus Paolo. Hol lesz a rendezvény?

- A rendezvény?  Manchesterbe és az United futballistái is részt vesznek rajta, szóval remek lehetőség, hogy akár az egyik játékossal is beszélgess. – Mondta és ekkor leesett miért is volt ennyire terelős és kedves az elején.

- Nem vállalom. – Suttogtam, de ő meg sem hallotta, hanem tovább folytatta a szónoklatát. – Paolo nem vállalom el. – Néztem bele a szemébe.

- MI? – Ütközött meg a válaszomon.

- Ne haragudj, de keress mást. Én nem vállalom el ezt. - Mondtam és felálltam a székből. – Adj valami mást. Biztos rengeteg más esemény lesz még a jövő hónapba. Vagy akár valamelyik izgalmas meccsről is készíthetnék cikket, vagy akár többről is… egész hónapba és…

- Lili állj le!!! Úgy látom félre értettük egymást. Nem kértem, hogy csináld meg a cikket, hanem parancsoltam. Én vagyok a főnököd, és ha nem csinálod meg akkor fel is út le is út. Hétfőn indulsz, ott alszol egy szállodába, amit az újság áll, és másnap hazajössz. Ennyi.

- Paolo a volt barátom is ott lesz. – Akadtam ki.

- Lili nem érdekel a magánéleted. – Csattant fel és már nyoma sem volt a kedvességének. – Rohadtul elegem van már abból, hogy minduntalan hívogatnak, és arról kérdeznek, éppen kivel bújsz ágyba. Felháborító.

- Paolo én sajnálom. – Hajtottam le a fejem. – Nem tudtam erről.

- Akkor már tudsz!!! Igenis megcsinálod ezt a melót és kész. Nem azt kérem, hogy Ibrával beszélgess, mert nem ő a csapatkapitány, de akkor is ott kell lenned! Értetted? – Nézett mélyen a szemembe. – Ez egy munkahely és nem cukrászda, hogy válogass a sütemények között, most pedig, viszlát. – Mondta majd úgy gondoltam jobb, ha indulok. Egész úton a hétfői nap járt a fejembe. Tartottam ettől a naptól, ám amitől igazán féltem azok a saját érzelmeim voltak.