2016. december 11., vasárnap

⚽️ 3/1. Évadkezdő: A másik lány!! ⚽️

Stephan:

Az esküvő után Manuel és Heléna azonnal elutaztak és meg sem álltak Egyiptomig, hogy Heléna is megismerjen olyan rokonaimat, akik a távolság miatt nem tudtak eljönni, vagy a nagymamámat, aki már idős volt egy repülő útra. Úgy tudtam Szeptemberig meg sem állnak az utazgatással hiszen Egyiptom után Dubai, majd Sydney következik. Hiába Manuel mindent megakart tenni azért, hogy felesége a legjobbat kapja. Én eléggé sokat jártam edzésekre és a haverokkal bulizni. A két legjobb barátom Radja Nainggolan és Juan Iturbe mindig velem voltak így jókedvűen vártuk az előszezoni mérkőzéseket. Otthon sajnos nem volt annyira rózsás a helyzet és az is kellemetlenül érintett, hogy két lánnyal lakok együtt, és ebből sajnos egyikőjük sem a barátnőm amivel a fiúk rendszeresen piszkáltak. Mikor Zlatan elment Lili a munkába temetkezett. Éjjelekig fent volt és cikket írt vagy a képeit szerkesztette és szinte alig tartózkodott lakáson belül. Már nem volt az a lány akibe anno beleszerettem. A mosolygós mindig jókedvű és kedves Lili Zlatan távozása után eltűnt, és én belül örültem is, hogy nem kell látnom a szomorú szemeit. Lilivel ellentétben viszont Kitti folyamatosan otthon lebzselt, ami talán abból volt, csak jó, hogy mindig volt főtt kaja otthon és nem kellett egyedül XBOX-ozni, mert a lány meglepő módon nagyon profi volt benne. Úgy tudtam hamarosan Rómába is nyílik egy olyan bár, mint Stockholmban és a lány majd ott fog dolgozni, mint üzletvezető, de addig a főzés és az egész napos pihenés tette ki a mindennapjait.
- Megjöttem. – Szóltam be a lakásba mikor hazaértem.
- Szia. – Jött ki a lány és dús haját lazán hátra vetette. – Kész a kaja és talán Lili is hamarosan érkezik. – Magyarázta miközben elővett két tányért.
- Oké, rendben. – Mosolyogtam rá és próbáltam segíteni neki a terítésbe és mivel nem érte fel azt a polcot ahol a szalvéták vannak mögé álltam és segítettem neki. Testem neki préselődött  feszes fenekének, és mikor megéreztem a különleges parfümjét akaratlanul is úgy reagáltam rá mint egy férfi reagál egy nőre akit megkíván.
- Köszönöm. – Nézett rám smaragd szemeivel és kivette a kezemből a szalvétát. – Elengednél? – Kérdezte visszarángatva az iménti állapotomból.
- Persze, persze. – Habogtam zavartan majd elnézést kértem és beindultam a szobámba. Basszus mi ez? Hiszen én Lilit szeretem és ez a lány nem Lili, de mégis akkor mi volt ez? Nem akartam így reagálni rá, de mégis megtörtént és hiába élt a tudatomba Kitti úgy, mint egy rúdtáncon vonagló prosti, aki kéjsóvár férfiaknak adta oda magát némi többlet fizetés reményében most mégsem bírtam másra gondolni, csak arra, hogy mennyire szép. Persze lehet, hogy barátja van, hiszen ezzel az Albin nevű fiúval majdnem minden este beszélnek telefonon.
- Nem jössz? – Kopogott be a szobámba csendesen. – Már kiraktam az ennivalót.
- De, jövök. – Szóltam és egy gyors kézmosás után leültünk az asztalhoz és csendben ettünk, majd az étkezés végeztével Kitti így szólt hozzám.
- Tudod köszönöm, hogy itt lakhatok nálad. Lili nem igazán akart belemenni, de én…
- Nem kell hálálkodnod Kitti, hiszen a barátok, segítenek a másikon, és te pedig Lili húga vagy.
- Még alig ismersz és biztos megvan a véleményed rólam. – Sütötte le a szemét ártatlanul.
- Figyelj, ez engem nem érdekel, bár nem hinném, hogy nem találtál volna más munkát mint a rúdtánc. – Mondtam ki amit már régóta gondoltam erről. – Biztosan lett volna másmilyen lehetőséged is.
- Igen, de ez fizetett a legjobban. – Szólt és ekkor Lili lépett be az ajtón és szeme alatt a fáradságtól sötét karikákat pillantottam meg.
- Sziasztok. – Köszönt nekünk és egy puszit nyomott az arcomra majd lehuppant az egyik székre.
- Szia Lili jól vagy? – Érdeklődtem mire csak álmosan bólogatott, de tudtam csak az én megnyugtatásom miatt teszi ezt.
- Persze, csak kicsit hosszú volt ez a három órás vezetés. Lehet eszek és fekszek. Holnap Milánóba kell mennem és csak Pénteken jövök haza, mert lesz egy fesztivál ahol régebbi focisták is fellépnek valami előadás keretében.
- Mi lenne, ha nem mennél? – Vetettem fel reménykedve, hogy egy kicsit velem maradna.
- Mi? – Kérdezett vissza miközben kiszedett egy nagy adat ennivalót a tányérjára.
- Mi lenne, ha nem mennél és velem maradnál? A héten csak egyszer lesz edzésem és az edzőtermit kihagyhatom, ha szeretnéd. Elmehetnénk esetleg valahova vacsorázni és talán bulizni, csak te és én. – Fogtam meg a kezét és örültem, hogy Kitti már bevonult a szobájába.
- Nem akarok bulizni, én csak…
- Lili kérlek ne csináld ez magaddal.  – Szóltam rá.
- Stephan dolgozom és ez is egy munka. Itt nem mondhatom azt, hogy nem csinálom meg ugyanis Paolo rám sózta és…
- De mások is vannak ezen a részlegen és ők is meg tudnák csinálni nem? – Tettem fel a kérdést értetlenül.
- Igen, de én vállaltam el. – Magyarázta mire mérgesen a hajamba túrtam.
- Miért kellett elvállalnod? Minden szart elvállalsz és alig vagy itthon, de ha mégis akkor is csak a munkával foglalkozol. – Csattantam fel. – Mondd mikor lesz olyan mint régen?
- Már semmi nem lesz olyan mint régen. – Állt fel majd tányérjával a kezében bevonult a szobájába én pedig csak magamba pufogtam. Legszívesebben felhívtam volna azt a barmot aki miatt ilyen és jól helyre tettem volna. Tudtam, hogy Lilit ez is bántja, hogy Zlatan nem telefonál neki és, hogy túlságosan jól érzi magát Manchesterbe. Tehetetlennek és csalódottnak éreztem magam, de mindenképpen mosolyt akartam csalni Lili arcára és azt akartam, hogy jókedvű legyen. Csendesen benyitottam a szobájába majd félénken megkérdeztem.
- Szia, bejöhetek?
- Persze, gyere. Éppen telefonálnék, csak nem veszik fel. – Nézett rám szomorúan és nagyon reménykedtem nem megint azt a parasztot próbálgatja.
- Nem akartalak megbántani az előbb csak szerintem szükséged lenne egy kis pihenésre.
- Nemsokára szabadságra megyek. – Osztotta meg velem miközben leültem mellé az ágyra.
- Igazán?
- Igen, mert elmegyek Manchesterbe és ott leszek egy hétig. Szerencsére kikaptam a szabadságomat,  amit akkor kellett volna kivennem mikor az E.B.- volt, de mivel és szerencsére akkor is dolgoztam így elcsúsztathattam. Úgy gondoltam most veszem ki és egy kicsit Zlatannal leszek.
- Rendben tedd azt, de én tényleg szeretnék egy kicsit veled lenni és elmenni kettesbe bárhová. Mellesleg volna kedved eljönni a kezdő meccsemre?
- Igen, szeretnék persze, bár még mindig furcsa lesz, hogy nem piros- fekete lesz a mezed, de ez is nagyon jó áll. – Villantott felém egy édes mosolyt, amitől újra örült a szívem.
- Akkor rendben, nem is zavarlak tovább. – Álltam fel, de megfogta a kezem és visszahúzott az ágyra.
- Te sosem zavarsz. – Nézett mélyen a szemembe majd megsimogatta az arcom amitől kirázott a jóleső borzongás – Köszönöm, hogy velem vagy és, hogy Kitti is itt lakhat és – vett egy nagy levegőt. – és elviseled a hülyeségeimet. Tudom, hogy mostanában nem voltam valami jó barát, de akkor is nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek Lili. – Öleltem magamhoz és ekkor megcsörrent a telefonja és a kijelzőn megláttam Zlatan nevét. – Nem zavarlak beszéljetek csak, és ha kell valami a másik szobába leszek. – Álltam fel és még a csukott ajtón keresztül hallottam amint Lili csilingelő hangján beleszól a telefonba. Szerettem volna ha az én hívásomra várna ennyire és eszembe jutottak azok az idők amikor még együtt voltunk és néha egy- egy munka után Lili alig várta, hogy hazajöjjön hozzám és egy szenvedélyes éjszakát töltsünk együtt. Nagyon hiányoztak azok az idők, de tudtam, hogy tovább kell lépnem és erre talán a ma esti buli is jó alkalom lesz. Elhatároztam, hogy keresek magamnak egy lányt aki persze nem lesz olyan mint Lili, hiszen őt senki sem überelheti a számomra, de jó pasi vagyok és sikeres.  Sok lány szeretne velem lenni, és még ha kihasználás nélkül is, de szeretnék már végre valakit találni. Bementem a szobámba, majd lebeszéltem a két barátommal, hogy este nyolc körül értem jönnek, majd jobbnak láttam, ha pihenek egy kicsit, hiszen az edzés azért picit lefárasztott. Fél nyolc körül pedig készülődni kezdtem. Felvettem egy mályvaszínű inget és egy fekete szakadtabb csőfarmert. Beállítottam a hajam és megvoltam elégedve magammal.
- Szia készülsz valamerre? – Nyitott rám Kitti és tekintete elismerően mért végig ami eléggé jól esett.
- Csak bulizni megyünk a haverjaimmal. Tudod nemsokára kezdődik a szezon és akkor nem sokat járok sehova, de ilyenkor még bőven belefér egy görbe este. – Villantottam felé mosolyomat amitől elpirult.
- Szuper lehet. – Mondta, de egy hirtelen ötlettől megfogtam a kilincsen pihentetett kezét majd mélyen a szemébe néztem.
- Nem volna kedved velünk tartani? – Érdeklődtem mire a lány egy pici hezitálás után bólintott.
- De igen, akkor gyorsan átöltözök. – Villantott felém egy édes mosolyt és eltűnt a szobájába. Pár percen belül pedig egy olyan dögös szerelésbe állított be a szobámba amitől szinte eldobtam az agyam. Egy zöld egyberészez eléggé kivágott mini ruhába állt előttem, ami kiemelte csillogó tekintetét. Szettjét még zöld ékszerekkel tette hangsúlyosabbá.
- Jó leszek így? – Pördült meg előttem mire én csak habogni tudtam, és rekedt hangon megszólaltam.
- Igen, tökéletes.
- Beszólok Lilinek, hogy elmegyünk. – Álltam fel és benyitottam a lány szobájába aki éppen aludt. Előtte nyitva volt a laptop ahol éppen Zlatan egyik interjúja ment. Halkan kikapcsoltam a gépet és betakartam a lányt egy széken hagyott takaróval.
- Köszönöm Stephan. – Nyitotta ki álmos szemeit. – Hova mész? – Ült fel mikor végignézett rajtam.
- Csak bulizni, és a tesód is jön. – Osztottam meg vele a hírt.
- Együtt mentek? – Szegezte nekem a kérdést mire Kitti is belépett. – Hú de csinos vagy tesó. Csak nem pasizni akarsz? – Nevetett fel Lili mire testévre csak nemlegesen ingatta fejét.
- Nem, csak még nem ismerem a helyi szórakozó helyeket, így legalább felmérem a jövőbeli versenytársakat, és megtudakolom milyen helyekre szeretnek járni a fiatalok. Így könnyebb lesz ha már elindul a mi bárunk is. Remélem nem baj, hogy a fiúkkal tartok? – Nézett rá Kitti és eszembe jutott, hogy erre nem is gondoltam, de biztos voltam benne, hogy Lili nemet mondana arra, ha megkérném, tartson velünk. 
- Dehogy is, érezzétek jól magatokat, de Stephan vigyázz a húgomra. – Nézett mélyen a szemembe és miután biztosítottam róla, hogy le sem veszem róla a szemem megnyugodva visszafeküdt az ágyba mi pedig miután meghallottuk a duda szót elindultunk a buliba. A két haverom elismerően nézett végig a taxiba beülő lányon és tudtam, hogy Radja haveromnak felesége van és sosem lépne félre, azért jólesett látni az irigy pillantásait amit felém küldött mikor kézen fogtam Kittit és együtt léptünk be a szórakozó hely ajtaján. Jó volt a hangulat és sok volt az ember. Az egyik lemezlovas barátom szolgáltatta a zenét ami a mostani és a picit régebbi zenékből keveredett össze. Egy külön asztalnál ültünk és én Kittit figyeltem amint egy fiúval táncol. Szemei ragyogtak arca pedig kipirult a sok mozgástól. Tánca vérforraló volt számomra.
- Miért nem kéred fel? – Tudakolta Juan mikor észrevette, hogy bámulom őt.
- Nem tudom. – Szóltam picit szomorúan. – Annyira olyan mint Lili, de mégse.
- Ő nem Lili,Stephan. – Mondta Radja. – Lehet, hogy te őt látod benne, de ez a csaj más. Jó nem mondom, hogy nincs bennük hasonlóság, de ez a lány sokkal vagányabb és meg kell, mondjam nekem sokkal jobban tetszik mint Lili.
- Ugyan már. – Intettem le és mikor vége lett a zenének Kitti is lehuppant mellénk.
- Na még egy kör? – Kérdezte és válaszunkat meg sem várva már a pult felé vette az irányt.
- Hihetetlen mennyi energia van benne. – Nevetett Juan majd felállt. – Nem segítesz neki Stephan? Mert én nagyon szívesen becserkészném.
- Mi? – Emeltem rá tekintetem fekete hajú barátomra.
- Csak azt mondom, ha te nem lépsz felé akkor én fogok. Ez a csaj gyönyörű, kedves és vagány és…
- Segítek én neki. – Vágtam bele a szavába és már Kitti után indultam. Még pont időbe voltam, hogy segítsek neki elhozni az italokat, amit hálás pillantásokkal jutalmazott. Ezután leültünk és mindenféléről beszélgettünk. Kitti rengeteget mesélt a Svédországban eltöltött időről és arról is, hogy rúd táncolt amit a két fiú hangos huhogással fogadott. Számukra bejött ez a munka, de én nekem cseppet sem tetszett és lealacsonyítónak tartottam egy nő számára.
- HÚÚ EZ A KEDVENC ZENÉM! – Kiáltott fel a lány mikor a számomra is jól ismert zenét meghallotta. – Na ki jön velem táncolni? – Nézett végig mindhármunkon, és mielőtt még Juan megszólalhatott volna kézen fogtam és a tánc parkett felé indultunk. Átölelte a nyakam és alsó testrészét folyamatosan nekem simította amitől kezdtem elveszíteni az önuralmamat. Pár pillanat múlva Kitti háttal állt nekem és fenekét az ágyékomhoz nyomta így a farkam azonnal felállt. Egyre közelebb húztam magamhoz majd mikor beszívtam fantasztikus illatát úgy gondoltam ideje lépnem. Belecsókoltam a nyakába amitől éreztem megremeg a kezem között, de nem szólt egy szót sem így folytattam. Mikor egy lassú szám kezdett szólni a lány megfordult majd a nyakam köré vonta karjait és közelebb húzott magához.
- Mit szeretnél? – Suttogtam neki.
- Téged. – Mondta majd először puhán majd egyre vadabbul csókolt meg. Tökéletesen csókolt és a testemet egyre jobban elöntötte a vágy.
- Mi lenne, ha lelépnénk? – Néztem rá mire szemeiből kiolvastam a vágy csillogását. Gyorsan elköszöntem a fiúktól, akik miután levették a helyzetet csak sunyin mosolyogtak miközben mi ujjainkat összefűzve léptünk ki az Augusztusi estébe.
- Fogok egy taxit. – Mondtam sietősen és alig vártam, hogy letépjem a lányról ezt a zöld ruhát.
- Stephan nem akarok haza menni. – Nézett rám furcsa tekintettel.
- Akkor mit akarsz még, talán bulizni? – Értetlenkedtem.
- Veled akarok lenni, de nem a lakásotokba, mert ott van Lili és én… - sütötte le a szemét mire felfogtam mi a baja.
- Kitti nézd én… - Próbáltam menteni a helyzetet.
- Nem akarom, hogy azért légy velem, mert a tesómmal nem jött össze és most azt gondolod, hogy én…
- Csss. – Simítottam végig édes ajkait. -  Kérlek ne hozd fel Lilit. – Csókoltam meg újra és ekkor megállt előttünk egy taxi. Az úton végig csókolóztunk és én alig bírtam már a gatyámba maradni. Kitti csodálatos testét akartam minél előbb ruha nélkül látni. Kezeim a szoknyája alá vándoroltak és simogatni kezdtem a legforróbb pontját majd ujjam belevezettem nedves nyílásába mire a lány egy halk sikítással jutalmazott.
- Itt is volnánk. – Hallottam a taxisofőr hangját majd gyorsan a kezébe csúsztattam pár bankjegyet és sietően szálltunk ki az autóból. Kinyitottam a nagy vaskaput és Kittit magam után húzva beértünk a lépcsőházba. A falnak támasztottam majd lábát a csípőmre helyeztem. Puha csókokkal jutalmaztam a kéjes sóhajait és úgy éreztem ott és abban a pillanatban senki más nem számít csak mi ketten. Kitti és én.
- Stephan. – Suttogta miközben a hajamba túrt. – Ezt nem szabad. – Tolt el magától majd a szemembe nézett. Gyönyörű szemeibe csillogott a vágy, de szomorúságot is láttam rajta.
- Mi a baj? – Lihegtem kéjesen.
- Lili miatt nem tehetem meg. – Szólt és elindult felfelé a lépcsőn. Mérgesen belerúgtam a falba majd követtem őt.

- Bocsáss meg. – Adott egy puszit mikor együtt beléptünk a lakásba. Hihetetlenül dühös voltam és jobbnak láttam, ha egy jéghideg zuhannyal lehűtöm felhevült testem és nem gondolok arra milyen fantasztikus éjszakám lehetett volna ha Lili nincs házon belül. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése