⚽ Megismerni és megszeretni 12.⚽

Chiara: Ahogy visszatértünk Rómába azonnal szervezni kezdtük a költözést. A kezdeti tiltakozás ellenére örültem, hogy végül rábólintottam, hiszen tényleg sokkal könnyebb volt az élet, ha nem mászkálunk egymáshoz, hanem együtt élünk. Nella is nagyon jól viselte a változást, és boldognak tűnt, ami megnyugtatott. Stephan háza tényleg sokkal nagyobb volt, mint a miénk, és végre volt egy saját gardrób szobám, ahova elfért az összes ruhám, cipőm, és táskám is. A munkahelyemre is sokkal könnyebb volt eljutnom, és Stephan betartotta ígéretet, így sokszor ő vitte Nellat iskolába, vagy ő hozta haza, ha sokáig dolgoztam. A lakásomat azért nem adtam el, hiszen sosem tudhattam mit hoz még a jövő. A sajtót természetesen azonnal bejárták a szilveszterkor készült képeink, de engem, cseppet sem zavart. Sőt büszke voltam rá, hogy egy olyan férfi oldalán lehettem, aki nem csak jóképű, de tehetséges is. A szalonban is minden remekül ment. Az új segédeim egész ügyesen betanultak, így egy hosszú távú szerződést kötöttem velük. Így már négyen vittük a boltot, én pedig Stephan unszolására a saját álmaimmal is foglalkozhattam. Sokszor festegettem, vagy rajzoltam csak úgy kedvemre, és a különböző képzéseket néztem az interneten, viszont egyik sem tűnt annyira jónak, hogy lecseréljem a mostani munkám. Szerelem mindig mondogatta, hogy a rajzaimat, vagy a képeimet akár árulhatnám is, de erről még hallani sem akartam. Az első két hét döcögősen ment, de végül egészen beleszoktam az új otthonomba, és úgy véltem a Stephanhoz néha bejáró személyzetet is mellőzhetjük, hiszen én is tudok főzni, mosni és takarítani is, ha kell, ám Stephan nagyon ellenezte, így végül rábólintottam az idős asszony maradására. Marina egy hatvan év körüli őszes, csillogó kék szemű, nagyon kedves hölgy volt. Stephant már több éve gardírozza és láttam rajta, hogy úgy szereti akár csak az unokáit, akikről sokszor mesélt miközben együtt pakolásztunk.

- Nagyon jó, hogy végre lesz itt valaki, aki vigyáz rá. - szólt kedvesen egyik este mikor a vacsorát készítettük.

- Azért előttem is biztos voltak itt lányok. - kezdtem, mire bólintott.

- Igen, persze, de ők csak jöttek és mentek. Biztos éred, mire gondolok.

- Volt olyan, aki többször jött ide, vagy esetleg itt is lakott? - puhatolóztam, hiszen Stephan volt barátnői sosem merültek fel témának közöttünk. Gondolom úgy volt vele, hogy az enyémet tudja és neki elég ez.

- Itt lakni előtted még senki, de azét volt, aki több hónapig járt ide. Általában a nagy bulik után árasztották el a házat különböző lánykák, akik dekoratívak voltak ugyan, de látszott rajtuk, hogy nem is akarnak komolyabb kapcsolatot Stephannal, csak jó volt a név. De ez még inkább a Milános korszakára volt jellemző. Mióta átköltözött ezek már egyre ritkábbak lettek, ő pedig egyre komolyabb lesz, aki remélhetőleg tényleg megmarad már melletted.

- Ezt én is nagyon remélem, hiszen én sem a kaland miatt vagyok vele. - ismertem be, és mire megterítettünk Stephan is hazaért a lányommal, majd vacsora után Marina is hazament. Nella a szobájában volt, mi pedig kettesben ültünk a televízió előtt, és alig bírtuk abbahagyni a csókolózást.

- Még nem is mondtam, hogy a hétvégén mérkőzésem lesz. Nem akartok kijönni? - nézett rám, és kisimított egy tincset arcomból.

- Nem tudom mi lesz hétvégén, de ha ráérek, szívesen elmegyek. Itt lesz ugye?

- Igen, évkezdő. Remélem, nyerünk.

- Ebben biztos vagyok. - bújtam egyre közelebb. - amúgy beszélgettem Marinával a volt barátnőidről?

- Igazán? - nézett rám kérdőn és kezdett elpirulni. - Miket mondott?

- Csak, hogy azért volt egy pár, akik sokszor jártak hozzád.

- Sosem tagadtam, hogy előtted is voltak csajaim.

- Persze, csak azt hittem, te olyan jó fiú voltál, aki nem élt az egy éjszakás kalandokkal.

- Nézd, voltak időszakaim, de akkor még fiatalabb voltam, és igen, az alkalmi kapcsolatokat sem vettettem meg. Mikor Milánóba befutottam sok buliba vettem részt, vagy én szerveztem, és oda rengeteg gyönyörű lány jött el, akiket szívesen láttam az ágyamba. De azokból sosem lett komolyabb. Csak jól éreztük magunkat és ennyi. Remélem ez nem zavar téged, hiszen amióta megismertelek senki más nem érdekel, csak te, és ha kapok is valami ajánlatot, nem érdekel, hiszen egyedül csak te kellesz.

- Ezt jó tudni. - mosolyogtam, és ekkor Nella szaladt le nagy hanggal hozzánk.

- Anya, anya nézd!! - mutatott egy képet, amin egy komplett kézi labda felszerelés volt. - A legújabb mez és cipő. Annyira szeretném szülinapomra, és a mostani cipőm amúgy is kezd kicsi lenni. Látod milyen szép? - dugta orrom alá a képet, amin egy márkás fekete-rózsaszín cipő, a hozzátartozó mez és kiegészítők voltak.

- Nella, én...

- Lehet hozzá zoknit, térdvédőt és még akár labdát is venni. Már mindenkinek a legújabb van, ez pedig olyan menő, és ha versenyekre megyek, magammal vihetem, vagy az edzéseken is hordhatnám. Erre is rá lehet íratni a nevem, és annyira szuper lenne!! Kérlek anya!! - könyörgött csillogó szemekkel. - Ugye megkapom!!! Ugye??

- Nella, én nem tudom, mert ez rengeteg pénzbe kerül, és mi lenne, ha mondjuk, megkapnád csak a cipőt, és...

- De már mindenkinek a legújabb dolgok vannak. - ült le szomorúan mellém, és Stephan kivette kezéből a papírt.

- Nagyon jól néznek ki. - szólt.

- Ugye?? - fordult felé a lányom. - Nagyon szeretném.

- Megbeszéljük rendben. - simogattam meg a hátát. - Mindenképpen kapsz valamit, csak még eldöntöm, hogy mit.

- Lehetne egy hatalmas buli is, ahova meghívhatnánk a barátaimat. Tudod, hogy tavaly volt az egyik kézilabdás társamnak bulija, és engem is elhívtak. Annyira jó volt.

- Nella még csak tíz éves vagy, nem kell buli. Megünnepeljük együtt, úgy, hogy ha szeretnéd, kinézhetsz valami éttermet, és elmegyünk vacsorázni.

- De az már annyira unalmas.

- Nella...

- Akkor legyen buli! - szólt közbe Stephan, aminek a lányommal ellentétben abszolút nem örültem, és szigorú szemekkel néztem a fiúra, aki viszont tovább folytatta. - akár itt is megszervezhetnénk, és elhívhatnád ide is a barátaidat.

- Tényleg megengednéd?

- Igen, hiszen itt van elég hely, és akár úszni lehet, hiszen a belső medencét is használhatjátok.

- Hú de király lenne!! - Állt fel lányom, és szorosan megölelte Stephant. - Köszönöm Stephan. Összeírom, hogy kiket hívok meg, és hogy miket szeretnék. De jó!!! - ugrándozott, és mielőtt bármit is mondtam volna felszaladt a szobájába.

- Ez nem kellett volna! - álltam fel és dühösen focistám szemébe néztem. - tudod mennyi pénz ez az egész??? Nem csak az ajándékok, de ha idejön egy csomó gyerek, akkor azoknak egy rakat enni és innivaló kell. Nyilván még kellenek dekorációk, és...

- Majd Marina segít, és nyilván én is.

- Nem arról van szó, hogy nem tudnék megcsinálni egy bulit, hanem arról, hogy ez az egész pénzbe kerül, főleg úgy, hogy nem olcsó ajándékokat akar. Jobb lett volna, ha előbb velem beszéled meg ezeket, mielőtt kijelented!!

- Chiara, én csak azt szeretném, hogy örüljön. - mentegetőzött, de ez egy cseppet sem hatott meg.

- Eddig is nagyon jól elvoltunk minden szülinapján. Kapott valami ajándékot, beültünk egy étterembe, sütöttem tortát ennyi. Nem volt felhajtás, csak egy nyugis ünneplés.

- Jó, de te is láttad rajta mennyire boldog volt, és mennyire szeretné ezt a bulit, és ne nézd az anyagiakat! Én találtam ki, ezért majd én állok mindent.

- Na persze, még csak az kéne. - horkantam fel - nem fogom elvárni tőled, és ajánlom, hogy Nellat is nagyon gyorsan beszéld le erről az idióta ötletről.

- Chiara miért lenne idióta? Hiszen most lesz tíz éves, és ez egy különleges ünnep neki, és szerintem neked is. Vagy talán tévedek?

- Nem. - suttogtam, és lágyabb hangom folytattam. - tudod rengeteg minden történt velem a tíz év alatt. Voltak csodálatos éveim, de volt olyan is, amikor azt hittem nincs kiút, és úgy éreztem nem tudom tovább csinálni. Egyedül voltam a lányommal, és senki sem segített. Mindent egyedül intéztem, és amíg a barátaim buliztak, meg a diplomaosztójukra készültek, én egy gyerek mellett igyekeztem fenntartani magam, és ételt tenni az asztalra.

- Viszont már nem vagy egyedül, és ha rajtam múlik, soha nem is fogsz. Nem hagylak egyedül, se téged se őt. Szeretlek Chiara. - csókolt meg lágyan, nekem pedig a szívemig értek a szavai.

- Én is szeretlek Stephan, és ha szeretnéd, akkor legyen meg a buli, de annyit kérek, hogy legalább a felét én álljam.

- Jó egyezzünk meg annyiban, hogy én leszervezek mindent, ami egy zsúrhoz kell, te pedig elhívod az embereket, és beszerzed az ennivalókat.

- Meg az ajándékokat.

- Oké, ahogy szeretnéd.

- Biztos nem baj? - pillantottam rá, de tekintete nagyon elszántan csillogott.

- Dehogy is. - ölelt meg szorosan, és újra megcsókolt.

- Köszönöm Stephan. Olyan jó vagy velünk.

- Ezt sosem kell megköszönöd. - állt fel, és miután ágyba dugtam Nellat mi is álomra szenderültünk.

Másnap munkába menet megcsörrent a telefonom majd egy ismeretlen számot láttam a kijelzőn. Úgy gondoltam biztos, az egyik megrendelőm, így vidáman szóltam bele a készülékbe. A vonal túl oldaláról egy kedves, ismeretlen női hang szólt.

- Jó napot én Claudia Fererra vagyok, a V. Inc magazin egyik főszerkesztője és Chiara Galianot keresem.

- Én vagyok, az miben segíthetek? - tudakoltam, és az jutott eszemben, mégis mit akarhat tőlem egy újságíró?

- Ez remek. Azért hívtam, mert nagyon szeretnék önnel egy interjút és egy címlap fotót a magazinunk jövő havi számában. Természetesen nem ingyen.

- Velem? - csodálkoztam miközben beértem a szalonba.

- Igen, tudja eléggé felkapott lett mostanában, és mi is felfigyeltünk önre. Maga nagyon csinos, és nagyon példa értékű életet élő nő. Remek tetováló művész, és így remek alany lenne egy interjúhoz a lapunknak.

- Bocsánat, de mégis honnan van meg a számom, és honnan tudnak rólam ennyi mindent?

- Ezeket az információkat nem adhatom ki, de mi nagyon szeretnénk magával együttműködni. A fotózás jövő héten lenne, ahogy az interjú is. Természetesen még megbeszéljük a részleteket. Kérem, gondolkozzon el rajta.

- Rendben, de nem hiszem, hogy vállalom. - mondtam, mire a hang kicsit szomorúbban csengett.

- Pedig higgye el, maga nagyon jó példakép lenne az olvasóink számára. Gondolja át. Még jelentkezek. - köszönt el, és lerakta a telefont, én pedig csak néztem magam elé, és nem tudtam mit kéne tennem. Hihetetlennek tartottam, hogy valaki velem akar interjút és fotósorozatot készíteni. Ahogy ezen méláztam a többiek is megjöttek akikkel megosztottam a telefon beszélgetést. Mindhármuk azt javasolta, hogy fogadjam el, és kérjek egy nagy összeget a képekért. Úgy voltam vele majd átgondolom, de ahogy bejött az első vendégem már csak a munkára koncentráltam, és ez így is volt egészen az utolsó vendégemig. Este kicsit fáradtan mentem haza a havas úton, és úgy gondoltam felhívom Giuliát és elmesélem neki a reggel történtetek. Barátnőm nagyon örült, és ő is azon a véleményen volt, mint kollégáim.

- Mi van, ha valami olyat kérdeznek, ami rosszul esik, vagy ilyesmi? - tűnődtem hangosan.

- Chiara ezek újságírók, akiknek fontos a példányszám. Mint mondta te most felkapott lettél, és Stephan miatt egyre többen fognak veletek, veled foglalkozni.

- Nem akarom, hogy ez legyen, mert ez csak kettőnkre tartozik.

- Tudom, de a média ilyen és Stephan híres, és ez ezzel jár. Te gyönyörű vagy, és okos. Az életed példaértékű, ami sok embernek segíthet. Egyedül neveltél fel egy gyereket, és egy saját üzletet is felépítettél. 

- Nem volt más választásom, ha nem akartam éhen halni, és a gyerekemet sem hagyhattam el. 

- Tudom, de ezt lehet mások nem így oldották volna meg, de te erős nő vagy. Úgy vélem semmit nem veszíthetnél vele, ha elvállalnád. 

- Azért még gondolkozom rajta, elvégre ez Stephanra is hatással lesz. Mi van, ha a kapcsolatunkról is kérdeznek? - méláztam el, ahogy egyre közelebb értem Stephan házához. 

- Chiara ha valami olyat kérdeznek, ami számodra kínos, vagy nagyon magánjellegű akkor arra nem válaszolsz, és ennyi. Nem gondolnám, hogy kényszeríteni fognak. Mindenesetre beszéld meg Stephannal, és dönts szíved szerint, de ha rám hallgatsz, nem hagysz ki egy ilyen jó lehetőséget. 

- Komolyan fontolóra veszem a dolgot. Köszönöm Giulia. - köszöntem el tőle, és beléptem az ajtón. Stephan és Nella a nappaliba ültek. Előttük hatalmas pizzás doboz, és egy nagy jegyzetfüzet, amibe színes tollal különböző dolgokat írtak. 

- Sziasztok. Ti meg mit csináltok? - huppantam le melléjük, és egy ölelést, és csókot adtam nekik. Stephan csillogó szemekkel nézett rám, Nella pedig nagyon izgatottnak tűnt. 

- Csak Stephannal a bulit szervezzük. Annyira jó lesz. 

- Rendben. - vettem magam elé a füzetet. - de ez mégis mennyibe fog kerülni? - pillantottam Stephanra aki édesen elpirult. 

- Azzal ne foglalkozz. Inkább egyél egy pizzát. - tolta felém a dobozt, amibe még egy szelet árválkodott. Kivettem hát belőle, és amíg megbeszéltük mire gondoltak elfogyasztottam, utána átnéztem Nella dolgait, és lefekvés előtt picit engedtem játszani a számítógépén. 

- Nemsokára benézek hozzád, de remélem, akkor már aludni fogsz.

- Megígérem anya. - mosolygott rám. - ja és anya. - nézett felém. - nagyon köszönöm, hogy belementél. Stephan nagyon jó fej. 

- Ennek nagyon örülök szívem, de ne legyél telhetetlen. - mentem újra közelebb, és egy puszit adtam fejére. - ő nagyon jó lelkű fiú, és én is nagyon szeretem, az pedig, hogy te is így gondolod, boldoggá tesz. 

- Anya, én tudom, hogy ő nem az apukám, de néha szeretném, ha az lenne. 

- Istenem Nella. - lábadt könnybe a szemem, és nem igazán tudtam mit kéne mondanom. 

- Apa nem is érdeklődött irántam mióta visszament, és biztos nem is tudja, hogy mikor van a szülinapom, de Stephan tudja, és készül rá, pedig apának kéne készülnie. 

- Kicsim apa biztos  tudja, hogy mikor van a szülinapod, de most éppen nagyon sok mindent kell rendeznie a másik családjával, de ha szeretnéd, elhívhatjuk őt is. 

- Lehet nem is jönne el. - szomorodott el, és ekkor eldöntöttem, hogy akármi lesz Carlonak igenis itt kell lennie a lánya tízedik születésnapi zsúrján.

- Én biztos vagyok benne, hogy eljön, de tudod mit, inkább aludj, hiszen holnap még edzésed is lesz, és szeretném, ha kipihenten ébrednél. Nagyon szeretlek Nella, és hidd el apukád is. Meg persze Stephan. - öleltem át és hálás voltam, amiért nem alkudozott, hanem azonnal ágyba bújt. Egy darabig még néztem az alvó kislányomat, és miután én is letusoltam Stephan mellé bújtam a hálóba, és elmeséltem neki a ma reggeli telefonhívásomat. Focistám nagy szemekkel meredt rám, de egyben büszke is volt. 

- Chiara ez fantasztikus! - pillantott rám elismerően. - remélem igent mondtál. 

- Még nem döntöttem el, mert először téged akartalak megkérdezni. 

- Mégis miért? - értetlenkedett. 

- Azért, mert miattad ismernek az emberek, és nyilván való, ha nem a te barátnőd lennék, akkor nem is érdekelném őket. 

- Jó igazad van, de ez egy nagyon jó dolog, és szerintem az üzletnek is jót fog tenni.

- Szóval azt mondod vállaljam el? 

- Mindenféleképpen, és ne izgulj. - simogatta meg az arcom. 

- Még sosem csináltam ilyet. Mi van, ha véletlenül valami olyan csúszik ki a számon, ami kellemetlen helyzetbe hoz téged, és....

- Kicsim fejezd már be! - fojtotta belém a szót. - mindent annyira túlaggodalmaskodsz. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz butaságot mondani, és minden kérdésre okos válaszokat adsz majd, szóval kérlek, fogadd el, és ne beszéljünk erről többet. - húzott magához, majd leoltotta a lámpát, és miközben forrón megcsókolt, már eldöntöttem, hogy elvállalom az interjút.