3/ 46 ⚽️ Lili a feltörekvő tehetség? ⚽️

Stephan: Már bőven benne jártunk az éjszakába, én pedig szerelmemmel beszéltem telefonon mikor kopogtattak a hotelszobám ajtaján. Nem tudtam ki lehet az, hiszen nem rendeltem semmit, ám mikor a kopogás erősödött elköszöntem Kittitől és az ajtóhoz léptem.

- Szia Stephan. - Láttam Lili mosolygós arcát magam előtt.

- Szia. Az előbb voltam fent nálad, de nem volt ott senki. - Magyaráztam, neki mire kérés nélkül kikerült és leült az ágyamra. Haja lazán omlott a vállára. Sötétkék ruhája pedig szépen kiemelte kerekebb idomait. Lerúgta a bokacsizmáját, majd kényelembe helyezkedett.

- Most jöttem a kórházból vissza, és arra gondoltam megnézhetnénk, mikor indul a következő járat hazafelé. - Hallottam csilingelő hangját, és sehová sem tudtam tenni ezt a különleges jókedvet. Pásztáztam az arcát, hátha rájövök valamire, de csak vörös szemei árulkodtak arról, hogy az imént sírt. - Úgy gondoltam tényleg jobb lesz, ha Zlatan nélkülem folytatja a kezelést, és nem is kellek én ide. Sokkal jobb lesz nekem Rómába veletek. Még Kittinek is besegíthetek az esküvői szervezkedésbe.

- Mi ez a hirtelen megvilágosodás? - Érdeklődtem és én is mellé telepedtem az ágyra. - Délután még nagyon tiltakoztál.

- Igen, lehet úgy tűnt, de már akkor is így gondoltam. Csak egy kicsit húztam az agyad. - Túrt bele játékosan a hajamba, és bár szélesen mosolygott ismertem már annyira, hogy tudjam, itt valami hibázik. Lili normál esetben ki se látna a könnyeitől, most meg úgy vigyorog, mint ha beszívott volna.

- Mondd jól vagy? - Néztem rá kérdőn.

- Persze, miért ne lennék Stephan? - Vonta meg a vállát és a hajával kezdett babrálni. - Minden tökéletes. Megyek veled haza, Zlatan pedig itt marad, a nővérekre, és az orvosokra. Nem is kellek én ide, hiszen úgyse értek hozzá. - Állt fel és a mini hűtőmhöz vette az irányt. - Mit tartogatsz itt bent?

- Csak víz van, de ihatsz belőle. - Szóltam és előkészítettem két poharat. Lili kitöltötte mindkettőnknek majd az ablakhoz ment. Néztem az arcát és annyira szerettem volna tudni, mi járhat a fejébe. Biztos voltam benne, hogy nem mutatja ki a fájdalmát, de nem akartam felhozni neki.

- Megnézed akkor a járatokat? Minél hamarabb Rómába akarok menni. - Fordult felém és miután lehúztam a vizet beizzítottam a laptopom, majd kis keresgélés után megtaláltam az oldalt.

- Mi a helyzet? Van még gép? Ha nem talán Zlatanéval is hazatudnánk menni.

- Úgy látom, még van egy, ami két óra múlva indul, de eléggé drága a jegy, ha ilyen későn akarsz venni.

- Ugyan már, van pénzem! - Kiáltott fel. - Foglald csak le nyugodtan. Egy percet sem akarok itt lenni, mint amennyit tényleg szükséges.

- Lili tényleg jól vagy? - Kérdeztem most már komolyabb hangon. - Ha valami gond van, elmondhatod nekem. Nem zavar, ha sírsz, csak ne legyél ilyen.

- Mégis milyen? - Értetlenkedett.

- Ilyen fura, mintha.... nem is tudom... nem is te lennél.

- Pedig én vagyok, és nem értem miért lennék fura! Talán az a baj, hogy nem sírok, vagy nem török-zúzok? Nem kellek Zlatannak és? Nem áll meg attól a világ.

- Ugye tudod, hogy ez nem igaz? - Emeltem meg a fejét, hogy smaragd szemeibe nézhessek, amiből rengeteg fájdalmat olvastam ki. - Nem erről van szó, hogy nem kellesz neki. Igenis szeret, és csak védeni akar, magától és a körülményektől.

- Védeni? - Nevetett fel gúnyosan. - Mondd mitől kéne megvédenie engem?

- Saját magától, és ettől az egésztől.

- Igazad lehet, hiszen Zlatan mindig is tudta mi a jó nekem. Lefoglaltad már a jegyet? - Kérdezte és én rákattintottam a foglalásra.

- Köszönöm, akkor én most elmegyek a szobámba és összepakolom a dolgaimat. Mikor találkozzunk? Kérjek taxit?

- Nem, majd én elintézek mindent, te csak pakolj, és én bekopogok hozzád. - Mondtam, mire felém küldött egy széles mosolyt és távozott a szobámból. Mialatt pakoltam Lilin járt az eszem és a furcsa viselkedésén. Nem értettem miért akarja azt mutatni, hogy mennyire rendben van minden, mikor látszik rajta az ellenkezője. Hívtam egy taxit, majd bőröndömet magam után húzva elindultam a lány szobájához. Az ajtóhoz érve nem kopogtam inkább csak hallgatóztam, és fájdalmasan vettem tudomásul, hogy Lili sír odabent. Szomorúsága a csukott ajtón keresztül is hallatszott én pedig nem tudtam mit tegyek. Csak tétován álltam a folyosón és mikor kicsit enyhült a hang bekopogtam.

- Lili, Stephan vagyok. Ha elkészültél felőlem mehetünk.

- Persze, egy pillanat, várj! - Szólt ki majd orrfújás hangját hallottam, ezután pedig ugyanazzal a mű mosollyal az arcán nyitott ajtót, amit a szobámba is láttam tőle. Segítettem neki a bőröndjeit cipelni, és végig mellette voltam a becsekkolásnál is. Mivel az ülésünk egymás mellé szólt könnyebb volt figyelemmel kísérnem a mozdulatit, a tekintetét és mindenét. Ahogy elindult a repülő Lili azonnal elaludt, bekuckózva a karjaim közé. Különleges érzések, és még különlegesebb gondolatok jártak a fejembe, ahogy egyre közelebb ér hozzám. Már lezártam a szerelmi kapcsolatunkat, most mégis jó volt, hogy mellettem van, és átölelhetem. Beszippanthatom hajának édes illatát, és hallgathatom egyenletes szuszogását. Addig méláztam ezen a gondolatmeneten, míg engem is elnyomott az álom, és már csak arra ébredtem, hogy a repülőgépen hangosan megjegyzik, hamarosan leszállunk. A lányra néztem, aki még mindig a kezeim között pihent, és bár végtagjaim eléggé zsibbadtak a világért sem akartam megzavarni álmodozásából. Elnéztem szépséges arcát, ami kicsit kerekebb lett a pocakjában növekvő csöppség miatt. Mintha érezte volna, hogy figyelem mozgolódni kezdett, majd kinyitotta szemeit.

- Merre járunk? - Nézett rám álmos tekintettel.

- Mindjárt Rómába érünk, szóval kapcsolt be az övedet. - Ajánlottam mire a lány így tett. Hajnali órába értünk oda és még elbírtam kapni Kittit mielőtt a munkába indult volna. Amíg Lili kipakolt a régi szobájába mi gyorsan élveztük egymás társaságát a zuhany alatt.

- Hogy van a tesóm? - Érdeklődött szerelmem mikor már a ruhánkat húztuk.

- Szerintem elég rosszul, csak nem akarja beismerni.

- Miért nem? - Nézett rám a lány, miközben megtűzte a haját.

- Nem tudom, előttem nem sír, de látom rajta, hogy padlón van. Az a baj, hogy nem értem miért nem bízik bennem, és rosszul esik ez az egész. Én vagyok a legjobb barátja. - Akadtam ki mire Kitti felnevetett.

- Stephan lehet, hogy csak te képzeled be ezeket a dolgokat.

- Hallottam, hogy sír. - Mondtam konokul. - Nem vagyok idióta sem, és tudom milyen, ha rosszkedvű.

- Én nem vettem rajta észre.

- Mert te nem ismered annyira, mint én.

- Butaságokat beszélsz. - Zárta le majd egy puszi után így szólt. - Köszönöm, a kellemes tusolást, és este találkozunk. Szeretlek.

- Én is szeretlek. - Köszöntem el tőle, majd bezuhantam az ágyamba és csak jóval délután ébredtem fel. Átcsoszogtam Lilihez, de a lány már nem volt a szobájába. Furcsa volt az egész és nem tudtam mire vélni a dolgokat. Elővettem a mobilom és idegesen felhívtam.

- Szia Stephan! - Szólt bele, és nem tudtam eldönteni, hogy ez mű jókedv, vagy igazi.

- Szia, merre vagy?

- Csak kijöttem a városba, mert már régen jártam itt. Kicsit körülnézek és fotózgatok picit. Elhoztam a gépemet, és olyan szépek a tavaszi színek, hogy mindenképen megörökítem. - Mondta kedvesen. - Nem lesz bajom nyugi, csak kell egy kis egyedüllét.

- Biztos? - Tudakoltam és hangomból kihallatszott az aggodalom.

- Stephan! Rendben leszek, és majd viszek valami kaját is. Mit szeretnél vacsorázni?

- Rád bízom, de Kitti szerintem főzött valamit. - Néztem be a hűtőbe, hol egy nagy tál foglalt helyet.

- Mi van benne? Lehet már nem is jó. Ne edd meg, kitudja mikor főzte.

- Úgy látom, valami krémleves féle. - Szagolgattam, mire Lili felnevetett. - Inkább hozz valamit, addig én felhívom a csapattársaimat, hogy mikor menjek holnap.

- Rendben, ígérem, nemsokára otthon leszek.

- Jó, szia, Lili.

- Szia, Stephan. - Köszönt el, majd leraktuk a készüléket. A napok csak úgy suhantak és Lili egyre kevesebbet tartózkodott itthon. Volt, hogy egész nap nem láttam, és egyre kevesebbet beszélgettünk. Mikor kérdeztem merre jár, ő mindig csak a fotózásra hivatkozott, és arra, hogy kell neki az egyedüllét. Nagyon reménykedtem benne, átlendül a helyzeten és - bár sosem beszéltünk róla - tartják a kapcsolatot Zlatannal.

Lili: Furcsa volt újra itt lenni Rómába, és élvezni az Olasz emberek társaságát. Több mint egy hét telt el mióta megjöttünk Amerikából és  minden napom azzal telt, hogy reggel felkeltem, megnéztem a telefonom, majd nyakamba kaptam a várost. Voltak kedvenc helyim, amikre sokszor visszalátogattam, és az embereket, vagy a tájat fényképeztem. Sok különleges pillanatot próbáltam elkapni, és ezeket folyamatosan feltöltöttem a privát Instagramm fiókomra. A nyilvánossal nem igazán foglalkoztam, hiszen úgy gondoltam nincs olyan dolog az életembe, amit jelen pillanatban megosztanék másokkal. Zlatan a búcsúzás óta, csak egyszer hívott és állapotáról semmit nem tudtam. Fájt a dolog, de elviseltem, és sosem próbáltam meg én hívni. A babám szépen nőtt, és gyakran jártam babaruhácskákat vásárolni. Szerettem ezt az állapotot, hiszen már kivehető volt a pocakom, de mégsem tűntem bálnának. Amikre igazán büszke voltam az a melleim mérete. Sosem rendelkeztem nagy keblekkel, most mégis a kétszeresére nőttek, és egyre érzékenyebbek lettek. Este sokszor eszembe jutott, mennyire más lenne, most szerelmem mellett feküdni, és vajon hogy viselkedne a testem, ha megérintene. Be kellett látnom, egyre kívánósabb lettem szex téren is, de mikor kicsit rám jött a dolog, beálltam a tus alá és elkergettem a pajzán gondolatokat a fejemből. Borzalmasan vágytam Zlatan után, de tudtam, ki kell, tartsak, és megkellett mutatnom, hogy egyedül is képes vagyok megállni a helyem. Minden este rákerestem a nevére, hátha van valami hír, de pár kósza találgatáson kívül semmit nem találtam. Egyik este éppen a fotóim feltöltésével voltam elfoglalva mikor megjelent egy felkérés az üzeneteim között. Gyorsan megnyitottam és a szívem hatalmasat dobbant. Egy videó üzenet jött szerelmemtől. Annyira meglepődtem, hogy még meg sem nyitottam, máris könnyekben törtem ki. Végre adott magáról valami jelet. Rákattintottam az elindítás gombra, és lélegzet- visszafojtva vártam. A videó majdnem tíz perces volt, és mikor elkezdődött azonnal tudtam, imádni fogom.

- Szia, Lili. - Hallottam Zlatan hangját, majd én is elmosolyodtam, ahogy megláttam a csillogást a szemébe. Haját lazán összefogva viselte. Kórházi köpenyét, pedig egy sima fehér pólóra cserélte. Egy integetés után belekezdett mondandójába, azon a megnyugtató hangján, amitől annyira elvarázsolódok - Tudom, hogy nem hívtalak mostanában, de kicsit sok volt a program. Kivették a varratokat, és eltávolították a csöveket is belőlem. Kicsit kellemetlen volt, de kilehetett bírni. Már lábra álltam, és mankóval megtettem pár lépést. Persze erőltetni még nem szabad, de a tornagyakorlatok sokat segítenek. Nem is tudom, mit kéne, mondjak, mert csak egy szó jut eszembe. Hiányzol, és szeretnélek magamhoz ölelni, és megcsókolni, mégis azt kérem, bírjuk ki még egy kicsit egymás nélkül. Hidd el a találkozás sokkal jobb lesz, ha még húzzuk az időt. Remélem a babánk is jól van, és minden rendben van vele. Ezt az üzenetet azért készítettem, mert telefonba nehéz lett volna elmondani, és félek, ha meghallom a hangod, csak még rosszabb lesz nélküled. Mindenki nagyon kedvesen bánik velem, és lesik minden kívánságomat. Mondjuk a gyógytornász elég kemény, de nem is baj. Minél hamarabb a pályán szeretnék lenni. Úgy terveztem hamarosan hazamegyek és Carringtonba fogok tovább edzeni. Akkor már együtt lehetünk, és újra átölelhetlek, de ehhez még várni kell néhány hetet. Bízom benne, addigra nem felejtesz el, és még mindig annyira szeretsz, mint én téged. - Mondta majd kicsit komolyabb hangot váltott. - Lehet megbántottalak, de hidd el nem szándékosan tettem, és kérlek, ne legyél szomorú, és próbálj meg beszélni Stephannal. Aggódik érted, és engem hibáztat, amiért újra magadba fordultál, és igaza is van. De én nem ezt akartam ezzel elérni Lili. A tegnapi napom borzalmas volt. Lábra álltam és mankó nélkül tettem meg néhány lépést. Úgy éreztem mintha tőrrel szurkálnák a lábam, de mivel önfejű voltam többet akartam menni, mint eddig bármikor. De nem sikerült, ezért teljesen kiborultam és ordítottam mindenkivel, aki körülvett. Csalódott voltam magamba, és úgy éreztem elbuktam, és már sosem leszek az a focista, aki voltam. Be kell, hogy valljam, ez egyre többször megfordul a fejembe, ám ekkor mindig megszólal a hangodon valami, hogy, ugyan Zlatan megtudod csinálni, és én elhiszem. Bizonyítani fogok neked, és mindenkinek. Vigyázz magadra, mert nagyon szeretlek. Csókollak. Zlatan. - Mondta, majd kikapcsolta a kamerát. A videót többször is végignéztem, és még a telefonomra is átraktam. Boldogság töltötte el a szívem, de féltem is egy kicsit. Féltettem ezektől a kétségektől, hiszen tényleg nem akartam, hogy úgy érezze, elbukott. Küldtem neki egy sms-t, hogy megkaptam az üzenetet és nagyon szeretem. A hang pedig csak jót mondd. Ezután már nem foglalkoztam a képeimmel, hanem gyorsan ágyba bújtam. Reggel pedig korábban keltem, mint Stephan, és Kitti majd nekiálltam a reggelinek. Kitti imádja a gofrit ezért gyorsan annak láttam neki. Szépen beleöntöttem a tésztát a sütőbe, majd kivettem egy üveg Nutellát és rácsorgattam a meleg szeletekre. Éppen időben lettek kész, mire a gerlepár előbújt a szobájából.

- Milyen jó illatok vannak. - Lépdelt ki Kitti a szobából, virágos hálóingbe miközben hosszú haját fogta össze. - Csak nem te készítetted?

- De igen. Hogy vagy? - Érdeklődtem. - Már olyan rég beszéltünk.

- Jól, csak sok a meló, és sok az esküvői teendő is. Próbálok a kettő között egyensúlyozni, és eddig egész jól megbirkóztam a feladattal.

- Hogy halad a bár?

- Jól, már sok a törzsvendégünk és Albinnal úgy gondoljuk, jobb lenne, ha kicsit más lenne a kinézete.

- Vagyis? - Tettem fel a kérdést, majd kivettem egy narancslevet a hűtőből.

- Vagyis, hogy nem bár lenne, hanem sima étterem, a lányokat pedig tovább képeznénk és lehetnének ők a pincérlányok. Persze ez még egy kósza ötlet, és semmi sem biztos. Lehet ők csak a táncoláshoz értenek, és nem is akarnának tovább tanulni. - Mélázott el, mire Stephan is megjelent, cuki alsóba. Haja össze-vissza meredezett nekem pedig bevillant egy gondolat az agyamba.

- Mondd Step' mikor beszéltél Zlatannal utoljára?

- Mikor is? - Vakarta meg álmos fejét. - Azt hiszem a héten, de miért?

- Nem mondtál neki valamit rólam? - Érdeklődtem és együtt letelepedtünk az asztalhoz. Stephan nem válaszolt azonnal a kérdésemre, hanem kivett pár szelet gofrit, és kerülte a pillantásomat. Mivel türelmetlen voltam újra feltettem a kérdést.

- Szóval akkor mondtál neki valamit?

- Lili lehet volt rólad is szó, de nem tudom.

- Nem tudod? - Horkantottam fel. - Pedig szerintem igenis tudod, és én is szeretném.

- Talán változik ettől valami?

- Igen, ugyanis tegnap küldött egy videó üzenetet, amibe téged is megemlített, és, hogy őt hibáztatod, amiért én befordultam. Holott erről szó sincs. Nem fordultam be, csak egyszerűen nem beszélgetek veletek. Ti elvagytok ebbe a rózsaszín buborékba, amibe én már nem férek bele, és....- kerestem a szavakat - mégis őt hibáztatod mikor ő a beteg? Ha valami bajod van, akkor azt nekem mondd, és ne neki. Főleg ne a hátam mögött világos?

- Tudod beszéltem volna veled erről, de te nem vagy itthon sose. - Nézett rám szigorúan. - Hogy a fenébe beszéljek veled, mikor azt sem tudom, merre jársz egész nap?!

- Fotózok, és élvezem a napsütést. Vásárolgatok a gyerekemnek, akinek az apja kórházba fekszik, és akit te minden ok nélkül vádolgatsz! - Álltam fel és már egyre mérgesebb lettem.

- Minden ok nélkül? Az talán nem ok, hogy este hallom, ahogy sírsz?

- Na, jó, én azt hiszem, köszönöm a reggelit tesó. - Állt fel Kitti és egy puszit nyomott mérges arcomra. Tányérjait bedobta a mosogatóba, majd szó nélkül távozott a szobájába. Nem akartam Stephannak válaszolni, hiszen igaza van, tényleg fáj, hogy Zlatan csak úgy ellökött magától, és nem kérte a segítségemet.

- Sajnálom. - Bökte ki szinte alig hallhatóan. - Nem akartalak kibeszélni, csak te vagy a legjobb barátom és mikor történik veled valami, arról én mindig tudok. Most is tudtam, hogy nem voltál jól, de te mégis hazudtál nekem.

- Ez nem igaz, csak nem akartalak ezzel terhelni. - Ültem közelebb hozzá. - Én is sajnálom, és megígérem, hogy többet leszek itthon, és többet fogunk beszélgetni.

- Nagyon szeretlek Lili, és talán ezért is voltam olyan mérges Ibrára. Tegnap előtt mikor hazaértem hallottalak sírni a szobádba, és bevallom őszintén kiakadtam. Azonnal felhívtam őt és alaposan leteremtettem. Kicsit összevesztünk, de nem érdekelt, sőt nagyon meg sem vártam mit lép a szidalmaimra, csak ledaráltam neki mindent, majd lecsaptam a telefont. Nem volt szép dolog tőlem, de elértem, amit akartam, hiszen végre kommunikált veled.

- Jaj Stephan, máskor ne csinálj ilyet. - Álltam fel és pakolászni kezdtem a reggeli maradványait.

- Megígérem. Mellesleg mi a terved mára? - Állt fel ő is.

- Még nem tudom, de azon járt az eszem, hogy belerondítok itt a cukormázatokba, és talán elmehetnék Milánóba. Megmutatnám Paolónak a képeimet, és találkozhatnék a keresztfiammal is.

- Mehetünk együtt, ugyanis a hétvégén pont Milánóba játszunk. - Újságolta széles mosollyal.

- Csak nem Milan- Róma rangadó lesz? - Csillant fel a szemem.

- De igen, és megint előjön majd az a fura érzés, amit mindig érzek mikor a San Siroba járok. Szeretném, ha nyerne a csapatom, és azt is, ha gólt szereznék, másrészt a Milan volt az otthonom, és abba a klubba lettem sikeres.

- Sajnálom, hogy már nem ott játszol, de az élet sajnos ilyen. Mindig az jön, amit nem igazán szeretünk, és mégis ki kell hozni belőle a legjobbat. - Vontam meg a vállam.

- Mióta lettél te ilyen bölcs? – Cukkolt kedvesen.

- Amióta eljöttem Amerikából. Sok mindenen gondolkoztam, de főleg Zlatannal való kapcsolatomon. Rájöttem, hogy nagyon ráfüggtem arra, hogy együtt legyünk. Amióta nincs munkám, csak vele akartam lenni, és nem bírtam elviselni az egyedül létet. Rávettem magam, hogy foglalkozzak a lelki dolgaimmal is, és erre volt jó ez a sok magányos séta, és kép készítés. Szeretem őt továbbra is, ugyanazzal a szerelmemmel, mint eddig, de ha bármi lenne, akkor nekem kell felnevelni a fiamat. Egyedül, és erősnek kell lennem.

- Sosem lennél egyedül. - Jött már szinte olyan közel, hogy megéreztem parfümje illatát. - Én mindig veled lennék.

- Köszönöm, de...

- Vigyáznék rátok és.... - simogatta meg az arcom, és a helyzet újra különleges volt. Stephan nem fejezte be a mondatot, mert Kitti lépteit hallottuk.

- Akkor én megyek melózni. Jó leszek így? - Pördült meg előttünk, és szemügyre vehettem citromsárga felsőjét és világoskék cső farmerjét. Igazán csinos volt, magas alakjára pedig a felsőjével harmonizáló cipő is rátett egy lapáttal. Haját most apró hullámokba rendezte, ami a hátáig ért.

- Gyönyörű vagy. - Dicsértem meg és láttam Stephanon, hogy ő sincs más véleményen. - Vigyázz magadra.

- Ti is, és este találkozunk, bár lehet, kicsit későn jövök, ugyanis ahhoz, hogy eltudjak menni Milánóba, felkellett vennem pár plusz órát.

- Mégis eljössz velem a mérkőzésre? - Kérdezte Stephan és láttam rajta mennyi jól esik neki a húgom döntése.

- Igen, elmegyek. - Mondta majd felsóhajtott. - Legalábbis nagyon szeretnék és remélem sikerül.

- Köszönöm kicsim. Szeretlek. - Ölelte át majd ott előttem forró csókba forrtak össze. Jobbnak láttam, ha nem zavarom meg a romantikázásukat így inkább bevonultam a szobámba, ahol Helénát tárcsáztam. Jó volt újra beszélni barátnőmmel, akitől megtudtam, hogy Zlatan őket sem nagyon értesíti állapotáról. Ez valamilyen szinten megnyugvással töltött el, hiszen akkor nem csak engem hanyagol, hanem a családja többi tagját is. A beszélgetésünk után Stephannal jobb lett a kapcsolatunk, és izgatottan vártam a Milan elleni derbit. Mivel Olasz barátom a csapattal jött, Kittivel úgy határoztuk, hogy már pénteken Helénáékhoz indulunk. Barátnőm egyedül tartózkodott a lakásba, hiszen Manuel üzleti úton volt, édesanyja pedig visszarepült Svédországba. Még szinte le sem pakoltuk a bőröndünket Kitti már le is lépett arra hivatkozva, hogy megnéz pár üzletet, amit már előtte kinézett magának a neten.

- Hogy bírod a babázást? - Kérdeztem szőke hajú barátnőmet, akinek alakján nem látszott meg a szülés. Ugyanolyan csinos volt, mint előtte, és nem is tudom, hogy fért bele egy ilyen dundi kisfiú. Rózsaszín ruhája tökéletesen állt rajta, haja pedig újra visszanyerte fényét.

- Már egész jól beletanulok, csak most, hogy Manu nincs itthon picit félelmetes. Anya pedig elutazott Zlatanhoz, szóval örülök, hogy itt vagytok. - Ölelt magához, ami nagyon őszintének tűnt, ám megakadtam egy szaván.

- Anyukád Zlatannál van? Én úgy tudtam Svédországba utazott.

- Igen, tegnap ment, és addig lesz ott ameddig a tesóm is.

- Érdekes, azt hittem nem akarja, hogy bárki is mellette legyen az orvosi stábon kívül. - Méláztam el.

- Igazából ez így is van, de anya addig- addig mondogatta, hogy mellette szeretne lenni, amíg engedett neki. Hiába mégis csak a híres fiacskájáról van szó nem igaz? - Állt fel majd újra töltötte a limonádés poharainkat. - Mikor lesz a mérkőzés?

- Vasárnap, és arra gondoltam, hogy összetalálkoznék Paolóval.

- Miért? - Csodálkozott.

- Mert vannak képeim, amiket csak úgy kedvtelésből készítettem, Rómába, és Manchesterbe. Érdekelne a véleménye.

- Milyen fotók? Sportosak?

- Nem, igazából embereket és a természetet helyeztem most előtérbe. Egy- egy különleges mozdulatot, vagy élethelyzetet. Nem tudom, hogy lehet-e kezdeni velük valamit, és nem is tudom mennyire jók. Ezért kéne Paolo segítsége. Tudod ő mindig megmondta, ha valami nem jó, vagy másképpen kéne csinálnom. Igazi kritikus személyiség, és nekem most pont erre van szükségem. Kemény szavakra a munkámmal kapcsolatban. 

- Én már látatlanban is megmondom, hogy szuperek. 

- Aranyos vagy, de azért egy szakmai tanács is jól jönne. - Magyaráztam mire mozgolódást hallottunk a gyerekszoba felöl. 

- Felkelt a keresztfiad. Szeretnéd megfogni?

- Még nem tudom, hogy kell megfogni egy kisbabát. - Habogtam zavartan miközben követtem Helénát a szoba felé. Ám mikor megláttam azt a gyönyörű, fekete hajú kisfiút nem is gondolkoztam. Valahogy automatikusan jött az egész, én pedig óvatosan kiemeltem a kiságyból és magamhoz szorítottam a kis testet. 

- Mennyire kicsi még, és milyen édes. Nem is sír, pedig nem te vetted fel. 

- Az utóbbi hetekben annyian vették fel, hogy szerintem teljesen megszokta, hogy más kezében van, és nem az enyémbe. Igazán jól áll, lehet kéne küldeni egy képet a tesómnak, ahogy fogod Vincentet. 

- Nem hiszem, hogy foglalkozna vele. Ha Stephan nem teremti le, valószínű telibe ejtene még mindig. 

- Ugye tudod, hogy ez nem igaz? - Nézett rám komolyan a lány. - Csak biztos sok a dolga. Elvégre tornákra jár, meg ilyesmik. Lehet, alig van ideje bármit is csinálni. 

- Persze. - Forgattam meg a szemem. - Ezt még te sem gondolhatod komolyan Heléna. Zlatan elvan a maga világába, ahova én jelen pillanatban nem férek bele. Ezt el kell fogadnom, és bármit is akarok tenni ellen, nem tudok. Szeretem őt, de még mennyire, de igazán rosszul esett, amit tett velem. Minden pillanatban ott voltam mellette, és így hálálja meg? 

- Lili megérhetnéd őt is. 

- Lehet, de nem akarom, mert mindig az volt a kapcsoltunk eddigi éveibe, hogy neki engedtem, és tudom, hogy szeretem annyira, hogy ezután sem lesz másképp. 

- Azért csak csináljuk meg ezt a fotót. - Mosolygott rám biztatóul én pedig belementem. A kisfiúval a kezembe fényképezkedtünk és Heléna azonnal elküldte Zlatannak a képet, aki meglepetésemre azonnal reagált egy édes üzenettel és sok szívecskével. Az ebédet hárman fogyasztottuk el, majd délután magamhoz vettem a fotó mappámat, nyakamba kaptam a várost és meg sem álltam Paolo irodájáig. Beszéltem pár szót Kamillával, aki örömmel újságolta, hogy jön a vasárnapi mérkőzésre. Eléggé titokzatos volt, mikor megkérdeztem, hogy kivel, és csak annyit felelt, hogy az alakulóban lévő barátja a pályán játszik. Úgy voltam vele, nem zaklatom, és ha ott van az ideje, biztos tudni fogok róla. Kicsit idegesen bekopogtam volt főnököm irodája ajtaján, majd mikor kiszólt benyitottam.

- Lilien, de jó, hogy látlak. - Állt fel azonnal és üdvözlés képen átölelt. - Mi szél hozott erre? 

- Csak mutatni szeretnék pár munkámat, amiket az utóbbi hónapokban fotóztam. Nem annyira sportos téma, de úgy gondolom, te értesz az ilyenekhez, és szeretném a véleményedet kikérni. Csak pár fotóról lenne szó. Minden extra nélkül fotóztam, csak a sima gépemmel, és ha van benne egy kicsi fantázia is, te talán megtudod mondani.

- Foglalj helyet és mutasd meg. - Kért, én pedig izgatottan átnyújtottam neki a mappámat, amit még Rómába készítettem. Paolo sorba megnézte a képeimet és hosszú percegik csak hümmögött. Lélegzet visszafojtva vártam a válaszát, és reméltem, ha nem is mester munkák, de érdemesek annyira, hogy megüssék a mércét. 

- Szóval? - Érdeklődtem mikor már nem bírtam visszafogni a kíváncsiságomat. - Annyira borzalmasak? 

- Nem, épp ellenkezőleg. Nagyon jól elkaptad a pillanatokat, és ha még végzel rajtuk pár utómunkálatot egész jónak mondható képek. Mindig is tudtam, hogy ügyes vagy, és van jövőd a fotózás világába. - Nézett rám kedvesen szavai pedig alaposan meglebegtették az egómat.

- Mit szólnál hozzá, ha beajánlanék pár jobban sikerült képedet egyik barátomnak? 

- Az igazán jó lenne, de miről van szó? 

- Úgy  tudom, nemsokára lesz itt egy kiállítás, ahol a feltörekvő tehetségek képeit állítják ki. Te is köztük lehetnél? 

- Egy kiállítás ezekből? - Csodálkoztam. - Ezek csak nyers képek. 

- Mikorra tudod őket olyan szintre hozni, hogy tökéletesek legyenek? 

- Akár már a jövő héten is. 

- Megbeszéltük, de addig is, elteszem ezt a négy képet. - vette ki a neki legjobban tetszőket a csoportból. - Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál nekem Lili, és hamarosan értesítelek. 

- Én köszönöm Paolo, hogy fogadtál, és nem húztad le őket. - Hálálkodtam szinte már könnyek között.

- Ami ilyen jó, azt nem lehet lehúzni. Vigyázz magadra és a pocaklakódra. - Köszönt el, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon mentem vissza (csak miattad Niki! ) a Humbák Művekbe. 😂😂 – Heléna lakására-