2017. március 6., hétfő

3/16 ⚽️ Már megint ez a rohadt meló!!!! ⚽️

Csütörtökön álmos fejjel keltem fel Helénáék lakásába majd mikor megnéztem a telefonomon az időt újra láttam, hogy főnököm egy új sms-t küldött. „ Ha tudsz hívj fel. Előre is köszönöm Paolo.  Remek. Gondoltam, de azért feltárcsáztam az ismert számot.
- Szia, Paolo. – Köszöntem a készülékbe és próbáltam vidám hangulatúnak tűnni – Csak felöltözöm, és már megyek is.
- Nem kell! – Vágta rá gyorsan. – Nem kell kapkodni ugyanis akivel találkozni kéne, annak a mai nap nem jó. Legyen inkább Péntek. Benne vagy?
- Igen, persze ez csak természetes. Amúgy miről van szó? – Érdeklődtem.
- Semmiség, csak egy fotósorozatot kéne készítened, egy híres sportolóról.
- Megtudhatom, kiről van szó? Csak, hogy utána nézzek egy kicsit.
- Az a baj Lili, hogy én sem tudom. – Mondta és hangja őszinteséget sugallt. Lemondóan felsóhajtottam majd megbeszéltem, hogy akkor holnap délelőtt beugrok hozzá. Szépen komótosan felöltöztem majd átgondoltam mit akarok ma csinálni. Először Gianlucához fogok menni, de még nem döntöttem el, hogy a stadionba, vagy valahol máshol szeretnék vele találkozni. Eszembe jutott, hogy ma van Európa Liga és valószínű Stephan is és Zlatan is ma játszik. Reméltem barátom benne lesz a kezdőbe és jól fog teljesíteni. Legszívesebben felhívtam volna, hogy sok szerencsét kívánjak neki, de mikor kopogtatást hallottam az ajtómon elvetettem az ötletet.
- Igen. – Szóltam mire Heléna szőke fejét és hatalmas mosolyát láttam meg.
- Szia Lili. Csak hallottam, hogy telefonálsz, így gondoltam nem alszol.
- Nem, éppen Paolóval beszéltem és azt mondta, hogy a modell nem ér rá ma, csak holnap.
- Értem. – Szólt. – Az én édesanyám is csak holnap tud jönni, szóval szabad vagyok egész nap. Mi a terved mára?
- Fogalmam sincs. Gianlucával szeretnék találkozni. – Néztem fel rá.
- Elakarod mondani neki, ami a tesómmal történt? – Húzta fel a szemöldökét meglepetten.
- Nem. – Ráztam meg a fejem. – Nem mondom meg neki, mert félek, hogy szakítana velem.
- Te tudod. Nem vagy éhes? Én folyamatosan az vagyok, szóval elmehetnénk kajálni, utána pedig vásárolni.
 - Ahogy gondolod. – Mondtam majd egy gyors reggeli után vásárolni indultunk. Szerencsére az utóbbi melómból egész szép kis összeget akasztottam le még úgy is, hogy Márkótól kellett a fele információt elkérnem. Kicsit átdolgoztam az én stílusomra és örültem, hogy Paolo megvolt vele elégedve. Még sosem csináltam ilyen, hogy kölcsön cikkből dolgoztam, de hát a szükség nagyúr. Egy kellemes reggeli után elmentünk vásárolni és bár én sok mindent nem vettem azért elég jól elvoltam így is, és Heléna is szívesen fogadta a tanácsaimat.
- Alig jön rám valami és még csak nőni fogok. Lassan akkora vagyok, mint egy nagyobb bálna. Bár legalább a melleim is nőnek. – Mondta miközben a próbafülke tükrében nézegette magát.
- Merre van Manuel? – Tettem fel a kérdést.
- Elment Stephan meccsére. Tudod, ma Európa Liga van, szóval este meccs nézés lesz. – Kacsintott rám és nekem kicsit görcsbe rándult a gyomrom. – Szóval még be kell szereznem a nassolni valót is. Meg jön egy barátnőm is. Remélem nem baj.
- Én lehet inkább Gianlucával tölteném az estét. – Mondtam zavarodottan.
- Oké ahogy gondolod. De mikor mész hozzá?
- Nem tudom, de mindjárt felhívom. – Majd előkotortam a telefonom és betárcsáztam barátom számát, aki azonnal felvette és búgó hangon beleszólt.
- Szia, kicsim hogy vagy?
- Szia jól és itt vagyok a városba. – Osztottam meg vele.
- Máris? De hát nem régen repültél vissza.
- Igen, de most egy kicsit hosszabb ideig fogok maradni. – Válaszoltam és elkapott a szomorúság.
- Valami történt Lili? – Kérdezte, mert ő is kihallotta a hangomból a fájdalmat.
- Inkább élőbe mesélném el. Találkozhatnánk most? Merre vagy?
- Az edző központban, de kb fél óra múlva végzek. Mi lenne, ha az épület előtt találkoznánk?
- Inkább Helénáéknál találkozzunk. Most éppen ott lakok.
- Ott laksz? Ennyire nagy a baj?
- Majd élőbe. – Csuklott el a hangom és elmorzsoltam egy lehullott könnycseppet.
- Ahogy csak szeretnéd édes, de most megyek. Akkor Helénáéknál találkozunk. Szeretlek.
- Jó edzést. – Köszöntem el és ekkor vettem észre, hogy barátnőm végig figyelt miközben telefonáltam.
- Nem hívtad fel Stephant ma?
- Nem, nem merem. – Ismertem be mikor már a sétáló utcán gyalogoltunk a kocsink felé. – Félek, hogy nem venné fel és az csak még jobban fájna. Tudod már ez miatt is lelkiismeret furdalásom van.
- Pedig nem kéne. Na hívd már fel és mondd neki, hogy sok sikert meg ilyesmi. – Bíztatott én pedig elfogadtam és mikor beértünk a lakásba bevonultam a szobába és hatalmas szívdobogások közepette próbáltam feltárcsázni Stephant, aki szerencsére felvette bár hangja eléggé hűvösen csengett.
-  Mondd Lili.
- Szia Stephan én csak…tudom, hogy ma Európa liga meccsed van és.. csak.. sok sikert akartam kívánni.
- Köszönöm, még valami?
- Stephan én… kérlek, ne beszélj velem ilyen hangon.
- Milyen hangon? – Tette a hülyét még mindig szigorúan.
- Ilyen keményen. Kérlek Stephan kell, hogy a barátom legyél! Kell, mert én..
- Lili nem érek rá. Mennem kell. Köszi, hogy hívtál. Szia. – Darálta és végül már csak a telefonom üres búgását hallottam. A kezembe temettem az arcom és eszembe jutott az amikor Zlatan pakolt ki a Párizsi lakásunkból még az E.B. alatt. Akkor Stephan megígérte, hogy bármi lesz, mindig barátok leszünk, és mindig ott leszünk a másiknak, ha kellünk. Azt mondta, hogy ő lesz az én biztos pontom erre meg kidob a lakásából. A könnyeimtől nem láttam, és tudtam hibát követek el, de megírtam neki sms-be a következőket: „ Azt ígérted te leszel az én biztos pontom és mindig mellettem leszel. Hol vagy akkor most mikor szükségem lenne rád lélekbe? Hol van az a Stephan?” Majd a küldés gombra nyomtam és vártam a válaszát, de semmi nem jött. Csalódottan botorkáltam ki az előszobába és egy kicsit jobb kedvem lett mikor Heléna bevezette Gianlucát. Szerelmem kicsit össze-vissza álló hajjal fehér pólóba és sötét nadrágba állt. Imádtam mikor pólóba van, mert szerettem, ha látszottak a tetoválásai.
- Szia, édesem jól vagy? – Kérdezte és szemei aggodalmasan pillantottak felém miközben lágy csókot nyomott ajkaimra.
- Igen, csak picit összebalhéztam Stephannal. – Néztem csokoládé szemeibe. – Szóval elköltöztem tőle és itt lakok Helénáéknál.
- Miért nem jöttél hozzám?
- Nem akartalak a terhedre lenni és…
- Lili sosem vagy a terhemre. – Simogatta meg az arcom. – Elmeséled nekem min vesztetek össze? – Ült le velem a kanapéra. Heléna érezte, hogy komoly dologról van szó így bevonult a saját szobájukba.
- Nem igazán érdekes. – Mondtam és nem mertem a szemébe nézni. – Csak… butaság az egész.
- Lili ha nem mondod el nem tudok rajtad segítni.
- Nem kell, hogy segíts, mert elég, hogy velem vagy. – Bújtam a karjai közé miközben felhúztam a lábam a kanapén.
- Kicsim, de tényleg elmondhatsz nekem bármit. – Bizonygatta, de én csak hárítottam, majd végül kitaláltam, hogy az volt a baj, hogy nem mentem vele a mai meccsére. Persze ez nem volt igaz, és tudtam Stephan ilyenért sosem lenne mérges. Örültem, hogy Gianluca beérte ennyivel. Mivel Heléna esti meccsnézést tervezett az egyik barátnőjével én jobbnak láttam, ha elmegyek Gianlucával vacsorázni és örültem, hogy eltölthettem vele egy tökéletes éjszakát. Fantasztikus volt és örültem, hogy szeretkezés közben minden gondolatomat arra a férfira összpontosítottam, akivel kölcsönösen kényeztettük egymást.  Reggel pedig arra ébredtem, hogy szerelmem apró puszikkal borítja be a gerincemet, amitől azonnal felállak a pihék a hátamon. Jólesően felsóhajtottam mire ő egyre lejjebb haladt, viszont én leállítottam.
- Luca állítsd le magad. – Fordultam a hátamra és magamra húztam a takarót, hogy eltakarjam fedetlen melleimet.
- Sajnos nem megy. – Csókolt bele a nyakamba és éreztem, hogy megkíván. – Ma semmi dolgom nincs, csak veled lenni, egész nap. - Búgta édes hangon. – Vasárnap lesz a következő mérkőzésem így lehetnél akár velem. Hozd ide a ruháidat és költözz hozzám.
- Még nem túl korai? – Néztem bele vággyal fűtött tekintetébe.
- Miért volna az? Majdnem két hónapja együtt vagyunk és… mikor múlt héten Stephan bulijánál kimentetek a mosdóba beszélgettem vele. Azt mondta örül, hogy együtt vagy velem és reméli, sokáig kitartunk egymás mellett. – Osztotta meg  
 és eszembe jutott az, hogy mennyire más volt még minden egy héttel ezelőtt. Nem kellett volna elvállalnom azt a hülye melót és akkor nem veszítettem volna el a legjobb barátomat. Minden másképpen alakult volna. Bassza meg Zlatan!!
- Lili rendben van minden? – Rángatott vissza gondolataimból Luca.
- Igen, csak elméláztam egy kicsit. De most nekem öltöznöm kell és még Helénához is be kell ugranom, átöltözni.
- Miért öltöznél át?
- Mégsem mehetek ilyen ruhába a főnököm elé. – Néztem végig a tegnap esti szettemen, ami egy mélyen dekoltált fekete csipkés felsőből és nagyon passzos, piros cicanadrágból állt. – Ezt csak a te kedvedért vettem fel, de Paolo elé nem állíthatok be így. Szóval akkor megyek is.
- Mit szólnál hozzá, ha veled tartanék? Semmi dolgom nincs ma és legalább megnézem az irodádat.
- Nekem nincs irodám. – Nevettem fel. – Bár van egy kis sarok egy asztallal ahol néha ötletelek az egyik munkatársammal, de semmi városra néző nagy ablakos, bőr foteles irodám nincs. Az csak azoknak jár, akik keveset vannak úton. Ellenben én állandó mozgásba vagyok, és ez is a jó benne. Nem is tudnék 8-4- ig egy asztal mellett görnyedni miközben a világba történnek az események, amiket meg kell örökítenem a legjobb fényképezőgépemmel.
- Szereted csinálni? – Érdeklődött miközben ő is magára kapta a ruháit.
- Imádom. Az, hogy fotózom az életem része lett, és, hogy még pluszba írok is csak hab a tortán.
- Ha választani kéne, melyiket csinálnád szívesebben?
- A fotózást, mert az előírt sablonos kérdések nem igazán jönnek be. A képeknél pedig úgy állítom be az adott dolgokat, ahogy én akarom. Na és ha nem jó még ott a retus, bár nem igazán szeretem használni, mert akkor az már nem a valóság.
- Annyira édes vagy, ahogy a munkádról áradozol. Én is hasonlóan szeretem a focit és úgy érzem, jó csapatba vagyok.
- A világ legjobb csapatában focizol Gianluca. – Öleltem át majd egy csók után beültünk az autóba és Helénáék felé tartottunk.
- Csak átöltözöm jó? Mindjárt kész vagyok. Nem jössz be? – Néztem a mellettem ülő férfira mikor barátnőm házához értünk.
 - Nem, én, megvárlak és elintézek pár telefont.
- Ahogy gondolod. – Villantottam felé egy mosolyt és gyors léptekkel beindultam a lakásba.
- Megjöttem Heléna. – Kiabáltam ám a konyhából nem a szőke hajú lány jött ki hanem az édesanyja. Meglepődtem mikor az asszony rám nézett. Barna szemeibe megláttam a gyerekeit. Mindketten zavarba lettünk, bár ő jobban kezelte a helyzetet.
- Te vagy Lili ugye? – Nézett rám mire én csak némán bólintottam. – Heléna elment bevásárolni, de mondta, hogy itt laksz. – Mondta kicsit tört angolsággal, de még így is jobb volt, mint legutóbb.
- Én csak átöltözöm, és már megyek is. Kint vár a barátom. – Hadartam gyorsan és a szobám felé indultam, ám a nő nem hagyott.
- Talán a kisfiammal találkozol?
- Én… nem. Mi nem vagyunk együtt. – Fordultam felé.
- Pedig azt hittem, Zlatan is itt van a városba. – Mondta és mikor meghallottam a mondatot, egy picit pánikba estem. Villámgyorsan átöltöztem egy szolidabb ruhába, ami egy zöldeskék ceruza szoknyából, fehér ingből és a szoknyához passzoló blézerből állt. Felvettem a fekete magassarkúmat, amit csak fontos megbeszéléseknél hordok, majd újra Zlatan anyukájához mentem.
- Azt mondta Zlatan itt van a városba? – Tettem fel félve a kérdést.
- Igen, ma érkezett egy munka megbeszélésre, és délután pedig velem találkozik. Végre az én drága kisfiam. – Mélázott el és nekem mosolyognom kellett. A 195 cm- magas férfit korán sem lehetett volna kicsinek titulálni.
- Megmondaná Helénának, hogy hívjon fel, ha hazaért? Nem igazán szeretnék belerondítani a családi hangulatba, ha esetleg Zlatan idejönne.
- Nem hiszem, hogy belerondítanál Lili. Főleg úgy, hogy a fiamnak hiányzol.
- Mennem kell. – Szóltam, de mielőtt kiléptem volna az ajtón még utánam szólt:
- Lilien én szeretném, ha te is ott lennél a ma esti vacsorán.
- Sajnos nem tehetem, nekem már van másik kapcsolatom… és… nem akarom látni Zlatant. Így is eléggé nagy bajba keveredtem miatta és egy nagyon fontos személlyel is összerúgtam a port.
- Miattam sem tennéd meg? A lányom esküvőjén is olyan jól elbeszélgettünk, és nagyon kedvellek Lili. – Bizonygatta, és bár jól estek a szavai akkor sem bólinthattam rá az invitálásra.
- Sajnálom, de nem. – Mondtam majd otthagytam a lakásba és beültem Gianluca autójába.
- Csinos vagy. – Dicsért meg és biztos voltam benne, hogy látja, mennyire rosszul esik ez az egész helyzet. Mégis mit keres Zlatan a városba és miért kellett az anyukájának ennyire kedvesnek lennie velem? Régebben persze ez volt minden álmom, hogy az édesanyja szeressen, de mikor elérem már nem érdekes. Legalábbis jobb, ha ezt hazudom magamnak.
- Köszönöm édes vagy. – Adtam az arcára egy puszit, majd eltájoltam a szerkesztőség felé és mikor odaértünk egy nagy levegő vétel után kiszálltunk és beléptem szerelmemmel az ajtón. A szívem is kihagyott egy ütemet mikor megláttam, hogy főnököm irodája előtti folyosón Zlatan ült.  Előrehajolva a telefonját nyomkodta. Gianluca azonnal megfogta a kezem és szorosabban húzott magához. Cipőm kopogására Zlatan is felfigyelt majd széles mosollyal üdvözölt. Felállt a székről és a farzsebébe mélyesztette a mobiltelefonját. Sötét zöld pulóvert és sötét farmert viselt, haját pedig összefogva hordta. Tudtam, hogy a két fiú ismeri egymást, de személyesen még nem találkoztak így bemutattam egymásnak őket.
- Gianluca ő itt Zlatan. Zlatan ő pedig Gianluca.
- Lili barátja. – Szólt az olasz férfi majd miután felmérték egymást némán kezet fogtak. A svéd fiú jóval magasabb volt barátomnál így neki fel kellett néznie rá, ami jól láthatóan tetszett Zlatannak.  Borzalmasan kínos volt az egész helyzet, amit még a láng vörös fejem sem tett kellemesebbé.
- Mondd, mit keresel itt? – Fordultam kérdőn Zlatan felé. – Neked valahol még Hollandiába kéne lenned nem?
- Az tegnap volt, de nem repültem vissza a csapattal, hanem idejöttem, mert van egy kis meló. Meg az anyám is itt van, és szeretném látni. – Mondta és én nem akartam elárulni, hogy már találkoztam vele. – De amiért idejöttem az az, hogy van egy munka, amit megbeszéltem Paolóval és ehhez kellenél te.
- Én? – Lepődtem meg.
- Igen, de majd bent megbeszéljük, szóval felőlem mehetünk is. –Szólt kedves hangon és elindult az ajtó felé mi pedig Gianlucával követtük.
- Bocsi haver, de csak Lili jöhet. – Állította le Zlatan barátomat, aki meglepődve nézett rá.
- Mi? – Kérdezett vissza mérgesen.
- Ez egy munka megbeszélés, amihez neked semmi közöd.
- Rendben van, de tudd, hogy Lili úgyis mindent elmond nekem. – Bizonygatta.
- Igazán? Tényleg úgy gondolod, hogy mindent tudsz? Mert szerintem a felét sem tudod azoknak a dolgoknak, amik a gála esten történtek. Vagy mégis? – Eresztett el egy gúnyos mosolyt én pedig legszívesebben lekevertem volna neki egyet.
- Fejezd be! – Szóltam rá mérgesen. – Inkább menjünk be és beszéljük meg a részleteket.
- Lili mit akar ez jelenteni? – Láttam Gianluca zavart fejét.
- Ugyan már Zlatan csak össze- vissza beszél. Ugye? - Pillantottam fel rá, és mivel csak a szemeit forgatta még egyszer rákérdeztem nyomatékosabb hangon. – UGYE?
- Igen. – Sóhajtott fel és én húzni kezdtem befelé az irodába.
- Nemsokára végzek. – Néztem bele olasz barátom szemeibe. – Ha gondolod, várj meg, de haza is mehetsz, és majd találkozunk utána.
- Nem, mindenképen megvárlak. – Mosolygott majd magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem szól, vagy Zlatannak aki idegesen szuszogott mellettünk, és mikor már nem bírta cérnával ránk szólt.
- Mennénk már? Veletek ellentétben nekem ezer dolgom van.
- Persze. – Váltunk el egymástól Gianlucától és végre beléptünk főnököm irodájába. Paolo láthatóan már várt minket, mert az asztalon két pohár, némi sütemény és valami különleges ital helyezkedett el egy tálcán. Gondolom Zlatannak akart felvágni.
- Végre Lilien is megérkezett. – Csillant fel a szeme. – Akkor akár neki is kezdhetnénk. Üljetek le. – Mutatott a bőr fotelekre és mi helyet foglaltunk.
- Miről van szó Paolo? – Vágtam bele. – Miért kellett ide jönnöm és mit keres itt Ő! – Kérdeztem gúnyos hanggal, és mivel főnököm nem szólt Zlatan vette át a szót. Mélyen a szemembe nézett és magyarázni kezdett.
- Tudod, van egy ruha márkám. Most pedig, hogy mindjárt itt a Karácsony újabb termékkel jöttünk ki. Ehhez pedig promóciós képek kellenek, amiket szeretném ha te készítenéd el.
- Álmodba.  – Nevettem fel. – Nem fogsz újra felhasználni a hülyeségeidre, hogy aztán megint játszadozz velem Zlatan. Nem fogok egy olyan emberrel dolgozni, aki még a száját sem tudja befogni!!
- Lili ez most nem a kapcsolatunkról szól. – Hárított.
- Nincs is semmiféle kapcsolatunk….
- Pedig lehetne, de te….
- Lehetett VOLNA, de te minden féle ribancokkal henteregtél és…
- Mégsem én ugrok bele azonnal egy kapcsolatba és nem engem néznek kurvának.
- Na pont te nem ítélhetsz el és….
- Gyerekek álljatok le és próbáljuk meg nyugodt hangon tárgyalni. – Csillapított minket Paolo.
- Nem lesz semmi féle munka. – Álltam fel. – Velem biztos nem. – Majd az ajtó felé indultam, de Zlatan megfogta a csuklómnál a kezem.
- Te vagy a legjobb! Kérlek Lili. – Nézett fel rám azokkal a csodálatos szemeivel, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni.
- Rendben. – Ültem vissza megadóan majd válaszomat hallva széles mosolyra húzta a száját. Bassza meg, hogy én mennyire imádom ezt a lökött idiótát. – Kiket kell fotózni?
- Van egy női modellem, aki kolumbiai származású és nagyon tehetséges bokszoló. Cecilia Braekhus. Az a beceneve, hogy First Lady. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam róla. Még egy Vitamin Welles akcióról ismerem. Olyan a stílusa, mint nekem és nagyon szép. Már vele is beszéltem és szívesen elvállalná a munkát, de ha akarsz vele egyeztetni megadom a számát.
- Köszönöm, és ki a férfi modell?
- Természetesen én. – Mondta olyan hangsúllyal, mint aki még a kérdést is sértésnek venné. Átfutott az agyamon, hogy a múltkori Párizsban történt fotósorozat is nagyon jól sikerült. Igazság szerint szerettem őt fotózni, mert fegyelmezett és egyszerűen bármilyen ruha jól áll neki. Na és ahogy azokkal a szemekkel az optikába tud nézni. Akaratlanul is felsóhajtottam a gondolatra, de aztán észbe kaptam és keményen megkérdeztem:
- Mi van, ha nem vállalom el?
- Szerintem igenis elfogod vállalni. Már csak azért is, mert nagyon jól megfizetlek. Mit szólnál ehhez az összeghez? Természetesen euróba. – Majd egy papír fecnire leírt egy 8 számjegyből álló összeget, amitől majdnem kifordultam a fotelból – Ha pedig jók a képek amikhez semmi kétségem sincs megtoldom még egy pár száz, esetleg ezer euróval. Ez már alku tárgya. – Mondta lassan és kimérten. Rengeget minden cikázott keresztül az agyamon és még mindig a papír fecnit és a rajta lévő hatalmas számot bámultam. Sosem kerestem még ennyit, és ez ha jól számolom több éves fizetésem egybe. Egy fotósorozatért. Ennyi pénzből akár egy saját lakást is vehetnék egy olyan környéken, ami Milánó szívébe helyezkedik el.
- Elfogadod az ajánlatot? – Nézett rám Zlatan reménykedően, és én főnökömre pillantottam. Paolo olyan te döntesz képet vágott, amitől csak még jobban összezavarodtam.
- Mikorra tervezed? – Kérdeztem és éreztem, hogy a szám kiszárad és talán szédültem is egy kicsit. Az oda készített italból öntöttem hát magamnak miközben a focista tovább magyarázott - December 20. Az Európa Liga után, de még a Boxing Day előtt. Azt hiszem az egy keddi nap.
- Mondd miért én? Annyi más remek fotós van, és nem hiszem, hogy bárkinek is kéne könyörögnöd.
- De nekem te kellesz! – Mondta mély hangon. – Téged ismerlek és veled már dolgoztam együtt. Nézd, Lili ez most ne kettőnkről szóljon, hanem a munkáról. Szóval még mindig nem hallottam a válaszodat.
- Rendben legyen, de kell mellém valaki, akivel dolgozhatok és segít nekem. Olyan asszisztens féle és őt is meg kell fizetned! – Emeltem fel az újam fenyegetésként.
- Ígérem az lesz, amit csak akarsz.
- Jó akkor én Kamillát kérem magam mellé. Persze ha lehet. – Fordultam főnökömhöz.
- Akit csak szeretnél Lili. Amúgy köszi, hogy elvállaltad mert így a szerkesztőség is szép kis summát kap. – Mondta csak úgy tárgyilagosan.
- Jó akkor December 20. – Álltam fel indulásra készen.
- Igen, és köszönöm Lili. – Ölelt magához szorosan, ami borzasztóan jól esett. Nem volt benne semmi durvaság, semmi kényszer csak egy hálás mozdulat volt tőle nekem. Mikor elváltunk Paolóhoz fordultam.
- Még valami?
- Semmi, végeztünk, de a hónapba még lesz munkád kicsi lány. – Kacsintott rám. – De majd még jelentkezek.

- Várni fogom a hívásodat főnök. Szia Zlatan, vigyázz magadra. – Majd válaszát meg sem várva kiléptem az ajtón ahol már Gianluca várt. A hozzájuk vezető úton végig ezen a melón járt az agyam és reménykedtem, hogy tényleg jó döntést hoztam és nem csak a rengeteg pénz vette el az eszemet. Előkotortam a táskámból a lenémított telefonom és picit szomorúan konstatáltam, hogy barátom nem válaszolt az üzenetemre. Bárcsak elújságolhatnám neki ezt a remek melót, de tudtam egyenlőre időt kell adjak neki és várni, hogy ő tegye meg az első lépést. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése