2/10. - Fejezet! Akkor mi lesz?

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Remélem tetszik nektek. Puszi: Andrea :). 

-          Lili. Lili térj magadhoz. – Hallottam távolról Zlatan pánikba esett hangját. A fejembe tompa fájdalmat éreztem, majd mintha beraktak volna valahova és borzalmas gyorsasággal száguldottam valamerre. Közben Zlatan szólongatott. – Lili kérlek, mondj valamit.

-          Hol vagyok? – Tértem magamhoz miközben az autó őrült módon száguldott és Zlatan figyelmen kívül hagyta a közlekedési szabályokat.

-          A kocsimba, beviszlek a kórházba jó?

-          Nem már jobban vagyok, csak elő tört a pánik betegségem. – Ültem fel. – Ne haragudj.

-          Ugyan már én vagyok az idióta, hogy ilyennek teszlek ki. Sajnos most ez van.

-          Nem akarok kórházba menni, mert tényleg csak a pánik miatt jött rám.

-          Ittál ma vizet?

-          Igen, de… kérlek, lassítsd le az autót és figyelj oda. Nem kell ennyire örülten száguldani Zlatan.

-          Jó rendben van.  – Szolt nyugodtabb hangon. Nem kicsivel több, mint egy óra múlva pedig a lakásba voltunk. Még mindig láttam rajta, hogy nincs jól.

-          Zlatan kérlek, mesélj el mindent, ami a héten volt jó?

-          Nem történt semmi. – Terelt.

-          Ez nem igaz. Látom rajtad, hogy baj van. A szemeid erről árulkodnak…. És… nem akarom, hogy miattam sérülj az E.B. előtt. Neked 100%- osan ott kell lenned fejben.

-          Nagyon komolyan akarok veled beszélni. – Ült le az asztalhoz és az arcán sosem látott aggodalmat láttam. – Kérlek, gyere ide jó.

-          Mondd. Mondj el mindent, még ha ez… fájni is fog.

-          Rendben van. A helyzet az, hogy ugye szakítottam Alexandrával és totál kiborult én meg alig járok haza, amit Maxi nyilván megérez, és… elhatároztam, hogy indítok egy gyermek elhelyezési pert.

-          De mért? Maxit nem teheted ki ennek. – Ingattam a fejem. – Zlatan ő még csak egy kisgyerek ne hagyjátok, hogy sérüljön.

-          Igen, de Alexandra nem hajlandó beszélni velem semmiről. Semmiről érted??

-          De akkor is…. nem akartam ezt. – Szomorodtam el. – Ez az egész miattam van.

-          Ne mondd ezt. Veled akarok lenni életem végéig. Egyszer már elveszítettelek és még egyszer nem akarom. Szeretlek Lili.

-          Én is téged, de…. könyörgöm, maradj velem!

-          Ha Maxi az enyém lenne, és mivel nekem nagyon jó az egzisztenciám reménykedem, hogy nekem ítélik, de ezután el kell mennem…. Amerikába.

-          Ne… - suttogtam. – ne hagyj magamra Zlatan.

-          Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom jó? Nekem sem könnyű, de ha velem leszel, egy gonddal kevesebbért kell aggódnom.

-          Oké. – Egyeztem bele majd vacsora után elvonultunk. Reggel egyedül ébredtem és egy üzenet állt a másik párnán: Fantasztikus volt a tegnap este, köszönök mindent. Remélem, este találkozunk. Ha nem… és ez után úgy döntesz, hogy soha nem állsz velem szóba akkor is tudd, hogy nagyon szeretlek üdv: Zlatan” Újra eszembe jutott a tegnapi beszélgetésünk és a szívem majd meghasadt a tudatra, hogy el kell válnunk. Jobb lesz, ha ma visszarepülök Milanóba. Szerettem Zlatant, de ezt a hatalmas távolságot nem élné túl a szerelmünk és nekem akkor is első a munka. Morfondírozásomból a telefonom csörgése rángatott vissza a valóságba. A szám ismeretlen volt, de felvettem.

-          Igen?

-          Szia…. Én… - Hallottam egy nagyon kétségbeesett hangot.

-          Alexandra. – Suttogtam. – Mi az? Miért hívtál?

-          Csak mert…. – hallottam vékony hangját amint a könnyeivel küszködik. – Lili… te vagy az a lány?

-          Igen. – Ismertem be. – Honnan tudod?

-          A fotók… meg ez a válás. Persze mindig is tudtam, hogy nem szeret eléggé, és most tényleg kiderült. Nem tudom, mit tegyek, mert én viszont nagyon szeretem. De ez az önámítás, amit négy évig csináltam már nem megy.

-          Alexandra sajnálom. Nagyon régen próbáltam ezt…

-          Lili nézd ez nem telefon téma. Mi lenne, ha összeülnénk, valahol?

-          Velem akarsz találkozni? – Csodálkoztam el és egy kicsit féltem is.

-          Igen. Tudom, hogy furcsa, de tudnom kell az egész dolgot, és ezt úgy érzem, nem lehet telefonba megbeszélni.

-          Igazad van. Akkor hol?

-          Ahol csak szeretnéd. – Ajánlotta fele és egy eldugott cukrászdába beszéltem meg vele a találkozót. Alexandra nagyon elgyötört arcot vágott, bár szemeit egyelőre még nem láttam hatalmas szemüvege mögül. Fekete hosszú haját összefogva viselte. Kék top és fekete szakadt farmer kiemelte vékony alakját, mégis annyira szép volt még így is, hogy szinte alig viselt sminket. Sokszor hasonlítgatom magam hozzá és sokszor vagyok rá féltékeny, bár reméltem Zlatan tényleg engem szeret, Alexandra jelenléte mégis feszélyez és mellette mindig egy nullának érzem magam.

-          Szia. – Köszönt és próbált mosolyt erőltetni az arcára, de mikor levette a szemüvegét láttam, hogy a szemei eléggé vörösek. „ Biztos sokat sírt mostanában” futott át az agyamon.

-          Szia Meglepődtem a hívásodon. – Ismertem el.

-          Eléggé nagy erőfeszítésbe tellett még rászántam magam erre a döntésre, de tudnom kell Lili és nagyon kérlek mesélj el nekem mindent, mert csak egy verziót ismerek és ha a te szemszögedből is látom akkor talán megértem mi miért történt.

-          Rendben van. – Egyeztem bele és egy adag fagylalt mellett mindenről beszámoltam neki. Az is, hogy mennyire próbáltam Stephannal együtt élni, de számomra mindig is Zlatan volt a nagy ő. Mikor a második kehelynél tartottunk Alexandra szomorúan ezt mondta:

-          Mindig is tudtam, hogy nem szeret annyira, mint téged. Mielőtt megismert volna szerelmes volt belém. Igazán jó volt a kapcsolatunk, csak…. Én megcsaltam, és valószínű ezt soha nem tudta megbocsájtani. – Nézett maga elé szeméből kibuggyantak a könnyek. – Próbáltuk visszahozni a romantikát, meg a bizalmat, de már nem ment. Akibe egyszer meginog, arra már nem úgy néz, mint az előtt. Amikor megtudtam, hogy Maxival állapotos vagyok… egyszerűen az égbe repültem a boldogságtól, de komolyan. Soha nem kételkedtem abban, hogy ő az apja a gyerekemnek, mégis vártam vele két hónapot, mert… boldog volt, az akit szeretek és én nem akartam elrontani a kapcsolatotokat…én…nem akartam ezt…. – Szipogta. – Bocsánat – Nézett rám és a szemeit törölgette. Igazán megsajnáltam, de kíváncsi voltam a végére. – Az esküvőn csodálatos volt a balesetet leszámítva ami Stephannal történt.

-          Igen… akkor baromira mérges voltam rá. – Ismertem el, és újra eszembe jutott, hogy ott találkoztunk legutoljára. – Mikor bementem a kórházba Viktóriával Zlatan ott volt és… azt mondta vigyázzak rá és legyek a barátnője. Megfogadtam a tanácsát és szerettem is Stephant, de… ahogy Monacóba költöztünk újra közel éreztem magam hozzá. Hidd el nem akartam visszaesni.

-          Nincs baj, én tudtam, hogy ők majdnem minden héten beszélgetnek.

-          Igen én is… mégis csak legjobb barátok. – Mosolyodtam el. – Stephan mindenben követi őt, mert ő a példaképe.

-          Maxi születésénél azt hittem, hogy újra rendbe jönnek a dolgaink. Zlatan szárnyalt a PSG-nél és sikert sikerre halmozott. Mentünk mindenfelé és ő kivirágzott. Maxi még nem volt két éve mikor én is visszamentem dolgozni. Nem akartam, hogy a sajtó sokat írjon rólunk, de… nem bírtam ki, hogy elfelejtsenek, mert én ilyen vagyok. Zlatan pedig utálja a nyilvánosságot. Ősszel Heléna mondta, hogy vigyázzak, mert ebből baj lehet, de ahogy újra Milanóba költöztetek megnyugodtam. Nem nagyon tudtam, hogy szakítottatok, mert sok kép volt még mindig rólatok.

-          Igen. Sokat jártam a Roma meccseire, de akkor már csak barátok voltunk.

-          Lehet, hogy sorsszerű is volt az, hogy Maxi éppen akkor betegedett le mikor a szülinapot rendeztétek. Zlatan onnantól kezdve borzalmasan fura volt… és tudtam, hogy te vagy a képbe. Vagyis inkább csak sejtettem, de magamnak sem mertem beismerni, de a cikknél tudtam. Nem hiába voltatok ti olyan sokat kettesbe.

-          Sajnálom. – Néztem rá és most először éreztem át, hogy ő mit érezhet. – Tényleg bocsáss meg.

-          Nagyon rosszul esik és persze a büszkeségemet is romba döntötte, hiszen én még mindig szeretem és bár te rossz embernek gondolsz vagy egy számító dögnek én akkor sem voltam még sosem szerelmes ennyire senkibe. Én szerelemből mentem hozzá, és… nekem ő a nagy ő, viszont ha azt látom, hogy nem boldog mellettem az nagyon fáj és… nem tehetem meg ezt vele, amit eddig csináltam, és csak annyit kérek tőled, hogy ne vegyétek el tőlem Maxit. Tudom, hogy egy idióta voltam az utóbbi hetekbe, de… átgondoltam és… ha Zlatan Amerikába megy, én szinte alig fogom látni a fiamat. Nekem ő a mindenem. Nem csak azért, mert Zlatan az apja, de nekem nincs rajta kívül senkim. A szüleimmel nem vagyok jóba, és.. kérlek, Lili beszéld le erről a hülye perről!!!

-          Amerikába? – Csodálkoztam. –Nem megy Amerika vagyis… csak feltételezés, de még semmi nem biztos. Tegnap is erről beszélgettünk és ez még csak ilyen semleges…. Nyugi nem fog olyan messze igazolni. – Bizonygattam és inkább magamnak, mint Alexandrának.

-          Én úgy tudom, hogy igen, hiszen már volt is L.A.-ben nem rég.– Szólt és én is tudtam, hogy múlt héten volt egy kisebb kimenője az államokba. – Szóval akkor ugye segítesz lebeszélni őt erről a perről?

-          Igen, mindenképpen, de ne haragudj, most mennem kell. Lehet este jobb lesz, ha visszarepülök, de mondd meg neki, hogy nagyon drukkolok.

-          Mi? Mért nem?- Nézett rám meglepetten.

-          Jobb lesz mindenkinek. – Vágtam rá gyorsan és egy gyors búcsúzás után elindultam a lakásunk felé. Próbáltam hívni Zlatant, de nem vette fel. Gondoltam biztos edzésen van. Alexandra szavai is szíven ütöttek Tudtam, hogy nem tehetem ezt velük. Úgy gondoltam felhívom Helénát és megbeszélem vele a továbbiakat.

-          Tedd, amit szeretnél, de Zlatannak jólesne, ha ott lennél.

-          Igen, de… megint nem mondta meg, hogy….

-          Te jó ég még ő sem tudja! Fejezzétek már ezt be! – Szólt rám barátnőm. – Menj el és szurkolj neki! Utána pedig élvezzétek a szabadságot, hiszen nyakunkon az EB.

-          Igazad van. – Egyeztem bele. A mérkőzést nem a PSG stadionjába tartották így egy kicsit bizonytalan voltam abba, hogy merre kell ülni. Nem igazán ismertem ki magamat és zavaró volt, hogy nem beszélem a nyelvet. Remek volt a hangulat és a fiúk 4-2-re nyertek. Zlatan két gólt is beírhatott magának. Mérhetetlenül büszke voltam rá. A mérkőzés után volt egy záró buli, amire mindketten hivatalosak voltunk, de én egy kicsit pánikoltam, hiszen senki nem mondta, hogy ilyen esemény lesz és nem hoztam semmilyen elegáns öltözéket.

-          Baj lenne, ha nem mennénk? – Néztem rá mikor beléptünk a lakásba.

-          Igen eléggé, ez az utolsó bulim a csapattal és nem fogom kihagyni.

-          De Zlatan nekem nincs oda illő ruhám. – Suttogtam szomorúan.

-          Menj, be a szobába én addig letusolok. – Szolt mintha nem is hallaná mit mondtam. Úgy gondoltam akkor elmegy egyedül, ám amikor beléptem a szobába nem hittem a szememnek. Egy csodaszép zöld, csavart pántos ruha lógott a fogason, aminek az öv részét csillogó kövek ékesítették. Közelebb mentem és a kezemmel végig simítottam a lágy anyagot.

-          Tetszik? – Hallottam a hátam mögül Zlatan izgatott hangját. -Megy a szemedhez.

-          Ez nem kérdés. – Fordultam felé. – Csodaszép, de… ez jó rám?

-          Remélem igen, és ha nem akkor a drága barátnődet okold, hogy rossz méretet adott meg.

-          Inkább felpróbálom és addig te is öltözz, amúgy meg…. miért kapom ezt?

-          Mert még szinte alig kaptál tőlem valamit is és mert szeretlek.

-          Sosem akartam tőled ajándékokat.

-          Tudom, de érted semmi nem drága. – Ölelt magához, majd puhán megcsókolt.

-          Akkor….lássuk Heléna eltalálta- e a méretet. - Fél óra múlva már elegáns öltözetbe ültünk a taxiba. A ruha tökéletes és kényelmes volt és még magamon is meglepődtem mennyire jól áll. Na és Zlatan elismerő pillantása mindennél többet ért. Eléggé sok kép készült kettőnkről, de ez egyáltalán nem zavart még abban a tudatba sem, hogy valószínűleg valahova bele fog kerülni. A csapattársai igazán kedvesen viselkedtem velem és ő sem tagadhatta le magát főleg, hogy a számomra legkedvesebb öltözetbe volt, amit csak egy férfi viselhet: elegáns öltöny. Hajnali négykor értük haza, de mivel egyikünk sem bírt aludni még beszélgettünk. Jó volt így a félhomályba feküdni miközben Párizs csodálatos fényei világítják be a szobát.

-          Találkoztam Alexandrával. – Mondtam.

-          Mi? Mégis miért? – Nézett rám meglepődve.

-          Mert…. Maxi miatt.

-          Ezt nem teljesen értem drágám.

-          Azt mondta, hogy…. Szóval, hogy Amerikába mész…

-          Ezt nem hiszem el. – Ült fel és az ablakhoz ment.

-          Kérlek hallgass végig! – Mondtam neki. – Abszolút nem volt ellenséges, sőt igazán kedves és aranyos volt. Egyedül csak Maxi van neki és nem veheted el tőle… és megkért, hogy beszéljek a fejeddel, és ne vedd el tőle a fiát.

-          Aki az enyém is. – Vetette oda majd kis idő múlva ezt kérdezte: - Mondd, mért beszélgetünk mindig erről az igazolásról?

-          Talán, mert ez fontos dolog… és a mi kapcsolatunkat is érinti, ugyanis megmondtam, ha nem maradsz Európába, nem tudom ezt tovább folytatni.

-          Mi ez valami zsarolás? – Nézett rám mérgesen. – Lili nem mondhatjátok, meg nekem mit tegyek. Majd én eldöntöm mi lesz a jövőmmel. Egyelőre még focizni akarok… ameddig bírom persze. Mert nem akarok abba a hibába sem esni, hogy azt hiszem, én vagyok a nagy király és össze-vissza döcögök kifulladva. Viszont most még van erőm és energiám. Na és persze céljaim, amiért mindent meg fogok tenni.

-          De én aláírtam a szerződést. – Néztem rá. – Azt mondtad…

-          Hogy tedd, amit akarsz, de nem gondoltam volna, hogy…. aláírod a papírokat. Azt gondoltam többet érek neked.

-          Mi van? Ezt meg hogy érted?

-          Tudod én szeretlek Lili és mivel bizonytalan a jövőm úgy gondoltam vársz még addig míg megmondom hova igazolok.

-          És mégis mikor akarod bejelenteni? – Álltam fel én is. – Meddig kellett volna várni Szeptemberig?  Egy hónapot adtak, hogy gondolkodjak rajta…

-          Erre te már a második héten aláírtad a papírok.

-          Zlatan nem értelek. – Néztem rá szomorúan. – Ez… így nem megy. Bizonytalanságba tartasz. Annyira fáj, és… semmi mást nem akarok csak VELED lenni.

-          Még a meccsre sem akartál eljönni. - Mérgelődött.

-          Ezt meg honnan tudod?

-          Így volt nem? Mellesleg a tesóm mondta

-          Csak azért nem akartam elmenni, mert fogalmam sincs mi legyen. Az életem tökéletes volt és te teljesen összekuszáltad. Az érzelmeim irántad… nem tudom megfogalmazni. Ha egy picit is szeretsz akkor maradsz Európában. Persze nem a legmesszebb lévő országba hanem…

-          Inkább hagyjuk! Ennek így semmi értelme.

-          Tessék? – Csodálkoztam.

-           Csak azt mondom, hogy ha folyamatosan ezzel baszogatsz, akkor én sem tudok a munkámra koncentrálni. Mindjárt itt az E.B. ahol nagyot kéne durrantanom, hiszen lehet, hogy ez lesz az utolsó. De így nem megy Lili. Meghoztam miattad azt, hogy elválok erre te aláírtad a papírokat. Írni is fotózni bárhol tudsz, de én csak egy helyen tudok focizni.

-          Ezt nem hiszem el. Már megint itt tartunk csak éppen… - Néztem magam elé és eszembe jutott, hogy ezt a beszélgetést Stephannal is lefolytattam. – Te sem veszel komolyan.

-          Ez nem igaz, mert szeretlek, de nekem az kell, hogy nyugalom legyen. Ne ez legyen a téma kettőnk között. Csak élvezzük a szabadságot és utazzunk el. Vegyél ki egy pár napot és legyünk kettesbe. Akárhol. Ha gondolod, még Magyarországra is elmegyek vele, de ne piszkálj folyton.

-          Vicces lenne… - Néztem rá. – De mért nem megyünk el egy hónapra?

-          Mert felkészülési meccseink lesznek. – Tárta szét a karját.

-          Ó igen persze. – Vágtam rá, ez van ha a barátod focista.

-          Eljössz megnézni az egyik felkészülési meccsemet? – Váltott barátságosabb hangnemre.

-          Ha időm engedi, akkor ige. Hol lesz?

-          Otthon. Malmőbe.

-          Még sosem voltam Svédországba. – Ismertem be.

-          Helénával eljöhetnétek.

-          Igen szuper lenne, megmutatna egy pár helyet.

-          Aztán találkozhatnál anyámmal is.

-          Igazán örülnék neki, ha bemutatnál. - Sajnos a válogatott meccsre mégsem utaztam el, mert előtte két nappal nagyon összevesztünk. A vita akkor robbant ki mikor olyan hírt olvastam, hogy tárgyal az AC Milannal, hiszen újra sokat repült hozzám.  Természetesen újra felmerült a jövőnk és Zlatan nagyon kiakadt. Ordítozott és újra én voltam az akinek nem számított a karrierje. Persze az enyémet senki nem nézi, amit már meg sem mertem említeni.

-          Akkor mi lesz? – Kérdeztem végül könnyes szemmel mikor Heléna lakásába voltunk. Zlatan csak állt az ajtóba és nagyon tanácstalan fejet vágott. Éreztem, hogy nem fogom sokáig bírni, ha mindig ez lesz a téma és ez a kapcsolatunkat is megöli. Már szinte semmi másról nem tudtunk beszélni, hiszen bármiről volt szó csak erre kanyarodtunk vissza.– Ennyi, vége?

-          Lili…

-          Zlatan mondjuk ki vége. Te is megnyugszol, és arra koncentrálsz, amire akarsz, én pedig írok és fotózok továbbra is… bár ez nem munka. – Mondtam gúnyosan.

-          Drágám szeretlek. – Jött közelebb. – Viszont most nem akarok ezzel foglalkozni és… nekem erre az egészre nincs energiám. Sok minden pörög az agyamba, de ha te így gondolod, akkor… tényleg jobb, ha egy kis ideig külön leszünk.

-          Amíg ki nem deríted, mit akarsz. – Ajánlottam fel.

-          Rendben van és akkor majd…. Szólok. Neked szólok először. Viszont ezt neked akartam adni. – Vett elő egy papírzacskót, amibe parfüm volt.

-          Mi ez? – Csodálkoztam, de azonnal rájöttem a válaszra. – Kész lett? Jaj de jó… gratulálok.

-          Remélem, tetszik az illata. – Mosolygott rám. – Ez az első parfümöm és sokat dolgoztunk rajta. Benne van a női és a férfi illat is.

-          Köszönöm drágám… szeretlek, de akkor… most egy ideig… szünet.

-          Szünet. Rendben van. Akkor én kivitetem magam a tesómmal, mert mindjárt indul a gépem.

-          Ne kísérjelek ki? – Érdeklődtem.

-           Jobb, ha nem. Szia, Lili. Légy jó. – Majd egy gyengéd csók után kilépett a szobából én pedig a földre ültem és olyan üresnek éreztem magam. Még akkor is ott ültem mikor Heléna visszajött a reptérről. Kezembe a parfümös üvegcsét szorongattam és annyira tehetetlennek éreztem magam, de tudtam muszáj volt meghoznom ezt a döntést. Jobb lesz nekünk egy kicsit külön.

-          Lili kérlek, próbálj megnyugodni! – Ült le mellém a földre. – Látod bezzeg nekem nem adott a parfümjéből. Megnézhetem?

-          Igen. – Szipogtam.

-          Hú, ez nagyon jó… tetszik. - Hallottam Heléna elismerő hangját.

-          Igen, de a női jobban bejön.

-          Lili nézd neki sem könnyű hidd el.

-          Hazamész, amikor a válogatottal játszik?

-          Igen, de tuti, hogy nem lép pályára, mert pihentetik. Akarsz jönni?

-          Nem… eléggé sok a munkám…. Madridba kell utaznom, mert valamelyik B.L. győztes játékossal interjút és fotósorozatot kell készítenem.

-          Szuperül hangzik. Mikor indulsz?

-          Pénteken… nem akarsz velem jönni?

-          Nem tudom… jó lenne, de Hétfőn reggel megyek Malmőbe és… ez más sok kiadás lenne. Meg persze nem is tudom, hogy mi lesz. Anyámékkal kéne találkoznom, olyan családi hetet akarnak érted? Nagy öröm nekik, ha a tesóm hazamegy… ő a sztár én meg kénytelen vagyok asszisztálni a nyálas ömlengéshez, ami előtör belőlük, de persze szeretek otthon lenni.

-          Sosem mondtad, hogy féltékeny vagy a tesódra? – Csodálkoztam.

-          Mert… nem is vagyok az, csak ő mindig is anya kis kedvenc fiacskája volt… és én pedig inkább apával voltam nagyon jóba. Mikor apa meghalt bennem egy világ omlott össze és a mama is kibukott. Zlatan ott volt végig és az sem érdekelte, hogy éppen V.B. -re kéne készülnie. Az…. borzalmas volt, de…. akkor már nem voltam féltékeny rá, de az rosszul esik, hogy anya még mindig jobban odáig van érte, mint értem.

-          Ugyan már Heléna. – Öleltem át. – Hidd el nem igaz. Most pedig menjünk, kapjunk be valami kaja félét a városban- Alig lehetett megmozdulni az esti B.L. finálé miatt. Milánó megtelt drukkerekkel és olyan jó hangulat uralkodott mindenfelé. A nagy forgatagba nem vettem észre, hogy csörög a telefonom és erre Heléna figyelmeztetett. Meglelő módon olyan ember hívott, akinek nem számítottam a hívására.

-          Stephan mi van veled?

-          Szia, Lili hogy vagy? – Hallottam boldog hangját. Már majdnem egy hónapja nem beszéltünk és rádöbbentem mennyire hiányzott.

-          Jól, köszi, de miért hívtál?

-          Mert…. Éppen Milanóba vagyok és gondolta elmehetnénk az esti meccsre.

-          Te? – Csodálkoztam.

-          Igen talán baj? Sok haverom is ott lesz és a Siro is hiányzik, na, mit szólsz hozzá?

-          Mi van a menyasszonyoddal? – Kérdeztem.

-          Ezt most inkább hagyjuk… szóval lenne kedved eljönni velem?

-          Stephan még jegyem sincs.

-          Nekem viszont van kettő és… na mi lesz?

-          Rendben van, úgy is interjút kell majd készítenem a győztessel.

-          Szuper akkor…. Mondjuk, találkozzunk hatkor és előtte elmehetnénk kajálni.

-          Jó… igen. Akkor, szia. – Köszöntem el és vártam az esti találkát.