Zlatan szavain gondolkozva bújtam vissza Stephan mellé.
Vajon milyen kérdésre kell meggondolt választ adnom? Nem értem mire akar
kilyukadni. Másnap reggel Helénával elhatároztuk, hogy elmegyünk a közeli
parkba egy kicsit futni. Alexandrát is hívtuk, de mivel az ő szülei az ünnepek
alatt elutaznak, így most rendezik le a nagy karácsonyi ajándékozást. Már a
harmadik körünkön voltunk mikor Heléna azt tanácsolta pihenjünk meg egy kicsit.
- Mondd, mi van veled?? – Nézett rám.
- Hogy érted ezt? Semmi, csak fáradt vagyok, mert ennyit nem
futottam mostanában.
- Tudod szerintem hogy értem.
- Én… csak… mondanom kell valamit. – Emeltem fel a fejem. –
Szóval tegnap amikor… amikor mindenki vásárolni volt reggel… tudod… szóval
akkor kimentem a konyhába… és nem is tudtam, hogy a tesód kint van és…
- Ugye nem csináltál hülyeséged? – Kapta a szája elé a
kezét.
- Nem én kezdtem Heléna.
- Mégis mi a szart csináltatok?? Mondd, hogy nem feküdtél le
vele???
- Nem, de… azt gondolom nem sokon múlt… de nem én voltam
Heléna. A tesód megcsókolt és én… nem ellenkeztem, sőt úgy szorítottam magamhoz
mintha sose akarnám elengedni és így is gondolom.
- De te Stephannal jársz Lili, neki pedig felesége van!!! –
Állt fel és annyira lesújtó pillantással nézett rám, hogy nagyon elszégyelltem
magam.
- Mondtam már, hogy nem én kezdtem ki vele… én be akartam
menni a szobába, de ő megfogta a kezem.
- Nem hiányzik a balhé… és Stephan szeret téged…. Hidd, el
vele kell maradnod.
- Miért maradnék olyannal, akit nem szeretek teljes
szívemből? Sajnálatból??
- Verd ki Zlatant a fejedből Lili. – Szólt mérgesen.
- Mégis hogy mikor tegnap este is úgy nézett rám….
- Én nem vettem észre.
- Jaj dehogy nem. – Háborodtam fel. – Tudom, hogy te is
észrevetted. Este pedig nem tudtam aludni és ő sem és kijött a konyhába és
beszélgettünk egy kicsit. Te tudtad, hogy ott akarja hagyni a PSG-t?
- Igen… megy…. Valamerre…. De nem tudom hova igazol.
- Remélem marad Európába. – Tűnődtem el mikor már sétáltunk
hazafelé.
- Neked teljesen mindegy, hogy ő hova igazol. Egyelőre
Stephan jövőjére kéne koncentrálni.
- Jó persze. – Válaszoltam csendesen és sehogy sem értettem
miért nem tud Heléna legalább egy kicsit is az én oldalamon állni. Elvégre ő a
legjobb barátnőm és ő tudja mennyire szerettem a tesóját és mennyi mindent
jelentett nekem Zlatan, erre meg úgy érzem, én vagyok a rossz.
- Figyelj, Lili ne haragudj, hogy nem támogatom ezt a hülyeséget,
ami közted és a tesóm között van, de ne felejtsd el, hogy van itt egy négyéves
kisfiú is aki odáig van az apjáért… és…nem arról szól, hogy Alexandrát védem,
vagy… jobban bírom őt mint téged hanem Maxi miatt kéne észen lennetek. Rendben
van?
- Akkor mondd ezt Zlatannak is, mert…. Ő hello…. – Köszöntem ndki aki éppen akkor ért vissza a lakáshoz, mint mi.
- Merre jártatok csajok? – Érdeklődött. Fekete pufi
dzsekibe, sapkába és nagy napszemüvegbe szinte alig lehetett felismerni.
- Csak futottunk.
- Ilyen hidegbe?
- Jól esik egy kicsit kiszellőztetni a fejünket. –
Mosolyogtam rá.
- Mondd ti holnap este mentek valamerre Alexandrával? –
Érdeklődött Heléna, de Zlatan csak a fejét ingatta.
- Pedig elvihetnéd valamerre… biztos örülne neki.
- Pont leszarom. – Mondta közönyösen mikor beléptünk a
lakásba. Alexandra még mindig nem ért haza, aminek örültem. Idegesített, hogy
Heléna ellenem van, de nem tehettem semmit. Ahogy beértünk a lakásba Stephan
fogadott széles mosollyal.
- Holnapra van egy meglepetésem és azt szeretném, ha nem
csinálnátok programot jó?
- Rendben van, de miről van szó? – Néztem rá kérdőn.
- Majd megtudod. – Csókolt meg és olyan titokzatosan
mosolygott, majd elvonult.
- Ti tudtok valamit? – Néztem Zlatanra és Helénára, de
mindketten csak zavarnak magyaráztak valamit, hogy majd megtudom. Reméltem
Stephan nem valami drága dologra készül, mert én nem nagyon költekeztem túl. Barátnőmnek
csörgött a mobilja és így újra kettesbe maradtam Zlatannal a konyhába. Zavartan
próbáltam elfoglalni magamat valamivel és kivettem egy narancslevet a hűtőből,
de annyira szorosan rá volt csavarva a kupak, hogy nem bírtam kinyitni.
Borzalmasan égő szituáció volt, főleg, hogy ő végignézte a bénázásomat és
gondolom mikor már megunta így szólt?
- Segítsek?
- Nem… én…
- Add ide. – Kapta ki a kezemből majd egy csavarással
kibontotta. A franba azokkal a pasis izmokkal. – Tessék. – Nyújtotta felém a poharat,
amibe beletöltötte az italt.
- Köszi. – Néztem mogyoró szemeibe és igyekeztem nem
kilöttyinteni a narancslevet.
- Figyelj én…. van egy ötletem. – Jött közelebb és ettől a
közelségtől megborzongtam. – Mit szólnál hozza, ha este elmennénk valamerre?
Csak te és én… mert… itt nem lehet rendesen beszélgetni és…
- Miért?
- Mert.... veled akarok lenni. – Mondta tárgyilagosan.
- Nem gondolnám, hogy ez jó ötlet és amúgy is Stephannak mit
mondok?
- Azt, hogy találkozol egy fotós kollégáddal.
- De hát nem ismerek senkit Párizsba.
- Improvizáció. Engem már sokszor kimentett mikor nem
akartam Alexandrával elmenni valahova vagy vele lenni.
- Én ezt nem tehetem meg. – Pillantottam fel rá. – Nem volna
jó ötlet.
- Akkor nem is érdekel mit akarok mondani?
- De… én… miért nem mondod el itt?
- Mert ehhez túl sokan vagyunk itthon… és ha kettesbe vagyok
veled még… mást gondolnak.
- Hol akarsz találkozni és mikor?
- Az egyik szállodába? Nagyon diszkrétek tudnak lenni ha
olyan emberek magánéletéről van szó mint az enyém… és.. – simogatta meg az
arcom. – nem fog senki semmiről tudni.
- Nem jó ötlet a szálloda. Inkább egy olyan hely ahol többen
vannak.
- Nem akarok embereket. Épp ez a lényeg, hogy csak te meg
én. Kérlek Lili, ma este…. Itt olyan nyolc körül jó? – Nyomott a kezembe egy
papírdarabot amire az egyik szálloda neve volt írva
- Nem tudom….. nem akarok megígérni semmit, mert…. nem
lehet.
- Csak tőled függ…. És… jusson eszedbe amit tegnap este
mondtam. A te döntésedtől függ a kapcsolatunk…. Én ott leszek ezt megígérem
neked… és remélem te is, mert… - és ekkor olyan közel jött, hogy szinte csak a
magam elé tartott pohár volt köztünk. Mennyire jó lett volna megcsókolni. –
Szeretlek, és….
- Khmm. – Hallottam Heléna hangját majd gyorsan szétváltunk.
– Zavarok?
- Nem… mi csak beszélgettünk. – Szóltam, de mindketten
tudtunk, hogy simán levágta a szituációt.
- Rendben van és miről?
- Semmi közöd hozzá. – Vágta rá mérgesen Zlatan majd
otthagyott mindkettőnket. Egész délután Maxival voltunk elfoglalva aki Stephant
teljesen levette a lábáról. Láttam rajta mennyire jól elvan a kisgyerekkel.
Alexandra úgy gondolta jó lenne ha elmennénk vacsorázni mindannyian így hat
körül elindultunk egy neves étterembe. Borzalmasan fel volt dobva, hogy körül
veszik fotósokkal. Ám ez engem nagyon zavart.
- Olyan jó, hogy, itt vagyunk mindannyian nem? – Mosolygott
Alexandra és megfogta Zlatan kezét aki láthatóan cseppet sem volt boldog. Nem
is értem Alexandra ez nem veszi észre vagy csak nem akarja? Hogy lehet így
élni?
- De igen… jó végre itt lenni, veletek. Nem is baj, hogy
most nem mentünk haza. – Hallottam Heléna hangját. A desszertnél Zlatan
váratlanul így szólt. – Bocsi nekem mennem kell.
- De hát hova mész?
- Akadt egy kis dolgom. Majd jöttök… én nem tudom mikor érek
haza. – Szólt és sokatmondó pillantást vetett rám.
- De Zlatan ilyenkor?
- Igen Alexandra kérlek ne kérdezősködj.
- Jó. – Sóhajtott Alexandra és megsimogatta Maxi fejét.
Ahogy Zlatan elment Alexandra bánatosan ette tovább a süteményét.
- Jól vagy? – Kérdezte tőle Stephan.
- Igen persze…csak… nem tudom miért ilyen… ilyen… távolság
tartó. Én mindent megteszek, hogy szeressen, de ő….olyan mint egy jégcsap. –
Mondta szomorúan és tudtam, hogy most borzalmas lelkiismeret furdalásomnak
kéne, hogy legyen, de belül örültem, hogy nincsenek jól.
- Majd csak jobb lesz. Lehet, hogy csak a munka miatt ilyen.
– Nyugtatta meg Stephan, de Alexandra csak a fejét ingatta. Ekkor megcsörrent a
telefonom és Zlatan számát láttam.
- Nem veszed fel? – Érdeklődött Heléna.
- De… persze. – Majd beleszóltam a készülékbe.
- Szia Lili… már itt vagyok… és esetleg te is jöhetnél….
Nézd mondd azt, hogy egy volt kollégád hívott és most menned kell.
- Nem tudom… én…
- Ez még semmit nem jelent. Kérlek Lili.
- Jó meglátom, mit tehetek.
- Lili… - Szólt bele erőteljesen. – Megvan a cím nem?
- Persze. Ott leszek.
– Majd leraktam a telefont.
- Ki volt az drágám?
- Az egyik volt kolléganőm és… találkozni akar velem most
és…. én… elmegyek.
- Most? – Csodálkozott.
- Igen…mert csak most ér rá… és nagyon jóba voltunk… és…
majd megyek valamikor.
- Miért nem hívod őt ide?
- Stephan kérlek. – Adtam neki egy csókot majd az ajtó felé
indultam, de ekkor Heléna ért utol.
- Vele leszel?
- Tessék? – Néztem rá és próbáltam leinteni egy taxit.
- Nem vagyok hülye… és….
- Csak megbeszéljük a dolgokat. Ne ítélj el Heléna. –
Mondtam és beszálltam a taxiba. Egy csodaszép szálloda előtt állt meg az autó
és a látványtól csak ámultam. Igazán jól felszelet volt és minden a
gazdagságról árulkodott. Beléptem és nem tudtam mit kéne mondani a
recepciósnak, de úgy gondoltam, hogy a nevemet mondom be.
- Jó estét én Kovács Lili vagyok. – Mutatkoztam be és ekkor
egy kedves hölgy a kezembe nyomott egy kártyát és tört angolsággal így szólt: -
Az úr már várja önt… a 134-es szobába. Esetleg megkérjek valakit, hogy
odakísérje?
- Én… igen köszönöm. – Vágta rá zavartan és egy helyes fiatalember
lépett mellém. Szállodai uniformisa megfeszült izmos testén és a lift felé
invitált. Nagyon zavarba éreztem magam és az járt a fejembe, hogy vajon mit
gondolhatnak most rólam? Ha ismerik is Zlatant reménykedtem nem egy olyan
lánynak néztek, akit csak fel lehet hívni és jön egy menetre.
- Itt is volnánk. – Mosolygott rám a fiú mikor megállt a
lift. Kiszálltam és a szobaszámokat néztem. Megtaláltam a szobát majd
nagy levegőt vettem és bekopogtam.
- Szia. Már váltalak.
- Hello. Itt vagyok… - Léptem beljebb. – Te jó ég ez
csodaszép. – Ámultam el a látványon.
- Ez az egyik legjobb szoba. Nem veszed le a kabátod?
- De persze….. viszont nem akarok sokáig maradni, mert..
Stephan eléggé meglepődött… és Heléna tudja, hogy hozzád jövök.
- Nem érdekel. – Ült le az ágyra, majd kilazította a
nyakkendőjét. – Nem fogok senkinek beszámolni a dolgaimról. Ez az én
magánéletem….
- Jó hagyjuk. Miről akarsz velem beszélgetni?
- Lili hova sietsz? – Jött közelebb és tudtam, hogy nem
gyengülhetek el.
- Mondtam, hogy Stephanhoz nem érted?? Mit akarsz? Mondd el
és ennyi…
- Jó oké nézd Lili én…borzasztóan örülök, hogy végre
kettesbe vagyunk, és amikor megcsókoltalak akkor én…. annyira megkívántalak és…
most is jól nézel ki és…
- Na jó… semmi értelme nem volt, hogy eljöttem. – Nyúltam a
levetett kabátom után, de kikapta a kezemből. – Figyelj, ha csak ezeket
akarod elmondani, akkor…. nincs értelme, mert… mindketten tudjuk, hogy nem
lehet és add vissza a kabátom!!!
- Nem!!!!
- Akkor a nélkül megyek haza.
- Annyira idióta vagy Lili és gyerekes.
- Gyerekes? – Nevettem fel. – ÉN VAGYOK GYEREKES??? Kiveszel
egy szobát abba a hitbe, hogy megdugsz, de tudod, hogy úgyis nemet fogok
mondani, de... itt magyarázkodsz…
- Nem gondoltam, hogy megduglak.
- Nem? – Csodálkoztam.
- Persze ha… szeretnéd. – Mosolygott rám kajánul. – De előbb
igyuk meg ezt a pezsgőt.
- Már eleget ittam az étterembe.
- Kérlek Lili ez egy eléggé jó minőségű.
- Rendben. – Fogadtam el az italt. – Ez nagyon jó. –
Mosolyogtam rá mikor megízleltem az innivalót. Egyszerre volt gyümölcsösen édes
és frissítő is. Leültem mellé az ágyra majd Zlatan bekapcsolta a televíziót
amin valami idióta francia film ment. Nem tudom meddig bámultuk a képernyőt,
miközben Zlatan folyamatosan újra töltötte a poharam.
- Jól nézel ki. –
Szolt és egy újabb üveg italt vett ki a mini bárból.
- Köszi… te is. – Mosolyogtam rá és ő újra töltött a
poharamba. - Leakarsz itatni?
- Nem…. de… nagyon édes vagy mikor egy kicsit be vagy állva.
- Ugyan már nem is vagyok még beállva. – Mosolyogtam, és ő
közelebb jött majd kivette a kezemből a poharat. – Mi az? – Néztem bele barna
szemeibe és átfutott az agyamon mennyire jóképű. – Gyönyörűek a szemeid.
- Igazán?
- Igen… mindig is a szemeidet szerettem és utána a….szádat
és…. a…. – de nem bírtam már befejezni mert egy csókkal belém fojtotta a szót.
A pezsgőtől és ettől az egész hangulattól elvesztettem a fejem és hagytam, hogy
az ágyra döntsön. A keze a ruhám alá csúszott én pedig megpróbáltam kihámozni
az ingéből. Négy év után újra azt éreztem amire mindig is vágytam. Az egész
testem felforrósodott és csak szorítottam magamhoz mint aki sosem akarja
elengedni. Már kezdtünk belemelegedni mikor a telefonom csörgésére lettem
figyelmes.
- Ezt fel kell vennem. – Toltam el magamtól.
- Ne… kérlek.
- Stephan az. –
Néztem rá és szapora légzésemet próbáltam kordába tartani. – Fel kell vennem.
- Ahogy akarod. – Mondta majd felkelt az ágyról és a másik
szobába sietett. Tudtam, hogy most megbántottam, de nem volt más választásom.
- Szia. – Szóltam bele.
- Drágám mikor jössz haza?
- Még nem tudom… nagyon jól elvagyunk… és… lehet elmegyünk
valamerre bulizni.
- Igen és hova? Elmehetnék én is.
- Még nem tudom, de ha ott leszünk majd hívlak. Viszont most
le kell tennem.
- Lili én szeretlek. – Stephan hangja nagyon furcsa volt és
átvillant az agyamon, hogy talán sejti mit teszek. Egy mentő kérdéssel úgy
gondoltam megmenthetem magam.
- Stephan Zlatan hazaért már?
- Nem…. még ő sem. Nem tudom merre van. De akkor vigyázz
magadra.
- Igyekszek. – Ígértem és kinyomtam a készüléket. Zlatan a
másik ágyon feküdt és a telefonját nyomkodta. Mellébújtam, de nem szóltam egy
szót se. Láttam, hogy sport híreket böngész.
- Mi van Stephannal?
- Semmi…csak érdeklődött mikor megyek haza, de azt mondtam
neki, hogy nem tudom.
- Őt választod?
- Mi? – Ültem fel és értetlenül néztem rá.
- Őt választod nem? Persze nem baj, csak az előbb is mást
éreztem és lehet, csak a négy év távollét miatt, vagy mert veled fantasztikus a
sex, de teljesen úgy éreztem megkaptalak az előbb. Erre meg mikor már épp célba
érnénk, megcsörren a telefonod és ellöksz magadtól, hogy ugorj mikor Stephan
hív.
- Ő a barátom.
- De nem a szerelmed.
- Zlatan kérlek.
- Mondd el mit érzel ha velem vagy?
- Boldog vagyok és….csodálatosan érzem magam veled. Az
előbbi is…a francba. – Mondtam majd kivettem a kezéből a telefont és a csípőjére ültem. Vadul
megcsókoltam és ő sem ellenkezett. Szorosan magához húzott majd levette rólam a
melltartómat és a melleimet kényeztette. Pár perc múlva már én feküdtem a
hátamon.
- Megint úgy csillog a szemed. – Mosolygott. – Ezt
szerettem volna már látni. Ezt a csillogást…. Mert… ilyenkor tudom, hogy
szeretsz.
- Szeretlek….. igen szeretlek. – Suttogtam. – Amióta csak
elhagytál….
- Ne… ne beszéljünk erről…csak élvezzük egymást, amíg lehet.
- Jó.... – Húztam újra közelebb és semmi másra nem gondoltam
csak, hogy hogyan tudtam ennyi évet kibírni nélküle. Reggel arra ébredtem, hogy
gyengéden simogatják a hátamat. Felnéztem és felé fordítottam a fejem.
- Jó reggelt drágám. Jól aludtál?
- Aludni??? – Nevettem el magam. – Jó volt, a nem alvás. – Csókoltam meg majd kimentem a fürdőbe.
Előkerestem a ruháimat majd felöltöztem. Ahhoz képest, hogy öt óra volt egész
fittnek éreztem magam. Zlatan is a tegnapi öltözékébe feszített. Őrületesen
sexi volt öltönybe.
- Megint úgy csillog a szemed. – Mondta.
- Hagyj már…. Csak elméláztam mennyire helyes vagy így is….
Akkor megyünk? Vagy külön távozzunk, hogy ne ismerjenek fel?
- Nem… együtt megyünk ki. Nincs mit titkolnom nem igaz?
- Igen persze. – Majd kézen fogva léptünk ki a szobából.
- Ma megmondod neki? – Tette fel a kérdést a liftben.
- Mit?
- Stephannak…. Hogy együtt vagyunk?
- Zlatan én….még nem mondhatom el.
- Mert???
- Majd ha hazamentünk.
- Lili, de… ma este… Stephan….ő….
- Igen? – Kérdeztem, de mikor elmondta volna megállt a lift
mi pedig kiszálltunk. Elhúztam tőle a kezem, mert nem akartam, hogy felismerjenek,
és együtt lássanak, még így is, hogy a korai téli időpont miatt még kicsit
sötét volt. Attól még, hogy szeretem nem akartam, hogy Stephan egy lapból tudja
meg a dolgokat. Beültünk a taxiba és hazamentünk.
- Lehet jobb lenne ha… külön mennénk be. – Tanácsoltam, de
Zlatan hallani sem akart róla. Mivel eléggé korai volt az időpont így még
szinte mindenki aludt, kivéve Helénát aki a konyhába tartózkodott.
- Na végre. – Jött felénk. – Ilyenkor kell hazajönni? –
Szegezte nekünk a kérdést mint egy mérges anya akinek a gyerekei későn értek
haza a buliból. – Öt óra van.
- Igen… tudom. – Mondta Zlatan. – Még sötét van kint.
- Igen, de… mégis mit képzeltek? Csak leléptek egy
légyottra??
- Tesóm hagyj békén… fáradt vagyok.
- Én elmegyek Stephan mellé.
- NEM MENTEK SEHOVA!!!!
- Állt elénk. – Ez… amit tesztek nem jó…
- Felfogjuk vállalni.
- Igen és mikor?
- Ma Lili elmondja Stephannak… úgyis mennek valamerre este
nem? – Nézett rám.
- De.. igen… majd ma elmondom neki Heléna, de most
borzalmasan fáradt vagyok és…. kérlek, hagyj békén. – Majd elvonultam Stephan
mellé aki békésen szuszogott. Reggel már mindenki Karácsonyi hangulatba volt.
Maxi miatt feldíszítettük a lakást majd a fiúk elmentek fáért. Alexandra
süteményt sütött és azt mondta ő bevállalja az ünnepi vacsorát. Remek volt
minden és én is nagyon jól éreztem magam. Stephan egész nap ideges volt, de még
így is nagyon aranyos. Este hét órakor mentünk el a lakásból.
- Mégis mi a terved mára? – Érdeklődtem.
- Majd meglátod. Maradjon meglepetés. – Szólt. Egy csodaszép
étterembe mentünk ahol egy eldugott asztalnál ültünk. Nagyon jó volt a
hangulat. Nagyon sokat nevettünk és végre azt éreztem, hogy hosszú hónapok óta
újra tudunk önfeledten beszélgetni, és talán ebbe az is közre játszott, hogy
még véletlenül sem érintettük a focit. Stephan is annyira helyes volt ahogy
minden történetnél olyan olaszosan gesztikulált. Imádtam. Már éppen a vacsora
végéhez értünk mikor Stephan rám nézett és megfogta a kezem.
- Lili mi már több mint három éve együtt vagyunk, és….
szóval. – Mondta és láttam rajta, hogy iszonyúan zavarba van, és a zsebeibe
kutakodik. – Tudom, hogy mostanában nem úgy jött ki a lépés mint gondoltuk és
eléggé sokat veszekedtünk, deeee….én úgy gondolom, ez csak erősebbé tette a
kapcsolatunkat, és… Lili én nagyon szeretlek és…. én… - Nézett rám és ekkor
felállt az asztaltól majd a lábam elé térdelt. – Kovács Lilien hozzám jönnél
feleségül? – Kérdezte majd kinyitotta kis dobozt, amibe a világ
legcsodálatosabb gyűrűje csillogott amit valaha csak láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése