15. fejezet. Esküvő és miegymás. :).

Néztem a magam melletti férfira. Próbáltam megerőltetni az agyamat, hogy visszagondoljak a tegnap estére, viszont semmi értékes információ nem jutott eszembe. Elvettem a polcról a telefonom, amin 4 nem fogadott hívás és 2 sms jött. A hívások Helénától és Zlatantól jöttek az sms-ek pedig Stephantól. Az elsőben ez állt: „ Szia Lili maradj ott kérlek, azonnal visszamegyek érted.” A másik így szólt: „ Lili kérlek ne menj sehova, nincs értelme, és ne igyál többet.” Remek ezekből nem sok infó derült ki, talán csak annyi, hogy rájöttem mért Stephan fekszik mellettem. Reméltem, semmi nem volt köztünk. Kikászálódtam az ágyból, mire Stephan ébredezni kezdett.

-          Hány óra van? – Kérdezte álmoskás hangon.

-          Azt hiszem fél tizenegy körül.

-          Huh…. Jól elaludtam, már lekéstem egy edzést.

-          December van. – Nevettem el magam. – Nincsenek edzéseid.

-          Ó igaz is. – Ült fel az ágyon. – Jól vagy?

-          Én nem tudom, hogy mi volt tegnap. – Ismertem be. – Azt hiszem eléggé berúgtam.

-          Igen, ezért is hoztalak ide. Lehet már hazáig nem bírtad volna.

-          Stephan mi ketten.....szóval.... 

-          Nem, nyugodj meg, - Vágott a szavamba. – Alig bírtalak idehozni, nem hogy még lefeküdjünk. Ahogy Zlatan elhúzott azzal a csajjal utána semmit nem láttam tőled, csak ittál és ittál. Nekem haza kellett szaladnom egy pár dologért, de mikor ott akartalak hagyni csak azt magyaráztad, hogy Zlatan után akarok menni!! Folyamatosan. Eléggé gáz volt, így elhoztalak a hotelba, és ennyi.

-          Zlatan az esküvője előtt… még szórakozott egy kicsit. – Néztem rá bánatosan. Most éreztem, hogy mennyire fájt látni.

-          Lehet, hogy ne mindig erről beszéljünk?

-          Bocsánat én csak…. hazamegyek, még Karácsonyi dolgaimat is össze kell pakolnom, mert… hazamegyek és csak Január vége felé jövök vissza, majd… csak a vizsgáim előtt. – Néztem rá és olyan furcsa képet vágott. – Valami probléma van?

-          Nem, ugyan, csak… nem szeretném, hogy elmenj ilyen hosszú időre.

-          Csak egy hónap, és ha szeretnéd akár beszélhetünk minden nap. – Ültem mellé az ágyra. Olyan szomorú szemekkel nézett rám, hogy borzasztóan megsajnáltam. Megfogtam a kezét és így szóltam hozzá.

-          Stephan ne szomorkodj, és érezd jól magad az esküvőn, mert… -A mondatot nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonom. – Ezt fel kell vennem. – A kijelzőmön Heléna nevét olvastam.

-          Merre vagy? – Szólt bele köszönés nélkül a kagylóba.

-          Egy Hotelben Stephannal…

-          Zlatan…

-          Mi van vele?

-          Hazament, és azt hittem, hogy te is vele mentél.

-          Nem, engem Stephan hozott valamikor ide, de Zlatannal nem találkoztam azután, hogy elment a kolléganőmmel.

-          Hú az a csaj, na meg a tesóm.

-          Össze tudnánk futni valamikor? Én nemsokára hazarepülők és előtte mindenképpen találkozni szeretnék veled.

-          Ne menj már haza, olyan jó lenne, ha együtt mennék Párizsba.

-          Én nem megyek az esküvőre, ne haragudj. Akkor, ha ráérsz tényleg találkoznunk kéne.

-          Gyere be a szalonba olyan… három óra körül. Rendben van?

-          Mindenféle képen ott leszek. Szia. - Köszöntem el barátnőmtől. Gyorsan összekészülődtem majd Stephannal hazamentünk. Egész úton lelkiismeret furdalásom volt Stephan miatt és azon kattogott az agyam, hogy mit tegyek. Nem szerettem volna, ha egyedül marad, és valami baj történjen vele, mert mégis csak szerettem és ő az egyik legjobb barátom. Nagy csomagolásba kezdtem, de mivel csak egy hónapra megyek nem pakoltam sok dolgot. Stephan végig ott volt, hogy segítsen. Igazán figyelmesen és rendesen viselkedett. Próbáltam vele a tegnap estéről beszélgetni, de mivel úgy láttam nagyon kiborítja, hogy mindig Zlatant hozom fel egy idő után nem firtattam a dolgot. Három óra tájban elmentem Heléna elé a szalonba. Éppen egy festés végén járt.

-          Szia. – Ülj csak le, egy pár perc és befejezem. Helyet foglaltam az egyik kis asztal mellett, amelyik tele volt divat magazinokkal. Ahogy egy újságot vettem a kezembe kicsúszott belőle egy meghívó.

-            Te jó ég, de örülök, hogy megvan. – Kapott oda Heléna. – Tudtam, hogy valahol itt van.

-          Mi ez?

-          A tesóm esküvői meghívója. Már… megkaptam egy ideje.

-          Csak elfelejtettél nekem szólni. – Néztem keményen a szemébe.

-          Lili én…

-          Mondd, te mióta tudod?

-          Már egy ideje. – Válaszolt csendesen. -  De Zlatan a lelkemre kötötte, hogy maradjon köztünk. Figyelj nekem is nehéz volt, mert te vagy a legjobb barátnőm.

-          De mióta tudod? – Csattantam fel. – Bár a lényegen nem változtat. Sajnálom, de mennem kell. Ne haragudj, hogy nem várlak meg. – Majd felálltam és kimentem az üzletből, de Heléna utánam szaladt.

-          Lili, Lili… kérlek várj már! Kérlek! – Fogta meg a karom. – Basszus bocsáss meg. Komolyan.

-          Hagyj békén, elegem van….

-          Hallgass meg! – Szólt rám. – Csak hallgass meg! A legjobb barátnőm vagy.

-          Azt hittem, a barátok elmondják a másiknak, ha hülyének nézi valaki.

-          Figyelj, elmondok mindent töviről hegyire, de… most még van egy kis dolgom. Nagyon szépen kérlek, várj meg és elmondok mindent. Megígérem. – Próbáltam tiltakozni, de valamilyen szinten kíváncsi is voltam arra, amit mondani akar, na meg még a karácsonyi ajándékát is oda kellett adnom. Szóval beleegyeztem és megvártam, míg befejezi a munkát. Este öt óra körül Helénával vacsoráztunk és nevetgéltünk. Próbáltuk nem érinteni a témát, de… mielőtt indultam volna Heléna kezdett bele.

-          Sajnálom, hogy nem mondtam el az esküvőt, meg… a mindent. Tudod nagyon rossz volt látni nekem azt, hogy szenvedsz és az összeveszésünk se tett jót. Az esküvőt akkor tudtam meg mikor Zlatan legutoljára itt volt, és…

-          Szerveztétek nekem a meglepetést.

-          Igen, pontosan. Sajnálom, hogy így alakult.

-          Már nem érdekes, de én még mindig nagyon szeretem. Ő az a férfi aki…

-          Nyugi ne sírj már!

-          Heléna én nem tudok mást szeretni csak őt!!!!

-          Na és Stephan? Ő még mindig odáig van érted nem?

-          De, azt hiszem igen.

-          Mi lenne, ha nem mennél haza az ünnepekre, hanem talán vele lennél.

-          Stephan az esküvőre megy, és úgy tudom, hogy egy hosszabb kirándulást tervez Párizsba.

-          Te is eljöhetnél. Komolyan. – Erősködött nekem, de én csak a fejem ráztam.

-          Nem akarok. Sajnálom.

-          De legalább Stephannal próbáld meg újra.

-          Mi lenne attól jobb? Azt hiszed, hogy attól még nem lennék szerelmes a testvéredbe?

-          Igazad van. – Nézett rám. – Sajnálom, én csak segíteni akartam. Mért mész vissza Magyarországra? Hiszen nincs is ott senkid, akivel jóba vagy.

-          Az igaz, de… szeretek egy kicsit otthoni hangulatba lenni és talán összefutok a szüleimmel is.

-          Szeretném, ha hamar visszajönnél. Zlatanék az esküvő után azonnal nászútra mennek, bár mondott valami olyasmit, hogy szervez valami sí akármit a hegyekbe a lakodalom más napján. Majd a gyerek érkezését várják. Aztán pedig a karrierjére összpontosít. Ó de várj, még mielőtt felveszed a kabátod. Van egy kis meglepetésem. – Majd egy pár perc múlva egy csodaszép ajándékcsomaggal jött vissza.

-          Én is hoztam neked valamit, de… az nem ilyen. Boldog karácsonyt. – Adtam át neki a koncert jegyekből álló ajándékcsomagot.

-          Köszönöm szépen, és kérlek, még egyszer ne haragudj.

-          Semmi baj, már… átbeszéltük. Akkor megyek, és… Kellemes Ünnepeket és minden jót az esküvőre. - Ezután elköszöntem és elindultam haza. Gyalog tettem meg az utat és csodaszép hóesésben Heléna szavain gondolkoztam. Visszagondoltam az egy évvel ezelőtti Karácsonyomra. Akkor is hazamentem, de sokkal hamarabb jöttem vissza és Stephannal töltöttem a hátralévő szünetet. Szerelmes voltam belé, de az a buli és a megcsalás teljesen tönkre tette a róla kialakított képemet. Nem tudom, mi lenne, ha újra összejönnénk. Lehet, újra tudnám még szeretni??  Elvégre helyes pasi és ő a világon a legkedvesebb fiú akivel csak találkoztam. A szemei pedig egyenesen csodálatosak. Majd meglátom mit hoz az új év. Eszembe jutott a szilveszteri buli is ahol Alexandrát vigasztaltam. Ha akkor tudtam volna, milyen álnok kígyóvá válik tuti ott hagytam volna a hideg teraszon. Annyira hiányzott Zlatan, hogy kedvem lett volna felhívni, mégis tudtam, hogy nem szabad. Hazaértem, de Stephan nem volt otthon. Kicsit furcsálltam is, de ahogy a szobámba mentem egy cetli volt az asztalomra téve, és egy kis csomag. „ Remélem, tetszik, Boldog Karácsonyt kívánok a legcsodálatosabb lánynak, akit valaha ismertem, és akit nem tudtam eléggé értékelni” A csomagba csodaszép nyakláncot. Egy vastag arany és smaragd berakásos nyakéket. Még a szavam is elállt a látványtól, ám a csomagba volt még valami. A város legfelkapottabb klubjának a Szilveszteri bulijába szóló jegy. Pontosabban két jegy. Néztem és az jutott eszembe, hogy kár, hogy akkor még nem leszek itt. Álmodozásomból az ajtókopogás zökkentett vissza a valóságba.

-          Igen. – Szóltam ki. – Gyere be. - Stephan állt az ajtómba és olyan aranyos arcot vágott.

-          Szia. Látom már felbontottad az ajándékod. Őszintén remélem, hogy tetszik neked.

-          Igen, annyira köszönöm Stephan. Én is vettem neked valamit.

-          Ugyan már nem kellett volna tényleg. Nekem az is elég, ha itt vagy velem.

-          Boldog Karácsonyt. – Adtam a kezébe az ajándékát.

-          Nagyon örülök neki. Köszönöm. – Vette fel az órát, ami limitált kiadású volt. – Mindig hordani fogom.

-          Ez kedves tőled. – Mosolyodtam el és a bőröndömet vettem ki a szekrényből.

-          Ez meg mi? Hova indulsz? – Érdeklődött.

-          Hazamegyek. Karácsony van és csak Január végén jövök vissza, hogy befejezzem a fél évemet.

-          Nem mehetsz el. Mi lesz akkor a Szilveszteri bulival… és az esküvővel.

-          Nem megyek Párizsba, és ezt már megbeszéltük egy párszor.

-          Kérlek, akkor legalább csak maradj velem, és ha az esküvőre nem is, de a…

-          Mennem kell, értsd meg! – Válaszoltam ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Elegem van, hogy mindig attól az idiótától függ, hogy épp milyen kedved van. Nyilván azért szeretnél hazamenni, hogy ne itt legyél. Én mindent megteszek érted, de te rá se szarsz és…. hagyjuk! – Ezután nagy ajtócsapkodás közepette kiviharzott a szobából. Gyűlöltem, hogy igaza van és azt is, hogy megbántottam. A szívem mélyén éreztem, hogy igaza van, de tudtam, ha itt maradok, minden rá emlékeztet és ezt nem szerettem volna. Minden felesleges fájdalomtól meg akartam magam kímélni. Este a szobámba a régebbi képeimet nézegettem a laptopomon és újra a mellkasomban éreztem azt a fájdalmat, amit sokszor éreztem mikor Zlatanra gondoltam. Szemem megtelt könnyel és csak sírtam. Most először igazán.

-          Lili… - Jött be Stephan és átölelt. – Lili ne sírj, kérlek! Bocsánat, hogy kiabáltam veled és sajnálom, hogy rosszul érzed magad. Nem akartam… én komolyan sajnálom.

-          Nem te tehetsz róla. Csak én. – Néztem rá és a másik pillanatban már megcsókoltam. Csókja forró és érzéki volt, de nem akartam átadni magam a gondolatnak, hogy ebből a csókból folytatás is lehet. Eltoltam magamtól és így szóltam:

-          Stephan kérlek ne!

-          Lilien szeretlek. – suttogta.

-          Én Zlatant szeretem. Stephan kérlek, ne menj, ki akkor beszéljük meg.

-          Zlatan elment, nincs itt oké. Nem is fog visszajönni. Ébredj fel! – Kiabálta, amitől nagyon megrémültem. Stephan sosem szokott így viselkedni.

-          De szeret. Nem azért ment el, mert nem szeret hanem, mert megzsarolták.

-          Ha szeretne, akkor nem hagyott volna el.

-          Mondtam, hogy Alexandra megzsarolta.

-          Zlatant nem lehet megzsarolni. Szerintem te is ugyanolyan jól ismered, mint én, és tudod, hogy őt nem érdeklik mások véleménye. Lili, ha tényleg szeretett volna, most veled lenne, és nem Alexandrával készülne az esküvőre. Ezen gondolkozz el. – Nézett rám és kiment. Szavai még sokáig csengtek a fülembe. Borzasztóan fájt az igazság, de tudtam, hogy vitatkozni sem volna értelme. A következő napokban nem sokat beszélgettünk Stephannal, csak úgy éltünk egymás mellett, mint idegen lakótársak. Mikor véletlenül is beszéde elegyedtünk annak hatalmas veszekedés és ajtócsapkodás lett az eredménye. Stephan Pénteken ment Párizsba én pedig Hétfő délelőtt szerettem volna hazarepülni. Vasárnap este az utolsó dolgaimat pakoltam be és beraktam a kedvenc Rihanna cd-met, majd lekuporodtam az ágyra. Furcsa volt egyedül ebbe a nagy lakásba lennem, de igyekeztem mindent kizárni és csak a zenére koncentrálni. Félálomba a telefonom csörgésére eszméltem. A kijelzőn Zlatan neve állt. A szívem hatalmasat dobbant, mert neki már valahol nászúton kellett volna lennie Alexandrával. Tudtam, hogy Stephan Kedden érkezik vissza. Egy pici tanakodás után felvettem a készüléket és beleszóltam:

-          Szia. Tessék?

-          Lili örülök, hogy felvetted. – Hallottam hangját, amibe furcsa idegességet véltem. – Ugye még Olaszországba vagy?

-          Igen, holnap indulok haza. Miért hívtál, valami baj van?

-          Stephanról van szó. .Hallottam hangját és ismertem már annyira, hogy tudtam baj van.

-          Te jó ég mi a baj? - Kérdeztem és kikapcsoltam a zenét, hogy jobban halljam.  

-          Az esküvőn szerveztünk egy kis síelést levezetőnek és történt egy kis baj. Vagyis…

-          Zlatan mondd már! – Sürgettem és mindenféle dolog átfutott az agyamon.

-          Stephannak balesete volt, és jelen pillanatban mentő helikopterrel szállítja Olaszországba, az egyik kórházba.