Resta Con Me - Prológus

  A nyár hamar jött, és azon kaptam magam, hogy mindjárt július van. Éppen egy határidős munkával készültem bemenni az ügynökségre, mikor hívott a lakásom tulajdonosa.

- Halló? – Szóltam bele, miközben a képeket nézegettem a fényképezőn.

- Szia Lili! Alex vagyok – Hangja furcsán csengett, és az futott át az agyamon, hogy talán valami rosszat talált, amivel nem volt megelégedve mikor legutóbb nálam járt.

- Szia. Mondd! Valami baj van?

- Lenne egy kis probléma, tudod a lakás amibe laksz, szóval… szeretném, ha szeptembertől már más lakást keresnél.

- Tessék? – A hír hideg zuhanyként ért. – De miért?

- Mert jött egy másik…

- Talán nem tartom elég rendbe?

- Nem erről van szó, hanem egy nagyon jó barátom fia költözne be és… Én pedig aggatok… - felelte letörve. - Nézd, úgy gondolom, hogy elég időbe szóltam. Még maradhatsz ebbe és az augusztusi hónapban, de szeptembertől már költözz ki. Van egy pár címem amit esetleg…

  - Nem kellenek. Köszönöm, hogy szóltál, szia – Válaszoltam kicsit nyugodtabb hangon, majd letettem a kagylót.

   Fogalmam sincs mit csináljak, mert eddig olyan jól mentek a dolgaim, és ez a lakáskeresés nem hiányzott újra. Szerettem ezt a kis lakást, mert közel volt a munkámhoz és az iskolához is. Nem volt túl nagy, és nem volt drága, ami külföldön ritkaságnak számított. Ahogy ezen tűnődtem, egy nagy ütést éreztem, majd a földre estem a gépem pedig kiesett a kezemből.

  - Ó, én annyira sajnálom, csak nem figyeltem. Jól vagy? – mentegetőzött az ismeretlen fiú, aki miután jól megnéztem magamnak, helyesnek is mondhattam volna.

  Szemei szürkéskéken csillogtak és riadtan tekintettek rám. Öltözködésében nem volt semmi kihívó. Csupán egy szürke póló, és itt-ott koptatott mintázatú farmer volt. Viszont a haja nagyon extravagáns volt. Most mégis rettentően mérges voltam rá.

  - Kifizetem - vágta rá azonnal, miközben én alig figyeltem rá, mert a masinát kattintgattam. – Tényleg kifizetem, sőt van egy haverom aki profi az ilyenekben. Megtudja javítani, csak kérlek ne haragudj!

  - Sajnos eltűntek a képek róla – szomorodtam el. – Tudod én ezzel dolgozok, ha tényleg megbírod csinálni akkor odaadom, és erre a címre küld vissza. Jó lenne ha hétfőig végezne vele az ismerősöd, mert…

  - Megígérem, hogy már vasárnap kész lesz.

  - Sajnálom, hogy nem figyeltem – néztem rá félénken. – Megígéred, hogy kész lesz, és eljuttatod hozzám?

  - Igen, mindenképpen. A nevem pedig Stephan.

  - Lili – nyújtottam a kezem felé, kézfogása erős férfias jellemről árulkodott.

  - Igazán örülök, hogy találkoztunk, de ne haragudj nekem mennem kell, és hidd el még szombaton kész lesz a gép –  majd felpattant a biciklire és elsietett.

  Utána néztem és kicsit furcsán jó érzés fogott el. Egy ilyen helyes fiúval még sosem találkoztam, talán csak a modell fiúkkal, akikkel néha napján együtt dolgozom.

  A hétvégét lakás kereséssel töltöttem, és sétáltam a városba. Vasárnap épp a reggelimet készítettem elő, mikor csöngettek az ajtón. Leszaladtam majd nagy örömömre azt a fiút láttam akivel összeütköztem. Reméltem megbírta csináltatni a gépemet.

  - Szia. Hogy vagy? Reméltem, hogy jó helyre jöttem – mosolygott rám, majd egy csomagot nyújtott felém.

  - Köszi. Sikerült megcsináltatni?

  - Igen. Szerencsére, sőt még a képeid is megvannak.

  - Az remek, annyira-, de annyira köszönöm – hálálkodtam. – Gyere beljebb – invitáltam lakásomba. – Mindjárt hozom a tárcámat. Bocsi a rendetlenségért, csak éppen lakást keresek és kinyomtattam a lehetséges jelölteket.

  - Igaz nem kell semmivel fizetned – kiabált utánam.

  Kis idő múlva előkotortam a táskámból a tárcám, majd Stephanhoz mentem aki éppen a lakáshirdetéseimet nézegette.

  - Itt vagyok. Szóval mennyivel is tartozom?

  - Igazából, semmivel. Tényleg – nézett rám, és annyira jóképűnek tűnt.

   - Ez nem válasz. Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy én nem bírok fizetni, vagy ilyesmi.

  - Rendben van. Ha mindenképpen „fizetni” szeretnél, akkor volna egy ajánlatom. Furcsa, de én épp lakótársat keresek, mert az előző eligazolt másik klubba, és egyedül nem szeretek lakni. Nagyon jó helyen van a városban, és a lakbérnél kiegyezhetünk annyiba is amennyit itt fizettél.

  - Igazán kedves vagy, de nem fogadhatom el.

  - Talán találtál jobb lakást? Esetleg olcsóbbat? Azt is megoldhatjuk…

  - Nézd, alig ismerlek. Igazán köszönöm, hogy megcsináltad a fényképezőgépemet, de…

  - Rendben van. Ismerkedésnek akkor mit szólnál egy vacsorához? Esetleg ma este?

  - Stephan… figyelj én...

  - Talán van barátod? Nem baj, ha van – vágta rá én, pedig elnevettem magam.

  - Nem, nincs pasim. Én egyedül vagyok. Még barátaim sincsenek, csak úgy felszínes kapcsolataim, tudod dolgozok, és tanulok, és ez minden energiámat kivesz.

  - Én meg meccsekre járok, és edzésekre, na meg persze bulizni a haverokkal.

  - Kérsz esetleg valamit inni, enni? - kinálgattam ismeretlen vendégemet.

  - Nem, majd este. Mondjuk hétre érted jövök – szólt majd felállt a székről, és az ajtó felé indult. – Ígérem, hogy nem fogsz csalódni bennem. Tényleg jó lenne, ha velem laknál.

  - Még átgondolom, és hétre kész leszek. Szia.

  - Szia – köszönt, majd beült az ezüstszínű autójába, és elhajtott.

   Egész nap Stephan járt az eszembe. Vajon mit akarhat tőlem és egyáltalán megbízhatok-e benne?

   Nem tűnt olyan agresszív típusnak. Sőt, a lelkem mélyén egy kicsit tetszett is a stílusa. Ez a laza, vagány mégsem nagyképű kisugárzása. A haját meg imádtam. Na és a szemeit…  és… hirtelen azon kaptam magam, hogy azon töröm a fejem milyen lenne vele lakni.

  Nagyon meleg volt kint ezért egy lenge fehér és kék egybe ruhát vettem fel, és egy fehér szandált. Reméltem nem leszek alul öltözött. A hajam kiengedtem és oldalt egy hajcsattal tűztem meg. Egy leheletnyi sminket tettem az arcomra, majd pontban hét órakor megérkezett az ezüst Audi. Még gyorsan megnéztem magam a tükörbe és ajtót nyitottam. Stephan fehér inget és farmert viselt.

  - Hello! – mosolyogtam rá. – Mindjárt hozom a táskámat.

  - Nem kell annyira sietni. Van időnk bőven. Mihez lenne kedved inkább? Egy koktélhoz vagy vacsorához.

  - Nem tudom. Te szerintem jobban ismered a várost mint én – válaszoltam, majd együtt kiléptünk a nyári napsütésbe. - Nagyon szép kocsid van – csodálkoztam elismerően, mikor beültem mellé.

  - Céges autó. Az egész csapat ilyennel rohangál. Persze nem ezért csinálom, csak szeretem, és a foci az életem.

  - Szóval focista vagy - jegyeztem meg magamnak, de ő is hallotta.

  - Igen. Te szereted a focit?  - kérdezte miközben indította az autót.

  - Nem igazán van időm rá, hogy szeressem.

  - Szóval nem. - válaszolt helyettem.

  - Rendben most lebuktam. Szerintem még életemben nem néztem végig egy focimeccset sem. Nem tudom mi jó abba, ha össze-vissza rugdosnak egy golyót.

  - Ez tipikus női hozzáállás. Az egyik haveromnak a húga pont ilyen. Mondjuk ő azért kijár meccsekre, ha valami nagy rangadó van. - ecsetelte, miközben az utat figyelte.

  - Egyszer talán én is kimegyek egyre, és megnézem, hogy játszol.

Az jó lenne. Itt is volnánk – állt meg az autó, egy elegáns koktélbár előtt.

  Rengeteg ember volt, de Stephant és engem ez egyáltalán nem zavart. Egyik koktélt ittuk a másik után. Nagyon sokat beszélgettünk és olyan jó volt megismerni őt. Stephan is érdeklődve figyelte mikor magamról meséltem, ami igen jólesett. Már jócskán benne voltunk az iszogatásba, mikor ránéztem az órámra, mely tizenegyet mutatott.

  - Te jó ég! Már ennyi ideje itt vagyunk?

  - Eléggé megy az idő, ha az ember jó társaságba van – nézett rám szürkéskék szemeivel. – Na, és estére még van egy meglepetésem.

  - Már ez is sok. Így is sokkal tartozom neked. Az innivaló és a vacsora.

  - De hiszen ez nem is volt igazi vacsora.

  - Már ez is több, mint amit eltudtam volna képzelni – mondtam és tényleg így gondoltam. - Nagyon jólesett, hogy ennyire figyelmes vagy velem, és kedves.

  - Azért megmutathatom amit szeretnék még ma?

  - Rendben van – egyeztem bele.

  - Remélem tetszeni fog.

  - Akkor fizetek, és mehetünk is.

  - Fizetem a felét - ajánlottam fel.

  - Nem kell - vigyorgott.

  - Oké, még kiszaladok a mosdóba – mondtam, majd felkaptam a táskám, és kimentem a mellékhelységbe.

  Kicsit féltem, de kíváncsi is voltam, vajon mivel rukkol még elő Stephan, úgy éreztem egyre jobban vonzódom hozzá, amitől kicsit megrémültem, hiszen nem hiányozna most egy kapcsolat.     Megigazítottam a sminkem a tükörbe, és Stephan-hoz mentem aki már az ajtóba várt. Hatalmas és széles mosolyától, és kisugárzásától szinte majd kiugrott a szívem a helyéből. Visszaültünk az autóba majd Stephan gázt adott és indultunk.

Mondd már meg,hogy hova megyünk?

Ne siettess és ne legyél türelmetlen. – Nézett rám. – De már most kijelentem, hogy ebbe semmilyen hátsószándékot ne gondolj bele, csak meg akarom könnyíteni a választásodat.

Igaz, hogy fogalmam sincs miről van szó, de állok elébe. – Néztem rá mire Stephan elnevette magát. Pár perc autókázás után egy négyemeletes panel ház előtt álltunk meg.

Hol vagyunk? – Érdeklődtem.

  - Hazajöttünk. Csak megmutatom a lakásomat, és remélem, hogy annyira fog tetszeni, hogy összeköltözöl velem.

  - Stephan én…

  - Ne mondj semmit kérlek! Neked lakás kell, nekem pedig lakótárs. Semmit nem kell tenned érte, és attól még, hogy együtt laknánk nem kell, hogy…

  - Még sosem laktam fiúval – vágtam bele a szavába.