⚽ Megismerni és megszeretni 23.⚽

 Chiara: Borzasztóan éreztem magam miután olyan csúnyán összevesztem a legjobb barátnőmmel. Hatalmas lelkiismeret furdalásom volt, és egy szemét idiótának éreztem magam, aki ok nélkül gázolt bele a legjobb barátnője lelki világába. Az orvos után Nellával töltöttem az egész napot, viszont képtelen voltam elvonatkoztatni attól, ami délelőtt történt. Lányom vasárnap délután egyik barátnőjéhez ment tanulni, és mivel nem akartam bámulni a falat - és Giulia továbbra sem vette fel - kocsiba pattantam és meg sem álltam a lány lakásáig. Annyit tudtam, hogy Manuel nincs otthon, aminek örültem, mert így kettesben átbeszélhetjük a történteket. Ürügynek pedig az ultrahang fotót és a papírokat hozhatom fel, ami nála maradt. Viszonylag gyorsan odaértem, ám a ház előtt megtorpantam, és újra csak hezitálni kezdtem. Stephan kocsija a bejáróba állt, és bármennyire is szerettem volna látni, most semmi esetre sem találkozhattam vele. Bíztam benne hamar elmegy, de ez még egy óra várakozás után sem történt meg, így nagy nehezen becsöngettem, meghallottam Stephan hangját az ajtó túl oldaláról, és kisvártatva őt is. 

- Szia Stephan, Giulia itt van? - kérdeztem suttogva, és nagyon nehezemre esett szép szemeibe nézni, amik még mindig megbabonáztak. Ajkaim apró mosolyra húzódtak, hiszen azt a piros- fekete melegítőt viselte, amit még tőlem kapott. 
- Igen, de mit keresel itt? - állt elém. Szigorú hangja eléggé meglepett. 
- Beszélnem kell vele, és nála maradt pár papír is, ami az enyém.
- Szerintem nem akar veled beszélni, de én igen. - folytatta egyre keményebben, nekem pedig átfutott az agyamon, hogy tud a babáról, de bíztam benne, hogy Giulia nem köpne be, még akkor se, ha rosszba vagyunk. 
- Stephan nekünk nincs miről beszélni, és ha tudtam volna, hogy itt vagy akkor nem jövök ide. De mivel látom, hogy nem fogsz beengedni, megyek. Majd visszajövök máskor. Örültem! - lépkedtem le a lépcsőn, de focistám utánam kiáltott. 
- Mégis mikor akartad elmondani, hogy gyerekünk lesz? 
- Ezt meg honnan tudod? - fordultam vissza, és egyre idegesebb lettem. 
- Az nem lényeg! A lényeg, hogy mikor akartad elmondani, és mi ez az egész azzal, hogy elveteted, holott én nem járulok hozzá! Sőt azt akarom, hogy jövő héten menjünk el együtt a doktorhoz, és követelem, hogy a szalonba innentől kezdve csak látogatóba menj be addig, míg meg nem születik a kicsi. Jaa és még ma visszaköltöztök hozzám, én pedig vigyázni fogok rád, és a babára. 
- Követelem, és akarom? - akadtam fel - mégis mit képzelsz ki a jó fene vagy?!! 
- A gyereked apja! - jött egyre közelebb feje pedig egyre vörösebb volt, de éreztem bennem is kezd felmenni a pumpa.  - Jogom van hozzá! 
- Nem vagyunk már együtt, és azt csinálok, amit akarok világos?! Nekem nem kell alamizsna, és nem fogom még egyszer végigcsinálni azt se, amit Nellával. 
- Miért gondolod azt, hogy az lesz? 
- Azért, mert...
- Hé, ne itt ordibáljatok már! - lépett ki a szöszi lány az ajtón. - nem hiányozna ha Stephanról lejönne valami idióta hír. 
- Én inkább megyek haza. 
- Addig biztos nem, amíg ezt nem beszéltük át! - ragadott karon csatárom és tiltakozásom ellenére is megpróbált a házba rángatni.
- Árulóhoz nem megyek! - vágtam vissza és egyenesen Giulia szemébe néztem, aki eléggé elgyötört képet vágott.
- Bocsánat, hogy szerintem is joga van tudni egy apának, ha gyereke születik, de tudod mit Chiara bazd meg! - vonult be a lány hatalmas ajtó csapkodás közepette. 
- Remek. - szomorodtam el, és egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit sok másik követett.
- Chiara kérlek. - lépett közelebb Step’ és gyengéden megsimogatta karom, amitől úgy éreztem elolvadok.
- Jobb, ha hazamegyek. 
- Szeretnék veled menni! De eljöhetnél hozzám is. Nella merre van? 
- Egy barátnőjénél tanul. Csak este hétre kell érte mennem. – szipogtam.
- Akkor van még több mint két órád. Nem foglak magadra hagyni, és nem kell, hogy félj a gyerekáldástól. Együtt mindent megoldunk. 
- Mégis hogy mikor nem is vagyunk együtt? 
- Tudod, hogy ez nem rajtam múlik. - jött egyre közelebb. - csak hallgasd meg az én verziómat is, és döntsünk úgy, hogy jó legyen mindkettőnknek.
- Olyan megoldás nem lehetséges Stephan! 
- Akkor ennyi? Elveteted a babánkat és vége? Ez a pici a szerelmünk gyümölcse..
- Ami már nincs! Csak én vagyok, és Nella. Senki más nincs érted? Engedj elmennem, és engedd, hogy megcsináljam az abortuszt, és minden menjen úgy, mint eddig. Nem kell egymást keresni, és nem kell azt érezned, hogy bármivel is kötelességgel tartozol nekem. 
- Ez nem kötelesség. Minden megtennék érted, értetek. Add meg magadnak az esélyt, hogy egy boldog család vegyen körül. 
- Már van családom! - vágtam oda keményen, és mielőtt bármit is mondhatott volna beültem a kocsiba és hazahajtottam. Hét óra körül elmentem Nelláért, és elkanyarodtam Giulia háza előtt is, ahol még mindig ott állt Stephan kocsija. 
- Nem megyünk be? -  kérdezte csillogó szemmel Nella. 
- Nem, csak megnéztem valamit! 
- Valami baj van anya? 
- Nem, nincs semmi baj kicsim. Csak nem szeretném zavarni Giuliát mikor Stephan nála van. 
- Kár, mert megköszöntem volna neki a múltkorit. 
- Majd máskor, de most irány haza! - mosolyogtam rá és jó volt bekuckózva eltölteni a nap maradék részét. 
Másnap felhívtam a doktor urat, és időpontot kértem a műtétre, amit péntekre írtak ki. Javasolták, hogy jó lenne, ha kísérővel érkeznék, ám mivel Giulia kiesett anyámat nem kérhettem meg, így egyedül vágtam neki. Nellát Monica munkatársamra bíztam rá, nekik pedig azt mondtam Milánóba kell mennem egy régi barátnőm szülinapjára, amit lányom eléggé kétkedve fogadott, de végül elhitte. A hetem végül csak a műtét körül forgott, és nagyon nehezen tudtam a munkámra koncentrálni, amit a többiek is észrevettek. Csütörtökre teljesen kifáradtam, és úgy döntöttem már délbe hazamegyek. Felszaladtam  a lépcsőn, és az ajtóban nagy meglepetés fogadott. Egy szívecskés lufi volt az ajtómra ragasztva, és egy apró levél. " Szeretnék még egy esélyt kapni, hogy rendezzük a dolgokat. Még mindig hiányzol, és még mindig szeretlek. Ha te is így gondolod, mosolyogj." - olvastam és akaratlanul is mosolyogtam. 
- Szóval így gondolod. - lépett elő a lift melletti faltól Stephan. 
- Jó Isten, de megijesztettél! - kaptam fel a levelet, amit leejtettem. - Mióta állsz itt? 
- Most jöttem, de a kisablakon láttam, hogy megállt a kocsid, így még gyorsan odaírtam az utolsó mondatot, és elbújtam. Beszélhetnénk, úgy, hogy nem veszekedünk, és higgadtak maradunk? 
- Eléggé fáradt vagyok,  úgyhogy nem fogok veszekedni. 
- Akkor ennek máris örülök. Bejöhetek? - dőlt a falnak, olyan jóképű volt a kisfiús arcával, hogy kedvem lett volna megcsókolni, de ehelyett inkább leszedtem a szívecskés lufit. - gyere. Kérsz valamit? Nella csak három után jön haza. Köszönöm a lufit és a levelet, de igazán nem kellett volna. 
- Csak egy kis apróság a leendő gyermekem édesanyjának. 
- Stephan ezt már megbeszéltük. - huppantam mellé a kanapéra. - Te is tudod, hogy nem fog menni. 
- Miért ne adnánk magunknak egy esélyt? Megígérem, hogy nem fogok kételkedni benned, és nem fogok ökörséget csinálni soha. Bízom benned, teljes mértékben, és te is bízhatsz bennem! Támogatlak, és mindent megadok neked és a picinek, amit csak szeretnél. Azóta mióta szét mentünk senkivel nem voltam, mert szeretlek, és hiányzol Chiara, és az hogy megtudtam apa leszek teljesen más emberré tett. Kezdem másképpen nézni a világot, és boldog vagyok, mert attól a nőtől lesz gyerekem, akit szeretek. Veled akarok lenni Chiara! - fogta meg kezem a nagy monológja után, amitől teljesen összezavarodtam. - Stephan ne mondd ezeket nekem! 
- Talán nem volt jó az mikor együtt voltunk? 
- Hogyne lett volna jó! Persze, hogy jó volt, és nem erről van szó. Bennem megtört valami, és ezt már nem lehet visszacsinálni. Igazán fájt mikor megvádoltál olyannal, amit nem követtem el! 
- De ez már rég volt és túlléphetnénk rajta. 
- Én nem tudok olyan könnyen túllépni ezen! Ezért is csináltatom meg az abortuszt már holnap. 
- Holnap?! - ült ki arcára a döbbenet. - de miért ilyen hamar? 
- Azért, mert ha  tovább húzom, akkor már nem lehet, és ártana nekem és ennek is. - mutattam a hasamra és szándékosan nem mondtam ki a baba szót. Nem szerettem volna jobban kötődni, mint amennyire szükséges. 
- Ennek?!! De hát ő vagy a lányunk, vagy a fiúnk. 
- Ne nehezítsd meg a dolgom, már kértelek. - álltam fel. - hozok egy pohár vizet, te kérsz? 
- Nem. - nézett maga elé,  így kiindultam a konyhába, ám kis idő múlva Stephan utánam jött, és hátulról próbált megölelni. - Olyan csinos vagy ma is. Megszépít a terhesség, és kívánatossá tesz. 
- Stephan ne csináld! - suttogtam, de nehezemre esett ellenállni, így szembe fordultam vele. 
- Szeretlek Chiara és hiányoztál!
- Stephan ezt nem volna szabad. - tettem egy elhalt próbálkozást, de nem tudtam kitérni édes ajkai közül. Szorosan öleltük egymást, majd Stephan felkapott és a háló felé cipelt. Sürgető gyorsasággal kapkodtuk le egymásról a ruhákat, szenvedélyünk a tetőfokára hágott. Mérhetetlenül hiányzott érintése, amitől bőröm szinte lángolt. Végig simítottam tökéletes hasán, majd számba vettem legérzékenyebb testrészét, amitől kényes sóhaj hagyta el ajkait. Imádtam kényeztetni, de pár perccel később ő kerekedett felém, hogy selymes nyelvével birtokba vegye melleimet. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett, de Stephan a végtelenségig húzta az időt a behatolásra. Testünk végül forrón egyesült, míg végül pihegve egymás karjába próbáltunk csillapodni. 
- Basszus ez nagyon kellett már. - nézett rám gyengéden, és óvatosan meztelen hátam cirógatta. - Remélem, nem okozunk kárt a babának. 
- Úgysem lényeges. - mondtam és az idilli szerelem buborék, amibe kerültünk egy csapásra kipukkant. 
- Most ez komoly? Ez után is elakarod vetetni a babát? 
- Persze, hogy el. - tártam szét kezem. Stephan erre idegesen öltözködni kezdett a kedves férfiből pedig már csak egy morgós, durcás kisfiú lett. 
- Azt gondoltam, megváltozott a véleményed. 
- Attól még, hogy most lefeküdtünk nem változik meg a véleményem. Nem fogok egyedül nevelni egy gyereket. 
- De nem egyedül nevelnéd fel! Értsd már meg, hogy itt vagyok, és szeretlek! Talán az előbb nem bizonyítottam eléggé, hogy mennyire? Vagy neked nem jelentett ez semmit? 
- De igen, jelentett. - néztem magam elé. - sokat jelentett, és lehet hiba volt. 
- Hiba? Ugyan már Chiara kívántuk egymást, nem is kicsit, és éreztem, hogy te is ugyanúgy velem akartál lenni, mint én. Talán nem szeretsz már? - tette fel a kérdést.  - Csak mondd meg, mert én még mindig nagyon szerelmes vagyok beléd, és Nellával és a picivel együtt tökéletes család leszünk. Mi négyen, együtt, és ha nem szeretnéd, hogy családon kívül szülessen meg, szívesen elveszlek. 
- Tessék?  - lepődtem meg, hiszen ilyenre nem számítottam. 
- Jól hallottad, és bár nincs itt nálam a gyűrű, de hozzám jönnél feleségül Chiara? 
- Stephan figyelj..
- Nem kell most válaszolnod, csak gondold át, és ne menj el holnap a műtétre. Olyan lagzink lesz, amit csak akarsz, és boldoggá teszlek. Anyám is, örülne neki. 
- Pont az anyád! - nevettem fel gúnyosan. - persze  majd mondhatná, hogy neki volt igaza, és tényleg egy aranyásó vagyok, aki felcsináltatta és elveteti magát, egy híres focistával, akire még a másik gyerekét is rásózza. Pont úgy, mint azon a karácsonyi vacsorán. 
- Azóta már sok minden megváltozott ő pedig szeret téged, és megkedvelt titeket.
- Nem akarom, hogy a sajtó ezen csámcsogjon, mert az neked se tesz jót. Neked a focira kell koncentrálni. Nem fér bele egy gyerek. 
- Csak még nagyobb adrenalint kapnék tőle a pályán. Most, hogy együtt voltunk újra bebizonyosodott, hogy nem tudnék nélküled élni. 
- Stephan jobb lenne, ha most mennél - öltöztem fel, és újra kimentem a konyhába. Pár percen belül ő is felöltözve követett. - Vigyázz magadra.
- Nagyon szeretlek! - csókolt meg lágyan, és kilépett az ajtón. 
Nellának nagyon tetszett a lufi, de én igyekeztem nem tudomást venni róla. Jó volt a nap, de iszonyúan féltem a pénteki műtéttől, és pakolás közben is Stephan ajánlata járt az eszembe. Monica elvitte Nella dolgait, és megbeszéltem vele, hogy vasárnap már találkozunk. Elmentem a kórházba, ahol pár papír után megmutatták a szobám, ahol csak én voltam. Beszéltem pár szót a doktorral, aki újra csak megkérdezett a döntésemről. Megnyugtattam, hogy semmi esetre sem hátrálok meg. A szobámban egyedül feküdtem, és a televíziót néztem, de gondolataimtól nem tudtam elaludni. Mindennek túlságosan kórház szaga volt, a zöld és kék falak pedig cseppet sem tették barátságossá a helyet.
-  Esetleg adjak egy altatót? - lépett be egy kedves nővér, aki látta, hogy ég a villany nálam. 
- Köszönöm, de nem. Nem szeretnék gyógyszert bevenni. 
- Azért itt hagyom, ha mégis kéne, de tudja, hogy éjfél után már enni, és inni sem szabad.
- Igen tudom. Köszönöm. - mosolyogtam rá. 
- Próbáljon meg aludni, és ha bármi baj van, hívjon bátran. A nevem Lola és ma este én vagyok az ügyeletes. Jó éjszakát. 
- Jó éjt! - köszöntem el, de elaludni továbbra sem bírtam. Felhívtam Nellát, aki elmesélt, hogy nyáron indulna egy két hónapos tábor Los Angelesbe. 
- Nella ez eléggé nagy költséggel jár. 
- Igen, de apa ott van, és nála is lakhatnék, így nem kéne a szállodáért fizetni. 
- Miért nem országon belül oldják ezt meg? - érdeklődtem, mert érhetetlennek tűnt számomra, hogy egy olasz iskola miért akarja a világ másik végén táboroztatni diákjait. 
- Mert testvér suli, és Amerikába jobbak az feltételek, és keményebbek a versenyek is. Sőt ha jól teljesítek akár ösztöndíjat is kaphatnék, amivel egy kétéves programba is bevennének. Tanulhatnék Los Angelesbe anya. 
- Nella ehhez még kicsi vagy. - válaszoltam, és fájt hallani mennyire messze kerülne tőlem. 
- De ott van apa, és nem lennék egyedül. Szeretnék menni. Kérlek! 
- Meddig kell eldönteni? 
- Április végéig, de ha kell, megcsinálok minden házi munkát, és még jobban rákapcsolok a tanulásra. Még matekból is, de engedj el! 
- Átgondolom, de ne éld bele magad. Ez hatalmas út, én pedig féltelek. Sőt anyagilag is nagyon húzós lenne.
- Milyen a szülinap? - váltott témát. 
- A szülinap? Jaa az jó, éppen kijöttem levegőzni, és gondoltam felhívlak. Holnap már otthon leszek, de csak este megyek érted, mert szerintem pihenni fogok egész nap. 
- Amúgy apával is beszélhetnél. 
- Apádat hagyjuk ki ebből! Egyelőre erről én fogok dönteni, de most megyek. Aludj jól, és puszilom Mónikát. Vigyázz magadra. Szeretlek Nella. 
- Én is anya. Szia. - rakta le a kagylót és hangja nagyon csalódottan csengett. Hitelen borzalmasan magányosnak éreztem magam, és féltem, ha Nella elmegy, örökre elveszíthetem. Kezem akaratlanul is a hasamba megbúvó aprócska pocaklakóra téved. Eddig sosem képzeltem el azt, hogy milyen lenne Nella nélkül, pedig anyámék kifizették volna a műtétet, amibe akkor nem mentem bele. Akkor nem féltem, pedig semmim nem volt csak a nagy szerelem, amit Carlo iránt éreztem. Most megvan mindenem és mégsem akarom ezt a babát, de így, hogy Nella talán elköltözne, ki maradna nekem? Egyedül képtelen lennék élni, és nem is akartam.  Unalmamba kapcsolgattam a televíziót és ráakadtam egy As Roma- Empoli mérkőzésre. Stephan kezdő volt, és nagyon jól állt rajta a mez. Imádtam nézni, ahogy focizik, és hajtja a labdát. Minden mozdulata profizmusról árulkodott. Szemébe ugyanolyan szenvedélyt láttam, mint együttlétünk alatt, ez pedig fura mód piszkos gondolatokat hozott képzeletembe. Remek mérkőzés volt, aminek a kilencedik percébe Stephan szerezte meg a labdát, a tizenhatos vonalába, majd ráfordult és egy bődületes góllal a hálóba talált. Csodálatos mozdulat volt, és ahogy mosolygós arcát néztem szemem teli lett könnyel. Agyamba visszhangzottak a férfi utolsó szavai, és tudtam,csak rajtam múlik, hogy ennek a tökéletes játékosnak a felesége legyek. A meccs végül 2-1 lett a Rómának, szemeimből pedig újra peregni kezdtek a könnyek, de biztos voltam benne, hogy ezentúl nem szúrom el a jövőmet. Remegő kézzel tárcsáztam focistámat, aki kisvártatva szólt bele a készülékbe. 
- Szia Chiara! 
- Szia, Stephan beszélnünk kell!