⚽ Megismerni és megszeretni 16.⚽

Chiara: Már több mint egy hete, hogy visszaköltöztünk, én pedig igyekeztem visszaállni a Stephan előtti életemhez. Sajnos bármennyire is próbáltam nagyon nehezen ment, amit még Nella sem tett könnyebbé. Lányomnak is hiányzott a férfi, és bármiről is beszéltünk, valahogy belefűzte szerelmemet. A napjaim abból álltak, hogy elmentem dolgozni, aztán Nelláért, és haza. De nem volt kedvem semmihez, hiszen legbelül mardosott a bűntudat, és a mérhetetlen hiányérzet amit Stephan iránt éreztem. Este nagyon nehezen aludtam el, hiszen gondolataim csak rajta jártak. Szerettem volna hallani a hangját, de nem mertem felhívni, hiszen attól rettegtem egyszerűen csak rám csapja a kagylót. Február második hetében azonban megkaptam a meghívómat a Kínában tartandó tetováló konferenciára. Örültem, hogy számítanak a megjelenésemre, de azonnal pánikba estem, mert tudtam Nellát semmiképpen nem vihetem magammal, hiszen ott nem tudnék figyelni rá. Először szüleim jutottak eszembe, de bármennyire is próbálkoznak, még semmilyen szívességet nem akartam kérni tőlük. Tartottam tőle, hogy ha valami balul sül el megint csak a fejemre olvasnak. Úgy gondoltam hétfőig jegelem a témát és egy átgondolt döntés után írok vissza. Ahogy ezen méláztam, legújabb kolléganőm toppant be hatalmas mosollyal az arcán, kezébe egy magazinnal. 

- Ezt nézd Chiara! - mutatta izgatottan. - annyira gyönyörű vagy rajta és a képek is, meg az interjú, és...

- Lassíts, kérlek Lia. - csitítottam a lányt, akit még csak pár napja ismerek, és ha nem lenne hihetetlenül tehetséges, talán fel sem veszek. Lia nemrég múlt húsz éves, de túlságosan bohókás, és álmodozó.  - milyen újságról beszélsz? 

- Amin rajta vagy, nézd - nyújtotta felém, és ekkor eszembe jutott az interjú, meg a fotózás. A képek valóban jól sikerültek, de sajnos az interjúban lévő válaszaim közül már sok nem volt aktuális. - nagyon szép vagy, és híres! Büszke lehet rád a focistás. -  mosolygott pajkosan. 

- Büszke, hát persze - húztam el a szám, és inkább vissza adtam a lapot neki, hogy a munkámra koncentráljak, de ekkor legjobb barátnőm Giulia toppant be szalonomba.

- Szépséges napot! Hogy megy a meló? - pillantott körbe és kedvesen a  többiek felé intett.

- Giulia! - ugrottam fel, hogy asztalom mögül kimászva átöleljem a lányt. - de jó, hogy itt vagy. 

- Én is örülök neked, bár már eléggé furcsán nézel ki. - mért végig, majd miután leült az egyik váró székre komoly arccal rám nézett. - sajnos nem jó értelembe véve.

- Miért mondod ezt? Tök jól vagyok. - sumákoltam neki, de a lány előtt semmi nem maradhatott titokba. 

- Ugyanolyan ramatyul vagy, mint Stephan. - vetette oda, és szerelmem neve hallatán nagyot dobbant szívem.

- Képzelem - forgattam meg szemem, de mivel nagyon kíváncsi voltam mellé ültem, és suttogva folytattam tovább - hogy van Stephan? 

- Szarul, és akármit is mondok neki, nem hiszi el. Próbáltad hívni? 

- Nem, nem akarom zavarni. 

- Istenem akkor sosem fog megbocsájtani, pedig ő is tudja, hogy szereted és ő is szeret. 

- Csalódott bennem Giulia - hajtottam le fejem, hogy a lányok és a vendégeim ne lássák könnyeimet. 

- Nem lenne időd egy kávéra? - Ismerte fel a helyzetet és miután beleegyeztem a szemközti cukrászdába mentünk át. Rendeltünk két kávét és két csokis süteményt. 

- Figyelj, lehet, ezt érzi, de tudja ő is a lelke mélyén, hogy itt nem te vagy a hibás, hanem Carlo. Csak még túlságosan megvan sértődve, de szeret téged. Ne sírj már Chiara! - Simogatta meg kezem. 

- Én komolyan beleőrülök, annyira hiányzik - fújtam ki orrom - utálom magam, és gyűlöm Carlot amiért ilyen helyzetbe hozott. Nem akartam ezt, tudod? Soha nem kellett volna bemutatnod minket egymásnak nekem pedig nem kellett volna ennyire belezúgnom. Az életem nagyon jól működött, amíg nem ismertem őt. Elmentem dolgozni, és elláttam a lányom. Nem kellett agyalnom semmin, csak, hogy hogyan osztom be a vendégeimet. Most meg.... 

- Chiara nyugi megoldjuk! Megígérem, hogy rendben lesztek jó? Ehhez pedig van is egy kiváló tervem. - kezdte és tudtam már megint valami idióta ötlet jutott az eszébe. - holnap után Valentin nap,  és arra jutottunk Manuellel, hogy elmehetnénk négyesben vacsorázni.

- Stephan sosem menne bele.

- Nem is kell tudnia róla. Eredetileg te sem tudtál volna, de én nem akartam, hogy ilyen borzasztó állapotba legyél Stephan előtt. 

- Köszi - húztam el számat, de tudtam nem gonoszságból mondja. - szerintem Stephan azonnal sarkon fordulna, ha meglátna. 

- Azért csak próbáljuk meg. Nálunk lesz a kaja, és nem kell semmit hoznod, csak magadat.

- Manuel nem haragszik rám? 

- Mikor Stephan elmesélte neki a saját verzióját, akkor kiakadt. De én elmondtam neki, amit te mondtál és szerintem a te pártodon áll. Főleg, hogy ő is ott van Stephannál, és próbálja puhítani. 

- Nem fog sikerülni. 

- Sosem tudhatod. Manuel tud rá hatni, hiszen a testvére, és az, amit vitt biztos megváltoztatja a véleményét. - pillantott fel tányérjából sokat sejtetően. 

- Miért mit vitt? 

- Az újságot, aminek te vagy a címlapján, és amibe az interjút készítették. Ha elolvassa, amiket róla mondtál meglágyul a szíve.

- Tudod, azt érzem, nem tudok a munkámra koncentrálni, és legszívesebben elmenekülnék az országból. 

- Akkor utazz el arra a konferenciára! 

- Eredetileg úgy volt, hogy megyek, de akkor még úgy voltam vele, hogy Stephan vigyázhat Nellára. Viszont most biztos vissza mondom, hiszen anyámékra még nem akarom rábízni majdnem egy teljes hétre. Szóval felejtős a konferencia. 

- Mi lenne, ha elmennél, mi pedig vigyáznánk a lányodra. Szeret minket, és mi is őt. - ajánlotta barátnőm a remek ötletet. 

- Manuel nem lenne mérges? - óvatoskodtam, és bekaptam az utolsó falatot is a csokis süteményemből. 

- Nem, mert ismeri és tudja, hogy nincs vele gond. Nella jól nevelt, okos és kedves kislány. Írd meg, hogy mész mi pedig vigyázunk rá, jó? Mikor mész? 

- 21-én kéne indulnom, és elvileg hétfőre érek haza, de lehet keddre. Még nem tudom a programot. Tudod, ott előrébb van az idő, hat órával azt hiszem. 

- Rendben, akkor csütörtökön odahozod Nellát, és ellesz nálunk. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi baj. Annyi, hogy ha van valami iskolán kívüli programja, akkor azt írd le nekem. 

- Annyira köszönöm. Nagyon jól esik ez a sok segítség, és az, hogy megvigasztaltál. Jó volt veled beszélgetni, de most mennem kell, mert mindjárt jön a vendégem. - álltam fel, de mielőtt elköszöntünk még így szólt. 

- Akkor mi lesz a Valentin nappal? 

- Inkább kihagyom. Menjetek el kettesbe - öleltem át, és beléptem a szalon ajtaján, hogy a munkával elfelejtsem a fejembe sokasodó rengeteg gondolatot, amik mind Stephan körül kavarogtak.

Hazafelé a város már Bajnokok Ligája lázban égett, ugyanis este az As. Roma a Portot fogadta, és nagyon bíztam bennük, hogy megnyerik a mérkőzést. A kézi edzés után Nella is hazaért majd miután megvacsoráztunk felvázoltam neki a tervem. 

- Ugye nem lenne baj? - Tudakoltam és édes kis arcát figyeltem. 

- Nem, de én miért nem mehetek veled? 

- Azért, mert ott reményeim szerint nagyon elfoglalt leszek, és csak késő este lesz időm bedőlni az ágyba. De mindenképpen felhívlak majd, és akármi baj van, hívj te is. Mikor te még alszol, én már rég fent leszek. Tudod ez nagyon fontos, mert itt bemutathatom a tetoválásaimat, és megismerhetik azt, hogy én milyen stílusban dolgozok. Megismerhetik a szalonom, és én is felfedezhetek új stílusokat. Nagyon fontos ez nekem, Giulia pedig maga ajánlotta fel, és az ő házuk még a sulidhoz is közelebb van. Nem kell annyit buszoznod, de talán még ők is elvihetnek párszor. Kérlek, Nella egyezz bele!! 

- Miért nem Stephant kéred meg? Nála is lehetnék, és...

- Azért, mert ő nagyon elfoglalt. 

- De Giulia is, és Manuel is. Stephannál pedig már szobám is van, és az ő háza nagyon szép. Ő biztos mindig elvinne az iskolába, és tudom, hogy ő kedves lenne velem. Anya én Stephanhoz akarok menni, és...

- Nella nem! - állítottam le. 

- De miért nem???? 

- Azért, mert Stephan még mindig haragszik rám, és nem volna jó, ha őt kérném meg. Egyszerűen nem lehet. 

- Akkor békülj ki vele, már annyiszor mondtam. 

- Nella ez nem ilyen egyszerű, és kérlek, értsd meg, hogy én is ezt szeretném a legjobban, de nem lehet. 

- Én akkor sem megyek Giuliához! - csattant fel, és beviharzott a szobájába. Nagyon elszomorodtam a viselkedése miatt, de tudtam hagynom kell, hogy lenyugodjon. Bekuporodtam a televízió elé és bekapcsoltam a mérkőzést. Stephant látni szinte felért egy lelki fájdalommal. Csak nyeltem a könnyeimet, és igyekeztem nem megfulladni, hiszen a lélegzetvétel is nehezemre esett. 

- Anya jól vagy? - hallottam Nella vékonyka hangját. - ne haragudj rám, kérlek! - ült mellém és gyengéden átölelt. - miért nézed, ha ennyire rossz neked? 

- Nem tudom, én csak látni szeretném, ha már nem beszélhetek vele - fordultam felé, és próbáltam letörölni arcomról a sós cseppeket. 

- Olyan sokat sírsz mostanában, és olyan szomorú vagy. Miatta vagy ilyen? 

- Igen, de majd jobb lesz, csak még egy kicsit rossz érzés. A felnőttek néha ilyenek. 

- Nem akartalak megbántani, és nem szeretnék összeveszni veled. Ha neked fontos ez az utazás, akkor szívesen elmegyek Giuliához, és addig maradok, ott ameddig nem jössz haza. De nagyon fogsz hiányozni. 

- Te is nekem. - öleltem át - sajnálom, hogy felforgattam az életed. Tudom, hogy neked sem volt könnyű megszoknod Stephant, majd hirtelen elköltözni, aztán gyorsan vissza. Megígérem, hogy csak akkor lesz ilyen legközelebb, ha teljes mértékben biztos vagyok a dolgomba. 

- Nem lehetne, hogy holnap beszélj vele? 

- Meglátom, de...

- Ha nyernek, felhívhatnád gratulálni! - Adott ötletet és mivel láttam rajta mennyire izgatott rá bólintottam a dologra. A mérkőzést végül 2-1- re nyerte a csapat, így kénytelen voltam betartani a lányomnak ígért fogadalmam. A mondandómat egész este fogalmaztam, így reggel álmosan és nyűgösen keltem. 

- Felhívtad már? - jött a konyhába indulásra készen. 

- Nem, de megígérem, hogy munka után telefonálok neki. De menj, mert elkésel. 

- Szeretlek anya. 

- Én is szeretlek Nella! - Öleltem át, és egy puszival búcsúztam tőle. 

A magamba kigondolt mondandóm miatt csak nehezen tudtam a munkámra koncentrálni, hiszen tudtam elég másképpen mondanom valamit Stephan pedig azonnal rám csapja a telefont. Nella már otthon volt, mikor hazaértem, és hálás voltam neki, amiért egy hatalmas meleg szendvics adagot készített, hogy feldobja kedvem. Vacsora közben az iskolában történt dolgairól beszélgettünk, és örültem, hogy nem hozza fel a telefonálós témát. Ám mivel nem akartam megszegni ígéretemet az étkezés után bementem szobámba és dobogó szívvel tárcsázni kezdtem Stephant, aki pár csörgés után felvette. 

- Szia. Mondd- szólt bele és belém hasított mennyire hiányzott már hangja. 

- Én csak gratulálni szeretnék neked a tegnapi miatt. Ügyesek voltatok, és nagyon jó meccs volt. 

- Köszi, bár én nem rúgtam gólt - magyarázkodott. 

- De te is jól játszottál, és jó volt látni a pályán - vágtam rá gyorsan és olyan idiótának éreztem magam. Főleg, hogy semmi értelmeset nem tudtam kibökni, hiszen az előre megtervezett és szépen felépített mondataim egy csapásra kimentek a fejemből. A kínos csendnek végül ő vetett véget. 

- Szeretnél még valami mást is mondani, vagy...

- Szeretnék veled találkozni, és beszélni. 

- Most is beszélünk, és nem tudom, mikor fogok ráérni. Eléggé be vagyok táblázva. Tudod edzés, mérkőzések.

- Igen persze, de talán átbeszélhetnénk a dolgokat. 

- Chiara nem szükséges Ne erőlködjünk. 

- Stephan én szeretném, ha találkoznánk, mert hiányzol - válaszoltam és nem érdekelt, hogy mennyire járatom le magam, mert tudnia kellett mennyire szenvedek - talán én nem hiányzom neked? 

- Chiara le kell tennem. Ne haragudj, de erre nem érek rá. Üdvözlöm Nellát - mondta furcsa hangon, és mielőtt bármit is mondtam volna lerakta a telefont, amivel újabb fájdalmat ejtett a szívemen. 

Reggel egy hatalmas hányással indítottam a napot, és mivel rázott a hideg elővettem a lázmérőmet és megállapítottam, a lázat. Kicsit szédültem is, így betelefonáltam a szalonba, hogy nem megyek ma és talán holnap se, így a vendégeimet osszák fel maguk között. Nella aggódva nézett rám miközben cipőjét húzta. 

- Én is itt maradhatok veled anya. 

- Nem, te csak menj iskolába, én pedig csinálok egy forró teát, bekapok pár bogyót és bebújok az ágyba aztán már jobban is leszek. Biztos csak elkaptam valamit a szalonba. Olyan sok ember jár be, és télen sok a beteg. 

- Tegnap este megint sírtál ugye? Hallottam, hogy fújod az orrod. 

- Már akkor is betegnek éreztem magam - nyugtattam meg - indulj, mert tényleg elkésel. Vigyázz magadra. Várlak haza valami finomsággal. 

- Vagy inkább pihenj és majd rendelünk valamit jó? 

- Jó - mosolyogtam rá, és végre Nella megindult az iskolába, én pedig egy nagy bögre tea társaságába visszabújtam az ágyba ahol azonnal elaludtam. A csengő visító hangjára ébredtem, és mikor realizáltam a helyzetet köntöst vettem és kisiettem az ajtóhoz, amit legszívesebben azonnal becsaptam volna. 

- Mit keresel itt? - kérdeztem dühösen a férfitől, akinek kezében egy csokor virág volt. 

- A lányok a szalonba mondták, hogy beteg vagy, és nem mentél be dolgozni. Úgy gondoltam akkor eljövök ide, és ápollak. Bár eredetileg arra gondoltam elviszlek vacsorázni, hiszen Valentin nap van. 

- Istenem Carlo mikor mész már vissza!!?? - csattogtam tovább a nappali felé. 

- Már voltam otthon, de visszajöttem, és itt leszek egész hétvégén, hogy a lányommal legyek, és veled. 

- Semmi szükség rá, és...- kezdtem, de a gyomrom újra fordult egyet én pedig újra mosdóba kötöttem ki ahol kiadtam gyomrom tartalmát. Sajnos Carlo még ezek után sem ment el, így kénytelen voltam a virágot vázába tenni. 

- Boldog Valentin napot! 

- Ez minden csak nem boldog. Kérlek, menj el, mert szeretnék aludni. 

- Akkor itt leszek addig, míg alszol és ha kell valami csak szólsz, és én azonnal viszem az ágyadba. 

- Carlo nem akarom, hogy ápolj, és egyáltalán nem akarom, hogy itt legyél.

- Chiara de én vigyázok rád.

- NEM ÉRTED MEG, HOGY NEM AKAROM!!! - Kiabáltam rá. - Nem is értem, hogy van képed ide jönni és ajándékot adni nekem mikor tudod, hogy nem szeretlek. Sőt, gyűlöllek a viselkedésed miatt!! Miért nálam nyomulsz, mikor Amerikába van a családod? Ott kéne helyre rakni az életed, nem itt, ahova már nem köt semmi. Minden jól alakult, de te elrontottad nekem, és most meg itt vagyok, és szó szerint belebetegszem a fájdalomba, és a hiányba amit Stephan iránt érzek. 

- Chiara én azt gondoltam, hogy helyre hozhatnánk, és neked is jelentett valamit. 

- SEMMIT NEM JELENTETT! - üvöltöttem zokogva. - nem kellesz nekem, és ezt a dolgot nem lehet megmenteni, mert az égvilágon semmit nem érzek irántad. Én Stephant szeretem teljes szívemből, és vele akarok lenni. Mikor érted már meg? Ő egy remek ember, aki szeretett engem és a lányunkat is. Elfogadta, hogy ő van nekem, és képzeld, még Nella is hiányolja. Te évekig elfelejtkeztél róla, most meg idejössz, és azt hiszed, jogod van mindenhez, de nagyon tévedsz, mert Nelláért már ebbe a pár hónapba is többet tett Stephan, mint te egész eddigi életében. Itt semmihez sincs jogod, semmihez. - sírtam, és lerogytam a kanapéra. 

- Chira én sajnálom - ült mellém - nem tudtam, hogy ennyire szereted ezt a fiút. Azt gondoltam ez csak egy futó kapcsolat, és mikor megláttam a lányunkkal féltékeny lettem. Megszervezte a buliját, és mindenféle drága dolgokat vett neki. Elmentetek Szilveszterezni egy elit helyre, én pedig nem tudtam ez megadni nektek. Rosszul esett és azt akartam, hogy neki is szar legyen, de neked nem akartam ekkora fájdalmat okozni. 

- Mégis sikerült. Carlo akármit is mondtam neked akkor, nekem Stephan a nagy ő. Ebben biztos vagyok. - néztem szemébe ahonnan megértés csillogott. 

- Akkor szerezd vissza. 

- Mégis hogy, mikor tegnap este is rám csapta a telefont. Akkorát csalódott bennem, hogy már soha többé nem akar látni, és beszélni velem. Nem lett volna szabad ezt tenned - álltam fel és az ajtó felé indultam - most pedig az lesz a legjobb, ha elmész, és nem találkozunk egy ideig. 

- Rendben. Gyógyulj meg és vigyázz magadra és persze a lányunkra - köszönt el, és én csak reménykedtem, hogy legalább egy évig nem fogom látni.