⚽ Megismerni és megszeretni 14.⚽

Sziasztok!!

Eléggé nagy kihagyás után végre meghoztam a Stephanos történetem legújabb részét. Sajnálom, hogy ilyen sokat hagytam ki, de mindig úgy éreztem, hogy hiába van meg egy adott történet rész, még nincs meg annyira a fejembe, hogy ezt egy fejezetbe sűrítsem. Nagyon szeretném ezt a történetet végig vinni, mert látom benne a fantáziát, és már látom azt is, hogyan fogom lezárni. Egyelőre még csak az események sűrűjébe tartunk, és bőven lesznek bonyodalmak, de most érzem úgy, hogy már nem vagyok bizonytalan ezzel kapcsolatban. 

Ha pedig még nem tettétek meg csatlakozzatok bátran a blogzaholic facebook csoportba, ahol remek kis csapat kezd alakulni. De ha több információt szeretnétek tudni rólunk, vagy további érdekes cikket olvasni, kattintsatok a blogzaholic oldalára. Csoportunknak már Instagram oldala is van, ahol remek képeket, és az aktuális témákkal kapcsolatos fotókat találhatjátok. #bloggers  #team #szeretekblogolni  #blogzaholic

Stephan: Kicsit idegesen várakoztam a nappaliba, és szinte percenként az órát lestem. Telefonomon a Chiaranak küldött üzenet képe jelent meg, mikor Nella jött le hozzám. Szemei kicsit aggódva tekintettek rám, ahogy leült a velem szemben lévő fotelba.

- Anya nem jött még haza? - érdeklődött lágy hangon, és én csak megráztam a fejem. - De már mindjárt nyolc óra. Merre lehetnek ilyen sokáig?

- Lehet sok a megbeszélni valójuk. Tudod milyen régen nem találkoztak. - nyugtattam meg, és reméltem igazam lesz. - Ne aggódj Nella. Inkább nézzük meg, mi van a nasis dobozba. - ajánlottam, de a kislány nem mozdult, csak nézett maga elé. - Nella mi a baj? - guggoltam le elé.

- Mi van, ha nem sikerült jó a találkozó, anya pedig haragudni fog rám, és soha többé nem engedi meg, hogy a mamával találkozzak?

- Figyelj, én nem tudom mi volt köztük, hiszen Chiara csak pár dolgot említett a múltról, de nem gondolnám, hogy történhetne olyan, amiért haragudna rád. Te vagy neki a legfontosabb a világon. Az pedig, hogy mi lesz a jövő, még nagyon sok mindenen múlik.

- Én szeretném, ha többet találkozhatnék velük, mert nagyon kedves, és jó érzés volt azt mondani a többieknek, hogy ő a mamám. Szeretném a szülinapomra is elhívni őket, ahogy apát is. - magyarázta, és bármennyire is szerettem volna tiltakozni nem tehettem. Ez Nella szülinapja lesz így nekem is el kell fogadnom, hogy egy olyan embert engedek a házamba, akit utálok. Hogy eltereljem a kislány figyelmét igyekeztem a szülinapi buliról beszélgetni, és örültem mikor mosolyogva és csillogó szemekkel magyarázni kezdett a terveiről. Már bőven benne voltunk a dekorációs témába, mikor szerelmem lépett be az ajtón.

- Anya, de jó, hogy megjöttél!! - szaladt a kislány anyja elé. - Már azt hittem valami baj van.

- Nincs semmi. - mondta, de én láttam tekintetéből, hogy szomorú, és talán könnyes is. - Kicsit elbeszélgettük az időt. Ettetek már valamit?

- Igen már megvacsoráztunk. Marina készített vacsorát mielőtt elment. Neked is van még belőle. – Mondtam kedves hangon.

- Köszönöm. Nella szeretném, ha most elmennél fürödni, és mielőtt ágyba bújnál, szólj és betakargatlak.

- Oké. - indult a lépcső felé, de az alsó fokon még visszafordult és édesanyjára nézett. - Megtudtátok beszélni a dolgokat?

- Nagyjából, de még nagyon sok minden van, amit nem hoztunk fel.

- De ugye találkozhatok vele, és eljöhetnek a szülinapomra? - kérdezte reménykedő hangon, ám Chiara kemény hangon visszaszólt.

- Arról szó sem lehet, de most indulj fürödni, mert holnap iskola!

- De anya...

- Nella indulás!

- Rendben. - sóhajtott a kislány, és felszaladt a lépcsőn, mi pedig leültünk a konyhába. Amíg szerelmem vacsorázott nem mertem belekérdezni a dolgokba, de szinte kifúrta oldalamat a kíváncsiság. Csak némán hallgattunk, és végül ő szólalt meg először.

- Olyan borzalmas volt tudod. - temette arcát kezeibe.

- Miért? Mi történt? Talán olyan dolgokat mondott, amivel megbántott?

- Nem, éppen ez az, hogy nagyon kedves volt, és olyan volt, mint mielőtt Nella megszületett. Nagyon sok minden feljött, ő pedig mindenről érdeklődött. A lányomról, a munkámról, rólad.

- Akkor miért mondod, hogy borzalmas volt?

- Azért, mert teljesen úgy beszélt mintha minden tökéletes lenne, és nem volnánk rosszban. Mintha nem rakott volna ki a házból miután megtudta, hogy állapotos vagyok. Nem keresett tíz éven át, és most meg úgy társalogtunk mintha az égvilágon semmi sérülést nem okozott volna.

- Chiara lehet, hogy megbánta, és most igyekszik törleszteni. - fogtam meg puha kezét, és fájt ilyen szomorúnak látnom.

- De én nem akarom, hogy törlesszen. Én azt akarom, hogy hagyjon békén!! Akkor kezdett felmenni bennem a pumpa mikor a szülinapra terelődött a szó, ő pedig előadta, hogy majd süt egy tortát, apám meg majd megszerzi az egyik kézi csapat bérletét. Akkor leállítottam, hogy nem szeretném, ha eljönne, és nem akarom, hogy tartsák a kapcsolatot, és tudod mi volt? Nem értette miért csinálom. Még akkor sem mikor elmagyaráztam, hogy nem lehet elfeledtetni velem, azt mikor a ház előtt ordított velem, és elhordott mindenféle kurvának, majd megtiltotta, hogy visszamenjek a lakásba. Tudod mi volt a válasza? - állt fel mérgesen, és szemei újra könnyben úsztak. - Hogy az már olyan régen volt. Basszus, de nekem még mindig fáj, és annyi lehetőségük lett volna felkeresni, de nem tették! Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk elzavartak pedig csak annyi volt a bűnöm, hogy szerelmes voltam egy férfiba, akitől született egy gyönyörű lányom. Fiatal voltam, és nekem nem volt ott az anyám mikor megszületett a lányom, és nem örültek az unokájuknak. Mikor elküldtem nekik egy fotót a szalonom előtt találtam ugyanazt a levelet, benne a széttépett fotókkal, és...

- Chiara nyugodj meg! - öleltem át. - Tudom, hogy fájnak ezek a dolgok, de ők a családod.

- Nekem már csak Nella a családom... és te. - nézett bele szemeimbe.

- Én mindig itt leszek mellett Chiara. Ezt megígérem neked. - csókoltam meg, és ekkor Nella hangját hallottuk az emeletről.

- Mindjárt megyek kicsim, addig kuckózz be! - szólt fel szerelmem, és újra felém fordult. - Tudod Carlorol sok rosszat ellehet mondani, de ha az ő szülei nem álltak volna mellettem, akkor valószínű éhen haltam volna az utcán. Más kérdés, hogy mikor szegények meghaltak és hárman maradtunk ő megijedt a feladattól és ott hagyott. De akkor már volt egy nagyjából biztos alapom. Nem szép ilyet mondani, de sokkal jobban fájt a haláluk, mint bárki másé.

- Megértem, de próbáld átgondolni és próbálj meg legalább Nella miatt megenyhülni feléjük.

- Nem ígérem meg, de megpróbálom. Viszont akkor is egy hosszú idő lesz, míg úgy tudok rájuk nézni, mint a lányom születése előtt. - szólt csendesen és felszaladt a kislányhoz.

A napok gyorsan teltek nekem pedig minden időmet lekötötte a pályán való szereplés. A két hetes szünetben igazán kipihentem magam, és úgy éreztem szinte szárnyalok. Nagyon boldog voltam, hogy otthon kezdhetjük az idényt a Torino ellen. Szerelmemet is sikerült megfűzni, hogy eljöjjön a meccsemre, és mivel ez egy délutáni mérkőzés volt így Nella is csatlakozhatott hozzánk. Már dél körül az Olimpicoba voltam és újra elkapott az a jóleső izgalom, amit minden találkozó előtt érzek. Kicsit elterelte a gondolataimat a csapattársakkal való beszélgetés ahol mindenki elmesélte mit csinált a szünetben, és hogy teltek az ünnepek. Sokan látták a Chiaraval készült szilveszteri képeket is, de egy pár barátságos cukkoláson kívül csak jó véleménnyel voltak róla. Sajnos kicsit hideg zuhanyként ért mikor kiderült nem lehetek kezdő, viszont nagyon bíztam benne, hogy lehetőséget kapok majd, és megmutathatom, mit tudok. Leültem a padra és figyeltem az eseményeket. Szerettem volna egy üzenetet küldeni a lánynak, de ilyenkor mindig az öltözőbe hagyom a készüléket. Szinte még el sem kezdődött a mérkőzés mikor az egyik csapattársam cserét kért az edző pedig engem ugrasztott be helyette. Nyilván sajnáltam, hogy megsérült, de legbelül mérhetetlen boldog voltam, testemet pedig azonnal átjárta az adrenalin. Igyekeztem segíteni társaimat és reméltem ezt Chiara is észreveszi majd. A gólgyártást Nicolo kezdte meg, aki egy szép szabadrúgás után a kapuba bombázta a játékszert. Az állás így 1-0 volt a javunkra, de persze mindenki tudta, hogy nagyon messze még a vége. Én is magasabb ütemre kapcsoltam, és igyekeztem a lehető legtöbb labdát szerezni. Egy nagyon jó passzból a kapu felé törtem, és már éppen a lövéshez készültem mikor az ellenfél kapusa hatalmas erővel tört ki helyéről én pedig az egyensúlyomat vesztve gurultam párat és a földön találtam magam. Kicsit mérges voltam, ám mivel az eset a büntető vonalon belül történt a Roma egy tizenegyest kapott. Ezt csapattársam könnyedén értékesítette így az előnyünk még nagyobb lett. A szünetben egy magabiztos 2-0-ával tértünk be az öltözőkhöz a telefonomon pedig egy aggódó üzenetet láttam életem szerelmétől, ezért gyorsan visszapötyögtem a választ, majd az edző utasításaira figyeltem. A második félidő nagyon rosszul alakult, hiszen a nagy előnyünk röpke húsz perc alatt semmivé vált, sőt még az eső is szakadni kezdett, amit kimondottan utálok. Csak hajtottunk és hajtottunk, én pedig már teljesen bőrig áztam, de szemem előtt végig csakis az lebegett, hogy megmutassam Chiaranak milyen jó tudok lenni. Egy remek passzot kaptam nem sokkal a lefújás előtt én pedig nem teketóriáztam és teljes erőből a kapuba bombáztam a labdát. Mérhetetlen boldogság fogott el, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon a levegőbe ugrottam. Újra csak bizonyíthattam a tudásomat, és eldöntöttem a mérkőzést, ami így 3-2 lett.

Chiara: Boldog mosollyal vártam Stephant az öltözők előtti folyosónál, és nagyon büszke voltam rá. Nella is élvezte az egészet és szinte egy másodpercre sem állt be a szája.

- Jön Stephan! - kiáltott fel, és a fiú elé szaladt, akin láttam, hogy meglepődik, de örül is a lányom közeledésének. Mikor közel értek hozzám, átöleltem a nyakát és puhán megcsókoltam.

- Még vizes egy picit a hajam. - mentegetőzött.

- Engem nem zavar. Sőt, így sokkal édesebb vagy. - néztem bele szemeibe, amikkel alig tudtam betelni. Szemem előtt megjelent vizes mezben, ami rátapad izmos testére, és nagyon vissza kellett magam fogni, hogy Nella előtt ez ne látszódjon rajtam. Este megvacsoráztunk, és újra a buliról kezdtünk beszélgetni, aminek az előkészületei már nagyon jól álltak. Giulia is felajánlotta a segítségét, és Manuel is megígérte, hogy bármibe számíthatok rá. Nem akartam nagy zsúrt, mert ez még csak a tízedik szülinapja, ám Stephan szerint lányom mindent megérdemel, amit csak akar. Nella végül kilenc körül került ágyba, én pedig éppen a fürdőbe bíbelődtem mikor Stephan ölelt át hátulról, és a nyakamba csókolt.

- Nem jössz aludni? - érdeklődött, és lentebb tolta a hálóingem pántját.

- De, csak még elpakoltam Nella fürdős dolgait. Mindig széthagyja őket. - kuncogtam fel.

- Nem is beszéltünk a mérkőzésről. Tetszett nektek?

- Igen, nagyon- nagyon, bár nem igazán tudtam a többiekre figyelni, főleg miután eleredt az eső, és az a vizes mez rengeteg piszkos gondolatot indított be nálam. - kezdtem elpirulva, és lesütöttem a szemem. 

- Ó és milyeneket? - húzott egyre közelebb mikor lelökött egy csomag gyógyszert a földre. Meglepődve vette fel a pirulát és kérdőn nézett rám. - ez mi? 

- Jaj, ez semmi. - kaptam ki idegesen a kezéből, és gyorsan a fiókba raktam, elfelejtkezve arról, hogy a mai adagomat még nem vettem be. 

- Chiara ugye nem vagy beteg? 

- Nem, dehogy Stephan ez csak - kezdtem zavart hangon. - ez csak fogamzás gátló tabletta. Tudod, hogy ne jöjjön olyan dolog közbe, amit nem szeretnénk. 

- Jaa értem, rendben akkor most megnyugodtam. Csak kicsit megijedtem, mert azt hittem beteg vagy. 

- Szerencsére nem. - simogattam meg arcát, Stephan pedig forrón megcsókolt és az ágyba cipelt. 

A születésnapi bulit péntekre időzítettük, mert sajnos Február 3.-ára Stephannak mérkőzése volt. Az előtte lévő hét eléggé káosz volt, és hiába kaptam nagyon sok segítséget azért a legtöbb dolgot nekem kellett megszerveznem. Stephan unszolására anyámékat is elhívtam az ünnepségre, de előtte kikötöttem, hogy találkozni szeretnék apámmal is. Ez már kicsit jobb hangulatban történt, mint anyámmal, és jól esett, hogy ő legalább belátta mekkora hibát követtek el tíz évvel ezelőtt. Carlo már a hét elején a városba repült, és nagyon segítőkésznek mutatkozott. Sőt még Stephannal is próbált rendesen viselkedni, ugyanis a két fiú kapcsolata nem igazán volt barátinak nevezhető. Úgy terveztük, hogy pénteken nem dolgozom hanem Giuliával együtt feldíszítjük a lakást, és fogadjuk a vendégeket. Gyönyörű szülinapi dekorációkat aggasztottunk ki az előtérbe, nappaliba és a konyhába. Plusz meglepetésként pedig színes születésnapi lufikat fújtunk fel. Míg Nella iskolába tartózkodott Manuel meghozta az ennivalókat, Stephan pedig az italos pultnál tevékenykedett. Mivel gyerekekről volt szó egy olyan mixert is felvettünk, aki remek alkoholmentes italokat készített. Stephan ragaszkodott egy játékmesterhez is, aki különféle programokat szervezett a gyerekeknek. Ezt eleinte eléggé vonakodva fogadtam, de mivel én a felnőttekkel foglalkoztam így végül jó ötletnek tartottam ezt. Délután kettőre már iszonyat ideges voltam. 

- Szerinted jó lesz? - pillantottam Stephan felé, akinek már ezerszer feltettem ezt a kérdés a nap folyamán, ő mégis kedvesen és mosolyogva válaszolt. 

- Persze, hogy jó lesz. Nyugi már!! Amíg Nella kézi edzésen lesz, a barátai éppen ideérnek. Ne aggódj már annyit. Te vagy a legjobb anyuka. 

- Tudod még sosem volt a lányomnak ekkora bulija, és ezt is javarészt neked köszönhetem. Ha te nem lennél, akkor...

- De itt vagyok, és a barátaid is. Mindenki azt szeretné, hogy jó legyen, és mindenki úgy fog hozzáállni, hogy Nella a lehető legszebb szülinapi meglepetést kapja. 

- Köszönöm. - csókoltam meg és ekkor Carlo lépett be az ajtón, aki egy kedves fiúval érkezett, akiről kiderült, hogy a zenét fogja szolgáltatni. A gyerekek és a szüleik öt körül érkeztek meg, én pedig ekkor felszaladtam átöltözni egy fekete pántos csipke ruhába. Mikor végeztem Stephan is felöltözött, és nagyon szexin állt rajta a fekete nadrág, és a sötétkék ing. Fél hat tájban már a család minden tagja ott tartózkodott. Próbáltam jó képet vágni a szüleimhez, és igyekeztem mindenkivel beszélgetni. Nella baráti körét már ismertem, de mivel ez kimerült a gyerekeknél, így jó lehetőség volt, hogy a szülőkkel is beszélgessek pár szót. Nella hat órakor végzett az edzésen, amiről Carlo hozta el. A villanyokat lekapcsoltuk, és csak egy apró fénygömb világította meg a szobát. Lányom bár tudott a buliról, végig abban a hitben volt, hogy vasárnap fogjuk tartani. Ezzel is csak növeltük a meglepetést. Aztán mikor nyílt a zár Carlo felkapcsolta a villanyt mi pedig egyszerre kiabáltuk: MEGLEPETÉS!!! Nella szinte alig jutott szóhoz, de gyönyörű szemeiből hatalmas örömöt olvastam ki. Azonnal hozzászaladtam és átöleltem az én nagy lányomat, akit a világon a legjobban szeretek. Nella ekkor elkezdett sírni és a végén már mindketten zokogtunk. Olyan megható, és csodás pillanat volt, hogy még pár vendég szeme is könnyes lett. Mikor felocsúdtunk az első sokkból Nella felszaladt átöltözni az általa kiválasztott sötétkék ruhába és kezdődött az ajándékozás. A barátoktól egy-egy apró meglepetést kapott, a szüleim egy éves bérletet ajándékoztak neki, ami a kedvenc csapata mérkőzéseire szólt. Tőlem könyveket és ruhát, míg Stephantól egy komplett kézilabda felszerelés volt a meglepetés. Végül pedig Carlo adott át egy hatalmas dobozt, amibe egy óriási televízió és egy komplett dvd felszerelés volt. A szavam is elállt ettől a meglepetéstől, hiszen tudtam Nella apja nagyon a zsebébe nyúlt. Kislányom mindennek nagyon örült, és hálásan köszönte meg a meglepetéseket. Anyám kitalálta, hogy készítsünk fotókat, amiket ha Nella megnéz boldogan emlékszik vissza erre a napra. Mindenkivel készült kép, de mikor anyám kijelentette, egy fotónál, hogy csak a család, láttam Stephanon, hogy rosszul esik neki hogy mellőzve lett. Sőt anyám minden áron a Carloval közös fotókat erőltette, ami már nekem is sok volt, de nem akartam szóvá tenni. A gyerekek a kép készítés után bevonultak a nappaliba, ahol sokféle játékot játszhattak. Én a szülőkkel, és a barátokkal társalogtam, és próbáltam Stephan jókedvét is visszahozni. Folyamatosan bújtam hozzá, és mondogattam mennyire jó, hogy velem van, de ő továbbra is hűvös volt. A felnőttek az előszobába és a konyhába tartózkodtak, ahol természetesen nem csak alkoholmentes italok folytak. Néha benéztem azért a gyerekekre, de szerencsére mindig hangos nevetés, vagy élénk játék zajlott. Ezt is hálásan megköszöntem Stephannak, aki annyit mondott, hogy ez csak természetes, így, hogy jobb kedvre derítsem a fülébe súgtam, hogy a buli után neki is lesz egy meglepetésem. Ettől úgy láttam jobb kedvre derült és forrón megcsókolt. A tortát hét után adtuk oda és szerencsére a rózsaszín három emeletes édesség nagy sikert aratott. Mindenki vett egy szeletet és együtt majszoltuk az édességet, miközben hallgattuk a gyerekek önfeledt csevegését. A játékmester sajnos csak nyolcig volt így mikor ő végzett a legtöbb gyerek is szállingózni kezdett. Nella továbbra is örömmámorban úszott én pedig igyekeztem a maradék pár gyerekkel beszélgetni, és fenntartani a buli szintjét. Mivel egy kicsit kezdtem elfáradni úgy gondoltam egy pár percre kifújom magam és a lenti dolgozó szobába leülök egy kicsit, és levehetem a magas sarkúm. Közben feltettem a telefonomat tölteni és a fiókban talált hűsítő gél után kutattam. Pár másodperc múlva azonban Carlo jelent meg az ajtóba, akitől eléggé meglepődtem. 

- Szeretnél valamit? - néztem rá kérdőn. 

- Csak láttam, hogy bejöttél ide. - kezdte és tekintetéből úgy láttam, hogy kicsit többet ivott a kelleténél. - nem akartam, hogy egyedül legyél. 

- Kedves vagy, de mindjárt visszamegyek. 

- Én nem sietek sehova. - jelentette ki és a kanapéra ült. - nagyon jó bulit szerveztél a lányunknak. 

- Köszi, de ez nem csak az én érdemem hanem Stephané is. 

- Ó a tökéletes álom focista. - jegyezte meg epésen, de igyekeztem elengedni fülem mellett a megjegyzését. - tudod eszembe jutott mikor még csak hárman voltunk. 

- Az már nagyon rég volt Carlo. 

- Pontosan tíz éve született meg. Nem furcsa ez? Mennyi minden történt ennyi idő alatt. 

- De igen, nagyon sok minden. - ültem mellé, miközben fájós lában kenegettem. - volt jó és eléggé rossz is. 

- Sajnálom, ha anno fájdalmat okoztam neked. 

- Carlo ez már elmúlt, és nem kell bocsánatot kérned. Ezen már rég túlléptem. - magyaráztam neki. 

- Igen, de tudod sokat gondolkoztam a héten, és rájöttem, hogy egy hatalmas barom vagyok. Én nem akartam, hogy ez legyen, csak tényleg akkor megijedtem a feladattól, és..

- Kérlek, ne magyarázkodj! - állítottam le. - ezen már nincs mit szépíteni. Hiszen még fiatalok voltunk, és nyilván te szerettél volna az álmaidnak élni. 

- Otthagytalak egyedül, ami nem volt szép. - mondta tovább és egyre közelebb húzódott felém.

- Igen, de én már tényleg nem bánom, hiszen akkor az életem teljesen más fordulatot vesz. 

- Boldogabb lehettél volna. 

- Én most is nagyon boldog vagyok. - néztem ködös tekintetébe, és mielőtt bármit is tehetett volna felálltam és az asztalhoz indultam, hogy kihúzzam a töltőből a készülékemet. Ám mikor megfordultam Carloval találtam magam szembe. 

- Még mindig olyan gyönyörű vagy, mint akkor mikor megismertelek. 

- Köszönöm. - fogadtam a bókot, és egyre kellemetlenebbül kezdtem érezni magam. Két karja az asztalra támaszkodott átfogva engem. A menekülésre semmi esélyem sem volt. 

- Furcsa, hogy anno mindig azt mondtad én vagyok neked az álom pasi, akiért mindent megtennél. Én voltam neked az első számú szerelmed. 

- Igen, te voltál, de... - kezdtem és ekkor keze megmarkolta az egyik combom és a dereka köré rakta. Megéreztem merevedését, amitől csak még jobban pánikba estem. 

- Azt szeretném, ha újra én lennék neked az a férfi, akibe egyszer nagyon beleszerettél. Szeretném, ha adnál egy esélyt és átgondolnád a dolgokat. Talán újra kezdhetnénk. - suttogta ajkai pedig a nyakamhoz vándoroltak. Az alkohol bűze egyre jobban taszított, és legszívesebben sikítottam volna, de nem akartam elrontani Nella buliját. - Egyszerűen megőrülök érted Chiara! 

- Carlo kérlek, én nem... 

- Cssss, ne beszélj, csak csókolj meg! -  kérlelte és ekkor fentebb ültetett az asztalon ajkai pedig az enyémekre tapadtak. Nem tudtam megszólalni, és eltolni sem volt erőm, hiszen túl heves volt a csókja. Nyelve átsiklott számba, és egyre szorosabban ölelt magához, miközben egyre jobban húzta le rólam ruhám. Már éppen erőt vettem magamon, mikor megkattant az ajtó és Stephan lépett be rajta. A férfi szemei azonnal szikrákat szórtak, én pedig már nem tudtam megmenteni a helyzetet.