⚽ Szülinapi különkiadás: Stephan ⚽

Sziasztok! Elérkezett Stephan szülinapja, én pedig - csakúgy, mint Zlatannal - ezt is egy különleges poszttal szeretném "megünnepelni" A részről pedig annyit, hogy az utóbbi időbe elég sok babás témájú fejezetet írtam, és ez is teli lesz örömmel és szomorúsággal, de a fő téma a gyerekáldás. Meg persze egy kicsit megláthatjuk mi történt Stephannal és Kittivel, Lili esküvője óta.  Legbelül nagyon bízom benne, hogy előbb- utóbb már a saját babaáldásomról is írhatok nektek, mert már nagyon szeretném, ha sikerülne.

Remélem, tetszik nektek ez a rész, az ötletet pedig nagyon szépen köszönöm. 😊

Stephan: A mellettem édesen szuszogó lány arcát figyeltem a piros lámpánál, miközben még mindig az előző napokon járt az eszem. Olyan tökéletes és harmonikus volt ez az öt nap, hogy még a saját problémánk is tova tűntek. Nem veszekedtünk és nem éreztük rosszul magunkat egymás társaságában. Egyszerűen jó volt minden, és örültünk, hogy újra Liliék közelében lehetünk. Persze éreztem mikor Kitti Alexanderral játszott, hogy az ő szívébe is belemar a fájdalom. Főleg mikor barátnőm a születésnapi vacsorámon jelentette be, hogy állapotos, és második babájukat várják Zlatannal. Azt gondolta örömet szerez nekem ezzel, és valamilyen szinten örültem is neki, de legbelül ott bujkált bennem, hogy akár mi is közölhettünk volna hasonló jó hírt, ha nyár elején nem üt be a baj. Kitti teljesen magába zuhant, és folyamatosan magát vagy engem hibáztatott a történtek miatt. Nyilván tudtam, hogy ez csak a mérhetetlen fájdalomnak szól, ám mégis rosszul esett, mikor a fejemhez vágta, hogy nem törődtem eleget vele, és egyedül érezte magát. Néha én is visszavágtam azzal, hogy neki sem kellett volna annyit dolgozni, hiszen a cukrászdájában ő a főnök, és akkor jár be, amikor csak akar. A viharok után azonban mindig beláttuk, erről egyikünk sem tehet, és pár óra múlva már nyugodtan és békésen beszélgettünk a történtekről. Azt, hogy Liliékhez mentünk, tőle kaptam ajándékba a szülinapomra, és nagyon boldoggá tett vele. Úgy éreztem ezt kapom cserébe azért, amiért titkokban összeházasodtunk.
Kicsit furcsa volt a helyzet, mert beszéltünk róla sokat, de mindig közbejött egy csomó minden, amiért aztán elmaradt a szervezés. Egyik nap aztán Kitti elsírta nekem, hogy nem tud túllépni ezen a vetélésen, és nagyon fél, hogy elhagyom. Pedig sosem fordult meg a fejemben még hasonló gondolat sem. Szegényt alig tudtam megnyugtatni, és akkor határoztam el, hogy elveszem. A következő hét pedig azzal telt, hogy leszerveztem az anyakönyvvezetőt, és vettem Kittinek egy egyszerű, de mégis szép fehér ruhát, és a nagy napon megkértem vegye fel, és jöjjön velem. Persze semmit nem értett az egészből, hiszen tervemet egész végig titkoltam. Kitti tanújának az egyik barátnőjét szerveztem be a bárból, nekem pedig az egyik csapattársam segített be. Minden a lehető legegyszerűbben volt leszervezve, és mikor Kitti rájött mi történik szinte szóhoz sem jutott, de boldogan mondta ki nekem az igent, és ennek már majdnem két hónapja. A hírtől mindenki eléggé padlót fogott, a családom pedig eléggé kiakadt, de akkor már nem számított semmi, hiszen elértem azt, amit akartam: Hogy Kitti a feleségem legyen. Lili is kiakadt a hírtől, de azért együtt örültek velünk. Mi is boldogok voltunk, hogy sikerült beilleszkedniük L.A.-be. Zlatan sorra termeli a gólokat, Lili pedig egy kisebb televíziónál dolgozik, mint sportriporter. Emellett még egy saját galériát is vezet, ahova a saját, és a fiatal tehetségek képeit állítja ki. Ahogy a teraszon ülve elmeséltem nekik az esküvő előzményeiről, mindketten nagyon szomorúan fogadták a hírt. Kicsit én is elsírtam magam újra, és megkértem őket, ne hozzák fel Kitti előtt a dolgokat, sőt inkább tegyenek úgy, mintha nem tudnának róla. Szerencsére belementek, és a velük töltött napokban egyszer sem került elő. A gépünk hétfőn indult haza, és mi nagyon nehezen engedtük el egymást Lilivel, hiszen olyan gyorsan eltelt ez a pár nap, és még annyi mindent szerettem volna vele megosztani. Főleg, hogy már fél éve nem láttam előtte. Mióta megismerkedtünk sosem telt el két hónapnál több úgy, hogy ne találkoztunk volna. Otthon aztán minden visszatért a rendes kerékvágásba. Én edzésekre, mérkőzésekre jártam, Kitti pedig a cukrászdába dolgozott. Minden úgy történt, ahogy kellett, és a gyerek téma többé nem merült fel, de a szívünk mélyén mindkettőnknek ez volt az álma, és reménykedtünk egyszer tényleg sikerül.

Kitti: Rémes volt belegondolni, hogy nővérem már a második gyerekét várja, miközben én még mindig az elsőt gyászolom. Persze neki minden könnyebben sikerült, és nem lepődhettem meg azon sem, hogy ez is úgy jött, ahogy akarták. Én is szerettem volna örömöt szerezni annak a férfinak, akit szeretek, és akinek már két hónapja a felesége lehetek. Furcsa, mert mindig nagy esküvőről álmodoztam, és eredetileg is azt terveztük, még sincs bennem hiányérzet. Úgy gondolok vissza arra a napra, mint életem egyik legcsodálatosabb napjára. Persze tudom, hogy nem vagyunk olyan régóta együtt és voltak nagy vitáink, szakításaink, de mindketten tudjuk, hogy nekünk egymás mellett a helyünk. Mert akkor vagyunk a legboldogabbak, ha együtt lehetünk. Az életünket sikerült megszervezni, és az én karrierem is tökéletesen kezd alakulni. A cukrászda már teljesen az enyém, és már van elég keretem ahhoz, hogy rajtam kívül még két embert is foglalkoztassak. Ők felváltva vannak a pultba,  és felváltva végzik az egyéb feladatokat is. Az árukat korán reggel kezdik sütni ezekben pedig én is besegítek. Éppen egy szállítmányi papírt néztem át, mikor egy éles fájdalom hasított bele a hasamba, én pedig azonnal odakaptam.

- Jól vagy? - kérdezte barátnőm, mikor meglátta fájdalmas arcom.

- Persze, csak belenyilallt a fájdalom. Nem tudom miért.

- Inkább ülj le! Hozok egy kis vizet. - szólt, és mielőtt mondtam volna valamit eltűnt a polcok között.

- Ezt idd meg, már szóltam Lorenzónak, hogy jöjjön és fejezze be a munkát. - magyarázta mire az említett fiú megjelent, mi pedig előrementünk a kiszolgáló részlegbe. - Nyugi én átveszek mindent. Lehet haza kéne menned.

- De még várok pár telefont.

- Majd én elintézem. - mosolygott rám Mona. - Jobb lesz neked otthon.

- Nem tudom mi történt. Még sosem történt ilyesmi. Lehet, jönnek a női dolgaim. Bár inkább ne jönne.

- Szerintem nem kell feladni a reményt Kitti, hiszen még csak most házasodtatok össze.

- Igen, de már együtt vagyunk, ha a szakítást nem számolom két és fél éve. Szeretem őt, és tudom, hogy semmi más nem tenné boldoggá csak egy kisgyerek. Én is szeretnék már babát, de félek, sosem jön össze. Pedig már csak ez hiányozna az életemből.

- Sikerülni fog, én tudom. - guggolt le hozzám, és kék szemeit rám emelte. - Ha úgy gondolod miért nem mész el kivizsgáltatni magad?

- Nem tudom. Eléggé sok a munka, és...

- Kitti kérlek, menj most haza.

- Jó, rendben. Nagyon köszönöm. - álltam fel, és újra elkapott a hasfájás. Mikor összeszedtem magam hazamentem, de a fájdalom nem múlt el, csak sokkal erősebb lett. Bevettem egy fájdalomcsillapítót és mire Stephan hazaért már sokkal jobban éreztem magam így nem foglalkoztam vele, és nem meséltem el neki a történteket.

- Milyen napod volt? - kérdeztem miközben a vacsorát szervírozva őt figyeltem. Két év után is még mindig őrülten szeretem, és mosolyától mindig elolvadok, tekintetétől pedig a szívem gyorsabban ver. Most is tökéletesen néz ki, világosabb pólóban, farmerban, és cuki hajjal.

- Egész jó, és várom már,  a következő mérkőzést.

- Mikor lesz?

- Szombaton, itthon. Kijössz?

- Persze, kimehetek. - válaszoltam.

- Köszönöm. Jól esik, hogy velem vagy. De persze ha más programod van, akkor menj nyugodtan.

- Nincs más programom. - Vágtam rá gyorsan miközben kiraktam a vacsorát az asztalra. Mindent megakartam tenni, hogy boldog legyen, és ha tudok, minden mérkőzésen kint vagyok. Talán azért, hogy ne csalódjon bennem újra. Kellemesen elbeszélgettünk, majd leültünk a televízió elé sorozatozni, ám a filmre nem igazán figyeltünk, mert végig csak egymás kényeztetésével voltunk elfoglalva. Már csak az alsó ruházat maradt hátra, mikor újra előjött a hasfájás, én pedig gyorsan felpattanva a mosdó felé indultam. Mögöttem Stephan aggódó hangját hallottam.

- Mi történt? Mi a probléma?

- Semmi - hazudtam. - csak kicsit fáj a hasam.

- Elvigyelek orvoshoz?

- Ugyan hova gondolsz? - szóltam ki, de egyre erősödött a nyomás. Ám mégis erőt vettem magamon, kibotorkáltam a konyhába és újabb gyógyszert vettem magamhoz.

- Kitti jól vagy?

- Persze, csak egy kis hasfájás. Nincs semmi baj. Lehet, csak a havi gondjaim miatt fáj.

- Jobb lenne, ha nem lenne nem igaz? - Kérdezte sokat sejtetően szemeiben pedig megjelent a vágy, ahogy egyre közelebb lépkedett felém. - Talán tehetnénk érte valamit? Nem gondolod?

- Mire célzol? - Tettettem a tudatlant, mire felkapott majd miután a pultra rakott forrón megcsókolt.

- Adok egy kis támpontot. - csókolt egyre lentebb, és a melltartómmal bíbelődött.

- Mi lenne, ha bemennénk a szobába? - Suttogtam fülébe, Stephan pedig megtette, amit mondtam neki, és egy fantasztikus éjszakát töltöttünk újra együtt. Hajnaltájban sokkal erősebb fájdalomra keltem, és ekkor már tudtam, hogy ez nem játék, így miután szerelmem reggel elment fogtam magam és felkerestem egy közeli nőgyógyászt. Kicsit féltem, hiszen nem igazán ismertem, de ez volt a legközelebb kocsival, így úgy voltam vele ez is jó. Az orvos egy ötvenes körüli férfi volt, aki azonnal felültetett az asztalra, és megnyomkodta a hasam.

- Mióta fáj? - Tudakolta, és elmondtam neki, hogy tegnap éreztem először. - Nem gondolja, hogy állapotos?

- Nem hinném. A nyár elején volt vetélésem. - Ültem vissza, és kicsit furcsálltam, hogy nem nézi meg ultrahanggal is a hasam.

- Úgy gondolom, hogy a menstruációja miatt fáj a hasa. Nyugodjon meg. Ha megjön, elmúlik majd a fájdalom.

- Rendben, köszönöm. - Szóltam, és az jutott eszembe, hogy ugyanolyan tanácstalanul jöttem ki, mint ahogy bementem. A napok folytak, és már Decembernél jártunk, a cukrászdában pedig elkezdődött az év végi hajtás. Mindenki a Karácsonyt várta, és nagyon sok ünnepi formával díszített édességet kértek tőlünk. A menstruációm még mindig nem jött meg, de a tesztek szerint negatív volt az eredmény. Szinte semmi nem változott, csak a hasam fájd egyre többet és többet, és egyre álmosabbnak éreztem magam. Egy nagy kiszállítás után fáradtam ültem le a székre, miközben a forró csokimat kortyolgattam.

- Hú, jó sok a meló ma.

- Igen, szerencsére, beindultunk. - Néztem fel Monara.

- Nagyon fáradtnak tűnsz.

- Igen, úgy is érzem magam, de a másik baj, hogy még mindig nem jött meg. A tesztek negatívak, és a hasfájásom sem szűnt meg.

- Akkor menj vissza ahhoz a doktorhoz.

- Nem annyira akarok. - Magyaráztam.

- De miért nem?

- Mert mikor legutoljára voltam, még csak az ultrahangon sem vizsgált meg.

- Akkor menj az enyémhez. Várj, mindjárt idehozom a telefonom. Kérsz tőle egy időpontot, és már mehetsz is. Szerintem a szünet előtt menj el hozzá. Ezzel nem lehet játszani Kitti. Mi van, ha nagyobb bajod van.

- Oké este felhívom.

- NEM! - Szólt rám erélyesen. - Most hívd fel, mert mindig kevés az időpont.

- Jó, köszönöm. - Hálálkodtam, és jóérzés volt, hogy Mona ennyire segítőkész. Az asszisztensnőtől megadott időpontig két napot kellett várnom, és mivel ismeretlen volt számomra a terep Mona kísért el a vizsgálatra. Az orvos sokkal fiatalabb volt, mint az előző helyen, de mégis kedvesebb, és már a berendezésből is láttam mennyire felkészült, és modern minden.

- Jó napot. - Köszöntött, és barna szemeitől megnyugodtam. - Mi a panasza?

- Már lassan egy hónapja nagyon fáj a hasam, és a menstruációm is eléggé akadozik.

- Nézzük, akkor mit tehetünk. Kérem, feküdjön fel az asztalra.  - Szólt, én pedig úgy tettem, ahogy kérte, bár mikor a gélt a hasamra nyomta a szívem a torkomba dobogott. Féltem, mert attól tartottam valami daganat, vagy olyan ciszta, ami nem jóindulatú. A doktor figyelmesen nézte a monitort, de arcáról semmit nem tudtam leolvasni.

- Valami probléma van? - Érdeklődtem mikor már nagyon nem bírtam magammal.

- Nincs semmi baj kisasszony talán csak, hogy megvan miért késett, vagy maradt el a menstruációja.

- Tényleg és miért? - ültem fel, és már majdnem sírógörcsöt kaptam.

- Azért, mert ön babát vár.

- Hogy mi?- kérdeztem, és nem akartam hallani a fülemnek.

- De igen, a baba két hónapos.

- Ez csak vicc. Az nem lehet, én... - suttogtam, és nem akartam elhinni ezt az álomszerű dolgot. A könnyeim peregtek én pedig nem tudtam megállítani őket. - Köszönöm! - Ugrottam a nyakába, mire a doktor hangosan felnevetett.

- Nem nekem kell megköszönnie, de igazán jó, hogy ennyire boldog.

- A lehető legboldogabb. A férjem annyira fog örülni. Mikor kell visszajönnöm?

- A jövőhónapban. Ezeket a vitaminokat pedig kezdje el szedni. - Írt fel pár pirula nevet egy papírra.

- Köszönöm még egyszer. - Léptem ki hálás szívvel, és azonnal elővettem a telefonom, hogy írjak Stephannak egy üzenetet.

Stephan: Az edzés végén fáradtan, de jókedvűen léptem be az öltözőbe, hogy egy gyors tusolás után átöltözzek és siessek haza szerelmemhez. A telefonom csipogni kezdett, és egy üzenet jött Kittitől, ami kicsit meglepett.

- Mi a helyzet? - Ült mellém csapattársam, Edin.

- Csak Kitti írt, hogy van egy hatalmas meglepetése a számomra, ha hazaérek.

- Ó mi lehet az?

- Fogalmam sincs. - néztem rá, és hiába is törtem a fejem semmi nem jutott eszembe.

- Lehet valami szexi szerelésbe vár otthon.

- Vagy bejelenti, hogy terhes! - Osztotta meg velem véleményét Alessandro, de én csak nemlegesen a fejem ingattam.

- Sajnos az eset óta eléggé nehezen jön össze a baba, és nem is tudom mikorra fog sikerülni.

- Majd csak összejön.

- Annyira boldog lennék srácok, de komolyan. Hiszen már csak ez hiányzik az életemből. Jó tudom, még csak huszonhat éves vagyok, de nekem már minden megvan. Remek karrier, szuper feleség, és minden, ami csak kell. Már tényleg csak egy kisgyerek hiányzik.

- Előbb- utóbb összejön az Stephan. - Biztattak a fiúk, én pedig kíváncsiságtól vezérelve autóztam haza ahol Kitti már hatalmas mosollyal várt.

- Szia, édes! - Ugrott azonnal a nyakamba.

- Szia. mi az a hatalmas meglepetés?

- Gyere, megmutatom! - Húzott a kanapéhoz, és egy papírt tartott a kezébe.

- Mi ez?

- Tudod mennyire fájt mostanában a hasam...

- Igen, de voltál orvosnál.

- Igen, de nem jóhoz mentem, mert ő szinte semmit sem csinált velem. Ma pedig elmentem ahhoz akit Mona ajánlott. A doki mindent megnézett, és az ultrahang pedig kimutatta, hogy két hónapos terhes vagyok!!!!

- MICSODA?!! Ezt nem hiszem el Kitti. - túrtam bele hajamba, és azonnal hevesen kezdett verni szívem. 

- De igen, sikerült édes!

- Istenem ez fantasztikus! - Öleltem magamhoz, és örömkönnyekbe törtem ki. - Köszönöm Kitti Mi leszünk a legtökéletesebb szülők, és nagyon fogunk vigyázni, hogy semmi olyan ne történjen, mint előzőleg.

- Én is azon leszek - bizonygatta.

- Megóvlak mindentől, és ahogy csak tudok, melletted állok. - szorítottam meg kezét. - lesz egy babánk.

- Igen, szülők leszünk. - sírta el újra magát, és könnyeinket törölgetve azonnal tervezgetni kezdtük a dolgokat.

A hír után szinte madarat lehetett volna fogatni velem, ami az utolsó két mérkőzésemen is meglátszott, hiszen mindkétszer betaláltam a hálóba. A hírt még senkinek nem mondtuk el, mert Kitti mindenképpen megakarta várni, hogy együtt legyen az egész nagycsalád. Az ünnepekre Milánóba utaztunk, ahova Liliék összehívtak mindenkit. A lány Februárra volt kiírva, és már szépen gömbölyödött a hasa, én pedig elképzeltem, hogy Kittié is hamarosan ilyen lesz. Még sosem voltam ennyire szerelmes a feleségembe, mint akkor, az ünnepi fények pedig még jobban feldobták a hangulatom. Ott voltak az én szüleim, Kittié, Zlatané, és a tesómék is.  Már mindenki kibontotta az utolsó ajándékot is mikor Kittivel végre a szoba közepére álltunk, ő pedig érzékeny hangon így szólt:

- Szeretnénk nektek bejelenteni valamit.

- Igazán? Csak nem lakodalmat rendeztek? - kérdezte anyám, aki kicsit neheztelt ránk a titkos esküvő miatt.

- Nem, anya. Ennél sokkal jobb hír. - szóltam és újra Kittire néztem, majd a szüleire és végre kimondtam, amit már nagyon szerettem volna nekik: - Kitti és én babát várunk!

- Jó ég ez csodálatos! - Ujjongott mindenki, mi pedig örömkönnyekben úszva fogadtuk a sok gratulációt, nekem pedig ez volt a legtökéletesebb karácsonyom, hiszen tudtam jövőre már hárman fogunk a fa alatt állni.