⚽ Fanfiction rendelésre: Marco Verratti ⚽

Sziasztok! Először is bocsi, hogy csak most lett kész ez a rész, de ezen kívül még két másik bejegyzésen is folyamatosan dolgozok, amiket szeretnék időben befejezni. Az egyik ugyanis határidős. Hozzátenném még sosem volt ilyen, hogy megígértem valamit, és ilyen későn lettem vele készen. Szóval bocsánat. Remélem tetszik Nektek ez a mini fanfiction. Jó olvasást kívánok hozzá. Sok puszi Andrea.

Marco:  A hatalmas veszekedés után szótlanul ültünk Laurával a római lakásunk ebédlőjében. Kisfiam szerencsére már a balhé kitörése előtt elaludt, így semmit nem vett észre csatánkból. Csak néztem feleségem arcát és még mindig kerestem az okokat hogy jutottunk el idáig. Egyszerűen hihetetlennek találtam, hogy az a nő, akibe beleszerettem, elvettem és hosszú évekig a gyerekem édesanyjaként tartottam számon egyik pillanatról a másikra kiszeretett belőlem, és olyanokat mondott egy hónappal ezelőtt, amire nincs bocsánat. Csak néztem barna szemeit, és dús haját, ami válláról omlott le, gondolataim pedig ezer felé cikáztak. A házasságunk haldoklott én pedig már nem akartam megmenteni. Amikor kiderültek az okok bennem is kihalt minden érzelem iránta. Minderre pedig egy véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetésnél jöttem rá. Sokkal korábban értem haza az edzésről, mikor Laura hangját hallottam, ahogy a barátnőjével trécsel. Megbújva a fal mellett álltam és minden szó ledöbbentett, ami arról szólt, hogy már nem tart elég jónak, és ha nem keresnék ennyi pénzt már rég lelécelt volna egy másik férfival, akivel hónapokig csalt. Fájt hallani a kemény szavakat, és fájt, hogy ezt éppen a legpletykásabb barátnőjével osztja meg. Amint lerakta a kagylót azonnal nekiestem, és bevallottam, hogy mindent hallottam. Az eset után rengeteget veszekedtünk, és pedig eléggé szenvedtem. Ám nem akartam egy percet sem egy olyan nővel együtt élni, aki félrelépve a szemembe hazudott, így a különköltözés mellett döntöttünk, és beadtam a válópert. Laura azonban nem akart válni, és bizonygatta szakított azzal a férfival, aki - mint megtudtam  - egy egyszerű csapos valamelyik bárban. A válogatott mérkőzés miatt utaztam Rómába, és reméltem kicsit nyugtom lesz tőle, de Laura utánam repült Párizsból, hogy helyrehozzuk, amit nyilván nem lehet. Talán csak azért volt jó, hogy idejött, mert a közelemen tudhattam kisfiamat, aki még csak négy éves. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám nem akartuk megmenteni a házasságunkat, sőt. De minden utazás, romantikus vacsora, ajándék után az kattogott a fejemben, hogy vajon ha nem kapna tőlem semmit, akkor is ennyire teperne és kijárna a mérkőzéseimre, úgy, ahogy azt a kapcsolatunk elején tette? Sajnos ebben már kicsit sem voltam biztos.

- Akkor aláírnád végre azokat az átkozott papírokat? - Törtem meg újra a csendet, és egyre idegesebb lettem. - Csak egy aláírás kell és ennyi, felőlem akár vissza is mehetsz Párizsba. A fiam holmija marad, vele együtt. és...

- Tessék? - Ütközött meg szavaimon. - Ugye nem gondolod, hogy a gyerekemet nálad hagyom?

- Mégis mit képzelsz, hogy veled marad? - Álltam fel, és mérgesen a hajamba túrtam.

- Én vagyok az anyja!

- Én pedig az apja! Jogom van a gyerekemhez, és ahhoz is, hogy velem éljen.

- Nem is tudsz rá vigyázni! Azt sem tudod, hogy kell nevelni, hiszen amíg te eljárogattál addig én neveltem.

- Már megbocsáss, de nem eljárogattam, hanem dolgoztam!! Kerestem azt a pénzt, amit te elkölthetsz mindenféle drága holmikra

-  Meg a gyerekedre, és a kapcsolatunkra. - Szúrta oda, én pedig felnevettem.

- Inkább menj haza, és írd alá ezeket a rohadt papírokat! Látni sem akarlak többet.

- A fiam nélkül semmilyen repülőre nem ülök fel.

- Nem értem miért pattogsz. Ha perre mennénk, az ügyvédek úgyis nekem ítélnék őt, hiszen az anyagi helyzetem sokkal jobb, mint a tiéd.

- De én vagyok az anyja, és én tudom, hogy mi a jó neki. Te nem is érsz rá, hiszen utazgatsz, és mérkőzésekre meg edzésekre jársz. Mikor tudnál rá vigyázni, mondd Marco?

- Megoldanám, hiszen a fiamról van szó.

- Nem! Nem akarom, hogy más nevelje, amíg te a labdát kergeted.

- Laura nem akarom, hogy a fiam távol legyen tőlem.

- Akkor találjunk ki valamit. - Ajánlotta fel, és hangja sokkal kedvesebben csengett. Legbelül tudtam, hogy igaza van, hiszen a karrieremet sem adhatom fel. Főleg, hogy mindjárt itt az Európa Bajnokság, és nem lesz időm, hogy Tomasso körül sürgölődjek.

- Jó akkor legyen az, hogy még ebben a hónapban velem marad, és ha elkezdődik a torna, veled lehet. Feltéve, ha aláírod a papírokat?

- Nem gondolkozhatnánk még egy kicsit rajta?

- Laura ezen már nincs mit gondolkozni! Vége van, és kész. Hiába hazudsz nekem, akkor is érzem, hogy a te oldaladon sincs ebben már több. Nyugodtan menj ahhoz a másikhoz és legyél vele boldog. Bőven fogok gyerektartást fizetni. Egyedül csak azt kérem, ha látni szeretném, ne tagadd meg tőlem. Rendben? - Fogtam meg kezét, de tekintete nagyon bizonytalan volt, így inkább tovább folytattam. - Ha ezt megteszed nekem, akkor sikerülhet nagy felhajtás és a nyilvánosság nélkül zárhatjuk le a kapcsolatunkat. Megtudod ezt tenni? - Néztem rá, és reméltem sikerült meggyőznöm. Laura továbbra is állta a pillantásomat, de szemeiből mintha szomorúságot olvastam volna ki. Nyilván nem akartam, hogy haragba váljunk el, de joga volt tudni mit érzek.

- Tudod szarul esett, amit tettél, de már nem számít. Túltettem magam a dolgokon. Most pedig, ha megbocsájtasz telefonálok, és elmegyek találkozni az egyik csapattársammal. - Álltam fel, de visszahúzott.

- Marco én tényleg nem akartam, hogy ez legyen.

- Már késő. Ennek annyi, és tisztességtelen voltál velem, és a gyerekeddel is, hiszen neki is rossz lesz, hogy a szülei nem élnek együtt.

- Ha szeretnéd, maradhat veled addig, amíg elkezdődik a torna. Utána pedig hazajön hozzám. Nekem sem hiányzik a nagy nyilvánosság.

- Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig hívom Stephant.

- El Shaarawy? - Tudakolta, és kisfiam dolgait kezdte pakolászni.

- Igen. A válogatottról dumálunk, és...

- Anya, apa!- Hallottam kisfiam vékony hangját az ajtóból.

- Kicsim felkeltél? - Guggoltam le hozzá és megsimogattam göndör fürtös haját. - Jól aludtál?

- Igen. - Mosolygott rám, én pedig magamhoz öleltem. Tekintete ugyanolyan kék volt, mint enyém, de arca többi része az édesanyjáé. - Már nem vagyok álmos.

- Jó lenne, ha kicsit kimenne a szabadba. - Jegyezte meg Laura nekem pedig azonnal eszembe jutott egy remek ötlet.

- Mi lenne, ha elvinném a játszótérre? Odahívnám Stephant is. Ott is tudok vele beszélgetni. Egy pillanat, csak felhívom és megkérdezem, hogy mit szól hozzá.

- Addig én összepakolom az utazós táskájába a dolgait. - Egyezett bele feleségem, én pedig lebeszéltem csapattársammal a dolgokat, aki örömmel belement és fél óra múlva már a játszótéren figyeltük a gyerekeket, miközben a padon ülve beszélgettünk. Örültem, hogy jó az idő és Tommi már elég nagy ahhoz, hogy nem kell folyamatosan a nyomában lenni, és kicsit messzebbről is vigyázhatok rá. Stephan pedig nagyon jó társaság volt, hiszen vele tényleg baráti volt a kapcsolatunk, ráadásul értett a gyerekek nyelvén.

- Akkor váltok? -  Kérdezte miután elmeséltem milyen nagy veszekedés volt Laura és köztem.

- Sajnos eléggé úgy áll a helyzet. De már nem is akarom megmenteni. Az érzelmeim iránta teljesen kihaltak. Teljesen félreismertem és fáj, hogy így hátba támadott. Na és ahogy kiderült? - Nevettem fel keserűen.

- Elég meredek. - Állapította meg.

- Igen, áááá.... már nem is érdekel. Legalább ezután csak a munkámra és a fiamra koncentrálhatok.

- Marco még akármi is lehet. Még fiatal vagy, és más oldalán is megtalálhatod a szerelmet. Nem minden csaj olyan, mint Laura.

- Remélem igazad lesz, de ezentúl biztos jobban megnézem, kivel állok szóba. - Néztem rá, ő pedig együtt érzően bólintott. - Tudod én... - kezdtem, de ekkor a fiam játékát elvette egy másik gyerek ő pedig a homokozó lapáttal egy nagy adag homokot szórt a fejére. Az másik kisfiú ezt nem nézte jó szemmel, és azonnal visszatámadt egy újabb homok adaggal így kialakult közöttük a homok csata. Rögtön odarohantam és rászóltam Tommasora.

- Azonnal fejezd be! - Szóltam rá, és ekkor már a másik gyerek édesanyja is ott termett.

- Paolo mit csináltok? - Hallottam az ő hangját is. - Ilyet nem szabad, mégis hogy képzeled ezt?!! - Dorgálta és zavartan rám nézett. - Elnézést, általában nem ilyen én...

- Ugyan semmi baj, azért Tommasot sem kell félteni. Én kérek elnézést. - Mondtam gyorsan, és belenéztem a lány barna szemeibe. Tekintete egészen különleges volt. Ajkai teltek és csábítóan vörösre festettek voltak. Fekete haját laza lófarokba hordta, pillangós, nyári ruhája kiemelték dús kebleit, és csinos alakját. Hihetetlen szép volt, nekem pedig azonnal leesett kivel állok szembe. Gondolatom egy túl régen elfeledett ismertség emlékét hozta vissza mikor kimondtam a nevét: - Glória?

- Igen. - Válaszolta sokkal kedvesebb hangon, mint előbb, mikor a kisgyerekkel pörölt, kinek éppen homokos ruháját tisztította le. - Azt hittem már nem ismersz meg Marco. - Pirult el.

- Nem tudtam, hogy gyereked van. Ő itt az én büszkeségem. Tommaso Verratti. - Mutattam be gyerekem és szorosan magamhoz húztam, hogy én is letisztogassam nadrágját.

- Nagyon szép kisfiú, és tiszta apja. - Nevetett fel. - Paolo nem az én gyerekem, hanem a testvéremé, csak mivel nagyon sokat melózik, én vigyázok rá.

- Értem. Én örülök, hogy találkoztunk. - Habogtam, és örömmel láttam, hogy a két kisfiú már együtt szalad a mini csúszda felé.

- Én is. Mi van veled mostanában? - Kérdezte, de tekintetét csak ritkán vette le unokaöccséről.

- Focizok, és néha pihenek. - Vontam vállat, és szinte hihetetlen volt számomra, hogy pont itt találkozok a gimnázium béli osztálytársammal, akiről tudtam titkon odáig volt értem. Persze ezt soha nem vallotta be nekem, csak a barátaimtól tudtam meg, akik egyszer eltulajdonították a naplóját. Ebben pedig minden benne volt, amit az irántam érzett. Sajnos akkor én nem viszonoztam az érzelmeit, hiszen már akkor is a foci volt az, ami lekötötte a fő figyelmemet.

- Veled mi a helyzet? - Érdeklődtem én is, ahogy Stephan felé közeledtünk.

- Egy kozmetikumokkal foglalkozó cégnél dolgozok, mint reklám szakember.

- Ez nagyon jól hangzik. - Bólogattam, és mikor barátomhoz értünk bemutattam neki a lányt. Stephan nagyon kedvesen viszonyult hozzá, és mialatt a gyerekekre vigyáztunk, eszébe jutott, hogy neki menni kell, így kettesben maradtam Glóriával, és együtt hintáztattuk a fiúkat, vagy éppen együtt álltunk a csúszda mellett, miközben a régi dolgokról beszélgettünk.

- Azért elég különös, hogy itt találkozunk. - Jegyeztem meg.

- Igen, én is így gondolom, de örülök, hogy összefutottunk. Tartod valakivel a kapcsolatot a régiek közül?

- Nem igazán. Eléggé eltávolodtam a várostól, és a régebbi haverjaimtól is. Jelenleg is Párizsban lakom, és csak egy csapatmegbeszélés miatt vagyok itt, ami holnap lesz. Te maradtál Rómában?

- Igen, én itt lakom. Nem is olyan messze innen.

- Az jó. - Vágtam rá, és ahogy egyre többet figyeltem egyre jobban bejött. Tetszett, ahogy az unokaöccsével bánt, és az is, ahogy a fiammal.

- A feleséged is itt van a városban? - Érdeklődött és mikor igennel feleltem láttam a szemében, hogy kicsit csalódott. Talán még mindig érez valamit? Ennyi év után is?

- Igen, de ő nemsokára visszarepül, és én maradok Tommasoval addig, amíg nem kezdődik az Európa Bajnokság.

- Ő nem megy veled a meccseidre? - Kérdezte, és a haját kezdte babrálni.

- Nem igazán szokott kijárni, és amúgy is válunk. - Néztem rá, és átfutott az agyamon, hogy Stephanon kívül még senki sem tud erről.

- Sajnálom, ezt nem tudtam. - Hajtotta le fejét.

- Igazából nem érdekel. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a legelején nem esett rosszul, de sokkal jobb, hogy kiderültek a dolgai. Neked van valakid? - Váltottam gyorsan témát, hiszen úgy véltem így is sokat meséltem a magánéletemről.

- Nincs. Volt egy pár hónapos kapcsolatom, de semmi komoly. - Mosolyodott el édesen, és ettől az ártatlan mozdulattól a szívem valamiért hevesebben kezdett verni. Bár így is szép volt, de mikor mosolyog!! - Csak a munkámnak élek, és persze a családomnak, akik rám bízzák azokat a feladatokat, amivel nem tudnak megbirkózni. - Mutatott unokaöccsére. Egy darabig még elbeszélgettünk, és kezdtük egyre jobban megismerni egymást. Nekem pedig minden egyes mondatával meglepetést okozott. Hihetetlen volt számomra, hogy az a lány, aki a gimnáziumban csak egy szürke kisegér volt, most egy csodálatos nővé érett, aki még okos is. Egy jó óra után azonban Tommi fagyiért kezdett nyaggatni, én pedig úgy véltem elhívom Glóriáékat is. Örültem, hogy igent mondtak a meghívásra, amit a játszótér melletti kávézóban ejtettünk meg. A két fiú megkapta a fagyi adagját, és amíg mi az italunkra vártunk Glória törte meg a csendet.

- Annyira hihetetlen, és különleges, hogy itt vagy és veled beszélgetek. Annyi év telt el és nem gondoltam volna, hogy egy játszótéren futunk megint össze! - Csodálkozott nekem pedig nevetnem kellett ezen.

- Igen, az élet hoz különleges dolgokat.

- Te egy híres focista lettél, és a világon mindenhol ismerik a nevedet. Mégis úgy gondolom nem változtál semmit. Ugyanolyan közvetlen és kedves vagy, mint a gimiben.

- Velem ellentétben, te nagyon sokat változtál. - Kezdtem, és kicsit előrébb ültem, hogy megfoghassam a kezét. - Olyan magabiztosabbnak, szebbnek és... - de nem tudtam befejezni, mert az éppen felém futó kisfiam megbotlott a fagyi pedig a pólómon landolt. Legszívesebben jól lekiabáltam volna Tommit, hiszen borzaszót kellemetlen volt a helyzet, de inkább vettem egy mély levegőt, és kedvesebb hangon szóltam a fiamhoz:

- Tommaso miért nem figyelsz? - Törölgettem pólóm, de csak rosszabb lett, hiszen a folt elkenődött ruhámon.

- Ne haragudj apa! - Nézett rám hatalmas nagy kék szemeivel, amiből mérhetetlen bűnbánást olvastam ki.

- Semmi baj kicsim, de anyád nagyon kifog akadni. - Magyaráztam, mire Glória arca különös mód felvidult.

- Én nagyon közel lakom ide, és ha gondolod, egy perc alatt kimoshatom, és így nem ragad bele a folt. A feleséged pedig nem fog kiakadni rád. - Ajánlotta fel és esdeklő tekintetének nem tudtam ellenállni. Gyorsan megittuk a kávénkat, és miután fizettünk elindultunk a lány lakása felé. Igaza volt, hiszen otthona a játszótér másik oldalán volt, így alig öt perc alatt már felértünk hozzá. Nagyon barátságos lakásba invitál be, ami a sajátoméhoz képest borzasztóan kicsi volt. Mindössze egy fürdőből, konyhából, és egy nappaliból állt, ami hálószobaként is funkcionált. Mindenhol a krém és a halványzöld színek harmonizáltak, a falakon pedig sok kép volt a családról, és barátokról. A nappali padlója pedig tele volt gyerekjátékokkal.

- Ne haragudj a kupiért, de Paolo annyira a szabadba akart már menni, hogy nem volt időm elpakolni.

- Semmi baj, úgy látom jobb is így. – Nyugtattam meg mikor a két kisfiú letelepedett a szőnyegre, hogy az autókkal játszanak.

- Akkor kapd le a felsőd! - Siettetett Glória, én pedig lekaptam és felé nyújtottam. A lány szemei egy pillanatra elkerekedtek. Láttam rajta, tetszik neki a látvány, amit meztelen felsőtestemből lát. Kicsit mosolyognom kellett, hiszen jól esett csodálkozása és az, hogy ennyi év után is vonzónak talál.

- Elveszed? - Ráztam meg előtte, és mikor rájött, hogy mennyire bámult arca egy pillanat alatt vörösbe váltott át.

- Persze, persze, én csak... - kapta ki kezemből, és a fürdőszoba felé indult. - Berakom egy gyors mosásra.  - Szólt, és elvonult a fürdőbe, míg én letelepedtem a fiúk mellé játszani.

Glória:  Bementem a fürdőbe, és úgy éreztem magam, mint aki egy rózsaszín buborékba került. Még mindig hihetetlen volt számomra, hogy az a Marco Verratti van a lakásomban, akibe gimnázium első napjától szerelmes voltam. Persze azóta változtak a dolgok és bennem is változtak az érzelmek iránta, de most, hogy újra látom, kicsit mégis megmozdult bennem valami a rég eltemetett dolgokból. Egy nagyot szippantottam felsőjébe, és azonnal elbódított a férfias illat. Szinte sajnáltam gépbe dobni, de mivel megígértem neki nem késlekedhettem a mosással. Előtte a foltra kentem egy kis mosószert, és a legrövidebb programra kapcsoltam a gépemet. Amíg forgott felhívtam a legjobb barátnőmet, hiszen ezt muszáj voltam megosztani valakivel. Marina szerencsére pár csörgés után felvette a készüléket.

- Szia, Glória. Mi a helyzet? Eldöntötted már, hogy mi lesz este? - Érdeklődött nekem pedig eszembe jutott az esti buli.

- Nem tudom még, de olyan hírem van, amit ha meghallasz, leülsz.

- Miről van szó? Az az idióta főnököd végre előléptetett, vagy...

- NEM! NEM! - Vágtam hevesen szavába. - Sokkal másabb, de ha nem hallgatsz meg, nem tudom elmondani.

- Oké, mondd mi a nagy hír?

- Remélem, ülsz, mert ha nem akkor elfogsz ájulni.

- Jó ég ne csigázz! - Kérte, én pedig egy nagy levegő után belekezdtem.

- Itt van Marco Verratti a lakásomon félmeztelenül, és éppen Paolóval játszik, én pedig a pólóját mosom, amire ráfagyizott a gyereke.

- Na, ne, ehhez most tényleg leülök, és próbálom értelmezni, amit ledaráltál.

- Jól hallottad Marina. Itt van Marco Verratti, és...

- Várj! Az a Marco Verratti, aki a gimibe a nagy szerelmed volt, és aki most a PSG-ben focizik?

- Igen.

- Ó bassza meg ezt látnom kell!

- Nem jöhetsz ide Marina! - Tiltakoztam azonnal. - Kérlek ne!

- Jó, de mégis, hogy keveredtél vele össze?

- A játszótéren voltam Paolóval, és a drága unokaöcsém pont az ő fiával játszott, mikor történt egy kis balhé a gyerekek között. Mindketten odafutottunk, és én, ahogy belenéztem azokba a csodás szemeibe azonnal tudtam kiről van szó. Utána beszélgetni kezdtünk, és meghívott egy kávéra, miközben a gyerekek fagyiztak. De a fia megbotlott és összekente a pólóját. Én pedig felajánlottam, hogy kimosom, csak, hogy a felesége ne haragudjon rá. Aki már lassan csak a volt felesége lesz.

- A volt felesége?? - Csodálkozott.

- Igen, mert válnak. Ha jól vettem ki a szavaiból megcsalták. Most mondd meg egy ilyen őrületesen jóképű pasit, hogy lehet megcsalni?

- Nem tudom, de most mi lesz?

- Fogalmam sincs, mert félek, nem fogok vele többet találkozni. - Ismertem be szomorúan. - Ha ezután hazamegy, akkor ennyi. Készül az Európa Bajnokságra és...

- Glória figyelj! Te mondtad, hogy válnak nem?

- Igen, de...

- Basszus akkor szabad a pálya?

- De még friss a dolog.

- Talán elkérhetnéd a számát, és mondjuk, találkozhatnátok újra.

- Nem tudom. Egy focistának rengeteg dolga van. Mégis mikor találkoznánk?

- Mikor kezdődik a torna?

- Fogalmam sincs. - Ismertem be, hiszen a foci sosem állt hozzám közel.

- Akkor tudd meg! - Parancsolta. - Ha azt vesszük itt a nagy lehetőséged.

- Egy hónap után nem túl hamar, hogy csak elhívjam akármerre? Még a válást sem mondták ki, csak már nagyon szeretné lezárni.

- Szerintem nem, mert ha meghozták a döntést, akkor komolyan gondolja. Próbáld meg. Elvégre ő a nagy szerelmed, ez pedig a te nagy esélyed. Maximum nemet mondd, és akkor ennyi.

- Igazad lehet. - Sóhajtottam fel. - Most viszont mennem kell. Az esti buliról még tárgyalunk, de nem ígérek semmit, mert nem tudom, mikor viszik haza Paolót.

- Jaj, a tesód is mindig rád sózza. - Szólt, én pedig egyetértettem vele, hiszen így van. Bár megvallom őszintén szeretek az unokaöcsémre vigyázni, na és ha ma ő nem lett volna, sosem futok össze Marcoval. Gyorsan elköszöntünk és kimentem a szobába. A látványtól majdnem elolvadtam. Az én drága focistám a két fiúval hasalt a szőnyegen és az autókat gurigatták. Ráadásul úgy, hogy nem volt rajta felső.

- Kész is? - Nézett fel rám csillogó kék szemekkel, de én csak megráztam a fejem.

- Még nem, csak kijöttem. Kérsz valamit inni? Van hideg üdítő, és víz is a hűtőben.

- Egy pohár víz jólesne, köszi. - Állt fel és követett a konyhába. - Igazán aranyos a kisfiú, és úgy látom, jól kijönnek Tommival is.

- Ennek örülök. - Adtam a kezébe az italt. - Mondd, mikor kezdődik a torna?

- Egy hónap múlva, de mi már előtte találkozunk a többiekkel és együtt készülünk itt Rómába.

- Az jó. Azt hittem máshol.

- Nem, itt van a központ és mindenki idejön. Nekem mondjuk még jobb is, mert itt is van házam.

- Biztos sokkal szebb, mint ez a kis lyuk. – Néztem körbe kicsit szégyenlősen.

- Igen, de ez is nagyon barátságos. Látszik, hogy nagyon tisztán tartod.

- Próbálkozok. - Sütöttem le szemem, mert egyszerűen képtelen voltam rá nézni. Gondolataimban mindenféle dolgok jártak, és meztelen teste csak ráerősítettek erre. - Valamit enni esetleg?

- Nem köszi, lehet, mi hamarosan megyünk. Úgy látom, kezd kicsit fáradt lenni. - Fordult az ajtóba Tommi felé.

- Nemsokára lejár a program, és...

- Nem is kell, hogy megszáradjon. Majd rajtam.

- Oké, ahogy gondolod. - Szóltam, és Marina szavai jutottak eszembe. - Esetleg van kedved valamerre beülni, mondjuk valamikor?

- Jó lenne, de nem igazán érek rá. Ha Laura hazamegy Tommi csak az enyém egy hónapig, és ha nem vele vagyok, akkor a csapattal. Nem tudom még, hogy fogom megoldani, de rendes apaként kell viselkedjek, hogy ne mondhasson el Laura mindenfélének.

- Én szívesen vigyázok rá, amíg te meccsen vagy. - Csillant fel szemem, de ő csak megrázta a fejét.

- Ugyan, hiszen neked is biztos rengeteg a dolgod, és még alig ismerjük egymást.

- Ez nem igaz! - Nevettem fel. - Hiszen négy évet jártunk együtt...mármint a gimiben.

- Igen, ez igaz. Nem vagy idegen, de mégis. Ne haragudj.

- Semmi baj. - Szólta szomorúan, és ekkor a gép pityegése jelezte, hogy kész a mosás. Gyorsan kikaptam a pólót és megnyugodtam, hogy a folt maradéktalanul kijött. Marco közben már pakolt majd gyorsan felvette és már ott sem volt, én pedig bánatosan fektettem le Paolót, akit szintén lefárasztott a délutáni program.

Marco: A pólóm bár vizesen, de folt mentesen túlélte a délutánt, és még egy régi új ismerőst is szereztem. De még milyet. Kisfiam azonnal elaludt a kocsiban mellettem, így nyugodtan gondolhattam Glóriára. Furcsa volt, hogy úja találkoztunk, de ami még jobban meglepetett, hogy milyen sokat változott. Persze előnyére. Tetszett, hogy milyen csinos lett. Az ajkai, szemei, és a mosolyától pedig furcsa érzés jelentkezett a hasamban. Mikor pedig elpirult a gimis időszak jutott eszembe, hiszen akárhányszor segítséget kértem tőle azonnal paprika vörös lett. Talán igent kellett volna mondanom a meghívásra? Elvégre sosem voltunk rosszba, egyszerűen sosem kerültünk közel egymáshoz. Ő mindig is az okos barátnőivel én pedig mindig a foci szerető haverjaimmal bandáztam. Általában csak lecke miatt szóltam hozzá, és emlékszem egyszer segített nekem egy matematika dolgozatomnál, ami neki köszönhetően négyes lett, így megkaptam a jobb jegyet félévkor. Hazaérve láttam, hogy Stephan elküldte az esti csapat összerázós buli helyszínét, ami szerencsére egy közeli szórakozó hely volt, így még autóznom sem kellett. A helyről nem tudtam sokat, csupán, csak, hogy nem rég nyílt, és a fiúk mindenképpen kiakarták próbálni. Laura otthon várt, és miután lefektette Tommasot, a kezembe nyomta a papírokat. Aláírva.

- Remélem elégedett vagy! - Nézett rám és tekintete villámokat szórt felém. - Ja és csak, hogy tudd, igényt tartok az ibizai és párizsi házunkra, az autókból legalább kettőre. Továbbá követelem, hogy minden Tommasoval kapcsolatos kiadást Te fizess meg.

- Laura nem teljesen értem miért pont te követelőzöl? - Kérdeztem nyugodt hangon. - Szerintem nem neked kéne megsértődnöd.

- Ezeket jogom van követelni, Az ügyvédem is ezt monda.

- Annak fényében, hogy megcsaltál?

- Igen, de helyre akartam hozni. Csak te nem engeded!

- Szerinted hogy tudnék újra bízni benned?

- Meg sem próbáltad! A gyereked miatt legalább próbálkozhattál volna! - Vettette oda hűvösen.

- Te pedig szem előtt tarthattad volna a házasságunkat.

- Megváltozom! - Váltott át kicsit más hangnemre, de már nem hittem neki, és ez a követelőzés is azt mutatta mindene a vagyon.

- Nem érdekelsz! Már nem. - Sóhajtottam fel és a nappali felé indultam, de elém állt.

- Nem értem miért is gondoltad, hogy kitartok melletted, ha alig vagy itthon. Nekem pedig szükségem volt valakire, aki figyel rám és...

- Anya, hogy a macim?  - Lépett ki szobájából kisfiam. - Nem találom.

- Édesem, nézzük meg az utazó táskádba. - Ment hozzá Laura és kedves hangon bekísérte a szobába, ahova én is követtem őket. Együtt kerestük a játékot, de sehol sem találtuk.

- Hol van a macim?? - Pityeredett el Tomi nekem pedig rosszul esett, hogy így látom, de egyszerűen semmi ötletem nem volt.

- Az utazó táskájába raktam. Biztos vagyok benne, hogy itt volt. Nem hagytátok a játszótéren?

- Nem. Nem is vettük ott ki.

- Nekem kell a macim!!! - Követelte egyre hangosabban, nekem pedig bevillant Glória.

- Egy pillanat és jövök. - Szóltam és azonnal kocsiba pattantam. Emlékeztem hol lakik a lány és imádkoztam, hogy otthon találjam. Szerencsém volt, hiszen amint megnyomtam a csengőt a lány kedves hangját hallottam.

- Szia, Marco vagyok és a fiam valószínű itt hagyta a játék mackóját. Az a kedvenc játéka és nem tud elaludni, ha nem lesz meg. Bejöhetek?

- Ó, szia persze. - Lepődött meg, de beengedett.

- Köszi, annyira hálás vagyok. Itt van ugye?

- Igen, itt, de gyere beljebb.

- Elvitték az unokaöcsédet?

- Igen, nem rég. Már ideje is volt. - Nevetett fel, és mikor megtalálta a kezembe nyomta a játékot.

- Annyira köszönöm. Hogy hálálhatnám meg? - Kérdeztem és arcán újra megjelent az az édes mosoly.

- Nem kell semmivel, tényleg. Nyilván való, hogy nem dobom ki, és ha te nem szólsz valahogy visszajuttattam volna neked. Bár eléggé nehéz egy hírességgel felvenni a kapcsolatot. - Nevetett fel, bennem pedig megmozgatott valamit ez a csilingelő hang. Annyira más volt, mint Laura. Róla tudtam, sosem követelőzne, sosem tenne olyat, ami nekem rosszul esne, és biztos nem a pénzemet nézné, hiszen ismert már akkor is mikor csak egy srác voltam a mellette lévő padból. Már éppen menni készültem mikor bevillant egy ötlet, amivel talán meghálálhatom a dolgot.

- Nem volna kedved ma este eljönni velem iszogatni?

- Tessék? - Kérdezett vissza, és azonnal a hajával kezdett játszani.

- Igazából nem csak én lennék ott, hanem pár csapattársam is, de ilyenkor nem csak mi vagyunk, hanem a csapattagok barátnői és feleségei, meg az ismerősei.

- Értem, én nagyon szívesen elmennék veled, de akkor mit gondolnának a többiek? - Nézett bele szemembe kicsit aggódó hangon.

- Nem igazán érdekel, mit gondolnak mások, és ők a barátim. Ők nem fognak ítélkezni, vagy ilyesmi. A többség pedig már amúgy is sejti, hogy Laurával a vége felé járunk.

- Marco tényleg nagyon szeretnék, és köszönöm is, de engem is elhívtak a barátnőim. Viszont egy kávéra bármikor benne vagyok, akár holnap is. Megadom a számom és majd összecsörgünk.

- Oké, rendben. - Vettem elő a telefonom, majd miután otthagytam csalódottan mentem haza. A macit leadtam Tommasonak, Laurának pedig annyit mondtam, hogy este ne várjon, mert dolgom van a csapattal.

Glória: Legszívesebben igent mondtam volna az ajánlatra, de nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Marcot. Nem lehetek én az az, aki miatt kényes kérdések kereszttüzébe kerül. Felhívtam inkább Marinát és elfogadtam az ő meghívását is. Barátnőm azonban csalódottan osztotta meg velem, hogy lefújták a partit, mert a szervező lebetegedett. Ehelyett azonban kiterveltük, hogy elmegyünk ketten iszogatni. Ez a kedvemre is rá fért, és legalább találkozhattam a legjobb barátnőmmel, akivel a munka miatt eléggé keveset látjuk egymást. Fél hét körül pedig már indulásra készen vártam őt, egy mélyen dekoltált aranysárga, pántos felsőben, és egy fekete feszes cicanadrágban. Imádtam ezt a szettet, mert kiemelte a vonalaimat. Mivel szerettem ajkaimat hangsúlyozni, egy vörösebb rúzst kentem rá, majd egy enyhe alapozót, és szemfestéket raktam fel. Marina pontban hétkor érkezett hozzám. Dús szőke haja, csak úgy omlott vállára, csillogó ruhája tökéletesen állt rajta.

- Hú de kicsípted magad. - Dicsért meg. - Azt hittem csak iszogatunk.

- Akkor a te ruhád sem alkalomhoz illő. - Nevettem fel. - Merre megyünk?

- Itt van a közelben egy új szórakozó hely. Az a neve hogy Magic Fly és elég jókat hallottam róla, de még nem voltam ott sosem. Jó lenne kipróbálni.

- Oké, én benne vagyok. - Egyeztem bele így taxiba pattantunk és elindultunk az említett hely felé. Kintről már hallani lehetett a zenét, és bent is eléggé nagy volt a tömeg. Marina kézen fogott és a pult felé húzott.

- Nem kéne leülni?

- De jó lenne, de nincs hova és... - kezdtem és egy pillanatra bent akadt a szavam, amit barátnőm azonnal észre vett, és megkereste mit nézek.

- Hú, mennyi jó pasi! Atya jó ég! Valahogy a közelükbe kéne kerülni.

- Nem kéne! - Vágtam rá azonnal. - Ott van egy hely! - Siettem a frissen felszabadult box felé, és próbáltam nem Marcora koncentrálni, akin túl tökéletesen állt a farmer és a sötétkék ing, főleg, hogy a felső két gombot nyitva hagyta. Kék szemei pedig megcsillantak a néha arra tévedő fényekben.

- Mi történt veled? Kik azok a pasik?

- Az egyik Marco, és a többi srác a csapattársa. Nem tudtam, hogy idejönnek. - Magyaráztam Marinának.

- Melyikük Marco?

- A kék inges.

- Nagyon helyes. De honnan tudod, hogy azok a fiúk a csapattársai? - Érdeklődött miközben nagyon kortyolt a koktéljában, én pedig elmagyaráztam neki, hogy elhívott magával, de én nemet mondtam.

- Jó hülye vagy Glória. - Csóválta fejét, de többet inkább nem beszéltünk a fiúkról, hanem sorra ittuk a koktélokat, aminek kicsit megéreztem a hatását.

- Menjünk táncolni! - Kiáltott fel Marina, én pedig engedtem neki, így a táncparkettre léptünk és a legcsábosabb mozgásunkat vetettük be. Váratlanul egy kéz ért a csípőmhöz és mikor megfordultam Marco kék szemeivel találtam szembe magam, és mivel már jól éreztem magam úgy gondoltam nem tolom el. Tovább folytattuk a táncot, testünk pedig egyre közelebb húzódott egymáshoz. Illata egyszerűen magával ragadó volt.

- Nem gondoltam, hogy ma látlak. - Törte meg végül a csendet mikor a zene halkabbá vált.

- Én sem. Nem mondtad, hogy idejössz.

- Nem, de lehet ez a sors.

- Talán. - Néztem rá.

- Nem iszunk valamit?

- A barátnőm...

- Úgy látom, ő elvan a srácokkal. - Mutatott a többiek felé, ahol az egyik játékos ölében Marinát láttam.

- Ó, akkor jó. Ihatunk. - Mosolyogtam, és együtt a pult felé vettük az irányt. - Hogy van a kisfiad?

- Már sokkal jobban. Főleg, hogy a kedvenc macija is vele van.

- Ennek örülök. Nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz.

- Még nagyon sok mindent nem tudsz rólam. - Húzódott egyre közelebb, és végigsimított karomon. Annyira jóképű és ellenállhatatlan volt. Legszívesebben megcsókoltam volna.

- Neked mik a titkos erősségeid? - Flörtölt tovább, én pedig úgy gondoltam belemegyek a játékba. Lesz, ami lesz, elvégre nem tudhatom, mikor adatik ez meg legközelebb.

- Az nem a nagyközönségre tartozik. - Kezdtem, és bátorításként egy nagyot húztam italomból.

- Ó igazán? Csak nem valami titkos köpeny van a ruhád alatt?

- Talán szeretnéd látni, mi van a ruhám alatt? - Búgtam csábító hangon, Marco pedig kis hezitálás után a fülembe suttogta a választ.

- Jelen pillanatban ez minden vágyam. - Lehelete megborzongatta testem minden egyes porcikáját, vérem pedig kezdett felforrni.

- Komolyan úgy gondolod, hogy jó ötlet lenne? - Sütöttem le szemem, de puha érintései meztelen vállamon nagyon jól estek. 

- Miért várnánk? Már így is sok időt vártunk nem? - Szólt, ezután még közelebb jött és lágyan megcsókolt. A világ egy pillanatra megszűnt számomra, és nem hallottam sem a körülöttünk lévő embereket, sem a hatalmas zenét, csak élveztem Marco fantasztikus csókját. Mikor elváltunk egymástól focistám kérdőn nézett rám és az ajtó felé sandított. 

- Akkor nem megyünk valami nyugodtabb helyre? 

- Menjünk haza! - Vágtam rá, és nem érdekelt, hogy talán bánni fogom ezt az estét. Most élvezni akartam az előttem adandó lehetőséget, amire már tizennégy éves korom óta várok. Sietve elköszöntünk mindenkitől, és Marina csodálkozó, de elismerő pillantását magam mögött hagyva taxiba pattantunk, ahol már alig bírtunk magunkkal. Csókjaink szinte felforrósították az autót, és ahogy a lakásba értünk, szinte téptük egymásról a ruhákat. Egyikünket sem érdekelt mi lesz a jövőben, vagy akár holnap. Így is már túl rég voltam férfival, és biztos voltam benne, hogy Marconak is hiányzik már a kényeztetés. Hevesen az ágyra döntött, és a maradék ruhát is lehámozta rólam. Nem kertelt és azonnal a lényegre tért. De pont ez a hevesség, amire vártam tőle. Egyszerűen csodálatos volt az egész éjszaka, amit együtt töltöttünk, és mikor a holdfényben figyeltem arcát reméltem ez nem csak egy estére szólt majd, de azt tudtam már nem fogom elengedni magam mellől ezt a csodálatos embert, és harcolni fogok kettőnkért.