4/12 ⚽️ Boldog percek⚽️

Zlatan: Ameddig Lili készülődött én elvonultam az egyik lenti szobába és telefonon tárcsázni kezdtem Stephant. A mai és a holnapi nappal kapcsolatban már körvonalazódtak a dolgok a fejembe, de volt pár dolog, aminek úgy gondoltam jobb, ha utána járok. Olasz barátom pár csengetés után felemelte a telefont és vidám hangon köszöntött.

- Hello Zlatan mi van veled?

- Szia Step' csak érdeklődni szeretnék pár dologról. - Kezdtem bele, és egyszerre furcsa idegesség lett rajtam úrrá.

- Mondd, miről van szó?

- Tudod volt az a lakás Milánóba. Amibe Lilivel együtt laktatok.

- Igen, persze, mi van vele?

- Abba most lakik valaki, vagy az most kié?

- Az még az enyém. Általában albérletbe szoktam kiadni, de jelenleg most üresen áll. Jó lenne megszabadulni tőle, de eddig még nincs rá vevő. Tudod, nem akarom áron alul adni, hiszen nagyon jó helyen van, és egész modern is.

- Igen, azt tudom. De akkor most üres? - Kérdeztem rá újra, és mikor igennel felelt belekezdtem a mondandómba.

 Lili: Izgatottan pakoltam be a ruháimat a bőröndömbe, miközben Mayának adtam az információkat. A lány figyelmesen hallgatott, és arcáról sosem olvadt le a titokzatos mosoly. Szinte éreztem, hogy ő tudja, mit tervez Zlatan, de bárhogy is puhatolóztam semmit nem bírtam kihúzni belőle. A gépünk délelőtt tízkor indult, én pedig egyre kíváncsibb lettem.

- Mondd már meg, minek megyünk Milánóba? Valami meló nem? Amit nem akar elmondani, csak, hogy ne essen rosszul, és ez a "legyünk kettesbe" csak duma.

- Nem, hidd el, ilyenről szó sincs. - Szólt a lány. - Nagyon fogod élvezni, és biztosíthatlak, hogy semmilyen hátsó szándék nem volt Zlatanba.

- Nézd, de ha tényleg akkor..

- Lili, veled akar lenni és ennyi! - Vágott a szavamba türelmetlenül. - De most menj már! Mindjárt megjön a segítségem.

- Azt hittem egyedül leszel.

- Igen, úgy volt...de... Johnny éppen a városba van, így beugrik ide is. - Mondta és arca azonnal rákvörössé változott. - Persze csak ha nem baj. Ígérem, nem fogja elvonni a  figyelmemet a munkáról.

- Rendben. Engem nem zavar, sőt örülök, hogy boldog vagy. Johnny igazán jó pasi.

- De még mennyire, és lehet, azt gondolod egy ilyen csajhoz nem illik egy ilyen, mint ő, de remélem igazak a szavai. Nem akarok újra csalódni Lili.

- Nem gondolnám, hogy nem lennél elég neki Maya. De ha ez vigasztal, a mai napig nem tudom, mit keres mellettem Zlatan. Hiszen mindenhol gyönyörű lányok vannak, én meg...

- Erre ne gondolj! Szeret téged, és ha nem is hiszed el, a mai nap után biztos vagyok benne, hogy így lesz.

- Igazán?? Akkor adhatnál egy kis támpontot. - Kezdtem remélve, hogy megtörik, de a tervem nem jött be, hiszen továbbra sem tudtam kihúzni belőle semmit.

- Kész vagy? Már indulnunk kéne. - Lépett be szerelmem is a szobába, sötét farmerba, és bőrkabátba, ami alól kilátszódott fekete pulóvere, amit úgy szerettem rajta.

- Persze. - Mosolyogtam rá, és ahogy lesiettem a lépcsőn Johnnyval találtam szembe magam, aki már az előszobába ült. Mikor Maya meglátta azonnal hozzáfutott és egy hosszú csókot váltott vele.

- Szia Johnny. Most jöttél? - Kérdeztem és üdvözlésként én is adtam neki két puszit.

- Igen, jöttem segíteni Mayának, a kisfiú körül.

- Szerintem Maya egyedül is elbír vele. - Szólt Zlatan, és kihallatszott hangjából a nemtetszés.

- Az igaz, de ketten mégiscsak többen vagyunk. - Vágott vissza a fiú, és mielőtt szerelmem válaszolhatott volna, én törtem meg ezt a rossz irányba induló beszélgetést.

- Zlatan nem kéne menni már? Hagyjuk őket hármasba. Maya már mindent tud! Szóval akkor találkozunk nemsokára.

- Érezzétek jól magatokat. - Köszönt el Maya, akin látszott, hogy alig várja, hogy elhúzzuk a csíkot.

- Bármit csinálhattok, leszarom, de a fiamra nagyon vigyázzatok!! - Vágta még oda Zlatan köszönésként én pedig kihúztam az ajtón, hogy együtt siessünk a reptérre.

 Zlatan: Lili egyszerűen csodálatos volt, a fekete cicanadrágjába, és egy bordó ruhába, ami eléggé kivágott volt ahhoz, hogy szemeimet alig bírjam levenni dekoltázsáról. A repülőn igyekeztem ellazulni, és reménykedtem benne, hogy tervem jól sikerül, és minden úgy alakul, ahogy azt kigondoltam. Kicsit megkavarta gondolataimat, hogy Maya odahívta azt a tetovált idiótát, akiben cseppet sem bíztam. Persze Maya helyes lány, de túlságosan is sokszor mozogtam már olyan körökbe, hogy tudjam az ilyen modelleknek nem az ilyen lányok a zsánerei. Reméltem, hogy nem Lilire akarja kivetni a hálóját, miközben dadusunkat hülyíti. Aggódtam azért is, hogy talán Maya eszét túlságosan elveszi, hogy Johnny a közelébe van, és nem tud úgy Alexanderre koncentrálni, ahogy kéne.

- Min gondolkozol? - Bújt közel hozzám Lili a dupla fotelba.

- Semmin, csak kettőnkön jár az agyam.

- Akkor elég komoly lehet, hiszen olyan gondterheltnek tűnsz.

- Dehogy. - Mosolyogtam rá, de szerelmemet nem lehetett becsapni, így belekezdtem. - Azon törtem a fejem, hogy mennyire nem örülök annak, ami a lakásunkba folyik.

- Mert mi folyik a lakásba?

- Mintha nem tudnád kicsim. Maya teljesen meghülyült, és ha ez az idióta ott lesz nem fog úgy vigyázni a fiúnkra, ahogy kéne.

- Ez nem igaz! Attól még, hogy valaki szerelmes tudja, hogy mi a feladata. Nyugodj meg édes. Nem lesz semmi baja Alexandernek.

- Biztos vagyok benne, hogy amint leléptünk, már húztak is fel a szobába henteregni.

- Zlatan! Állítsd le magad! Fiatal és szerelmes. Bízz benne egy kicsit! Én örülök, hogy Johnny ott van.  De inkább beszéljünk arról, amiért Milánóba repülünk. - Nézett rám édesen.

- Először is elmegyünk ebédelni, mert már nagyon kajás vagyok. Utána pedig bejárjuk a várost. Ha akarsz elmehetünk vásárolgatni is. Este pedig vacsora, utána, ha szeretnéd elmehetünk valamerre. Egy laza buliba vagy bárhova. Utána pedig alvás.

- Alvás? - Kérdezte és hangjából kivehető volt, hogy nem erre számított. - Melyik hotelba tervezted az alvást?

- Nem hotelba megyünk.

- Nem? Tudhattam, hogy a tesódnak is köze van ehhez. Vehetnénk Vincentnek pár ruhácskát.

- Nem találkozunk velük.

- Azt hittem, hogy...

- Lili, most csak te és én van. Egész nap. - Húztam közel és forrón megcsókoltam. - Senkinek nem kell, hogy közénk álljon. Oda megyünk, ahova csak akarsz. Amiket az előbb felsoroltam nem kell kőbevésettnek venni.

- De mégis hol fogunk aludni? A híd alatt? - Húzta össze szemét, én pedig hangosan felnevettem a feltételezésen.

- Most kicsit hideg lenne, és legyen elég annyi, hogy este megtudod. Megígérem.

- Jó, de mi lenne, ha már ebéd előtt elmennék oda?

- Sajnos még nem lehet. - Mondtam, és ekkor Sara szólt, hogy kapcsoljuk be öveinket a leszálláshoz.

 Lili: Zlatan nagyon titokzatos volt, és ez egyre jobban kíváncsivá tett. Imádtam mikor ilyen csillogó szemekkel meséli a dolgokat, és mivel rég láttam már ennyire feldobódva én is pozitívan tekintettem a napra. Ahogy leszállt a gépünk Zlatan a tér mellett álló fekete Ferrarihoz kísért.

- Ez meg mi?

- Ja, ez egy új kocsi, amit még nem vittem át Manchesterbe. - Mondta, lazán.

- Új autó? De hát már van ilyened.

- Ferrarim van, de ez más fajta. Pattanj be! - Rakta fel a szemüvegét, én pedig mosolyogva beszálltam mellé. A kocsi nem csak kívülről volt gyönyörű, de belül is nagy volt a luxus, a gyorsaságára pedig nem volt panasz, amit szerelmem eléggé kihasznált, majd egy olyan étterem elé állt be ahol legalább négy éve nem voltam.

- Itt fogunk enni? - Csodálkoztam rá.

- Igen, valami baj van vele? - Érdeklődött.

- Nem, csak eszembe jutott, hogy ide hoztál először ebédelni, és most kicsit előjöttek az emlékeim.

- Remélem csak jók. - Bújt közelebb, én pedig furcsa érzést éreztem a mellkasomba. - Valami gond van? Ha nem tetszik, mehetünk máshova is.

- Nem, ez tökéletes, csak nem hittem, hogy ide hozol. Ez a hely annyi jó pillanatot őriz nekem, és nem gondoltam volna, hogy eszedbe jut, és egyszer még újra eljövök ide. - Néztem bele mogyoró szemeibe, és lágyan megsimogattam arcát.

- Mindenre emlékszem azokból az időkből mikor összejöttünk. Nagyon sok dolog van, ami napi szinten eszembe jut. Még akkor is, ha nem mondom el.

- Annyira szeretlek Zlatan!

- Én is Lili. - Csókolt meg, majd kiszálltunk, és elfogyasztottuk az ebédünket, miközben a régi dolgokról beszélgettünk. Az étteremben szinte semmi nem változott, és jól esett, hogy ugyanoda az asztalhoz ültünk mit azelőtt. Egyszerre volt nosztalgikus, és fantasztikus. Rengeteget beszélgettünk a múlt dolgain, amire jó volt visszagondolni, és úgy éreztem sosem akarom, hogy ennek vége legyen. A délutánt vásárlással, és olyan helyek felkutatásával töltöttük, amikre már nagyon rég szerettünk volna elmenni, vagy újra látni. Persze a fotósok egy kis idő után megneszelték, hogy Zlatan Milánóba van, így sajnos mire betértünk vacsorázni, szinte egy kisebb had követett bennünket.

- Honnan tudták meg, hogy itt vagy? - Kérdeztem mérgesen miközben az étlapot lapozgattam.

- Nem tudom, de próbálj meg nem tudomást venni róluk. - Ajánlotta és megfogta a kezem. Egész nap kézen fogva jártunk, és alig tudtunk elszakadni egymás ajkaitól. Féltem, hogy talán olyan fotók is készülhettek, amiket nem akartam, hogy az egész világ lásson.

- Én még mindig nem tudom ezt ilyen természetesnek venni.

- Pedig már igazán hozzászokhattál volna.

- Igen, igazad van, de mégsem megy, hiszen én nem vagyok híresség, vagy ilyesmi.

- A menyasszonyom vagy, az én magánéletem pedig érdekli az embereket. Persze én is jobban örülnék, ha azzal foglalkoznának, amit csinálok, de ez van. - Vont vállat. - Rendeltél már?

- Igen persze. - Szóltam, majd Zlatan odaintett egy pincérnek, aki felvette a rendelést. - Nagyon jól éreztem magamat ma. Köszönöm, hogy elhoztál ide.

- Én is örülök, hogy itt vagyunk. - mondta. - Az utóbbi hetekben nem igazán alakultak jól a dolgaim, amiért sokkal idegesebb voltam. Néhol tudom, hogy durvábban szóltam vissza, mint ami megengedett, de megígérem, hogy változni fog.

- Én is hülyén viselkedtem néha. - Vallottam be. - Nem mindig támogattalak úgy, ahogy megérdemelted volna. Sajnálom, mert ismerlek már annyira, hogy mennyire kiborít, ha nem vagy pályán, de biztos vagyok benne, hogy ez csak egy állapot, ami hamarosan megváltozik. Hiszen napról napra jobban vagy. Sokkal jobb a térded, és jobban bírod a terheléseket is.

- Igen ez igaz, de ebbe az évben már nem lépek pályára. Az a szemét alaposan felrúgott.

- Szerintem nem direkt tette, de én úgy vagyok vele, hogy minden sorsszerű, és lehet, pont ez kell még neked. Egy kis pihenés.

- Gondolod? - Nézett rám és szemei kicsit szomorkásan csillogtak.

- Talán pont azért történt ez, hogy egy kicsit több időt tudj a családoddal tölteni. A fiaddal és velem, vagy akár a húgoddal. Még nem is szóltunk neki, hogy itt vagyunk.

- Tudja, hogy itt vagyunk.

- Tényleg? Akkor elmehetnénk hozzájuk. Odaadhatnánk neki a babaruhákat. - Ajánlottam, de ő csak nemlegesen ingatta a fejét.

- Most nem akarok velük találkozni, és már amúgy is későre jár.

- Akkor holnap? Vagy már szeretnél hazarepülni? - Érdeklődtem, ő pedig édesen elmosolyodott.

- Akkor megyünk vissza, amikor szeretnéd.

- Legszívesebben sosem mennék el ebből a városból, de a fiam, Manchesterbe van, ahogy a te munkád is. De már nem zavar, hiszen egész jól kezdek belerázódni az Angol életmódba, és már ismerősöket is szereztem a fotózás által. Ha így haladok még a végén munkám is lehet. Elvégre Paolo ajánlata még mindig áll.

- Mármint?

- Hogy szerez nekem munkát, egy ottani lapnál. Eddig nem éltem vele, hiszen Alexandert nem akartam háttérbe helyezni, de mostanában úgy gondolom, ha csak fél műszakokat vállalok, vagy olyan munkám lenne, mint itt volt, simán tudnám vinni.

- Egy újságnál szeretnél dolgozni?

- Akár az is benne van, hiszen akkor eljárhatnék mérkőzésekre, vagy egyéb sporteseményekre. Készíthetnék riportokat, vagy fotózhatnék, és ott is megismerhetnék a nevemet.

- De már tudják ki vagy.

- Azért annyira még nem, és nem akarom, hogy azért legyek ismert, mert te vagy a partnerem.

- Figyelj, beszélj Paolóval! Én mindenben támogatlak.

- Komolyan nem bánnád? - Csillant fel szemem.

- Nem, ha  te boldog vagy, akkor én is. - Mondta én pedig nagyon örültem a válaszának, majd mikor a pincér kihozta az ételt már csak Alexanderről beszélgettünk.

- Most pedig irány a hely ahol eltölthetjük az éjszakát. - Állt fel a vacsora végezetével, és felsegítette kabátomat. Újra elfogott az izgatottság, de hatalmas meglepetésemre nem egy menő hotel, vagy szálloda előtt álltunk meg, hanem egy  túlságosan ismerős belvárosi lakópark egyik jól ismert háza előtt. Leállította az autót és már majdnem kiszállt mikor megfogtam a kezét és visszahúztam. 

- Várj! Miért itt álltál meg? - Néztem rá elképedve. 

- Azért, mert itt fogunk aludni .- Vigyorgott rám, de én még mindig nem értettem a dolgokat. 

- Mármint...ebbe a társasba? Melyik emelet és....?

- Negyedik emelet ötös ajtó. 

- De az... az a lakás... az. - Habogtam továbbra is, mire már nem bírta tovább és hangosan felnevetett. 

- Talán félsz bemenni? 

- Nem, csak majdnem négy éve nem voltam itt, és... egyáltalán honnan van kulcsod? 

- Még sehonnan. De gyere már, mielőtt megfagyok a kocsiba. - Nógatott én pedig nagy sóhajtások közepette kiszálltam és követtem őt. Zlatan egy papírról lenézte a kódot, amit mikor beírt, rájöttem fejből is tudtam volna, hiszen semmit nem változott. Ezután lifttel mentünk fel, amibe már egyre gyorsabban vert a szívem. Jó ég mennyi minden volt itt. Miért csinálja ezt velem Zlatan? Hiszen a jó emlékek mellett voltak eléggé negatív töltetűek is. Mint mikor Stephan összefeküdt Viktóriával, vagy mikor Zlatan felolvasta a papírt, amibe az apasági teszt eredménye szerepelt. 

- Jól vagy? - Nézett rám, és egyre közelebb jött, hozzányomva a lift falának. 

- Igen, csak annyi emlék és.... - lábadt könnybe azonnal szemem. - Ne haragudj, éppen az jutott eszembe, mikor elmondat, hogy Alexandra a te gyerekeddel várandós. 

- Kicsim, az már nagyon rég volt, és nem azért hoztalak ide, hogy a rossz emlékeid jöjjenek elő. Csak a legjobb szándék vezérelt. Annyira szeretlek, és számomra is fontos ez a hely, hiszen itt láttalak meg először, és itt szerettem beléd. Már akkor tudtam, hogy teljesen odáig vagyok érted, mikor még Alexandrával jártam. Azon az estén, mikor a születésnapi buliba indultunk. - Kezdte miközben kiszálltunk és a lakás felé vettük utunkat a kis folyosón, majd amikor megálltunk az ajtó előtt idegesen keresni kezdte a kulcsot. 

- Mi az? - Néztem rá. 

- Csak Stephan azt mondta, hogy nyitva lesz, és... nincs. De nem tudom, hol lehet a kulcs, és...

- Talán nézd meg itt. - Ajánlottam és felnyitottam a kis ládát, ami az ajtó mellé volt szerelve. 

- Basszus, te honnan tudtad, hogy itt lesz? - Csodálkozott mikor kezembe kaptam a kulcsot. 

- Reménykedtem, benne. Stephan mindig iderakta a kulcsokat, és nem tudom miért gondoltad, hogy nyitva hagyná az ajtót. Kinyithatom én? 

- Nyugodtan. - Szólt, én pedig hatalmas szívdobogások közepette benyitottam. A lakás szinte semmit nem változott. A falak színe ugyanolyan maradt, és a konyhabútor sem változott semmit. Leakasztottam a kabátom, és lerúgtam a cipőm, Zlatan pedig a belső szobába rakta a bőröndöket.

- Ez annyira hihetetlen, és mégis annyira fantasztikus. Ó és ezek a képek! - Vettem észre a nappali falain lógó családi fotókat, amik Stephanról, Helénáékról és rólunk készültek. 

- Ezeket a tesóm rakta ki. - Lépett mögém, és átkarolta a derekam. - Nekem ezt tetszik a legjobban, mert itt annyira gyönyörű vagy. 

- Ez azon a bulin készült, amikor megnyertétek a bajnokságot, és... Stephan lefeküdt Viktóriával. 

- Igen, de ha az nem történt volna meg, akkor mi sem jöttünk volna össze. - Suttogta, és óvatosan félretolta hajam a nyakamból. - Van még egy meglepetésem. 

- Megint? - Kuncogtam fel, és élveztem, hogy gyengéden kényezteti a nyakam. 

- Igen, de az bent van a hálóba, ahova egész nap készültem. - Búgta és keze egyre lejjebb siklott, testemen.

- Remélem, azért annyira nem fogok meglepődni. 

- Ezt csak egy módon tudhatjuk meg. - Fordított maga felé, és felkapott erős kezeibe, hogy forró csókok közepette a szobába cipeljen. 

- Zlatan nehéz vagyok, és nem bírja a térded. 

- Véletlenül sem vagy nehéz. - Nyomott a falhoz, és egyre követelőzően falta ajkaimat. Én is egyre jobban kívántam, és ez csak jobban fokozódott mikor áthúztam pólóját fején. 

- Még mindig fantasztikusan nézel ki - Mértem végig, és azzal a lendülettel kinyitottam a szobaajtót, és mikor beléptem szemeim újra könnyekbe lábadt a meghatottságtól. - Ez az ágy...ez meg...

- Ez az, amelyikbe először együtt voltunk, a pezsgő és a rózsacsokor pedig csak egy kis mellékes. 

- Ezek gyönyörűek. - Léptem közelebb és felvettem a csokrot. - Az illatuk pedig fantasztikus. Szeretlek, de hogy sikerült idehozni ezt az ágyat? 

- Heléna régi lakásába volt, én pedig egy kis intézkedés után idehozattam, ma délelőtt. Emlékszem milyen jó volt benne ketten aludni. 

- Aludni? - Cukkoltam. - Ki beszél itt alvásról? 

- Az igaz, hiszen először nem igazán aludtunk rajta. - Léptem újra közelebb. 

- Vázába rakom, és hozok két poharad. Köszönöm Zlatan, én nem gondoltam volna, hogy ennyire odateszed magad. 

- Sok mindent megtennék érted, amire nem is gondolnál. De ez Alexanderra is igaz. - Simogatta meg az arcom, én pedig egy gyors csók után kisiettem a konyhába, ahol találtam egy vázát és két pezsgős poharat. Zlatan kibontotta a pezsgőt, majd teletöltötte a poharakat. 

- Mire koccintsunk? - Kérdeztem, mikor már az ágyon ültünk. 

- Nekem lenne egy ötletem. - Kezdte és arca nagyon titokzatosnak tűnt. 

- Mire gondolsz? 

- Tudod, már nagyon rég jegyben járunk, és én arra gondoltam, hogy nem akarok tovább várni Lili. 

- Mire akarsz kilyukadni? 

- Azt akarom, hogy minél hamarabb a feleségem legyél. Még az év vége előtt. 

- Az év vége előtt?! De addig már csak három hét van. 

- Igen, de Mata felesége esküvő szervező, és ha megkérnénk, talán sikerülne nyélbe ütni minél hamarabb.

- Zlatan, egy esküvőt nem lehet ilyen hamar megszervezni, akárhogy is akarod, és hiába vagy ismert, ez nem így megy. 

- Talán megint megijedtél? 

- Nem, dehogy is. Sőt, én is szeretnék már hozzád menni, de egy lakodalom nincs meg egy csettintésre. 

- Esetleg megpróbálhatnánk. Holnap felhívom Juant és elkérem a felesége számát. Ő pedig mondd majd rá valamit, és kitaláljuk, hogy mi legyen. Benne vagy? 

- Igen, benne vagyok, és nagyon örülök, hogy eszedbe jutott. Nem is hiszed el, milyen régóta várok erre a beszélgetésre. Sokszor felakartam hozni, én is, de túlságosan elfoglalt voltál. Hidd el, semmi mást nem akarok, csak a feleséged lenni. 

- Köszönöm Lili! - Rakta le a poharat, amit az én kezemből is kivett. - Mi lenne, ha együtt tusolnánk? 

- Azt hittem elmegyünk bulizni. 

- Annál sokkal jobb programot találtam ki. - Csókolt meg, és óvatosan megszabadított ruháimtól, bennem pedig felfortyant a vágy, ezután pedig egymásnak esve kényeztettük a másikat hosszú órákon keresztül, miközben agyamba már az esküvő részletei rajzolódtak ki, amit reméltem minél hamarabb átélhetünk. Tudtam az lesz életem legboldogabb napja, hiszen életem szerelmének mondhatom ki a boldogító igent. 

Sziasztok! Köszönöm a szavazatokat. Nagyon jól esett, hogy válaszoltatok a kérdésre, és az eredmény nagyon pozitív lett. Hamarosan jön majd egy másik, hiszen a véleményetek továbbra is érdekel! 
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Nektek! Puszi: Andrea.