2018. január 6., szombat

3/59. ⚽️ A legdrágább ajándék (Évadzáró) ⚽️

Zlatan:
 Ahogy visszaértem a szállodába, azonnal tárcsáztam pilótámat, és örültem, hogy hajnali négykor már indulni tudunk. Elköszöntem a fiúktól és gyorsan bepakoltam a maradék ruháimat is. A srácok kicsit haragudtak rám, de megértették, hogy szeretnék már szerelmemmel lenni. Úgy gondoltam délre már a karjaim közé zárhatom, vagy ha még pihen és jó időt fogunk ki talán én ébreszthetem fel. Már kint vártam a taxit a szálloda előtt mikor üzenetet kaptam. Izgatottan nyitottam meg és egy édes kisfiú képe nézett rám, ahogy fekete hajú anyukája a kezébe tartja. Mellettük pedig Maxi mosolyog. Örültem, hogy Alexandra biztonságosan világra hozta gyerekét, és annak is, hogy úgy láttam fiam is boldog. Sokat tanakodtunk Lilivel és Alexandrával azon, hogy Maxit hozzánk vesszük addig, míg Alexandra babázik, de fiam hallani sem akart róla. Csak az anyja mellett akart lenni, így pedig mi is elfogadtuk a döntését. Ahogy, ezen töprengtem, megérkezett a taxim, ami kivitt a géphez, és útközben még volt időm egy gratuláló üzenetet is visszaküldeni. Szerencsére az ég tiszta volt, és a repülőtéren sem ismertek fel sokan, így az utam a magán folyosó felé eseménytelenül telt. Üdvözöltem Sarat, és édesapját is, akik hogylétem felöl érdeklődtek. Megnyugtattam őket, hogy minden rendben van, majd bepakoltuk a csomagokat, és ahogy elindult a gép azonnal álomba zuhantam.

Lili:
- Mit csináljak most? - Kérdezte Stephan és hangja pánikszerűen csengett. - Lili mit csináljak?
- Először is, ne idegeskedj! - Mondtam és próbáltam figyelem nélkül hagyni fájásaimat. - Ha idegeskedsz, akkor engem is felhúzol, és az nem tesz jót a babának. Szóval nagyon kérlek, vedd elő a telefonodat, és hívd fel Zlatant!
- Lili szerintem előbb menjünk be a kórházba és...
- ELŐBB HÍVD ZLATANT!!! Sehova nem megyek, amíg nem beszéltem vele, és nem érdekel, ha éppen Loláról ugrik le, akkor is itt kell lennie mikor, megszülöm a fiát. - Mondtam, és ekkor egy éles fájás nyilallt a hasamba.
- Lili ne mondj már ilyet! Inkább induljunk a kórházba. MOST! - Szólt barátom, kicsit sem kedves hangon. - Beviszlek és...
- NEM! Ennek a gyereknek még bőven lenne ideje, szóval...
- Lili ez nem játék. Jön a baba, és nem érdekel, ha a karjaimba is kell becipelni, akkor is bemegyünk most. Szóval kérlek, gyere. - Segített fel, majd beindultunk a konyhába. Minden lépésnél hatalmas fájdalmat éreztem. Próbáltam nyugodt maradni, de Stephan túlságosan is ideges volt.
- Merre van a baba táska? Milyen autóval menjünk? Hol a kocsi kulcs? - Kérdezősködött, én pedig úgy éreztem, azonnal lefordulok a székről.
- A baba táska fent van a szobába, az ágy mellett. - kezdtem mire felszaladt és pár percen belül már ott is volt mellettem, felöltözve kezében a kistáskával.
- Melyik kocsival menjünk? Melyik a leggyorsabb és hol a kocsi kulcs?
- Az ajtó melletti szekrénybe, van a Volvo. Úgy gondolom azzal kéne menni, mert.. aúúúú. - kiáltottam fel. - Siess már Stephan!
- Sietek, de itt annyi kulcs van, és... megvan. Gyere. - Karolt át, és együtt kiléptünk az ajtón. Szinte alig láttam a fájdalomtól, de próbáltam mély levegőket venni, hogy kicsit könnyítsem a helyzetet. Stephan gyorsan kiállt a kocsival, és segített beszállni. Azonnal indított, majd hatalmas sebességre váltottunk. Útközben pedig Zlatant próbáltam hívni, aki nem vette fel. Kicsit mérges voltam rá, de reméltem nem Lolával van elfoglalva.
- Stephan nem kell ennyire sietni!
- Csak bízd rám! Azonnal ott leszünk. - Mondta és megszorította a kezem. - Végig veled leszek jó?
- Oké, köszönöm. - Szóltam és sírni kezdtem, majd előtört belőlem az, ami már rég óta nyomja a lelkem. - Annyira félek.
- Lili semmi baj nem lesz! Minden a legjobban fog alakulni. Megígérem. - Suttogta, majd pár kanyar után odaértünk a kórházba.

Stephan
- Maradj itt, bemegyek, és értesítem a nővért, hogy itt vagy. Rendben? - Néztem rá aggódva, mire bólintott én pedig berohantam a kórházba. A recepción egy kedves nő ült, én pedig idegesen ledaráltam neki, hogy kint van Lili, és mindjárt szül. A nő eléggé furcsán nézett rám, de mikor bediktáltam a nevet, azonnal észbe kapott. Tudta kiről van szó, aminek örültem. Szerencsére Zlatan mindenről gondoskodott, de az adatok miatt várnom kellett. Hatalmas szerencsére azonban megpillantottam Dr. Conradot aki Lili szülésze. A nőt otthagyva futottam felé, és örültem, hogy elértem mielőtt felment volna a lépcsőn.
- Doktor úr kérem! - szólítottam meg mire felém fordult.
- Mr. El Shaarawy, nahát, maga meg? - nézett rám értetlenül.
- Kérem, a barátnőm...vagyis...nem a barátnőm..vagyis.. - habogtam össze-vissza. - Szóval Lili.. Zlatan Ibrahimovic barátnője kint van a kocsiba, és mindjárt szül, vagyis...
- Kérem, nyugodjon meg. Lilien itt van?
- Igen, és elfolyt a magzatvize.. és...
- Jó, azonnal hozunk egy tolókocsit, és behozzuk! - mondta nyugodt hangon, majd orvosi utasításra két mentős fiú lépett oda és kerítettek egy tolószéket. Kiszaladtam a kocsihoz, ahol kisegítették Lilit az autóból, majd betolták az épületbe. Lili arca már egyre nagyobb idegességet tükrözött, és én sem bírtam nyugodt maradni. Iszonyatosan féltem én is, és reméltem minden rendben lesz a babával.
- Lilien üdvözlöm. - mosolygott rá a doktor, aki mellett már egy nővér is állt. - Hány percesek a fájások?
- Azt hiszem, negyedóránként jönnek, de nem tudom... én... auuu.. - kapott újra a hasához. - Még nincs itt az idő, nem jöhet még!!! – Kezdte újra a lány.
- Nézze valószínű koraszülés lesz, de ne aggódjon! Csinálunk pár vizsgálatot, és kiderítünk mindent. Merre van a baba édesapja?
- Nem tudom. - suttogta Lili, és újabb könnycseppek gördültek le arcán. - De azt hiszem már úton.
- Rendben, akkor Nancy kérem, vigyék be Lilient a vizsgálóba. - adta ki az utasítást, mire az egyik mentős megfogta a kocsit és tolni kezdte. Ám Lili pánikszerűen leállította őket.
- Várjon! Stephannak is jönnie kell!
- Maga családtag? - fordult felém a nővér, mire nemlegesen megráztam a fejem. - Akkor sajnos nem jöhet be, de nyugodjon meg Lili jó kezekbe lesz.
- Kérem, hagy jöjjön Stephan! Nem tudom egyedül végigcsinálni. - pánikolt tovább barátnőm, mire leguggoltam hozzá és így szóltam.
- Lili ne félj! Ez a szabály, és nem szeghetjük meg, de itt leszek kint, megígérem, és újra felhívom Zlatant jó? Ne aggódj, és ne sírj, mert ha sírsz, akkor a babának is rosszabb lesz. Kérlek! Annyira erős nő vagy, és nem leszel egyedül, hiszen a nővér ott lesz veled. Rendben?
- Igen, de ígérd meg, hogy itt maradsz, és nem mész el sehova!
- Megígérem. - szorítottam meg a kezét, és egy puszit adtam arcára. 
- Hívd fel Zlatant! - szólt még utánam mielőtt betolták a vizsgálóba, én pedig újra Svéd barátomat tárcsáztam és reméltem ezúttal sikerrel járok, de a telefon továbbra is néma maradt. Csak álltam a folyosón miközben az ajtó mögül Lili sírását hallottam. Annyira szerettem volna bemenni hozzá, hiszen tudtam mennyire egyedül érzi magát. Utáltam, hogy ez a szabály, de mikor az orvos kilépett az ajtón eszembe jutott valami.
- Dr. Conrad valamikor említette, hogy szereti az As. Roma csapatát. 
- Igen, nagyon kedvelem.
- Nézze, nem akarok szabályt szegni, vagy ilyesmi, de bármit képes vagyok megadni azért, hogy most Lili mellett legyek. Nem tudom Zlatan mennyit fizetett maguknak, de én a dupláját fogom, és ha kell, elintézem, hogy eljusson egy mérkőzésre, vagy akár egyenként találkozhat a csapattársaimmal is. Bármire képes vagyok! - Mondtam és hangom nagyon elszántnak tűnt. Dr. Conrad megköszörülte a torkát és így szólt.
- A fizetésemből simán eltudnék menni, csak sajnos időm nincs rá. Pénzről pedig nem szeretek beszélni, ám mivel látom, hogy Liliennek is fontos lenne, ha valaki fogná a kezét, úgy gondolom, tehetek egy kicsi engedményt. Szóval nyugodtan fáradjon be.
- Köszönöm! Annyira köszönöm. - hálálkodtam, majd átöleltem az orvost, aki kicsit meglepődött ezen. 
- Nézze Stephan, menjen be, és nyugtassa meg! 
- Megteszek érte bármit! - szóltam, majd besiettem az ajtón, ahol Lilit pillantottam meg. Egy gépre volt kapcsolva, amiről kiderült, hogy a fájások erősségét, a mama és a baba szívhangját ellenőrzik.
- Stephan! - vidult fel arca mikor meglátott. - Mégis itt vagy?
- Igen, elintéztem, hogy bejöhessek. 
- De jó, köszönöm. - fogta meg a kezem, mikor közelebb ültem hozzá. - Tudtál beszélni Zlatannal? 
- Igen. - füllentettem. - Már úton van, és azt üzeni, nagyon szeret, és amint ideér a gép, azonnal rohan hozzád. 
- Akkor jó. - mondta megkönnyebbülve, én pedig reménykedtem, hogy a szavaim előbb- utóbb igaznak bizonyulnak. A nővér folyamatosan ellenőrizte az adatokat, és megnyugtatott minket, hogy eddig minden szépen halad. Lili kapott infúziót, amibe más gyógyszerek mellett nyugtatót is kevertek. Ettől kicsit jobb kedve lett, és én is megkönnyebbültem mikor végre Zlatan képe jelent meg a telefon kijelzőjén. 
- Lili mindjárt jövök, csak ezt felveszem. - szóltam, és kimentem a folyosóra. 
- Basszus hol vagy már? - teremtettem le köszönés nélkül.
- Bocsánat, csak a gépemen ülök, és elaludtam. Nem hallottam, hogy csörög. Valami gond van? 
- Lilit behoztam a kórházba. - osztottam meg vele. 
- Mi? Mi történt? Hogy van a baba? 
- Elfolyt a magzatvize, és... 
- Hogy mi van? – vágott bele szavamba idegesen. - Több mint egy hónap van hátra. Miért folyt el? Nem vigyáztál rá Stephan? 
- Mégis hogy feltételezhetsz ilyet rólam te idióta? - csattantam fel mérgesen, és nagyon rosszul esett, hogy ilyennel vádol. - Igenis vigyáztam rá, sokkal jobban, mint te bármikor is, sőt ha tudni akarod éppen a te hülyeséged indította meg nála szülést. 
- Hogy érted ezt? – érdeklődött mire elmondtam neki, hogy a lány a Lolás képek miatt húzta fel magát, és, hogy mennyire fájt neki, amit látott. - De nem volt köztünk semmi. 
- Rohadtul nem érdekel mit csináltál, de akkor sem voltál itt, hanem Lolával buliztál.
- Csak egy helyen voltam vele, és Marco szervezte be a tudtom nélkül. Stephan gondolhatod, hogy nem teszem még egyszer kockára a kapcsolatunkat. 
- Remélem, igazad van, mert ha újra kiderül valami...
- NEM FOG! Inkább azt mondd meg, hogy van Lili? Nem beszélhetnék vele? 
- Jelenleg a vizsgálóba van, és nem gondolnám, hogy jó ötlet, ha beszélne veled, és megtudná, hogy még több óra mire ideérsz.
- Maximum másfél óra, és ott vagyok. - mondta mire kicsit jobb kedvem lett. - Figyelj, amint leszállok, azonnal a kórházhoz indulok. 
- Rendben, de siess, ahogy csak tudsz! Addig én itt leszek vele. - szóltam kedvesebb hangon. Úgy döntöttem, hiszek barátomnak, és remélem Lili is fog. 
- Jó, nagyon köszönöm Stephan! - hallottam kicsit elérzékenyült hangját.
- Bármit megtennék Liliért, tudod! 
- Igen, igazi barát vagy. Meghálálom! 
- Nem kell meghálálnod, csak vigyázz rá! Örökre, és soha ne bántsd meg! - szóltam, mire barátom csak hümmögött majd bontottuk a vonalat. Visszamentem a vizsgálóba ahol még mindig a fájásokat mérték. Lili körül egyre több orvos, és nővér bukkant fel, akik mind az állapotát figyelték. Szegényre egyre sűrűbben jöttek rá a fájások, és bár szerettem volna segíteni neki, semmit nem tudtam tenni. Csak szorítottam a kezét, és nyugtatgattam.
- Mikor ér már ide Zlatan? - Kérdezte kétségbe esett hangon.
- Mikor beszéltem vele, akkor azt mondta, hamarosan itt lesz. 
- Szeretném, ha fogná a kezem, amikor betolnak a műtőbe. - suttogta. - Tudod nem is haragszom rá igazán, mert lehet tényleg nem volt köztük semmi Lolával, és..
- Ne gondolj erre Lili! Ő a gyereked apja, és hidd el a múltkori nagyon jó lecke volt számára. Nem gondolnám, hogy tönkre tenné ezt a kapcsolatot egy pár éjszakáért.
- Remélem, igazad van, és tényleg csak összefutottak.
- Lili, Zlatan szeret téged! - Bizonygattam, majd ekkor barátnőm fájdalmasan felnyögött, mire két nővér ugrott oda, és behívták Dr. Conradot is. Mindenféle szakszavakkal dobálóztak, amiből semmit nem értettem. 
- Hamarosan elindíthatjuk a szülést. - állapította meg a doktor.
- Addig nem akarom amíg Zlatan nincs itt. - Pánikolt Lili. 
- Lilien nem biztos, hogy tudunk várni. 
- Nem akarom egyedül csinálni! 
- Itt vagyok én is, de ha mégse mehetek be, akkor kintről próbállak erősíteni. Ne idegeskedj.
- Nem hívnád újra Zlatant, hogy merre tart? - kérdezte, mire bólintottam, majd újra kiléptem a folyosóra. Szerencsére Zlatan most semmit nem váratott magára, hiszen pár csörgés után felvette a készüléket.
- Szia, merre vagy? 
- Már csak fél óra, és odaérek. Szerencsére jó az idő, és jól haladunk. 
- Akkor jó, Lilit még mindig vizsgálják, és...
- Nem adnád oda neki a telefont? - vágott bele szavamba, én pedig megadóan sóhajtottam. Elvégre joga van beszélni a lánnyal, és talán megnyugtatja egy kicsit. Beléptem az ajtón és barátnőm felé nyújtottam a telefont, kinek smaragd szemei felcsillantak az örömtől mikor meghallotta Zlatan hangját.

Lili: 
- Szia, kicsim, hogy vagy? - hallottam szerelmem hangját a vonal végéről.
- Zlatan, nagyon hiányzol. Merre vagy már? 
- Már csak fél óra maximum, és amint földet érek, azonnal rohanok hozzád. Megígérem.
- Próbálom tartani magam, de már annyira fáj, és a doktor is folyamatosan azzal nyaggat, hogy indítsuk el. De nélküled nem megy! Nem tudom végigcsinálni ezt egyedül.
- Nem vagy egyedül, hiszen Stephan ott van melletted, és mindenki profi ebben a kórháza. Azért választottuk ezt a helyet, mert ez a legjobb. Dr. Conrad pedig a legjobb orvos, aki ismer, és tudja az állapotodat. Ha fájdalmaid vannak, akkor az epidurális előtt kérhetsz gyógyszereket.
- Zlatan az lenne a legjobb fájdalom csillapítóm, ha itt lennél és fognád a kezem. - szipogtam.
- Én is örülnék, de....
- Amúgy nem is ma kellett volna hazajönnöd. Miért ma jössz? Hiszen nem tudhattad, hogy éppen szülök.
- Lili ez egy hosszú történet. - hallottam zavarba lévő hangját.
- Köze van hozzá Lolának? - puhatolóztam, és a szívem a szokásosnál is gyorsabban vert, amit a műszerek is kijeleztek.  
- Igen, de nem olyan értelemben amilyenre te gondolsz, kicsim. Semmi nem történt köztünk, viszont ajánlatott tett, amit visszautasítottam. Ekkor pedig rájöttem, hogy csak te vagy nekem és téged szeretlek a legjobban! 
- Én is szeretlek Zlatan, és köszönöm, hogy kiálltál a kapcsolatunkért. - sírtam el magam, és legbelül borzasztóan megkönnyebbültem. Büszke voltam magamra, hogy legyőztem Lolát, és Zlatan tényleg engem szeret. Mosolyogva adtam vissza a telefont Stephannak, ám ekkor az eddigieknél sokkal nagyobb fájást éreztem, amik tovább sűrűsödtek, és erősödtek, így Dr. Conrad szolt Nancy-nek, hogy adják be a fájdalom csillapítót. 
- Nem várhatnánk még fél órát? - néztem rá kétségbeesetten.
- Lili nem lehet, sajnálom. Nancy pár pillanat múlva beadja az epidurálist, és amint zsibbadni kezd, betoljuk a műtőbe, és kikapjuk a kisembert. Ne izguljon, ez rutinnak számít nekünk. 
- Biztos nem lesz gond? 
- Az értétek jók, és..... 
- Meghoztam az injekciót. - lépett be Nancy majd Stephanra pillantottam és kinyújtottam felé a kezem. Barátom azonnal kapcsolt, és amíg megkaptam az injekciót végig erősen tartott. Éreztem a vékony tűt a gerincembe fúródni, majd először csípő, később pedig egy feszítő érzést tapasztaltam. 
- Most zsibbadni fog, de ne izguljon, mert amint vége a műtétnek az epidurális hatása is elmúlik, és ha úgy van talpra is állhat majd. - Tájékoztatott az orvos, én pedig csak bólogatni tudtam. - Dőljön hátra és hagyja, hogy hasson a gyógyszer. Kap még egy kis nyugtatót is, és nemsokára visszajövök. 
- Köszönöm. - szóltam csendesen, és Stephanra néztem, aki még mindig fogta kezemet. - Step' és annyira köszönöm neked is, hogy segítettél az elmúlt hetekbe, és velem voltál mindig. Behoztál a korházba, és most is itt vagy. Te vagy a legjobb barátom, és sosem fogom tudni meghálálni ezeket neked.
- Nem kell meghálálnod soha. Csak annyit kérek, ha betolnak légy erős, és tedd azt, amit mondanak. Rendben van? 
- Jó, de... 
- Lili, én nem mehetek be veled. - szólt, és ekkor az alsó testem egyre jobban zsibbadt, én pedig jobbnak láttam, ha hátra dőlve várom orvosom visszatérését. Dr. Conrad nem sokat váratott magára, és mikor bejött újra elmagyarázta mi fog történni velem. Megnyugtatott, hogy Nancy azért lesz bent, hogy végig engem figyeljen, és vigyázzon rám, majd előkészítettek és betoltak a műtőbe. Szemem könnyes volt, de reménykedtem, hogy minden rendben lesz, és hamarosan a karjaim között tarthatom kisfiamat. 

Zlatan: 
Ahogy landolt a gépem már hívtam is a taxit, amivel a kórházhoz kérettem magam. A szívem a torkomba dobogott, és csak reménykedni tudtam, hogy még időben odaérjek, mielőtt Lilit betolják a műtőbe. Mindenképpen császáros szülés mellett döntöttünk, hiszen szerelmem eléggé félt a fájdalomtól, így a doktorok ezt javasolták. Ahogy az autó megállt a magánkórház előtt, gyorsan fizettem, és mint valami eszelős rohantam a recepcióhoz. Az ott lévő lány azonnal útbaigazítást adott, én pedig végig futottam a folyosón, míg az egyik ajtó előtt Stephant pillantottam, meg aki idegesen járkált fel és alá.
- Stephan! 
- Zlatan! Istenem végre! - szólt, én pedig üdvözlésként átöleltem, majd idegesen ránéztem. - Hol van Lili? 
- Már egy jó tíz perce betolták, de nem tudok semmit. Senki nem jön ki, és nem megy be.
- Basszus, remélem, jól van. Nem lehet bemenni? 
- Nem. 
- Akkor mi lesz? Csak itt várunk? 
- Igen. Sajnos mást nem tehetünk. - mondta Stephan majd leült az egyik műanyag székre, én pedig úgy gondoltam tényleg itt az ideje, hogy személyesen is elmondjam a dolgaimat. 
- Stephan köszönöm, amit Liliért teszel, és tettél eddig is.
- Ez természetes, már mondtam a telefonba. 
- Igen, és hidd el nem akartam, hogy Lola miatt induljon meg a koraszülés. Én csak buliztam egy jót a haverokkal. Ott volt Lola, de nem tettem semmit.
- Nem baj, hiszek neked. - nézett rám, majd bíztatásként felém küldött egy mosolyt. - De amúgy jó volt a nyaralás? Nem fáj már a térded?
- Nagyon jó volt, és jelenleg nem fáj semmim. Amint lezajlik a baba körüli dolog, és Lili is megnyugszik majd, újra elkezdek edzeni.
- Nem lesz túl korai még?
- Dehogy, hiszen amilyen hamar lehet, pályán akarok lenni, és játszani.
- Te tudod, de én... - kezdte, és ekkor kinyílt a műtő ajtaja, és egy barátságos nővér lépett ki, rózsaszín ruhába, bentről pedig baba sírást hallottunk. Először Stephanra, majd rám nézett, és szája széles mosolyra görbült. 
- Örülök, hogy ideért apuka. - szólt nekem.
- Hogy van Lili? Mi van a babával? 
- Jöjjön be, és megláthatja mindkettőt.
- Tényleg? Megszületett? – Dobbant hatalmasat a szívem a hír hallatán.
- Igen, jöjjön. - mondta, de én nem tudtam mozdulni, csak Stephanra néztem, aki unszolni kezdett.
- Mire vársz Ibra? 
- Nem zavarna téged, ha én...
- Menjen be apuka! - Nevetett fel én pedig könnyes szemmel léptem be a műtőbe, ahol megpillantottam azt a két embert, aki a világot jelenti nekem. Lili fáradt, de mégis gyönyörű arcát könnyek szántották végig, amik felerősödtek mikor meglátott.
- Zlatan ideértél?! 
- Igen, itt vagyok. - léptem közelebb hozzájuk, szerelmem pedig felém fordította a pólyába bújtatott apró csöppséget, akinél szebb kisfiút még életembe nem láttam.
- Átveszi apuka? – Jött oda a nővér, én pedig végre kezeim közé vehettem azt, akire már nagyon vártam. Óvatosan megfogtam és belenéztem apró szemeibe amik - édesanyjáéhoz hasonlóan- smaragd zöldek voltak, de pufi arcában megláttam kiskori énemet is. Egy puszit adtam puha fejecskéjére és a fülébe suttogtam.
- Üdvözöllek a családban Alexander! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése