3/50⚽️ Gyerekkori emlékek⚽️

Zlatan: A telefonom rezgése ébresztett álmomból, majd kapkodva emeltem le az éjjeliszekrényről, hogy még véletlenül se ébresszem fel a mellettem alvó Lilit. A kijelzőn szöszke testvérem mosolygó képe jelent meg, és amint felvettem nagyhanggal szólt bele.

- Végre felveszed!! Hogy vagy?

- Heléna ne kiabálj már! - Csitítottam és egyre halkabbra próbáltam nyomni a hívási hangerőt. - Lili még alszik, és nem akarom felébreszteni.

- Ilyenkor aludni. - Nevetett fel, de halkabbra fogta hangját. - Hogy vagy? Miért nem mondtad nekem, hogy már tegnap este otthon leszel?

- Mert úgy volt, hogy meglepem Lilit. Aztán nem igazán úgy alakult, ahogy terveztem, de így visszagondolva se volt rossz. Elvittem vacsorázni, és végre megbeszéltük a dolgokat.

- Azért remélem nem csak beszélgettetek. - Hallottam kíváncsi hangját, mire megforgattam a szemem.

- Nyugi nem csak az volt.

- Juj de jó!!! Akkor minden úgy van köztetek mit a kórház előtt?

- Remélem igen. - Vágtam rá, és hangomból kihallatszódott, a bizonytalanság.

- Miért mondasz ilyet? Mi az, hogy reméled? Talán nem volt jó a szex?

- Heléna miért beszélünk ilyenekről? - Érdeklődtem, és kicsit kellemetlen volt pont a testvéremmel erről dumálni.

- Mert kíváncsi vagyok, és talán tudok tanácsot adni, mint tegnap Lilinek.

- Lilinek? Mikor adtál te tanácsot neki?

- Tegnap. - Vágta rá és elmesélte mennyire ideges volt szerelmem mikor felhívta őt a mosdóba. Furcsa volt ezeket hallani, és nem is értettem miért jártak ilyen gondolatok a lány fejébe, de bennem is kitisztult, amiért félek, bár ezt jobbnak láttam nem megosztani húgommal.

- Nekem nem mondott semmit, és nem is éreztem, hogy ilyen gondolatok lennének a fejébe.

- Pedig voltak, és szerintem beszéld meg vele, mert ha így látja, az előbb-utóbb megmérgezi a kapcsolatotokat.

- Mindenképpen, és köszi, hogy ezt elmondtad nekem. - Hálálkodtam.

- De most mesélj, mi van veled, fáj még a lábad?

- Igen, néha még érzem, de már annyira nem, és úgy gondolom, már egyre többet tudok edzeni.

- Azért ne hajtsd túl magad, mert nem kéne rásérülni!

- Heléna az oroszlánok nem úgy gyógyulnak, mint az emberek. - Vágtam rá magabiztosan.

- Idióta vagy!! - Mondta, de ő is elnevette magát. - Tudod, hogy szeretlek és nagyon aggódtam miattad.

- Édes vagy, de nem kell. Inkább vigyázz a keresztfiamra, és persze magadra.

- Megígérem, de most lerakom, mert ezer dolgom van, viszont, ha bármi baj van, azonnal hívj.

- Nem lesz semmi baj, nyugi. Készülök haza jövő héten.

 - Svédországba?  - Csodálkozott.

- Igen, ott lesz az Európa Liga döntő, és legalább Lili is láthatja mennyire csodálatos helyen éltem.

- A gettóba. - Szólt gúnyosan, mire én csak a fejemet ingattam. Való igaz, nem palotába laktunk, de sosem gondoltam negatívumként a szegénységre. Hiszen ez tanított meg így küzdeni, mint ahogy most is.

- Anya is veletek lesz?

- Remélem.

- Akkor jó, de most tényleg megyek. Vigyázz magadra, és puszilom Lilit.

- Rendben, átadom. - Mondtam, majd leraktam a készüléket. Lili még mindig békésen szuszogott, haja oldalt omlott a párnára. Dús mellkasa pedig egyenletesen emelkedett fel és le. Ajkai résnyire nyitva voltak és olyan csábítóan hívogattak, hogy alig bírtam ellenállni. Ám csók helyett lágyan megérintettem arcát, és haladtam lentebb óvatosan lehúzva róla a takarót. Gyengéden felhúztam felsőjét, hogy domború pocakjához férjek. Lágyan simogatni kezdtem és nem tudtam betelni a látvánnyal. Vajon a fiam érzi ezt? Mit gondol egyáltalán, ha nem az anyukája érinti? Annyi kérdés kavargott a fejembe vele kapcsolatba. Ugye egészséges lesz? Milyen lesz a haja, a szeme, a mosolya? Kire fog hasonlítani? Titokban bizakodtam, hogy Lili smaragd szemeit örökli, és az én testi adottságaimat. Magas, erős fiút képzeltem el, akivel együtt focizhatok, és megtaníthatom majd mindarra, amire engem is megtanított az apám. Biztos voltam abba, hogy semmibe nem fog hiányt szenvedni, és már most megígértem magamnak, hogy sokkal több időt töltök majd vele, mint Maxival. Ahogy simogattam Lili selymes bőrét mozgolódni kezdett és a másik oldalára fordult, én pedig úgy gondoltam ideje felébreszteni az alvó lányt.

Lili:

Apró puszik ébresztettek fel, mély álmomból, majd mikor résnyire nyitottam a szemem Zlatan búgó hangját hallottam a fülembe.

- Jó reggel királynőm. 

- Mennyi az idő? - Kérdeztem és fentebb húztam a takarót jelezvén még álmos vagyok. 

- Nemsokára dél, de nyugi ma semmi dolgunk nincs, szóval, ha akarsz, egész nap az ágyban lehetünk, és volna, egy két tippem arra mit csinálhatnánk. - Húzódott közelebb majd kedvesen lehámozta rólam a takarót, hogy tovább folytassa a kényeztetésem. Próbáltam úgy csinálni, mint aki visszaaludt, de szerelmemet nem érdekelte, és egyre követelőzve vette birtokba a testem. Mivel nem akartam gonoszul hárítani a hátamra fordultam és ránéztem. Haja kiengedve keretezte arcát, mogyoró szemeibe pedig vágy csillogását láttam.

- Még fogat sem mostam, és annyira reggel van.

- Ha szeretnéd, csinálok neked egy finom reggelit. - kezdte szenvedélyes hangon, amitől egyre jobban beindultam. - vagy egy kávét.

- Zlatan tudhatnád, hogy nem kávézom. - Teremtettem le kedvesen, és megsimogattam kicsit borostás arcát, ami még így reggel is annyira vonzó volt.

- Akkor van más módszerem is, hogy felpörgessem a pulzusod. - Mosolygott kajánul, és a csípőmnél fogva finoman közel húzott magához. Lágyan belecsókolt a nyakamba, miközben felsőm pántját húzta lentebb. - Nagyon jót tesz neked ez a terhesség.

- Na persze. - Nevettem el magam.

- Komolyan mondom Lili. Olyan más vagy, de jó értelembe. Tegnap is azt néztem az étterembe, hogy szinte sugárzol a belső boldogságtól, és olyan, gyönyörű lettél, és a melleid is, annyira nagyok.

- Sajnos másom is eléggé megnőtt. - Húztam el a számat.

- Engem az sem érdekel, ha száz kilós vagy, mert tudom, miért van ez, és ez csodálatos. A babánk növekszik a hasadba, ami annyira, különleges. - Mondta és ettől a sok jótól beindultak a hormonjaim, ami könnyeket csalt a szemembe. Szerelmem letörölte őket, majd lágyan megcsókolt. - Mindig is arra vágytam, hogy életem szerelmétől legyen gyerekem. Ami csak az ő és az én vérem. Persze ne értsd félre, imádom Maxit, és az ő születésének is hihetetlenül örültem, de ez más, mert akkor nem voltam szerelmes Alexandrába, beléd pedig még mindig.

- Zlatan ha így folytatod, zokogni fogok. - Szipogtam mosolyogta, mire ő csak felnevetett. - Az elmúlt hetekbe csak erre vártam, hogy itt legyél, és most meg ilyen szépeket mondasz. Hihetetlen, hogy újra együtt vagyunk, és köszönöm.

- Mégis mit?

- Hogy itt vagy velem, és még mindig szeretsz.

- Tudod mikor azok a képek készültek, nagyon mérges lettem, és annyi minden futott át az agyamon. Rájöttem, hogy én tehetek erről, és arra is, hogy nem akarlak elveszíteni a saját baromságom miatt.

- Zlatan kérlek...

- Ne, még nem fejeztem be. - Állított le kedvesen. - Nem akarom, hogy azt gondold elakartalak lökni magamtól, vagy nem szerettelek akkor. Egyedül csak az volt a szemem előtt, hogy te mindig azt a férfit láttad bennem, aki erős, és megy előre, és nem érdekli semmi. Nem fárad el, vagy nem bukik el a tornán, ahol nagyon sokszor ütköztem akadályokba. Sokszor volt, hogy mérges voltam, és kiabáltam mindenkivel. Csalódottnak éreztem magam, és nem akartam, hogy olyan állapotban láss, aki egy kacsába vizel. Tudom, hogy ez hiúság, de azt szerettem volna, ha úgy emlékezz rám, aki épp és egészséges, és nem lógnak csövek belőlem. Tudom azt is, hogy többet kellet volna telefonálnom neked, de attól féltem megérzed a hangomon, hogy ideges vagyok, és esetleg belekérdezel a dolgokba, amire felcsattantam volna. Hidd el nem volt olyan nap, amikor ne gondoltam volna arra, hogy mennyire szeretném, ha mellettem lennél, és fognád a kezem, vagy csak mondanál valami bíztatót, amiből erőt meríthetnék. Sokszor voltam a holtponton mikor már a telefont a kezembe vettem és visszahívtalak volna, de nem tettem. Sajnálom, ha fájdalmat okoztam neked Lili. Megtudsz nekem bocsájtani?

- Persze, hogy meg. - Öleltem át, és ekkor már egyre erősebben sírtam. - Basszus ezek a hülye hormonok.

- Imádom őket. - Csókolt meg, és már nem tudtam ellenállni neki, így egy hihetetlen gyengéd szeretkezésbe részesített, ami után a fellegekbe éreztem magam. Bőven kettő után kászálódtunk ki az ágyból és Zlatan végig annyira kedves és figyelmes volt velem. Úgy éreztem törleszteni akar, a sok kihagyott idő miatt. Délután sétáltunk a városba, együtt nézegettük a kirakatokat, és elkezdtük tervezgetni a babaszobát is. Minden annyira tökéletes volt, és végre úgy éreztem újra helyre álltak köztünk a dolgok. Egész hétvégén úgy kezelt, mint egy királynőt, és bármit mondtam azonnal ugrott, hogy segítsen, és olyan dolgokat is megtett, amiket előtte sosem. Vasárnap én készítettem el az ételt, aminek először félve álltam neki, de az eredmény és az elismerő szavak után, úgy gondoltam megérte belefognom. Már a televízió előtt ültünk mikor az Európa Ligára terelődött a szó. Tudtam, hogy Zlatan mindenképpen ott lesz a csapattal, de abban nem voltam biztos, hogy én is részt akarok- e venni rajta.

- Miért ne jönnél el? Megmutatnám az országomat, és a helyeket, amik fontosak nekem. Lakhatnánk a rózsaszín házba. - Ajánlotta mire értetlenül néztem rá.

- Rózsaszín ház?

- Igen,  - Kezdte. - Tudod mikor még kisfiúként bicikliket loptam sokszor jártam az egyik felkapottabb környéken, ahol megláttam. A rózsaszín ház, egy nyugdíjas páré volt, és bár akkor is ilyen volt a színe, de nem érdekelt. Igazán tetszett, mert különleges volt, és már akkor az volt az álmom, hogy ez lesz az otthonom. Mivel eléggé gáz környékről származom, és a családomat sem vetette fel a pénz, mikor elmondtam a tesómnak kiröhögött, de ez sokkal jobban motivált arra, hogy elérjem azt, amit akarok. Aztán mikor híres focista lettem, tettem érte egy ajánlatot, amit természetesen nem akartak elfogadni.

- Akkor hogy lett mégis a tiéd? - Néztem rá, és magamba még mindig a bicikli lopáson mosolyogtam.

- A pénz nagyúr, és addig tornáztam fel az árat, amíg végül rábólintottak. Így aztán Alexandra átalakította, és még hozzáépítettünk pár szobát. De nem sokat laktunk ott együtt, viszont kellemes emlék mindig, és még van egy pár hely a városba, amit nagyon szeretnék megmutatni neked, persze nem éjszaka, csakis fényes nappal.

- Mert?

- Mert eléggé sok lopás és bűncselekmény történik, de én vigyázok rád.

- Akkor ott mindenki ismer. - Állapítottam meg.

- Igen, eléggé, de nem akarod megismerni azokat a helyeket, amik fontosak nekem?

- De, csak... - Kezdtem, és nem akartam kibökni, amitől igazán félek. Ott Zlatan lesz a sztár és bárhová is megyünk, a fotósok biztos a nyakunkba fognak lógni, amit nem akarok. Nem akarom, hogy ne tudjunk megtenni egy nyugodt lépést sem, és nem szeretném újságokba látni magam.

- Mi a baj? Nem lenne kedved hozzá?

- Majd még átgondolom. - Mondtam és egy halvány mosolyt küldtem felé biztatásul. Már lefekvéshez készülődtünk, de még mindig nem beszéltük meg az utazást, így Zlatan kezdett bele.

- Igazából félek egy kicsit a sok embertől. - Ismertem be.

- Senki nem fog bántani, vagy olyan dolgokat mondani, ami rossz. Svédország más...

- De te vagy ott a sztár, én meg, csak a barátnőd..

- A mennyasszonyom, aki a gyerekem anyja. Lili miért félsz? Eddig is elviselted, hogy ismert vagyok.

- Igen, de... az más! Az az otthonod, és....

- Amit megakarok mutatni neked! Lili ez nekem olyan sokat jelent. A helyek, amik gyerekként az életem részei voltak, most te is láthatod. Ez téged nem villanyoz fel?

- De, persze. - Mondtam búsan, viszont tudtam mennyire sokat jelent ez neki, így belementem az utazásba, aminek az lett az eredménye, hogy hétfőn délután elindultunk Svédországba. Meglepetésemre azonban nem Stockholmba, hanem Malmőbe szálltunk le. Hideg és esős idő fogadott minket, majd egy taxi után egy hatalmas rózsaszín ház előtt álltunk meg.

- Isten hozott itthon! - Mondta széles mosollyal, majd segített kivenni a bőröndünket és együtt léptünk be a kapun. A hatalmas hall, amibe beléptem egyszerűen lenyűgöző volt.

- Fent és lent is vannak szobák. Lent van még a konyha, a fürdő, mozi terem, edzőterem, uszoda. Érezd otthon magad. Este áthívom anyámat. - Mondta és egy puszi után eltűnt a hatalmas lépcsőn. A lakásba mindenhol érezhető volt, hogy Alexandra rendezte be. Nem volt hivalkodó, vagy túldíszített, de azért látszott rajta, hogy volt mit a tejbe aprítani. Mikor lekabátoltam a konyha felé indultam, ami tipikus amerikai berendezésű. Vajszínű pult, volt, ami egy fa asztalt fogott körbe, hozzáillő székekkel. A konyha után benéztem egy- két szobába és mindegyik nagyon barátságos volt.

- Hogy tetszik? - Jött le a lépcsőről, szerelmem mosolyogva. - Ugye milyen szép?

- Igen, és eléggé nagy. - Állapítottam meg. 

- Csak elsőre tűnik úgy, de ha megszokod más lesz. Gyere, megmutatom a fenti szobákat, utána pedig van egy pár hely, amit megakarok mutatni neked a városba - Újságolta csillogó szemekkel. 

- Rendben van, de nem haragudnál, ha először lepihennék? 

- Nem, dehogy. - Lépett közelebb, majd lágyan megcsókolt. - Gyere, menjünk fel a szobába. - Suttogta kedvesen én pedig követtem. - Ez a hálószobám. - Nyitotta ki a hófehér ajtót, majd a szemem elé tárult egy mályvaszínű ágy, amin hófehér ágytakaró volt leterítve, és fekete párnák díszítettek. A falon egy hatalmas televízió foglalt helyet, amit fehér bútorok kereteztek. Az ágy mellett volt két éjjeliszekrény, amin antik lámpa tartózkodott, és ezt még egy nagyszőrű puha szőnyeg dobta fel. - Nyugi, amikor szakítottam Alexandrával kicseréltem az ágyat.
 - Oké, rendben van. - Néztem rá. 
- Pihenjünk le! - Húzott az ágy felé, és egy jóleső szeretkezés után álomba merültünk. Mikor kinyitottam a szemem kint már sötét volt, és Zlatant sem találtam mellettem. Felkapkodtam a ruháimat, és a keresésére indultam. A lépcsőn lefelé haladva hangokat hallottam a konyhából, így arrafelé indultam, és mikor beléptem Zlatant és anyukáját pillantottam meg.

- Kedveském, felébredtél? - Mosolygott rám Jurka, majd mikor közelebb lépett adott két puszit. - Jobban vagy?

- Igen. - Bólintottam. 

- Áthívtam anyát, ő pedig főz nekünk vacsorát. - Szólt szerelmem.

- Ezért igazán nem kellett volna elrángatnod édesanyádat. - Teremtettem le kedvesen. 

- Ugyan, nincs semmi baj, hiszen örülök, hogy újra a kisfiammal és persze veled lehetek. Ritka az ilyen pillanat. De ülj le, mindjárt kész a sütemény. - Mutatott a székre, én pedig helyet foglaltam. Jurka főztje tényleg isteni volt, és a végén egész feloldódtam a közelébe. Mesélt nekem Zlatan gyerekkoráról, és arról milyen életük volt. Nagyon szerettem hallgatni, és rájöttem mennyi mindent nem tudok még róla. Igaz, hogy hivatalosan még egy éve sem vagyunk együtt, de azért bőven volt múltunk, és remélem bőven lesz jövőnk is. Este tíz felé Zlatan hazavitte édesanyját, és miután elpakoltam az egyik fürdőszoba felé vettem az irányt, és mikor szerelmem hazaért ő is csatlakozott hozzám. Jólesett kettesben lenni a habok között, és olyan dolgokról beszélgetni, amikről eddig sosem. Tervezgettük a babaszobát, és Zlatan mesélni kezdett Svédországi életéről is. Imádtam hallgatni a történeteit, hiszen mindegyikkel egyre közelebb éreztem magam, és mikor kérdezett én is szívesen beszéltem neki a gyerekkoromról, amit Magyarországon éltem le, és mikor kiszálltunk a vízből annyira közel éreztem magamhoz mit még sosem. A döntő előtti napok azonban eléggé idegesítőek voltak számomra. Zlatannal bejártuk a várost, bemutatott sok ismerősének, és megmutatta a kedvenc helyeit is. Engem viszont rémesen idegesített, hogy nem tudtunk sehova elmenni anélkül, hogy ne állítanának meg a rajongók. Zlatan persze nagyon felvolt dobva ez miatt, és teljesen otthon érezte magát. Láttam rajta, hogy mennyire élvezi a helyzetet, és nem is akart ezen változtatni. A rajongókon kívül a fotósok hada, és nyelvismeret hiánya volt a másik, amit egyre nehezebben toleráltam. Szinte alig beszélt valaki angolul, és mivel Zlatan sem volt hajlandó másnyelvre váltani néha úgy tűnt olyan vagyok, mint a levegő, de mikor ezt szóvá tettem, csak annyit mondott, az emberek nem szeretnek angolul beszélni, a kamerákat pedig szokjam meg. Ez ment két napig, és nekem átfutott az agyamon, hogy sokkal jobb lenne, ha visszarepülnék Manchesterbe. Szerda reggel ezt szóba is hoztam Zlatannak, de ő csak a fejét ingatta.

- Nem akarom, hogy elmenj, és nélküled legyek. - Lépett közelebb hozzám. - De tudod mit, van még egy hely, amit eddig nem láttál és...

- Zlatan ne haragudj, de nem akarok kilépni az ajtón se. - Néztem rá búsan. 

- Van még egy különleges hely, amit látnod kell, és utána megígérem, hogy nem rángatlak, és azt is, hogy jobban figyelek rád. Rendben? - Emelte meg a fejem, hogy mogyoró szemeibe nézhessek.

- Rendben van. - Szóltam, és pár perc múlva már Zlatan autójába ülve hajtottunk Rosengård felé. - Merre megyünk? - Érdeklődtem, hiszen eddig mindig gyalog sétáltunk a városba, most meg már félórája ültünk a kocsiba.

- Ahova most megyünk sokkal különlegesebb hely, mint eddig bármi, amit mutattam. Az étterem, vagy a pizzázó, vagy bármi más nem jelentenek nekem annyit, mint ahova most viszlek. 

- Igazán? - Néztem rá kérdőn, be belül nagyon jólesett a tudat, hogy ennyire különlegesnek tart.  - Nagyon kíváncsivá tettél.

- Már mindjárt ott vagyunk, bár hozzátenném a környezet nem valami díszes. - Mosolygott és bő tíz perc múlva megállította az autót. Kedvesen kisegített a kocsiból, és átölelt. 

- Ez a hely az ahol laktam. - Mutatott körbe a nagy panelrengetegbe. - Itt éltem az előtt mielőtt az Ajaxba kerültem volna, és az a ház volt az otthonom.  - Mesélte és felmutatott az egyik társasházra. - Az ötödik emeleten volt a lakásunk. 

- Bemehetünk? - Csillant fel a szemem és hirtelen különös érzések fogtak el. Te jó ég Zlatan megmutatta hol lakott, és hol élt mielőtt befutott. 

- Nem, sajnos nem, mert már nem a miénk. Mikor Milánóba fociztam akkor anyám lakott itt sokáig, de vettem neki egy házat, amibe jelenleg is lakik.  Lehet nem igazán ilyen környékre gondoltál, de nem voltunk gazdagok, és a foci egy kitörési lehetőség volt számomra. - Mesélte miközben egymás mellett sétáltunk a járdán. - Nagyon sokszor volt olyan, hogy alig volt mint enni, és anyám hiába dolgozott három műszakba is, nem futotta méregdrága ruhákra, vagy luxus ételekre. Az apám fontosabbnak tartotta, hogy sörrel legyen tele a hűtő, mint azt, hogy rendes étel kerüljön az asztalra, ám mikor elváltak mégis mellette döntöttem. 

- Miért? 

- Mert ő mindig otthon volt, és vele megbeszélhettem a dolgaimat. A focit, a csajokat, ilyesmit. 

- A csajokat? - Cukkoltam, mire csak édesen mosolygott. - Ki volt az első barátnőd? 

- Egy szőke csaj, akit még valami buliba szedtem össze. Mia volt a neve, és megkértem a kezét is, de aztán nem lett belőle komolyabb. Azt hiszem, már férjnél van, és gyerekei születtek. 

- Szerelmes voltál? 

- Igen, és jólesett a tudat, hogy valaki mégis szeret és vár engem mikor hazarepülök Hollandiából. 

- A szüleid az ital miatt váltak el? 

- Az apám kicsit sokk ként élte meg, hogy emigrálni kellett a háború miatt. Azt gondolom azért is kezdett inni, mert nagyon sok családtagja és barátja odaveszett. Ezt nem tudta feldolgozni, anyám pedig nem tudta tovább nézni, hogy nem csinál semmit, csak hallgatja a Jugoszláv zenét. Kicsit becsavarodott.

- Hiányzik? - Kérdeztem kedvesen mire bólintott.

- A nap minden percében, és tudod ő volt az, aki mindig bíztatott a fociba és mindig is azt sulykolta belém, te vagy a legjobb és a többieket meg le kell szarni. Jó ember volt a maga módján, mert vigyázott rám és a húgomra is. Ha itt lenne, biztos téged is nagyon szeretne és várná az unokáját. Biztos vagyok benne, hogy elvarázsolnád a kedvességeddel, és a mosolyoddal. Na meg a csodálatos szemiddel.

- Zlatan! - Állítottam le, és maga felé fordítva átölelte a derekam. 

- Mindig szeretni foglak Lili. - Húzódott közelebb egy csókra, de én hátráltam.

- Megláthatnak, és lefényképezhetnek. - Magyaráztam. 

- Nem érdekel, mert azt akarom, hogy azt lássák, hogy boldog vagyok veled. - Mondta kedvesen, majd érzékien megcsókolt, én pedig hosszú hajába túrva viszonoztam. Mikor elváltak ajkaink újra felcsillant tekintete és így szólt. 

- Most pedig megmutatom neked a büszkeségemet. 

- A mit? 

- Amire büszke vagyok itt a városba! Nyugi nem kell sokat gyalogolni, csak itt a sarkon. - Mondta és mikor befordultunk egy betonpályát pillantottam meg.

- Ez a Zlatan Court, amit én építtettem ide, hogy az olyan gyerekek amilyenek én is voltam tudjanak hol játszani. 

- Wow ez baromi jól néz ki! - Ámuldoztam és közelebb mentem a pályához, aminek a bejárata előtt egy csillag és benne egy lábnyom volt. - Ez a tiéd? 

- Igen. 

- Itt forgatták a Volvo reklámodat is. - Jutott eszembe miközben beleléptem a lábnyomba. 

- Kicsit még nőnöd kell. - Állt mögém, mikor meglátta, hogy az alig 35-ös lábam elveszik a lenyomatba. 

- Zlatan Court. - Olvastam le én is az aranybetűket, és mikor átléptem a kapun megint elfogott az a különleges érzés. - Hihetetlen, hogy itt vagyok veled. 

- Nekem is hidd el! 

- Miből van az alja? - Guggoltam le, mert megéreztem, hogy ez nem beton, hanem inkább valamilyen gumiszerű anyag.

- Használt edzőcipők talpaiból, amik már nem kellettek senkinek. 

- Ezt a saját pénzeden hoztad össze? 

- Igen, akarsz egyet játszani? - Érdeklődött mikor meglátott egy labdát a sárga színű kapuba. 

- Nem vagyok annyira jó, és ne felejtsd el, hogy terhes vagyok. 

- Akkor hagyom, hogy győzz. 

- Csak szeretnéd. - Kaptam az alkalmon, de ő sokkal gyorsabb volt, így mire feleszméltem volna, merre van a labda az már a hálóba pihent.  Zlatan kivette majd pár trükk után nekem dobta, én pedig berúgtam a másik kapuba.

- Egy focista veszett el benned. - Nevetett fel, és ekkor észrevettük, hogy a bokorból figyelnek minket. 

- Nem mennénk haza? - Kérleltem. – Még össze kell pakolunk, a döntő előtt.

- Igen, és még a repülőmet is fel kell hívnom. Gyere. – Fogott kézen, én pedig beültem a kocsiba. Kellemes illatokra léptünk be a lakásba, majd Jurka széles mosolya fogadott minket.

- Gyertek már kész az ebéd! Merre jártatok kisfiam?

- Csak megmutattam Lilinek a régebbi lakásunkat.

- Eléggé lepukkant. – Szólt az asszony és nekiállt teríteni.

- Láttam a Zlatan Courtot is. – Meséltem és mikor közelebb léptem egy újságot pillantottam meg a pulton, aminek a címlapján Zlatan és én voltunk. – Ez meg mi?

- Ó ezt megakartam nektek mutatni. – Szólt izgatottan Jurka. – Nézd csak kisfiam, benne vagytok az újságba.

- Ez remek! – Csattantam fel. – Mit írnak? – Fordultam szerelmem felé, hiszen a Svéd lapból nem értettem egy szót sem. Zlatan kivette a kezemből és hangosan fordítani kezdte.

Újra együtt?  

Úgy látszik szent a béke Zlatan Ibrahimovic és kedvese között, hiszen a minap látták őket Malmőben sétálni. A pár egy éve lehet együtt, de nemrégiben felröppentek olyan pletykák, miszerint Zlatan kedvese és Gianluca Lapadula újra egy párt alkotnak és Lili a focistától várandós. Most azonban Zlatan és párja mosolyogva sétáltak Malmö utcáin, mindketten jó hangulatban voltak, nevetgéltek, sőt Zlatan még a rajongóknak is megállt egy-egy fotóra. Lili gömbölyödő pocakját is lencsevégre kapták a fotósok. Ibrahimovic egyébként a hamarosan megrendezésre kerülő Európa Ligadöntő miatt utazott Malmőbe, hiszen csapata az Ajax ellen lép majd pályára.

- Ez remek! – Mérgelődtem. – Miért kell mindig a közelünkbe ólálkodniuk?

- Lili ez ezzel jár, de most legalább jó dolgokat írnak. – Tárta szét kezét Zlatan. – Ne legyél már ez miatt mérges.

- Ne legyek? Elegem van ebből, és haza akarok menni! – Vágtam oda szomorúan, és már az étvágyam is elment, így elnézést kérve inkább felmentem a szobába. Lerogytam az ágyra és a cikken gondolkoztam. Semmi kedvem nem volt elmenni a döntőre, és féltem, hogy újra kitalálnak valami hülye cikket rólam. Nem akartam ezt az életet élni, de tudtam nincs más választásom.

- Lili jól vagy? – Hallottam Zlatan hangját a hátam mögül,majd éreztem, hogy leül mellém az ágyra. – Nézd, sajnálom, de ez ezzel jár. Vagyis velem, és nem tehetek róla, hogy érdekes vagyok az embereknek. Viszont megígérem, hogy amint vége a döntőnek visszarepülünk Manchesterbe, és a tesód esküvője után elutazunk egy olyan helyre ahol senki nem fog ránk találni. Kettesbe lehetünk, és várhatjuk a fiunkat, de ezt még bírd ki jó? Kérlek! Megteszed a kedvemért? – Fogta meg a kezem mire egy aprót bólintottam.  - Köszönöm kicsim, szeretlek! – Csókolt meg. – Gyere kész az ebéd! – Szólt még utánam mielőtt kilépett az ajtón, és már én is követtem volna mikor egy sms-t kaptam a telefonomra, ami Paolótól jött. „Sajnálom Lili, de nem választottak be a kiállításra” . Ahogy elolvastam az üzenetet bánatosan sóhajtottam fel, és úgy gondoltam már sosem lesz belőlem az, aki mindig is lenni akartam.