Stephan:
Hazafelé indultam mikor a telefonom csörgése törte meg Kitti körüli gondolataimat.
Meg sem nézve ki keres, megnyomtam a gombot, és beleszóltam a készülékbe.
- Hello. Mondd akárki is vagy!
- Szia Stephan, Zlatan vagyok. - Hallottam a
Svéd focista kicsit ideges hangját.
- Mondd haver, hogy vagy?
- Jól, bár kicsit fáj a lábam, de már hamarosan
túlleszek a műtéten és remélhetőleg minden jó lesz.
- Mikor műtenek meg? - Érdeklődtem és egyből
eszembe jutott Lili, akiről tudtam végig a férfi mellett tartózkodik.
- Szerdán, és, hogy őszintén megmondjam eléggé
berezeltem már tőle, de Lili előtt nem mutathatom ki.
- Gondolom eléggé ráparázott már ő helyetted
is.
- Igen, és azért hívtalak, mert szeretném, ha
segítenél. De persze nemleges választ is elfogadok, hiszen neked is edzések
vannak, és mérkőzések, vagy...
- Zlatan! Mondd, mit szeretnél, és
átgondolom.
- Mivel Szerdán műtenek, ami altatásban fog
történni, ő egyedül lesz egész nap. Bár Mino itt van, de tudom, hogy
annyira nem bírják egymást elviselni. Figyelj nekem elég, ha csak a műtétem
napjára iderepülsz és másnap, mikor magamhoz térek, visszarepülsz. Lili annyira
érzékeny és annyira tragikusan fogja fel ezt az egész procedúrát. Pedig nem is
egy akkora dolog.
- Zlatan ez nagydolog! Minden műtét lényeges, és
fontos. Nem csoda, hogy félt, hiszen a fia apja vagy. Érthető, hogy ilyenkor sok
minden átfut az agyán.
- Igazad van, de túlreagálja és így én sem tudok
pozitívan gondolkozni. De ami a legjobban zavar, hogy nem tudok segítség nélkül
fürödni, lábra állni, sőt még mosdóba sem tudok elmenni egyedül. Ehhez pedig
Lili segítségét kell kérnem, ami már egyre jobban megalázó. Az operáció után
még így sem állhatok lábra pár napig, és nem akarom, hogy azt lássa, szenvedek,
vagy az ágyba kell végeznem a dolgomat. Rá kéne beszélned, hogy repüljön vissza
veled.
- Nézd, Ibra, odamegyek és mellette leszek,
ameddig csak tudok, de, Lili nagyon makacs. Nem gondolnám, hogy egyedül
hagy.
- Csak próbáld meg! - Kérlelt mire
rábólintottam. - Még egy kérés mielőtt elköszönünk. - Szúrta oda gyorsan. - Ne
mondd Lilinek, hogy idejössz, legyen neki meglepetés.
- Megegyeztünk, és vigyázz magadra!
- Rendben, igyekszek. Köszönöm Stephan! -
Hálálkodott majd kinyomta a készüléket, én pedig amint hazaértem, megbeszéltem
Kittivel mindent. Örültem, hogy rábólintott, hiszen nem akartam, hogy feszültség
legyen köztünk ez miatt. Gyorsan lefoglaltam a jegyem Amerikába, és reméltem
Lili örülni fog a látogatásomnak.
Zlatan: Vasárnap este indultunk útnak és - bár
kicsit tartottam tőle- örültem, hogy minden rendben ment. Érezhető volt ugyan a
feszültség, de szerelmem és ügynököm tűrhetően viselkedtek egymással. A
leszállás után azonnal a kórházba indultunk, majd megkaptam a privát szobámat
és Lili segítségével kipakoltam a dolgaimat. Jóérzéssel néztem körbe a
helyiségbe, hiszen nem volt kórterem kinézete. A csontszínű falakon apró
virágos tapéta csík futott végig, a krémszínű függöny pedig jól harmonizált a bútorokkal,
ami az ágyon kívül egy nagyobb szekrényből és egy bőr kanapéból állt. A
szobámból nyílt még a fürdő, amibe a wc, kézmosó és egy tusoló foglalt helyet.
Mondhatnám, hogy jó érzés volt itt lenni, de azért annyira mégsem. A kórház
nagyon nagyvonalú volt velem, így kaptam egy magánkódot, amivel használhattam
az internetet így tartani tudtam a kapcsolatot a barátaimmal és a családommal
is. Jóérzés volt magányos időszakaimba végigpörgetni az üzeneteim között, és
látni, mennyien gondolnak rám, és mielőbbi jobbulást kívánnak nekem. A rajongók
mellett, sok mostani és régebbi csapattársam is üzent, és egy páran még
telefonon is felhívtak. Hétfőn megkezdődött a műtétre felkészítés, és végre
személyesen is találkozhattam az orvosaimmal. Az operációt két jó nevű doktor
végezte, akik közül egyikük Hon-Kongba való. Bíztam bennük és minden kérdésre
csakis őszinte választ adtam. Nem volt mellébeszélés, hiszen a karrierem múlt
azon a pár órán, amíg a kezeik között fogok feküdni. Kedd este már vacsorához
készülődtünk Lilivel és Minoval mikor belépett a doktor, az egyik nővérrel,
hogy egy újabb vért csapoljon le az ereimből, és ellenőrizze, hogy bevettem- e
az éjszakára felírt nyugtatókat.
- Jó estét Zlatan. Hogy van? Meghoztam a röntgen
eredményét, ami sokkal tisztábbá teszi azt, hogy milyen eljárással kezdünk neki
a műtétnek.
- Köszönöm. - Néztem rá kedvesen. - Nagyon
durva?
- Nem, már láttam ennél rosszabbat is. Nyugodjon
meg minden rendben fog menni.
- Igyekszek, csak kicsit régen voltam már
kórházba.
- Mennyi ideig fog tartani? - Kérdezte Lili azon
az aggódó hangján, amit mostanában mindig hallok tőle. Az orvos fentebb tolta a
szemüvegét majd ránézett és folytatta.
- Úgy számolom, hogy Zlatan lesz az első, és már
nyolc órakor betoljuk a műtőbe. Előtte kapni fog egy gyógyszert, ami elveszi az
idegességét. Ezt kaphatja, szájon bevehető tablettával, vagy kaphat egy
injekciót is. Majd akkor eldönti és szól a nővérnek. - Mutatott a mellette álló
rózsaszín ruhás, barna hajú nőre. - De, hogy a kérdésére egyszerű választ
adjak, ha a műtét kompiláció mentesen halad már délben az őrzőben lehet. Semmi
fájdalmat nem fog érezni, hiszen a beavatkozás altatásban történik majd. Még
reggel átnézem a friss eredményeket. Nyugodjon meg, próbáljon aludni, és kérem,
éjfél után már ne igyon és ne egyen semmit. Jó éjt, Zlatan. Reggel találkozunk.
- Mondta, majd már éppen menni készült mikor Lili utána szólt.
- Kérem, még csak annyit mondjon meg, hogy
mennyi idő a teljes felépülés?
- Hat, nyolc hét legalább. Utána pedig
rehabilitációt javaslok. - Osztotta meg, de látszott Lilin, hogy mindjárt
kitör belőle a sírás. - Kisasszony, Zlatan hamar lábra áll, hiszen remek
erőnlétbe van.
- Köszönöm. - Bólogatott szerelmem, és nekem
átfutott az agyamon, hogy ő sokkal idegesebb, mint én, mégsem hibáztathattam
érte, mert sosem volt egy erős jellem. Mégis hálás voltam, hogy végig mellettem
állt, és mindenben segített. Ezzel bebizonyította, hogy tényleg szeret, és
akkor is mellettem áll, ha a padlón vagyok.
- Mikor léphet leghamarabb pályára? -
Hozta fel megint Mino, mire én csak megforgattam a szemem. Örültem volna, ha
már nem kérdeznek annyit a doktortól, és végre mindenki hazamenne, és hagynának
kicsit pihenni.
- Mégis, hogy gondolod, hogy ilyeneket kérdezel?
- Nézett rá szúrós szemekkel Lili. - Most mondta a doktorúr, hogy hat, nyolc
hét, szóval valószínű nem azonnal. Zlatan annyit fog pihenni, amennyit csak
akar. Világos? - Állt fel és mérgesen dús barna hajába túrt. - Az a fontos,
hogy jól legyen. Nem a foci az első!
- Már megint hülyeségeket beszélsz drágaságom.
Ha nem tudnád ő egy focista! A karrierje a legfontosabb!
- Igen, de...
- Nagyon kérem, ne kiabáljanak, hiszen ez egy
kórház, a betegnek pedig szüksége van pihenésre. Megkérném önöket, hogy
távozzanak. - Szólt közbe az orvos és én hálás voltam, hogy nem nekem kellett
leállítani őket. - Egyelőre legyünk túl ezen és az első hónapokon. Talán
Szeptember végére már fogjuk látni, hogy mikor focizhat. De leszögezem semmit
nem szabad siettetni. - Nézett mindhármunkra szigorúan. Ahogy a doktor kilépett
Lili dühöngve csapkodott és magyarul káromkodott. Biztos voltam benne, hogy
Minora haragszik, mégis megakartam nyugtatni.
- Lili gyere ide! - Nyújtottam ki a kezem felé.
- Édes kérlek!
- Csak akkor beszélek veled, ha ő kimegy! -
Mondta és szemei villámokat szórtak Mino felé.
- Sajnos én még maradok. - Huppant le ügynököm
az egyik fotelba.
- Miért nem mész már el és hagysz minket
kettesbe?
- Mert van egy pár üzleti dolog, amit átkell
beszélnünk.
- Igaza van kicsim, és hidd el az is nagyon
lényeges. Neked pedig viasza kéne menned a hotelba. Késő van.
- Nem akarlak itt hagyni. - Ült végre az
ágyam szélére, és szép szemeiből folyamatosan peregtek a könnyek. - Annyira
félek a holnapi naptól.
- Édesem semmi baj nem lesz. - Emeltem meg a
fejét. - Megkapom a bódító gyógyszerem, alszok egy jót, és ennyi. Lili ennek az
orvosnak ez csak egy rutin meló, és nem egy szívműtétről beszélünk, hanem egy
térd operációról. Látom rajtad, hogy fáradt vagy. Menj haza, és gondolj a babánkra,
akivel rengeteget fogok játszani majd. Ne légy szomorú. - Töröltem le a
könnyeit, majd megköszörültem a torkomat. Bár nem ilyen állapotában akartam
erről beszélni, de előbb- utóbb ezen is túl kellett esnem. Komoly arccal néztem
rá és folytattam: - Tudod, a széfben még van pénz, de írattam egy nyilatkozatot
megelőzésként. Ez arról szól, hogy ha megszületik a fiunk onnantól kezdve egy
bizonyos összeget minden évben átutalnak neked abból a pénzből, ami jelenleg az
enyém. Ha pedig eléri a tizennyolcat teljes hozzáférést kap a számlámhoz.
- Miért mondod most ezt nekem?
- Mert úgy gondolom, mindenre felkell készülni.
- Butaság! Nem kell a pénzed. Egy fillér sem, és
nem akarom, hogy ilyeneket mondj!!!
- Szerelmem kérlek.
- Zlatan nem tudnék nélküled élni, szóval nagyon
kérlek, ne készülj a halálodra.
- Ez csak egy kis elővigyázatosság. De most
menj! Holnap találkozunk, és tudd, nagyon szeretlek!
- Én is szeretlek. Holnap már korán itt leszek.
- Szorította meg a kezem, közelebb jött, majd hosszan és szenvedélyesen
megcsókolt. Nehezen engedtem el, és mikor Minoval az üzleti ügyeket beszéltük
át, még mindig rajta jártak a gondolataim.
Lili: Egyedül sétáltam vissza a hotelba, és
végig Zlatan szavain gondolkoztam. Nem is értettem miért hozta fel nekem ezeket
a dolgokat, amik a pénzről szóltak. Sosem kellett tőle egyetlen fillér sem. A
munkáim után mindig megkaptam a fizetésem, és teljes mértékben eltudtam látni
magam. Francia országi mélyrepülésem után takarékoskodni kezdtem, hiszen nem
akartam, hogy oda jussak, mint akkor. Beléptem a szobámba és a tus alá álltam.
Próbáltam elkalandozni, és jólesett, hogy a meleg víz permetezi a bőrömet.
Eljátszottam a gondolattal, hogy szerelmem mellettem áll a tus alatt és
gyengéden kényeztet. Szinte testi fájdalmat éreztem, hogy csak képzeleteimbe játszódhat
le ez az aktus, és rossz érzéssel bújtam be ágyamba, hogy reggel korán újra
Zlatan mellett legyek. Már reggel hatkor ébren voltam és amilyen gyorsan csak
tudtam összepakoltam a dolgaimat és már indultam is a kórházba. Tudtam, hogy
ennem kéne valamit, de túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy csak egy falat is
lemenjen a torkomon. Betrappoltam a kórterembe, és láttam, hogy Zlatan jön ki a
fürdőből, egy nővér segítségével. Azonnal lekabátoltam és a segítségükre
siettem.
- Hogy aludtál? - Érdeklődött és próbált mosolyt
erőltetni arcára.
- Jól. - Hazudtam. - Te?
- Fogjuk rá. - Mormogta majd fájdalmas arccal az
ágyra ült. Segítettem neki felülni majd mindenféle dologról beszélgettünk. Mino
is bejött, de szerencsére nem volt velünk sokáig. Jólesett csak kettesbe lenni
vele. Melléfeküdtem és rádőltem a mellkasára, ahol idegességtől dübörgő
szívverését hallgattam.
- Lili ébredj fel. - Hallottam egy gyengéd
hangot mire kinyitottam a szemem.
- Elaludtam? - Ültem fel, és álmosan körbe
néztem.
- Ahogy hozzám bújtál szinte azonnal. -
Simogatta meg az arcom. - De most volt itt a nővér, és hozta a gyógyszeremet,
amit a műtét előtt kell bevennem.
- Renden, akkor vedd be. - Álltam fel és
engedtem egy pohár vizet. Zlatan bevette, majd pár perc múlva már mindenféle
dolgokat mondott nekem, amik megmosolyogtattak, de nagyon jól estek.
Persze tudtam, hogy az orvosság mellékhatása miatt ilyen laza, és ilyen
közlékeny. Még sosem láttam ezt a kiütött énét. Már éppen azt ecsetelte, hogy
mit csinálna velem, ha most nem fájna a lába mikor bejött az orvos és egy pár
műtős fiú is. Megkértek, hogy menjek ki, majd már csak azt láttam, hogy a
műtőbe tolják. Végigkísértem és fogtam a kezét, addig, míg lehetett, és végül
egy puszival köszöntem el tőle. Szomorúan és idegesen ültem a váróba és nem is
vettem észre, hogy Mino is mellettem áll. Jelenlétét csak akkor észleltem mikor
az orrom elé dugott egy doboz kávét, és egy szendvicset.
- Ezt neked vettem. - Szólt majd leült a
mellettem lévő műanyag székre.
- Köszönöm, de nem kérem. - Toltam el
magamtól.
- Nem mérgeztem meg egyiket sem. Fogadd el, mert
állapotos vagy, és a babának szüksége van ezekre. A kávé amúgy koffein mentes,
és a szendvics is teljes kiőrlésű. Zlatan mondta, hogy ezeket
szereted.
- Igen, ez így van. - Néztem bele mélyen a
szemébe és ekkor megkordult a gyomrom.
- Lili enned kell! Attól még, hogy koplalsz nem
lesz jobb.
- Jó, igazad van, de előbb kikell mennem egy
kicsit a levegőre. - Álltam fel, és a liftek felé indultam. Kiléptem az Április
levegőre és mélyeket szippantottam belőle. A szemeimből eleredtek a könnyek és
magamba elmondtam Zlatanért egy imát, bár sosem voltam vallásos. Már több
mint fél órája kint ültem a padon és jobbnak láttam, ha visszamegyek mikor a
hátam mögül egy ismerős hangot hallottam, amint a nevemet kiabálja.
- Lili, Lili! - Szólt és csak egyre erősödött.
Megfordultam és nem hittem a szememnek.
- Stephan! - Kiáltottam fel örömömbe, majd felé
szaladtam és szorosan magamhoz öleltem. Mikor elszakadtunk egymástól belenéztem
csodaszép szemeibe és megkérdeztem: - Te meg mit keresel itt?
- Úgy hallottam, ma nehéz napod lesz, és
gondoltam szükséged lesz egy barátra.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - Bújtam újra a
karjai közé és tudtam, ha ő itt van, már nem leszek magányos.
Sziasztok!! Végre megírtam ezt is. Remélem
tetszett nektek, és örömmel olvastátok. Furcsa volt egy ilyen műtétes részt
írnom, hiszen én már rengetegszer voltam ilyen helyzetbe. Szerencsére az utolsó
műtétem óta sokkal jobban érzem magam. Jelen pillanatban a költözés teszi ki
minden időmet, és lehet, hogy egy ideig nem lesz gépem. Nem tudom, mikor fogom
hozni a következő részt, de amint helyreállt a rend és tényleg berendezkedtünk,
újra jelentkezek. Addig is sok puszi Nektek! Andrea.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése