Valami elkezdődik... :).

-          Jó reggelt! – Köszöntöttem kedvesen.

-          Neked is. Mikor mentél haza és kivel?

-          Taxival és nem sokkal azután, hogy beszéltünk. Stephannal nem messzire jutottunk, mert kijött Viki és…

-          Te akkor leléptél.

-          Igen, a tesónak akartam szólni, hogy hazahozna- e.. de ő egy fekete hajú lánnyal volt elfoglalva.

-          Alexandrával volt. Végre!

-          Remek.  Mit csinálsz ma?

-          Nem tudom… van kedved velem ebédelni? – Ajánlotta fel.

-          Igen… itthon nem akarok maradni, mert Stephan hazahozta a vöröskét.

-          Micsoda?

-          Sajnos ez van. – Szomorodtam el. – De nem baj. Mikor jössz értem?

-          Fél óra?

-          Addigra én is elkészülök.

-          Rendben akkor majd felkopogok. Szia.

-          Hello. – Majd leraktam a telefonom. Ennek az egész bulinak az volt az egyedüli pozitívuma, hogy Helénával jóba lettem. Nagyon örültem, hogy ilyen remek barátnőre találtam. Kisétáltam a szobámból és a konyha felé vettem az irányt. Stephan akkor jött vissza. Gondolom kikísérte Viktóriát. Egymásra nézünk és fogalmam sem volt mit kell ilyenkor mondani. Gondoltam, hogy nem hiába volt itt a volt barátnője.

-          Szia. Rendeljek valami kaját?

-          Nem… én Helénával megyek ebédelni.

-          Nem kell elmenekülni előlem.

-          Ez nem menekülés, csupán…

-          Lili figyelj én….

-          Nem kell mentegetőzni. Ő a barátnőd… vagy a volt barátnőd. Teljesen mindegy, mert nem vagyunk együtt. Csak lakótársak vagyunk. Ha lefeküdtél vele akkor… nem tartozol bocsánat kéréssel vagy ilyesmivel.

-          Nem viselkedhettem volna így veled. Velem kellett volna hazajönnöd. Csak mikor elmentél sokat ittam, és szomorú voltam. Viktória pedig ott volt, és csak úgy megtörtént. Viszont többé nem fordul elő. Megígérem. Én nem szeretem már őt.

-          Mégis lefeküdtél vele. – Vágtam vissza.

-          Igen,mert… elmentél.

-          Szóval én vagyok a hibás? – Kérdeztem meglepődve.

-          Nem, nem ezt mondtam, csak… ha velem lettél volna akkor nem ez történik.

-          Mégis akkor minek kellett volna történnie? Barátok vagyunk, semmi több. Most pedig elkészülök. Ne haragudj.

-          Rendben van, Ahogy akarod. – Majd szomorúan bement a szobájába. Borzasztóan rosszul éreztem magam és szívem szerint bementem volna hozzá és jól rákiabálok, hogy mért csapott be és mért okozott ennyire nagy fájdalmat, de tudtam, hogy semmi jogom nincs hozzá. Gyorsan felvettem egy farmer nadrágot és egy fehér toppot majd egy enyhe sminket tettem fel. Heléna pár perc után jött és egy nagyon hangulatos teraszos étterembe ebédeltünk. Megbeszéltük a tegnap történteket és elhatároztam, hogy semmit nem fogok lépni Stephan irányába. Még akkor is ha nehéz.

-          Szerintem adj neki egy kis időt. – Tanácsolta. – Várj mondjuk egy hónapot és ha Viktória nem jelentkezik akkor végleg eltűnt.

-          Gondolod?

-          Biztos vagyok benne. Amúgy meg az a nő egy hisztérika. Úgy tudom, hogy ők is olyan kapcsolatba voltak két és fél évig mint Zlatan és Alexandra. Csak Alexandra sokkal rendesebb mint ez a buta liba. Na és még tisztességes munkája is van nem úgy mint ennek a naplopó Vikinek.

-          Mit dolgozik? – Tudakoltam mikor már egy nagy adag fagyi volt előttem.

-          Lakberendező. A tesóm lakását is ő rendezte be… furcsa mód így jöttek össze.

-          Ez aranyos.

-          Igen az.

-          Na és neked ki volt az a fiú? – Érdeklődtem.

-          Ő csak egy….haver. Nagyon helyes, de ennyi. Semmi több nem lesz, mert én nem akarok pasit. Tudod meséltem, hogy jól átvágtak, és ezért költöztem el. Még az országból is elfutottam. Nem akartam látni a másik lánnyal a boldogságát.

-          Pedig nem szabadott volna. Sőt ki kellett volna állni és megmutatni, hogy csak azért is.

-          Na persze. – Nevettük el magunkat. Mikor Heléna mobilja megcsörrent, és miután lerakta így szólt:

-          Van kedved eljönni a Milan kezdő meccsére?

-          Nekem?

-          Igen a tesóm hívott. Én se annyira rajongok a fociért, de ez nagyon jó. Komolyan… a hangulat, a minden. Zlatan nagyon jó helyre tud jegyet szerezni.

-          Még sosem voltam semmilyen meccsen.

-          Akkor meg épp itt az ideje.

-          Nem is tudom mikor lesz.

-          Azt hiszem, hogy jövővasárnap, itt a városba.

-          Én nem is tudom… Stephan is ott lesz?

-          Persze hogy ott lesz. Sőt még játszik is. Még amúgy se láttad őt focizni nem igaz?

-          Nem. – Ingattam a fejem.

-          Szeretnéd? – Állt elő a kérdéssel amire nyilván tudta a választ.

-          Igen… jó lenne persze.

-          Akkor oké. Mindjárt mehetünk, csak visszacsörgök neki. – Majd újra a telefonja felé nyúlt és lebeszélte a dolgot. Az ősz nagyon jól telt. Sok volt a munka és Helénával sokat jártunk az AC Milan meccseire. A hangulat tényleg fergeteges volt, és néha még idegenbeli meccsekre is elnéztünk. Már úgy éreztem, hogy tiszta drukker lett belőlem. Stephannal nagyon jó barátok lettünk. Átvettem tőle ezt a sokat bulizunk stílust, és nem volt olyan hét mikor ne mentünk volna valahova. Egyszer- kétszer nem sokon múlt, hogy ne lépjünk át egy bizonyos határt, de Viktóriától való félelmem miatt továbbra is a baráti zónába próbáltam maradni. Igaz azóta semmit nem hallottam felőle. December elején nagy hóesésben fotóztam, és már alig vártam, hogy vége legyen. Borzasztó hideg volt, és elhatároztam, hogy beszaladok egy forró csokira míg megtankolják a kölcsön autómat. Pont a pénztárnál álltam mikor azt hittem káprázik a szemem. Egy újságban láttam Stephant és engem. A szalagcímen pedig valami olyasmi volt, hogy egy pár. Fogtam a lapot és vettem belőle egyet. Próbáltam nem figyelembe venni a pénztáros furcsa mosolygását. Amilyen gyorsan csak bírtam megittam a csokit és hazafelé vezettem. A lakásba érve Zlatant és Stephant láttam az előszobába. Éppen az XBOX- ot nyomták. Körülöttük nagy pizzás doboz és félig üres kólás üveg volt. Borzasztóan mérges voltam az újság miatt és az asztalra dobtam a magazint.

-          Ezt láttátok már? – Kérdeztem, mire Stephan egy pillantást vetett rá majd ezt kérdezte:

-          Mért olvasnék ilyeneket?

-          Csupán mert benne vagyunk.

-          És? Ez olyan nagy baj?

-          Ha odafigyelnél tudnád, hogy miről van szó benne. – Válaszoltam, majd kikapcsoltam a tv-t.

-          Ne már épp nyerésbe voltam. – Kiáltott rám Zlatan.

-          Nem érdekel. Nézzétek meg és csodálkozzatok ti is.

-          Mi a fene? – Kapott az újság után Zlatan. - Tényleg haver. Mekkora már.

-          Nagyon nem az. Még nem olvastam el, mert azonnal felment bennem a pumpa mikor megláttam.  

-          Haver ez hatalmas cikk. – Nevetett Zlatan. – Azt írja, hogy együtt vagytok, már több hónapja.

-          De ez nem igaz. – Akadtam ki újra. – Stephan mondj már valamit te is. – Néztem rá.

-          Ja… tényleg kamu. – Majd lerakta a konzolt és bement a szobába.

-          Valami rosszat mondtam?

-          Te tényleg ennyire vak vagy, vagy tetteted? Mert akkor baromira jó vagy benne.

-          Te meg bunkó vagy. Miért beszélsz így velem?

-          Azért mert nagyon megbántottad Stephant. De hagyjuk én lépek.

-          Várj már. Ezt nem értem. – Álltam elé, bár eléggé vicces volt, hogy pont én akarom megállítani Zlatant aki majdnem két méter magas….. és tényleg őrületesen jóképű.

-          Akkor gondolkozz el rajta. Majd hétvégén találkozunk. Csá. – Köszönt el és elment. Elpakoltam a fiúk után a rumlit, majd nagy levegőt vettem és bekopogtam Stephan szobájába.

-          Bejöhetek? – Kérdeztem. Éppen az ágyon feküdt. Zenét hallgatott és egy foci labdával játszott.

-          Persze. Mi az?

-          Valami rosszat mondtam az előbb? Mert ha igen, akkor bocsánatot kérek.

-          Nem mondtál semmit, csak felfújtad ez a hülye cikket. Amúgy olvastam. Eléggé valószínűtlen dolgokat írnak benne, és főleg azért mert…

-          Mondd én tetszem neked? – Álltam elő egy meggondolatlan kérdéssel.

-          Tessék?

-          Semmi… csak kicsúszott a számon. - Mondtam gyorsan és közben szidtam magam, hogy ennyire idióta vagyok, de Stephan elmosolyodott és magához húzott. – Mért kérdezted ezt?

-          Nem tudom… csak… néha olyan vagy, hogy…

            - Én bejövök neked? – Nézett a szemembe és én csak bólintani bírtam. Ekkor közelebb jött és megcsókolt. Egyszerűen fantasztikus volt és varázslatos. Az ágyra feküdtünk és vadul csókolóztunk. Úgy éreztem nem bírom abbahagyni. Stephan pedig csak csókolt és kényeztetett. Levette a ruhámat és én is az övét majd gyengéden egymásba olvadtunk. Nem tudom mikor éreztem magam ennyire jól egy férfi mellett, de ahogy figyeltem az arcát alvás közben egyszerűen hatalmas öröm töltötte el a szívemet. Kedvem lett volna fel kiáltani örömömbe. Persze nem tettem helyette egy puszit adtam az arcára és én is álomba szenderültem.